Címke: gát

Az ejakuláció, az elélezés kontrollálása

nem_elvezett_a_no_szex_kozbenA fiúk roppant gyakori problémája a korai magömlés. Ez mit is jelent pontosan? Ez azt jelenti, hogy a szeretkezéskor a fiú sokkal kevésbé, vagy egyáltalán nem tudja kordában tartani az élvezetet amely éri, és az akaratától függetlenül bekövetkezik az orgazmus. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a fiú elélvez, de a párja még talán a közelében sincsen a gyönyörnek. Fontos kitételem, hogy 10-15 perces aktív hüvelyi mozgás után a szexológia tudománya már nem tekinti korai magömlésnek a jelenséget. Ha például “csak” húsz percnyi mozgás után már nem bírod tovább, és elélvezel, egy szakember már nem a korai magömlés tényét állapítja meg, hanem a párodhoz fordul, és az orgazmusa elmaradásának okait fogja keresni nálatok. A kialakulás okai között ott szerepel a szorongás valami miatt, hogy nem leszel elég jó, vagy érzed, hogy túlságosan fel vagy izgulva, és “túl akarsz lenni” a behatoláson, amíg még nem késő.
A szorongás, és aggodalom nem segít. Teljesen új partner esetében a tanácstalanság, és az ismeretlentől való félelem teszi kezelhetetlenné a helyzetet, hiszen ha azon aggódsz, hogy “úristen, ő hogyan szereti ha odanyúlok” akkor nem kevés stressz ér. És az sem tesz jót ha az partnerednek mindenáron meg akarsz felelni,tehát a teljesítmény kényszer, és a korai magömlés kéz a kézben járnak… A teljes bejegyzést itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Az ejakuláció, az elélezés kontrollálása © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Női intim piercingek

noi_intim_piercing_a_csiklo_feletti_borbenAz intim testrészekbe, vagy azok közvetlen környezetébe helyezett testékszerek divatja napjainkban mindkét nem körében hódít. Az intim testékszert mint neve is mutatja az különbözteti meg a többi ékszertől, hogy viselése nem látható a mindennapokban, pusztán különleges alkalmakkor, így megőrzik titkukat.
Ez a fétis megszokott dolognak számítanak a test különböző részein – mint a mellbimbó, gát, nyelv, ajkak, orr, szemöldök, vagy akár a nemi szervek legérzékenyebb pontjain- elhelyezkedő piercingek. Az emberek általában azért lövetnek piercinget, hogy mutogassák az ékszert, az intim piercing esetében azonban más a helyzet. A nők leginkább a kalandvágy és a nemi vágy fokozása miatt vállalkoznak az intim ékszer belövetésére.
Különböző típusú intim piercingek léteznek. A nemi szervek környékén elhelyezkedő piercingek pusztán látványukkal idéznek elő erotikus hatást a partnerben. Például a férfiak számára rendkívül ingerlően egzotikus lehet egy, a partner clitorisa felett elhelyezkedő csillogó exkluzív arany ékszer. A csikló piercing az intim pirszingek egy népszerű formája, mely az intimitás során a csiklószövetet ingerli. A szeméremajkak szövete vastag, és akár súlyosabb ékszert is befogad. Ezeken a területeken megfelelő bőr szükséges, hogy megtartsa az ékszert. Erős fájdalom és hosszú gyógyulás várható! A piercing elhelyezése előtt a testrészt alaposan sterilizálni kell a fertőzések elkerülése miatt. Az érzékeny részen a fájdalom nagyobb, és aki aláveti magát a folyamatnak, annak erre fel kell készülnie. 2-4 hónap szükséges ahhoz, hogy a lyukasztás helye teljesen begyógyuljon.
Az eljárás kockázatai: Fertőzés léphet fel, tetanusz, Hepatitis B és C, HIV vírus és más nemi úton terjedő betegségek kaphatók el. A testrészek átlyukasztása néha vérzéshez, hegesedéshez és allergiás reakcióhoz vezethet. Az egyénnek minderre fel kell készülnie. Természetesen megfelelő elővigyázatossággal ezek a problémák elkerülhetők.
Egy jó hírű üzletet szükséges választani, ahol a higiéniának nagy jelentőséget tulajdonítanak. A rozsdamentes acél, titán vagy nióbium ékszerek biztonságosabbak, mint például a nikkel, amely bőrallergiát, s azzal kapcsolatos problémákat okozhat. Persze felvetődhetnek ilyen kérdések: “Én 24 éves vagyok, a lány 22. Már kb 2 hónapja, hogy megismerkedtünk, sok randi időpontot mondott le, de az ő elmondása szerint mindegyiknek megvolt a miértje. Eddig azt mondta, hogy nehéz döntenie, hogy lesz-e ebből valami, mert össze van zavarodva. Tegnap 180 fokos fordulatot vett a dolog, azt mondta, hogy szerinte lesz valami, stb… Este pedig már egyértelmű célzásokat tett rá, hogy lefeküdne velem (msn-en). Ő úgy adta elő magát, hogy érzékeny, hűséges, törődő, odaadó nő. Ma megtudtam, hogy a csiklójában ékszer van. Hátt… Kicsit elkámpicsorodtam, mert aki átlöveti odalent magát, az nem létezik, hogy ilyen szelíd bárányka legyen. Szerintetek ő valójában nem az, akinek mutatja magát? Vagy mit gondoltok, mire utalhat?”
További cikkek a témában: Erotikus piercingek és testmódosítás a szex jegyében – Budapesti szexshop üzletek és webáruházak – Testékszerek az intim részeken.

Az eredeti cikk: Női intim piercingek © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A férfi nemi szervrendszerének felépítése

ferfi_nemi_szerveinek_metszeti_abrajaA férfi nemi szerveinek felépítése: A sperma a herékben, két ovális szervben termelődik, melyek a hímvessző mögött elhelyezkedő bőrzacskóban találhatók. A heréket több izom- és rostréteg védi. Mindkét oldalon az ondóvezeték szállítja a spermát a herékből az ondóhólyagba, amely a spermával elegyedő és ondófolyadékot képezőanyag nagy részét termeli. A prosztata a húgyhólyag alapjánál fekszik, és a húgycső felső részét veszi körül. Magömléskor az ondó részét képező folyadékot választ ki. A húgycső körülbelül 20 cm hosszúságú cső, amely a hólyagtól a pénisz csúcsáig húzódik. A heréktől spermát és a hólyagtól vizeletet szállít és ürít. A hímvesszőben húzódik a húgycső leghosszabb szakasza. A pénisz szivacsos szövetből áll, amely nyugalmi állapotban ernyedt, de amikor a szövetei vérrel telítődnek, megmerevedik. A hímvessző vége a makk. A makkot a fityma fedi.
Nagyon fontos, hogy értsd milyen erogén zónák léteznek, és mely részek hogyan működnek.
A te bőröd is rettentő érzékeny, a férfitest is egy nagy erogén zóna, amit egy vérbeli nő nagyon is tud. Ez olyannyira igaz, hogy heves csókolózáskor, és ölelkezéskor ezt izgatjátok, és az első merevedés ekkor már sokszor megtörténik. Pontosan ezért, mert maga a test van izgatva. A konkrétabb erogén zónák a férfitag és környéke, mellbimbó, és végbél… A pénisz megnevezései: hímvessző, hímtag, fütyülő, fütyi, kukac, bájdorong, hancúrléc, fallosz, lingam, kuki, fütykös, himbilimbi, pucu, pöcörő, puca, férfi nemiszerv, bögyörő, cerka, nemi végtag, nyeles aszpirin, bőrös virsli, szerszám, biga… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: A férfi nemi szervrendszerének felépítése © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Az intim torna fontos férfiaknak és nőknek is

intim_torna_az_agybanAhhoz, hogy egy férfi is és egy nő is élvezni tudja a szexuális életet, nagyon fontos a testi önismeret. A szexualitás olyan játékos örömforrás, hogy fogantatástól függetlenül is tudjunk örülni az együttléteknek. Ehhez sok mindent meg kell tanulni.
Az intim torna tűnhet huncutságnak, vagy felesleges dolognak is, pedig a legkevésbé sem az. Egy gyakorlott “tornász” elképesztő hasznos tudás birtokosa, és nagyon tudom ajánlani a gyakorlását. Miről is van szó? A kismedence főbb izom csoportjai (PC izmok, vagy gátizmok) behálózzák a teljes nemi tájékot, úgy mint az ánusz, gát, hüvely, méh, (fiúknál pénisz mozgató, prosztata), és húgycső izomcsoportjait is. Ezen szervek vérellátása jelentősen javul, ami a nemi szerveid működését serkenti, érzékenységét növeli. Mindkét nem esetében nagyon sok előnnyel jár, ha ez az izomcsoport karban van tartva, és erős. Nézzük melyek ezek: A hüvely izmai erősek lesznek, ami jól jön akkor, ha meg kell szorítani egy férfi tagját, ezzel földöntúli gyönyört okozva neki. Biztosítja a hüvely feszességét, szülés, vagy műtét után helyreállítja azt. Az erős izmok akaratlagos összehúzása, vagy ellazítása erősíti az orgazmust, megnöveli az erejét, az intenzitást, és gyorsabban elérhető a gyönyör.
– Szülés közben sokkal könnyebb dolga lesz a nőnek, ha a hüvely, és gát izmait akaratlagosan el tudja engedni, illetve toláskor erősen meg tudja feszíteni. A kialakuló vizelet tartási gondokat megelőzi, enyhíti, idővel meg is szünteti. Enyhíti a menstruációs görcsöket… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Az intim torna fontos férfiaknak és nőknek is © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Erotikus piercingek és testmódosítás

intim-piercingekAz intim testékszerek sem a modern kor találmányai, az emberiség teljes történetét végig kísérték, majd egy időre (szintén az egyház tiltására) eltűnt, de csak Európában. Ettől függetlenül olyan testékszer is van amelyik túlélte ezt az időszakot, mint például a fülbevaló. (az is testékszer ugyanis) A testékszer (akárcsak a tetoválás) szintén reneszánszát éli, a legkevésbé sem meglepő már manapság, ha valakinek piercingje van. Az intim piercing ritkább, de szintén rohamosan terjed. A mellbimbók, és nemi szervek felékszerezése már meglehetősen ismert dolog, mindössze azért nem találkozunk vele gyakran, mert a bugyiban rejtőznek, és nem látjuk. Az egészen biztos, hogy jó móka lehet ilyen ékszerekkel díszíteni a testünket. Viselni, és látni is nagyon pikáns és izgató lehet, persze van aki valamilyen okból nem szereti, és elutasítja.
A nemi piercing az önmagunk elfogadásának, és felvállalásának elég látványos bizonyítéka, mivel extravaganciának tartják sokan. Ha intim piercinget akarsz csináltatni, akkor nem csak azt kell eldöntened, hogy hová, és milyet akarsz, ezt egy kis internetes kereséssel el tudod dönteni. A számodra igazán fontos szempont, hogy a környezeted egyetértése/elutasítása ellenére TE mit akarsz, és azt vállalod e… A bejegyzés folytatása, a teljes cikk itt olvasható!
Források: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve, ennek további fejezetei itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkek itt.

Az eredeti cikk: Erotikus piercingek és testmódosítás © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Cunnilingus, orális technikák férfiaknak

Az orális szex körébe tartozik minden olyan szexuális tevékenység, amikor a nemi szerveket szájjal, nyelvvel stb. ingerlik. A – vélhetően az ember felegyenesedése óta ismert és gyakorolt – módszer közmegítélése kultúráról kultúrára, korról korra változó; korai említései közül kitűnik a Káma szútra.
Cunnilingus, orális technikák férfiaknak, avagy örömet szeretnénk szerezni orális szex közben. A nők orális izgatásánál nagyon fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, és hogy maximálisan megbízzanak partnerükben. Csak így tudnak feloldódni, és teljesen átadni magukat az élvezetnek.

puncit_nyal_a_ferfi

Az állandó kommunikáció is fontos. A hölgyeknek jelezniük kell a partner felé, hogy hol jó nekik. Ezt akár szóban vagy apró nyögésekkel is megtehetik. A férfiak pedig érzéseiknek adhatnak hangot, ettől a nők könnyebben ellazulnak.
Érdemes megemlíteni a lábak helyzetét, mivel sok nő csak nyújtott lábbal képes elélvezni. Ezért a testhelyzetre mindenképpen figyelmet kell fordítani.
Lényeges az is, hogy orális szex közben nem szabad kapkodni. Lassan és gyengéden kell csinálni. A nők szeretik, ha az izgatás folyamatos, és egyenletes. Az izgatást sosem a csiklón kezdjük, mivel az ilyenkor még nagyon érzékeny. A nemi szerv közvetlen izgatását egyfajta „előjáték” előzze meg. Kezével először lágyan simogassa a nő erogén zónáit (pl.: hát, nyak, mell, comb belső fele). Ha már eléggé ellazult partnere, ereszkedjen le a nemi szervéhez! Gyönyörködjön benne! A férfiakat a látvány is lázba hozza, így még nagyobb odaadással tudja partnerét izgatni.
Néhány szó a különböző szeméremszőrzetekről: Vannak, akik szeretik a dús fanszőrzetet és vannak, akik egyáltalán nem kedvelik azt. Tény, hogy manapság a divat egyre inkább a csupasz nemi szervet követeli meg a hölgyektől. Ha partnerünk mégis meghagyja szőrzetét és félünk a szánkba kerülő kóbor szőrszálaktól, akkor az „előjáték” során ujjainkkal fésüljük végig partnerünk szőrzetét, így őt ezzel izgalomba hozzuk és a szőrszálakat is eltávolítjuk.
Tehát, miután partnere ellazult, kezével kezdje el simogatni a szeméremrés környékét, először körkörös, majd hosszanti irányban. Miután beindult a nedvesedés, elkezdhetjük használni ajkunkat és nyelvünket. A nemi szerv környékén is célszerű a fokozatosság elvét követni és a csiklót a legvégére hagyni. Sok nő szereti, ha végbélnyílását nyalogatják. Akár innen is el lehet indulni, aztán fokozatosan az ajkakon keresztül a csiklóig.
A szeméremajkak izgatásánál ügyelj arra, hogy ne húzd szét őket túl erősen, mert ezzel fájdalmat okozhatsz. Inkább nyelveddel izgereld, és idővel magától szétnyílik.
Sok nőt nagy izgalomba hoz, mikor a férfi nyelvével behatol a hüvelybe, és ott a pénisz mozgásához hasonló mozdulatokat végez. Izgatásnál nyelve mellett használja a kezét is, simogassa partnere erogén zónáit! Ujjad használhatod péniszed helyettesítésére: óvatosan csúsztatsd be a hüvelybe (mindenképpen legyen nedves az ujjad). Ujjaid a nyelvvel együtt használva sokkal összetettebb élvezetet nyújthat a hölgynek. Ha partnered már kellően felizgult, elkezdhető a csikló izgatása. A csiklónak nincsenek saját nedvei ezért fontos, hogy mindig nedves legyen. Az orgazmus alatt se hagyd magára a csiklót, viszont legyél még finomabb, hiszen ilyenkor minden fokozottan érzékeny. Az izgatást gyengéden folytatva újabb orgazmust érhetsz el.
Szeretkezés után hagyjon egy kis időt partnerének, mivel a nők orgazmus után még egy ideig izgalomban vannak. Ilyenkor megölelheted, simogathatod, kényeztetheted.
Orális technikák férfiaknak:
Csikló izgatása – A csiklót mindig tartsd nedvesen! Nyelved fel-le, jobbra-balra, illetve körkörös irányban „táncoltatsd”. Nyelved alsó, puhább felével még gyengédebben izgathatod partnered csiklóját.
Perineum izgatása – A perineum vagy gát a hüvely és a végbélnyílás közötti terület. Idegvégződésekben igen gazdag, ezért különösen alkalmas az izgalom fokozására. Simogatsd ezt a területet nyelveddel vagy kezeddel.
Behatolás a hüvelybe – Sok nő különösen izgatónak tartja, ha a férfi nyelvével be-behatol a hüvelybe. Ha nyelveddel a csiklót izgatod, benedvesített ujjad is bedughatod a hüvelybe.
A csikló szopogatása – Vedd ajkaid közé partnered csiklóját és az azt fedő bőrredőket, és óvatosan szopogatsd, szívd azokat. Ezzel eléred, hogy a csikló a saját „fitymájában” mozogjon. Ajkaiddal húzó mozdulatokat, csak az izgalom legfelső szakaszában végezz, miután partnernőd jelzett, hogy már közeledik az orgazmushoz – ekkor már ne „kalandozzon” el nyelveddel, csak az adott területre koncentráljon, a csikló ingerlése pedig legyen monotónabb és határozottabb.
Szalagocska izgatása – A szalagocska egy a csikló felett található bőrkapcsolódási pont. Hajlítsd fel nyelved felső ajkadhoz és végezz jobbra-balra mozgásokat az alsó, puhább részével.
Rezegtetés – Társadnál nagy izgalmat válthat ki, ha csiklójára teszed nyelved és óvatosan elkezded rezegtetni.
69 – A Káma Szútra „hollóegyesülés”-nek nevezi, amit legtöbben „hatvankilenc”-nek vagy „franciázás”-nak hívunk. Vagyis amikor a partnerek fordítva fej-láb irányba helyezkednek el. Ez a póz lehetőséget ad arra, hogy egyszerre adják és kapják az ingereket. Van, aki szerint ez nagyon izgató, mások inkább szeretnek egyszerre csak egy dologra koncentrálni (adni vagy kapni). Tipp: fokozhatod az izgalmakat, ha mindketten egy jégkockát vesztek a szátokba és lehűlt ajkaitokkal és nyelveitekkel izgatjátok egymást.

Nyuszi vibrátor

A vibrátorok egyik legkedveltebb típusa a nyuszi vibrátor, vagy más néven a csiklóizgatós vibrátor. Ez nemcsak a legnépszerűbb termék a piacon, hanem a leghatékonyabb is. Segít a nőknek a legkönnyebben elérni az orgazmust. A fő része hüvelyi alkalmazásra és a G-pont stimulálására szolgál.
A törzse különböző hosszúságú lehet, attól függően, hogy milyet akar az ember. A vibrátor törzséből kiáll egy kisebb rész, melynek végein kicsi nyuszi fülek találhatók. Ez a két különálló rész teszi lehetővé, az ilyen nagymértékű hatékonyságát. Függetlenül működnek egymástól. Általában mindkét rész sebességfokozata külön-külön szabályozható; ezt a gyártó határozza meg. A nyúl vibrátort a kettős cselekvésű (dual action) vibrátorok közé soroljuk. Ez azt jelenti, hogy 2-3 erogén pontot egyszerre tud stimulálni. A legtöbb esetben ezek a pontok a csikló, a hüvely bemenete és a G-pont. Azonban vannak olyan speciális szexuális játékszerek, melyek más pontokat is stimulálnak, mint például a gátat, az ánuszt; férfiaknál a heréket, az ánuszt, a gátat valamint a péniszt.
Ez a vibrátor anális ingerlésre is alkalmas. A lényege, hogy a nyuszi füleket az ánusz felé fordítsd, míg a fő tengely a hüvelyben van. Így ösztönzi a gátat és megnyitja a végbélnyílást. Egy másik módszer, ha a vibrátor fő részét a végbélnyílásba helyezed fel és a nyuszi füleket a hüvelybemenet felé fordítod, és azt ingerled. Üzletünkben a több száz féle vibrátor kapható, ismerje meg őket női vagy férfi eladóink segítségével.

A PC (gát) izomzat fejlesztése – a vibrátor szerepe

Egyes nőknél a közösülés alatti szexuális reagálást a széles és laza hüvelybejárat akadályozza. Vagyis azok a nő testében levő izmok, amelyek körülveszik a hüvelyt olyan gyengék, hogy nincs elég súrlódás a pénisz és a hüvelyfal között. Sőt, a partnerek egyike sem érzi egyértelműen, hogy megtörtént-e a bevezetés A fő izmot, amelyet ilyenkor meg kell erősíteni, pubo-coccygeus, vagy röviden PC izomnak hívják. Úgy írható le, mint az egész medence fő záróizma, amely elöl a szeméremcsonttól hátul a farkcsontig nyúlik. A terápiát megelőző szexológiai vizsgálat során már tisztázandó ennek az izomnak a reagáló készsége és ereje.
Arnold H. Kegel amerikai nőgyógyász fél évszázada kidolgozott bizonyos gyakorlatokat ennek az izomnak a megerősítésére, s ezeket bármely nő, bármikor és bárhol gyakorolhatja. Persze először meg kell tanulnia azonosítani ezt az izmot önmaga számára. Ennek érdekében ajánlatos a vécén ülni, a lábakat teljesen szétrakva. Ha ilyenkor elindítja, majd megállítja a vizelet folyását, tudatára ébred a PC izomnak, mert csak ez az izom képes megállítani a vizelést ilyen körülmények között.
Normális PC izom tónus: Ha a mutatóujjat a hüvelybe vezetve körben mozgatjuk, minden irányban ellenállást érzünk. A nő képes szándékosan összehúzni az izmot. (Balra)
Gyenge vagy hiányzó PC izom tónus: A hüvely középső harmada tág és a hüvelyfalak lazák. A nő nem képes szándékosan összehúzni a hüvelyizmokat.
A PC-izomzat megerősítése elég könnyű, hála egy sor alapgyakorlatnak, melyeket Kegel-féle gyakorlatoknak neveznek. Nagy előnye ezeknek a gyakorlatoknak, hogy mindenhol elvégezhetők, pl. munkahelyen, vagy internetezés közben, dugóban ülve, stb…
A gátizomzat vagy a pubococcygeal izom (PC-izomzat) felelős a hüvely és húgycső körüli, méh és gátkörnyéki szervek felfüggesztéséért, feszességéért. A gátizomzat ezen kívül szerepet játszik ezen alhasi szervek optimális működésében. A pubococcygeus izom elöl, a szeméremcsonttól a hátul levő coccyx-ig nyúlik és körülveszi a hüvelyt. Mind a nőknek, mind a férfiaknak előnyt jelent, ha a PC izmaik erősek. Többek között fokozza az orgazmus élvezetét és nagyobb kontrollt biztosít a magömlés felett.
Azonosítsuk a PC izmainkat
– Képzeld el, hogy vizelsz. Most feszítsd meg azokat az izmokat, amiket a vizelés megállításához használnál. Ezek a PC izmaid. Most próbáld meg még egyszer. Így a PC izomzat elülső vagy a frontális részét húzod össze.
– Húzd össze és engedd el. Nőknél ez a vagina izmainak erősítésében segít, míg férfiaknál a magömlés feletti nagyobb kontrollt fejleszti.
– Húzd össze kétszer. Most azokat az izmokat feszítsd meg, melyekkel a szellentést akadályoznád meg. Ez a PC izomzat hátulsó része. Sokan nagyon is megfeszítve tartják ezt az izmot. A kihívás ennél az izomnál az akarattal való ellazítás elsajátítása.
– Most húzd össze a hátulsó izmokat ötször egymás után. Próbálj arra figyelni, hogy minden alkalom után elengedd a végbélzáró izmaidat.
Gyúrd a vasat – A PC izmaid ugyan olyanok, mint bármelyik más izmod; időbe és sok gyakorlásba telik, hogy megerősítsd őket. Az alábbiakban találhatsz néhány Kegel-féle gyakorlatot:
Feszítsd meg az elülső PC izmaidat. Tartsd így őket amíg elszámolsz ötig. Ezt ismételd meg öt és tíz alkalom között (vagy többször, ha könnyűnek tűnik). Tarts szünetet. Ismételd meg háromszor. Találd meg azt az ismétlésszámot, ami nem fáraszt ki és csináld meg a gyakorlatsorozatot naponta háromszor. Következő héten ezt is növeld.
– Gyakorold ezeket miközben vizelsz. Nézd meg hogyan tudod megállítani a pisilést, majd azt újra elindítani.
– Ellenőrizd a légzésedet. Vegyél levegőt, amikor megfeszíted az izmaidat, lélegezz ki, amikor elengeded őket.
– Feszíts meg és engedd el az izmaidat minél gyorsabban miközben végzed az ismétléseket. Ezt ellenőrizd be- illetve kilégzéssel.
– Szívd fel. Képzeld el, hogy vizet próbálsz felszívni a vagináddal, illetve a fenekeddel, majd kinyomod. El tudod ezt a két dolgot különíteni?
– Vonj be egy játékszert. Egy másik módja annak, ahogyan egy nő fejlesztheti szexuális reagálókészségét egy vibrátor alkalmazása.
– Vond be az ánuszodat. Lazítsd el úgy a végbélzáró izmaidat, hogy közben elképzeled, hogy a fenekeden át veszed a levegőt. Lazítsd el egyre jobban a záróizmaidat minden egyes anális kilégzéssel.
Vibrátorok – Egy másik módja annak, ahogyan egy nő fejlesztheti szexuális reagálókészségét, valamilyen elektromos vibrátor alkalmazása. Az ilyen vibrátoroknak alapjában véve három típusa kapható. Leginkább ismert talán az elemmel működtetett, pénisz alakú vibrátor. Ám épp ez az, ami legkevésbé hatékony. Használhatóbb az a modell, amely egy plasztikba burkolt, kis elektromotorból áll, kézben tartandó és vibráló gumigömbje van. Végül van néhány elég drága modell, amelynél egy kis motort a kézfejre kell tenni, így a motor vibrációja a kézen keresztül érvényesül. A nő, vagy partnere a vibrátort, ill. a vibráló kezet oda helyezi – a hüvelynyílás, vagy a csikló környékére – ahol az a legnagyobb élvezetet nyújtja. Ennek eredményeképpen a nő felizgul és igen gyorsan orgazál. A vibrátort alkalmazó nőket azonban emlékeztetni kell arra, hogy az orgazmus így sem mindig garantált. Ám, ha a nő eléggé ellazult, akkor többnyire hatékony. Forrás: Hírbank, Szexpláza.