Címke: csikló

Így kell nyalni! Nyelvlecke és bemutató képek

Nos, mindenképp két fontos része van a nyalásnak, amik persze szorosan összefüggenek. Van egy érzelmi és egy technikai rész, az érzelmihez tartozik a megfelelő felkészítés, a technikaihoz pedig a tettek.
Azok közé közé tartozom, akiknek sokkal fontosabb a másik kielégítése, és élveztetése, mint a saját magam. Persze imádom a szexet, és nagyon élvezem, de a női élvezet rendkívüli pozitív hatással van rám, szóval magamért is csinálom. Hogyan nyaljunk puncit, avagy repítsd a mennybe a nődet cikk itt:

A mesterfokú nyalás fontos eleme, hogy az érzelmi felkészítés már a találkozás előtt megkezdődik, a barátnőmnek megírom, hogy mennyire vágyom rá. A tapintásaira, a csókjaira. Ezt akár a munkahelyemről is elküldöm chaten, nem kell belemélyedni, de célozgatok rá.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy a barátnőmmel mindent meg tudunk beszélni, tehát a szexualitást is bőven, kendőzetlenül átbeszéljük.. Az érzelmi előkészítés másik alapköve a fokozatosság és az incselkedés. Az egész testét fel kell készítenem arra, amit tenni fogok vele. Végigcsókolom az érzékeny területeket, simogatom. Ez gondolom mindenkinél más, más intenzitással. Szexistenként így nyaljuk puncit, ezt minden férfinak tudni kell bejegyzés itt olvashstó:

Finoman, lassan, incselkedve
Rátérnék a fizikális részre, mert különben nagyon hosszú lesz a bejegyzés. Ha van elég időnk a szex kellemes felépítésére, akkor lehet igazán jól megélni a dolgot. A belső combok simogatásával kezdek, de van, hogy a lábujjrágástól, nyalogatással mászok fel végig a puncijához, csókolgatom, nyalogatom. Nagy kedvencem a combközépre egy nyálcsepp, amit a lába hajlítgatásával próbálok a szeméremajkaira csorgatni. Az ilyen távolabbról ejtettek mehetnek a csiklóra, vagy az ajkak közé is.

Szinte sohasem esek neki egyből a puncijának. Csak bekígyózom a combjai közé, és szépen, az orrom, vagy az ajkaim kis érintéseit szórom el a vénuszdombján, az ajkain. Nagyon kicsi érintések, egy tized másodpercig. A következő körben már puszikat adok. Esetleg a csiklóra is, de nem kezdek el dolgozni rajta. Csak apró puszik, a szeméremdomb és a gát közötti szakasz minél több pontjára.

A nyelvem sem direkt módon használom, hanem végigsiklatom a kis és a nagy ajkak között, és van, hogy ujjal kicsit széthúzom őket. Fokozatosan, egyre nyálasabban csinálom, belassulva, egy egy ponton elidőzve. Nem mozog semmi, a nyelvem a nyelvizom feszítésével nyomom neki, a csiklójának, vagy a hüvely bejáratának, a gátban, vagy a popsijába.

A csikló szájjal történő izgatása szerintem olyan, mint egy jó csókolózás, a szerelem minden energiáját bele kell vezetni. Szinte az egész testemen érzem, hogy fellódul valami hullám, ami a számban koncentrálódik. Gyengéden, de odaadóan szinte eggyé akarok válni a szeméremtestével.

A nyalás tiktos technikáira már okostelefon alkalmazás is van. A nyalás maga nem csak nyelvvel zajlik, az alsó és felső ajkam is részt vesz benne, szerintem a csak a nyelv ér oda nyalás nem működik jól. Csókolni kell a szeméremajkak közötti részt. Szenvedélyesen. A nyelvem mindig gyorsabban mozog, míg az állkapcsommal erős, de nem durva mozdulatokkal csinálom azt a tolást, ami az alsó ajkamat mozgatja. Néha finoman rászívok a csiklóra, és van, hogy a hüvelyhez lenyalva, az orrommal szántom végig az ajkak közti területet, szépen, gyengéden. Mindig igyekszem a nyelvem bedugni a hüvelyébe. A popsinyílás is szoktam nyalogatni.
Így el lehet érni egy csikló alapú orgazmust. Persze közben folyamatosan figyelni kell a reakciókat, vagy amit a nő mond. Nem kell kísérletezgetni, bele kell állni egy fokozódó kényeztetésbe, A nő ritmusának megtalálása csodás feladat.

Ha az ujjaimat is használom, törekszem a hüvely mellső falának finom dörzsölésére. A G pont megtalálása egy szép feladat, ezer tanulmány van róla. Én is igyekszem a c-be görbített mutató- és középső ujjas formával dörzsölni, csiklandozni ezt a pontot. Viszont a hüvely bejárata és a g pont közti szakasz simogatása, kérésre változtatott intenzitással nagyon kellemes eredményeket hoz.

Hüvelykujj nem jó az ujjazáshoz
Az ujjazás egy másik, nagyon jó eleme az, amikor a hüvely alsó, gát felőli oldalát nyomom le ujjal. Ez azt eredményezi, hogy a hüvely úgy reagál, mintha egy pénisz feszítené, szóval szépen nedvesedik.

Van még egy technika, amit érdemes elsajátítani: amikor a két összezárt ujjal, a hüvelyt a gát felé nyomva, az arcot a szeméremtestre tapasztva vákuumot képez. Ez a vákuum automatikusan, érintés nélkül izgatja, és vérrel telíti a g-pont területeit. Nehéz, de kellemes feladat.
Az ujjukat szívesen alkalmazóknak ajánlom hogy figyeljék meg, a középső ujjat kevésbé erősen, de sokkal gyorsabban lehet mozgatni, mint a mutatót. Úgyhogy finom, gyors, remegtetős izgatásra kiválóan alkalmas.

Illetve az, hogy a záróizmok, illetve a popsi izgatásánál ki és mit használ, mindenkinek saját dolga. Legtöbben anális izgatókat használnak. Nagyon kellemes, de jóval óvatosabb tevékenység ez. Szeretni kell, meg kell beszélni, ki kell tapasztalni.

A vibrátor, avagy Casanova újra hódít
Valóban mondhatnánk azt is, hogy Casanova újra itt van és hódít, de most egy kicsit modern formában, egy női testi vágyakat kielégítő szexkellék alakjában. A régi sztorikból ismerjük, hogy Casanova tudta mi kell a nőknek testileg és lelkileg, éppen ezért volt olyan nagy a népszerűsége.
A tudás, amit birtokolt az sok gyakorlással elérhető, fejleszthető vagy a modern technika révén ma már reprodukálható egy fizikai örömszerző formájában. A vibátorok a legjobb segédeszközök a nyaláshoz, csak gondolj arra, hogy nem fárad el mint a nyelved. A vibrátorok egy orgazmus mágusok.

Csiklóizgatós, nyuszi vibrátor vásárlás és használati tanácsok

Vibrátort vásároltam, hogy használjam? Mire jó az a kis kiálló fülecske a vibrátoron? A vibrátor szex közben hogy használható – és számtalan gyakori kérdés vetődik fel!
A vibrátor használata egyre elfogadottabb a köztudatban, így egyre több nőnek van vibrátora. A csiklóizgatós vibrátorok a legkedveltebb szexuális segédeszközök a nők körében. Főleg, ha a csiklót szívóhullámmal kényeztető típusokról van szó! Tuti, hogy a mennyországba repít a womanizer és satisfayer csiklóizgatós vibrátor:

A csikló vibrátor és más vibrátor használata esetén bizonyosan elérheted első orgazmusodat, vagy az orgazmusodat sokkal intenzívebbé teheted! Rabbit vibrátorokból temékajánló:
[wpsc_ajanlo id=”1244077″] [wpsc_ajanlo id=”1240743&”] [wpsc_ajanlo id=”1243800″] [wpsc_ajanlo id=”1244348″]

csikloizgatos-nyuszi-vibrator-ajandekba-szexshop

Számtalan vígjátékban láthattuk már feltűnni ezt az ikonikus örömszerzőt, mégis csak kevesen próbálták ki, mi az. Nos, a forgófejes vibrátorról van szó, ami bizonyára minden nő fantáziáját megmozgatta már, életében legalább egyszer. Különböző vibrátorokat használhatsz az érzéki pontjaid izgatására, maszturbálásra vagy páros szexhez. Maszturbálásra a csiklóizgatós vibrátorokat részesítik előnyben a nők, mert a csiklót és a hüvelyt is tudják egyszerre izgatni.

vibrator-nyuszis-masztihoz-szex-shop-budapest

A szexshop üzletekben vagy online szexshopokban hatalmas választékban kapható vibrátorok használatáról már írtunk, de az kiegészítve, nyuszi vibrátor használatáról cikk ide vagy a képre kattintva olvasható. A szeshop infókat publikáló szexblog sokat ír róla, de vizuálisan: a nyuszis vibrátort igy kell behelyezni:

A csiklókaros vagy csiklóizgató vibrátorok segítségével több erogén zónádra egyszerre tudsz hihetetlen impulzusokat gyakorolni, így biztosítva magadnak a hosszú, mámorító gyönyöröket. A csiklókaros vibrátor a kényeztetés mesterfoka! A csiklóizgatós vibrátorok amellett, hogy a hüvelyt ingerlik, egy kis plusz pöcökkel vagy léghullámmal a klitoriszt is rezgő funkcióval kényeztetik. Ezáltal garantálják az igazán átható szexuális örömöket ezek a vibrátorok. Ráadásul sok csiklókaros vibrátor kialakítása olyan, hogy a G-pontot is stimulálja. Valóságos élménytrió, amit neked is át kell élned.

  • A szexuális segédeszközök piacán régi versenyzőnek számítanak a csiklóizgatós kütyük. Alapvetően nem túl drágák, mégis minőségi kivitelezésű eszközei révén lopta be magát a hölgyek szívébe. Ha az Intim Center intim webshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.

Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
Személyes vásárlás üzletünkben: INTIM CENTER intim shop, Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

Mi alapján vásároljon vibrátort?

A vibrátorok kikapcsolt állapotban is használhatóak, vagyis legalább annyit tudnak mint a dildók, de ugyanazt pontosan tudják produkálni.

A méret fontos. Tisztában kell lennie a vásárlónak a saját anatómiájával. Hölgyek is eltérő méretű hüvellyel rendelkeznek, a szűkebb hölgyeknek kisebb és vékonyabb vibrátorok, mint az öblösebbeknek, vagy azoknak akik már túl vannak akár több szülésen, azoknak akár méretesebb vibrátor ajánlható. A vibrátor méretek jellemzően kis 12-13 centiméteres mérettől indulnak és felmennek egészen az extrém 25-30 centiméteres méretekig. A legnépszerűbbek a 15-18 centiméteres vibráló műpéniszek.

A kiválasztás során fontos szempont még a vibrátor élethűsége és az anyaga. Az élethűbb és érzetre is péniszt utánzó darabok jellemzően zselés vibrátorok vagy a szilikon vibrátorok, de van aki kifejezetten a fémből készült darabokat kedveli. A szilikon, zselé, TPE és TPR vibrátorok puhábbak, míg a műanyag, akril vagy üveg keményebb. A zselés és zsilikon vibrátorok legnagyobb előnye, hogy a test hőmérsékletét gyorsan felveszik.

Számít a kiválasztásnál, hogy a vásárló mennyire rendelkezik fejlett szexuális kultúrával és mennyire konzervatív vagy bevállalós. A konzervatívabbaknak az egyszerű darabokat javasoljuk, míg a nyitottabbaknak, akik szeretnek újítani a G-pont és csiklót is stimuláló, szilikon vibrátorokat.

Fontos lépés a megfelelő anyagi keret kiválasztása, vagyis mennyi pénzt szánunk vibrátor vásárlásra. 3 000 Ft-ért már kaphatóak egyszerűbb, belépő modellek, míg a határ a csillagos ég.
Az elemek mérete is kulcskérdés a választás során. Az AA elemes vibrátorok a legerősebbek, míg a AAA elemesek sokkal gyengébben rezegnek, így célszerűbb legalább AA elemmel müködő vibriket rendelni, vagy vásárolni. A legerősebbek természetesen az akkumulátorosak, melyek a legerősebb stimulációs képesek biztosítani, USB-ről is működnek és nem szükséges havonta új elemet venni beléjük. Rabbit vibrátorokból temékajánló:
[wpsc_ajanlo id=”1244103″] [wpsc_ajanlo id=”1238014″] [wpsc_ajanlo id=”1238763″] [wpsc_ajanlo id=”1239136″]

Nyuszi vibrátor, csiklóizgató karos vibri leírása és használata

A nyuszi vibrátor, csiklóizgató vibrátor leírása és használata. Harminc éve népszerű a nyuszis vibrátor. A kettős élvezetet okozó szexuális segédeszközt 1984-ben találták fel Japánban, és a legendák szerint azért nyuszis forma, mert azt az akkori japán szexuális tabuk miatt könnyebben elfogadták az emberek.
Az tény, hogy élvezik a nők világszerte a csiklóizgatóval kiegészített vibrátort. A fő része hüvelyi alkalmazásra és a G-pont stimulálására szolgál. Ez a tengely, különböző méretű lehet, attól függően, hogy milyen hosszút akar a használója.

A vibrátorból kiáll egy kisebb rész, melynek végein kicsi nyuszi fülek találhatók. Egyes gyrátók delfint is mintáznak. Ez a két különálló rész teszi lehetővé, az ilyen nagymértékű hatékonyságát. Függetlenül működnek egymástól. Általában mindkét rész sebességfokozata külön szabályozható, ezt a típustól függ.

vibrator-hasznalat-nyuszis

A kis nyuszi fülek a csiklót ösztönzik. A vibártor fő vastagabb része alkalmas a G-pont stimulálására. A hüvelybemenetet és a hüvelycsatornát a törzsén található kis gyöngyük stimulálják, attól függően persze, hogy rezegnek vagy forognak-e vagy sem.

Először próbáld ki a tested más részein. Például a mellbimbón, mellen, majd fokozatosan haladj lefele. Ez segít megszokni az érzést, amit nyújt. Próbálgasd! Gyakorolj különböző mértékű nyomásokat, majd a sebességét is állítgasd!

vibrator-masztizasra-szex-shop

Ha úgy érzed, hogy készen állsz rá, akkor a először a fő részét tedd a csiklódhoz. Időzz el ott egy kicsit, majd simítsd át vele a hüvelybemenetet, de még ne tedd be. Kapcsold ki a fő törzsének a vibrálását, de a kiálló kis nyuszi fülekét ne. Azt állítsd a legalacsonyabb fokozatra.
Ingereld a csikló körüli részeket és szépen haladj egyre közelebb a csiklóhoz. Ezután ingereld közvetlenül a csiklót. Ha úgy érzed, hogy a csiklód túl érzékeny ehhez, akkor tedd máshova a füleket egy kis időre, de maradj a csikló közelében.
Kísérletezd ki, és akkor érted meg igazán a nyúl vibrátort, ha már ismered és érted, hogy hogyan is működik a két része egymástól függetlenül. Tapasztald ki azt az izgalmi állapotot, amikor ha behelyezed a hüvelybe kellemes érzés lesz, nem pedig kellemetlen. És ha ez a pont megvan, akkor választhatsz, hogy maradsz csak a csikló izgatásánál és úgy éred el az orgazmust, vagy behelyezed és a kombinált, a hüvelyt és a csiklót egyszerre izgató változatot választod.

vibrattor-hasznalat-csikloizgatos

A vibrátor használata egyre elfogadottabb a köztudatban, így egyre több nőnek van vibrátora. Az exkluzív vibrátorok mellett  a csiklóizgatós vibrátorok a legkedveltebb szexuális segédeszközök a nők körében. Vibrátor használata esetén bizonyosan elérheted első orgazmusodat, vagy az orgazmusodat sokkal intenzívebbé teheted! Különböző vibrátorokat használhatsz az érzéki pontjaid izgatására, maszturbálásra vagy páros szexhez. Maszturbálásra a csiklóizgatós vibrátorokat részesítik előnyben a nők, mert a csiklót és a hüvelyt is tudják egyszerre izgatni.

vibrator-nyuszis-masztihoz-szex-shop-budapest

Lehetőleg használj szexüzletben vásárolható vagy rendelhető síkosítót! Használat előtt nedvesítsd be azt a területet, ahol használni szeretnéd. Viszont vigyázz, hogy milyen típusú síkosítót használsz, mert van, amelyik kárt tehet a vibrátorban. Ez attól függ, hogy milyen anyagból készült a vibrátor. A víz alapú síkosítót bátran lehet használni.
Ha szexkellékeinket személyesen szeretnéd megvásárolni, erre is van mód. Az Astoriánál található budapesti szexshop boltban megteheted. Érdemes belátogatni az üzletbe, mert hasonló termékek, egyedi darabok vannak még készleten! A cím Budapest, V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva minden nap!
A vibrátorok használatáról már írtunk, ezért ez a cikk a nyuszis vibrátorokkal foglalkozott. Felhasznált források: Erotik-city.hu, Szexplaza.hu.

Tartson sokáig a női orgazmus

Szeretnéd, akarod, hogy sokkal tovább tartson orgazmusod? Az aktus közben hívatlanul betolakodó gondolatoktól meg kell szabadulnunk. Valahányszor valami kellemetlen gondolat terelné el a figyelmünket, rázzuk le magunkról és mondjuk azt: „higgadt vagyok”, vagy egyszerűen: „lazítani fogok”. Tölts újra gondolataidat a nemi életről!

Kényeztesd a csiklód
Kellő szakértelemmel és türelemmel véghezvitt előjátékon, finoman masszírozd kedvesed szeméremajkait ujjaiddal, majd körkörös mozgással vedd kezelésbe a csikló, de mindig ügyelj arra, hogy bármivel is érsz ehhez a ponthoz, eleinte mindig gyengéden és jól síkosítottan tedd! Ehhez kiváló eszköz lehet a nyelved, vagy egy vibráló péniszgyűrű. Ha aktus közben a hímvessződön egy vibráló péniszgyűrűt viselsz, az minden egyes tolásnál a csiklóhoz fog érni és a vibrálás által keltett ingerület a partneredet a mennyekbe fogja repíteni.
Ne kapkodd el a csikló izgatását, sok nő nem is szereti a közvetlen, mindent-bele típusú izgatást. Van, aki egyáltalán nem is szereti ha közvetlenül megérintik a csiklóját, ezért az a legegyszerűbb ha türelmesen, finoman kísérletezel, vagy egyszerűen megkérdezed a kiválasztott csikló tulajdonosát. Általában tudni fogod, ha többet akar – ilyenkor jobban széttárja lábait, felemeli a medencéjét és a kezedet vagy fejedet jobban magához nyomja.

no-vibratorral-elvez

Használj szexshop szexkellékeket
Vannak ám csúcs szexpartner helyettesítők! Annak ellenére, hogy virágzanak a szexshopok még mindig nagyon kevés ember meri felvállalni, hogy érdeklődik és használja az intim kellékeket. Sokan nem mernek bemenni az ilyen üzletekbe, mert ciki a kiegészítőkről kérdezősködni… Pedig a segédeszközök használata egyáltalán nem szégyellni való! Főleg a nőknek.
Az élvezéshez a segítséget megkaphatod a partnertől, de gyakran csak egy-egy ilyen játékszerektől. A szexhez sok minden hozzátartozik – kinek ez, kinek az. De egy biztos: megéri legalább egy szexjátékszerre beruházni, mert nemcsak egyedül, hanem a pároddal is használhatod. A legtöbb nő elsőként vibrátort vesz, de ha egyszer belekóstolsz az élvezetekbe, biztos kipróbálsz még ezt azt…
[wpsc_ajanlo id=”1237232″] [wpsc_ajanlo id=”1238148″] [wpsc_ajanlo id=”1236350″] [wpsc_ajanlo id=”1237894″]

Fejleszd a PC-izmaidat
1952-ben Dr. Arnold Kegel kidolgozott egy gyakorlatsorozatot, amelynek segítségével azok a nők, akiknek vízelet-visszatartási problémáik voltak, megerősíthették záróizmaikat. A PC szabályozza a hüvely méretét és feszültségét, és Brauerék szerint nem csupán növeli az orgazmus lehetőségét, hanem erősségét és időtartalmát is fokozza. Minél edzettebb a PC-izom, annál nagyobb a nemi szerv vérbősége.
Ha legközelebb a vécén ülsz, menet közben fogd vissza a vizelet ürítését. Az az izom, amellyel ezt eléred, a PC-izom. Úgy ellenőrizheted az izomcsoportot, hogy szélesre tárod a combodat, majd ismét szorosan összezárod (ily módon nem csalhatsz a fenekeddel). Szorítsd össze és tartsd vissza ezeket az izmokat (immáron nem a vécén) naponta tizenötször. A gyakorlat számát addig növeld, amíg el nem éred a százötvenet. Ezután térj át a „lassú szorításra” (tartsd vissza a szorítást, számolj háromig, s csak utána ereszd el), ezt kövesse a „rebegtetés” (az izmok szorítása és elernyesztése, amilyen gyorsan csak lehetséges), végül a „nyomás” (mintha a vécén erőlködnél, gyomrod, végbeled és PC-izmaid segítségével). Gyakorold ezt két hétig.

  • Ha az Intim Center intim webshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
    Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
    Személyes vásárlás üzletünkben: INTIM CENTER intim shop, Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

Ismerd meg a vaginád
A hüvely bejárati és alsó harmad része azonban szexuálisan érzékeny (ebből, pl. az is következik, hogy a hímvessző hosszúságának alig van jelentősége közösülésnél). Itt helyezkedik el a hüvely elülső-felső falán, a bejárattól kb. 3-6 cm-re az úgynevezett G folt, vagy G pont (G spot, angolul). Egy borsónyi nagyságú terület a hüvely felszínén, mely nem csak súrlódásra, dörzsölésre érzékeny, hanem nyomásra is fokozhatja a szexuális izgalmat. A kutatások szerint, azoknak a nőknél, akiknek elsődlegesen hüvelyi orgazmusa van, ennek, a G foltnak kitüntetett szerepe van. A nők kb. 30-50 %-nak lehet elsődlegesen hüvelyi orgazmusa. Azonban az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nők egy jelentős részénél nem sikerült bizonyítani a G folt létezését.

a-nonek-is-elvezni-kell

Maszturbálj rendszeresen
Az önkielégítés által sajátíthatjuk el a leggyorsabban, hogy hogyan jussunk el az orgazmus küszöbére. Jegyezd meg, mely simogatások, érintések esnek a legjobban, milyen sebességgel, mekkora nyomással és milyen ritmusban. Ha úgy érzed, megkedvelted a szexet, akkor PC-izmaid a megfelelő állapotban vannak, te pedig a maszturbáció segítségével bensőséges ismeretségbe kerültél tested reakcióival. Ekkor következhet a negyedik lépés.

paros-szex-nemi-elet

  • Szex partnerrel 
    – Feküdj le. Partnered törökülésben vagy térdepelve telepedjen szétterpesztett lábad közé vagy melléd. Kenje be hidratáló krémmel, zselével a hüvely és a gát környékét (a hüvely és a végbélnyílás közötti területet). Élesztgesse könnyed, simogató mozdulatokkal a nemi szervedet (a csikló és a hüvely belsejének kivételével).
    Ezután következik a csikló izgatása. Simogassa ujjával (lassú, kitartó mozdulatokkal, másodpercenként egyszer) a csikló környékét, te pedig ne titkold el előle, hogy melyik az a mozdulat, amely különösképp jólesik.
    – Partnered folytassa a csikló izgatását, te vesd be a PC-gyakorlatokat: a „rebegtetést”, a „lassú szorítást” és a „nyomást”. Izgalmi állapotod eközben egyre fokozódik.
    Összpontosíts a légzésre. Ne tartsd vissza a lélegzeted, legalább percenként hatszor végy levegőt, mély légzéssel, gyomorból, ne csak tüdőből.
    Ha mindent az előírtak szerint csinálsz, már nincs messze az orgazmus. Mikor érezni kezded a csúcs közeledtét, partnered figyelje nemi szerved két másodpercenkénti rándulásait – ez jelzi, hogy mindjárt itt az orgazmus. Amint a rándulások megkezdődnek, partnered többé ne a csiklódat, hanem a hüvely belső falát becézze. Ezt teheti ujjai ki-be húzgálásával vagy körkörös mozgással és az ujjak bedugásával egyszerre. Ha sikerül rátalálnia a legérzékenyebb pontodra, ujjával azt is simogathatja. De a lassú, állandó ritmus megtartása ez esetben is elengedhetetlen.
    – Amikor orgazmusod lecsillapodott, partnered érezni fogja (ujjával), hogy a hüvely visszahúzódik, „háttérbe” vonul. Ebben a „leszálló” állapotban a párok többnyire abbahagyják a szeretkezést. Csakhogy az ESZO (Elnyújtott Szexuális Orgazmus) lényege, hogy első orgazmusod csak a kezdet, a cél pedig az, hogy az izgalmi állapot fennmaradjon. Partnered lazít a bensődben végzett simogató mozdulatain, amíg jelzés nem érkezik tőled, hogy készen állsz a folytatásra, a sürgetőbb, erőteljesebb mozdulatokra. Mihelyt észleli, hogy a hüvelyi rángások elültek, sietve visszatér a csiklódhoz, s úgy simogatja tovább, mint az előzőekben. Ez újabb rángásokhoz vezet, melyek bekövetkeztekor ismét a hüvely belső falának izgatása a feladat.
    Partnered ettől fogva a hüvely és a csikló izgatását váltogatja, mígnem a rángások elérik az öt másodpercenkénti gyakoriságot. Ezt a tevékenységet tizenöt percig folytatja, ekkor a „leszálló” szakaszok (vagyis a hüvely visszahúzódása) egyre ritkulnak, a rángások pedig folyamatosak maradnak. Ha a hüvely folyamatos hullámmozgásban kitüremkedik, elérkeztél a végső szakaszhoz.
    Most partnerednek olyan helyzetet kell fölvennie, amelyben mindkét kezét használhatja (s közben az egyensúlyát is megtartja) a hüvely és a csikló egy időben történő izgatására. Az eredmény frenetikus: orgazmushullámok söpörnek végig rajtad egymás után, ehhez foghatót soha még nem éreztél! Források Nőinapozó.hu, Szexpláza.hu

Csiklóizgató vibrátor, a klitorisztikus kéjmámor eszköze

Még a szendébb nőknek is vannak pajzán pillanataik, amikor egy egy férfival szívesen áldoznának az élvezetek oltárán. Azonban van amikor nem jön össze, a partner a szexhez. Ez azonban nem gátolhat meg abban, hogy egetrengető orgazmusban legyen részed!

Ma már egyáltalán nem számít furcsának, ha valaki úgy dönt, hogy beszerez egy szexuális játékszert, amivel izgalmasabbá teheti az élvezetes perceket. Természetesen ettől függetlenül ezt nem kötjük mások orrára. A szexuális eszközök az idők folyamán egyre több funkcióval lettek kialakítva, hogy használóiknak még nagyobb élvezetekben legyen része.
A csiklóizgató vagy csiklóizgatós vibrátor is egy olyan szexuális játékszer, mely nem csak a csikló vagy a G-pont izgatására alkalmas, de akár a férfi nemiszervét is kiválóan lehet vele kényeztetni. Éppen ezért, ha rád találna a szerelem a csiklóizgató szexjátéknak akkor is nagy hasznát veszed majd.

Különleges termékek kifejezetten a csikló izgatásához. Köztudott, hogy a nők sokkal könnyebben élveznek el a csikló stimulálása útján. A kéj, amit ilyenkor érezni lehet megtízszerezhető, ha a megfelelő csiklóizgatóval történik mindez! A csiklóizgató továbbá a mellbimbód izgatására is alkalmas, de akár a többi testrészed is simogathatod vele. Elvégre ki lenne ellene a hosszú és élvezetes előjátéknak. A csiklóizgató alapvetően egy szilárd rúdvibrátor, melyhez jár egy puha tüskés csiklóizgató feltét, valamint egy bordás csiklóizgató feltét.
[wpsc_ajanlo id=”1244514″] [wpsc_ajanlo id=”1240358″] [wpsc_ajanlo id=”1244388″] [wpsc_ajanlo id=”1244571″]

Ezek a feltétek akár az ujjra is húzhatok, így párod tud izgatni veled. Szolid méretének köszönhetően a táskádban is tökéletesen elfér, így bármikor félre vonulhatsz az iroda mosdójába vagy akár az autóban is kényeztetheted magad a dugóban.

  • Milyen egy minőségi vibrátor? Első sorban tartós, időtálló anyagból készült és nem utolsó sorban óriási örömet okoz! Neked melyik lenne a megfelelő választás? Válassz a szexshopok legnépszerűbb vibrátorai közül vásárolj személyesen vagy rendelj webshopból online.

Bár, ha az utóbbi mellett döntesz, akkor talán jobb lehúzódni, hisz biztos lehetsz benne, hogy ha a csiklóizgató szexjátékot használod, akkor eget rengető orgazmusban lesz részed, ami után percekig fogsz elégedetten pihegni. Ha az iroda mosdójában használod a csiklóizgató szexjátékszert, akkor figyelj oda, hogy fülig érő mosolyod ne buktasson le.
[wpsc_ajanlo id=”1243282″] [wpsc_ajanlo id=”1236228″] [wpsc_ajanlo id=”1236798″] [wpsc_ajanlo id=”1235249″]

Csiklóvibrátor? Jó helyen jársz! Rezgő vagy léghullámos?‎ A kérdés fontos, mert manapság már nem csak rezgésekkel lehet csinálni a dolgot. Az INTIM CENTER szexshopban bőséggel kapható mindkét típus, látogasson el hozzánk, és nézzen körbe alaposan. Rendelés esetén gyors szállítás. A csiklóizgató szexjáték egy olyan multifunkcionális kellék, amiről még azt sem árt tudnod, hogy vízálló kialakításának köszönhetően akár a zuhany alatt is kényeztetheted magad.

  • Tény, hogy a partner felülmúlhatatlan potenciája ellenére is, néha jól jön egy kis önálló élvezet. Tehát kicsit sem véletlen, hogy a nők igen nagy hányada rendszeresen áldoz az önkielégítés oltárán. Persze, ez manapság már rendkívül változatos és kreatívabbnál kreatívabb segédeszközök segítségével is megtörténhet, hiszen a 21. században már szinte az összes igényszintre létezik egy-egy sajátos vibrátor. Ezt igazolja a nálunk elérhető gazdag termék kínálat is, egy-egy szexshop oldalán több akár ezer különböző játékszer közül válogathatsz. Legyen szó akár a hagyományosabb és realisztikusabb vibrátorokról, akár a rugalmas szilikonból, vagy éppen a masszívabb fémből és üvegből készült darabokról, nálunk kétségtelenül megtalálod az ideális eszközt.

A csiklóizgató vibrátorok, kifejezetten a klitorisz izgatásra készülnek. Apró méretüknek köszönhetően könnyedén hozzáférnek a csiklóhoz. Ergonomikus kialakításuknak köszönhetően kényelmesen használhatóak. Használhatók maszturbáláshoz, vagy akár páros játékokhoz, és előjátékhoz egyaránt. Sőt, ha picit különlegesebb igényeid vannak, akkor is számtalan különleges vibrátor áll a rendelkezésedre!

Hogyan nyaljunk puncit? Ezt minden férfinak illik tudni!

– Tisztelem azokat a férfiakat, akik szeretnek puncit nyalni, és elismerésem nekik, mert sajnos nem sokan vagytok, legalábbis azok akik értik is a dolgukat ezen a téren. És nem én vagyok az egyetlen nő, aki ezt állítja. Szóval ez a kis útmutató biztosan hasznára válhat a férfitársadalom képviselőinek.
Amikor egy nő talál egy olyan férfit, aki jól bánik a nyelvével puncitéren, az kincset talált és nem is fogja kiengedni a kezei, vagy inkább combjai, közül egyhamar.

Mivel ritka az ilyen, mint a fehér holló, és ezt a nők nagy része tudja. Sőt, jobban teszi, ha még a barátnőinek sem beszél róla, mert könnyen válhat szeretője a város legnépszerűbb hapsijává. Általában a férfiak nagy része egészen kielégítően kefél, de amelyik még puncit is jól tud nyalni, az főnyeremény.

A legtöbb nő kissé szégyenlős a testével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a világ leggyönyörűbb nőjével bújsz is ágyba, ő aggódni fog, hogy vajon tetszik-e neked a teste. Hiába, mi nők is hiúk vagyunk, még ha annyira nem is mint a férfiak. Tehát első, hogy dicsérd meg, milyen gyönyörű, mondd el neki, testének melyik részét szereted legjobban, szóval beszélj neki bármiről, amitől bizalmába fogad téged, a lábai közé enged és feltárja előtted egyik legrejtettebb testrészét, a punciját.

  • Itt most egy kicsit álljunk meg és nézzük meg mit látsz. Gyönyörű, nem igaz? Nincs más dolog ami egyedibbé tenné a nőt, mint annak puncija. Én tudom. Sokat láttam és kóstoltam is közülük. Különböznek méretükben, színükben és alakjukban. Van amelyik begyűrt, mint egy kislány nunija és van amelyiknek vaskos, buja ajkai kilógnak rejtekükből és így köszöntenek téged. Van amelyik sűrű bokor alatt fészkel, de van melyet csak áttetsző pihe fed. Szóval méltányold a nőd egyedi jegyeit és mondd is el neki, hogy mik ezek. Higgyétek el, értékelni fogják!

A nők sokkal beszédesebbek a férfiaknál, főleg szerelmeskedés közben. Sokkal inkább reagálnak is a verbális kedveskedésre, mármint, minél többet beszélsz hozzájuk, annál könnyebben tudod levenni őket a lábukról. Ezért előjáték és puncisimogatás közben próbálj minél többet beszélni hozzá, arról amit éppen csinálsz vele.

Most térjünk vissza a fő témánkhoz. Lágyan húzd szét puncijának ajkait és figyeld meg a kisajkakat. Ha szeretnéd, lágyan meg is nyalogathatod őket, de ebben a tevékenységedben ne legyen semmi követelőzés, illetve behatolási vágy, legyél valóban gyengéd és izgató. Ezután a puncijának felső részét simítsd kétfelé úgy, hogy megtaláld a csiklóját. Minden egyes nőnek különböző méretű csiklója van, mint ahogy a férfiaknak is más és más a farokmérete. Persze nálunk nőknél ez nem párosul egymás iránt érzett irigységgel és természetesen a méret semmi befolyással nincs az élvezet mértékére. A másik dolog, hogy akinek a csiklójából kevesebb látszik, annak általában a fityma alatt több rejlik.

Amikor megérinted egy nő csiklóját, előtte bizonyosodj meg róla, hogy az ujjad nedves. Megnyalhatod vagy megnedvesítheted a saját puncilevével is. Mindenesetre mielőtt hozzáérsz legyen nedves az ujjad, mert a csikló magától nem nedves és egyébként is rendkívül érzékeny, ha az ujjad száraz, akkor az nagyon fájdalmas lehet. Bár igazából ebben a fázisban még korai a csikló megérintése. Addig még sok „munka” vár rád, hogy izgalomba hozd. Azelőtt még túl kényes pont ahhoz, hogy bevond a játékba. Lassan közelítsd meg a puncit. A nők talán még a férfiaknál is jobban kedvelik ha felizgatják őket. A comb belső oldala az egyik legérzékenyebb pontjuk. Nyalogasd, csókolgasd, rajzolgass rá a alakzatokat a nyelved hegyével vészesen közeledve a puncijához, de az utolsó pillanatban kalandozz másfelé. Ezzel azt érheted el, hogy ő fogja siettetni a dolgot, bárcsak hozzáérnél már féltett kincséhez.
Most nyald a hajlatot, ahol a combja és a puncija találkozik. Arcoddal simogasd meg a szőrpamacsát (ha nincs, akkor annak helyét). A síkos ajkaiddal simítsd végig a vágatát anélkül, hogy belenyomnád tovább izgatva őt. Ha a nődnek nincsen ellenére a popsijának kényeztetése, akkor minden további nélkül nyald végig a popsivágatot is, a lyukánál kicsit elidőzve, de ne hatolj be a nyelveddel a hátsó nyílásba.

Néhányszor végig járhatod nyelveddel a puncija felső régióitól egészen a popsilyukáig. Amikor ezeket végigcsináltad, akkor elértél arra a pontra, mikor kedvesed felpattan a székéből és teljesen felizgulva többet akar majd tőled. Ekkor az ajkaidat formáld a puncivágatához. Lágyan kezdd el csókolni, mintha ugyanezt a szájával tennéd, majd egyre erőteljesebben csókold.
Most használd a nyelvedet! Válaszd szét a szeméremajkait és mikor szétnyíltak, a nyelveddel járd végig a puncijának rétegeit. Kezeiddel lágyan nyisd szélesebbre a lábait.
Akármit is csinálsz egy nővel amikor ki akarod nyalni a punciját, akkor azt gyengéden tedd!
Most a nyelveddel dugd meg. Ez különleges érzés lesz neki és a végletekig felizgatja majd, mert valószínűleg ekkora már a csiklójának izgatását is kívánni fogja. Próbáld ki, ha a csiklója már kemény és a bőr alól szemmel láthatóan kiáll, mintha egy kis hímtag lenne, akkor gyengéden elkezdeted nyelveddel kényeztetni. Ha még mindig nem látszik belőle több, mint a kezdetekkor, akkor még egy kis izgatásra vár a rejtekhelyén.
Tehát kezdd el a csiklót fedő bőrt nyelveddel végigszántani, és próbáld meg azon keresztül érzékelni a csikló állapotát. Valószínűleg könnyedén érezni fogod. De ha nem is érzed a pici gyöngyszemet, akkor is előhozhatod az őt fedő bőrredő nyalogatásával. Nyald kissé erőteljesebben és nyelveddel kicsit nyomd a bőrt felülről lefelé.
Gyengéden húzd szét a szeméremajkakat és nyelveddel kicsit legyintsd meg a csiklót, akkor is, ha még nem bújt elő rejtekéből. Aztán tedd ugyanezt, de gyorsíts a tempón. Ettől partnered lábai megremegnek majd. Amikor úgy érzed, hogy a nő egyre közeledik a beteljesedés felé, akkor száddal formálj O betűt és zárd a csikló köré, mint egy nagy burkot. Kezdd el gyengéden szopogatni, de arra ügyelj, hogy az ajkaid és a nyelved sose legyen száraz! Közben figyeld partnered arcát, hogyan reagál a tevékenységedre. Ha látod, hogy el bírja viselni a peckének szopogatását, akkor kissé beleerősíthetsz, de hangsúlyozom, hogy csak gyengéden. Amennyiben élvezi, akkor tovább erősíthetsz. Mozogj vele együtt! Ha megemeli a csípőjét a közeledő orgazmusa jeléül, akkor emelkedj te is vele, semmiképpen ne gátold mozgását, próbálj a csiklón maradni és közben ne birkózz a nővel. Tarts ki és ne hagyd kicsúszni az ajkaid közül! Ekkor valószínűleg ő is ilyesmiket fog mondani, hogy: „Ne hagyd abba! Soha ne hagyd abba!”

  • Ezeknek a mondatoknak természetesen oka is van. A legtöbb férfi túl hamar abbahagyja. Ugyanúgy ahogy a faszszopásnál is, ez is egy olyan dolog, amit érdemes tanulni és érdemes megtanulni jól csinálni. Ismerek olyan férfit, aki kefélés terén pocsék, egyszerűen pocsék, nincs rá más szó. De úgy tud puncit nyalni, mint senki más. Így sosincs problémája a partner találással.

Nem hagyom szó nélkül a nyalás közben használható szex segédeszközöket.
A lányok omlanak utána, hogy a nyelveddel a kezeddel és egy vibrátorral kényezteted őket. Én a kisebb méretű csiklóizgatókat szeretem. Személyesen szexshop üzletben vehetsz ilyeneket, vagy online szexboltból rendelhetsz. Ilyen szexjátékszerek legyenek a hálóban a fiókban és ha nincs párod vigyél magaddal a randira. Elfáradhat a nyelved, ujjad, meg amúgy is!
[wpsc_ajanlo id=”1242075″] [wpsc_ajanlo id=”1236418″] [wpsc_ajanlo id=”1245190″] [wpsc_ajanlo id=”1235853″]

De térjünk vissza a puncinyalási leckénkhez
Egy másik dolog is van, amivel felerősítheted szíved hölgyének élvezetét. Miközben ő élvezi a puncinyalási tehetségedet, a punciját ujjazhatod is. Előtte, közben vagy utána. Én személy szerint azt kedvelem legjobban, amikor partnerem először puncimat dugja egy, majd két ujjával, aztán a jól benedvesített ujjával a popsilyukamat kezdi izgatni, de csak a bejáratánál. A legvégén pedig úgy, hogy egyik ujja a puncimban van ameddig csak lehet, a másik a popsim bejáratát simogatja, de egy-két centinél nem hatol beljebb oda.
Szerintem ezt más nők is szeretni fogják. A csikló körüli erogén zónákon kívül a nőknek rendkívül érzékeny részük a vaginájuk felső része. Ez az a hely, amelyet a pénisz keféléskor dörzsöl. Nos, mivel a farkad és a szád elég messze helyezkedik el egymástól, ezt a dörzsölgetést, kefélést most az ujjaidnak kell végeznie.

Csináld két ujjal. Egy túl vékony, három túl széles és ezért nem tud elég mélyre hatolni, kettő éppen megfelelő lesz. Figyelj oda, hogy ujjaid nedvesek legyenek, hogy ne irritáld a bőrét. Csúsztasd be ujjaidat, először lassan, aztán kicsit gyorsíts.. Kezdd el kezeddel ritmikusan baszni. Akkor gyorsíts, amikor ő is gyorsít, ezt meg fogod érezni a lélegzéséből, csak figyelj oda és mindig tudatni fogja, hogy mit kell tenned. Ha egyszerre szopod a csiklóját és ujjazod a punciját, sokkal nagyobb izgalmat okozol, mintha csak a farkaddal csinálnád. Számíthatsz rá, hogy ettől biztosan elélvez. Ha mégis kétségeid lennének, figyeld meg a külsö jeleket partnereden. Minden nő egyéniség. Van akinek a mellbimbói megkeményednek amikor felizgul, de lehet hogy csak akkor amikor orgazmusa van. Van aki kipirosodik vagy éppen remegni kezd. Ismerd meg az ő tüneteit és sokkal érzékibb szerető leszel.

Amikor partnered orgazmusa elkezdődik, az isten szerelmére, le ne szállj a csiklójáról! Maradj rajta az egész ideje alatt. Amikor az első orgazmusa eléri, a nyelvedet nyomd a csikló aljához, az ajkaiddal pedig a felső részét borítsd be. Húzogasd a nyelvedet ki és be a puncijában. Ha az ujjaid is bent vannak, azokat is mozgasd kissé, de nem feltétlenül kefélés-szerűen ki-be, hanem körkörösen odabent. Lényeg a gyengédség, mert ekkor nagyon érzékeny a punci minden része.
Ha jól csináltad, akkor ilyen módon elérhetsz többszörös orgazmust is, persze ez is a partneredtől függ. Én például nem szeretem, ha orgazmus után megérintik a csiklómat. Viszont a hátam, fenekem masszírozása elnyújtja az élvezetemet. Ezek után pedig egy kemény dugás hátulról, az ami teljessé teszi a kielégülésemet.
Az utolsó tanácsom a következő. Miután partnered elélvezett, szinte mondhatni, szolgáddá tetted azzal, hogy úgy kinyaltad mint talán még soha, most ne hagyd magára. Beszélj hozzá, simogasd, becézgesd tenyereddel a melleit, a bimbóival csak óvatosan bánj, mert ugyanolyan érzékenyek lehetnek mint a csikló ebben az időben. Szerelmeskedj vele, mintegy levezetés képpen amíg teljesen le nem csillapodik felfokozott állapota. Egy férfi amikor elélvez, azzal a szusszal képes elaludni lelkiismeret-furdalás és hiányérzet nélkül. De a nők, természetükből adódóan kedveskedést igényelnek a szex utáni pillanatokban.

Az orális szex lehet az egyik legizgalmasabb szexuális élményed. De ez természetesen olyan, amilyenné te teszed. Szánjatok rá partnereddel időt, gyakoroljátok rendszeresen, figyelj oda szeretőd jelzéseire és élvezd te is!
Nálunk ezek a módszerek nagyon beváltak, remélem mindenkinek hasznára válnak! Szívesen fogadom az észrevételeket, főleg nőktől, hogy esetleg mit hagytam ki, nála mi az ami fokozza az élvezeteket, hátha nálunk is beválik majd a dolog és kiegészíthetem ezt az irományt. Illetve férfiak is írjanak a fórumon, hogyha alkalmazták az általam leírtakat kedvesükkel, akkor sikerrel jártak-e. Mindenkinek jó nyalakodást kívánok! (Forrás: Szexpláza)

punci_nyalas_Intimcenter_szex_shop

A férfiak túlnyomó többsége azt hiszi, ő igazán tudja, mi kell a nőknek az ágyban. Nos, sajnálom, de ki kell ábrándítsalak Titeket – ha megengeditek a tegező hangnemet. A pasik többsége nem tud (jól) nyalni! Ez tény! Ha csak az én tapasztalataim lennének, azt mondanám: biztos rossz férfiakat vittem az ágyamba. De sajnos nem így van! Igen komoly barátnőgárdával rendelkezem, és mindenkinek azonosak a tapasztalatai.

Néhány alapvető hiba:
Könyörgök, ne (csak) a lyukat nyald, mert abból a nő kb. semmit se érez! De legalábbis biztos, hogy a világvégéig próbálkozhatsz ott, akkor se leszel előrébb.
Ne propellerezz (propeller mozgás végzése a nyelvvel a csikló izgatására), mert 100 nőből 1-nek ha bejön, a többi meg majd a plafont nézi, jobb esetben (nézőpont kérdése) színlel és Te azt hiszed, mekkora király vagy!
Ne harapdálj össze-vissza, hanem nyalj! Köszi!
Ne 2 percig tartson, mert nemhogy nem nedvesedek be tőle, de úgy fel is idegesítem magam, amiért nem szánsz rám több időt, hogy kiszáradok, mint a Kalahári!
Ha álmos vagy, akkor inkább szólj, hogy menjünk aludni! De azt a fajta szöszmötölést is kevesen tűrik a lábuk között, amiről nem lehet eldönteni, hogy elaludt a pasi, ennyire béna, vagy csak simán unja?!

A nőnek egyértelműen az okozza a legnagyobb örömet, ha egyszerre izgatják a csiklóját és közben be is dugnak 1-2-3 ujjat a hüvelyükbe. Ez fontos és sajnos nagyon sokan elfeledkeztek róla vagy ne adj’ Isten, eszetekbe se jut…

Mindenesetre a köröm rövid legyen és ápolt! Nem kérünk semmiféle hüvelyi karcolást, fertőzést, ki tudja mit, amiről Ti magatok se tudtok, hogy véletlenül rátok ragadt… A sebesség, az ujjak száma és a mélység már egyéni igényektől függ. Ha akartok egy jót tanácsot: A nagyajkakat húzzátok szét úgy, hogy a csikló tökéletesen láthatóvá váljon, a bőr szinte teljesen feszes legyen. Ha így kezditek el nyalni a csiklót, szinte biztos, hogy a partneren azonnal észre fogjátok venni a pozitív hatást! Mindezt meg lehet oldani egy kézzel is: Az egyik kezet a nő szeméremdombjára kell tenni úgy, hogy a tenyér a lábak felé nézzen és hüvelyk és a mutató ujjal szépen, kényelmesen szét lehet húzni az ajkakat. Így a szabadon maradt másik kezünket ügyesen használhatjuk közben ujjazásra, amitől aztán a gyönyör a tetőfokára hág!

A punci nyalás művészete! Figyeljünk arra, hogy a nő mire hogyan reagál. De ne csak mondjátok, hogy figyeltek, hanem valóban tegyetek is így! Észre lehet venni, ha valami tetszik egy nőnek. Leginkább abból, hogy kapásból térdig nedves lesz… De még a sivatagosabb és visszafogottabb fajtánál is libabőr, nyögés, ajakharapás, felakadt szem, sóhaj stb… a lényeg, hogy valami biztos jelzi, hogy tetszik neki. A vagányabb típus meg is mondják, mit hogyan akarnak. Ezen semmiképpen sem szabad megsértődni! Pontosan ugyanazt teszik, mint mikor a férfiak lenyomják a nő fejét, rosszabb esetben annyira, hogy kapásból mélytorokra kapja a nő az “áldást”. (Megjegyzem, ezzel sokaknak el lehet ám venni a kedvét a későbbi oboázástól, tehát csak finom, okosan, ravaszul, kedves barátaim! Persze a nő finomabban utalgat az esetek többségében, például szavakkal, apró mozdulatokkal esetlegesen megfogja a férfi kezét és oda is helyezi, ahol neki a legjobb.

Borzalmas volt felismerni a tényt, hogy a férfiak egy része nem tudja, hol van a nő csiklója. (Azt azért szokták tudni, hogy van olyan, de hogy mire jó és hol van?!) Uraim! Egy kis anatómia! Ha nem tudjuk, hogyan néz ki, mit kell vele kezdeni és miért is jó az, nézzünk utána az interneten, egyáltalán nem szégyen! Ez a 21. századi csoda igazán hasznos kis találmány! A csikló a nő legérzékenyebb pontja, és minden nő imádja, ha a férfi foglalkozik ezzel a kis aprósággal. Fontos megjegyezni, hogy a csiklót kell izgatni, nem a körülötte lévő területet. Nagyon érzékeny pont, így finoman bánjunk vele! Aki a hard pornós durvulásra vágyik, abban úgyis van elég kurázsi ahhoz, hogy megkérje a partnerét valami kőkemény bánásmódra.

Természetesen meg kell jegyeznem, hogy ez egy ördögi kör. Sok nő nem szól semmit, csak tűri a rossz szexet, mert meg akarja tartani a férfit. A férfi pedig önhibáján kívül azt hiszi, hogy mennyire jól csinálja, mert a nő színészkedik, ahelyett, hogy őszinte lenne. Sajnálatos tény, hogy ez utóbbi azért is van, mert sok férfinak nem lehet megmondani az őszintét, mert megsértődik. Ahelyett, hogy elgondolkodna azon, hogy a nő csak jót akar. Persze ez a sértődős műsor igaz a nőkre is, csak megint más, hogy mi min kapjuk fel a vizet. Saját példát hoznék a szemléltetésre: Rendszeresen elborul az agyam attól, mikor erőltetik az anális szexet. Sok mindent bevállalok (mondhatni mindent, ami nem a beteges kategóriába tartozik – persze ez is relatív), de ezt nem. Régebben többször is próbáltam, de egyszerűen nem szeretem!
És ha azt mondom, hogy nem, akkor az nem! Ha ennek ellenére is erőlteti valaki, akkor igen, megsértődök. De ez nem egyenlő azzal, amikor valaki megkér rá, hogy lassabban vagy gyorsabban játsszak a kukijával, vagy fogjam meg másképpen. Azt elfogadom, sőt megköszönöm! Mindenkinek más az igénye, másképpen szereti. Ha magamtól nem érzek rá elsőre, hogy mi is esik igazán jól a férfinak, akivel egy ágyban hempergek, akkor szeretem, ha elmondja, mit és hogyan akar. A NŐ eléggé visszafogott ezen a téren. Nem nyitjuk ki a szánkat, nem merünk fellépni a saját érdekünkért. Sokszor a nő magát okolja, amiért nem jut orgazmushoz. Ez aztán csak további frusztrációt okoz nála és csak egyre mélyebbre süllyed a fejében kialakult pocsolyában, aminek hatására már végképp képtelen gyönyörhöz jutni. Bátorítsatok Minket, kérdezzetek, ha nem vagytok biztosak benne, hogy ez most jól esik-e vagy sem!

Az előjáték része a nyalás, méghozzá az egyik legjobb módszere a nő bepörgetésének! Az állandóan “durr bele” férfi minden bizonnyal jól érzi magát, de a nő egyáltalán nem biztos, hogy ugyanígy vélekedik!

Persze a tötyi-mötyi fajta is ássa el magát, a túlzott romantika se kell! De simogatni, cirógatni, szeretgetni, a nyakába lehelni, az más. Gyújtani egy mécsest néha, kényeztetni a nőt még nem buzis!!! Mellesleg plusz 10-15 percet rászánni az előjátékra nem nagy áldozat, ha valakit szeretünk, ennyit megtehetünk a gyönyöréért. Hiszen – bár lehet sokaknak sajnos ez is új – a nőt igenis hamar csúcsra lehet juttatni, ha érzi, hogy törődnek azzal, ami neki fontos. A “bevágjuk a farkunkat” nagyon izgató tud lenni egy veszekedés, egy buliból való hazatérés vagy a mosogatás közben. De a hétköznapok mókuskerekében a nő befásul, a férfi meg ki akar elégülni (lehetőség szerint nem a zuhany alatt a saját farkát húzogatva).
Szeretném, ha ebből nem azt a következtetést vonná le minden pasi, hogy: az én kedvesemnek úgy jó, ahogy én csinálom, tehát nem változtatok! Nem szeretném, ha ezentúl a nőkre ferde szemmel néznétek, de elárulok egy titkot, a nők érdekében (mivel ők nem szólalnak meg, hogy változást akarnak a szexben): A hölgyek 80%-a -ha nem is mindig, de sokszor – színleli az orgazmust azért, hogy megfeleljen a férfinak vagy ne bántsa meg! Akarjátok Ti ezt? Gondolom nem… Szánjunk egymásra egy kis időt: nyaljátok ki tisztességesen a nőt és meglátjátok az eredményt!

Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás INTIM CENTER

Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás a cikk témája. Az Intim Centerben a vásárlás a legjobb mert az áruválaszték teljes. Mindent tartunk raktáron, azonnal megvásárolhatóan minden szexuális áruféleséget bezserezhetsz. Ne félj, ismerd meg bátran azokat a dolgokat, amiket a szexbolt kínál a kirakatai mögött, vagy akár az interneten. Lehet, hogy találsz valami olyat, ami forradalmasíthatja a szexuális életeteket.

szexshop_budapest_szemelyes_vasarlas

Az Intim Center Sexshop Budapest üzleti eladók segítenek. A terméket kibontuk, elemet teszünk bele, megfoghatod, kipróbálhatod, nem fogy otthon csalódás érni. Vagy ha rendeled, lehet, hogy másképp gondoltál valamit, és ne érjen meglepetés: gyere és vedd meg. Manapság már természetes ha valaki sexshopban szerzi be a hancúrozáshoz a kellékeket. Ezek a dolgok kiváló anyagból, ergonómiai formákban készülnek és nagyon jópofák. Mindenki megtalálhatja itt a magának valót.
intim_center_szex_shop_termekbemutatoOnline sex shop – A kategóriák is sokfélék, hát még az áruk. Igyekeztünk részletes leírásokkal megkönnyíteni a választást, a termék megismerését. A rendelés regisztráció nélkül is lehetséges, csak a legszükségesebb pár adatot kell megadni. A fizetési módok sokfélék, fizethetsz átvételkor a futárnak vagy postásnak. A PickPackponton az átvételkor is intézheted az anyagiakat. Átutalással vagy hitelkártyával, bankkártyával is rendezheted a vásárlást. Az áruátvétel lehetséges az üzletben, vagy szállítással ami lehet postás utánvéttel, futár, vagy PickPacpont átvételi helyek az ország egész területén.
Ajánló a legújabb termékekből – A szexkütyük választéka is frissül újabb és újabb eszközökkel, amelyek az emberi test megismerésével, a szexualitás fejlődésével folyamatosan megújulnak. A divat is elért a sex és intimitás világába, a színek és formák is igazodnak a trendiséghez.

Anál izgató, uniszex luxus Dash ButtplugSzáj formájú maszturbátor, Glow Stroker Piercing LipsSzexbaba, életnagyságú Kelly Carmell négykézlábSzexkészlet, 7 darabos, Vibe Therapy AphrodisyFelcsatolható vibrátor és heveder, Harness with Turbo DongLetapasztható rezgő dildó, Rowdy 28 cmElit vibrátor, karcsú Naughty CraftNyelv vibrátor, Rocks Off The LickKétvégű dildó, Vibe Therapy Discover Double DongVibrátoros ujjazó készlet, Muff DriverVibrációs gyűrű delfines, Dolphin LoopKlitoriszkaros, forgófejes Perfect Rabbit Vibe vibrátorNagy teljesítményű elegáns vibrátor, Ovo F6Kicsi G-pont vibrátor, fantasztikus Vibe Therapy

Klitoriszkaros, forgófejes Perfect Rabbit Vibe vibrátor, csikló, hüvely vagy g-pont izgatásra – Anál izgató, uniszex luxus Dash Buttplug análszex kedvelőknek vagy önkielégítés, maszturbálás céljára – Elit vibrátor, karcsú Naughty Craft típus – Letapasztható nagy méretű rezgő dildó Rowdy 28 cm hosszú – Szexkészlet, 7 darabos, Vibe Therapy Aphrodisy férfiaknak, nőknek de leginkább pároknak ajánlott – Felcsatolható vibrátor és heveder Harness with Turbo Dong konyhanyelven műfasz vagy műpénisz leszbikusoknak vagy vállalkozó kedvű pároknak – Száj és nyelv formájú maszturbátor, Glow Stroker Piercing Lips különlegesség – Nyelv vibrátor Rocks Off The Lick nem fárasztó neki a nyalás – Szexbaba, guminő, műnű életnagyságú Kelly Carmell négykézláb helyzetben – Vibrációs gyűrű, farokgyűrű delfines, Dolphin Loop eszköz – Kétvégű dildó, Vibe Therapy Discover Double Dong szexjátékra, de legfőképpen leszbikusoknak – Vibrátoros ujjazó készlet, Muff Driver amivel nagyobb élvezet az ujjazás.
További termékajánlók: Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás információk – Online szexshop webáruház és üzlet Budapesten az Astoriánál – Ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház választékából – Szexshop Budapest, Astoria üzleti termékajánló itt – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex kellékek – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található – Mit vegyek a szexshopban magamnak vagy ajándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria – Szexshop Budapest erotikus eszközei változatos szexhez – Sex Toys Budapest városban – Szexshop Budapest boltban mit is vegyek személyesen – Sex shop ajánló – Erotika show szexshopban vásárláskor – Budapest Sex Shop szaküzlet és webáruház26 A szexshop vásárlás életünk mindennapi megszokott része lett24 – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és webshop20 – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló ésvásárlási tippek18 – Ajánló szexshop szexuális segédeszközökből itt16 – Budapest szexshop áru ajánlat14 – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra12 – Szexshop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok – Budapest sex shop termék ajánló – Intim Center szex shop áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Intim center üzlet – Szexshop Budapest üzletben áruk bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója – Intim Center reklám – Sex shop Budapest termékekből ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló bejegyzés – Intim Center szexshop termékeiből kínáló – Szexshop Budapest webáruházi és üzleti ajánlatok.

Az eredeti cikk: Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás INTIM CENTER © 2019 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexkütyük hatalmas választéka a Budapesti sex shopban

Szexkütyük és a terepszemle: Zümmögő szilikonrovarok, távirányítós masszírozó dudorral felszerelt fehérneműk, lüktető péniszek, amelyeket a művégtagoknál használt anyagból fejlesztettek ki. Vibrátorilag még úgyszólván teljesen szűz voltam, amikor először elhatároztam, hogy felfedezem a szexuális játékok világát. Ám barátaim és ismerőseim körében újabban megfigyeltem, hogy csacsogásaik mind gyakori témái a szexuális játékok. Úgy tűnt, hogy mindenki használja ezeket, szinglik és párok egyaránt. Mindez a csúcstechnikának és az internetes kereskedelem névtelenségének köszönhető. Ez nem volt mindig így, és úgy tűnik, a vibrátorok aranykorába érkeztünk.
Optimista ipari fejesek azt jósolják, hogy ezek a lüktető játékszerek hamarosan olyan elterjedtek lesznek a háztartásokban, mint a kenyérpirító. „Húsz éve a női fehérneműt csak olcsó katalógusokban lehetett árulni, de a Victoria’s Secret széles körben elfogadott termékké tette – meséli Sándor Gárdos klinikai pszichológus és szexkutató. A szexuális játékok ugyanebbe az irányba haladnak.” Úgy döntöttem, hogy magam járom körbe ezt a témát. Többhetes kutatás és előkészület után öt napot szántam ennek a végtelen szexexpedíciónak. Minden, a piacon beszerezhető terméket (mindegy milyen bizarr) kipróbáltam, és pár bizalmas barátnőmmel megosztottam ezt a vagyont, hogy teljes körű véleményt alkothassak. Meglepő felfedezésekre jutottam. Megtanultam, hogy testem képes az öröm oly’ magaslataiba eljutni, amit mindeddig elérhetetlennek tartottam. Arra is rájöttem, hogy érzelmileg teljesen függővé lehet válni a helyi áruházak elemrészlegétől. Kérdés, vajon folytatom-e? Majd meglátjuk.
1. NAP – HÖLGYEK ÉS AJAKRÚZS – Első feladatom volt, hogy néhány nőt toborozzak, akik segítenek a területet körbejárni. Eszembe jutott, hogy Kata már az első találkozásunkkor elvitt vibrátort vásárolni. És persze Emília, a szőke angyal, biztosan befogható. És végül megkértem Julit – göndör hajú üzletkötő –, hogy gondolkozzon, ki tudna még segíteni. Amikor felajánlotta saját szolgálatait, kissé meglepődtem. „Soha nem gondoltam volna, hogy érdekelne ez a dolog” – mondtam neki. Tudatta velem, hogy alkalmanként hatszor is elmegy egy éjszaka alatt, többnyire külső eszközök segítségével. Megdöbbentem és túlzással vádoltam.
„Pedig így igaz – esküdözött. – Ez szinte egy kényszeres-rögeszmés dolog, hogy nem tudok elaludni, amíg nem mentem el hatszor.”
Aznap délután leültem a nappalimban és végignéztem a műanyag és gumiszerkezeteken. Hol is kezdjem? Az élethű Vibrating Tongue-gal (Rezgő Nyelv)? A lila és zöld színű hajlítható egységet minden bizonnyal egy marslakó nemi szervéről mintázták. Úgy döntöttem, hogy egy kicsi, Classic Hide-a-Vibe-nak nevezett valamivel startolok. Ez egy két és fél centi hosszú rózsaszín lövedék – mondhatnánk fallikus –, amit úgy terveztek meg, hogy egy miniatűr rúzsra hasonlítson. (Valójában egy ajakrúzsszerű tokban árusítják, nehogy valaki megsejtse.)
A bekukucskáló délutáni napfényben elnyúltam a kanapén, és lengő rózsaszín szoknyám alá nyúltam a „rúzzsal”. A feje közvetlenül a csiklóm tetejét találta meg, és keresztülrezgett a bugyimon. A macskám riadtan nézett rám, de elfelejtkeztem róla, mihelyt az a kicsi bizsergés erősödni kezdett és elterjedt a lábaimon. Néhány percen belül ott voltam. Ez a kis vacak jelesre vizsgázott.
2. NAP – SEX-O-PHONE – Otthon, amint épp elkezdeném, felhív Gárdos, a szexkutató. Miután áttekintem vele a termékeimet, megjegyzi: „A Wandot sokan túlságosan erősnek találták.” – mondja nekem, miközben ezt az óriást tartom a kezemben. „Ne felejtsen el több törülközőt helyezni a teste és az eszköz közé.”
Ez a törülközős hír megrázott – és kissé riasztott. Rápillantok a Wandra és megállapítom, hogy egyedül a rettenetesen nagy jelzőt lehet erre a fehér segédeszközre aggatni. Úgy tűnik nekem, hogy ez a Wand szörnyű fegyverré válhat.
3. NAP – BUGYIK A MENNYORSZÁGBÓL – Délelőtt a masszírozók szédítő sorban váltják egymást. Ahogy délutáni kávém fő, felvettem a Cal Exotics Vibrating bugyiját, ami egy fekete poliésztertanga, elől lévő zsebében egy apró elemes vibrátor van. Egy szál bugyiban a díványra csúszom. A mini lövedék épp a jó ponton üt, és nekem csak körbe-körbe kell mozgatnom. Ezután felhívtam Emíliát, korábbi munkatársamat és barátomat. Elmesélte, hogy kétszer is orgazmusa volt, miközben irodájában csukott ajtónál viselte. Katival és azután Julival folytatott konferenciabeszélgetésünkön a multiorgazmikus Ivett elmeséli nekünk, hogy ficánkolt az övében ebédkészítés közben. „Ó! És ma használtam a Wandot is. Vagy hússzor elmentem” – meséli.
Emília és én hallgattunk. Kati közli, hogy a Wand „légkalapácsszerű érzését” mindennél elsöprőbbnek találta. „Egyfolytában az a sor jut az eszembe a Szex és New Yorkból, amikor valaki azt mondja Samanthának, hogy ez a Sharper Image masszírozó leégeti a csiklóját.”
A félelmem a Wandtól még tovább erősödött. „Szerintem ez inkább egy kínzóeszközre hasonlít, mint egy vibrátorra.” – mondom. Mindannyian nevetnek, én pedig meg sem merem említeni a törülközőket.
4. NAP – TEREPSZEMLE – Amerikában, a Doc Johnson gyárban vagyunk. Donna köszönt az ajtóban. Épp amikor kezet rázunk, J. C. – egy vidám srác a kutatási és fejlesztési osztályon – kezében három műpénisszel sétál fölfelé. „Melyik tetszik a legjobban?” – kérdezi tőlem J. C., szemében flörtölés csillog. Fogalma sincs, ki vagyok, csak azt, hogy egy nő a célközönségből. Így véleményem ezekről igencsak fontos.
Donna körbevisz a raktárban, ahol több száz dolgozó csöndben öntöget folyékony műanyagot mindenféle elképzelhetetlen méretű, péniszalakú rézedényekbe. Elmeséli, hogy J. C. felelős az öntésért. Megállunk a mexikói munkások egy csoportja mellett, akik elképesztően élethű szőrt helyeznek rá az UR3-péniszekre. Egy Márta nevű idősebb asszony, miközben munkaköpenyét varrja, mond valamit spanyolul, majd az összes munkatársa nevetni kezd. Bár nem beszélek spanyolul, szinte biztos, hogy Márta viccének semmi köze sincs a munkájukhoz. Valójában a szobában mindenki olyan közömbös az általuk díszített lábméretű péniszekkel kapcsolatban, hogy akár mustárt is csomagolhatnának. Amikor hazaérek, elhatározom, hogy a tucat termék közül, amelyikkel játszani fogok éjjel, ki kell próbálnom az egyik vibrátort, amelyik egy valódi péniszre hasonlít. A Hank tulajdonképpen sokkal péniszszerűbb, mint az igazi péniszek, amelyekkel eddig találkoztam, kivéve azt, hogy függőlegesen meg lehet támasztani az alján lévő félgömb alakú zacskón. A díványon ülve, a szerkezetet a lábam közé helyezem és bekapcsolom. Lassan elkezdem körbe mozgatni. Elkezd megremegtetni, hosszú ideig. Valami olyan élmény, mint amikor erős szívdobogásra vágyakozol. Mindkettő túl sok, de nem elég, hasonlóan az igazihoz.
5. NAP – TETŐPONT – Körülbelül 30 termék után – hozzávetőleg 20 még előttem – három társamat bűnre csábítottam. A nappalimban ülve, üres vibrátoros és elemes dobozok szétdobálva, elkezdtük a dolgot. Emília közli, hogy a Good Vibes Rock and Roll élethű péniszvibrátorért rajong. „A Wanddal kombinálva használtam” – mondja. Julit a Cal Exotics Impulse Flirtatious Dolphinja villanyozta föl. Mindent szeretett benne, különösen a különböző sebességfokozatokat: fokozott, lüktető, alacsony és magas. „Az erősről a lüktetőre váltottam, amikor az orgazmus elkezdődött, ami szó szerint percekig tartott” – meséli örömmel. Ami igazán tűzbe hozta Katát, az az Itty Bitty Bump-N-Grind nevű gumieszköz, amiből egy fürt kicsi spagettiszerű csiklandozó lóg le, és amit egy lövedék rezegtet. Természetesen Katának egy olyan kiegészítő eszköze van, ami egyikünknek sem: egy barát. A Bump-N-Grind rácsúszik a péniszre és úgy viselkedik, mint egy gyűrű, finoman vibrál mindkét partner nemi szervén. „Mindketten 15 éves szüzeknek éreztük magunkat, mert olyan sokat ügyetlenkedtünk először. A barátomat is felizgatta” – meséli.
Miután elmentek a lányok és felmértem a szemetes nappalimat, megláttam a Wandot. Nem térhettem ki előle tovább. Bekapcsoltam és a legmagasabb fokozatra állítottam, magamon a tangával. Amikor megérintem magam, mintha áramütés érne. A lökéshullámok azonnal felszaladnak a gerincemen. Kétség kívül ez a legerősebb, a legbizsergetőbb, legfantasztikusabb dolog, amit valaha éreztem (nem számítva persze azok érintését, akiket szeretek). Az első orgazmus kevesebb, mint egy percen belül jön, és másodszor anélkül jön, hogy erőltetném.
MEGÉRDEMELT BÜNTETÉS – Ahogy közeledik a lapzárta, az időhúzás módjait próbálom keresni. Ennek eszközei pedig készen állnak, köszönhetően az ágyam mellett lévő, állandóan bedugott eszközöknek. (Azok az írók, akik otthon dolgoznak, biztosan többet játszanak magukkal, mint a társadalom más tagjai.)
Mit is tanultam tehát? Megtanultam, hogy a nők éppúgy elkötelezettjei az önkielégítés művészetének, mint a férfiak. Azon kaptam magam, hogy rabja lettem a Wandnak, és vajon van-e férfi, aki felülmúlja ezt a mágikus erőt.
A neves szexológusok, Masters és Johnson 1982-ben azt állították, hogy azok a nők, akik a „gyors orgazmus” elérése miatt „erős mechanikus eszközökre” támaszkodnak, végül is nehezebben érik el a nagyobb örömöt partnerükkel. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy állításaik valószínűleg igazak. De nem számít vagy fontos, milyen kielégítő hetet lehet egy rakás vibrátorral tölteni. A hét csak egy rakás vibrátorral és egy pár másik kézzel lehet sokkal jobb. Sajnos a férfiakat nem csomagolják műanyagba és nem lehet a csúcsminőségű szexboltokban venni úgy, ahogy ma a vibrátorokat. De nem könnyű megítélni a fejlődést, mikor jön el a nap, amikor a nő képes lesz különleges igényeinek megfelelő emberi lényt találni – meghosszabbított jótállással! –, aki ott lenne a sarkon. Én egy magasat kérek. (Forrás: Dávid Anna, Playboy)
A vibrátor a múltban:
1653 – Pieter Van Foreest holland orvos új kezelést ajánl a női hisztéria ellen. Az orvosok egyik ujjukkal a hüvelyt masszírozzák, amíg a nő nem kap „hisztérikus rohamot”.
1869 – Hogy a még hisztériásabb nők kezelését elősegítse, az amerikai George Taylor szabadalmaztatta az első, még gőzenergiával működő vibrátort, a Manipulatort.
1906 – A Shelton Eletric Company piacra dobja a Shelton Deluxe-Wayne Vibrátort.
1931 – Sigmund Freud feltételezi, hogy a nőknek van hüvelyi és klitorális orgazmusa.
1960-as évek
A vibrátorokat ismét széles körben hirdetik és újdonságként árulják.
1977 – Joani Blank szexterapeuta megnyitja a Good Vibrationst San Franciscóban. Blank megalkotja Joani Pillangóját, az első csiklóizgató vibrátort. 1998
A Szex és New York egyik epizódjában Charlotte a rajongójává válik a Rabbit Pearlnek. A szexjátékot árusító boltokat rendelésekkel árasztották el a film után.
JELEN – Tanulmányok azt mutatják, hogy a fejlett országokban élő nők nagyjából fele próbált vagy rendszeresen használ vibrátort maszturbáció alatt.

Vibrátor Teeler G-folt izgatós

Vibrátor Teeler G-folt, G-pont izgatásra tervezve a hajlítás miatt. Vibrátor, ujjal vezérelhető Teeler G-folt izgatós az Intim Sexshop Budapest Astoria üzlet és webáruház hatalmas vibrátor választékában.
Szex és maszturbálás célokra is használható. Fantasztikus G-pont vagy csikló izgatást érhetsz el egy ujjaddal. A Teeler 3 sebességes vibrátora ezt az érzést nyújtja, és ezzel megkülönbözteti a többi csiklóizgatótól. Egyedülálló forma, multi sebesség jellemzi, mely egyidejűleg vaginális élvezeteket és csikló stimulációt okoz. A gyűrűsujjad tedd a tartóba, és mozgasd olyan irányba a játékot, amely nagyobb ingert okoz számodra. A vezérlését változó rezgési sebességen is érdemes kipróbálni.
A lila színű vibrátor tengelye puha, míg a csikló stimulátor keményebb és simább. A Teeler Vibe mindezen felül vízálló, nem tartalmaz latex anyagot. Kicsi, hatékony, az összes erogén zónádat tudja kényeztetni. Egyszerűen megrendelheted a szexshop online webáruházából. Elegáns ezüst alapja könnyűvé teszi, és hossza mindössze 6 cm. Próbálkozhatsz análisan is vele. Tényleg azt a kielégülést nyújtja, mely a napi stressz levezetéséhez szükséges.
A kompakt szex játék az Intim Center szexüzletébe is megtalálható. Ha megtetszett, ide is bejöhetsz érte. Cím: Budapest, Károly lrt. 14.

Tovább a vásárláshoz…

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Az eredeti cikk: Vibrátor Teeler G-folt izgatós © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Mini vibrátor, nyakbavaló Neon Party Vibe Necklace

A buli ezzel a szexi nyaklánccal indul! Vegyél egyet te is az Intim Center szexshop üzletében, és még a készülődésnél akaszd a nyakadba! (A sexshopot megtalálod Budapest belvárosában, az V. ker. Károly krt. 14 szám alatt, közel az Astoria metrómegállóhoz. Minden nap nyitva van.) A mini nyakbavaló Neon Party Vibe Necklace csiklóizgatós vibrátor aranyos mérete a melled közé lógva hívja fel majd mindenki figyelmét domborultaidra.
A Neon színével bármilyen ruhádhoz illik, legyen az fekete vagy fehér, vadítóan színes. A partiba érkezve a mini vibrátor alján találod a gombot, amit bekapcsolva elkezd rezegni rajtad a kicsike. A hosszított golyót a nyakláncról könnyen el lehet távolítani, és más lyukba rejteni. Profik az egész parti ideje alatt, mint kényeztetőt élvezhetik vaginális, anális helyeken. Később a zuhany, fürdő ideje alatt vízállósága miatt is bekapcsolva tarthatod.
Klasszikus stílusa vékony, bársonyos tapintású. Szerinted is igazi szexis bulikellék, vágykeltő segédeszköz? Gondolom igen! Ne habozz hát, rendeld meg az elemes vibrációs nyakláncot akár erotikus webáruházból! (A csomag az elemeket tartalmazza.)

Tovább a vásárláshoz…

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Az eredeti cikk: Mini vibrátor, nyakbavaló Neon Party Vibe Necklace © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Csikló masszírozó , tulipán alakú

Csikló masszírozó , tulipán alakú a szexshop csikló izgató kínálatában. Ha szeretné párját meglepni valamivel, itt a remek alkalom! Az Intim Center sexshop üzlete egy szexel teli női kiegészítőt ajánl az alkalomra. Ne egy élő virággal lepje meg a barátnőjét, feleségét, hanem vegyen inkább, egy ennél hasznosabb, többször is erotikus meglepetést és sok örömöt jelentő tulipános csiklóizgatót! A hölgyek odáig vannak tőle!
A hajlított csikló masszírozó, puha rózsaszín, tulipán alakú. Összesen 7 funkciós, ebből 3 állandó fordulaton rezgő, és egy növekvő sebességes. A harmadik mód a pulzáló mód. Nyomás szabályozó gombja az aktus közben is könnyedén elérhető.
A gyűrűs fogantyú segítségével pedig irányítása is nagyon kényelmes. Vízálló, a fürdőszobában is kellemes és hosszú, perceket szerez a női intim területeknek. Működéséhez 2 elem szükséges. Színe rózsaszín. Hossza 12 cm, vastagsága a legvastagabb részén eléri a 3,7 cm-t. Aki szereti a virágokat, mindenképp tartson egy tulip-ot a fiókjában is. Megvásárolható személyesen a Bp. Károly krt. 14. sz. alatt. vagy megrendelhető online a Budapest szexshop webáruházból is. Ez a virág garantáltan nem fog elhervadni, sőt locsolni sem kell.

Tovább a vásárláshoz…

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , , , , , , , , , ,

Az eredeti cikk: Csikló masszírozó , tulipán alakú © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexshop Budapest termékek és bejegyzések

Nincs szexpartnered ás szexuális életed a nullával egyenlő? Ha van párod, vajon igazán mély és fergeteges-e a szerelmi életed? Ha igen, akkor pláne, ha nem akkor is szükség lehet egy kis színesítésre. Vetkőzd le minden gátlásodat, és nézz be egy szexshopba. Mi összeállítottunk neked egy olyan cimke gyűjteményt amik termékekre és cikkekre mutatnak, amelyet biztosan élvezni fogsz.
Először is válassz egy szexshopot! Természetesen a budapesti Intim Centert ajánljuk! Arra mindig van lehetőségünk, hogy felforrósítsuk kissé szexuális életünket! Nem mindegy, hol vásárolsz. Ha aggódó vagy, és attól félsz, hogy összefutsz rokonoddal, vagy a kíváncsiskodó ismerősöddel az utcában, akkor válassz egy olyan helyet, ahová ha bemész, nem gondol senki rosszra. Persze ettől még nem 100 százalék, hogy nem futsz össze valami ismerőssel az üzletben, de ha mégis, ott már a közös érdeklődés miatt találkoztok.

Szexshop_Budapest_Intim_Center_vasarloja

Ha cikinek érzed, hogy az eladó előtt végigfogdosod az összes vibrátort, vagy kellemetlen tanácsot kérni tőle, akkor az interneten is körülnézhetsz. Ma már az ilyesmit online is meg lehet rendelni. De az is megoldás, ha nem egyedül mész, nyugodtan megkérheted a partneredet, hogy kísérjen el. Úgy már mégsem olyan ciki. Egyébként, ha hiszed, ha nem, szexshopba nem csak perverzek, idős kukkolók, és szexmániások járnak. Főként fiatalok teszik ki a vásárló réteget, de nem meglepő, amikor ötven év körüli párok választanak maguknak vibrátort. A vevők többsége nő, és általában normálméretű vibrátorokat és szexi fehérneműket vásárolnak. Persze vehetsz különféle jelmezeket, síkosítókat, erotikus társasjátékokat, és még sorolhatnánk. A biztonság kedvéért azonban összeállítottunk neked egy listát a legjobb eszközökről.
– Vibrátor. A nők legjobb barátja. Ma már lehet kapni kicsit, közepest, nagyot, sőt még óriásit is, amely kifejezetten hasonlít a péniszre, és még vibrál is. Segít a választásban, ha előre eldöntöd, mire is akarod használni a szerkentyűt. Ha szereted, ha beléd hatolnak, de mégis kedveled, ha közben izgatva van a csiklód is, akkor válassz olyat, amely el van látva egy klitorisz ingerlővel. Az szex szerves része lehet, ha a vibrátorral kezdesz játszadozni. Arról nem is beszélve, hogy partneredben ezzel kéjes izgalmakat keltesz. Eszményi élvezetben lesz részed az ún. „vessző” vibrátorral. Ezek hengerformájú vibrátorok, amelyeket maszturbáláshoz és közösüléshez egyaránt használhatsz. Amíg ugyanis a partnered benned van, bátran izgathatod mellette a csiklódat is. Vásárláskor győződj meg arról, hogy a sebesség állítható-e a vibrátoron. Teszteld azt is, hogy milyen a hangja – csendes, vagy inkább érdes, netán túl hangos, stb. Fontos az is, hogy vízhatlan legyen, hiszen megeshet, hogy a fürdőkádban, vagy a zuhanyzóban akarod használni. Miért jó vibrátort használni? Először is azért, hogy egy kicsit megfűszerezd a szerelmi életedet, másodszor pedig azért, hogy könnyebb legyen elérni a vágyott orgazmust. De egyedül is használhatod, legalább jobban megismered a saját testedet. Ez pedig nagyon hasznossá tud válni a hálószobában, hiszen nem hátrány, ha legalább te tudod, mi a jó neked – a partneredet pedig már könnyedén rávezetheted.
– Műpénisz. Szintén nagyon sok méretben kapható. A vibrátor és a műpénisz között az a különbség, hogy utóbbi nem vibrál. Általában speciális gumiból készülnek, és van olyan is, amely enyhén S alakú. Ez kifejezetten ingerli a G-pontot. Kifejezetten jó lehet orális szex közben, hiszen így te is megkaphatod azt az élvezetet, amit a behatolás okozhat számodra. Találkozhatsz olyannal is, amelyiken szíj van. Ezt hozzá kell erősítened a testedhez, és máris férfi lehetsz. Ne gondold, hogy ezt csak akkor használhatod, ha nővel vagy együtt. A fickók is szeretik néha, ha análisan izgatják őket. Persze ez megbeszélés kérdése. Ha netán leszbikus vagy, akkor partnernődnek feledhetetlen élményt nyújthatsz, akár a hüvelybe, akár a fenékbe történő behatolással.
– Mellbimbó csíptető. Ha kedveled az erős csipkedést, fájdalmat, szorítást, akkor ezt imádni fogod, hiszen a mellbimbódat tudod vele megcsípni. Ha azonban jobban kedveled a finomabb élvezeteket, akkor ez nem neked való.
– Hüvelygolyók. Ezekkel a golyócskákkal a hüvelyedet tudod edzeni. Mert mindkettőtöknek szuper élményt nyújtasz vele, ha jó alaposan összeszorítod a pasid péniszét. Persze játékszerek nélkül is végezhetsz izomfejlesztő gyakorlatokat (szextréning link), de ha ezeket a golyócskákat használod, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól csinálod. Szülés után erősen javasolt, de mindenkinek hasznára válhatnak. Ráadásul a gésagolyók segítségével néhány hónap alatt olyan szintre fejlesztheted a hüvelyi orgazmusért felelős G-pontod érzékenységét, hogy az már kevés ingerlés hatására is eljuttat a csúcsra. Ehhez azonban először meg kell keresned a G-pontodat, amely a hüvely belső falán található, a bemenettől 3-5 cm-re. Azt mindenképpen tudnod kell, hogy kizárólag izgalmi állapotban lehet kitapintani. Ezután oda kell tenned a vibráló golyókat, majd néhány percig ott kell tartanod. Néhány hónap múlva érezni fogod a hatást, orgazmusod gyorsabb és sokkal erőteljesebb lesz.
– Péniszgyűrű. Az ernyedt vagy félig kemény hímvesszőre kell húzni a gyűrűt, ami általában gumiból, bőrből vagy fémből készült. Mivel a gyűrű szoros, a vért a hímvesszőben tartja, vagyis az erekció erősebb lesz és tovább fog tartani. Ha a pasid nincs megelégedve a méreteivel, akkor imádni fogja a péniszgyűrűt, mert a hímvessző nagyobbnak látszik és érződik benne. Ha ki akarjátok próbálni, akkor először gumigyűrűt vegyetek – a bőr drágább, a fém pedig félelmetesebb –, de először győződjetek meg arról, hogy jó a mérete. Húsz percnél tovább ne hagyjátok fent, és bárhogyan is alakulnak a dolgok, ne felejtsétek levenni elalvás előtt.
– Rezgő, vibráló péniszgyűrűk. Általában gumiból készülnek ezek a gyűrűk, és egy apró vibrátor van rájuk erősítve, ami a csiklót ingerli. Szintén a partnerednek kell felhúznia. A legjobb hatás kedvéért a pasinak körkörös mozdulatokat kell végeznie a csípőjével közösülés közben, mert a vibrátor így érintkezik a legjobban a csiklóval. Megéri kipróbálni, ráadásul nem is drága.
– Szemkötők. Nagyon jól tudod, mi ez, és pontosan mit kell vele tenni! Bármivel lehet szembekötősdit játszani, de a boltban kapható darabok nagyszerűek a különböző szerepjátékokhoz.
– Ostorok, ostornyelek. Csapkodni kell vele egymást, de egyáltalán nem olyan félelmetesek, mint gondolnád. Jó nagyot szólnak, de csak gyengéden érnek hozzá a bőrhöz – tökéletesek a szerepjátszáshoz. Az ostornyeleket nagyon csinos színekben lehet kapni, de ha szigorú arcot vágsz, miközben használod, tutira te leszel a főnök.
– Szadó-mazo felszerelések. Néha ijesztő, de számolni kell ezzel is. A szexshopban ugyanis kaphatóak szegecselt nyakörvek, bőrfelszerelések, álarcok. Ha nem ijeszt meg, hanem inkább felizgat, akkor vegyél néhány bilincset, vagy egy szegecses nyakörvet. Ha ezekkel élvezni fogod a szexet, és beválik, akkor kiegészítheted igazi bőrszerkókkal – nem lesz olcsó mulatság, az biztos.
– Jelmezek, szexi ruhák, filmek – Nővérkeruhák, tanító nénis jelmezek, fehérneműk, egyrészes feszes cicaruhák… egyenesen a 80-as évekből. Azért vedd figyelembe, hogy ezek nagyon jól néznek ki, viszont iszonyú drágák. De ha nem sajnálod rá a pénzt, és megengedheted magadnak, akkor miért ne?
– Izgató funkciót tölthetnek be a pornófilmek is. Mindketten izgalomba jöttök a látványtól. És ne tagadd, rád is ugyanolyan hatással van egy szexfilm, mint a pasikra. Egy izgató film tehát szintén felpörgetheti a szexuális életeteket. Viszont nemcsak pornóval és vibrátorral érhető el mindez.
Ha mereven elutasítod az ilyen eszközök kipróbálását, megfosztod magad egy igen izgalmas lehetőségtől. Ez pedig nagy hiba lenne mind a saját, mind a párod szemszögéből nézve. Kattints az alábbi, Intim Center szexshop (Budapest, Károly krt. 14. sz.) üzlet és webáruház leggyakoribban előforduló szavai közül arra ami neked tetszik:
Szexshop Budapest termék címkék (cimke):
Szexshop Budapest bejegyzések cimkék (tag): anális budapest csikló csiklóizgató dildó erotika fehérnemű felcsatolható férfiaknak füzér g pont gésagolyó hüvely intim center maszti maszturbálás maszturbátor műpénisz nőknek orgazmus pillangóbugyi pornófilmek potencianövelő párkapcsolat pénisz péniszgyűrű péniszpumpa sex sex-shop sexshop sikosító szex szexbaba szexkellék szexshop szex shop szexshop budapest szextársas szexualitás szexüzlet vagina vibrátor vibrátorok óvszer önkielégítés.

Az eredeti cikk: Szexshop Budapest termékek és bejegyzések © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Csiklóizgatós vibrátor, E-sensual

Csiklóizgatós vibrátor E-sensual a szexshop Budapest Astoria különleges vibrátorai közül ajánljuk. A különleges vibrátor használata egy nagy G-pont orgazmushoz vezethet. Nem átlagos kialakítása és távvezérlése biztosan kielégíti szexuális vágyaidat. Erotikussá teszi délutánjaidat, estéidet, így remek választás az Intim Center szexshop üzletének kínálatából. Puha anyagból, rózsaszínben készült, a nők elvarázslásához.
L alakú designja a hüvelyt, a G-pontot, és csiklót is izgatja egyszerre. Két darab (AA) ceruzaelemmel működik. A termék további jellemzője, hogy gyors és lassú módváltással kellemesen stimulál. Új generációs motorja gyorsan, erőteljesen is tud rezegni. 6 cm hosszú a G-Spot stimuláló. Vízálló termék. 100%-os orvosi szilikon, természetesen bőrbarát. Ajánlott síkosító szert használni a játékhoz. Rendelj belőle az online webáruházban. Az E-Sensual vibrátoros csiklóizgatója langyos vízzel könnyen tisztítható.
Csikló orgazmus: A legtöbb nő a csikló izgatásával jut el az orgazmusig. Vannak, akik az összehúzódásokat még a méhükben is érzik. Amennyiben eléred az izgalmi fázist, de nem elégülsz ki, előfordulhat, hogy szeretkezés után az alhasadban fájdalmat érzel. Vannak nők, akiknél az orgazmus átélése nem csökkent, hanem csak tovább növeli a vágyat, ők képesek több orgazmust is átélni egymás után, és ezután minden egyes orgazmus mélyebb, intenzívebb élményt jelent. Az, hogy mennyi ideig tart a vágytól az orgazmusig eljutni, teljesen változó lehet. Ez is egyénenként változik,és több tényezőtől is függ. A legtöbb nő a csikló izgatásával jut el az orgazmusig, először általában önkielégítés során. Vibrátor és egyéb segédeszközök használatával az orgazmus gyorsabban kiváltható, és elsöprő kéjben lehet részed. Masztitás vagy szex közben is jól jöhet egy kis csikló simogatás dildóval vagy vibrátorral.

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , , , , , , , ,

Az eredeti cikk: Csiklóizgatós vibrátor, E-sensual © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női magömlésről tapasztalatok

– Mikor a férjemmel vagyok, akkor teljesen mellőzöm, levetkőzöm a női mivoltomat. Ilyenkor nem érdekel,hogy eltorzult arcot vágok, folyik a nyálam, remegek, hogy áll a hajam, nyögök, stb…. Ott, abban a szituban teljesen elengedem magam. Majd után rendbe teszem magam. A spicc mennyiségét én nem tudom szabályozni. Van, hogy kicsi de van, mikor a tükröt is leverem, mert olyan nagy az ív. Nekem kis szünetekkel folyamatosak. De láttam, akinek a végén van egy nagy spicc. Nagyon jó, hogy különbözőek vagyunk így nem lehet setétbe összetéveszteni senkit. Nem vagyok szex guru, hisz én is képezem magam, hogy a férjemnek jó legyen és persze nekem is. A férfiak sem mentorok, hogy kitalálják a nőnek mitől lesz orgazmusa, fordítva is igaz. De meglehet mondani neki, mitől lesz Nekem jó és mit kerüljön. Ezt vállalni kell!De azért előtte illik mindenkinek a saját testét felfedezni, hogy mire is reagál. Egyik nap az lesz, amit Én akarok; de a következő nap az lesz, amit Ő szeretne!
Női magömlés, női ejakuláció, squirt: Nem tudom, az olvasónak van-e erről személyes tapasztalata önmagánál vagy partnerénél, illetve találkozott-e már olyanokkal, akik ismerik a G-zóna és a női magömlés jelenségét, s tudtak erről hiteles információt adni.
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletében kaphatók olyan szexuális segédeszköztök és vibrátorok, dildók, amelyekkel a G-folt és a csikló is könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz. A képen látható dildó többféle változatban kapható.

no_vibratorral

Egy német származású nőgyógyász állapította meg, hogy a női szervezetben található a prosztatához hasonló mirigy, ami a szexuális izgatásra megduzzad. Benyúlva a hüvelybe a hasfal felőli oldalon ki is tapintható, színe is más lesz, innen ered a „folt” elnevezés. A G-folt izgatására a nők először gyakran csak vizelési ingert éreznek, majd ez csap át gyönyör érzésébe, a mirigy megduzzad, és ebben az esetben az orgazmust a mirigy által kilövellt váladék is kíséri, ami nem a hüvelybe, hanem a húgycsőbe ürül.
A G-folt és a „női magömlés” tényét ma már nem vitatják, de azt még nem tudni bizonyosan, hogy minden nőnél előfordul-e. Úgy tűnik, hogy a nőknek csak töredéke tud beszámolni ilyen élményről, bár elvileg minden nőnél megtalálható ez a mirigy.Mindenképpen tanulságos lehet elolvasni az alábbi vallomásokat, elsősorban természetesen a nőkét. Vallomások a női magömlés átéléséről, egy 45 éves tisztviselőnő így beszélt erről:
– Saját tapasztalatomból már régóta tudok a női magömlésről. Eleinte zavart egy kicsit, de mindig tudtam, hogy normális jelenség, s a váladéknak semmi köze a vizelethez. Másféle orgazmusokkal összehasonlítva a magömléses orgazmus tökéletesebbnek tűnik. S érdekes, hogy a mélyebb kielégülés ellenére sokkal könnyebb utána újra izgalomba jönni. – Más vallomások is utalnak a G-zóna, G-pont ingerlésével elért többszörös orgazmusokra. Arról azonban nem találtam adatot, hogy az így keletkező második és további orgazmusoknál is van-e magömlés, aminek mennyisége föltehetőleg ugyanúgy csökkenő tendenciájú, mint a férfiaknál. Egy 30 éves asszony elmondja, hogy akkor fedezte föl a G-zónát, amikor partnere benyúlt a hüvelybe.
– Azt hittem, hogy fordított csiklóm van, ami befelé nőtt, a hüvelyembe. Számomra ennek ingerlése sokkal kellemesebb volt, mint a helyén levő csikló ingerlése. Mégis zavarban voltam, mert úgy tudtam, hogy a rendes csikló az egyetlen ingerelhető része a női nemi szervnek. – Ez a vallomás azt juttatja eszembe, hogy a csikló (a normális csikló) bizonyos fokig belülről, a hüvelyből is ingerelhető. Így a G-zóna – pontosabban a mögötte levő mirigy vagy mirigyek – és a csikló ingerlése összekeveredik, nem nagyon különíthető el. Egy asszony, aki 16 évesen kezdte a nemi életet:
– Amikor először megtörtént, nagyon megijedtem. Egyszerűen nem értettem, mi történt! szexuális kielégüléskor úgy éreztem, mintha bepisiltem volna. Mindketten nagyon zavarba jöttünk, bár tudtam, hogy nem pisiltem. Ez később is előfordult, de csak közösülés során, önkielégítéskor nem. Amikor aztán pesszáriummal kezdtem a fogamzás ellen védekezni, abbamaradt, s azóta sem fordul elő. – Több vallomásból is az derül ki, hogy a pesszárium alkalmazása megnehezíti vagy meggátolja a G-folt hatékony ingerlését – egyelőre nem tudjuk pontosan, miért. Egy 35 éves nő arról számolt be, hogy anális (vagyis a végbélnyíláson keresztül történő) közösülés során ismerte meg a szóban forgó mirigyek ingerlésével járó gyönyört:
– Olyan volt, mintha a hólyagomat érte volna el. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy bepisilek, de aztán az élvezet egészen magával ragadt, furcsa hangok törtek föl belőlem. – Ez a helyzet, a közösülés hátulról, teljesen megfelel a fentebb ajánlott helyzetnek, ami persze nem anális, hanem vaginális, vagyis hüvelyben történő közösülést feltételezett. Ha meggondoljuk, hogy az emlős állatok szinte kivétel nélkül hátulról közösülnek, nyilvánvalóan van valami ősi ebben a testhelyzetben. Tény, hogy igen sok nő kedveli a hátulról történő közösülést. Ennek okát általában nem tudják megmagyarázni, de lehet, hogy épp a G-zónában találjuk meg a magyarázatot. E
Egy 27 éves fiatalasszony azzal a panasszal fordult a házassági tanácsadóhoz, hogy amikor elkezdi férjével a közösülést, mindig olyan erős vizelési ingere támad, hogy rögtön föl kell kelnie, pedig minden szeretkezés előtt gondosan WC-re megy. Férje emiatt nagyon dühös. S maga arra vezeti vissza a problémát, hogy gyermekként is sokáig ágyba vizelt. A tanácsadó megnyugtatta, hogy nem kell megijednie az észlelt vizelési ingertől, mert csak az élvezet bevezetője. Ezt követően a pár nemi élete rendeződött.
Egy másik nő arról számolt be, hogy férje távollétében úgy maszturbál, hogy egyik kezével a csiklót ingerli, a másikkal pedig a G-zónát, s ezt sokkal élvezetesebbnek találja, mint ha csak az egyiket ingerelné.
Egy beszámolóból az derül ki, hogy a lányt elhagyta a partnere, mert fölháborodott a lány „borzasztó szokásán”: mindig levizeli őt, amikor a közösülésben elér a kielégüléshez. Az elkeseredett lány orvoshoz fordult, aki szerint egyes nők az orgazmus során elvesztik a kontrollt a húgyhólyag felett, s ezt nehéz kikezelni. A lány ezután évekig kerülte a szexet, s rengeteg pénzt és időt fordított gyógykezeltetésére. Míg végre kiderült, hogy nem vizelésről, hanem női magömlésről volt szó.
Szerencsére nem mindenkinek okoz ez ilyen gondokat. Egy tíz éve házas nő vallomásából kiderül, hogy kezdettől fogva volt magömlése, de sem ő, sem férje nem törődött vele. A G-zónát csak nemrég vették észre, s tapasztalták, hogy a szexuális izgalom kialakulása során a hüvelynek ez a része megduzzad, szinte kiemelkedik környezetéből. A magömlés mennyiségileg vetekszik a férfi magömlésével, s a váladék néha olyan erővel spriccel, hogy szinte súrolja a férfi alhasát. Nemi életüket mindketten nagyon kielégítőnek tartják.
De hogyan látják mindezt a férfiak? Egyikük a következőket írja:
– Amikor szájjal ingerelem a feleségemet, egyik ujjamat bevezetem a hüvelyébe, s az ujjam hegyével érzem, ahogy egyre jobban megduzzad ott bent valami, s aztán egyszerre csak kezd folyni a váladék, s ő kielégül. – Vannak férfiak, akik kifejezetten kedvelik a női magömlést. Ők azok, akik tudják vagy legalábbis sejtik, miről van szó. Természetesen nem minden férfi ilyen. S ezért van az, hogy sok nő igyekszik titokban tartani saját magömlését. (Amit – ha a férfi is kielégül – nehéz megkülönböztetni az ondótól.) Vannak nők, akik – a körülmények folytán vagy kedvtelésből – inkább önkielégítés során tudják élvezni saját magömlésüket. Ügyes testhelyzeteket találnak a G-folt könnyebb elérésére, például guggoló vagy térdeplő helyzetet. Gyakran alkalmaznak hüvelybe vezethető, hímvessző alakú vibrátorokat. De az is előfordul, hogy a csikló ingerlése révén is bekövetkezik a magömlés. Érdekes megfigyelés, hogy a női magömlés a hüvely körüli izmok állapotával is összefügg. Egy fiatal anya így ír erről:
– Korábban voltak bizonyos vizelési problémáim. A szüléstől a hüvelyem annyira kitágult, hogy szűkítése érdekében elkezdtem hüvelyizom-gyakorlatokat végezni. Ennek jó hatása nemcsak a vizelési problémák megszűnésében mutatkozott, hanem abban is, hogy magömléses orgazmusaim lettek! A férjem ezt nagyon jó fordulatnak találja, s én is nagyszerűen érzem magam. Kívánom, hogy a hüvelyizom-gyakorlatok révén minden nő eljusson ezekhez az élményekhez! – Az említett gyakorlatokat már részleteztük. Tény, hogy mint minden egyéb képesség, a szexuális képesség is fejleszthető, s ez a női magömlés képességére is érvényes. A fejlesztő hatás pedig elsősorban a helyes technikával végzett gyakorlástól várható.
A helyes technikát illetően túl sokat ugyan még nem tudunk, de néhány fontos utalás már a fentiekben is olvasható, különösen a G-folt megtalálása és ingerlése tekintetében. Ezek közül legfontosabbnak tűnik a kézzel (egy vagy két ujjal) történő ingerlés és néhány közösülési testhelyzet.
– Nekem 25 evesen volt elöször, a pasival az volt a legelsö szexünk, nyalta a pinám, es en ugy folytam! De nagyon! Utana nem tudtam hogy mi volt ez, szegyeljem e magam. azota ferjhez mentem (nem öhozza) ,a ferjemmel is szokott lenni, de öt soha nem felejtem el! nem vagyok es nem is voltam szerelmes bele, de ö volt a legjobb! Meg egy ilyen pasi nincs a földön!
– Nekem egészen másképp műxik. Nem akkor van, amikor az orgazmus, biztos, hogy a hüvelyből jön, mert világosban a párom megnézte, s rengeteg jön, ha nem lenne törölköző, úszna minden alattam. S nem az elülső rész, a G-folt ingerlésekor, hanem bármely rész, a lényeg a mélység, kb. 5-7 cm-re bent, s körben, bármelyik részt megnyomja….
– Egyszer véletlen csináltunk a párommal olyat, hogy ő volt felül, s közben kézzel megfogta, s úgy feszegette bennem minden irányban jó erősen, na akkor ömleni kezdett – többször is. Még egy másik pozícióban is biztos jön, ha kipróbáljátok: fekszel hanyatt, a párod rajtad van, de nem simán, hanem a feje a lábad felé néz, vagyis fordítva, s akkor nagyon megfeszül benned, igaz, a férfinak óvatosan kell mozogni, mert nagyon lefeszül neki. De akkor még jobban jön, sőt sokszor spriccel szinte, elázik egy törölköző egy alkalommal. Akkor van ilyen, amikor már eléggé kellemes a dolog, akkor jön jobban, könnyebben, s kell hozzá egyfajta ellazulás, hogy …no, most engedem, hogy kijöjjön….Maga a dolog nem függ össze az orgazmussal, nem akkor jön, de nagyon kellemes érzés, minél többet csináljuk, annál jobb. Talán egyszer együtt lesz az orgazmussal. Most már minden alkalommal van ilyen is, mert hiányzana, elég pár perc, s utána olyan könnyű belül, pedig még nem voltam akkor a csúcson. Előtte csinálunk ilyet. Azt hiszem nagyon rászoktam. Nem volt nehéz. Csak nem tudom elképzelni, miből és honnét jön a sok folyadék. Mert nemcsak a G-pontnál jön, hanem körkörösen minden résznél a hüvely közepe táján valahol, s jó erősen meg kell nyomni azt a részt és olyan mint amikor bepisiltem. De nem fáj. Csak kellemes. Hol fér el ez az elképesztő mennyiség?
A női magömlés témában squirt, squirting cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése – 2. A női ejakuláció jellemzői – 3. Hányféle orgazmus van a nőknél? – 4. A női magömléses orgazmus feltételei – 5. A női magömlésről tapasztalatok – A G-pont izgatása, és a női magömlés.

Az eredeti cikk: A női magömlésről tapasztalatok © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.