Kategória: Szex Dr

Maszturbálás, önkielégítési tanácsok és tippek lányoknak és fiúknak

az orgazmus is rendkívül jó hatással van a szervezetre, attól függetlenül, hogy a párja segítségével éri el valaki, vagy egyedül. Még mindig tartja magát az a szájhagyomány, miszerint az önkielégítés kártékony hatással van az egészségre, a pszicho-szexuális fejlődésre, hovatovább a párkapcsolatra.

A szakemberek azonban nagyon is fontosnak tartják az erotikus fantáziálás eme, akár párban is gyakorolható megnyilvánulását. Maszturbálni egyébként hetente átlagosan egy alkalommal szoktak a válaszadók, de voltak, akik a heti két-három alkalmat, esetleg a napi rendszerességet jelölték meg.

Lányoknak
Ha például csendesen, görcsök nélkül minimális nedvesedéssel el tudsz élvezni a combjaid össze szorításával, akkor gyakorlatilag bárhol kielégítheted magadat. Ha nem, akkor minimum ki kell menned egy WC- re, és egyedül kell lenned egy kicsit. Ha erősen nedvesedsz – főleg orgazmuskor – akkor ugyanazzal kell szembe nézned mint a fiúknak: előre gondolkodni.
Mindenképpen kénytelen leszel lehúzni a bugyidat, és úgy elélvezni, hogy lehetőleg se előtte, se közben, se pedig utána ne maszatold össze a ruhádat.

lany_maszturbalashoz_keszulodik

Tipp: Ha egyik kezeddel több egymásra tett zsebkendőt tartasz a puncid alá, akkor ezt elkerülheted, ha esetleg kénytelen volnál álló helyzetben csinálni. Ha otthon vagy, és hanyatt fekve önkielégítesz, akkor viszont mindenképpen javaslom a törülköző, vagy kis kéztörlő elhelyezését a popsi alá. Ha erős a nedvesedésed, esetleg patakokban folynál, az egyetlen esélyed, hogy ne hagyj foltot.
A tisztálkodás legalább olyan fontos neked is mint a fiúknak. Az ondó illata elég erős, de a te nedveid is tele vannak illatos anyagokkal. Az, amit a fiúk „punci illatnak” vagy népiesebben pinaszagnak hívnak az ilyenkor nagyon jelen van, és ha nem tisztálkodtál meg eléggé, jelen is lesz.

Ebből egy tapasztalt férfi azonnal megérzi, hogy fel vagy izgulva, és habár az első 1-2 órában igazi vadító illatként hat rá, ahogy elkezd bomlani az izzadság szagnál büdösebb lesz. Ha tehát kielégítetted magadat próbáld meg minél jobban megtörölgetni magadat.
Természetesen jobb, ha meg is mosod a puncidat. Persze, vészhelyzetben elég a törölközés, de később ha teheted akkor mindenképpen mosakodj alaposan.

  • Vonj be a játékba szexuális segédeszközöket, vagy egy vibrátort. Ezeket szexshopban személyesen megvásásrolhatod, vagy webáruházban megrendelheted.  Ha van is egy jól bevált maszturbációs technikád, próbáld ki változatosságból, hogy milyen egy vibrátor használata. Meg leszel lepődve, hogy mennyire gyorsan el tudsz élvezni, illetve, hogy milyen intenzív az orgazmusod. Próbálkozhatsz G-pont vibrátorral, vagy dildóval is.

Fiúknak
A fiúk általában serdülőkor tájékán kezdenek el a maszturbációval foglalkozni. Sokszor nem is tudatosan kezdik, csak észreveszik, hogy péniszük dörzsölése, izgatása jóleső érzéssel tölti el őket, s ezt a műveletet addig ismétlik, mígnem bekövetkezik a magömlés (ejakuláció). Az azonban szinte mindenkire igaz, hogy miután az első ilyen élményt átélte, tudatosan keresni fogja a módját annak, miként élheti át újra és újra, ezért innentől a fiúk rendszeres cselekedetévé válik az önkielégítés. Az, hogy mikor és hol végzi az ember, nagyon változó.

fiu_maszturbal_allo_farokkal

A fiúk többségénél az önkielégítés rendszeres napi program, általában este, lefekvés előtt jólesik egy kis „rárántás”, de számtalan helyen és időben szoktak ilyen „csúnya” dolgokat művelni. Ha az illető kanos lesz, szinte bármilyen hely alkalmas lehet egy gyors önki lezavarására, mint például az iskola, vagy a munkahely wc-je, vagy épp az uszodai zuhanyzók. Ezek persze mind gyors önkielégítések, azonban testileg és lelkileg is sokkal jobb, ha egy meghitt helyen (pl. a saját szobájában, az ajtót kulcsra zárva) maszturbálhat egy fiú, kellő időt szentelve saját testének felfedezéséhez, így sokkal intenzívebb és kellemes orgazmust érhet el.

Sokan vannak azonban, akik szinte soha nem lehetnek egyedül, mert testvérükkel vagy kollégiumi lakótársukkal kell megosztaniuk a szobát. Ilyenkor nem lehet lebukásmentesen és nyugodtan masztizni, ezért ilyen esetekben a fürdőszoba lehet a megoldás, illetve bátrabb fiúk megpróbálhatják azt is, hogy megvárják, míg testvérük/szobatársuk elalszik, és akkor indulhat a móka. Vigyázni kell azonban az orgazmus közeledtével fellépő nyögésekkel és lihegésekkel, valamint figyelni kell a fityma-csattogásra, és persze az ágy nyikorgására is.

A leggyakoribb és legkényelmesebb módszer az önkielégítéshez a háton fekvés, ilyenkor csak kézbe vesszük a „Jancsit” és különböző kézmozdulatokkal izgatjuk. A testhelyzet előnye még, hogy orgazmus esetén, magömléskor a sperma a hasunkra (vagy aki akkorát élvez, annak a mellkasára) folyik, így könnyű lesz a feltakarítás magunk után. Ajánlott bőségesen felszerelkezni papírzsebkendőkkel, így miután belelőttük az adagot, összecsomagolva egy mozdulattal ki lehet dobni. Az önkielégítést lehet ruhában és meztelenül is végezni, például este meztelenül befeküdni a jó puha ágyba – mikor a takaró cirógatja az éledező farkat – már önmagában is izgató, de pizsamában is lehet, ilyenkor csak annyira toljuk le a nadrágot, hogy ki tudjuk venni a péniszt és indulhat is a maszturbálás…

Felvetődik a kérdés: hányszor lehet maszturbálni?
Nos, ahányszor jólesik. Tested úgyis figyelmeztetni fog arra, amikor már elég. A túl sok maszturbáció akár fájdalmas is lehet, mivel minden menet után egyre érzékenyebbé válnak a fiúk nemi szervei: a péniszük, és a heréik is. A srácok általában naponta többször is (2-3, sőt akár 5 alkalommal is) kiverik a farkukat, míg mások, akik kisebb szexuális étvággyal rendelkeznek, beérik a heti 1-2 maszturbálással is. Elvileg vannak olyan fiúk is, akik sohasem végeznek önkielégítést, de ilyent én nem ismerek…

Mennyi ideig tartson egy-egy menet?
Nos, heteroszexuális fiúknál elsőrendű cél, hogy minél tovább bírják a szexet, hogy a későbbiekben a lányt is a csúcsra tudják juttatni, ezért próbálják minél hosszabban kinyújtani az önkielégítés idejét és minél később elélvezni. Meleg fiúknál ez a szempont nem érvényesül, de az nekünk is fontos, hogy ne durranjon el farkunk az első pár másodperc után. Ezért szoktassuk hozzá magunkat a hosszantartó maszturbáláshoz, így könnyen kezelhető a korai magömlés problémája is. Arról nem is beszélve, hogy egy hosszú, akár félórás vagy hosszabb farokverés után akkorát élvezhetünk, hogy szinte csillagokat látunk. Ez a fajta maszti nagyon finom, tapasztalat. Néha persze kell az 1-2 perces gyorsmenet is, főleg ha nincs időnk, de ne ez legyen az általános.

Alapvető tudnivalók
Kezdetben ugye a pénisz puha (csoffadt, löttyedt, ernyedt, kinek mi tetszik… :o)), ez az állapot többféleképpen is megváltoztatható; legegyszerűbb, ha elkezdjk dörzsölni péniszünk feji részét, a makkot, illetve erotikus gondolatokat idézünk fel, ilyenkor sokszor magától is feláll nemi szervünk. Mikor a hímvessző barlangos testei vérrel telítődnek, megmerevedik, megnagyobbodik, az eddig elégséges helyre már nem fér be a megnagyobbodott hozamú vér, ezért áll fel. Ha ezzel megvagyunk, kezdődhet az önkielégítés: kezünkkel vagy valamilyen szexuális segédeszközzel úgy izgassuk a péniszt, hogy a hüvely (de inkább a férfi ánusz) és a közösülés érzetét keltsük, például megszorítjuk, marokra fogjuk, és így dörzsöljük, utánozva azt az érzést, ami akkor éri farkunkat, mikor ténylegesen közösülünk, azaz ki-be jár egy férfi fenekében.

A következő technikák többsége körülmetéletlen fiúk maszturbációjára vonatkozik, vagyis feltételezik az előbőr, fityma meglétét. Az ilyen srácok szinte mindig e bőr fel-le húzogatásával végzik a maszturbációt, míg a körülmetélt fiúk, akiknél ez hiányzik, a csupasz makk dörzsölését alkalmazzák, de persze ők is próbálkozhatnak ezekkel. A megfelelő kenés, síkosítás nagyon fontos mind közösülésnél, mind önkielégítésnél, ezért ha nem elég a természetes módon termelődő előváladék, használj síkosítót! Az alábbi technikákat természetesen lehet variálni és kombinálni is egymással, ezzel változatos és intenzív szexuális élményekben részesülhetünk.

Marokra fogás: Ez a legelterjedtebb maszturbációs technika, de főleg a nagyobb intim mérettel rendelkezőknek ajánlott. Mivel a kis farkú férfiaknál nincs elég hely a kéz fel-le mozgatásához, ezért ilyen esetekben nem lehetséges a pénisz megfelelő ingerlése.

3 ujjas fogás: A módszer lényege, hogy úgy fogjuk meg farkunkat, hogy a hüvelykujjunk a makk felső részét, a mutató és közéső ujjunk pedig a makk és a pénisz testének alsó részét érinti. A módszer tökéletes kisebb péniszű férfiak számára, mivel nagyobb utat tud bejárni a kéz a farok mentén s ezáltal, valamint a szorítás erősítésével intenzívebb szexuális élményt élhetünk át.

Megszakításos módszer: Nagyon jó módszer arra, hogy meghosszabbítsd az önkielégítés idejét. Mikor már érzed, hogy farkad remegni kezd és jönne a magömlés, egy pillanatra szorítsd el péniszed a makk alatt, az ún. féknél: ezáltal visszaesik az izgalmi szinted, de a gyönyörhöz hasonló érzést élhetsz át, ugyanakkor nem élvezel el, sőt farkad merevsége is megmarad. 1-2 másodperc után folytathatod az izgatást és így akár egy átlagos maszturbálás többszöröséig kibírod elélvezés nélkül, a végén pedig hatalmasat spriccelsz majd. Én is gyakran alkalmazom, nagyon szuper.

A herezacskó simogatása:Ez is egy nagyszerű módszer a maszturbálás élvezetesebbé tételére. Próbáld ki, hogy miközben önkielégítesz, körkörösen simogatod a tökeidet: előbb az egyik, majd a másik golyódat, de lehet együtt is, ahogy jólesik. A lényeg, hogy finoman csináld, először épphogy csak érintse a kezed a heréket, majd később lehet erősebben (persze továbbra sem durván!) dörzsölgetni a herezacskót, az önkielégítés végén pedig, amikor élvezel (mivel a golyók amúgy is visszahúzódnak ilyenkor) próbálhatod az erős dörzsölést, ami a kilövellésben is segít, a herék könnyebben pumpálják ki magukból a spermát. E módszer szintén saját tapasztalat, nagyon kellemes.

Műpina használata: Ez a segédeszköz elég nagy népszerűségnek örvend. Mint a nevéből is kiderül, a hímvesszőre húzva olyan érzést nyújt, mintha az illető fiú egy vaginába (vagy inkább férfifenékbe) hatolt volna be. Az eszköz egy hengeres test, amelynek üreges belseje puha anyaggal van kitöltve, hogy kellemes érzetet biztosítson a behatoló faroknak. A teljesebb élvezet érdekében berakhatnak gyöngyöket és különféle olyan anyagokat, amelyek izgatják, dörzsölik a pénisz testét és a makkot. A műpinát használhatod a hagyományos módon, vagyis hanyatt fekve vagy ülve a farkadra helyezed, majd addig húzogatod, míg el nem élvezel. Létezik azonban egy olyan módszer is, ami jobban hasonlít az igazi közösüléshez: ilyenkor lerögzíted a szexuális segédeszközt, például leragasztod vagy csak egyszerűen lefogod az asztalon vagy az ágyban (sőt láttam már a cipőbe is belehelyezni), hogy fixen álljon, ezután beledugod a farkad és közösülhetsz vele élvezésig.

Műpina házilag: A felsorolt rögzítési módszerek segítségével sokmindent meg lehet dugni, nem muszáj drága pénzekért gyári segédeszközöket vásárolni (de természetesen azok a legjobbak e célra). Lehet például két összekötött ujjú gumikesztűvel is próbálkozni, melyeket meleg vízzel feltöltünk, s így közé dugva a farkunkat egy finom, meleg helyen maszturbálhatunk. Vagy itt van az a megoldás, hogy két ágy közé (franciaágy esetén) bedugunk törölközöket (hogy minél szorosabb legyen a nyílás), majd egy óvszert húzunk a farkunkra és ezt – hason fekve – bedugjuk az így kialakított résbe. A dugás élménye megközelíti a misszionárius pózban történő szeretkezés élményét, csak éppen nem meleg, mint egy igazi női/férfi test. A gumióvszer és a sikosító használata erősen ajánlott, mivel a törölköző durva anyaga károsan befolyásolhatja a közösülés élményét. Ugyancsak kellemes élményt nyújthat egy megfelelő szájméretű flakon, melybe melegvizet engedsz kb. feléig, majd ráhúzod a farkadra. Függőleges helyzetben a palack szája kellemesen izgatja a péniszed falát és a bőrt, a belül locsogó víz pedig a makkodat ingerli.

Háztartási eszközök alkalmazása: Először is itt van a legtöbb fiú által már alaposan megismert zuhanyrózsa (hiszen, ki ne próbálta volna már ki, igaz?), amely az erős vízsugár segítségével úgy is elélveztet, hogy abszolút nem nyúlsz a farkadhoz. Csupán a vízsugár útját kell jól megválasztani: a makk elülső részén, a húgycsőnyílás alatt a fiúk rendkívül érzékenyek, ezért ide irányítva a zuhanyt, rövid időn belül orgazmus és magömlés váltható ki. A másik a már említett porszívó, amely szívóhatásával egy szopó szájat képes utánozni, s így akár orgazmusig is képes szívni a farkadat. Tapasztalatom e téren még nincs (szerintem nem is lesz, de soha se mondd, hogy soha… :o)), mindenesetre tessék óvatosan próbálkozni, mert a mai porszívók igen erősek tudnak ám lenni.
Gomba-módszer:Ilyenkor péniszünket úgy képzeljük el, mint egy gombát. A farkad teste lesz a gomba törzse, míg a makkod a gomba feje. Egyik kezeddel támaszd meg a farkad, fond körbe az ujjaiddal, míg a másikkal (jellemzően a jobbal) közelíts felülről a makkodhoz, tenyereddel kezdd el dörzsölni körkörösen farkad feji részét. Csinálhatod passzívan is, ilyenkor a tenyered mozdulatlan marad és az alatta lévő farkaddal körözve hozzá préseled a makkodat. Mindkét fajta maszturbáció nagyon élvezetes.
Kanapé dugása: Erről már érintőlegesen volt szó, most azonban nézzük meg a gyakorlatban is ezt az önkielégítési technikát. Szükséged lesz hozzá egy nejlonzacskóra, vagy ha nincs, akkor a hétvégi bevásárlásról visszamaradt nejlon bevásárlószatyor is megteszi (ez esetben vigyázz, mert a színes, mintás nejlonzacskók könnyen foltot hagyhatnak, s ez nagyon kellemetlen, hacsak nem tetszik kifejezetten a farkad például kék mintázatban…). Helyezd be a zacskót egy kanapé ülőszivacsa alá, rendezd el, hogy mindenütt több réteg legyen, ezáltal kellemes élményt nyújt majd a farkadnak. Ha szükségét érzed, az így kialakított nyílásba tölthetsz egy kis síkosítót is, hogy könnyebben csúszkáljon péniszed ki-be. Ezzel készen is vagyunk, nincs más dolgod, mint letérdelni a nagyszobai kanapé elé, bedugni a farkad és csak dugni és dugni. Akár bele is élvezhetsz, hiszen egyszerűen kicserélhető és kidobható a spermával teletöltött példány. Ez a technika az ún. misszionárius pózban is gyakorolható, ilyenkor az ágyon hasonfekve, egy résbe kell behelyezni a zacskót, és péniszedet ebbe kell bedugnod.

Játék ecsettel: A hagyományos festőecset és a nagyobb, szobafestésre használatos társa is alkalmas erre a játékra. Lényege, hogy merítsük forró vízbe az ecsetet, majd ezzel kezdd el símogatni, izgatni a makkot. Lehetőleg finom anyagú terméket használj, a hatás nem fog elmaradni: mintha sok apsó nyelvecske nyalogatná a makkod, hihetetlen jó érzés. A kis ecsetek finomabb, míg a széles, nagy ecsetek sokkal intenzívebb izgatást idéznek elő, ezáltal gyorsabb és hevesebb orgazmust élhetsz át a használatukkal.

Maszturbálás nadrágban: Ehhez nem kell túl sok kommentár, lényege, hogy a farmeren vagy szabadidőn keresztül símogatot, dörzsölöd a farkad és a heréid. Tanácsos alsónadrág nélkül végezni a műveletet, mert így teljes egészében éri a nadrág anyaga minden szervedet, fokozva az izgalmadat. Extra stimulálást érhetsz el, ha hüvelyk- és mutatóujjad közé csippented a makkod és így kezded gyúrogatni azt. Ha erősen csinálod, pár percen belül garantált a nadrágba élvezés.
Kibújtatós-módszer: Az előző módszerhez hasonló technika, ennek lényege, hogy nem vetkőzöl le teljesen a maszturbáláshoz, hanem az alsónadrágod, farmered rajtad marad. Ilyenkor a tökeidet és péniszed testét dörzsölő ruhanemű plusz izgatólag hat nemi szerveidre a maszturbáció során. Különösen olyankor hasznos ez a technika, ha szorult helyzetben vagy (rokonoknál, iskolában vagy munkahelyen), ahol gyorsan és a lehető legkevesebb előkészületet igénylő, gyors önkielégítésre vagy utalva.

Tenyér megdugása: A módszer hasonlít a sima maszturbációhoz, de a legfőbb különbség az, hogy ilyenkor a kéz mozdulatlan marad, a csípő és a farok végzi a szükséges mozgásokat. Lehet térdelve, állva is végezni, sőt úgy is, hogy a kezed az asztal szélére teszed, itt egy gyűrűt formázol az ujjaiddal és az asztal mellé állva dugod meg a kezed. A lehetőségek ez esetben nagyon sokfélék.

Fordított kéz: A módszer lényege, hogy olyan helyzetbe „csavarod ki” a csuklódat, hogy olyan érzést kelthetsz kezeddel a farkadon, mintha egy idegen verné azt, fantasztikusan új és izgalmas érzést okozva ezzel magadnak. Egyszerűbb, mint amilyennek tűnik: úgy helyezd el a kézfejed, hogy a hüvelykujjad a hasad és a farkad felső része felé essen, mutatóujjad és a többi pedig a herezacskódnál és péniszed alsó felén legyen. Elsőre kicsit szokatlan ez a fajta önkielégítés, de később meglátod, élvezni fogod. Szó szerint…

Tenyér-technika: Péniszedet egyik kezeddel fektesd végig a hasadon, majd a másik tenyeredet lapítsd rá péniszed alsó felére, amely ilyenkor felül helyezkedik el. Mozgasd kezed lefele, a herezacskó irányába, majd vissza fel, a hasad irányába. Nagyon kellemes és izgató ez a technika is.
Pumpálás: Húzd vissza farkadon a fitymát, majd a pénisz tövénél fogd le a bőrt. A másik kezeddel lentről felfelé haladva kulcsold össze a markod a farkadon és préseld a pénisz testét és a makkot. E módszernél ajánlott síkosító anyag használata is, mivel a felhúzott fityma miatt a makk csupaszon van és érzékenyebb fiúk esetében a kéz érintése kellemetlen érzést okozhat.

Varázsujjak: Egy egyszerű, ám zseniális módszer a gyönyörhöz vezető út színesebbé tételéhez. Mint tudjuk, a pénisz legérzékenyebb része a makk alsó fele. E technika alkalmazásakor ezt ingereljük, vagyis csupán az egyik kezedre lesz szükséged: kezdd el simogatni és dörzsölni a makkod elülső részét, közvetlenül a húgycsőnyílás alatt, rövid időn belül érezni fogod, amint péniszed intenzíven reagál majd az érintéseidre. A másik kezeddel megtámaszthatod a farkad, hogy intenzívebb dörzsöléseket végezhess, vagy simogathatod a tökeidet stb..

Tűz-csiholás: Képzeld el, amint egy erdei kempingezésen vagy, és tábortüzet készülsz rakni. Ha nincs nálad öngyújtó, kézenfekvő megoldás a hagyományos, tűzcsiholós technika, amikor is egy álló fadarabot körkörösen dörzsölsz egy fekvőn. Nos, esetünkben a farkad lesz az álló fadarab, kezeiddel támaszd meg két oldalról és kezdd el úgy mozgatni, mint a képzeletbeli tábortűznél a fát: a jobb kezeddel előre, a ballal hátra gőrdíted a pénisz testét, majd ugyanezt vissza, így forogni kezd.

Összefont ujjak: Fogd két kezed fözé a farkad és kulcsold össze az ujjaidat körülötte. Ezáltal mintegy műpina, úgy szoríthatod meg a szerszámod, majd kezdj el fel-le, oldalirányú és csavaró mozdulatokat végezni a kezeiddel. A közösülés érzéséhez nagyon hasonlót élhetsz át a módszer segítségével, az összekulcsolt kezeid szorításának fokozásával pedig egyre erősebben ingerelheted magad egészen a magömlésig.

Forrás: Gaysite, Szexpláza és Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és szexshop webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Tartson sokáig a női orgazmus

Szeretnéd, akarod, hogy sokkal tovább tartson orgazmusod? Az aktus közben hívatlanul betolakodó gondolatoktól meg kell szabadulnunk. Valahányszor valami kellemetlen gondolat terelné el a figyelmünket, rázzuk le magunkról és mondjuk azt: „higgadt vagyok”, vagy egyszerűen: „lazítani fogok”. Tölts újra gondolataidat a nemi életről!

Kényeztesd a csiklód
Kellő szakértelemmel és türelemmel véghezvitt előjátékon, finoman masszírozd kedvesed szeméremajkait ujjaiddal, majd körkörös mozgással vedd kezelésbe a csikló, de mindig ügyelj arra, hogy bármivel is érsz ehhez a ponthoz, eleinte mindig gyengéden és jól síkosítottan tedd! Ehhez kiváló eszköz lehet a nyelved, vagy egy vibráló péniszgyűrű. Ha aktus közben a hímvessződön egy vibráló péniszgyűrűt viselsz, az minden egyes tolásnál a csiklóhoz fog érni és a vibrálás által keltett ingerület a partneredet a mennyekbe fogja repíteni.
Ne kapkodd el a csikló izgatását, sok nő nem is szereti a közvetlen, mindent-bele típusú izgatást. Van, aki egyáltalán nem is szereti ha közvetlenül megérintik a csiklóját, ezért az a legegyszerűbb ha türelmesen, finoman kísérletezel, vagy egyszerűen megkérdezed a kiválasztott csikló tulajdonosát. Általában tudni fogod, ha többet akar – ilyenkor jobban széttárja lábait, felemeli a medencéjét és a kezedet vagy fejedet jobban magához nyomja.

no-vibratorral-elvez

Használj szexshop szexkellékeket
Vannak ám csúcs szexpartner helyettesítők! Annak ellenére, hogy virágzanak a szexshopok még mindig nagyon kevés ember meri felvállalni, hogy érdeklődik és használja az intim kellékeket. Sokan nem mernek bemenni az ilyen üzletekbe, mert ciki a kiegészítőkről kérdezősködni… Pedig a segédeszközök használata egyáltalán nem szégyellni való! Főleg a nőknek.
Az élvezéshez a segítséget megkaphatod a partnertől, de gyakran csak egy-egy ilyen játékszerektől. A szexhez sok minden hozzátartozik – kinek ez, kinek az. De egy biztos: megéri legalább egy szexjátékszerre beruházni, mert nemcsak egyedül, hanem a pároddal is használhatod. A legtöbb nő elsőként vibrátort vesz, de ha egyszer belekóstolsz az élvezetekbe, biztos kipróbálsz még ezt azt…
[wpsc_ajanlo id=”1237232″] [wpsc_ajanlo id=”1238148″] [wpsc_ajanlo id=”1236350″] [wpsc_ajanlo id=”1237894″]

Fejleszd a PC-izmaidat
1952-ben Dr. Arnold Kegel kidolgozott egy gyakorlatsorozatot, amelynek segítségével azok a nők, akiknek vízelet-visszatartási problémáik voltak, megerősíthették záróizmaikat. A PC szabályozza a hüvely méretét és feszültségét, és Brauerék szerint nem csupán növeli az orgazmus lehetőségét, hanem erősségét és időtartalmát is fokozza. Minél edzettebb a PC-izom, annál nagyobb a nemi szerv vérbősége.
Ha legközelebb a vécén ülsz, menet közben fogd vissza a vizelet ürítését. Az az izom, amellyel ezt eléred, a PC-izom. Úgy ellenőrizheted az izomcsoportot, hogy szélesre tárod a combodat, majd ismét szorosan összezárod (ily módon nem csalhatsz a fenekeddel). Szorítsd össze és tartsd vissza ezeket az izmokat (immáron nem a vécén) naponta tizenötször. A gyakorlat számát addig növeld, amíg el nem éred a százötvenet. Ezután térj át a „lassú szorításra” (tartsd vissza a szorítást, számolj háromig, s csak utána ereszd el), ezt kövesse a „rebegtetés” (az izmok szorítása és elernyesztése, amilyen gyorsan csak lehetséges), végül a „nyomás” (mintha a vécén erőlködnél, gyomrod, végbeled és PC-izmaid segítségével). Gyakorold ezt két hétig.

  • Ha az Intim Center intim webshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
    Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
    Személyes vásárlás üzletünkben: INTIM CENTER intim shop, Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

Ismerd meg a vaginád
A hüvely bejárati és alsó harmad része azonban szexuálisan érzékeny (ebből, pl. az is következik, hogy a hímvessző hosszúságának alig van jelentősége közösülésnél). Itt helyezkedik el a hüvely elülső-felső falán, a bejárattól kb. 3-6 cm-re az úgynevezett G folt, vagy G pont (G spot, angolul). Egy borsónyi nagyságú terület a hüvely felszínén, mely nem csak súrlódásra, dörzsölésre érzékeny, hanem nyomásra is fokozhatja a szexuális izgalmat. A kutatások szerint, azoknak a nőknél, akiknek elsődlegesen hüvelyi orgazmusa van, ennek, a G foltnak kitüntetett szerepe van. A nők kb. 30-50 %-nak lehet elsődlegesen hüvelyi orgazmusa. Azonban az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nők egy jelentős részénél nem sikerült bizonyítani a G folt létezését.

a-nonek-is-elvezni-kell

Maszturbálj rendszeresen
Az önkielégítés által sajátíthatjuk el a leggyorsabban, hogy hogyan jussunk el az orgazmus küszöbére. Jegyezd meg, mely simogatások, érintések esnek a legjobban, milyen sebességgel, mekkora nyomással és milyen ritmusban. Ha úgy érzed, megkedvelted a szexet, akkor PC-izmaid a megfelelő állapotban vannak, te pedig a maszturbáció segítségével bensőséges ismeretségbe kerültél tested reakcióival. Ekkor következhet a negyedik lépés.

paros-szex-nemi-elet

  • Szex partnerrel 
    – Feküdj le. Partnered törökülésben vagy térdepelve telepedjen szétterpesztett lábad közé vagy melléd. Kenje be hidratáló krémmel, zselével a hüvely és a gát környékét (a hüvely és a végbélnyílás közötti területet). Élesztgesse könnyed, simogató mozdulatokkal a nemi szervedet (a csikló és a hüvely belsejének kivételével).
    Ezután következik a csikló izgatása. Simogassa ujjával (lassú, kitartó mozdulatokkal, másodpercenként egyszer) a csikló környékét, te pedig ne titkold el előle, hogy melyik az a mozdulat, amely különösképp jólesik.
    – Partnered folytassa a csikló izgatását, te vesd be a PC-gyakorlatokat: a „rebegtetést”, a „lassú szorítást” és a „nyomást”. Izgalmi állapotod eközben egyre fokozódik.
    Összpontosíts a légzésre. Ne tartsd vissza a lélegzeted, legalább percenként hatszor végy levegőt, mély légzéssel, gyomorból, ne csak tüdőből.
    Ha mindent az előírtak szerint csinálsz, már nincs messze az orgazmus. Mikor érezni kezded a csúcs közeledtét, partnered figyelje nemi szerved két másodpercenkénti rándulásait – ez jelzi, hogy mindjárt itt az orgazmus. Amint a rándulások megkezdődnek, partnered többé ne a csiklódat, hanem a hüvely belső falát becézze. Ezt teheti ujjai ki-be húzgálásával vagy körkörös mozgással és az ujjak bedugásával egyszerre. Ha sikerül rátalálnia a legérzékenyebb pontodra, ujjával azt is simogathatja. De a lassú, állandó ritmus megtartása ez esetben is elengedhetetlen.
    – Amikor orgazmusod lecsillapodott, partnered érezni fogja (ujjával), hogy a hüvely visszahúzódik, „háttérbe” vonul. Ebben a „leszálló” állapotban a párok többnyire abbahagyják a szeretkezést. Csakhogy az ESZO (Elnyújtott Szexuális Orgazmus) lényege, hogy első orgazmusod csak a kezdet, a cél pedig az, hogy az izgalmi állapot fennmaradjon. Partnered lazít a bensődben végzett simogató mozdulatain, amíg jelzés nem érkezik tőled, hogy készen állsz a folytatásra, a sürgetőbb, erőteljesebb mozdulatokra. Mihelyt észleli, hogy a hüvelyi rángások elültek, sietve visszatér a csiklódhoz, s úgy simogatja tovább, mint az előzőekben. Ez újabb rángásokhoz vezet, melyek bekövetkeztekor ismét a hüvely belső falának izgatása a feladat.
    Partnered ettől fogva a hüvely és a csikló izgatását váltogatja, mígnem a rángások elérik az öt másodpercenkénti gyakoriságot. Ezt a tevékenységet tizenöt percig folytatja, ekkor a „leszálló” szakaszok (vagyis a hüvely visszahúzódása) egyre ritkulnak, a rángások pedig folyamatosak maradnak. Ha a hüvely folyamatos hullámmozgásban kitüremkedik, elérkeztél a végső szakaszhoz.
    Most partnerednek olyan helyzetet kell fölvennie, amelyben mindkét kezét használhatja (s közben az egyensúlyát is megtartja) a hüvely és a csikló egy időben történő izgatására. Az eredmény frenetikus: orgazmushullámok söpörnek végig rajtad egymás után, ehhez foghatót soha még nem éreztél! Források Nőinapozó.hu, Szexpláza.hu

Puha farkak és kis péniszek megmentője az Intim Center

A kis farkúak és puha pöcsűek megmentői vagytok, mondta egy vásárlónk, aki már sokadszorra vett potencianövelőt és most hozzá kért kipróbálásra egy pénisznövelő szert is. Persze nem mi vagyunk a potencia istenei, hisz csak áruljuk ezeket a készítményeket.
A kínai mérnökök és laboratóriumok készítik azokat a kapszulákat, amiket itthon kapni. Mondani sem kell, hogy Kína a természetes anyagokból készült táplálék kiegészítők fő gyártója, és a szexuális segédeszközök iparában a gazdasági hatalom, Kína!
A péniszkomplexussal, impotenciával, potencia zavarral vagy péniszmérettel küzdő férfiakra is gondoltak. Szinte minden termék Kínában készül, és ezeket forgalmazzák itthon cégek.

Puha farkak

Számos férfi életét keseríti meg az erekció elérésére vagy megtartására való képtelenség, mely folyamatos vagy visszatérő jelenségként mutatkozik, függetlenül attól, hogy maszturbációról, közösülésről, orális vagy anális szexről van szó.

A legtöbb esetben probléma gyökere nem csak lelki, viszont a sikertelenség egyenes következményként az ezzel küszködő férfiaknál megjelenik a nyugtalanság, a feszültség, a lehangoltság érzése. A sikertelenség rányomja a bélyegét a következő aktusokra, amit sokan próbálkozásoknak élnek meg.
Törekedni kell a sikerre, mert a magabiztosság megőrzése fontos,  a potencianövelő szerek erre jók! A potencia gondnak nem fizikai, hanem pszichológiai gyökere van, ha maszturbáció során létrejön az erekció, vagy tapasztalható éjszakai illetve reggeli stabil merevedés.

Kis péniszek

A farokmérettel együtt járó félelem, szorongás sokszor a férfiaknál is komolyan akadályozza a kiegyensúlyozott nemi életet. A férfiak körében talán a leggyakoribb és a legalaptalanabb szexuális mítosz az, hogy a nő kielégülésének minősége egyenesen arányos a hímvessző méretével. A hímvessző mérete nagyszámú férfin végzett vizsgálatok eredményei szerint széles határok között változik. A kutatások azt is igazolták, hogy a petyhüdten kisebb pénisz általában nagyobb méretnövekedést mutat erekcióban annál, amelyik már petyhüdten is hosszabb.
A kis pénisz probléma leggyakrabban általános önértékelési problémák, önbizalomhiány, esetleg identitászavarral sűrűsödhet össze, ezeket kell feloldani. A pénisznövelő ipar az esetek nagy részében pénisznövelő kapszulákkal vagy péniszpumpákkal segít, és kiderül, hogy a boldogság azon a két centin múlik, vagy nem.

Lehet arról vitatkozni, hogy nagy általánosságban a nőknek számít-e vagy a sem a farokméret, az egész biztos, hogy a megfelelő méret és vastagság, a hüvely kitöltése fontos a szexben. A legtöbb nőnek számít és fontos a méret, és vannak, akiknek ez egyáltalán nem lényeges. A boldog, kiegyensúlyozott szexuális élet akármilyen farokmérettel is elérhető, hiszen a jó szex, az orgazmusok száma nem a behatolástól és a farokmérettől függnek.

A legjobb potencianövelők

[wpsc_ajanlo id=”1244248″] [wpsc_ajanlo id=”1242366″] [wpsc_ajanlo id=”1239581″] [wpsc_ajanlo id=”1242384″]

Hogyan nyaljunk puncit? Ezt minden férfinak illik tudni!

– Tisztelem azokat a férfiakat, akik szeretnek puncit nyalni, és elismerésem nekik, mert sajnos nem sokan vagytok, legalábbis azok akik értik is a dolgukat ezen a téren. És nem én vagyok az egyetlen nő, aki ezt állítja. Szóval ez a kis útmutató biztosan hasznára válhat a férfitársadalom képviselőinek.
Amikor egy nő talál egy olyan férfit, aki jól bánik a nyelvével puncitéren, az kincset talált és nem is fogja kiengedni a kezei, vagy inkább combjai, közül egyhamar.

Mivel ritka az ilyen, mint a fehér holló, és ezt a nők nagy része tudja. Sőt, jobban teszi, ha még a barátnőinek sem beszél róla, mert könnyen válhat szeretője a város legnépszerűbb hapsijává. Általában a férfiak nagy része egészen kielégítően kefél, de amelyik még puncit is jól tud nyalni, az főnyeremény.

A legtöbb nő kissé szégyenlős a testével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a világ leggyönyörűbb nőjével bújsz is ágyba, ő aggódni fog, hogy vajon tetszik-e neked a teste. Hiába, mi nők is hiúk vagyunk, még ha annyira nem is mint a férfiak. Tehát első, hogy dicsérd meg, milyen gyönyörű, mondd el neki, testének melyik részét szereted legjobban, szóval beszélj neki bármiről, amitől bizalmába fogad téged, a lábai közé enged és feltárja előtted egyik legrejtettebb testrészét, a punciját.

  • Itt most egy kicsit álljunk meg és nézzük meg mit látsz. Gyönyörű, nem igaz? Nincs más dolog ami egyedibbé tenné a nőt, mint annak puncija. Én tudom. Sokat láttam és kóstoltam is közülük. Különböznek méretükben, színükben és alakjukban. Van amelyik begyűrt, mint egy kislány nunija és van amelyiknek vaskos, buja ajkai kilógnak rejtekükből és így köszöntenek téged. Van amelyik sűrű bokor alatt fészkel, de van melyet csak áttetsző pihe fed. Szóval méltányold a nőd egyedi jegyeit és mondd is el neki, hogy mik ezek. Higgyétek el, értékelni fogják!

A nők sokkal beszédesebbek a férfiaknál, főleg szerelmeskedés közben. Sokkal inkább reagálnak is a verbális kedveskedésre, mármint, minél többet beszélsz hozzájuk, annál könnyebben tudod levenni őket a lábukról. Ezért előjáték és puncisimogatás közben próbálj minél többet beszélni hozzá, arról amit éppen csinálsz vele.

Most térjünk vissza a fő témánkhoz. Lágyan húzd szét puncijának ajkait és figyeld meg a kisajkakat. Ha szeretnéd, lágyan meg is nyalogathatod őket, de ebben a tevékenységedben ne legyen semmi követelőzés, illetve behatolási vágy, legyél valóban gyengéd és izgató. Ezután a puncijának felső részét simítsd kétfelé úgy, hogy megtaláld a csiklóját. Minden egyes nőnek különböző méretű csiklója van, mint ahogy a férfiaknak is más és más a farokmérete. Persze nálunk nőknél ez nem párosul egymás iránt érzett irigységgel és természetesen a méret semmi befolyással nincs az élvezet mértékére. A másik dolog, hogy akinek a csiklójából kevesebb látszik, annak általában a fityma alatt több rejlik.

Amikor megérinted egy nő csiklóját, előtte bizonyosodj meg róla, hogy az ujjad nedves. Megnyalhatod vagy megnedvesítheted a saját puncilevével is. Mindenesetre mielőtt hozzáérsz legyen nedves az ujjad, mert a csikló magától nem nedves és egyébként is rendkívül érzékeny, ha az ujjad száraz, akkor az nagyon fájdalmas lehet. Bár igazából ebben a fázisban még korai a csikló megérintése. Addig még sok „munka” vár rád, hogy izgalomba hozd. Azelőtt még túl kényes pont ahhoz, hogy bevond a játékba. Lassan közelítsd meg a puncit. A nők talán még a férfiaknál is jobban kedvelik ha felizgatják őket. A comb belső oldala az egyik legérzékenyebb pontjuk. Nyalogasd, csókolgasd, rajzolgass rá a alakzatokat a nyelved hegyével vészesen közeledve a puncijához, de az utolsó pillanatban kalandozz másfelé. Ezzel azt érheted el, hogy ő fogja siettetni a dolgot, bárcsak hozzáérnél már féltett kincséhez.
Most nyald a hajlatot, ahol a combja és a puncija találkozik. Arcoddal simogasd meg a szőrpamacsát (ha nincs, akkor annak helyét). A síkos ajkaiddal simítsd végig a vágatát anélkül, hogy belenyomnád tovább izgatva őt. Ha a nődnek nincsen ellenére a popsijának kényeztetése, akkor minden további nélkül nyald végig a popsivágatot is, a lyukánál kicsit elidőzve, de ne hatolj be a nyelveddel a hátsó nyílásba.

Néhányszor végig járhatod nyelveddel a puncija felső régióitól egészen a popsilyukáig. Amikor ezeket végigcsináltad, akkor elértél arra a pontra, mikor kedvesed felpattan a székéből és teljesen felizgulva többet akar majd tőled. Ekkor az ajkaidat formáld a puncivágatához. Lágyan kezdd el csókolni, mintha ugyanezt a szájával tennéd, majd egyre erőteljesebben csókold.
Most használd a nyelvedet! Válaszd szét a szeméremajkait és mikor szétnyíltak, a nyelveddel járd végig a puncijának rétegeit. Kezeiddel lágyan nyisd szélesebbre a lábait.
Akármit is csinálsz egy nővel amikor ki akarod nyalni a punciját, akkor azt gyengéden tedd!
Most a nyelveddel dugd meg. Ez különleges érzés lesz neki és a végletekig felizgatja majd, mert valószínűleg ekkora már a csiklójának izgatását is kívánni fogja. Próbáld ki, ha a csiklója már kemény és a bőr alól szemmel láthatóan kiáll, mintha egy kis hímtag lenne, akkor gyengéden elkezdeted nyelveddel kényeztetni. Ha még mindig nem látszik belőle több, mint a kezdetekkor, akkor még egy kis izgatásra vár a rejtekhelyén.
Tehát kezdd el a csiklót fedő bőrt nyelveddel végigszántani, és próbáld meg azon keresztül érzékelni a csikló állapotát. Valószínűleg könnyedén érezni fogod. De ha nem is érzed a pici gyöngyszemet, akkor is előhozhatod az őt fedő bőrredő nyalogatásával. Nyald kissé erőteljesebben és nyelveddel kicsit nyomd a bőrt felülről lefelé.
Gyengéden húzd szét a szeméremajkakat és nyelveddel kicsit legyintsd meg a csiklót, akkor is, ha még nem bújt elő rejtekéből. Aztán tedd ugyanezt, de gyorsíts a tempón. Ettől partnered lábai megremegnek majd. Amikor úgy érzed, hogy a nő egyre közeledik a beteljesedés felé, akkor száddal formálj O betűt és zárd a csikló köré, mint egy nagy burkot. Kezdd el gyengéden szopogatni, de arra ügyelj, hogy az ajkaid és a nyelved sose legyen száraz! Közben figyeld partnered arcát, hogyan reagál a tevékenységedre. Ha látod, hogy el bírja viselni a peckének szopogatását, akkor kissé beleerősíthetsz, de hangsúlyozom, hogy csak gyengéden. Amennyiben élvezi, akkor tovább erősíthetsz. Mozogj vele együtt! Ha megemeli a csípőjét a közeledő orgazmusa jeléül, akkor emelkedj te is vele, semmiképpen ne gátold mozgását, próbálj a csiklón maradni és közben ne birkózz a nővel. Tarts ki és ne hagyd kicsúszni az ajkaid közül! Ekkor valószínűleg ő is ilyesmiket fog mondani, hogy: „Ne hagyd abba! Soha ne hagyd abba!”

  • Ezeknek a mondatoknak természetesen oka is van. A legtöbb férfi túl hamar abbahagyja. Ugyanúgy ahogy a faszszopásnál is, ez is egy olyan dolog, amit érdemes tanulni és érdemes megtanulni jól csinálni. Ismerek olyan férfit, aki kefélés terén pocsék, egyszerűen pocsék, nincs rá más szó. De úgy tud puncit nyalni, mint senki más. Így sosincs problémája a partner találással.

Nem hagyom szó nélkül a nyalás közben használható szex segédeszközöket.
A lányok omlanak utána, hogy a nyelveddel a kezeddel és egy vibrátorral kényezteted őket. Én a kisebb méretű csiklóizgatókat szeretem. Személyesen szexshop üzletben vehetsz ilyeneket, vagy online szexboltból rendelhetsz. Ilyen szexjátékszerek legyenek a hálóban a fiókban és ha nincs párod vigyél magaddal a randira. Elfáradhat a nyelved, ujjad, meg amúgy is!
[wpsc_ajanlo id=”1242075″] [wpsc_ajanlo id=”1236418″] [wpsc_ajanlo id=”1245190″] [wpsc_ajanlo id=”1235853″]

De térjünk vissza a puncinyalási leckénkhez
Egy másik dolog is van, amivel felerősítheted szíved hölgyének élvezetét. Miközben ő élvezi a puncinyalási tehetségedet, a punciját ujjazhatod is. Előtte, közben vagy utána. Én személy szerint azt kedvelem legjobban, amikor partnerem először puncimat dugja egy, majd két ujjával, aztán a jól benedvesített ujjával a popsilyukamat kezdi izgatni, de csak a bejáratánál. A legvégén pedig úgy, hogy egyik ujja a puncimban van ameddig csak lehet, a másik a popsim bejáratát simogatja, de egy-két centinél nem hatol beljebb oda.
Szerintem ezt más nők is szeretni fogják. A csikló körüli erogén zónákon kívül a nőknek rendkívül érzékeny részük a vaginájuk felső része. Ez az a hely, amelyet a pénisz keféléskor dörzsöl. Nos, mivel a farkad és a szád elég messze helyezkedik el egymástól, ezt a dörzsölgetést, kefélést most az ujjaidnak kell végeznie.

Csináld két ujjal. Egy túl vékony, három túl széles és ezért nem tud elég mélyre hatolni, kettő éppen megfelelő lesz. Figyelj oda, hogy ujjaid nedvesek legyenek, hogy ne irritáld a bőrét. Csúsztasd be ujjaidat, először lassan, aztán kicsit gyorsíts.. Kezdd el kezeddel ritmikusan baszni. Akkor gyorsíts, amikor ő is gyorsít, ezt meg fogod érezni a lélegzéséből, csak figyelj oda és mindig tudatni fogja, hogy mit kell tenned. Ha egyszerre szopod a csiklóját és ujjazod a punciját, sokkal nagyobb izgalmat okozol, mintha csak a farkaddal csinálnád. Számíthatsz rá, hogy ettől biztosan elélvez. Ha mégis kétségeid lennének, figyeld meg a külsö jeleket partnereden. Minden nő egyéniség. Van akinek a mellbimbói megkeményednek amikor felizgul, de lehet hogy csak akkor amikor orgazmusa van. Van aki kipirosodik vagy éppen remegni kezd. Ismerd meg az ő tüneteit és sokkal érzékibb szerető leszel.

Amikor partnered orgazmusa elkezdődik, az isten szerelmére, le ne szállj a csiklójáról! Maradj rajta az egész ideje alatt. Amikor az első orgazmusa eléri, a nyelvedet nyomd a csikló aljához, az ajkaiddal pedig a felső részét borítsd be. Húzogasd a nyelvedet ki és be a puncijában. Ha az ujjaid is bent vannak, azokat is mozgasd kissé, de nem feltétlenül kefélés-szerűen ki-be, hanem körkörösen odabent. Lényeg a gyengédség, mert ekkor nagyon érzékeny a punci minden része.
Ha jól csináltad, akkor ilyen módon elérhetsz többszörös orgazmust is, persze ez is a partneredtől függ. Én például nem szeretem, ha orgazmus után megérintik a csiklómat. Viszont a hátam, fenekem masszírozása elnyújtja az élvezetemet. Ezek után pedig egy kemény dugás hátulról, az ami teljessé teszi a kielégülésemet.
Az utolsó tanácsom a következő. Miután partnered elélvezett, szinte mondhatni, szolgáddá tetted azzal, hogy úgy kinyaltad mint talán még soha, most ne hagyd magára. Beszélj hozzá, simogasd, becézgesd tenyereddel a melleit, a bimbóival csak óvatosan bánj, mert ugyanolyan érzékenyek lehetnek mint a csikló ebben az időben. Szerelmeskedj vele, mintegy levezetés képpen amíg teljesen le nem csillapodik felfokozott állapota. Egy férfi amikor elélvez, azzal a szusszal képes elaludni lelkiismeret-furdalás és hiányérzet nélkül. De a nők, természetükből adódóan kedveskedést igényelnek a szex utáni pillanatokban.

Az orális szex lehet az egyik legizgalmasabb szexuális élményed. De ez természetesen olyan, amilyenné te teszed. Szánjatok rá partnereddel időt, gyakoroljátok rendszeresen, figyelj oda szeretőd jelzéseire és élvezd te is!
Nálunk ezek a módszerek nagyon beváltak, remélem mindenkinek hasznára válnak! Szívesen fogadom az észrevételeket, főleg nőktől, hogy esetleg mit hagytam ki, nála mi az ami fokozza az élvezeteket, hátha nálunk is beválik majd a dolog és kiegészíthetem ezt az irományt. Illetve férfiak is írjanak a fórumon, hogyha alkalmazták az általam leírtakat kedvesükkel, akkor sikerrel jártak-e. Mindenkinek jó nyalakodást kívánok! (Forrás: Szexpláza)

punci_nyalas_Intimcenter_szex_shop

A férfiak túlnyomó többsége azt hiszi, ő igazán tudja, mi kell a nőknek az ágyban. Nos, sajnálom, de ki kell ábrándítsalak Titeket – ha megengeditek a tegező hangnemet. A pasik többsége nem tud (jól) nyalni! Ez tény! Ha csak az én tapasztalataim lennének, azt mondanám: biztos rossz férfiakat vittem az ágyamba. De sajnos nem így van! Igen komoly barátnőgárdával rendelkezem, és mindenkinek azonosak a tapasztalatai.

Néhány alapvető hiba:
Könyörgök, ne (csak) a lyukat nyald, mert abból a nő kb. semmit se érez! De legalábbis biztos, hogy a világvégéig próbálkozhatsz ott, akkor se leszel előrébb.
Ne propellerezz (propeller mozgás végzése a nyelvvel a csikló izgatására), mert 100 nőből 1-nek ha bejön, a többi meg majd a plafont nézi, jobb esetben (nézőpont kérdése) színlel és Te azt hiszed, mekkora király vagy!
Ne harapdálj össze-vissza, hanem nyalj! Köszi!
Ne 2 percig tartson, mert nemhogy nem nedvesedek be tőle, de úgy fel is idegesítem magam, amiért nem szánsz rám több időt, hogy kiszáradok, mint a Kalahári!
Ha álmos vagy, akkor inkább szólj, hogy menjünk aludni! De azt a fajta szöszmötölést is kevesen tűrik a lábuk között, amiről nem lehet eldönteni, hogy elaludt a pasi, ennyire béna, vagy csak simán unja?!

A nőnek egyértelműen az okozza a legnagyobb örömet, ha egyszerre izgatják a csiklóját és közben be is dugnak 1-2-3 ujjat a hüvelyükbe. Ez fontos és sajnos nagyon sokan elfeledkeztek róla vagy ne adj’ Isten, eszetekbe se jut…

Mindenesetre a köröm rövid legyen és ápolt! Nem kérünk semmiféle hüvelyi karcolást, fertőzést, ki tudja mit, amiről Ti magatok se tudtok, hogy véletlenül rátok ragadt… A sebesség, az ujjak száma és a mélység már egyéni igényektől függ. Ha akartok egy jót tanácsot: A nagyajkakat húzzátok szét úgy, hogy a csikló tökéletesen láthatóvá váljon, a bőr szinte teljesen feszes legyen. Ha így kezditek el nyalni a csiklót, szinte biztos, hogy a partneren azonnal észre fogjátok venni a pozitív hatást! Mindezt meg lehet oldani egy kézzel is: Az egyik kezet a nő szeméremdombjára kell tenni úgy, hogy a tenyér a lábak felé nézzen és hüvelyk és a mutató ujjal szépen, kényelmesen szét lehet húzni az ajkakat. Így a szabadon maradt másik kezünket ügyesen használhatjuk közben ujjazásra, amitől aztán a gyönyör a tetőfokára hág!

A punci nyalás művészete! Figyeljünk arra, hogy a nő mire hogyan reagál. De ne csak mondjátok, hogy figyeltek, hanem valóban tegyetek is így! Észre lehet venni, ha valami tetszik egy nőnek. Leginkább abból, hogy kapásból térdig nedves lesz… De még a sivatagosabb és visszafogottabb fajtánál is libabőr, nyögés, ajakharapás, felakadt szem, sóhaj stb… a lényeg, hogy valami biztos jelzi, hogy tetszik neki. A vagányabb típus meg is mondják, mit hogyan akarnak. Ezen semmiképpen sem szabad megsértődni! Pontosan ugyanazt teszik, mint mikor a férfiak lenyomják a nő fejét, rosszabb esetben annyira, hogy kapásból mélytorokra kapja a nő az “áldást”. (Megjegyzem, ezzel sokaknak el lehet ám venni a kedvét a későbbi oboázástól, tehát csak finom, okosan, ravaszul, kedves barátaim! Persze a nő finomabban utalgat az esetek többségében, például szavakkal, apró mozdulatokkal esetlegesen megfogja a férfi kezét és oda is helyezi, ahol neki a legjobb.

Borzalmas volt felismerni a tényt, hogy a férfiak egy része nem tudja, hol van a nő csiklója. (Azt azért szokták tudni, hogy van olyan, de hogy mire jó és hol van?!) Uraim! Egy kis anatómia! Ha nem tudjuk, hogyan néz ki, mit kell vele kezdeni és miért is jó az, nézzünk utána az interneten, egyáltalán nem szégyen! Ez a 21. századi csoda igazán hasznos kis találmány! A csikló a nő legérzékenyebb pontja, és minden nő imádja, ha a férfi foglalkozik ezzel a kis aprósággal. Fontos megjegyezni, hogy a csiklót kell izgatni, nem a körülötte lévő területet. Nagyon érzékeny pont, így finoman bánjunk vele! Aki a hard pornós durvulásra vágyik, abban úgyis van elég kurázsi ahhoz, hogy megkérje a partnerét valami kőkemény bánásmódra.

Természetesen meg kell jegyeznem, hogy ez egy ördögi kör. Sok nő nem szól semmit, csak tűri a rossz szexet, mert meg akarja tartani a férfit. A férfi pedig önhibáján kívül azt hiszi, hogy mennyire jól csinálja, mert a nő színészkedik, ahelyett, hogy őszinte lenne. Sajnálatos tény, hogy ez utóbbi azért is van, mert sok férfinak nem lehet megmondani az őszintét, mert megsértődik. Ahelyett, hogy elgondolkodna azon, hogy a nő csak jót akar. Persze ez a sértődős műsor igaz a nőkre is, csak megint más, hogy mi min kapjuk fel a vizet. Saját példát hoznék a szemléltetésre: Rendszeresen elborul az agyam attól, mikor erőltetik az anális szexet. Sok mindent bevállalok (mondhatni mindent, ami nem a beteges kategóriába tartozik – persze ez is relatív), de ezt nem. Régebben többször is próbáltam, de egyszerűen nem szeretem!
És ha azt mondom, hogy nem, akkor az nem! Ha ennek ellenére is erőlteti valaki, akkor igen, megsértődök. De ez nem egyenlő azzal, amikor valaki megkér rá, hogy lassabban vagy gyorsabban játsszak a kukijával, vagy fogjam meg másképpen. Azt elfogadom, sőt megköszönöm! Mindenkinek más az igénye, másképpen szereti. Ha magamtól nem érzek rá elsőre, hogy mi is esik igazán jól a férfinak, akivel egy ágyban hempergek, akkor szeretem, ha elmondja, mit és hogyan akar. A NŐ eléggé visszafogott ezen a téren. Nem nyitjuk ki a szánkat, nem merünk fellépni a saját érdekünkért. Sokszor a nő magát okolja, amiért nem jut orgazmushoz. Ez aztán csak további frusztrációt okoz nála és csak egyre mélyebbre süllyed a fejében kialakult pocsolyában, aminek hatására már végképp képtelen gyönyörhöz jutni. Bátorítsatok Minket, kérdezzetek, ha nem vagytok biztosak benne, hogy ez most jól esik-e vagy sem!

Az előjáték része a nyalás, méghozzá az egyik legjobb módszere a nő bepörgetésének! Az állandóan “durr bele” férfi minden bizonnyal jól érzi magát, de a nő egyáltalán nem biztos, hogy ugyanígy vélekedik!

Persze a tötyi-mötyi fajta is ássa el magát, a túlzott romantika se kell! De simogatni, cirógatni, szeretgetni, a nyakába lehelni, az más. Gyújtani egy mécsest néha, kényeztetni a nőt még nem buzis!!! Mellesleg plusz 10-15 percet rászánni az előjátékra nem nagy áldozat, ha valakit szeretünk, ennyit megtehetünk a gyönyöréért. Hiszen – bár lehet sokaknak sajnos ez is új – a nőt igenis hamar csúcsra lehet juttatni, ha érzi, hogy törődnek azzal, ami neki fontos. A “bevágjuk a farkunkat” nagyon izgató tud lenni egy veszekedés, egy buliból való hazatérés vagy a mosogatás közben. De a hétköznapok mókuskerekében a nő befásul, a férfi meg ki akar elégülni (lehetőség szerint nem a zuhany alatt a saját farkát húzogatva).
Szeretném, ha ebből nem azt a következtetést vonná le minden pasi, hogy: az én kedvesemnek úgy jó, ahogy én csinálom, tehát nem változtatok! Nem szeretném, ha ezentúl a nőkre ferde szemmel néznétek, de elárulok egy titkot, a nők érdekében (mivel ők nem szólalnak meg, hogy változást akarnak a szexben): A hölgyek 80%-a -ha nem is mindig, de sokszor – színleli az orgazmust azért, hogy megfeleljen a férfinak vagy ne bántsa meg! Akarjátok Ti ezt? Gondolom nem… Szánjunk egymásra egy kis időt: nyaljátok ki tisztességesen a nőt és meglátjátok az eredményt!

Petting: Az örömszerzés kézzel és szájjal

Az örömszerzés kézzel a cikk fő témája., mert a szexuális örömszerzés leghatékonyabb eszköze a kéz! Ennek használata sem mindenkinél jön automatikusan, de lehet ezt is tanulni, fejleszteni. A fokozatosság az első alapelv a szerelmeskedésben. A legtipikusabb hiba még ma is, hogy rögtön a partnerünk nemi szervéhez nyúlunk! Ennek hatása viszont kétséges, és különösen nőknél, ha még nincsenek ráhangolódva a szexre, az ellenállást válthatja ki. A fokozatosságot kétféle értelemben is figyelembe kell venni: egyrészt a fő erogén zónák megközelítésében, másrészt az ingerlés erősségének növelésében. Másik alapelv a folyamatos kommunikáció! Az ingerlés irányításával lehet megtudni, hogy a partnernek hogyan, és hol jó, milyen ritmusban stb. Nem várhatjuk el a párunktól, hogy mindent ki tud találni.

petting_puncinyalas_es_oralsex

A képen a 69 helyzet látható, ahol a férfi a nő punciját (pina, punci, suna, szeméremtest, női nemiszerv, nuni, puni, puna, vulva) szájjal kényezteti, puncit nyal, vagy pinát nayal. A nő a férfi péniszét (fasz, hímvessző, hímtag, fütyülő, fütyi, kukac, bájdorong, pénisz, hancúrléc, fallosz, lingam, kuki, fütykös, himbilimbi, pucu, pöcörő, puca, férfi nemiszerv, bögyörő, cerka, nemi végtag, nyeles aszpirin, bőrös virsli, szerszám, biga) szájjal kényezteti vagyis szopja. A kézzel örömszerzés következő alapele az izgatás változatossága. Ne simogassunk egy testrészt túl sokáig, egyforma mozdulatokkal, változatlan intenzitással! Fontos, hogy minden változtatásnak a partnerhez kell igazodnia! Ha túl sokáig izgatunk egy testrészt változatlanul, monotonná válik, és a másik úgy érezheti, hogy csak rutinból tesszük.
A kézügyességnek vannak speciális esetei, például műalkotások létrehozása, gyógyítás kézrátétellel és hasonlók. Ide tartozik az is, amikor a kezünkkel, kéziumnkával szerzünk örömet partnerünknek, egészen a kielégülésig, Mindenki számára nyilvánvalónak kellene lennie, hogy a szexuális örömszerzés leghatékonyabb eszköze a kéz!
Remélem, ebben egyetértünk. Csak egy a bökkenő: az ilyen kézügyesség nem születik velünk, ezt meg kell tanulni!
Vannak bizonyos irányelvek, amelyekhez érdemes igazodnunk. A kéz tisztaságát már említettem: alapelv, hogy minden szeretkezés előtt mosakodjunk! Másik alapelv a fokozatosság. Még ma is sokan elkövetik azt a hibát, hogy rögtön a partnerük nemi szervéhez nyúlnak, aminek hatása bizonytalan (mert sok mindentől függ). Különösen a nőknek van szükségük bizonyos időre a ráhangolódáshoz, s ezt éppen a fokozatosság biztosítja. Fokozatosság kétféle értelemben: egyrészt a fő erogén zónák megközelítésében, másrészt az ingerlés erősségének növelésében.
Harmadik alapelv az ingerlés irányítása, szintén kétféle értelemben: tudnunk kell a másikat aktívan irányítani (ha ő foglalkozik velünk), vagy tudnunk kell az ő visszajelzéseit kiváltani, fölismerni, s azokhoz alkalmazkodni. Éspedig nem kisebb-nagyobb kihagyásokkal, hanem folyamatosan.
Ezt azért hangsúlyozom, mert sokan még ma is elvárják a partnerüktől, hogy „érezze meg”, találja ki gondolataikat, kívánságaikat amiket még önmaguknak sem fogalmaznak meg. Sajnos megalapozatlan, irreális ez az elvárás! Bizonyos tapasztalatok alapján lehetnek ugyan elképzeléseink arról, hogy mi a jó a partnernek. Ám ez vagy beválik, vagy nem, hiszen a körülmények nagyon befolyásolják a pillanatnyi igényeket. Visszajelzés, irányítás nélkül bárki eltévedhet.
Tudtad, hogy a petting nem egyenlő az előjátékkal? A kettő között az a különbség, hogy amíg a petting önmagában eljuttatja a párokat a beteljesedéshez, addig az előjáték a szeretkezést vezeti fel.
Negyedik alapelvként említhetném az ingerlés változatosságát, ami – gondolom – nem szorul magyarázatra. Tehát ne simogassunk egy testrészt túl sokáig egyforma mozdulatokkal és változatlan erősséggel, de ne essünk át a másik végletbe sem, hogy ti. mindent csak futólag csinálunk! Ha az adott simogatás a visszajelzések szerint éppen megfelel a partnernek, akkor folytassuk ugyanúgy akár az orgazmusig (vagy amíg más jelzés nem jön). Minden változtatásnak a partnerhez kell igazodnia. Ehhez jól kell őt ismerni, illetőleg figyelnünk kell rá. Ami ajánlatossá teszi, hogy – legalábbis eleinte – jórészt külön-külön foglalkozzunk egymással, mert így csak egyfelé kell figyelnünk, tehát könnyebb a dolgunk.
Mindent az orgazmusért, a petting során is a szexuális élvezet tetőpontja az orgazmus. A nőknél a csikló izgatása válthatja ki, vagy a hüvelyben mozgatott ujjak illetve egyéb segédeszközök folyamatos ki-be mozgatása. A férfiaknál a hímvesszőjük megmarkolásával és folyamatosan fel-le mozgatással érhető el a beteljesedés.
A petting során minden szexuális örömszerzés megengedett, kivéve a merev hímvessző behatolása a hüvelybe. Ez egyrészt a szüzesség megőrzését szolgálhatja, másrészt fogamzásgátló módszer is lehet. De bármiért is döntöttetek a petting mellett, felszabadultan és sok örömmel becézgessétek egymást!
Aligha lehet receptet adni arra, hogy milyen testrészt hogyan kell simogatni. A nemi szervhez mindenesetre csak akkor érdemes nyúlni, ha a ráhangolódás (és bizonyos fokú szexuális izgalom kialakulása) a könnyed pettingről már megtörtént. (Addig legfeljebb futólag érintsük.) Ha férfi simogat nőt, ajánlható a következő: először tegye rá tenyerét a szeméremszőrzetére úgy, hogy ne nyomja le, majd lassan mozgassa tenyerét, miközben ujjait óvatosan behajlítva mintegy fésüli a szeméremszőrzetet, s kitapintja a nagyajkak és kisajkak vonalát. Ha az utóbbi duzzadt és nedves, akkor a nő valószínűleg felizgult. Így rátérhet a csikló kitapintására és körbesimogatására. Ez rendszerint elegendő a nő kielégítéséhez. A hüvelybe csak akkor nyúljon be (először egy ujjal, aztán esetleg kettővel), ha a G-foltot akarja ingerelni.
Ha nő simogat férfit, nevezzük kézimunkának vagy angolul a blowjob (szopás) előjátékának, vagy farokverés, faszverés a durvább megfogalmazásban: lehetőleg mindkét kezét használja. Egyik kezével a herezacskót tartsa, vagy alulról fölfelé simogassa. A másikkal tapogassa végig a merev hímvesszőt, majd enyhén húzza vissza a fitymát – ez a keze legyen síkos – majd ujjai hegyével cirógassa végig a hímvesszőt. Később ezt aztán marokra fogva is lehet folytatni. A férfi reagálását figyelve törekedjen, hogy ne történjen meg túl gyorsan a magömlés, ezért időnként tartson szüneteket az ingerlésben.
A kézzel ingerlés természetesen más, fontos erogén zónákra is irányulhat. Így a nőknél elsősorban a mellekre, mindkét nemnél pedig az ún. anális zónákra, vagyis a végbélnyílásra és környékére. Ez utóbbiaknál különösen fontos a kéz síkosítása, majd mielőbbi megmosása. Ajánlatos kényelmes testhelyzetet keresni a kézzel ingerléshez, s ezt úgy váltogatni, hogy minél több testrész hozzáférhető legyen.
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában.
Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. További petting lehetőségek.

Az eredeti cikk: Petting: Az örömszerzés kézzel és szájjal © 2019 Intimcenter.com szex üzlet.

Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás INTIM CENTER

Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás a cikk témája. Az Intim Centerben a vásárlás a legjobb mert az áruválaszték teljes. Mindent tartunk raktáron, azonnal megvásárolhatóan minden szexuális áruféleséget bezserezhetsz. Ne félj, ismerd meg bátran azokat a dolgokat, amiket a szexbolt kínál a kirakatai mögött, vagy akár az interneten. Lehet, hogy találsz valami olyat, ami forradalmasíthatja a szexuális életeteket.

szexshop_budapest_szemelyes_vasarlas

Az Intim Center Sexshop Budapest üzleti eladók segítenek. A terméket kibontuk, elemet teszünk bele, megfoghatod, kipróbálhatod, nem fogy otthon csalódás érni. Vagy ha rendeled, lehet, hogy másképp gondoltál valamit, és ne érjen meglepetés: gyere és vedd meg. Manapság már természetes ha valaki sexshopban szerzi be a hancúrozáshoz a kellékeket. Ezek a dolgok kiváló anyagból, ergonómiai formákban készülnek és nagyon jópofák. Mindenki megtalálhatja itt a magának valót.
intim_center_szex_shop_termekbemutatoOnline sex shop – A kategóriák is sokfélék, hát még az áruk. Igyekeztünk részletes leírásokkal megkönnyíteni a választást, a termék megismerését. A rendelés regisztráció nélkül is lehetséges, csak a legszükségesebb pár adatot kell megadni. A fizetési módok sokfélék, fizethetsz átvételkor a futárnak vagy postásnak. A PickPackponton az átvételkor is intézheted az anyagiakat. Átutalással vagy hitelkártyával, bankkártyával is rendezheted a vásárlást. Az áruátvétel lehetséges az üzletben, vagy szállítással ami lehet postás utánvéttel, futár, vagy PickPacpont átvételi helyek az ország egész területén.
Ajánló a legújabb termékekből – A szexkütyük választéka is frissül újabb és újabb eszközökkel, amelyek az emberi test megismerésével, a szexualitás fejlődésével folyamatosan megújulnak. A divat is elért a sex és intimitás világába, a színek és formák is igazodnak a trendiséghez.

Anál izgató, uniszex luxus Dash ButtplugSzáj formájú maszturbátor, Glow Stroker Piercing LipsSzexbaba, életnagyságú Kelly Carmell négykézlábSzexkészlet, 7 darabos, Vibe Therapy AphrodisyFelcsatolható vibrátor és heveder, Harness with Turbo DongLetapasztható rezgő dildó, Rowdy 28 cmElit vibrátor, karcsú Naughty CraftNyelv vibrátor, Rocks Off The LickKétvégű dildó, Vibe Therapy Discover Double DongVibrátoros ujjazó készlet, Muff DriverVibrációs gyűrű delfines, Dolphin LoopKlitoriszkaros, forgófejes Perfect Rabbit Vibe vibrátorNagy teljesítményű elegáns vibrátor, Ovo F6Kicsi G-pont vibrátor, fantasztikus Vibe Therapy

Klitoriszkaros, forgófejes Perfect Rabbit Vibe vibrátor, csikló, hüvely vagy g-pont izgatásra – Anál izgató, uniszex luxus Dash Buttplug análszex kedvelőknek vagy önkielégítés, maszturbálás céljára – Elit vibrátor, karcsú Naughty Craft típus – Letapasztható nagy méretű rezgő dildó Rowdy 28 cm hosszú – Szexkészlet, 7 darabos, Vibe Therapy Aphrodisy férfiaknak, nőknek de leginkább pároknak ajánlott – Felcsatolható vibrátor és heveder Harness with Turbo Dong konyhanyelven műfasz vagy műpénisz leszbikusoknak vagy vállalkozó kedvű pároknak – Száj és nyelv formájú maszturbátor, Glow Stroker Piercing Lips különlegesség – Nyelv vibrátor Rocks Off The Lick nem fárasztó neki a nyalás – Szexbaba, guminő, műnű életnagyságú Kelly Carmell négykézláb helyzetben – Vibrációs gyűrű, farokgyűrű delfines, Dolphin Loop eszköz – Kétvégű dildó, Vibe Therapy Discover Double Dong szexjátékra, de legfőképpen leszbikusoknak – Vibrátoros ujjazó készlet, Muff Driver amivel nagyobb élvezet az ujjazás.
További termékajánlók: Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás információk – Online szexshop webáruház és üzlet Budapesten az Astoriánál – Ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház választékából – Szexshop Budapest, Astoria üzleti termékajánló itt – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex kellékek – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található – Mit vegyek a szexshopban magamnak vagy ajándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria – Szexshop Budapest erotikus eszközei változatos szexhez – Sex Toys Budapest városban – Szexshop Budapest boltban mit is vegyek személyesen – Sex shop ajánló – Erotika show szexshopban vásárláskor – Budapest Sex Shop szaküzlet és webáruház26 A szexshop vásárlás életünk mindennapi megszokott része lett24 – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és webshop20 – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló ésvásárlási tippek18 – Ajánló szexshop szexuális segédeszközökből itt16 – Budapest szexshop áru ajánlat14 – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra12 – Szexshop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok – Budapest sex shop termék ajánló – Intim Center szex shop áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Intim center üzlet – Szexshop Budapest üzletben áruk bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója – Intim Center reklám – Sex shop Budapest termékekből ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló bejegyzés – Intim Center szexshop termékeiből kínáló – Szexshop Budapest webáruházi és üzleti ajánlatok.

Az eredeti cikk: Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás INTIM CENTER © 2019 Intimcenter.com szex üzlet.

Vibrtátorok a női szexuális funkciózavarok kezelésére is

Valamikor a férfiak egyetlen szót használtak a női szexuális funkciózavarok megjelölésére: a frigiditást (szó szerint: hidegség, a latin frigidus = hideg). Ma már ez a homályos és lekicsinylő kifejezés nem elfogadott. Végül is, ahogyan a férfiak és nők szexuális reagálásai nagyon hasonlóak, ugyanolyanok a szexuális zavaraik is. Csupán egyetlen tipikusan női szexuális funkciózavar létezik, amely férfiaknál nem fordul elő: a vaginizmus.
Vaginizmus – Egyes nők azért nem képesek közösülni, mert egy akaratlan izomgörcs elzárja a hüvelynyílást. Ennek következtében a férfi péniszének bevezetése nagyon megnehezül, vagy lehetetlenné válik. Ezt a helyzetet hívják vaginizmusnak.
Vaginizmus lhetséges okai – Néhány ritka esetben a vaginizmus elhárító reagálás a korábbi közösülésnél érzett fájdalom ellen, amelyet a belső nemiszerv valamilyen sérülése, vagy betegsége váltott ki. Ilyen esetben nyilván az alapját képező, testi okot kell kezelni.
Ám a vaginizmus okai igen gyakran teljesen pszichés jellegűek. Egy nő, akinek partnere képtelen a megfelelő merevedésre, sikertelen közösülési próbálkozásai miatt esetleg olyan frusztrálttá válik, hogy hüvelye akaratlanul is összehúzódik. Másrészt viszont egy egészségesen reagáló férfi is diszfunkcionálissá válhat, ha a nő hüvelyét mindig túl szűknek találja a behatoláshoz. A pár így a kölcsönös elkeseredés ördögi körébe kerülhet. S akkor már nem sokat számít, hogyan kezdődött a probléma. Mindkettőjük kezelésre szorul. A vaginizmus másik, lehetséges oka a szigorú, puritán nevelés, aminek következtében a lány a szexet piszkosnak és rossznak tekinti. Az ilyen negatív attitűdök aztán teljesen megakadályozhatják a szexuális működéseket.
Vaginizmus kezelése – Bármilyen oka is van, a vaginizmus rendszerint sikeresen kezelhető, ha a pár együttműködik. Az első és legfontosabb terápiás lépés a felvilágosítás: a terapeuta részletesen megmagyarázza a jelenséget, s aztán testileg is demonstrálja a vizsgálóasztalon fekvő asszonyon. Ugyanis, mihelyt a terapeuta megpróbálja bevezetni ujját a hüvelybe, az akaratlan görcs elzárja a hüvelynyílást. Ezután megkéri a nő partnerét, hogy húzzon gumikesztyűt, s ő is érezze a hüvely elzáródását. Ha így mindkét partner megérti, hogy a közösülésnek testi akadálya van, akkor szívesen vállalkoznak a megfelelő gyakorlatokra.
Hüvelytágítók, vibrátorok – A terapeuta ad nekik néhány speciális, fokozatosan eltérő méretű hüvelytágítót, amelyeket a saját hálószobájukban tudnak használni. Szexshop termékek közül a sima rúdvibrátor felel meg erre a célra. Otthon a férfi az asszony irányításával a sikosított legvékonyabb tágítót kezdi bevezetni a hüvelybe. Ahogy a nő nyugodtabbá válik, egyre vastagabb tágítók is könnyen bemennek, s néhány napi gyakorlás után az asszony egy vastagabb tágítót több órán keresztül a hüvelyben hagyhat. Ezután már a férfi megkísérelheti az eszköz helyett a saját péniszét bevezetni a hüvelybe. Ha a tágítókat minden este használják, a hüvelygörcs általában egy héten belül eltűnik, bár néha még használni kell a tágítót a közösülés előtt.
A képen látható különleges technológiával ellátott vibrátor, ugyanis az 5 ritmusú vibráció nem csavaróval vagy nyomógombbal állítható, hanem a termék alján található rejtett szenzort megérintve kezd működésbe. A fokozatokat szintén az alj érintésével lehet váltogatni. Szilárd, kiváló rezgésvezető anyagból készült, bársonyos borítással. Több színben. Teljes hossza kb. 15 cm, átmérője kb. 3 cm. A termék két darab ceruzaelemmel működik. Rúd vibrátorokból különvéle vastagságban és kivitelben választhat üzletünkben.

Intim termékekkel szexshop center

Intim termékekkel szexshop center! A Budapest belvárosi Intim szexshop center üzletbe szexuális segédeszközök, síkosítók, potencianövelők, késleltetők, S/M termékek, és egyéb kiegészítők áruháza,mely már a weben is megtalálható. Részletes tájékoztatókkal az anyagokról, a termékekről, és azok használatáról. Az elmúlt 25 év tapasztalatával segítjük üzleti és online vásárlóinkat is a döntésben. Folyamatosan bővülő árukészletünkkel, versenyképes árakkal, akciókkal, és maximális diszkrécióval igyekszünk a vásárlóink kedvében járni.

szexshop-szerkesztoseg-blogiras-es-szex-tanacsok

Minden van, kezdőknek és profiknak, fiataloknak, időseknek, magukat nőnek érző nőknek, férfinak érző férfiaknak, férfinak érző nőknek és nőnek érző férfiaknak. Kaphatók többek közt kisebb és nagyobb méretű vibrátorok, többféle színben, mindenféle méretben, motor nélkül és motorral, csendes és zenélő verzióban. Sőt, még felcsatolhatót vibrátor és dildó is van többféle, amit mint egy övet, csak fel kell helyezni a derékra és indulhat a buli…
Az eredeti cikk szerint az internetes weboldalon sok a kiváncsiskodó, nézelődő. A látogatók kis aránya jut el a vásárlásig, de sokáig olvasgatják az oldalt.
Szexshop blog, vibrátor szóra ezek a leggyakoribb keresések: Anál vibrátor, , , , , , , , , , . A blog szexshop szóra gyarkori keresések: Debrecen szexshop, , , , , , , , , , .
Szexshop online webáruház vibrátor szóra ezek a leggyakoribb keresések: , , , , , , , , , , . Szexshop online webáruház szexshop szóra gyarkori keresések: , , , , , , , , , , .
A videokabinjairól, hatalmas dvd-választékáról ismert Károly körúti bolt kölcsönzi is a filmeket.

Szex tanácsok, A férfi higiénia

ferfi_furdik_a_szex_elottA nők rémálma az ápolatlan nemi szerv, ezért a szerszám tisztántartása az egyik legfontosabb higiéniai teendő. A legtöbb szag a hónaljon és a nemiszerveken levő baktériumoktól van, amelyek ha nem izzadunk, nem tudnak kifejlődni. A férfiak sokkal kevésbé büdösödnek, mint a nők, főként a téli hónapokban. Ráadásul a bőrön levő otthoni baktériumok előnyösek a bőrre, mert természetes olajakat tartalmaznak, amelyek megőrzik a bőr egészségét.
Bár mindenkinek kezet kell mosnia fürdőszoba használat után, egy 2010-es amerikai tanulmány szerint 4 férfiból 1 nem mos kezet. Ez egy jó eredmény ahhoz képest, hogy 2007-ben a férfiak csak 66%-a mosott kezet fürdőszoba használat után. A piszkos kéz élelmiszer-mérgezéshez vezethet, utat adhat a szalmonella-fertőzésnek vagy az E coli bacilus kialakulásának. A kézmosás csökkenti a vírusos fertőzéseket influenza, staphylococcus, amelyek a bőrön, szemen vagy szájon keresztül bejutnak a szervezetbe. Legkésőbb 30 percen belül fürdőszoba használat után ezért kötelező a kézmosás. Használj egy jó antibakteriális szappant… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Szex tanácsok, A férfi higiénia © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Önkielégítő maszturbálás szokatlan helyeken

dildoval_nyilvanos_helyen_maszturbal_a_lanyMaszturbálás szokatlan helyen, de mi számít szokatlan helynek? Az, ahol az emberek hagyományosan nem szoktak, vagy különösen nagy a lebukás veszélye. Ilyen a munkahelyi vagy iskolai WC, vonat, távolsági busz, erdő széle, nyilvános helyek bármi. Meglepően sokan élnek is a lehetőséggel, és egyre inkább nem csak a fiúk. Egy kis exhibicionizmus lehet az ilyen irányű vágyakban.
A szokatlan helyek különösen izgatóak, mert bármikor lebukhat az ember. Ez sokakat felizgat, olyannyira, hogy perceken belül gond nélkül el tudnak élvezni. Ezek az esetek (némi tervezéssel) probléma mentesek, a nyomok eltüntetése után senki sem tudja mi is történt. Az ilyen helyek elsősorban izgató volta miatt népszerűek, de van olyan eset, amikor szinte kötelező jellegű, vagy pontosabban tanácsos maszturbálni. A nudista strandokon, és a koedukált szaunában nagyon megszólják azt, akinek merevedése van, ez már egy vizuális inzultusnak számít.
Ha ilyen helyre mész fiúként több napos ondó mennyiséggel a tárban a legkevésbé sem kizárt, hogy merevedés lesz a vége… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Önkielégítő maszturbálás szokatlan helyeken © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Az ejakuláció, az elélezés kontrollálása

nem_elvezett_a_no_szex_kozbenA fiúk roppant gyakori problémája a korai magömlés. Ez mit is jelent pontosan? Ez azt jelenti, hogy a szeretkezéskor a fiú sokkal kevésbé, vagy egyáltalán nem tudja kordában tartani az élvezetet amely éri, és az akaratától függetlenül bekövetkezik az orgazmus. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a fiú elélvez, de a párja még talán a közelében sincsen a gyönyörnek. Fontos kitételem, hogy 10-15 perces aktív hüvelyi mozgás után a szexológia tudománya már nem tekinti korai magömlésnek a jelenséget. Ha például “csak” húsz percnyi mozgás után már nem bírod tovább, és elélvezel, egy szakember már nem a korai magömlés tényét állapítja meg, hanem a párodhoz fordul, és az orgazmusa elmaradásának okait fogja keresni nálatok. A kialakulás okai között ott szerepel a szorongás valami miatt, hogy nem leszel elég jó, vagy érzed, hogy túlságosan fel vagy izgulva, és “túl akarsz lenni” a behatoláson, amíg még nem késő.
A szorongás, és aggodalom nem segít. Teljesen új partner esetében a tanácstalanság, és az ismeretlentől való félelem teszi kezelhetetlenné a helyzetet, hiszen ha azon aggódsz, hogy “úristen, ő hogyan szereti ha odanyúlok” akkor nem kevés stressz ér. És az sem tesz jót ha az partnerednek mindenáron meg akarsz felelni,tehát a teljesítmény kényszer, és a korai magömlés kéz a kézben járnak… A teljes bejegyzést itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Az ejakuláció, az elélezés kontrollálása © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Az önkielégítés egészséges, irány a szexshop vibrártorért

no_vibratorral_maszturbalAz önkielégítés egészséges, irány a szexshop egy jó kis vibrártorért. Persze mindent ki lehet bírni, egyrészt az önmegtartóztatás is megy sok férfinak és nőnek, másrészt a legegyszerűbb módszerrel, kézzel is végezhető önkielégítés. Mert azért a szexuális élet – még ha ilyen korlátozott módon is – jó hatással van a férfiakra! A gyakori szexuális élet például csaknem felére csökkenti a szívbetegségek kockázatát a férfiak esetében. Ezt 1000 férfi 16 éven át tartó megfigyelése után állítják a szakemberek.
Kiderült, hogy azok a férfiak, akik legalább hetente kétszer élnek nemi életet, akár 45 százalékkal is csökkenthetik az esélyét annak, hogy veszélyes szívbetegségük alakuljon ki, azokhoz képest, akik havonta csak egyszer vagy még annál is kevesebbszer áldoznak a testi gyönyörök oltárán.
Bizonyos formájában a szex olyan fizikai aktivitással jár, mely megóvhatja a szív egészségét.
A kutatók azt is elmondták, hogy a rendszeres nemi életet élő férfiak nagyobb valószínűséggel vannak támogató, intim kapcsolatban, mely a stressz csökkentése által egyéb pozitív egészségügyi következményeket is rejt magában.
Önkielégítéshez az Intim Centerben széles terméklistából válogathatsz a legkülönbözőbb eszközökből. A nepáli nők például néhány csomag óvszert küldtek külföldön dolgozó férjeiknek. „Legalább betegek ne legyenek, ha már mindenképp meg akarnak csalni” – nyilatkozta egy hírügynökségnek az egyik nepáli asszony.
Az önkielégítés, (idegen szóval maszturbálás, férfiaknál tévesen onanizálásnak is nevezik) a saját nemi szervek kézzel vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlése, melynek során a férfi vagy nő közösülés nélkül jut el az orgazmusig.
Célja lehet a meglévő szexuális vágyak levezetése, amikor valaki nem tud vagy nem kíván másokkal szexuális kapcsolatot kialakítani, de öncélúan is előfordul. A házasságban vagy tartós párkapcsolatban élők együttlétének is része lehet maszturbáció (például ha a közösülést valami okból kerülni akarják); egyéni formája viszont (főleg, ha a partnertől eltérő ábrándokhoz kapcsolódik) csökkentheti az egymás iránti szexuális vágyat.
Régen erkölcstelen cselekedetnek tartották (és a katolikus egyház ma is „a tisztasággal súlyosan ellenkező bűnök” közé sorolja). Azért is számít bűnnek, mert a szodómia egyik fajtája. Ezeket 1991-ben kivették a legsúlyosabbak közül. Kutatások alapján azt lehet mondani, hogy a szexualitás tanulásának egyik eleme a maszturbáció. A saját test megismerése és a saját igények felismerése pozitív hatással van az egyénre és ezáltal nemi életére és így a párkapcsolatának egészére is.
Férfiak önkielégítésére vonatkozó vizsgálatok szerint a rendszeres maszturbáció (pontosabban a szexuális aktus nélküli ejakuláció) segít megelőzni a prosztatarákot, mert kiüríti a felhalmozódó rákkeltő anyagokat: A más adatok azt mutatják, hogy az éremnek két oldala van, egyrészt akik hetente ötnél többször ejakuláltak főként 20 és 50 éves koruk között (elsősorban a húszas éveikben), azoknál harmadával kisebb eséllyel alakult ki prosztatarák, de ugyanakkor túlsúlyba juthatnak a férfi jellegért felelős nemi hormonok, így például hajhullás és egyéb bőrirritációk jelentkezhetnek. Ezen eredményeket 2009-ben készült kutatási eredményekkel cáfolták, azt bizonyítva, hogy mégis összefüggés van 20-as és 30-as életkor között végzett túlzott mennyiségű önkielégítés és a prosztatarák között.
Nőkre vonatkozó vizsgálatok elsősorban azt emelik ki, hogy elősegíti az un. orgazmuskészség kialakulását. Fentiek mellett, bár meglehetősen lassan, de egyre inkább teret nyer a női maszturbáció fontosságának, és természetességének bemutatása is. A női maszturbációt ugyanis, egyfajta titok és bűntudat övezte, övezi, mintha a masztrubáció csak a férfiak előjoga lett volna, pedig a történelemben számos utalás található arra, hogy már eleink is művelték. Mára már bizonyított, hogy a női maszturbáció egészséges, és normális keretek között, jótékony hatású, és fontos a nőnek a saját teste megismerésének tekintetében is. Fontos szerepe van a szexuális feszültség levezetésében is, főként az idő előtti, súlyos következményekkel járó, felelőtlen nemi kapcsolat létesítésének megelőzésére, kellő felvilágosítás mellett.

Mya Diamond szexshop vibrátorral maszturbál

A világhírű magyar pornófim színésznő, Mya Diamond szexshop vibrátorral maszturbál. A valósághű, pénisz formájú, állítható sebességő sexshop vibrátort a vaginájába dugja, és úgy élvezi a rezgését. Sokan keverik a vibrátor és a dildó kifejezést.

mya_diamond_szexshop_vibratoral_maszturbal

Vibrátor szex, vibrátorok: A vibrátorok a bőr rezgetésére készült eszközök. A vibrátor sex masszírozó adott területen ingerli az idegeket, ezzel kellemes erotikus élvezetet okozva. A szex egyik segédeszköze lehet, akár testnyílásokba való behelyezéssel is. Vibrátorok óriási választékban léteznek, a következő kategóriákban: G-pontos vibrátorok, exkluzív vibrátorok, letapasztható vibrátorok, realisztikus vibrátorok, rúdvibrátorok, speciális tudású vibrátorok, zselés, szilikonos vibrátorok.
Dildó, dildók: A dildó pénisz alakú erotikus játékszer, de nem vibrál. Önkielégítésre és társas játszadozásra egyaránt alkalmas. Nem helyettesítheti az embert, de jól lehet gyakorolni vele. Segítségével felfedezheted szexuálisan érzékeny pontjaidat, és tapasztalatokra tehetsz szert. Az enyhén hajlított végű példányok közreműködésével megkeresheted a G-pontodat. Dildó használatával fejlesztheted szexuális önismereted, és ennek köszönhetően teljes mértékben uralhatod szexualitásodat. Szabályosan megtanulhatod, milyen behatolás van kedvedre. A dildó fajtái: exkluzív dildók, kétvégű dildók, realisztikus dildók.
Vibrátor szexshop, dildó szexshop már az interneten online szexshop formájában is elérhető, ahol megrendelheted a neked megfelelőt. Személyes vásárlás esetén a vibrátort vagy dildót megfoghatod, kipróbálhatod, ezt pl a Vibrátorpláza Budapest Sexshop üzletben teheted meg a vibrátorok nagy választkából.

Az eredeti cikk: Mya Diamond szexshop vibrátorral maszturbál © 2014 Vibratorplaza.eu szex üzlet.

Új év, új szex

A szex terén vajon mi történik majd velük valami új a jövő éveben az ágyban? Vagy a természetben, autó hátsó ülésén, moziterem félreeső zugaiban, kinek hogy! A házasság egyik jellemző szexuális kérdése, hogy sok férfiban felmerül a kérdés, hogy vajon a nők, a feleségek miért hajlandóak vele olyan dolgokra, amikre a férjükkel sose lennének kaphatóak.

szexshop_pultnal_vasarol_a_lany_Intim_Center

A válasz nyilvánvaló. Egy nő azért engedi el magát egy idegennel, mert nem kell félnie, hogy az elítéli őt, és nem is érdekli túlzottan az idegen véleménye. A férjével azonban együtt él, ő a gyermekei apja, és mint ilyen, a férj könnyen bántó tud lenni a szokatlan szexuális vágy láttán. Ne féljünk megfogalmazni, mit várunk el a szex terén, milyen gyakoriságú és minőségű orgazmust tűzünk ki, és főleg, hogy egyedül vagy partnerrel! A férjünknek és a feleségünknek adjuk a tudtára a vágyainkat! A legegyszerűbb ha bemegyünk egy szexshopba, és óriási kínálattal szembesülhetünk, ami jól szemlélteti, hogy jelentős vásárlói igény van. A szexkellékeket nézegetve találjuk ki, hogy mire jók, vagy kérjük az eladók segítségét. Nem ciki megkérdezni!

szexshopban_valogat_a_lany_Intim_Center

– Én próbáltam már a párommal egy két dolgot de azt lehet rá mondani, hogy nagyon sok jó találmány van egy szexshopban csak szerintem mindenkinek ki kell tapasztalnia, hogy neki mi a jó és mire vágyik. Egyébként az első lépést nehéz volt megtenni de mikor bent vagy a boltban olyan mint ha bármi mást mentél volna el venni. Én is először tök zavarban voltam de aztán nem volt semmi gáz mert voltak ott más emberek is vásárolni és hát az eladótól mindent megkérdeztem. Normálisan válaszolt mindenre, csak tök természetesen kell viselkedni – olvastuk a fórumban egy vásárlónktól.

szeshop_kellekek_az_intim_center_vitrinben

Akár egy év minden napjára találhatsz különleges szexuális segédeszközt. A Szexshop Budapest ajánlója férfiaknak, nőknek és pároknak, ajándékozás a sexshop Budapest üzlet és online szexshop webáruház választékából – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex kellékek – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található – Mit vegyek a szexshopban magamnak vagy ajándékba – Sex shop Astoria Budapest belvárosában nagy válsztékkal itt – Erotikus segédeszköz ajánló, Szexshop Budapest szexüzletből – Szexshop Budapest erotikus eszközei a változatos szexhez ajánlva – Sex Toys Budapest városban – Mit vegyek egy szex shop üzletben annyi minden van – Szexboltban járva szex termék kínálat – Legyen otthon erotika show akár már ma este, nézz be ide – Budapest Sex Shop szaküzlet és webáruház – Ha szexshopból vibrátort, dildót vagy bármilyen szexkütyüt szeretnél, akkor Intim Center szaküzlet Budapest – A sex shop vásárlás már életünk mindennapi része lett – Sex shop Budapest bemutató személyes vásárlás vagy rendelés interneten – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek ajánlója a szexshop oldalán elérhető ide kattintva – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és webshop – Budapesti szexshop üzlet és webáruház szexkellékek készlete – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló és cikk – Ajánló az Intim Center budapesti szex bolt termékekből és szexpatikájából – Ajánló szexshop szexuális segédeszközökből itt – Szexuális segédeszközök ajánlója sexshopban kapható termékekből és sikosítókból – Ne féj bemenni egy szexshopba sok érdekes dolog van – Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből és árukból – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra – Intim Center bemutató Szexshop boltban kapható szexi dolgokból – Szexshop, szexuális segédeszközök prezentációja – Sexshop pesti üzlet – Intim Center szex shop áru ajánlatok – Erotika bolt polcain ilyenek vannak – Szexáruház választékának legkapósabb termékei – Budapest szexüzlet belváros – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója Intim Center vásárlás – Sex shop Budapest termékekből ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló férfi és nő vásárlóknak és pároknak – Intim Center szexshop termékeiből kínáló.

Az eredeti cikk: Új év, új szex © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.