Címke: szexológia

Az önkielégítés egészséges, irány a szexshop vibrártorért

no_vibratorral_maszturbalAz önkielégítés egészséges, irány a szexshop egy jó kis vibrártorért. Persze mindent ki lehet bírni, egyrészt az önmegtartóztatás is megy sok férfinak és nőnek, másrészt a legegyszerűbb módszerrel, kézzel is végezhető önkielégítés. Mert azért a szexuális élet – még ha ilyen korlátozott módon is – jó hatással van a férfiakra! A gyakori szexuális élet például csaknem felére csökkenti a szívbetegségek kockázatát a férfiak esetében. Ezt 1000 férfi 16 éven át tartó megfigyelése után állítják a szakemberek.
Kiderült, hogy azok a férfiak, akik legalább hetente kétszer élnek nemi életet, akár 45 százalékkal is csökkenthetik az esélyét annak, hogy veszélyes szívbetegségük alakuljon ki, azokhoz képest, akik havonta csak egyszer vagy még annál is kevesebbszer áldoznak a testi gyönyörök oltárán.
Bizonyos formájában a szex olyan fizikai aktivitással jár, mely megóvhatja a szív egészségét.
A kutatók azt is elmondták, hogy a rendszeres nemi életet élő férfiak nagyobb valószínűséggel vannak támogató, intim kapcsolatban, mely a stressz csökkentése által egyéb pozitív egészségügyi következményeket is rejt magában.
Önkielégítéshez az Intim Centerben széles terméklistából válogathatsz a legkülönbözőbb eszközökből. A nepáli nők például néhány csomag óvszert küldtek külföldön dolgozó férjeiknek. „Legalább betegek ne legyenek, ha már mindenképp meg akarnak csalni” – nyilatkozta egy hírügynökségnek az egyik nepáli asszony.
Az önkielégítés, (idegen szóval maszturbálás, férfiaknál tévesen onanizálásnak is nevezik) a saját nemi szervek kézzel vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlése, melynek során a férfi vagy nő közösülés nélkül jut el az orgazmusig.
Célja lehet a meglévő szexuális vágyak levezetése, amikor valaki nem tud vagy nem kíván másokkal szexuális kapcsolatot kialakítani, de öncélúan is előfordul. A házasságban vagy tartós párkapcsolatban élők együttlétének is része lehet maszturbáció (például ha a közösülést valami okból kerülni akarják); egyéni formája viszont (főleg, ha a partnertől eltérő ábrándokhoz kapcsolódik) csökkentheti az egymás iránti szexuális vágyat.
Régen erkölcstelen cselekedetnek tartották (és a katolikus egyház ma is „a tisztasággal súlyosan ellenkező bűnök” közé sorolja). Azért is számít bűnnek, mert a szodómia egyik fajtája. Ezeket 1991-ben kivették a legsúlyosabbak közül. Kutatások alapján azt lehet mondani, hogy a szexualitás tanulásának egyik eleme a maszturbáció. A saját test megismerése és a saját igények felismerése pozitív hatással van az egyénre és ezáltal nemi életére és így a párkapcsolatának egészére is.
Férfiak önkielégítésére vonatkozó vizsgálatok szerint a rendszeres maszturbáció (pontosabban a szexuális aktus nélküli ejakuláció) segít megelőzni a prosztatarákot, mert kiüríti a felhalmozódó rákkeltő anyagokat: A más adatok azt mutatják, hogy az éremnek két oldala van, egyrészt akik hetente ötnél többször ejakuláltak főként 20 és 50 éves koruk között (elsősorban a húszas éveikben), azoknál harmadával kisebb eséllyel alakult ki prosztatarák, de ugyanakkor túlsúlyba juthatnak a férfi jellegért felelős nemi hormonok, így például hajhullás és egyéb bőrirritációk jelentkezhetnek. Ezen eredményeket 2009-ben készült kutatási eredményekkel cáfolták, azt bizonyítva, hogy mégis összefüggés van 20-as és 30-as életkor között végzett túlzott mennyiségű önkielégítés és a prosztatarák között.
Nőkre vonatkozó vizsgálatok elsősorban azt emelik ki, hogy elősegíti az un. orgazmuskészség kialakulását. Fentiek mellett, bár meglehetősen lassan, de egyre inkább teret nyer a női maszturbáció fontosságának, és természetességének bemutatása is. A női maszturbációt ugyanis, egyfajta titok és bűntudat övezte, övezi, mintha a masztrubáció csak a férfiak előjoga lett volna, pedig a történelemben számos utalás található arra, hogy már eleink is művelték. Mára már bizonyított, hogy a női maszturbáció egészséges, és normális keretek között, jótékony hatású, és fontos a nőnek a saját teste megismerésének tekintetében is. Fontos szerepe van a szexuális feszültség levezetésében is, főként az idő előtti, súlyos következményekkel járó, felelőtlen nemi kapcsolat létesítésének megelőzésére, kellő felvilágosítás mellett.

A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja

A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja. Sok férfinak gondja, hogy hamar elélvez, a korai magömlés a premature ejaculation. Mindjárt az első kérdés, ami fölmerül, hogy miért kell sokat szeretkezni. Ettől azonban elválaszthatatlan az a másik, hogy mi a lényege a szeretkezésnek – ha egyszer nem a magömlésben „megtestesülő” szexuális kielégülés. A szeretkezés taója szerint a magömlésen kívül sok egyéb élvezet is van a szeretkezésben, amelyekre érdemes odafigyelni, de amelyeknek a magömlés véget vet. A testi gyengédség milliónyi fajtájáról van szó, nagyjából arról, amit szexológiai szakkifejezéssel pettingnek nevezünk. Azzal a különbséggel, hogy a közösülés is ide tartozik, a magömlés kivételével.
A szexshopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videókabinok is vannak.

korai_magomles_vizsgalata

A szeretkezés lényege ugyanis nem a magömlés, hanem a testi és lelki egyesülés öröme, ami egészen az orgazmusig, vagyis a kielégülés érzéséig terjedhet – magömlés nélkül is! Ennek lehetőségével már a férfiak többszörös orgazmusáról szóló részben is foglalkoztunk. Akkor „miniorgazmusnak” neveztük. A taoisták azonban nemcsak a magömlést, hanem az orgazmust sem tartják középponti jelentőségűnek. Szerintük a férfi számára – éppúgy, mint a nő számára – a szeretkezés minden mozzanata nagyon élvezetes lehet, s ha elég soká tart, kielégülést eredményezhet akkor is, ha nem „tetézi be” magömlés! Ezek a Sexshop Budapest cikkek érdekesek a témában: Potencia gyógyszerek és táplálék kiegészítők – A komolyabb petting lehetőségek – Az ejakuláció kontrollálása – A sperma minőségének ellenőrzése – A magömlés kontroll alatt tartása – Korai magömlés? Itt az ejakulációt késleltető spray.
Ez a gondolat ma már nem idegen a nyugati gondolkozástól sem. Újabb kutatásokból tudjuk, hogy a testi érintkezés (simogatás, ölelés stb.) szükséglete alapvető emberi szükséglet, amelynek kielégítetlensége komoly problémákat, sőt, betegségeket okozhat. Aki megkapja a kívánt mennyiségű testi gyengédséget a számára megfelelő személytől, az kielégültebbnek érezheti magát, mint a két perc alatt magömlést elérő férfi.
Valamilyen testi gyengédségre naponta szükségünk van, ezért ajánlatos gyakran kedveskedni. Csak éppen a magömlést ajánlatos mellőzni a taoisták szerint. No, nem mindig, de a testi gyengédségek, szeretkezések többségében. Az időnkénti magömlések mennyisége, előfordulási aránya az életkortól is függ. Fiataloknál akár minden második-harmadik szeretkezés is járhat magömléssel, később viszont ez jelentősen ritkulhat.
Persze a magömlés mellőzése nem jön magától, ezt meg kell tanulni. Mi eddig csak a magömlés késleltetésének megtanulását szorgalmaztuk. Fiataloknak és kezdőknek ez nem könnyű, számolni kell a kezdeti kudarcokkal. Nekik Vu Hszien kínai taoista a következőket ajánlja:
A kezdő ügyeljen ama, hogy ne legyen túl szenvedélyes. Ennek érdekében lehetőleg olyan nővel kezdje a nemi életet, aki nem túlzottan vonzó és már nem szűz, mert így kevésbé fogja „elveszíteni a fejét”. Szokja meg az egészen lassú, finom behatolást és – szükség esetén – a gyors, határozott „kivonulást” (vagyis a hímvessző kirántását). Ami a közösülő mozgásokat illeti eleinte a „három sekély és egy mélyebb” lökést gyakorolja. Ha úgy érzi, hogy már elég közel került a magömléshez, azonnal álljon le a mozgással, s félig húzza ki a hímvesszőt a hüvelyből (úgy, hogy csak a makk maradjon benne). Így várja meg, amíg lecsillapodik, aztán folytassa.
A kínai szakember ezt a „zsilipelés módszerének” nevezi, s még azt is hozzáteszi, hogy a leálláskor ajánlatos néhány mélyet sóhajtani, továbbá a végbélnyílás záróizmait összeszorítani. Ezek is hozzájárulnak a lecsillapodáshoz. Fontos azonban, hogy mindez idejében történjen. A modern szexológia ezt úgy fogalmazza, hogy az „elkerülhetetlenségi szakasz” beállta előtt – vagyis ne a magömlés előtti utolsó 2-3 másodpercben, amikor a reflex már beindult, s nem állítható le.
Amiből következik, hogy jobb előbb leállni, mint túl későn. A leállás idejét a taoisták nem határozzák meg, talán mert ez is a körülményektől és az egyéntől függ. (Mai szexológusok legalább fél percet javasolnak.) Mindenesetre a közösülés során akárhányszor le lehet állni egy kis időre. A mozdulatlanság fél perce alatt a merevedés nem szűnik meg, legfeljebb egy egész keveset lanyhul, ám a folytatódó mozgások során újra erősödik. Tapasztalat szerint a gyakorlás folytán egyre kevesebbszer kell fél percre leállni: ritkább és 5-10 másodperces leállások is elegendőek, s a közösülés akár félóránál is tovább tarthat.
A korai elélvezés kezelése: Ha ismert, vagy bebizonyosodik a kiváltó ok (például gyulladás), annak kezelése a korai magömlést is megszünteti. Ugyanígy a kezdődő merevedési zavar megfelelő kezelése is megoldja a problémát. Nehezebb a helyzet az eredendően fennálló korai magömléssel, mert ebben az esetben a páciens magatartása és idegrendszere erre a mintázatra “állt rá”, ám ilyenkor is adódnak lehetőségek.
A kezelés egyik lehetséges módja az ingerület csökkentése. Ez történhet óvszerrel is, mivel az csökkenti a makkot ért ingerek intenzitását, valamint történhet érzéstelenítőt tartalmazó krémek ill. spray-k használatával. A közösülés előtt érzéstelenített makk nem továbbítja a fizikai ingereket, ezért a magömlés csak később, az érzéstelenítő hatásának elmúltával következik be.
A kezelés első állomása az orvosi vagy szexológiai rendelő, ahol az orvos, vagy terapeuta elmagyarázza a párnak a korai ejakuláció mechanizmusát, és egyszerű tanácsokkal szolgál, segít a lehetséges nevelésből, szorongásból adódó okok feltárásában. Sokszor akár a korai magömlés hátterében álló gondolatok, félelmek és szorongás partnerrel és/vagy kezelőorvossal történő megbeszélése is javít a helyzeten.
A korai magömlés kezelésének alapja azonban a jó partnerkapcsolat, a megértő és segítőkész szexuális partner, ez fokozottan igaz pszichés eredet esetén. A szex, a szexuális együttlét előtt fontos “rendet tenni” a páciens saját gondolatai között, és optimistán, pozitívan hozzáállni az elkövetkező aktushoz. A megfelelő időben történő magömlés következő állomása az előjáték megfelelő elnyújtása.
Ez ugyan a magömlést nem késlelteti, de a partnert magasabb izgalmi állapotba hozza, így a partner rövidebb idő alatt válik képessé az orgazmus elérésére. Mindezen túl a gyengéd, és idejében is megfelelően hosszú előjáték a szexuális kultúra egyik alapja.
A sex és az előjáték (és esetleg az önkielégítés) során a férfi igyekezzen megfigyelni az ingereket: melyek azok, amik nagyobb izgalomba hozzák, és mik azok, amik kevésbé. A szexuális ingerlés során ugyanis van egy szakasz, nagyjából a magömlés bekövetkezte előtt 20-30 másodperccel, amikor a férfi érzi, hogy az ejakuláció be fog következni. Ekkor még – az ingerlés megszüntetésével – lehetőség van arra, hogy ne következzen be a magömlés. Az ingerlést tovább folytatva az ejakuláció előtt van egy 4-8 másodperces elkerülhetetlenségi szakasz, amikor már sehogyan sem akadályozhatjuk meg a magömlést. Ilyenkor beindul az ejakuláció szimpatikus idegrendszer által vezérelt reflexfolyamata, ami ilyenkor mindig végigfut.
Van azonban más taoista módszere is a magömlés megelőzésének. J. Csang, egy mai taoista szerző a szeretkezés taójáról szóló könyvében beszámol egy olyan ősi módszerről, ami egy kicsit hasonlít a modern szexológusok (Masters, Johnson) által ajánlott „elszorításos módszer”-hez. Ez utóbbiról már volt szó ebben a könyvben, talán emlékszik rá az olvasó. Lényege az, hogy amikor a férfi érzi és jelzi közeledését a magömléshez, a rajta lovagló ülésben elhelyezkedő nő fölemelkedik és egyik kezének ujjaival elszorítja a hímvesszőt, közvetlenül a makk alatt 3-4 másodpercig, majd kis szünet után folytatható a közösülés.
Az együttlét során a közösülés alatt is megfigyelhetőek a fent leírt szakaszok. Ha a férfi az előrejelzési szakasz bekövetkeztét jelzi, akkor lehetőség van a közösülés megszakítására, majd az izgalmi állapot enyhülése után (egyénileg változó, kb. 30-60 másodperc) annak folytatására. Ez a megszakításos módszer kiegészíthető és hatékonyabbá tehető az ún. “elszorításos technika” alkalmazásával.
Ennek lényege, hogy az előrejelzési szakasz során nem csak az ingerlést szüntetik meg, hanem a hímvessző alsó oldalán, ahol a makk peremének vonalában aránylag erősen, néhány másodpercig megszorítják a hímvesszőt.
Az eljárás azért hatásos, mert ezen a helyen vezetnek azok az idegpályák, melyek a magömlésért, illetve annak blokkolásáért felelősek. Ha megfelelő helyre, megfelelő időben, és megfelelő erőséggel alkalmazzák az elszorítást, bármelyik férfinál működő biológiai reflexműködést indítanak be, mely biztosan leállítja a korai magömlést az elkerülhetetlenségi szakasz előtt. Az elszorításos technika akár többször egymás után is alkalmazható.
Káros hatása nincs, leszámítva, hogy amennyiben későn, az elkerülhetetlenségi szakaszban próbálkoznak vele, kellemetlen, éles érzés mellett következik be a magömlés. Az elszorításos technikát célszerű előbb kézzel történő ingerlés során pontosan elsajátítani, majd utána alkalmazni közösülés során.
Csang és a taoisták egyszerűbb módszert ajánlanak, amely szinte minden testhelyzetben alkalmazható, s nem igényli a nő közreműködését. Éspedig a következőképpen:
Amikor a férfi úgy érzi, már-már közeledik a magömléshez, bal kezével lenyúl saját nemi szervéhez, pontosabban szólva kitapintja a hímvessző tövét a herezacskó és a végbélnyílás között és mutató- és középső ujjával 3-4 másodpercig nyomást gyakorol erre a területre, miközben mélyet sóhajt. Ezzel persze együtt jár a közösülő mozgás néhány másodperces leállítása, ami egyáltalán nem feltűnő, ahhoz azonban elegendő, hogy a magömlési ingert megszüntesse.
A szexológia mai állása szerint ezt a módszert nincs okunk kifogásolni. Kísérletileg ugyan még nincs kipróbálva, de elképzelhető, hogy sok esetben főleg a közösülésben már gyakorlottabb férfiaknál beválik. S kétségkívül vannak előnyei: a közösülést nem kell egy percre sem megszakítani stb. A partner esetleg észre sem veszi az egészet, tehát nem okoz megbeszélendő problémát (ami – főleg egy viszonylag új kapcsolat esetén – sok férfinak kínos lehet).
A kilövellés késleltetésének hatékonysága tovább fokozható, ha a pár a férfi számára kevésbé ingerlő testhelyzetet választ a közösülés során, amíg ki nem alakul a magömlés megfelelő kontrollja. Célszerű olyan testhelyzetet választani, melyben kevés a lehetőség a dinamikus mozdulatokra. Mindenképp kerülendőek az olyan pozíciók, melyekben a férfi teljes felsőteste ritmusosan mozog. Ha pedig az orgazmust és a magömlést tetszés szerint késleltetni vagy mellőzni tudjuk, megnövekszik annak lehetősége, hogy figyelmünket a szeretkezés egyéb örömeire fordítsuk. S nem utolsó sorban annak is, hogy gyakrabban szeretkezzünk.
Olvasható és hamarosan megjelenő cikkek keleti szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A keleti erotikus csókok 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Légzésgyakorlat és szeretkezés 8. A japán gésakultusz 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai és japán szex és pornó.

Az eredeti cikk: A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Távolkeleti szex és kultúrák – Gésák titkai

Távolkeleti szex-kultúrák. Ugye ismerős, ha azt írom: jóga? Hiszen a hindu egészségkultúrának valamelyik irányzatáról – például a hatha-jógáról – már mindenki hallott. Erről magyarul is több könyv megjelent, s ma már nálunk is egyre többen gyakorolják. Ennek magyarázata, hogy korunkban kezdjük felfedezni a távol-keleti sex kultúrákat, a több ezer éves, ősi bölcsességet. S rájövünk, hogy abban sok minden ma is hasznosítható. A szexshopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható.
Maradjunk most a szexnél. Nyújt-e valami hasznosíthatót ezen a téren is a távol-keleti bölcsesség? Ha azt írom: Káma-Szútra – mindenki tudja, hogy a szeretkezés hindu erotika tankönyvéről van szó, amelyet időszámításunk első évezredében írtak, összegyűjtvén a több ezer éves hagyományokat. Azt is sokan tudják, hogy jó ezer évvel később egy hindu megírta az Anangaranga, A szerelmi játékok istenének színpada című könyvet. S akkoriban készült mindezek arab változata is, az Illatos kert, amely szintén „hasznos és megszívlelendő szex tanácsokat” ad férfiaknak és nőknek. Az utóbbi évtizedekben mindhárom megjelent magyarul is. Tehát aki akarta, elolvashatta. Más kérdés, hogy mire ment vele, hiszen ezek az ősi „felvilágosító” könyvek nem tudományos, hanem pusztán tapasztalati alapon, egy primitívebb társadalom emberének íródtak. Ma már sok tanácsuk nevetségesnek tűnik. Nyilván alaposan meg kell szűrni mindent, ami ősi: kritikusan, mai szemmel válogatnunk kell, hogy eljussunk az időálló gondolatokig. Nálunk ez épphogy csak megkezdődött a keleti kultúrák viszonylatában.

keleti_szex_azsiai_szexkultura

A jógáról, az akupunktúrárólm gésák titkairól és néhány más dologról jelentek már meg korszerűen elemző könyvek, tanulmányok. Ám a szexkultúra eddig valahogy kimaradt a sorból, nincsenek ezzel foglalkozó szakembereink. Szerencsére más országokban – főleg Nyugaton – egy kicsit más a helyzet. A szexológia tudománya ott foglalkozik ezzel a kérdéssel. Érdekes, hogy a hindu mellett főleg a kínai és a japán szexkultúrával foglalkoznak – talán mert ez utóbbiakban több tanulság rejlik számunkra. A gésák titkai ismertek. A csábítás pont olyan strapás és hosszas gondoskodást kíván meg, mint a kerti munka. A virág csak akkor lesz szép, ha kitartóan, időt nem sajnálva, szeretettel gondozzuk. Szex-titkok Japánból, a gésáktól, a csábítás és rituálék nagymestereitől. A gésa ugyan mindent megtesz a kiszolgálandó úr kedvéért, azonban egyéniség, önmagával is törődik – csak azt teszi, amihez kedve van. Éppen ezért a szex opcionális lehetőség, nem kényszer. A gésa önmagát tökélyre fejlesztve műtárgyává, az erotika pediglen a szerelem eme papnőinél az érzékiség ünnepévé válik. A gésák tanácsai közül válogattunk…
– Mindenhez idő kell. Együtt reggelizni, meghallgatni a másikat és incselkedni. Ez a kellemes este reggeli előjátéka. Az állandó odafigyelés, kedvesség minden férfit levesz a lábáról. Az összebújást ne tekintse a szex bevezetőjének. A fürdést tekintse a lélek megtisztulásának. Legyen nyíló virág: engedje, hogy a férfi „öntözze” a tudatát, míg teljes pompájában kiteljesedik a szexualitása. A gésáknál a szex nem a jó teljesítmény kérdése, hanem a kisugárzásé. Nem azért imádják őket a férfiak, mert tanult szex-papnők, hanem azért, amit beléjük gondolnak. Ezt kell az európai nőknek megtanulni: ne hajszolja a teljesítményt és ne tegyen semmit a saját kedve ellenében. Olvasson sokat, művelje magát, lazítson. Ne keresse a feltűnést! A gésa egyénisége és műveltsége által válik kívánatossá. Automatikusan magára vonja a figyelmet. A gésáknak van „baráti köre nővérekből”, a dan-tai. Ön is keressen rokonlelkeket, akik támaszai lehetnek bármilye kérdésben. Velük kiránduljon, golfozzon stb. – bármit, ami feltölti. Ne hagyja, hogy gondolatai állandóan a férfiak és a szex körül kószáljanak.
– Érzékiség. Van, hogy a férif egy olyan gyengéd nőre vágyik, aki minden vágyát teljesíti, na, nem úgy, mint egy szex rabszolga, hanem mint egy igazi gésa. A gésák pontosan tudják, mi esik jól egy férfinak, hiszen ezt tanulják, és a teljes kényeztetésben részesítik kuncsaftjaikat. A féri számára egy masszírozás, finom csókolgatás mennyei örömöket ad. A legfontosabb a finom érintés, a vad karmolások és harapások durvák számára. Mivel a férfi lelkileg is érzékeny, a kulturált, visszafogott, intelligens és kedves lányokkal érzi jól magát. Ezek a tulajdonságok adják meg neki a lelki komfortérzést. Szeretkezés közben finoman harapdáld a fülcimpáját, és közben súgj a fülébe halkan kedves szavakat.
– A test a lélek tükre. A pozitív testtudat, az egyenes tartás jelzi, hogy a hölgy jól érzi magát a bőrében. Járás közben ne dőljön előre, lépjen kicsiket és próbálja a fenekét nem riszálva mozgatni. A lépés közben csak csípőből, elegánsan lépjen. Leüléskor is legyen kecses, s kézmozdulatai is fenségesek legyenek! Egy gésa a lábát és a kezét kitartóan ápolja. Peeling, éjszakára krémezés, ez az előírás. A manikűr és a pedikűr tartozzon hozzá a havi szépészeti restaurációhoz. A nőiességet a puha gyapjú és a szép esésű anyagok, pld. a selyem és szatén emeli ki. A kimonóhoz hasonlóan ingerlő minden könnyen nyitható ruhadarab: a keresztbe kötős pulcsi, a lapszoknya. A modern gésasmink kifejező: füsttel dramatizált nagy szemek, piros cseresznyeszáj. A haját hordja kibontva, vagy lazán feltűzve. Kerülje a túlságosan rövid vagy szigorú frizurákat.
Gésagolyó, két szexi ez az ikergolyó. A gésák titkának tartották sokáig, innen ered másik neve a gésa golyó. Ma már minden nagyobb szex shopban kapni lehet. Van olyan rokona is, ami nem csak két, hanem akár 3-4 felfűzött, gyöngysor szerű golyóbislánc, a lényege mindegyiknek ugyanaz: fenntartani a szexuális vágyat az orgazmus elérése nélkül.
– Orális szex, szájszex. Kedves nő, a férfiak megőrülnek tőle, ha – miközben gyengéden kényezteted a számára legfontosabb testrészét – a szemébe nézel. Egyfajta perverzitásként is definiálhatjuk ebben az esetben a szemkontaktust: annak ellenére, hogy az orális szex (sok nő szerint) megalázó szituáció egy nő számára, te, azáltal, hogy a fiúd szemébe nézel, szótlanul azt az üzenetet küldöd, hogy igenis felvállalod, amit csinálsz, sőt! Még élvezed is! Nem kell, hogy megalázónak érezd azt, hogy orálisan kényezteted a partnered: örömöt okozol neki, és azt se felejtsd el, hogy miközben a száddal, a kezeddel és a nyelveddel kényezteted őt, a “te kezedben van az irányítás”!
– A kielégült gésát kívánja a férfinem. A gésák ú.n. shunga-kon (fametszetek) szemlélik meg a szexuális pozitúrákat. Idősebb „nővéreiktől” is sokat tanulnak, valamint a férfiaktól is. A japán szerelmi kézikönyv nem olyan komplikált, mint a Kámaszutra. A japán művészet inkább a különféle „nyalánkságok” variálásából építkezik. Egyszerre simogatni a másikat különféle területeken, és a száját csókolni. Kellemes vágyat fokozó trükk az is, ha csak annyi ruhát vesz le magáról, amennyit muszáj. Így lassan, a különböző területeken végighaladva fokozódik az izgalom, miközben egyre több testfelület marad szabadon. Közben a fenn maradt selyemblúz simogatja a férfi mellkasát. A gésák legfőbb előírása azonban az, hogy a nőnek többször ki kell elégülnie mint a férfinek. Persze elégséges önbizalom kell ahhoz, hogy szégyenérzet nélkül saját kívánságainkkal törődjünk. A haladó gésák kedvence az extra-genitális orgazmus. Ez úgy működik, hogy közösüléssel felizgatjuk a férfit, míg majdnem orgazmusa lesz – ekkor azonban más testtájékát kezdjük izgatni. Egy kis gyakorlással már akkor is orgazmusa lesz, ha éppen a hasát puszilgatjuk. Mivel ilyenkor a testen végigfut az inger, a kielégülés sokkal hevesebb élményt nyújt. A szex végén töltsék együtt az időt: teázás, közös fürdés…s ha jó volt, jöhet a ráadás, az újabb cseresznyevirág-szüret!
Olvasható és hamarosan megjelenő cikkek keleti szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés taója 3. A magömlés, illetve az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A keleti erotikus csókok 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Légzésgyakorlat és szeretkezés 8. A japán gésakultusz 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai és japán szex és pornó.

Az eredeti cikk: Távolkeleti szex és kultúrák – Gésák titkai © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Petting – Miért érdemes csinálni

petting_fiu_simogatja_a_lanytBár sokaknak van némi fogalmuk a pettingről, talán mégsem fölösleges tisztázni a pontos értelmét, mert sok félreértés is tapad hozzá.
Nos, a petting angol szó, simogatást, becézgetést jelent, a szexológiában ezzel a szóval jelölik mindazokat az örömszerzési módokat, amelyek a közösülésen kívül előfordulhatnak a szeretkezésben. Tehát a simogatástól és ölelkezéstől kezdve a csókolózáson keresztül a nemi szervek kézzel vagy szájjal ingerléséig sok minden beletartozik a petting fogalmába: sex kézzel, sex szájjal, sex szexuális segédeszközökkel a pettingelés.
Nálunk sokan egyszerűen az ún. „előjáték”-kal azonosítják a pettinget. Részben igazuk van, mert az előjáték csakugyan petting. Csakhogy a petting nem mindig marad pusztán előjáték, vagyis a közösülés előkészítője, hanem önmagában is kielégülést eredményezhet mind a férfinél, mind a nőnél, éspedig teljes értékű kielégülést! Ezt azért hangsúlyozom, mert a közfelfogást még ma is a közösülésközpontúság jellemzi. Az átlagember csak a közösülés közbeni kielégülést tartja igazán jónak és felnőtt, érett emberhez méltónak. Minden másfajta kielégülést csökkent értékűnek, gyerekesnek vagy éppen abnormálisnak tart.
Epetting_lany_izgatja_a_fiutz a hagyományos felfogás azonban ma már semmivel sem igazolható. Masters és Johnson laboratóriumi vizsgálataiból tudjuk, hogy szervezetünkben a petting útján elért orgazmusnál is ugyanaz történik, mint a közösülés közbeninél. Akármilyen ingerlés juttat kielégüléshez, ennek testi megnyilvánulásai nagyjából ugyanazok, lelki vetülete pedig nem az ingerlés módjának függvénye, hanem a beállítottságtól és a partnerkapcsolat jellegétől függ.
Miért érdemes megtanulni? A petting nem valami új dolog a szexben. Előjáték gyanánt ősidők óta alkalmazzák néhány formáját, sőt, már az állatvilágban is előfordul. A civilizáció korában azonban valahogy háttérbe szorult: a rohanó élettempó, a vetélkedés, a teljesítmények hajszolása a szexben is rámenőssé, célratörővé tette a férfiakat. A cél pedig a kielégülés volt, amit leginkább a közösülés biztosított.
Így alakult ki a közösülésközpontúság, ami régebben a fajfenntartás szempontjából még előnyös is lehetett. A fogamzásgátlás tökéletesedésével azonban ez az előny szertefoszlott. Egy további fejlemény pedig nagyon is megkérdőjelezte a gyors közösülések patriarchális szokását. Ez a fejlemény a női emancipáció: a nők gazdasági-politikai, kulturális és szexuális fölszabadulása.
A petting formái, variációi: A szex közvetlen célja az örömszerzés. Az emberi testnek nincsen olyan része, amelyet ki lehetne zárni az örömszerzés lehetőségéből. Természetesen ezen pózok higiéniai előírásokat követelnek meg. Feltétlenül gondoskodni kell a nemi szervek és a száj tisztaságáról. Szájjal való ingerléssel is eljuthat bármely fél a kielégüléshez. A férfi, a nő nemi szervét éppúgy megcsókolhatja, mint testének bármely részét. Fontos, hogy ne mindjárt ezzel kezdje, hanem a perifériás ingerlés szabályait kövesse. Kezdje a test különböző részeivel nyak, mell, has, csípő, comb belső és külső felének csókolása. A szeméremdomb, a nagy- és kisajak csókolása után a csikló a legérzékenyebb és legfontosabb cél. A nagy és a kisajkakat a kéz ujjaival kissé széthúzva jól kiemelkedik a csikló. A nyelvvel való enyhe dörzsölés kéjérzést vált ki. Ha az ingerlés folyamatos, a nő eljut az orgazmusig. Vásztjájana a Káma-szútra második részének (Szerelmi gyönyör) 9. fejezetében a férfi nemi szervének ingerlésére nyolcféle variációt ír le.
– Amikor a nő a férfi péniszét kezébe fogva ajkai közé illeszti és szájával dörzsölgeti; ez az „egyszerű közösülés”,
– A nő a pénisz végét virágkehely módjára összehajlított ujjaival fogja, ajkával esetleg fogaival is végigharapdálja annak oldalait, ez az „oldalharapás”,
– A nő összeszorított ajkával a pénisz végét összenyomja s úgy csókolja, mintha húzni akarná: ez a „külső szorítás”,
– A férfi péniszét még mélyebbre viszi a szájába és ajkával összeszorítja, majd ismét kibocsátja, ez a „belső szorítás”,
– A nő a péniszt a kezében tartva, s úgy csókolja, mint az alsó ajkát szokták, közben a másik kezével a férfi heréit simogatja: ez a „csók”,
– Miután megcsókolta, végig simogatja nyelvével a péniszt, de különösen a végén: ez a „simogatás,”
Ha a hímvesszőt félig a szájába véve erősen csókolja és szívja annak „mangószívás” a neve,
s végül ha a péniszt a tövéig a szájába veszi és közben úgy szorítja, mintha el akarná nyelni. Ezt elnyelésnek nevezzük (mélytorok).”
A nemi szerveket nemcsak külön-külön lehet csókolni, hanem egyszerre is. Ha a nő és a férfi ellentétes irányban fekszenek, azaz az egyiknek a feje a másik lába felé néz és így végzik a „szájközösülést” (french kiss) ezt nálunk franciázásnak vagy francia csóknak hívjuk. Mindketten úgy helyezkednek el, hogy kényelmesen elérjék a szájukkal egymás nemi szervét. Az ingerlés kölcsönös és egyidejű,azaz a partnerek egymásnak, egyszerre szereznek örömöt. A szerelmi játék ezen változata feloldja a sablonos, hétköznapi menetrendszerű szeretkezéseket, színesíti a szerelmi életet. A franciázást természetesen nem erőszakolhatjuk rá a partnerünkre. Ha az egyik fél megteszi, nem kell feltétlenül viszonzást várnia. De hát mi köze az emancipációnak a közösülésközpontúság megkérdőjelezéséhez? – kérdezhetné most bárki.
Az összefüggés nem olyan bonyolult, mint amilyennek első pillantásra gondolnánk. Az egyenjogú nők szexuális kapcsolatban is a férfiakhoz hasonló elvárásokat támasztanak: élvezni akarják azt, és ki akarnak elégülni. Márpedig a nők számára a kielégülés többnyire éppen a közösülésben a legnehezebb (különösen, ha arra túl gyorsan kerül sor). Épp ezért igen sok nő előnyben részesíti a pettinget! Erre vonatkozólag ma már tudományos vizsgálatok adataival is rendelkezünk. Egy amerikai pszichológusnő, Shere Hite a ’70-es években több, mint háromezer felnőtt nő nemi életét vizsgálta. Többek között egy ilyen kérdést is föltett nekik:
„Ha választhatna a közösülés és a csikló ingerlése között, melyiket részesítené előnyben?”
Meglepő, hogy ezt a kérdést a legtöbb nő úgy értelmezte, mintha a közösülés és az önkielégítés között kellene választania. Legtöbbjükben föl sem merült, hogy a csiklót a partner is ingerelhetné. De még magyarázat esetén is kevesen tudtak egyértelmű választ adni, mert tudták, hogy a férfiak épp a közösülést részesítik előnyben. Ízelítő a válaszokból:
„Hogy mit választanék? Nem tudom. Egyrészt a közösülést legszívesebben elutasítanám, ha nem szeretném a partneremet. A közösülés önmagában nem sokat ér, de egy kedves partnerrel mégis földob. Ennek ellenére csak önkielégítéssel jutok orgazmushoz. A kedvesemmel még sohasem volt orgazmusom, pedig igazán mindent megpróbáltunk. Holott nekem rendkívül fontos a kielégülés. Amikor a partnerem már kielégült, én meg csak fekszem ott, és ahelyett, hogy aludnék, kívánom a kielégülést, legszívesebben sírnék ( már gyakran álomba sírtam magam). Valahogy mégis örömet találok a szexben, hiszen különben aligha mennék bele. De azért sokkal jobb lenne, ha eljutnék a kielégülésig. (A probléma talán azon alapul, hogy elég szokatlan módon maszturbálok: valaminek, például egy széknek támaszkodom és köröző mozgásokat végzek.) Ha nem szeretném a partneremet, valószínűleg ritkán kívánnám a közösülést, de nem vagyok biztos abban, hogy mit akarok.”  Egy másik, kicsit határozottabb válasz:
„Ha választhatnék a közösülés és a csikló ingerlése között, akkor az utóbbit választanám… A jó szexet olyan élménynek képzelem, amelyben mindketten őszintén kívánják, hogy a másik is jól érezze magát és kielégüljön… Szívesen választanám a csikló ingerlését, mert élvezem, és ezáltal kapom meg azt, amire vágyom. De talán nem egész reális ilyen kiegyensúlyozottságra törekedni.”
Még határozottabb a következő válasz:
„A közösülés önmagában véve olyasmi, amitől sohasem elégülök ki, függetlenül attól, hogy más szempontból izgalmas és értékes élmény. Ha azt hiszem, hogy mindjárt bekövetkezik az orgazmusom, a hímvessző ellenállása folytán mindig visszaesik az izgalmam. Ez kilátástalan helyzetnek tűnik – legalábbis a sikeres közösülésről kialakult, konvencionális fölfogás szerint. Akkor tudnám megoldani ezt a dilemmát, ha orgazmusom egy közösülés nélküli szeretkezésből születhetne. Akkor tudnám magam teljesen elengedni, és úgy élvezni testileg és lelkileg a transzhoz hasonló állapotot és a nemek közötti különleges vonzást, ahogy az a jó közösülésre jellemző.”
S végül még egy érdekes vélemény: „Azt hiszem, nem kellene választanom, ha a közösülés alatt maszturbálnék. De a férfiak ezt nem fogadják el. A csiklóm sajátos módon kikapcsol, ha a közösülő mozgások folytatódnak. Persze azért az is izgalmas, csak éppen a közösülés során nem tudok kielégülni. Ha pedig aztán maszturbálok (amit csak titokban szoktam tenni), úgy sokkal tovább tart, amíg újra érzem a csiklóm. Talán túl kevés jó közösülésem volt ahhoz, hogy megtanuljam: hogyan kell jól csinálni.”
Csoportosítás: Az amerikai ifjúság megkülönbözteti a neckinget és pettinget. Más csoportosításuk is lehetséges. Petting technikák lehetnek: egyszerű csók, mély csók (lélekcsók, nyelves csók, francia csók), a mell ingerlése,
orális kontaktus a mellel, a női és a férfi nemi szervek kézzel való ingerlése, orális kontaktus a férfi és a női nemi szervvel, kölcsönös kontaktus a genitáliákkal közösülés nélkül.
A pettinghez Sex shop típusú üzletben vagy webáruházban különféle szexkütyöket lehet rendelni. Képzeld el, hogy nem csak kézzel, hanem vibrátorral is simogatod a kedvesedet.
A pettingről: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez ráhangolódás – 3. A komolyabb petting típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. Petting lehetőségek.
Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Az eredeti cikk: Petting – Miért érdemes csinálni © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Autoerotika: változatos önkielégítés, sokféle maszturbálás

Nem is gondolnánk, hogy az önkielégítés éppolyan változatos lehet, mint a szeretkezés. Sokfélesége nehezen derül ki, mert alig beszélnek róla, még az intim partnerek is egyéni titokként kezelik, s többnyire megmaradnak az eredetileg kialakult formánál.

maszturbal_es_simogatja_a_csiklojat

Érdekes egyébként, hogy a férfiaknál az önkielégítés sokkal kevesebb változatát találták a kutatók, mint a nőknél. A férfiak túlnyomó többsége kézzel ingerli önmagát és csak 15%-uk szeret hason fekve, a hímvesszőt valamilyen tárgyhoz dörzsölve maszturbálni. Női körökben abszolút intimitás tabu a masztizós szokások megosztása, tisztelet a körülöttem élő néhány kivételes nőknek aki masztizik. Ezzel szemben az, hogy a férfi kiveri a farkát, mindennapos, elfogadott jelenség. Olyannyira, hogy pl. szexshopok működtetnek kis fülkéket erre a célra. De a köznapi életben is természetes jelenség, hiszen rengeteg szleng szavunk van rá, a nyelvhasználat és pl. a humor területén is kézenfekvő, aktuális dolog. Hogy ennek mi az oka, az most nem érdekes, a következménye viszont annál inkább.
A „maszturbáció” latin szó, kézzel ingerlést jelent, erről még itt olvashatsz sokat. Gyakorisága folytán érthető, hogy így nevezték el az önkielégítést általában, bár az sok más módon is gyakorolható. A nők többsége hanyatt fekve, lábait kissé fölhúzva, combjait szétnyitva kezdi a csiklónak és környékének simogatását. Ez helyi vérbőséget és szexuális élvezetet eredményez, de csak akkor, ha lelkileg is rá tudott hangolódni. Érdemes elolvasni erről néhány női vallomást:
– A ráhangolódáshoz igen fontos, hogy tudjak fantáziálni vagy kellemes szexélményeket fölidézni. Az ujjaim hegyével ingerlem magam, de előbb az egész szeméremdombot végigsimogatom. Amikor ettől kezdek fölizgulni, rátérek a csikló simogatására, s aztán annak gyors, rezgő mozgatásával jutok el a csúcspontra. A lábaimat többnyire szétfeszítem, s az egyik kezem a mellbimbóimmal játszik.
A masztinál jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
A változatos, gazdag öningerlés, az egyéni autoerotika fejlettsége az erotikus örömök olyan erőforrása, mely mindig rendelkezésre áll, s amely a szeretkezéseket is magasabb szintre emeli, élvezetesebbé teszi… A teljes cikket itt olvashatod el.
Az autorerotika (önkielégítést végez, masztizik, onanizál, maszturbál, recskázik, kiveri) bejegyzések 1. rész Az önkielégítés értékelése – 2. rész Az autoerotika kezdetei, múltbéli áttekintés – 3. rész A nők idegenkedésének okai az önkielégítéstől – 4. rész Mire jó a férfiaknak az önkielégítés, az autoerotika – 5. rész Miért fontos a nőknek az önkielégítés – 6. rész A változatos önkielégítés, sokféle maszturbálás.

Az eredeti cikk: Autoerotika: változatos önkielégítés, sokféle maszturbálás © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus: Petting és élvezés

petting_punci_nyalas_sexA Petting és orgazmus a nők nemi életében írásunk férfiaknak és nőknek is hasznos szexológiai információkat tartalmaz. A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor vagy dildó.
A petting angol szó jelentése szeretgetés, becézgetés, simogatás. Tágabb értelmezésben szexuális beteljesülés előidézése szerelmi játékokkal, önkielégítéssel közösülés nélkül. A pettingnek az intim szexuális kapcsolatteremtésben van nagy jelentősége. Eleinte különösen az USA ifjúsága körében tett szert nagy népszerűségre, de az utóbbi évtizedekben egész Európában is, ahol társadalmilag elismertté vált.[forrás?] A szexualitásnak egészen az orgazmusig fokozható formája.
A női frigiditás és egyéb szexuális zavarok oldásában, helyreállításában is nagy jelentősége lehet a petting módszerek és technikák alkalmazásának. Nagyon lényeges, hogy a pettingnél is érvényesüljenek a lelki-érzelmi tényezők, az egymásiránti megértés és a harmonikus emberi kapcsolatok.
A már említetteken túl tekintsük át milyen egyéb előnyei vannak a szeretkezés nem közösüléses formájának, a pettingnek:
Nagy előnye, hogy sokkal többször lehet szeretkezni, mint a közösüléses formánál, mivel nem kell erőltetni az orgazmust és a magömlést. A közösüléses szeretkezés a közép és időskorban már csökkenő tendenciát mutat, ami heti 1-2 aktusra, vagy egyéni adottságoktól függően még ennél is kevesebbre esik vissza. Gyakran előfordul az is, hogy a közösülés már nehezen kivitelezhető az erőltetés pedig egészségtelen. A pettingnél nem kell tehát bevárni azt a viszonylag hosszabb időt, míg a férfi újra alkalmas lesz a koitusra, tehát kiküszöbölhetőek azok a hosszú időszakok, amelyek esetenként hetek vagy hónapok is lehetnek.
A nemi élet élvezetét és egyben az egészséges életvezetést segíti elő a petting gyakori alkalmazása. Az erőltetés és teljesítménykényszer nélküli többszöri kellemes nemi ingerekkel járó szeretkezés a szervezet egészséges reagáló képességét is elősegíti. Egyik kiváló szexuál pszichológusunk találóan fogalmazta meg: “Minden nap meg kell merülnünk a szerelem tengerében. “További előny, hogy ez által a nemi gyönyör élvezése tökéletesebb és érzelmileg elmélyültebb lesz, ami erősíti az emberi kapcsolatokat is.
A helyesen alkalmazott petting esetén lényegesen javulhat mind a nő, mind a férfi szexuális életének minősége, sőt esetenként a koitus és orgazmus készsége is. A pettingnél, mint említettük, az előjátéknak más szerepe van, mint a közösülésnél, ezért azt inkább szerelmi játéknak nevezhetjük.
A szerelmi játékok kialakításánál elsődlegesen figyelembe kell venni, hogy minden párkapcsolatban új erogén zónák fedezhetőek fel. Tehát bővíteni kell az erogén zónák számát, majd nagy gondot fordítani azok beérzékenyítésére, és felváltva időközönként más és más területek ingerlésére. Ha több nemi gyönyört akarunk, akkor tökéletesíteni kell alkalmazott módszereinket is. A szerelmi játék jellegzetessége továbbá, hogy éppen a szeretkezés gyönyöre érdekében lassúbb és sokkal hosszabb az előjátéknál. Ez természetesen csak fokozatosan érhető el, kölcsönös együttműködéssel és a kommunikáció tökéletesítésével.
A szerelmi játékban az ingerlés módjainak és technikájának van nagy szerepe. Az ingerlésnek mindig bevezetője a lelki-érzelmi kapcsolatok érzékeltetésének kifejezésre juttatása. A kedves szavak, ölelések, csókok stb. bizonyíthatják az együvé tartozás érzését, amit összehangolódásnak nevezünk. Az erogén zónák, főképpen a csikló, punci (pina, vagina, hüvely) ingerlésének néhány jelentősebb módozataira kívánunk rámutatni. Meg kell jegyezni, hogy az általában ismert és leghatékonyabb izgatható erogén zónáktól egyénileg nagy eltérések lehetnek, tehát ezek komoly odafigyelést és tapasztalatokat igényelnek.
A szerelmi gyönyör élvezésére irányuló ingerlésnek nagyon sok módja van. Ezek alapszabálya, hogy csak a kölcsönösen elfogadott módozatok kerüljenek alkalmazásra egymásszemélyiségének tiszteletben tartásával.
Az ingerlés a szeretkezés kezdetén legyen finom, gyengéd a nemi izgalom felkeltése céljából. Ez főképpen simogatás, ölelkezés, csókolózás, mely kiterjed az egész testre. Ez esetben az egész testen eloszló kellemes érzések kiváltásáról van szó.
A szerelmi gyönyör élvezésére irányuló aktív erősebb ingerlés már koncentráltan a legérzékenyebb erogén zónákra és a nemi szervre irányul. Ez esetben már petting technikáról beszélünk, melynek lényege, hogy az egyéni adottságok és kívánságok figyelembe vételével az “ars amandi”-t a szerelem művészetét tudjuk alkalmazni. Adott esetben már az ingerzónákra irányuló koncentráltgyönyörön van a hangsúly.
Az aktív, erősebb ingerlések, melyek az erogén zónákra és a nemi szervre irányulnak, a következők lehetnek:
– Kézi ingerlés különböző módozatai, mely kiterjedhet a test egészére.
– Szájjal történő ingerlés, csókolózástól a kívánt bármelyik testrészig.
– Különböző testrészekkel történő ingerlés, pld. Mellekkel és nemi szervekkel.
– Érzéki masszázs, mely különleges módon kiterjed a test egészére és koncentráltan a kívánt testrészekre.
– Különböző segédeszközökkel, pl. vibrátorral, vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlés.
Az önkielégítéshez képest jelentős továbblépés a szeretkezés megtanulása egy partnerrel. Természetes, hogy ez sem megy máról holnapra. Még akkor sem, ha a nő már egészen jól belejött az önkielégítésbe – ami ugyan megkönnyíti, de nem pótolja a szeretkezés tanulását.
Hangsúlyozottan szeretkezést írok és nem közösülést, mert – bár az is a szeretkezésnek egyik formája – az eddigiekből talán nyilvánvaló, hogy nem azzal kell kezdeni a szeretkezés megtanulását. Nem azért, mintha a közösülés önmagában véve olyan nehéz lenne! Legföljebb egy szűz nő számára okoz némi problémát a szűzhártya átszakításának elviselése; később már minden könnyebben megy…
A közösülés nehézség nélküli megtörténte azonban nem jelenti azt, hogy a nő élvezi is vagy éppen kielégül annak során. Ez az, amit meg kell tanulni! S nem úgy, hogy minden előkészítés nélkül gyakorolja, aztán „majd csak belejön valahogyan…” A rossz kezdést, mint láttuk, nehéz helyrehozni.
Nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni a férfiak és a nők alkati különbségét! Már a tizenéves fiatalember is fejlett orgazmuskészséggel kezdi a nemi életet. Így legtöbbször nehézség nélkül kielégül már az első közösülésben – méghozzá nagyon is gyorsan. A nő orgazmuskészsége viszont ebben az életkorban legtöbbször fejletlen, még akkor is, ha néhányszor már önkielégítéssel kielégült.
Az önkielégítés mindenesetre jó kiindulási alap a szeretkezés tanulásában. Ha pedig nincs ilyen alap, akkor még nagyobb figyelmet érdemes fordítani az ún. pettingre, vagyis a közösülés nélküli szeretkezésre. Ebbe az egyszerű simogatástól és puszitól kezdve minden gyengédség beletartozik, ami a közösülésen kívül előfordulhat. Magától értetődik, hogy vannak egyszerűbb, könnyebb és bonyolultabb, nehezebb formái.
A tanulást pedig érthetően az egyszerűbb formákkal ajánlatos elkezdeni. Egy gátlásos nő is könnyen kipróbálhatja, jólesik-e neki a kézfogás egy rokonszenves férfival, esetleg a kézcsók (bár ez ma már nem divat). A következő lépés: jólesik-e az ölelkezés, a simogatás és a csókolózás. Ha ezeket nem tudja élvezni, akkor nem érdemes továbbmenni az intimitások terén. Ilyenkor vagy nem igazán rokonszenves a férfi, vagy a nő még nem képes élvezni a testi közeledés elemi módjait sem.
Először is az okokat próbáljuk tisztázni az ehhez hasonló esetekben. Egyetlen esetből persze nem szabad általánosítani. De ha már kétszer-háromszor próbálkoztunk ugyanazzal a partnerrel csókolózni, s még mindig nem élvezzük, akkor ideje a „hogyan tovább”-ról dönteni. Ha egyébként rokonszenves, s a kézfogás, futó puszi is jólesik, akkor valószínűleg gátlásosságunk okolható a pettingélvezet elmaradásáért.
Női orgazmus (női elélvezés) képessége szexuálterápiában fejleszthető, kialakítható. A női orgazmus legtöbbször elérhető a kívánt módon és intenzitással. A szex kielégületlenség káros lehet. A női orgazmus kiváltása, a női kielégülés módja, érzete… nem is olyan egyszerű és egyértelmű. Viták vannak a női orgazmus típusairól, módjáról, élményeiről… A női orgazmus zavar, vagy a gátolt női elélvezés gyógyítható speciálisan képzett szexuálterapeuták segítségével!
Ezt legjobb a partnerrel is megbeszélni (ami egy gátlásos nőnek nem kis teljesítmény!), s ügyelni, hogy csak olyasmi történjen, amit élvezni tudunk. Az sem baj, ha csak a kézfogás ilyen; ez esetben a tartós kézfogással, egymás kezének „vizsgálatával” és simogatásával kísérletezzünk. Ha ez már egyértelműen kellemes, a simogatást fokozatosan kiterjeszthetjük egymás arcára, hajára, karjára, majd lassanként más testrészeire is.
Közben az ölelést, az összesimulást és az arccsókokat is gyakorolhatjuk. Csak ez után következzen a tulajdonképpeni csókolózás és a fontosabb „erogén zónák” (például a mellek, combok és a nemi szerv környékének) simogatása. Ha mindezt élvezzük, akkor nyilván a szexuális izgalom is bekövetkezik, aminek jelei könnyen fölismerhetők (kipirulás, szívdobogás stb.). Ennek alapján a petting már kielégülést is eredményezhet!
A csikló ingerlése – Általában a nők legérzékenyebb ingerlési pontja. Az alapszabály, hogy az ingerlést csak bizonyos izgalmi szint elérése után szabad elkezdeni, akkor sem közvetlenül. Előzetesen a nő hasát gyengéden át kell simogatni, majd a combok belső felét, ezután a vénusz dombot, majd a nemi szerv külső részeit. Csak ezek után célszerű közvetlenül a csikló ingerlését megkezdeni.
A szeméremajkak gyengéd széthúzása után kitapinthatjuk a csiklót. Kezünk középső ujjával végig simogatjuk a csikló mindkét szárát, majd mikor érezzük a csikló megmerevedését ujjbegyünk lassú mozgatásával ingerelni kezdjük a csikló makkját. Közben időnként egy ujjbegynyi távolságra a hüvelybe is benyúlhatunk a csikló alatti részen, ami erősen növeli az ingerlés szintjét. A simogatásokat az izgalmi szint emelkedésével felváltjuk a középső ujj csiklón való rezegtetésével és így már rövidesen bekövetkezik a nő orgazmusa.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb! – 4. Női orgazmus hogyan tanulható meg az önkielégítés – A női élvezés petting és orgazmus.

Az eredeti cikk: A női orgazmus: Petting és élvezés © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus – Az önkielégítés a nőknek fontosabb!

lany_vibratorral_es_ujjal_maszturbalAz önkielégítés a nemi élet természetes része, mégsem gyakori beszédtéma. Ismerd meg a titkokat!
Ha tehát eddig tabunak tartottad, ugyanakkor időnként párod mellett nem tudod, mi lenne igazán jó neked, itt az ideje, hogy felfedezd a saját testedet. Amennyiben megtapasztalod, mi okozza a legnagyobb gyönyört, nemcsak útmutatást adhatsz a pasinak, de ez a legjobb első lépés afelé is, hogy levetkőzd a gátlásaidat, és sokkal természetesebb legyél az ágyban az együttlétek alkalmával.
Ezenkívül már csak élettani hatásai miatt sem érdemes kihagynod az egetrengető élményt, hiszen az orgazmus remek stresszoldó, fájdalomcsillapító, és minél többször megtapasztalod, annál jobban kívánod majd a pasidat is. A magányos főpróbáknak köszönhetően azonban nemcsak a szex gyakorisága változhat, de nemi életetek minősége is javulhat, hiszen, ha ismered magad, könnyebben juthatsz el a csúcsra vele is. Ha nem szeretsz a témáról beszélni, akkor sem kell női tanácsok nélkül maradnod: tudd meg, mások hogyan csinálják, és talán te is merészebb leszel!
Közösülni csak már kialakult orgazmuskészséggel érdemes (akkor is ügyelve a bőséges előjátékokra és a közösülés időtartamára). Ehhez pedig a partnert – és az egész együttlétet – valamennyire irányítani kell. Nem passzívan várni, hogy ő gondoskodjon a nő kielégítéséről.
Egyáltalán: javaslom alapelvként elfogadni, hogy kielégüléséért mindenki önmaga felelős! Természetesen számíthat a partner segítségére, de nem várhatja el tőle, hogy irányítás nélkül is pontosan tudja, mit kell tennie.
Ha pedig a kielégülés elsősorban rajtunk múlik, akkor megtanulásával miért kellene egy megfelelő partnerkapcsolat kialakulásáig várni? Nem jobb-e, ha a nő az orgazmuskészség kialakításával is fölkészül egy majdani szexuális kapcsolatra? Hiszen az említett vizsgálatokból is az derül ki, hogy az önkielégítést már ismerő nők partnerükkel is könnyebben belejöttek a szexbe, mint azok, akik azt meg sem próbálták.
Egyesek erre azt mondják, hogy nekik csak partnerrel nyújt örömet a szex. Ők valamiért eltúlozzák a kétféle kielégülés különbségét, ami pedig valójában és többnyire nem is olyan nagy. Kétségtelen, hogy nagyobb élmény egy szerelmi partnerrel kielégülni, ám a kölcsönös és beteljesült szerelmek nem túl gyakoriak az ember életében. A szex viszont szerelem nélkül is jó lehet, hiszen a kielégülés mindig kellemes. Még akkor is, ha partner nélkül jut hozzá az ember.
A „csak partnerrel jó” érvelésre a következő hasonlattal szoktam reagálni: Ha éhesek vagyunk, s módunkban áll jóllakni, szívesen tesszük ezt egy számunkra kedves ember társaságában, közben beszélgetve. De azért egyedül is jót tudunk lakni, ha éppen úgy adódik. Kicsit ugyanígy vagyunk a szexszel. A jóllakás és a szexuális kielégülés egyaránt emberi szükséglet. S bár társas lények vagyunk szükség esetén egyedül is meg tudjuk oldani mindkettőt.
A férfiakat általában nem kell biztatni az önkielégítésre, mert a serdülőkorban kezdődő magömlések alapján ismerik és kívánják a kielégülést. Épp ezért túlnyomó többségük hamar és könnyen megtanulja az önkielégítést, ami náluk is jó előkészület a későbbi szexuális kapcsolatokra feltéve, hogy nincs miatta bűntudatuk, és nem szokják meg a túl gyors kielégülést (ami később korai magömlést eredményezhet).
A nőket – pontosabban a fiatal lányokat – viszont biztatni kellene erre, mert különben esetleg nem is igénylik, s túl későn jönnek rá, hogy mit veszítettek. (Ha egyáltalán rájönnek.) Valójában egy nő számára az önkielégítés megtanulása fontosabb, mint a férfinak, mert a nő ezzel könnyen kialakíthatja orgazmuskészségét, s így behozhatja azt a hátrányt, ami különben érné az első szexuális kapcsolatban.
Először helyezkedj el kényelmesen. Ha tárgyakat is akarsz használni, akkor készítsd elő őket. Valahogy kerülj hangulatba, például olvass erotikus könyvet vagy nézz erotikus filmet, gondolj egy múltbeli szexuális élményre, ami még mindig felizgat, vagy álmodozz egy olyan élményről, amit át szeretnél élni.
A csikló ingerlése – A csiklónak az égvilágon semmi más funkciója nincs, csak az, hogy gyönyört nyújtson a nő számára, úgyhogy ne hagyd veszni ezt a női kincset.
A csikló ingerlésére használhatod a kezedet, az ujjaidat, a tusolófejet, folyó vizet, vibrátort, vagy bármilyen tárgyat, amit hozzá tudsz dörzsölni. A csikló az egyetlen olyan szerv, ami csupán az érzéki gyönyört szolgálja.
G-pontot egyből? – A nők nagyon szeretnék ingerelni a G-pontjukat, de a legtöbben csak akkor képesek elérni az orgazmust, ha a csiklójukat is ingerlik először. Másoknál egyáltalán nem lehet a csiklót ingerelni, amíg nincsenek felizgulva, mert nagyon érzékeny a csiklójuk, megint másoknál pedig egyáltalán nem lehet orgazmust elérni a csikló ingerlésével.
Hogyan kezdj hozzá? – Az ujjaiddal vagy a kezeddel dörzsöld, simogasd vagy csipkedd a csiklót és környékét. Nagyon jó módszer, ha a csikó környékén lévő bőrt a hüvelykujjad és a mutatóujjad közé fogod, és aztán összedörzsölöd. A csikló egy miniatűr hímvessző, habár annál sokkal érzékenyebb, ezért simogasd és játssz úgy vele, mint egy hímvesszővel.
A tusolófej is csodálatos lehet, főleg az, amelyiken állítani tudod a vízsugár erősségét, és változtathatod a gyengéd és az erősebb sugarakat. Közben vigyázz arra, hogy hosszú ideig ne locsolj vizet a vaginádba, mert az légembóliát okozhat.
A vibrátorokat is nagyszerűen lehet használni a csikló ingerlésére. Vannak olyanok, amiknek a formája olyan, hogy hozzásimulnak a testedhez, de variálgathatod is őket aszerint, hogy milyen kedved, elvégre fő a változatosság – minden napra másmilyet! Szorítsd a vibrátort a csiklódhoz, vagy ha nagyon érzékeny a csiklód, akkor a körülötte lévő bőrhöz tartsd a vibrátort. Ha a vibrátor túl erősen rezeg, tegyél valami puha anyagot a vibrátor és a csiklód közé, az majd gyengíti a rezgéseket.
A G-pont ingerlése – Sok olyan műfütyi vagyis dildó van, amit kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy megtalálják és ingereljék a G-pontot. Az üvegből készültek a legjobbak, mert van bennük síkosító, és attól függően, hogy milyen kedved van, hidegen vagy melegen is használhatod őket, ráadásul fantáziálni is jókat lehet közben, mert olyan, mintha erősen beléd hatolni egy pasi. Persze az ujjaddal is megtalálhatod és ingerelheted a G-pontot, de sok nőnek könnyebb valamilyen kelléket használni ehhez.
Anális ingerlés – A végbélnyílás nagyon érzékeny testrész, mert rengeteg idegvégződés található a környékén. Sok feszültség van benne, és kellemetlen dolgokkal lehet összefüggésbe hozni, de ha szexről van szó, akkor magasabb szintre vihet, mint az eddig leírtak. Az ujjaddal fedezd fel a környékét, csak dörzsöld vagy csiklandozd, vagy használhatsz egy kisebb anális műfütyit is. Előtte használj síkosítót, mert a végbél nem termel saját váladékot, mint a vagina. Mindig olyan kelléket használj, ami a vége felé csúcsosodik. Az anális szex, a popószex előszobája az anális maszturbálás.
A vagina ingerlése – A vagina (pina, suna, nuna) ingerlése egyszerűen azért jó, mert olyan, mintha beléd hatolna valaki. Rengeteg fajta vibrátort és műfütyit lehet kapni, de ha valami kevésbé komplikáltat szeretnél, akkor használhatod az ujjaidat is.
A mellek – Érintsd meg, simogasd, dörzsöld őket, vagy tegyél rájuk csipeszt, esetleg olyan játékszert, ami szívja is a melledet (ilyeneket lehet kapni a boltokban). Ha elég nagyok a melleid, próbáld nyalogatni őket. A mellek érzékeny erogén zónák, és semmiféle szexuális tevékenység során nem szabad őket elhanyagolni.
Ne felejtsd el, hogy nincs biztos recept az önkielégítéshez: nem muszáj meztelennek lenni, csak lazíts és fedezd fel a testedet, derítsd ki, mi tetszik neki, és ha gondolod, hordj magaddal aprócska, pár centis vibrátort, amivel szinte bármikor kielégítheted magad. Te döntesz, az a fontos, hogy jól érezd magad. Hiszen ez a szex és a szexuális játékok lényege: hogy jól érezzük magunkat.
A lányok és nők orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a  szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb!

Az eredeti cikk: A női orgazmus – Az önkielégítés a nőknek fontosabb! © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus – a szex kezdése előjátákkal

A női orgazmus kényes téma, mert a lányok nem szívesen beszélnek róla. A szex kezdése előjátákkal dolgot már minden fiú hallotta. Egy fiatal, tapasztalatlan nő szexigénye ugyanis többnyire erősen különbözik a fiatalemberétől, aki tapasztalatból ismeri a kielégülést (már csak a rendszeresen bekövetkező éjszakai magömlések vagy az önkielégítés miatt is). Az ilyen nő esetleg csak azért igényli a szexet, mert már tudja, hogy az a nőnek is jó és hasznos lehet. S minthogy joga van hozzá, élni kíván a jogaival.

az_elojatek_fontos_szex_elott

Előjátéknak nevezi a szexológia a közösülést megelőző szexuális játékokat: a simogatást, a csókolózást, az erogén zónák ingerlését és az orális szexet. Nem azonos fogalom a pettinggel, amely a nemi szervek egyesítésén kívül az összes örömszerzési módot jelenti. A nemi aktus általában három részből, úgymint előjátékból, a nemi szervek egyesítéséből és együtt mozgásából, valamint az utójátékból áll.
Igényét csak erősíti, hogy értesül a hozzá hasonló korú nők szexuális tapasztalatairól; kicsit irigyli őket, s nem akar lemaradni tőlük. S mivel a hallott élmények általában partnerrel kapcsolatosak, a kezdő nő is csak így tudja elképzelni a nemi élet megkezdését. Keres tehát egy partnert. Pontosabban elfogadja egy férfi közeledését. Ami tizenéves korban szinte mindenkinél bekövetkezik, hiszen a fiatal férfiak kívánják a szexet, s kihasználják a szexuális kapcsolatteremtés alkalmait. A nőnek ugyan még nincs igazi szexuális vágya, inkább a szerelmi gyengédséget, védettséget és összetartozást kívánja, de reméli, hogy a szexszel együtt ezt is megtalálja.
Stimulálás, ingerlés – Az előjáték elsősorban a nők orgazmusának előkészítése miatt fontos, a férfiak hosszabb előjáték nélkül is könnyen eljutnak az orgazmusig – ez persze nem azt jelenti, hogy ők nem lelik örömüket az előjátékban. A férfiak számára sokszor már a látvány is elegendő ingernek bizonyul.
A nők számára az esetek túlnyomó többségében rendkívül fontos, hogy a szerelmi előjáték során tartósan kellemes érzetekben részesüljenek az erogén zónák ingerlése útján, mert ez lelki gyönyört is nyújt, ugyanakkor előkészíti az orgazmushoz vezető utat. Ha az ingerlés megszakad, általában az izgalom is elül. Éppen ellenkező hatást, azaz az izgalom fokozódását lehet elérni (a férfiaknál is) azzal, ha a simogatások egy bizonyos izgalmi állapot elérése után rövid időre elkalandoznak más testtájakra, majd visszatérve folytatódik a megkezdett ingerlés.
S vajon megtalálja? Ha szerencséje van, talán igen, De ez ma még sajnos viszonylag ritka. A fiatalemberek szexuális vágya erős és célratörő. S mivel mindketten úgy tudják: nemi élet = közösülés, előbb-utóbb szabályszerűen „lefeküsznek”, vagyis közösülnek egymással. Nem biztos, hogy ez mindjárt első próbálkozásra sikerül, hiszen a félelem, az ügyetlenség és a fájdalom sokáig akadályokat állíthat. Ezekkel a nehézségekkel itt most ne foglalkozzunk.
Tegyük fel, hogy sikerült az első (néhány) közösülés. Sikerült abban az értelemben, hogy megtörtént, függetlenül attól, hogy meddig tartott: a hímvessző bekerült a hüvelybe. A magömlés ilyenkor nagyon hamar bekövetkezik, de most nem ez a lényeg. Inkább arra vagyunk kíváncsiak: mit érzett a nő? Élvezte-e, s főleg eljutott-e a kielégülésig?
Az eddigi szexológiai vizsgálatok – köztük saját vizsgálataim – azt mutatják, hogy ez általában is elég ritka, de különösen ritka azoknál, akik közösüléssel kezdik a nemi életet. Az erre irányuló kérdésre ilyen válaszokat adnak: „Hát éppenséggel ki lehetett bírni, de semmi különöset nem éreztem.” „Csak annak örültem, hogy már túl vagyok rajta.” „Még mindig nem értem, hogy ebben mi jó a férfiaknak.”
Olyan is volt, aki bevallotta, hogy az első közösülés nyomán alaposan elment a kedve a nemi élettől. Ami persze nem jelenti azt, hogy többé nem közösülnek, de inkább csak kötelességtudatból (vagy érdekből). Ezt a beállítottságot könnyen meg lehet szokni, s évek múlva már nehéz megváltoztatni. Belőlük lesznek a frigid nők, akik már fölizgulni sem tudnak, s egyáltalán nem élvezik a nemi életet.
Mindebből világosan látható, hogy a nemi élet megkezdésének módja kritikus pontja az ember egész nemi életének. Az elrontott kezdés nehezen helyrehozható hátrányokkal jár.
De tulajdonképpen miért rossz a nemi életet közösüléssel kezdeni? (Hozzá kell tenni, hogy elsősorban a nők számára.) S különben is, mivel kezdje, ha nem közösüléssel?
Ilyen és hasonló kérdések érthetően fölmerülnek sok olvasóban. S nemcsak a férfiakban, bár számukra nehezebben fölfogható, hogy a nők miért nem elégülnek ki épp a közösülésben ugyanolyan könnyen, mint ők. Bennük tán nem működik a „nemi ösztön”?
E könyvben már szó volt róla, hogy a férfiakban sem valamiféle „nemi ösztön” működik. Csak éppen nemüknél fogva megvan az az előnyük, hogy náluk a serdülés magával hozza a magömléseket, s ezzel a nemi kielégülés élményét, míg a női serdülésből ez hiányzik.
A testi serdülés persze a nőt is fogékonyabbá teszi a szexuális ingerekre. Tehát bizonyos fokú szexuális izgalom ebben az életkorban náluk is könnyen kialakul, például bizonyos látványok (szeretkezési jelenetek stb.) hatására. Ám ez az izgalom legtöbbször nem fokozódik a kielégülést hozó csúcspontig, mert valamilyen külső vagy belső akadálytól lefékeződik. Nagy ritkán előfordul ugyan spontán, akaratlan, mondhatni véletlen kielégülés – például kerékpározás vagy valamilyen sportgyakorlat közben –, de ez nem jellemző.
A női orgazmuskészség tehát általában nem alakul ki magától. Ezt meg kell tanulni. Az eredményes tanulásnak pedig a szándékon túl vannak külső és belső feltételei. Az előbbiekhez főleg a nyugodt körülmények és a helyesen adagolt szexuális ingerek tartoznak. Az utóbbiak közül legfontosabb a ráhangolódás, az erőltetés nélküli odafordulás, az érzéki örömökre figyelés képessége.
Amíg ezek a feltételek hiányoznak, a szexuális kielégülés aligha fog a nőnek sikerülni. (S ha megvannak, sem föltétlenül rögtön sikerül, hanem csak fokozatosan.) Azonkívül figyelembe kell venni, hogy a nő kielégülése elsősorban a csikló ingerlésétől függ; márpedig a közösülés során a csikló kevesebb és egyoldalúbb ingerlést kap, mint a közvetlen – kézzel vagy szájjal történő – ingerlés során.
Tehát a közösülés csak akkor vezet a nő kielégüléséhez, ha előtte már alaposan felizgult, s ez az izgalom nem esik vissza a közösülésben (akár fájdalomtól, akár a férfi túl gyors kielégülésétől), hanem fokozható.
Ehhez némi gyakorlat és szexuálisan kulturált part- ner kell. Ha tehát egy gyakorlatlan nő mindjárt a közösülésben akar kielégülni, ez olyan, mintha valaki az iskolát nem az első osztályban, hanem rögtön a középiskolában akarná kezdeni.
A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el. A lányok és nők orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.

Az eredeti cikk: A női orgazmus – a szex kezdése előjátákkal © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus elérése

A női orgazmus elérése nem mindenki számára magával értetődő, olykor egy kis kísérletezés is szükséges amíg a Nő kitapasztalja, hogy számára mi a legjobb. A lányoknál az orgazmus tehát nem automatikus testi reakció! Mentális, és testi tanulást is igényel. Bár ha igazán pontosan akarok fogalmazni a “felfedezés” szót használnám, mert a tested, és a lelked alkalmas rá, neked a “hogyan használjam” a fontos kérdés! Ha számodra semmiféle gondot nem jelent akár egyedül akár szeretkezéskor a csúcspont elérése, akkor szerencsés vagy, de sok fiatal lány, sőt felnőtt Nő is útmutatásra szorulhat.

no_dildoval_maszturbal

Főleg nekik próbálunk segíteni ebben a kis fejezetben. Az orgazmust elérni nem ördöngösség, ha nincsen szervi, vagy mentális probléma. A mentális problémák többsége szorongásból adódik. Te mint nő sokkal mélyebben megéled a mentális élményeket, legyen az jó, vagy rossz. Az esetleges szorongás, és feszültség adódhat bűntudatból a maszturbáció felé, de a napi gondok is sokat rombolhatnak. A vizsgák miatti feszültség,bajok a számlákkal, családi problémák mind-mind akadályozni fognak. Ezért két tanácsom van a számodra.
– Amennyiben a maszturbáció, és a szexualitás miatti bűntudat gyötör, ezt fel kell oldanod. A könyv első fejezetei ebben segítséget nyújthatnak, könnyebbé tehetik számodra, hogy saját magadban ezt a kérdést tisztázva, el tudd engedni ezt a bűntudatot. Ha nem sikerülne hosszas gyakorlással sem, és folyamatosan fennáll, akkor hallgass rám: keress fel egy szakembert. Tudom, kimondani egyszerűbb, mint megtenni, de ő az aki tud neked segíteni, és nagy butaság lenne kihagynod. Az ő útmutatásával biztosan megszabadulhatsz ettől az érzéstől, és nem kell egyedül
szenvedned. Ez a probléma megakadályozhat abban, hogy akár egész életedben elérd az orgazmus, de szakember segítségével viszont ezt megoldhatod.
– A másik eset a napi gondok. Ne olyankor kísérletezz, amikor feszült vagy. Siker esetén is ront az élményen, de könnyen előfordulhat, hogy nem sikerül elérni az orgazmust. Ez további akadály lehet benned, mert esetleg kudarcként éled meg (pedig egyáltalán nem az), holott csak a belső feszültséget kéne oldanod, mivel egész egyszerűen most nem vagy abban a hangulatban. Az első megoldási javaslatom, hogy halaszd akkorra az ismerkedést, amikor megoldódtak a gondjaid.
Tipp, hogy a gond megoldódása után nyugodtan állj neki, használd ki azt a felszabadító érzést, amelyet akkor érzel, amikor nagy teher került le a válladról. Például a sikeres vizsga utáni euforikus érzést. Tökéletes lelki állapot. Ha csak a napi feszültség van benned, akkor sokat tehetsz azért, hogy megnyugtasd magadat. Egy kellemes vacsora ellazít, utána nyugodtan ülj be a kádba, és engedd el magadat. Nagyon ellazít a körülölelő meleg víz. Itt már akár neki is állhatsz kísérletezni, de akár a fürdés után az ágyadba fekve egy kellemes kislámpa fényénél is neki kezdhetsz. A legfontosabb, hogy megnyugodjon a tested, és az elméd. Az egyetlen eszköz amire szükséged lehet, egy kis tükör, de nem kötelező.
– Meztelenül, kényelmesen nyújtózz el.
– Ne zavarjanak. Az ajtót zárd be, a telefonod kapcsold ki. Ez most a te magadra szánt időd, mindenki más hagyjon békén.
– Az első technika a fiúknak már tanácsolt “nem-hajt-a-tatár” állapot. Ráérsz! Ez nagyon fontos. Ez nem időre megy, és semmi cél nincsen, ne akarj célokat kitűzni, mert felesleges.
– Ismerkedj magaddal. Lenézel, és láthatod a testedet, annak a részeit. Összefüggnek egymással. Simogasd, masszírozd meg a hasadat, a combodat, csípődet, vagy ahol jólesik. Kényeztesd, lágyan érintsd őket. Kellemes igaz? A tested bármely pontjának az erotikus simogatása erotikusan érzékennyé teszi a többit is! Ekkor már előfordulhat, hogy érzed,amint kezdesz felizgulni. A tested felkészül az örömre, minden része egyesével.
– Figyelj a melleidre is. Nagyon érzékeny kéjközpontod. Masszírozd meg, gyúrd. Ha esetleg látod, hogy a mellbimbóid kissé hegyesebbek, az ennek köszönhető. Érintsd meg, görgesd az ujjaiddal, esetleg kicsit csipkedd, vagy nyugodtan használd a nyelvedet, és ha tudod izgasd azzal. Meg fogod találni, hogy melyik módszer a legkellemesebb, érezni fogod. Ha találtál egy nagyon kellemes izgatási módot, maradj annál, sőt mindkét melledet egyidejűleg is izgathatod így. Ekkor bizony már valószínűleg kezdesz erősen felizgulni. Jól haladsz. Ha így érzed, akkor javaslom egy kicsit hunyd le a szemedet, és figyelj erre a kellemes érzésre, a melled izgatásakor. Használd a megtalált módszert, és hagyd, hogy egy kicsit átjárjon, eltelítsen az érzés. Csodás igaz? Esetleg előfordulhat, hogy gyorsuló ütemű izgalmat érzékelsz. Ekkor még inkább ne hagyd abba az izgatást. Addig folytasd, amíg eléri a maximumát, és már tovább nem erősödik. Nem egy Nőnél ez akár maga az orgazmus is lehet. Bizony ám.
– Van szeméremtested is, tehát a puncid. Ha van szőrzeted, túrj bele, simogasd, izgasd a Vénusz dombodat. Erre fordíts egy kis figyelmet, és próbáld meg megtalálni azt a simogatást, ami kellemes. A Vénusz domb is kellemesen simogatható, tapasztald ki. Nyugodtan csusszanj le a szeméremajkaid alsó részéig, és vissza. Mind nagyon kellemes lesz, ha masszírozod, simogatod.
– Ha készültél kis tükörrel, most akár használhatod is. A lábad közé helyezve nézd meg. Figyeld meg az ajkaidat. Az ujjaiddal nyisd szét, és nézd meg. Mint férfi biztos vagyok benne, hogy nagyon szép. Nézegesd, vizsgáld meg. Minden részletét vedd szemügyre. Hajtogasd szét a kisajkaidat is, keresd, és figyeld meg a hüvelyed bejáratát, a csiklódat, és mindent amit látsz. Szagold meg az ujjadat, ez a te illatod!
– Talán már láthatod, ahogy nedvesedik a hüvelyed. Ha nem akadályoz semmi, (például szűzhártya vagy tampon) vezesd be az ujjadat. Próbáld meg megszorítani az ujjadat. Nedvesnek, és melegnek fogod érezni. Pont ezt fogja érezni egy fiú is. Húzd ki, és told be az ujjadat. Tapogasd körbe. Próbáld két ujjal is. Keresd meg, hogy neked melyik a kellemes izgatási mód. A hüvelyed első harmada, és bejárata különösen kellemes lesz, izgasd, ahogyan a legfinomabb.
– Most már áttérhetsz a csiklódra is. Tedd rá az ujjadat (akár többet is ahogyan jólesik), és masszírozd. Körbe, vagy fel le. A csikló tetejét felülről, vagy jobbról, és balról. Ha kísérletezel egyszer csak érezni fogod, hogy valahol különösen finom. Ne hagyd abba. Ha erősödik a kellemes érzés, akkor ez lesz a csiklód fő kéjpontja. Hunyd le a szemedet, és hagyd, hogy erősödjön, hullámozzon, és figyelj erre. Hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad az érzés, kitöltsön, domináljon. Más most egyáltalán nem is fontos. Most, hogy megvan ez a pont és érzés, el is értük amit akartunk. Megtalálni a neked legjobb izgatást. A csikló, és a makk is az ütemes, egyenletes izgatást kedveli. Figyeljük meg, hogy ha kiesünk a ritmusból, változik az élmény is. Ez hasznos tudás, mert mindkét nemre jellemző. A jó izgatás nem csak kellemes, hanem egyenletes, és monoton is.
– Ugye nem hagytad abba a melled, vagy hüvelyed izgatását sem? Valóban csak két kezed van, majd tapasztald ki, hogy hüvely-csikló, csikló- mell,vagy hüvely-mell párosítások milyen érzést keltenek. (tipp: ha a melleid méret lehetővé teszi, hogy esetleg elérd kényelmesen a nyelveddel, akkor vond be ezt az izgatási módot is.)
– Szintén tipp, hogy a hüvelyedet is aktivizálhatod. Próbáld ki, hogy a növekvő kéjt esetleg tudod e növelni, ha kicsit megszorítod a hüvelyed izmait, akaratlagosan. Ha igen, ez így kellemes, akkor ilyen kis kényelmes ütemű szorításokkal kicsit “felpumpálhatod” az érzést. Nagyon hasznos lesz később, ha kipróbálod, és így segítesz növelni az érzést.
– Ahogy kezd elhatalmasodni rajtad ez a kellemes érzés. csak folytasd, jó úton jársz. Érezhetsz kellemes melegséget szétáradni, apró remegéseket a combokban, hasfaladban, vagy ösztönösen gyorsul a légzésed. Nyugodtan lélegezz szájon át, ne akarj most befolyásolni semmit, csak izgasd a megtalált pontodat. Ha az izgatás erejét növeled, vagy gyorsítod, és még
jobb lesz, akkor hajrá.
– Ha az első orgazmusod közeledik, még valószínűleg nem tudod mi is történik, a közeledő gyönyört még nem ismered fel, ez nem baj. A te dolgod most, hogy ne akard elemezni, csak lehunyt szemmel az érzésre figyelj, és folytasd.
– A bekövetkező gyönyör váratlanul törhet rád. Amikor bekövetkezik végképp semmi dolgod nincs, csak éld át. Valószínűleg mást nem is tehetsz, úgy elborít ez a szokatlan, és nagyon erős kéj.
Gratulálok, elélveztél.
– Ha valahol megrekedtél, és nem nő tovább az izgalom, vagy épp csak annyi kéne, hogy átlendülj a vadítóan kellemes érzésből az orgazmusba, akkor csak folytasd tovább az Az orgazmus cs°dás… izgatást. Nem kalandoztál el esetleg? A fejedben nem a napi teendők járnak? Ha nem az érzésre figyelsz kizökkenhetsz. Ne gondolkozz máson. Nem mondom, hogy ne gondolj semmire, mert annál jobban kalandozni fogsz. A kéjes érzésre gondolj, vagy ha gondolod erotikus fantáziákra is akár. Ha tetszik egy fiú, vagy láttál egy nagyon szexis dolgot, akkor éld át, fantáziálj bátran. Inkább erre gondolj akkor. Növelheted az izgatás erejét, a sebességét is, vagy kereshetsz egy másik pontot is. Ha a csikló-mellek párost használtad, válts át a csikló-hüvely megoldásra, lehet, hogy az jobb lesz, de ha ismét erősödik a kéj, akkor maradj meg annál amit most használsz.
Ha fiatal egy lány, akkor még egyáltalán nem biztos, hogy mindent tud a saját testéről, holott a vágy megvan. Ekkor semmi más teendő nincsen, mint a tartós kísérletezés. Abban egészen biztos lehetsz, hogy ha van csiklód, akkor el is tudsz élvezni, mert szervi oka nincsen, hogy ne sikerüljön. Ha elsőre, vagy másodszorra sem sikerül, akkor ez még mindig
nem jelenti, hogy legközelebb nem jön össze. Abban is biztos lehetsz, hogy idővel mindenképpen sikerülni fog, ha szánsz erre időt. Mindenképpen szükséged van tehát arra, hogy kipróbálj több fogást, izgatási módot, és helyet. Lehet, hogy csak más ponton kell izgatnod a csiklódat. A cél semmi más,mint átélni az orgazmust. Tehát összegezzük. Nem mindenki sajátítja el a kellő ismereteket azonnal, bármiről is legyen szó, és ez alól az önkielégítés sem kivétel. Van pár gyakorlati tippem is neked.
– Az első, és legfontosabb, hogy lehetőleg ebben a szakaszban még ne használj segédeszközt. Próbálj meg a kezeidre hagyatkozni, és így éld át az első orgazmusodat. A vibrátor, és más eszközök remek játékszerek, amik majd színesíteni is fogják, de ne ezt tanuld meg, ne ez rögzüljön. Hidd el, fontos. A segédeszközöket már nyugodt szívvel ajánlom neked akkor, ha már semmiféle problémát nem jelent az orgazmus elérése, tehát mindig amikor magaddal foglalkozol, a kezeddel bármikor el tudod magadat juttatni a csúcsig.
– A másik fontos tippem, hogy amikor önkielégítesz, akkor a lábaid mindig legyenek kissé terpeszben. Akár hanyatt fekszel, akár feltérdelve, egy kis terpeszt mindig legyen. Erre azért van szükség, hogy ez a pozíció rögzüljön a testedben. Amikor még a szexuális életed elején jársz, akkor fontos, hogy ebben a “szeretkező” pózban is át tudd élni a csúcsot. Ez nagyon sok problémát megelőz később, amikor a terpesz helyén már a párod lesz. Ugyanezt javaslom olyan Nőknek is, akiknek esetleg gondjuk van a szeretkezés közbeni orgazmusukkal. Lehetséges, hogy mindig összezárt combokkal tudnak csak elélvezni, és szeretkezés közben esetleg pont ez a gond? Nekik is egy megoldási lehetőség, ha megtanulják önkielégítés közben így átélni a gyönyört.
– Akár most, akár későbbi alkalommal élted meg a csúcspontot most már biztosan tudod mennyire csodás élmény. Fújd ki magadat, de közben a levezetésre is figyelj. A melleid, és főleg a csiklód nagyon érzékeny, de izgatható. Lágyan, a neked kellemes módon simogasd tovább. A csúcspont után ne megszakítsd az izgatást, csak csökkentsd le akár a lehelet finomságú cirógatásig. Érezni fogod, hogy mikor nem kellemetlen. Az izgalmi szinted gyorsan zuhan, de nem a teljes megszűnésig. Ha egy kicsit tudod izgatni tovább, és érzed, hogy megint egyre kellemesebb, folytasd. Addig, és úgy izgasd magadat, ameddig neked élvezetet okoz, örömet szerez. Nincsen olyan szabály, hogy mennyi ideig, vagy hány csúcspontig tartson bármiféle izgatás. Ha ismét erősen kezd elönteni a növekvő kellemes élmény, akkor valószínűleg az újabb orgazmus felé indultál el. Most már tudod mi a teendő, tedd azt mint az előbb. Elégülj ki újra, ha ismét elérnéd a gyönyört.
Gratulálok, remekül csináltad.
Az orgazmus elérése főleg a nyugodt lélek, és megismert test függvénye. Ha mentálisan sincsen semmi akadálya, és már ismered a testedet, sőt tudod izgatni is, akkor tapasztalati úton némi gyakorlással magad is átélheted. Attól, hogy elérted, még nem végeztél. Rendkívül sok lehetőség áll még előtted, és amint elérted azt, hogy ha este lefekszel nyugodtan, és önkielégítés közben már nem gond elélvezni, akkor egy nagyon biztos alappal rendelkezel a szexuális életedhez.
A G-pont egy örömközpont, amely a hüvelyben található. Most, hogy a hüvelyed izgatásával kísérletezel remek alkalom adódik, hogy megkeresd. Mivel szövettanilag még nem sikerült igazolni a meglétét, az én személyes (teljesen tudománytalan elméletem szerint) a csikló másik végét jelenti, vagyis ez a pont egy közvetett ingerlési módja a csikló testben rejtőző részének. Akár igazam van akár nincsen, az a pont ott van a hüvelyedben, és ha ezzel kirobbanó gyönyört érhetsz el, akkor megér egy kis kísérletezést nem? A hüvelyedbe benyúlva, nagyjából 4 centiméter távolságra 11-13 óra között találhatod meg. Ez a gyakorlatban két ujjperced mélysége körül van, fent, a hüvelyed felső részén. Ha szeretnéd megtalálni könnyebben, akkor alaposan izgasd fel magadat. Az erős izgalomtól jobban megduzzad. Egy picike, puha kitüremkedést keress, ami tapintásra olyan, mintha egy kezdődő pattanás kezdemény lenne, amitől kicsit jobban duzzadt a bőr. Ha úgy gondolod, kezdd el masszírozni körkörösen, fel-le, vagy csak nyomkodd. Lehet, hogy először semmit sem
érzel, de pár perc folyamatos masszírozás után változó, egyéni érzeted lehet. Van akinek pisilnie kell (csak úgy érzi), és van aki enyhe melegséget érez.
Ha gondolod, nyugodtan segíts rá egy kis csikló izgatással is. Előfordulhat, hogy először csak kiegészíti a csikló orgazmusodat, és később tudod csak igazán kiaknázni a lehetőséget. A jelen tudásunk szerint ezzel a ponttal minden nő rendelkezik, így neked is ott lesz. Némi kitartással, és gyakorlással valószínűleg neked is sikerül így elélvezned. Ha összejön, G’ és A pont akkor valószínűleg te is földrengető, mélyebb, és kielégítőbb gyönyörként fogod érezni. Ha ez így van, számodra máris megnyílt a lehetőség, hogy akár egy G-pont vibrátorral ezt még tovább tudd növelni. A tapasztalatok szerint a G-pont orgazmus több nedvesedést eredményez, és ne lepődj meg, ha akár magömlésed is lesz. A G-pont ugyanúgy tovább izgatható mint a csikló, tehát többször egymás után is tudsz élvezni így is. Ezzel még tovább nő az esélye a sorozatos orgazmusnak, és a női magömlésnek is! Ebből a szempontból a gyakorlati tippem neked az, hogy mindenképpen ügyelj arra, hogy felfogd a nedveket, tehát törülköző a popsi alá, vagy fürdőkádban kísérletezz. Ha nem egyedül élsz, akkor ügyelj arra, hogy biztosan hosszabb ideig zavartalanul egyedül lehess, mert több időbe is kerülhet (ne dörömböljenek a fürdőszoba ajtón) továbbá esetleg akkor is erős hanghatások kísérhetik, ha amúgy csendes típus vagy. Ezt előre még nem tudhatod Ha tehát biztosan egyedül leszel órákon keresztül nyugodtan ülj a kádba, mert akármeddig is ülsz ott, és akármennyire is leszel hangos, senki sem fogja rád törni az ajtót!
Van úgynevezett A pont. Erről még valószínűleg nem hallottál. Erről már volt szó, ez az a pont, amit újabban neveztek el így, egészen pontosan azt a pontot, amit ha elér a férfitag szeretkezés közben, az fenomenális élmény mindkét félnek. A szexológia tudománya csak az utóbbi időben nevezte el, de ezt már régóta ismerhettük, ha elég hosszú volt a férfitag, és odafigyeltünk amikor esetleg végigért a hüvelyben! Ami viszont számodra fontos ezzel a ponttal kapcsolatban, hogy ezt a pontot nem fogod elérni kézzel. Ehhez már valamilyen segédeszközre lesz szükséged, ami lehet egy rúd, vagy G-pont vibrátor. Mivel a méhed felé használod mindenképpen a zselés anyagút ajánlanám, és lehetőleg 18-23 centi hosszúságban gondolkodj.
Mi történik a női testben?
Orgazmus alatt a szívverés (65-75-ről) felgyorsul, akár 180/percre. Megemelkedik a vérnyomás, mélyebb és gyorsabb lesz a légzés, az izmok megfeszülnek. A szexuálisan ingerelt testtájakon – a mellbimbókban, a csiklóban és a hüvelyben – vérbőség keletkezik. A hüvely külső izmai gyorsan (egymás után akár ötvenszer is) összehúzódnak, majd elernyednek. A folyamatok gyorsan, 40-45 másodperc alatt lezajlanak. A nők orgazmusa – akárcsak a férfiaké – néhány másodpercig tart, viszont – szemben a férfi orgazmusával – pár percen belül többször megismételhető.
Lehet-e a nőnek magömlése?
A női szervezetből is távozhat orgazmuskor egyfajta folyadék. Összetétele az ondóéhoz hasonlít. Állaga és szaga azonban más. Nem is minden alkalommal választódik ki ilyen nedv, általában csak nagyon erős orgazmus közben. E váladék léte vagy hiánya nem rendellenesség.
Megtöbbszörözhető-e az orgazmus?
Igen. Meglehetősen ritka azonban, tulajdonképpen luxus a rövid időn belül bekövetkező több orgazmus. A legtöbb nő már az elsőnél telítettnek, teljesen kielégültnek érzi magát. A feszültség után feloldódást akar. Vannak nők, akik viszont újabb és újabb csúcspontra vágynak – az idegállapot, a pihentség és más tényezők függvényében.
Létezik-e a különösen ingerlékeny G-pont?
A kutatók is vitatják a titokzatos G-pont létét. „Felfedezője” egy német nőgyógyász szerint ez a különösen érzékeny pont a hüvely elülső falán található, 3-5 cm-re a hüvely bejáratától, a szeméremtest mögött. Ujjal vagy hímvesszővel ingerelve különösen erős orgazmus váltható ki. Amióta a nyolcvanas évek elején közzétették e vizsgálati eredményt, számos cáfolat is akadt rá. Mindenesetre nemcsak nőgyógyászok, hanem nők, férfiak is szép számmal keresik a titokzatos pontot.
Egyszerre a legjobb?
Él még a tévhit: legfőbb érték, ha férfi és nő egyszerre jut el a csúcsra. A férfiak és a nők nagyobb része nem képes orgazmusának irányítására. Nem szabad tehát egymásban vétkest keresni, ha a partnerek nem egyszerre jutnak el a csúcsra. Ám ha egymásra figyelnek, és segítik egymás szexuális élvezetét, teljesen mindegy lesz, egy időben jutottak-e oda. Ha mégis egyszerre sikerült, annál jobban fognak örülni a váratlan ajándéknak.
Szükségszerű-e, hogy házasságban, tartós kapcsolatban eltűnjön az orgazmus?
A megszokás az élet minden területén unalmassá tehet dolgokat. Igyekezzünk megelőzni a kapcsolat elszürkülését. Öt-tíz-húsz év után is akarjunk tetszeni a partnernek, akarjuk elcsábítani. Ne szégyelljünk újítani a szexben. Gondoskodjunk arról, hogy a hálószoba valóban az intim együttlét színhelye legyen. Néha hozzuk vissza a kapcsolat kezdeti kalandosságát: ne csak az ágyban, ne csak a megszokott módon…
Erősebb-e az orgazmus, ha a partnerek szájjal ingerlik egymást?
Ez nem igaz. Sokan nem kedvelik az orális szexet, és nem a szégyenérzet miatt. Helytelen elképzelés, hogy azok a nők, akik hagyományos módon lassabban elégülnek ki, sokkal gyorsabban eljutnak a csúcsra, ha szájjal ingerlik őket.
Mit van, ha a partner túl korán jut el a csúcsra?
Kizárólag lelki úton lehet megoldást találni. Semmiképpen nem szabad a nőnek kinyilvánítania elégedetlenségét. Próbálj inkább segíteni. Fontos az óvatosság: a szidalmak, követelődzések sok férfiból impotenciát váltanak ki.
Létezik-e frigid nő?
Nemcsak, hogy nem létezik, de a fogalom is elavult már. Az orgazmus problémák olyanok a nő számára, mint a potenciazavarok a férfiaknál: leginkább lelki gondok a kiváltói. Orvoslásuk során is ebből célszerű kiindulni.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: A női orgazmus elérése © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A G-pont izgatása, és a női magömlés

G-pont-izgatasElső hallásra kissé meredeknek tűnik az előbbi cím, hisz eddig magömlésről csak férfiak kapcsán lehetett olvasni, hallani.
A G-pont izgatására a nők először gyakran csak vizelési ingert éreznek, majd ez csap át gyönyör érzésébe, a mirigy megduzzad, és ebben az esetben az orgazmust a mirigy által kilövellt váladék is kíséri, ami nem a hüvelybe, hanem a húgycsőbe ürül. A bemutató ábra nagyobb méretben itt, és mindenképpen fedezzük fel a G-pontot!
A női orgazmusról a tudásunk a következő röviden: Két típusú orgazmus létezik, a csiklói vagy klitorális és a hüvelyi vagyis vaginális. De, nemcsak az izgatás helye különböző, hanem az átélt élmény is, általában az utóbbi ad az egész testre ható érzést.
Ugyanakkor egy amerikai tudós pár műszeres vizsgálatokkal kimutatta, hogy akár csiklón keresztül, akár a hüvelyben jut el a nő az orgazmusig, fiziológiailag a kettő ugyanaz…. A teljes cikk az Intim Center oldalán itt olvasható.

Az eredeti cikk: A G-pont izgatása, és a női magömlés © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Az önkielégítésről, a maszturbálás esetei

Az önkielégítésel kapcsolatos gyakorlati könyv 6. fejezetének az önkielégítés, és a maszturbálás esetei, vagy okai, valamint a témája, és hogy miért egészséges maszturbálni.
1. Az önkielégítés cikksorozat előszó és a Maslow piramis
2. A szexualitásban érzett szégyenérzet és bűntudat.
3. Az önkielégítés, a maszturbálás (maszturbáció) vallási megközelítése.
4. A gátlások feloldása szavainkkal.
5. A meztelenség és tabuk.
6. A maszturbálás két fő esete.
Ez inkább a használt kifejezések magyarázata, sem mint hivatalos szexológiai fogalmaké… Az igazság valahol a test és a lélek harmóniájában keresendő. A maszturbálást szexuális segédeszközökkel, szexkellékekel is vágezhetjük, amiket egy szexshopban vásárolhatuk meg, vagy rendelhetünk meg interneten.
Csökkenti a prosztatarák kockázatát: A férfiaknál állítólag csökkenti a prosztatarák kockázatát a maszturbálás, a nőknél pedig a méhnyaki fertőzések kialakulásának esélyeit. A húgyúti fertőzések kialakulását is csökkenthetjük önkielégítéssel a szakértők szerint, ennek oka, hogy a rossz baktériumok helyett a megfelelő kémhatáshoz szükséges jó baktériumok élhetnek a nemi szervekben… A teljes cikket itt olvashatod el.

Az eredeti cikk: Az önkielégítésről, a maszturbálás esetei © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.