Címke: előjáték

Így kell nyalni! Nyelvlecke és bemutató képek

Nos, mindenképp két fontos része van a nyalásnak, amik persze szorosan összefüggenek. Van egy érzelmi és egy technikai rész, az érzelmihez tartozik a megfelelő felkészítés, a technikaihoz pedig a tettek.
Azok közé közé tartozom, akiknek sokkal fontosabb a másik kielégítése, és élveztetése, mint a saját magam. Persze imádom a szexet, és nagyon élvezem, de a női élvezet rendkívüli pozitív hatással van rám, szóval magamért is csinálom. Hogyan nyaljunk puncit, avagy repítsd a mennybe a nődet cikk itt:

A mesterfokú nyalás fontos eleme, hogy az érzelmi felkészítés már a találkozás előtt megkezdődik, a barátnőmnek megírom, hogy mennyire vágyom rá. A tapintásaira, a csókjaira. Ezt akár a munkahelyemről is elküldöm chaten, nem kell belemélyedni, de célozgatok rá.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy a barátnőmmel mindent meg tudunk beszélni, tehát a szexualitást is bőven, kendőzetlenül átbeszéljük.. Az érzelmi előkészítés másik alapköve a fokozatosság és az incselkedés. Az egész testét fel kell készítenem arra, amit tenni fogok vele. Végigcsókolom az érzékeny területeket, simogatom. Ez gondolom mindenkinél más, más intenzitással. Szexistenként így nyaljuk puncit, ezt minden férfinak tudni kell bejegyzés itt olvashstó:

Finoman, lassan, incselkedve
Rátérnék a fizikális részre, mert különben nagyon hosszú lesz a bejegyzés. Ha van elég időnk a szex kellemes felépítésére, akkor lehet igazán jól megélni a dolgot. A belső combok simogatásával kezdek, de van, hogy a lábujjrágástól, nyalogatással mászok fel végig a puncijához, csókolgatom, nyalogatom. Nagy kedvencem a combközépre egy nyálcsepp, amit a lába hajlítgatásával próbálok a szeméremajkaira csorgatni. Az ilyen távolabbról ejtettek mehetnek a csiklóra, vagy az ajkak közé is.

Szinte sohasem esek neki egyből a puncijának. Csak bekígyózom a combjai közé, és szépen, az orrom, vagy az ajkaim kis érintéseit szórom el a vénuszdombján, az ajkain. Nagyon kicsi érintések, egy tized másodpercig. A következő körben már puszikat adok. Esetleg a csiklóra is, de nem kezdek el dolgozni rajta. Csak apró puszik, a szeméremdomb és a gát közötti szakasz minél több pontjára.

A nyelvem sem direkt módon használom, hanem végigsiklatom a kis és a nagy ajkak között, és van, hogy ujjal kicsit széthúzom őket. Fokozatosan, egyre nyálasabban csinálom, belassulva, egy egy ponton elidőzve. Nem mozog semmi, a nyelvem a nyelvizom feszítésével nyomom neki, a csiklójának, vagy a hüvely bejáratának, a gátban, vagy a popsijába.

A csikló szájjal történő izgatása szerintem olyan, mint egy jó csókolózás, a szerelem minden energiáját bele kell vezetni. Szinte az egész testemen érzem, hogy fellódul valami hullám, ami a számban koncentrálódik. Gyengéden, de odaadóan szinte eggyé akarok válni a szeméremtestével.

A nyalás tiktos technikáira már okostelefon alkalmazás is van. A nyalás maga nem csak nyelvvel zajlik, az alsó és felső ajkam is részt vesz benne, szerintem a csak a nyelv ér oda nyalás nem működik jól. Csókolni kell a szeméremajkak közötti részt. Szenvedélyesen. A nyelvem mindig gyorsabban mozog, míg az állkapcsommal erős, de nem durva mozdulatokkal csinálom azt a tolást, ami az alsó ajkamat mozgatja. Néha finoman rászívok a csiklóra, és van, hogy a hüvelyhez lenyalva, az orrommal szántom végig az ajkak közti területet, szépen, gyengéden. Mindig igyekszem a nyelvem bedugni a hüvelyébe. A popsinyílás is szoktam nyalogatni.
Így el lehet érni egy csikló alapú orgazmust. Persze közben folyamatosan figyelni kell a reakciókat, vagy amit a nő mond. Nem kell kísérletezgetni, bele kell állni egy fokozódó kényeztetésbe, A nő ritmusának megtalálása csodás feladat.

Ha az ujjaimat is használom, törekszem a hüvely mellső falának finom dörzsölésére. A G pont megtalálása egy szép feladat, ezer tanulmány van róla. Én is igyekszem a c-be görbített mutató- és középső ujjas formával dörzsölni, csiklandozni ezt a pontot. Viszont a hüvely bejárata és a g pont közti szakasz simogatása, kérésre változtatott intenzitással nagyon kellemes eredményeket hoz.

Hüvelykujj nem jó az ujjazáshoz
Az ujjazás egy másik, nagyon jó eleme az, amikor a hüvely alsó, gát felőli oldalát nyomom le ujjal. Ez azt eredményezi, hogy a hüvely úgy reagál, mintha egy pénisz feszítené, szóval szépen nedvesedik.

Van még egy technika, amit érdemes elsajátítani: amikor a két összezárt ujjal, a hüvelyt a gát felé nyomva, az arcot a szeméremtestre tapasztva vákuumot képez. Ez a vákuum automatikusan, érintés nélkül izgatja, és vérrel telíti a g-pont területeit. Nehéz, de kellemes feladat.
Az ujjukat szívesen alkalmazóknak ajánlom hogy figyeljék meg, a középső ujjat kevésbé erősen, de sokkal gyorsabban lehet mozgatni, mint a mutatót. Úgyhogy finom, gyors, remegtetős izgatásra kiválóan alkalmas.

Illetve az, hogy a záróizmok, illetve a popsi izgatásánál ki és mit használ, mindenkinek saját dolga. Legtöbben anális izgatókat használnak. Nagyon kellemes, de jóval óvatosabb tevékenység ez. Szeretni kell, meg kell beszélni, ki kell tapasztalni.

A vibrátor, avagy Casanova újra hódít
Valóban mondhatnánk azt is, hogy Casanova újra itt van és hódít, de most egy kicsit modern formában, egy női testi vágyakat kielégítő szexkellék alakjában. A régi sztorikból ismerjük, hogy Casanova tudta mi kell a nőknek testileg és lelkileg, éppen ezért volt olyan nagy a népszerűsége.
A tudás, amit birtokolt az sok gyakorlással elérhető, fejleszthető vagy a modern technika révén ma már reprodukálható egy fizikai örömszerző formájában. A vibátorok a legjobb segédeszközök a nyaláshoz, csak gondolj arra, hogy nem fárad el mint a nyelved. A vibrátorok egy orgazmus mágusok.

Szexshopból így válassz vibrátort

Méretében és anyagában és árban nagyon sokféle vibrátort lehet kapni egy szexshopban. Ez nagyon jó, de megnehezítheti a választást. A számtalan formából és gyártóból nem könnyű kiválasztani a személyes igényeinknek legmegfelelőbbet. A tökéletes vibrátor megtalálásához segítünk infókkal. A legtöbb vibrátor férfi nemi szerv, merev pénisz alakú, ezek a valósághű vibrátorok. Sok olyan modell is kapható, ami egyáltalán nem hasonlít a falloszra.

vibrator_valasztek_intim_center

A vibrátorok legismertebb gyártói: California Exotic, , , , , , , , , , , , , , , , , , . A vibrátorok legismertebbb fajtái:
– Rúdvibrátorok: hagyományos rakéta vagy rúdvibrátorok, általában műanyagból készülnek és külső valamint vaginális használatra egyaránt alkalmasak.
– Realisztikus vibrátorok: formájuk gészen élethű, úgy festenek akár „igazi” pénisz- egyik-másik herékkel, erekkel is ellátott. Elemmel működnek, minden méretben kaphatók.
– Csiklóizgató vibrátorok: bár minden vibrátor alkalmas a klitorisz, csikló izgatására, ezeket a példányokat kifejezetten erre tervezték. Kizárólag külső használatra! Alakját tekintve általában apró, tojás alakú, az ínyencek azonban válogathatnak a macska, rúzs, delfin és emberi nyelv formájú csiklóizgatók közül is. Használatuk során a csiklóra fókuszálva az eszközt, váltogathatjuk a vibráció sebességét és intenzitását. Fontos szabály: ne próbáljuk tojásvibrátort a végbélbe felhelyezni, mert orvoshoz kerülhetünk, ha nem akar kijönni.

vibrator_valasztek_szexshopban

– Rögzíthető vibrátorok: a handfree típusok, melyeknek előnye, hogy nem kell folyamatosan kézzel tartani őket. Szíjjal rögzíthetők, és szintén a klitorisz stimulálására alkalmasak. Egyik ilyen típus az pillangó vibrátor, mely különlegesen mély, intenzív stimulálásra alkalmas. A rögzíthető vibrátorok további előnye, hogy aktus közben is viselhetjük, s az extra csikló izgatásnak köszönhetően a kielégülés nem marad el.
– G-pont vibrátorok: hosszú és karcsú darabok, elhajló véggel, hogy elérhessék azt a mágikus pontot, amit sokszor évekig hiába keresgélünk. Férfiak is használhatják, mert csodákra képes a prosztatával!
Ezek az izgatók nem csak magányos órákon egyedül, maszturbálásra használhatók! Szex előtt vagy közben kiváló kiegészítők előjátékhoz vagy utójátékhoz kedvesed kényeztetése mellett. Továbbá a vibrátorok használata remek lehetőség arra, hogy szexualitásodban jobban elmélyülj, tapasztalataidat bővítsd/színesítsd.
– Mire használod? – A csiklódon akarod használni? A vaginádba vagy a fenekedbe akarod rakni? Csak mert szinte minden, ami vibrál, jó a csikló és környéke ingerléséhez, a fallosz alakú vibrátorokat pedig a vaginán kívül is lehet használni, ha eléggé rezeg a végük. Egyszerre akarod érezni a behatolást és ingerelni a csiklódat? A kettős funkciójú vibrátoroknak köszönhetően nem kell választanod a két érzés közül. Az elektromos vibrátorok erőteljesebbek, ezért ha nehezen éred el az orgazmust, akkor először ilyen típusút válassz.
Ha fenekedbe akarod dugni a vibrátort, akkor csak olyat használj, ami a talpa felé vastagabb, és ezért nem tudod teljes hosszában bedugni. Léteznek olyan vibrátorok, amiket kifejezetten erre fejlesztettek ki, ezért ha az anális játékot szereted, ez lehet a legjobb választás számodra.
– Milyen erős vibrálást szeretnél? – Ha még soha nem használtál vibrátort, akkor ezt a kérdése nem könnyű megválaszolni, úgyhogy készülj fel a kísérletezésre! Ha önkielégítés közben nem gyengén megérinted, hanem erősen dörzsölöd a csiklódat, akkor valószínűleg az erősebb vibrátorokat fogod kedvelni. Az elektromos vibrátorok a legerősebbek, az egyetlen ceruzaelemet használó zselés-gumis vibrátorok pedig kevésbé intenzívek. Válassz olyan vibrátort, aminél állítani lehet a vibrálás gyorsaságát, aztán játszogass vele addig, amíg ki nem deríted, melyik fokozat visz a mennyekbe.
– Mennyi pénzt szánsz rá? – Az olcsó vibrátorok között is vannak olyanok, amik erőteljesek és jól néznek ki. Vannak, akik először vesznek pár olcsóbb darabok, és kipróbálják őket. De ha úgy érzed, hogy a forgó, ide-oda mozgó, kétfunkciójú luxusvibrátor a neked való, akkor hagyd a többit, és vedd meg ezt azonnal! Árban 2.000 Ft-tól 65.000 Ft-ig választhatsz!
– Mekkorát szeretnél? – Az apró, pár centis vibrátorok tökéletesek azoknak, akik sokat utaznak. De ha a vibrátorod soha nem megy messzebb az éjjeliszekrény fiókjánál, akkor más szempontok alapján kell méretet választanod. Az elektromos vibrátorokat nem tudod túl messze vinni a konnektortól, de az érzés, amit nyújtanak, messze meghaladja az elemes vibrátorok teljesítményét. Ha behatoláshoz szeretnéd használni a vibrátort, akkor a vastagság ugyanolyan fontos, mint a vibrálás erőssége. Ha nem vagy biztos abban, hogy milyen vastag legyen, inkább kisebbet vegyél, mint nagyobbat, hogy az új játékszered biztosan jó legyen.
A saját stílusodat és ízlésedet is figyelembe kell venned. Ha az információkat mérlegelted és két-három vibrátorra le tudtad szűkíteni a kört, akkor ideje elvetni a józan gondolkodást, és válaszd azt, amelyik a legjobban beindítja a fantáziádat. Ez lehet a legszebb, a leggöcsörtösebb, vagy esetleg a legismerősebb. A vágy és az ízlés nagyon személyes és egymással kapcsolatban álló dolgok, úgyhogy azt a vibrátort válaszd, amelyik beszél hozzád. Sikosító használata minden vibrátorhoz ajánlott. (Források: Női portál, Intimsziget, Szexpláza)

Az eredeti cikk: Szexshopból így válassz vibrátort © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

Szex

Az emberi szexualitás a viselkedések, folyamatok és társadalmi jelenségek széles körét öleli fel. Biológiai értelemben idetartoznak a közösülés és más nemi kapcsolatok, valamint a szexuális viselkedés pszichológiai és fiziológiai aspektusai, a szociológia szemszögéből a kulturális, politikai és jogi vonzatok, filozófiai szempontból pedig az erkölcsi, etikai, teológiai, spirituális és vallási megközelítés.

szex_szexi_fehernemuben

A szexualitás az emberi párkapcsolatok szerves része, kis szemelvények: A szex lényeges a magyar nők szerint! Egy felmérésben a megkérdezettek 29 százaléka hetente háromszor szeretkezik, húsz százalékuk kétszer egy héten, de 16 százalék is hetente egyszer él szexuális életet – derült ki egy, a nők szexuális szokásairól végzett felmérésből. A magyar nők egyötöde vélekedik úgy, hogy lehet jó a szex szerelem nélkül is, a spanyol nőknek azonban 51 százaléka válaszolt erre a kérdésre igennel.
Az is kiderült, hogy a nők számára fontos kérdés a fogamzásgátlás. A megkérdezettek legalább 4-5 fogamzásgátlási módszert soroltak fel, ezeken belül a legnépszerűbb az óvszer (30 százalék) és a tabletta (28 százalék) használata.
Magyarországon 13 százalék azok aránya, akik semmilyen módon nem védekeznek szexuális együttlétkor, illetve a szeretkezés megszakítását vagy az úgynevezett naptár módszert alkalmazzák. Szerbiában a megkérdezett nők 22 százaléka nem védekezik. Az óvszert használók egyharmada mondta azt, hogy a kondom használata során előfordult, hogy a védekezésbe hiba csúszott.
A szex nevei: rendkívül változatos lehet, még a megnevezése is sokféle, ezek a szavak szexuális jellegűek: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .
Egy szavazás szerint az emberek 52 %-át izgatják a szexi nyögések és sóhajok, amíg 37 % egyenesen a trágár szavak hallatára indul be. A szexuális fantázia határtalan, az emberek nagy része használ valamilyen segédeszközt, amellyel feldobja az együttléteket. Sokan azonban megelégednek a természet adta lehetőségekkel. Ők gyakran arra kérik a párjukat, hogy mondjanak obszcén szavakat szeretkezés közben. Mivel elég gyakori a leírt jelenség, kíváncsiak voltunk arra, vajon hogyan reagálnak egy ilyen felvetésre olvasóink. A csúnya szavak megengedettek szex közben, de erről megoszlanak a vélemények:
– Na ezt még életemben nem mondtam. A szopjad, pucsíts, ribanc, kurva vagy meg hasonlók mennek, de a szétkúrlak még eszembe sem jutott. Nem tetszik, nem fogom használni ezután sem.
– Na ezt valahogy meg kéne jegyezni. De egy férfi mit mondjon a nőnek? Én utálok beszélni közben. Vagy kefélünk vagy beszélünk.
– Naná,hogy szeretem amikor azt mondják nyögve: dugjál még keményebben, isteni vagy, imádom mikor a farkad a számban van, nincs is ennél jobb!
– Engem kifejezetten felizgat a szex közbeni trágár szóhasználat, oda-vissza! Imádom a szabad szájú csajokat amúgy is, szerencsére sok ilyennel találkoztam már eddig! Volt köztük olyan is, aki szende szűz kinézetű volt, de mikor dugtunk, mint a kaméleon, színt váltott, és olyan “választékosan beszélt”, hogy csak ámultam-bámultam!
A szexualizmus, szexista, hedonista az a nézet, amely szerint a nemi ösztönnek döntő befolyása van az emberiség tetteire, érzéseire és gondolkodására. Elsősorban Freud képviselte azt a nézetet, amelyből számos hamis következtetést vont le. A szexualitásnak sokféle befolyása van az ember életére. A szexualitás csak az élet egyik területe, mellette nem szabad elhanyagolni a többi olyan területet amely a szociológia, a biológia a fiziológia és a pszichológia foglalkozik. Az a nézet is téves, amely a szexualitásnak a társadalmi életben tulajdonít döntő szerepet, mert az valójában az anyagi élet egésze és az ember anyagi feltételei határoznak meg.

budapest_szexshop_arubemutato.jpg

Szex eszközök: Az erotikus újdonságok férfiaknak és nőknek egyaránt fontosak. Egy szexshop üzletben minden olyan termék megtalálható amely örömszerzésre kiváló. Megveheted ezeket szexüzletben, vagy megrendelheted online sexshopban. Szexuális segédeszközök online szexshop webáruházban: cikkek, pornó, szex, szex dr, szexhírek, potencia, potenciagyűrű, potencianövelők, vákumpumpák, szexkellékek, dildók, játékok, maszturbátorok, popsi izgatók, sikosító, szexbaba, szexi ruhák, vaginák, vibrátorok, videók. Részletesebben: vibrátor, dildó, csiklóizgató, felcsatolhatómaszturbátor, anális, péniszgyűrű, gésagolyó, szadómazó, potencianövelő, sikosító, szexpatika, szexbaba, alkategóriákban a szex esközök pontosabban: G-pontos vibrátorok, exkluzív vibrátorok, letapasztható vibrátorok, realisztikus vibrátorok, rúdvibrátorok, speciális tudású vibrátorok, zselés szilikonos vibrátorok, exkluzív dildók, kétvégű dildók, realisztikus dildókcsiklóizgatók, pillangók, tojások, felcsatolható eszközök, intimkészletek, vibrátor nélküli masztrubátorok, vibrátoros maszturbátorok, segédeszközök, anális eszközök vibrátorral, anál golyók, anális eszközök vibrátor nélkül, prosztataizgatókmandzsetták, hosszabbítók, péniszgyűrűkbilincsek, kötözők, egyéb szadómazó, maszkok, mellcsipeszek, paskolók, ajándék tárgyak, játékok társasjátékok, vicces és humoros ajándékok, potencianövelők, sikosítók, intim higiénia, krémek, sprayk, óvszerek, parfümök, szexbabák, szexi ruhák és fehérneműk, cicaruhák, harisnyák, kiegészítők, szexi jelmezek, szexi ruhák, dvd pornó és erotikus filmek.
A férfi számára fontos:
Ne szívesség legyen – A férfiak nagy része sajnos abban a tévhitben él, hogy a nők nem képesek élvezni a szexet, vagy legalábbis nem tökéletes számukra az együttlét. Kétségeiket egyedül az oszlathatja el, ha azt érzik, hogy partnerük éppúgy vágyik rá, mint ők maguk. Ez persze nem azt jelenti, hogy sikongatással, hangos nyögdécseléssel fejezheted csak ki az élvezetet, ennek ezer és ezer más módja is van. Soha ne hagyd figyelmen kívül, hogy a pasi csak akkor kap visszaigazolást arról, hogy jó az, amit csinál, ha nem fukarkodsz a dicsérő szavakkal, elismeréssel, elragadtatást kifejező mozdulatokkal. Fontos tehát, hogy valamilyen módon add a tudtára, nemcsak azért vagy együtt vele, mert ő annyira akarja, hanem neked is létfontosságú a szexuális együttlét. Soha, de soha ne verd át partneredet, ne színlelj orgazmust csak azért, hogy ő jól érezze magát, vagy mert a „hagyd magad, előbb szabadulsz” elvet gyakorlod. És ne tégy olyasmit a kedvéért, amit magadtól nem tennél! Ha például undorodsz attól (vagy az elveiddel nem egyezik), hogy szádba vedd a péniszét, ne tedd azért, mert ő nagyon szeretné. A férfiak szinte kivétel nélkül megérzik, ha nem őszinte az, amit adsz.
Gondtalan együttlét – A férfiak gyakran képesek érzelem mentesen szexelni, imádják a sebességet, a spontán, gyors együttléteket. Sokuk állítja, hogy életük legnagyobb szexuális élményét olyan nővel élték meg, akihez semmiféle érzelmi szál nem fűzte őket. Ezért ne várd azt, hogy partnered ugyanolyan romantikus alapállásból közelítsen a dologhoz, mint te. Hidd el, sokkal jobban a mennyben fogja érezni magát, ha néha-néha kihagyjátok azt a bizonyos romantikát, és gyors, érzelemmentes aktust folytattok le.
A férfiasság díjazása – Általában minden férfi váltig tagadja, mégis igaz az a tény, hogy számukra a férfiasságuk a legnagyobb érték. Ha belegondolunk, a fiúk már egészen kiskoruktól fogva foglalkoznak nemi szervükkel, és annak méretével, mint a lányok. És ez bizony felnőtt korukban is központi szerepet tölt be náluk. Ha megdicséred partnered péniszét, az számára legalább akkora öröm, mintha téged körbeudvarolnak. Még az sem baj, ha egy kicsit eltúlzod a dicséretet, hidd el, ő nem fog kételkedni őszinteségedben, és határtalan örömforrás ez neki.
Okos irányítás – Elfogadott tény, hogy egy nőt nem könnyű kielégíteni. És ezen a férfiak rengeteget dolgoznak, de képesek arra is, hogy rágják magukat miatta. Csak akkor lesz partneredből jó szerető, ha folyamatosan tudatod vele érzékeny pontjaidat, és azt, hogy hol esik a legjobban az, amit éppen csinál. Hiába gyöngéd, érzéki, és figyelmes, önmagában elveszett ember, ha te nem segítesz neki.
A látvány – A férfiak szeretnek gyönyörködni a női test látványában, főleg szex közben. Persze tisztában vagyunk vele, hogy általában minden nőnek van „takargatni valója”, ám egy szexuálisan felajzott pasit soha nem érdekelnek az úszógumik, vagy az erős combok. Ha nagyon szégyenlős vagy, tegyél apró engedményeket, például ne kapj magadra semmit, amikor kilibbensz a fürdőszobába. Ha már bátrabb vagy, akár egy bensőséges sztriptízt is bedobhatsz, ám ügyelj arra, hogy csak azokat a testrészeidet fedd fel, amelyekkel elégedett vagy. Hagyj égve valamilyen hangulatvilágítást együttlét közben, vagy gyújts meg néhány gyertyát. Egyébként tény, hogy a sötétben való szeretkezésnek is meg van a maga varázsa, de hidd el, a férfi vágyát rendkívüli módon fokozza, ha látja kedvesét a forró pillanatokban.
A nő számára fontos:
Hosszú előjáték – Az előjáték a nő számára a szex legfontosabb része, ezért nem csoda, hogy legtöbbünk mindent elkövet annak érdekében, hogy minél hosszabbra nyújtsuk azt a bizonyos bevezető szakaszt. Persze értékelni kell a pasi hirtelen fellobbanó szenvedélyét, de ettől még a tudtára adhatod, hogy lassabb tempó esetén nagyobb lesz az öröm mindkettőtöknek. A férfiak nagyon vágynak arra, hogy minél több dicséretben, elismerésben legyen részük, legtöbbször azonban fogalmuk sincs, mint kellene mindezért tenniük.
Nem egy tárgy vagy – A legideálisabb, ha vonzalmatok nem kizárólag az ágyba bújásig tart, de ha mégis, igyekezz húzni az időt. Flörtölj minél hosszabb ideig, igyekezz ruháidtól minél később megszabadulni. Minél közelebb kerültök egymáshoz a hálószobán kívül is, annál jobb lesz a szex. Ha úgy érzed, tárgyként kezel a partnered, törekedj arra, hogy önmagadra tereld a figyelmét. Például a „honnan tudtad, hogy ezt szeretem?”, vagy az „ez az, pont az én emberem vagy” kijelentésekkel, vagy ehhez hasonlókkal könnyen a tudtára adhatod, hogy te is ott vagy.
Szépnek és kívánatosnak tartson – Természetes, hogy mi nők arra vágyunk, hogy a legszebbnek, a legellenállhatatlanabbnak, a legvonzóbbnak tartson a pasi, akivel ágyba bújunk. És ezt bizony hallani is akarjuk. Ezért fontos, hogy partnered szex közben igenis biztosítson a csodálatáról. Ha kell, akkor kérdésekkel csikard ki belőle a bókot, például „jól érzed magad velem?”, vagy „szeretsz velem szeretkezni?”. Ha ennek ellenére nem kapcsol, és csak igennel válaszol, akkor, ha napközben megdicséri a külsődet, kérd meg, hogy az ágyban is tegye ugyanezt.
A nőnek is jár az orgazmus – A legtöbb nő csak akkor képes a csúcsra jutni, ha a csiklóját ingerli partnere. Ha azonban a pasi ezt tudomásul is veszi, és el is fogadja, akkor nagyon sok feszültségtől mentesítitek kapcsolatotokat.
Utójáték – Az utolsó kilövellés után a férfiak energiaszintje szinte a nullára zuhan. Amennyire mohón esett neked, az aktus után akár oda is eljuthat, hogy még az érintést sem igényli. A nők esetében ez a helyzet pont fordítva van: orgazmus, szerelmi együttlét után még jobban vágynak a simogatásra, ölelésre, gyengédségre. Áthidaló megoldásként buzdítsd arra kedvesedet, hogy legalább öleljen át, vagy fogja meg a kezedet, mielőtt a másik oldalára fordul, és elalszik.

Az eredeti cikk: Szex © 2014 Intimcenter.com szex üzlet.

A Petting egyéb lehetőségei sexshop eszközökkel

A pettingnek, pettingelésnek vagyis a közösüléstől eltérő szexuális örömszerzésnek – fantáziánktól függően – kimeríthetetlen lehetőségei vannak. A kézzel és szájjal ingerlés variációin kívül említhetném a nemi szerv egyéb testrészek, valamint a különféle eszközök segítségével történő ingerlését.
Ez akár külön téma is lehetne, de nálunk viszonylag ritka előfordulásuk miatt egyelőre nem látszanak jelentősnek. Ezért inkább futólag említek néhányat közülük. A nemi szerv inkább az ingerlés célja, mint eszköze, bár a közösülés során egyszerre látja el mindkét funkciót. De ezzel aztán megáll sokak tudománya. Legföljebb még az fordul elő, hogy közösülési tilalom vagy a fogamzásgátlás megoldatlansága esetén a hímvesszőt nem a hüvelybe, hanem a combok közé teszik, s ott mozgatják le-föl.

sex_shopban_vibratort_valogat_a_lany_intim_center

Ez már petting, hiszen mindkét félnek örömet szerezhet, sőt, kielégülést is eredményezhet. A nőnek főleg akkor, ha közben összeszorítgatja combjait. Még jobb, ha a makk eléri és dörzsöli a csiklót, esetleg a kisajkakat, a gátat vagy a végbélnyílást. Figyelem, az anális közösülés már nem tartozik a petting fogalomkörébe!
De az is előfordulhat, hogy a hímvessző a nő más erogén zónájával találkozik, például a mellekkel úgy, hogy közéjük simul, vagy a mellbimbót cirógatja. Ez is jó játék. Ilyenkor persze a hímvesszőt kézzel kell irányítani.
Nőknek és férfiaknak fontos a sex segédeszközökkel való ingerlés. A petting során a segédeszközök teljes arzenálját meg és bevetheted. A szexshopokban kapható vibrátorok, művaginák, gésagolyók, ujjra helyezhető, rezgést kiváltó eszközök mind nagy óriási segítséget nyújtanak az orgazmus elérésében.
Ami az eszközöket illeti, nálunk csak újabban vannak forgalomban kifejezetten a szexuális ingerlés céljára gyártott eszközök és kellékek. Azelőtt Nyugatról szereztek be ilyeneket például műpéniszt, dildó, vibrátort vagy műhüvelyt, ám ezeket inkább egyedül, az önkielégítéshez szokták használni. A vibrátorokat és vibromasszőr készüléket, már egymás ingerlésére lehet használni. Nálunk is könnyen beszerezhetőek a különböző síkosító anyagok babaolaj, zsíros krémek, masszázsolaj, eymást bekenni és masszírozni kitűnő szexuális ráhangolás. Különféle izgató szexi fehérneművel (melltartók, bugyik stb.) is fokozható esetenként a szexuális élvezet.
Nem sok értelme lenne viszont, hogy írjak a hímvessző tövére fölcsatolható, különleges alakú gyűrűkről a péniszgyűrűkről, amelyek egyrészt a merevedést tartósítják, másrészt a csiklót ingerlik – ezeket már a közösüléshez használják. A pettinghez is jól jön valamilyen eszköz, ami sex shop boltban vásárolható meg.
A nők többsége a közvetlen ingerlés hatására sokkal könnyebben el tud élvezni, mint a lényegbeli aktus során. Ez egyáltalán nem probléma, sőt, a petting során egyenesen előnyt jelent. Az, hogy a barátod csak és kizárólag kézzel, szájjal, esetleg valamilyen segédeszközzel kényeztethet, garantálja, hogy többszörös orgazmusban legyen részed.
Plusz előny, hogy a petting csakis önmagáért van, egyetlen célja a kölcsönös örömszerzés. Ha ezt tudatosítod magadban, akkor sokkal könnyebben eljuthatsz a csúcsra, akkor is, ha idáig ritkán, vagy egyáltalán nem volt ilyesmiben részed.
Önkielégítés párban, a nem a szégyenlőseknek való. Nyugodtan részt vehetsz egy kölcsönös önkielégítésben, ami nem csak új színt visz a kapcsolatotokba, hanem szintén segít, hogy közelről megszemlélhessétek, mit imád a legjobban a másik.
Nyilván te is úgy és azt szeretnéd csinálni, amit a legjobban élvez a párod és elhiheted, ő is pontosan így gondolkozik akkor, ha a te kényeztetésedről van szó. A testünk, és a partnerünk teste: mint két csodálatos hangszer, amelyekből mámoros dallamokat és gyönyörű összhangot lehet előcsalogatni – közösülés nélkül is!
A közösülés nélküli kölcsönös orömszerzés a petting változatossá tehető szex shopban vásárolható szexuális segédeszközök nagy választékával. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció, a szopás (orális szex) és nyalás petting sex – 7. További petting lehetőségek férfiaknak és nőknek szex shop eszközökkel.

Az eredeti cikk: A Petting egyéb lehetőségei sexshop eszközökkel © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Petting – Miért érdemes csinálni

petting_fiu_simogatja_a_lanytBár sokaknak van némi fogalmuk a pettingről, talán mégsem fölösleges tisztázni a pontos értelmét, mert sok félreértés is tapad hozzá.
Nos, a petting angol szó, simogatást, becézgetést jelent, a szexológiában ezzel a szóval jelölik mindazokat az örömszerzési módokat, amelyek a közösülésen kívül előfordulhatnak a szeretkezésben. Tehát a simogatástól és ölelkezéstől kezdve a csókolózáson keresztül a nemi szervek kézzel vagy szájjal ingerléséig sok minden beletartozik a petting fogalmába: sex kézzel, sex szájjal, sex szexuális segédeszközökkel a pettingelés.
Nálunk sokan egyszerűen az ún. „előjáték”-kal azonosítják a pettinget. Részben igazuk van, mert az előjáték csakugyan petting. Csakhogy a petting nem mindig marad pusztán előjáték, vagyis a közösülés előkészítője, hanem önmagában is kielégülést eredményezhet mind a férfinél, mind a nőnél, éspedig teljes értékű kielégülést! Ezt azért hangsúlyozom, mert a közfelfogást még ma is a közösülésközpontúság jellemzi. Az átlagember csak a közösülés közbeni kielégülést tartja igazán jónak és felnőtt, érett emberhez méltónak. Minden másfajta kielégülést csökkent értékűnek, gyerekesnek vagy éppen abnormálisnak tart.
Epetting_lany_izgatja_a_fiutz a hagyományos felfogás azonban ma már semmivel sem igazolható. Masters és Johnson laboratóriumi vizsgálataiból tudjuk, hogy szervezetünkben a petting útján elért orgazmusnál is ugyanaz történik, mint a közösülés közbeninél. Akármilyen ingerlés juttat kielégüléshez, ennek testi megnyilvánulásai nagyjából ugyanazok, lelki vetülete pedig nem az ingerlés módjának függvénye, hanem a beállítottságtól és a partnerkapcsolat jellegétől függ.
Miért érdemes megtanulni? A petting nem valami új dolog a szexben. Előjáték gyanánt ősidők óta alkalmazzák néhány formáját, sőt, már az állatvilágban is előfordul. A civilizáció korában azonban valahogy háttérbe szorult: a rohanó élettempó, a vetélkedés, a teljesítmények hajszolása a szexben is rámenőssé, célratörővé tette a férfiakat. A cél pedig a kielégülés volt, amit leginkább a közösülés biztosított.
Így alakult ki a közösülésközpontúság, ami régebben a fajfenntartás szempontjából még előnyös is lehetett. A fogamzásgátlás tökéletesedésével azonban ez az előny szertefoszlott. Egy további fejlemény pedig nagyon is megkérdőjelezte a gyors közösülések patriarchális szokását. Ez a fejlemény a női emancipáció: a nők gazdasági-politikai, kulturális és szexuális fölszabadulása.
A petting formái, variációi: A szex közvetlen célja az örömszerzés. Az emberi testnek nincsen olyan része, amelyet ki lehetne zárni az örömszerzés lehetőségéből. Természetesen ezen pózok higiéniai előírásokat követelnek meg. Feltétlenül gondoskodni kell a nemi szervek és a száj tisztaságáról. Szájjal való ingerléssel is eljuthat bármely fél a kielégüléshez. A férfi, a nő nemi szervét éppúgy megcsókolhatja, mint testének bármely részét. Fontos, hogy ne mindjárt ezzel kezdje, hanem a perifériás ingerlés szabályait kövesse. Kezdje a test különböző részeivel nyak, mell, has, csípő, comb belső és külső felének csókolása. A szeméremdomb, a nagy- és kisajak csókolása után a csikló a legérzékenyebb és legfontosabb cél. A nagy és a kisajkakat a kéz ujjaival kissé széthúzva jól kiemelkedik a csikló. A nyelvvel való enyhe dörzsölés kéjérzést vált ki. Ha az ingerlés folyamatos, a nő eljut az orgazmusig. Vásztjájana a Káma-szútra második részének (Szerelmi gyönyör) 9. fejezetében a férfi nemi szervének ingerlésére nyolcféle variációt ír le.
– Amikor a nő a férfi péniszét kezébe fogva ajkai közé illeszti és szájával dörzsölgeti; ez az „egyszerű közösülés”,
– A nő a pénisz végét virágkehely módjára összehajlított ujjaival fogja, ajkával esetleg fogaival is végigharapdálja annak oldalait, ez az „oldalharapás”,
– A nő összeszorított ajkával a pénisz végét összenyomja s úgy csókolja, mintha húzni akarná: ez a „külső szorítás”,
– A férfi péniszét még mélyebbre viszi a szájába és ajkával összeszorítja, majd ismét kibocsátja, ez a „belső szorítás”,
– A nő a péniszt a kezében tartva, s úgy csókolja, mint az alsó ajkát szokták, közben a másik kezével a férfi heréit simogatja: ez a „csók”,
– Miután megcsókolta, végig simogatja nyelvével a péniszt, de különösen a végén: ez a „simogatás,”
Ha a hímvesszőt félig a szájába véve erősen csókolja és szívja annak „mangószívás” a neve,
s végül ha a péniszt a tövéig a szájába veszi és közben úgy szorítja, mintha el akarná nyelni. Ezt elnyelésnek nevezzük (mélytorok).”
A nemi szerveket nemcsak külön-külön lehet csókolni, hanem egyszerre is. Ha a nő és a férfi ellentétes irányban fekszenek, azaz az egyiknek a feje a másik lába felé néz és így végzik a „szájközösülést” (french kiss) ezt nálunk franciázásnak vagy francia csóknak hívjuk. Mindketten úgy helyezkednek el, hogy kényelmesen elérjék a szájukkal egymás nemi szervét. Az ingerlés kölcsönös és egyidejű,azaz a partnerek egymásnak, egyszerre szereznek örömöt. A szerelmi játék ezen változata feloldja a sablonos, hétköznapi menetrendszerű szeretkezéseket, színesíti a szerelmi életet. A franciázást természetesen nem erőszakolhatjuk rá a partnerünkre. Ha az egyik fél megteszi, nem kell feltétlenül viszonzást várnia. De hát mi köze az emancipációnak a közösülésközpontúság megkérdőjelezéséhez? – kérdezhetné most bárki.
Az összefüggés nem olyan bonyolult, mint amilyennek első pillantásra gondolnánk. Az egyenjogú nők szexuális kapcsolatban is a férfiakhoz hasonló elvárásokat támasztanak: élvezni akarják azt, és ki akarnak elégülni. Márpedig a nők számára a kielégülés többnyire éppen a közösülésben a legnehezebb (különösen, ha arra túl gyorsan kerül sor). Épp ezért igen sok nő előnyben részesíti a pettinget! Erre vonatkozólag ma már tudományos vizsgálatok adataival is rendelkezünk. Egy amerikai pszichológusnő, Shere Hite a ’70-es években több, mint háromezer felnőtt nő nemi életét vizsgálta. Többek között egy ilyen kérdést is föltett nekik:
„Ha választhatna a közösülés és a csikló ingerlése között, melyiket részesítené előnyben?”
Meglepő, hogy ezt a kérdést a legtöbb nő úgy értelmezte, mintha a közösülés és az önkielégítés között kellene választania. Legtöbbjükben föl sem merült, hogy a csiklót a partner is ingerelhetné. De még magyarázat esetén is kevesen tudtak egyértelmű választ adni, mert tudták, hogy a férfiak épp a közösülést részesítik előnyben. Ízelítő a válaszokból:
„Hogy mit választanék? Nem tudom. Egyrészt a közösülést legszívesebben elutasítanám, ha nem szeretném a partneremet. A közösülés önmagában nem sokat ér, de egy kedves partnerrel mégis földob. Ennek ellenére csak önkielégítéssel jutok orgazmushoz. A kedvesemmel még sohasem volt orgazmusom, pedig igazán mindent megpróbáltunk. Holott nekem rendkívül fontos a kielégülés. Amikor a partnerem már kielégült, én meg csak fekszem ott, és ahelyett, hogy aludnék, kívánom a kielégülést, legszívesebben sírnék ( már gyakran álomba sírtam magam). Valahogy mégis örömet találok a szexben, hiszen különben aligha mennék bele. De azért sokkal jobb lenne, ha eljutnék a kielégülésig. (A probléma talán azon alapul, hogy elég szokatlan módon maszturbálok: valaminek, például egy széknek támaszkodom és köröző mozgásokat végzek.) Ha nem szeretném a partneremet, valószínűleg ritkán kívánnám a közösülést, de nem vagyok biztos abban, hogy mit akarok.”  Egy másik, kicsit határozottabb válasz:
„Ha választhatnék a közösülés és a csikló ingerlése között, akkor az utóbbit választanám… A jó szexet olyan élménynek képzelem, amelyben mindketten őszintén kívánják, hogy a másik is jól érezze magát és kielégüljön… Szívesen választanám a csikló ingerlését, mert élvezem, és ezáltal kapom meg azt, amire vágyom. De talán nem egész reális ilyen kiegyensúlyozottságra törekedni.”
Még határozottabb a következő válasz:
„A közösülés önmagában véve olyasmi, amitől sohasem elégülök ki, függetlenül attól, hogy más szempontból izgalmas és értékes élmény. Ha azt hiszem, hogy mindjárt bekövetkezik az orgazmusom, a hímvessző ellenállása folytán mindig visszaesik az izgalmam. Ez kilátástalan helyzetnek tűnik – legalábbis a sikeres közösülésről kialakult, konvencionális fölfogás szerint. Akkor tudnám megoldani ezt a dilemmát, ha orgazmusom egy közösülés nélküli szeretkezésből születhetne. Akkor tudnám magam teljesen elengedni, és úgy élvezni testileg és lelkileg a transzhoz hasonló állapotot és a nemek közötti különleges vonzást, ahogy az a jó közösülésre jellemző.”
S végül még egy érdekes vélemény: „Azt hiszem, nem kellene választanom, ha a közösülés alatt maszturbálnék. De a férfiak ezt nem fogadják el. A csiklóm sajátos módon kikapcsol, ha a közösülő mozgások folytatódnak. Persze azért az is izgalmas, csak éppen a közösülés során nem tudok kielégülni. Ha pedig aztán maszturbálok (amit csak titokban szoktam tenni), úgy sokkal tovább tart, amíg újra érzem a csiklóm. Talán túl kevés jó közösülésem volt ahhoz, hogy megtanuljam: hogyan kell jól csinálni.”
Csoportosítás: Az amerikai ifjúság megkülönbözteti a neckinget és pettinget. Más csoportosításuk is lehetséges. Petting technikák lehetnek: egyszerű csók, mély csók (lélekcsók, nyelves csók, francia csók), a mell ingerlése,
orális kontaktus a mellel, a női és a férfi nemi szervek kézzel való ingerlése, orális kontaktus a férfi és a női nemi szervvel, kölcsönös kontaktus a genitáliákkal közösülés nélkül.
A pettinghez Sex shop típusú üzletben vagy webáruházban különféle szexkütyöket lehet rendelni. Képzeld el, hogy nem csak kézzel, hanem vibrátorral is simogatod a kedvesedet.
A pettingről: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez ráhangolódás – 3. A komolyabb petting típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. Petting lehetőségek.
Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Az eredeti cikk: Petting – Miért érdemes csinálni © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus – Az önkielégítés a nőknek fontosabb!

lany_vibratorral_es_ujjal_maszturbalAz önkielégítés a nemi élet természetes része, mégsem gyakori beszédtéma. Ismerd meg a titkokat!
Ha tehát eddig tabunak tartottad, ugyanakkor időnként párod mellett nem tudod, mi lenne igazán jó neked, itt az ideje, hogy felfedezd a saját testedet. Amennyiben megtapasztalod, mi okozza a legnagyobb gyönyört, nemcsak útmutatást adhatsz a pasinak, de ez a legjobb első lépés afelé is, hogy levetkőzd a gátlásaidat, és sokkal természetesebb legyél az ágyban az együttlétek alkalmával.
Ezenkívül már csak élettani hatásai miatt sem érdemes kihagynod az egetrengető élményt, hiszen az orgazmus remek stresszoldó, fájdalomcsillapító, és minél többször megtapasztalod, annál jobban kívánod majd a pasidat is. A magányos főpróbáknak köszönhetően azonban nemcsak a szex gyakorisága változhat, de nemi életetek minősége is javulhat, hiszen, ha ismered magad, könnyebben juthatsz el a csúcsra vele is. Ha nem szeretsz a témáról beszélni, akkor sem kell női tanácsok nélkül maradnod: tudd meg, mások hogyan csinálják, és talán te is merészebb leszel!
Közösülni csak már kialakult orgazmuskészséggel érdemes (akkor is ügyelve a bőséges előjátékokra és a közösülés időtartamára). Ehhez pedig a partnert – és az egész együttlétet – valamennyire irányítani kell. Nem passzívan várni, hogy ő gondoskodjon a nő kielégítéséről.
Egyáltalán: javaslom alapelvként elfogadni, hogy kielégüléséért mindenki önmaga felelős! Természetesen számíthat a partner segítségére, de nem várhatja el tőle, hogy irányítás nélkül is pontosan tudja, mit kell tennie.
Ha pedig a kielégülés elsősorban rajtunk múlik, akkor megtanulásával miért kellene egy megfelelő partnerkapcsolat kialakulásáig várni? Nem jobb-e, ha a nő az orgazmuskészség kialakításával is fölkészül egy majdani szexuális kapcsolatra? Hiszen az említett vizsgálatokból is az derül ki, hogy az önkielégítést már ismerő nők partnerükkel is könnyebben belejöttek a szexbe, mint azok, akik azt meg sem próbálták.
Egyesek erre azt mondják, hogy nekik csak partnerrel nyújt örömet a szex. Ők valamiért eltúlozzák a kétféle kielégülés különbségét, ami pedig valójában és többnyire nem is olyan nagy. Kétségtelen, hogy nagyobb élmény egy szerelmi partnerrel kielégülni, ám a kölcsönös és beteljesült szerelmek nem túl gyakoriak az ember életében. A szex viszont szerelem nélkül is jó lehet, hiszen a kielégülés mindig kellemes. Még akkor is, ha partner nélkül jut hozzá az ember.
A „csak partnerrel jó” érvelésre a következő hasonlattal szoktam reagálni: Ha éhesek vagyunk, s módunkban áll jóllakni, szívesen tesszük ezt egy számunkra kedves ember társaságában, közben beszélgetve. De azért egyedül is jót tudunk lakni, ha éppen úgy adódik. Kicsit ugyanígy vagyunk a szexszel. A jóllakás és a szexuális kielégülés egyaránt emberi szükséglet. S bár társas lények vagyunk szükség esetén egyedül is meg tudjuk oldani mindkettőt.
A férfiakat általában nem kell biztatni az önkielégítésre, mert a serdülőkorban kezdődő magömlések alapján ismerik és kívánják a kielégülést. Épp ezért túlnyomó többségük hamar és könnyen megtanulja az önkielégítést, ami náluk is jó előkészület a későbbi szexuális kapcsolatokra feltéve, hogy nincs miatta bűntudatuk, és nem szokják meg a túl gyors kielégülést (ami később korai magömlést eredményezhet).
A nőket – pontosabban a fiatal lányokat – viszont biztatni kellene erre, mert különben esetleg nem is igénylik, s túl későn jönnek rá, hogy mit veszítettek. (Ha egyáltalán rájönnek.) Valójában egy nő számára az önkielégítés megtanulása fontosabb, mint a férfinak, mert a nő ezzel könnyen kialakíthatja orgazmuskészségét, s így behozhatja azt a hátrányt, ami különben érné az első szexuális kapcsolatban.
Először helyezkedj el kényelmesen. Ha tárgyakat is akarsz használni, akkor készítsd elő őket. Valahogy kerülj hangulatba, például olvass erotikus könyvet vagy nézz erotikus filmet, gondolj egy múltbeli szexuális élményre, ami még mindig felizgat, vagy álmodozz egy olyan élményről, amit át szeretnél élni.
A csikló ingerlése – A csiklónak az égvilágon semmi más funkciója nincs, csak az, hogy gyönyört nyújtson a nő számára, úgyhogy ne hagyd veszni ezt a női kincset.
A csikló ingerlésére használhatod a kezedet, az ujjaidat, a tusolófejet, folyó vizet, vibrátort, vagy bármilyen tárgyat, amit hozzá tudsz dörzsölni. A csikló az egyetlen olyan szerv, ami csupán az érzéki gyönyört szolgálja.
G-pontot egyből? – A nők nagyon szeretnék ingerelni a G-pontjukat, de a legtöbben csak akkor képesek elérni az orgazmust, ha a csiklójukat is ingerlik először. Másoknál egyáltalán nem lehet a csiklót ingerelni, amíg nincsenek felizgulva, mert nagyon érzékeny a csiklójuk, megint másoknál pedig egyáltalán nem lehet orgazmust elérni a csikló ingerlésével.
Hogyan kezdj hozzá? – Az ujjaiddal vagy a kezeddel dörzsöld, simogasd vagy csipkedd a csiklót és környékét. Nagyon jó módszer, ha a csikó környékén lévő bőrt a hüvelykujjad és a mutatóujjad közé fogod, és aztán összedörzsölöd. A csikló egy miniatűr hímvessző, habár annál sokkal érzékenyebb, ezért simogasd és játssz úgy vele, mint egy hímvesszővel.
A tusolófej is csodálatos lehet, főleg az, amelyiken állítani tudod a vízsugár erősségét, és változtathatod a gyengéd és az erősebb sugarakat. Közben vigyázz arra, hogy hosszú ideig ne locsolj vizet a vaginádba, mert az légembóliát okozhat.
A vibrátorokat is nagyszerűen lehet használni a csikló ingerlésére. Vannak olyanok, amiknek a formája olyan, hogy hozzásimulnak a testedhez, de variálgathatod is őket aszerint, hogy milyen kedved, elvégre fő a változatosság – minden napra másmilyet! Szorítsd a vibrátort a csiklódhoz, vagy ha nagyon érzékeny a csiklód, akkor a körülötte lévő bőrhöz tartsd a vibrátort. Ha a vibrátor túl erősen rezeg, tegyél valami puha anyagot a vibrátor és a csiklód közé, az majd gyengíti a rezgéseket.
A G-pont ingerlése – Sok olyan műfütyi vagyis dildó van, amit kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy megtalálják és ingereljék a G-pontot. Az üvegből készültek a legjobbak, mert van bennük síkosító, és attól függően, hogy milyen kedved van, hidegen vagy melegen is használhatod őket, ráadásul fantáziálni is jókat lehet közben, mert olyan, mintha erősen beléd hatolni egy pasi. Persze az ujjaddal is megtalálhatod és ingerelheted a G-pontot, de sok nőnek könnyebb valamilyen kelléket használni ehhez.
Anális ingerlés – A végbélnyílás nagyon érzékeny testrész, mert rengeteg idegvégződés található a környékén. Sok feszültség van benne, és kellemetlen dolgokkal lehet összefüggésbe hozni, de ha szexről van szó, akkor magasabb szintre vihet, mint az eddig leírtak. Az ujjaddal fedezd fel a környékét, csak dörzsöld vagy csiklandozd, vagy használhatsz egy kisebb anális műfütyit is. Előtte használj síkosítót, mert a végbél nem termel saját váladékot, mint a vagina. Mindig olyan kelléket használj, ami a vége felé csúcsosodik. Az anális szex, a popószex előszobája az anális maszturbálás.
A vagina ingerlése – A vagina (pina, suna, nuna) ingerlése egyszerűen azért jó, mert olyan, mintha beléd hatolna valaki. Rengeteg fajta vibrátort és műfütyit lehet kapni, de ha valami kevésbé komplikáltat szeretnél, akkor használhatod az ujjaidat is.
A mellek – Érintsd meg, simogasd, dörzsöld őket, vagy tegyél rájuk csipeszt, esetleg olyan játékszert, ami szívja is a melledet (ilyeneket lehet kapni a boltokban). Ha elég nagyok a melleid, próbáld nyalogatni őket. A mellek érzékeny erogén zónák, és semmiféle szexuális tevékenység során nem szabad őket elhanyagolni.
Ne felejtsd el, hogy nincs biztos recept az önkielégítéshez: nem muszáj meztelennek lenni, csak lazíts és fedezd fel a testedet, derítsd ki, mi tetszik neki, és ha gondolod, hordj magaddal aprócska, pár centis vibrátort, amivel szinte bármikor kielégítheted magad. Te döntesz, az a fontos, hogy jól érezd magad. Hiszen ez a szex és a szexuális játékok lényege: hogy jól érezzük magunkat.
A lányok és nők orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a  szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb!

Az eredeti cikk: A női orgazmus – Az önkielégítés a nőknek fontosabb! © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus – a szex kezdése előjátákkal

A női orgazmus kényes téma, mert a lányok nem szívesen beszélnek róla. A szex kezdése előjátákkal dolgot már minden fiú hallotta. Egy fiatal, tapasztalatlan nő szexigénye ugyanis többnyire erősen különbözik a fiatalemberétől, aki tapasztalatból ismeri a kielégülést (már csak a rendszeresen bekövetkező éjszakai magömlések vagy az önkielégítés miatt is). Az ilyen nő esetleg csak azért igényli a szexet, mert már tudja, hogy az a nőnek is jó és hasznos lehet. S minthogy joga van hozzá, élni kíván a jogaival.

az_elojatek_fontos_szex_elott

Előjátéknak nevezi a szexológia a közösülést megelőző szexuális játékokat: a simogatást, a csókolózást, az erogén zónák ingerlését és az orális szexet. Nem azonos fogalom a pettinggel, amely a nemi szervek egyesítésén kívül az összes örömszerzési módot jelenti. A nemi aktus általában három részből, úgymint előjátékból, a nemi szervek egyesítéséből és együtt mozgásából, valamint az utójátékból áll.
Igényét csak erősíti, hogy értesül a hozzá hasonló korú nők szexuális tapasztalatairól; kicsit irigyli őket, s nem akar lemaradni tőlük. S mivel a hallott élmények általában partnerrel kapcsolatosak, a kezdő nő is csak így tudja elképzelni a nemi élet megkezdését. Keres tehát egy partnert. Pontosabban elfogadja egy férfi közeledését. Ami tizenéves korban szinte mindenkinél bekövetkezik, hiszen a fiatal férfiak kívánják a szexet, s kihasználják a szexuális kapcsolatteremtés alkalmait. A nőnek ugyan még nincs igazi szexuális vágya, inkább a szerelmi gyengédséget, védettséget és összetartozást kívánja, de reméli, hogy a szexszel együtt ezt is megtalálja.
Stimulálás, ingerlés – Az előjáték elsősorban a nők orgazmusának előkészítése miatt fontos, a férfiak hosszabb előjáték nélkül is könnyen eljutnak az orgazmusig – ez persze nem azt jelenti, hogy ők nem lelik örömüket az előjátékban. A férfiak számára sokszor már a látvány is elegendő ingernek bizonyul.
A nők számára az esetek túlnyomó többségében rendkívül fontos, hogy a szerelmi előjáték során tartósan kellemes érzetekben részesüljenek az erogén zónák ingerlése útján, mert ez lelki gyönyört is nyújt, ugyanakkor előkészíti az orgazmushoz vezető utat. Ha az ingerlés megszakad, általában az izgalom is elül. Éppen ellenkező hatást, azaz az izgalom fokozódását lehet elérni (a férfiaknál is) azzal, ha a simogatások egy bizonyos izgalmi állapot elérése után rövid időre elkalandoznak más testtájakra, majd visszatérve folytatódik a megkezdett ingerlés.
S vajon megtalálja? Ha szerencséje van, talán igen, De ez ma még sajnos viszonylag ritka. A fiatalemberek szexuális vágya erős és célratörő. S mivel mindketten úgy tudják: nemi élet = közösülés, előbb-utóbb szabályszerűen „lefeküsznek”, vagyis közösülnek egymással. Nem biztos, hogy ez mindjárt első próbálkozásra sikerül, hiszen a félelem, az ügyetlenség és a fájdalom sokáig akadályokat állíthat. Ezekkel a nehézségekkel itt most ne foglalkozzunk.
Tegyük fel, hogy sikerült az első (néhány) közösülés. Sikerült abban az értelemben, hogy megtörtént, függetlenül attól, hogy meddig tartott: a hímvessző bekerült a hüvelybe. A magömlés ilyenkor nagyon hamar bekövetkezik, de most nem ez a lényeg. Inkább arra vagyunk kíváncsiak: mit érzett a nő? Élvezte-e, s főleg eljutott-e a kielégülésig?
Az eddigi szexológiai vizsgálatok – köztük saját vizsgálataim – azt mutatják, hogy ez általában is elég ritka, de különösen ritka azoknál, akik közösüléssel kezdik a nemi életet. Az erre irányuló kérdésre ilyen válaszokat adnak: „Hát éppenséggel ki lehetett bírni, de semmi különöset nem éreztem.” „Csak annak örültem, hogy már túl vagyok rajta.” „Még mindig nem értem, hogy ebben mi jó a férfiaknak.”
Olyan is volt, aki bevallotta, hogy az első közösülés nyomán alaposan elment a kedve a nemi élettől. Ami persze nem jelenti azt, hogy többé nem közösülnek, de inkább csak kötelességtudatból (vagy érdekből). Ezt a beállítottságot könnyen meg lehet szokni, s évek múlva már nehéz megváltoztatni. Belőlük lesznek a frigid nők, akik már fölizgulni sem tudnak, s egyáltalán nem élvezik a nemi életet.
Mindebből világosan látható, hogy a nemi élet megkezdésének módja kritikus pontja az ember egész nemi életének. Az elrontott kezdés nehezen helyrehozható hátrányokkal jár.
De tulajdonképpen miért rossz a nemi életet közösüléssel kezdeni? (Hozzá kell tenni, hogy elsősorban a nők számára.) S különben is, mivel kezdje, ha nem közösüléssel?
Ilyen és hasonló kérdések érthetően fölmerülnek sok olvasóban. S nemcsak a férfiakban, bár számukra nehezebben fölfogható, hogy a nők miért nem elégülnek ki épp a közösülésben ugyanolyan könnyen, mint ők. Bennük tán nem működik a „nemi ösztön”?
E könyvben már szó volt róla, hogy a férfiakban sem valamiféle „nemi ösztön” működik. Csak éppen nemüknél fogva megvan az az előnyük, hogy náluk a serdülés magával hozza a magömléseket, s ezzel a nemi kielégülés élményét, míg a női serdülésből ez hiányzik.
A testi serdülés persze a nőt is fogékonyabbá teszi a szexuális ingerekre. Tehát bizonyos fokú szexuális izgalom ebben az életkorban náluk is könnyen kialakul, például bizonyos látványok (szeretkezési jelenetek stb.) hatására. Ám ez az izgalom legtöbbször nem fokozódik a kielégülést hozó csúcspontig, mert valamilyen külső vagy belső akadálytól lefékeződik. Nagy ritkán előfordul ugyan spontán, akaratlan, mondhatni véletlen kielégülés – például kerékpározás vagy valamilyen sportgyakorlat közben –, de ez nem jellemző.
A női orgazmuskészség tehát általában nem alakul ki magától. Ezt meg kell tanulni. Az eredményes tanulásnak pedig a szándékon túl vannak külső és belső feltételei. Az előbbiekhez főleg a nyugodt körülmények és a helyesen adagolt szexuális ingerek tartoznak. Az utóbbiak közül legfontosabb a ráhangolódás, az erőltetés nélküli odafordulás, az érzéki örömökre figyelés képessége.
Amíg ezek a feltételek hiányoznak, a szexuális kielégülés aligha fog a nőnek sikerülni. (S ha megvannak, sem föltétlenül rögtön sikerül, hanem csak fokozatosan.) Azonkívül figyelembe kell venni, hogy a nő kielégülése elsősorban a csikló ingerlésétől függ; márpedig a közösülés során a csikló kevesebb és egyoldalúbb ingerlést kap, mint a közvetlen – kézzel vagy szájjal történő – ingerlés során.
Tehát a közösülés csak akkor vezet a nő kielégüléséhez, ha előtte már alaposan felizgult, s ez az izgalom nem esik vissza a közösülésben (akár fájdalomtól, akár a férfi túl gyors kielégülésétől), hanem fokozható.
Ehhez némi gyakorlat és szexuálisan kulturált part- ner kell. Ha tehát egy gyakorlatlan nő mindjárt a közösülésben akar kielégülni, ez olyan, mintha valaki az iskolát nem az első osztályban, hanem rögtön a középiskolában akarná kezdeni.
A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el. A lányok és nők orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.

Az eredeti cikk: A női orgazmus – a szex kezdése előjátákkal © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexshop kellékek: A passzív szexuális segédeszközök

trendi_modern_segedeszskozok

A szexben használható eszközökről általában, szexuális kellék lehet színes, méretes, világító fütyülő, izgő-mozgó vagy vibráló, sőt, még ejakuláló is, a különböző szexuális segédeszközök piaca majdhogynem teljességgel feltérképezhetetlen, mégis egyre többen használják őket. A passzív szexuális segédeszközök az alábbiak:
Vibrátorok, zselés vibrátorok, rúdvibrátorok, realisztikus vibrátorok, letapasztható vibrátorok, g-pontos vibrátorok, forgófejes, speciális tudású vibrátorok, exkluzív vibrátorok, anális eszközök, prosztataizgatók, anális eszközök vibrátor nélkül, anál golyók, anális eszközök vibrátorral, dildók, realisztikus dildók, kétvégű dildó, csiklóizgatók, tojások, pillangók, csiklóizgatók, intimkészletek, maszturbátorok, vibrátoros maszturbátorok, vibrátor nélküli masztrubátorok, segédeszközök, szexbabák, péniszgyűrűk és mandzsetták, péniszgyűrűk, mandzsetták, hosszabbítók, felcsatolható eszközök, gésagolyók, S/M termékek, paskolók, mellcsipeszek, maszkok, kötözők, bilincsek, egyéb, potencianövelők, sikosítók, szexpatika, parfümök, intim higénia, krémek, sprayk, ajándék tárgyakjátékok és társasjátékok, vicces ajándékok, DVD-videókszexi fehérneműk, harisnyák, cicaruhák, szexi ruhák, kiegészítők.
Nyugodtan fogjuk kézen a párunkat és vigyük el a legközelebbi szex shopba, vagy ültessük le a számítógép elé, és keressünk egy szimpatikus webáruházat ahol együtt kiválaszthatjuk, amire szükségünk van. Így azon kívül, hogy nagyon jól szórakozhatunk, tényleg átbeszélhetjük, hogy mit szeretnénk, vagy akár új ötleteket is gyűjthetünk. Bonyolultabb a helyzet, ha párunk ódzkodik a dologtól, mondván „őt” nem helyettesítheti egy tárgy, ilyenkor nyugodtan magyarázzuk el neki, hogy ez nem helyette, hanem mellette van, ami nemcsak nekünk, hanem mindkettőnknek örömet szerezhet.
A különböző ízesített síkosítóktól kezdve a vibrátorokon át egészen a bilincsig, vagy ostorig terjedhet azon eszközök száma, amelyeket bevehetünk a buliba. Egy vibrátor vagy csiklóizgató kifejezetten jó szolgálatot tehet például elő, vagy utójáték esetén, arról már nem is beszélve, hogy kifejezetten izgató lehet például, ha kedvesünk végignézheti, ahogyan önkielégítjük magunkat. Egy kisebb méretű vibrátor jól használható anális szex előtt, vagy levezetésként, de természetesen úgy kombinálhatjuk a dolgokat, ahogyan nekünk tetszik, a lehetőségeknek csak a fantáziánk szabhat határt.
Bármilyen segédeszközt is szeretnénk használni, ügyeljünk rá, hogy az megbízható, leellenőrizhető forrástól származzon… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkek itt.

Az eredeti cikk: Szexshop kellékek: A passzív szexuális segédeszközök © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Triole, háromszöget formáló vibrátor

A Triole peciális háromszöget formáló vibrátorral az erotika új dimenziói tárulak fel, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Az összes darab igazi mestermű, ami különleges kialakításának köszönhetően intenzív, lényegretörő stimulálást biztosít. A kéjcentrikus forma és a visszafogott design tökéletesen kiegészítik egymást. Sokoldalú kényeztető-programjuknak köszönhetően biztosan a fellegekbe repítenek majd. A 6 vibráló és pulzáló módot gombnyomással váltogathatod. A Close2you termékeket nagyon halk motorral készítik, és természetesen mindegyik vízálló.Triole vibrátor: speciális izgató, mely a magasabb igényeknek is tökéletesen megfelel. Kialakításának köszönhetően anális és vaginális együttlétekhez is kiválóan alkalmas. Háromszöges formája könnyed és biztos fogást nyújt. Enyhén lamellás felszíne még intenzívebb élménnyel ajándékozza meg használóját. Egyszerűen dőlj hátra, kapcsold be, és különösen nagy élvezettel fog megajándékozni! Nyomógombos kialakításának köszönhetően egy kézzel is használhatod, így a másikkal kedvesedet vagy magadat kényeztetheted közben. Szilárd, kiváló rezgésvezető anyagból készült orvosi szilikon borítással. Fekete színben. Mérete: 17 x 12 cm. Átmérője: kb. 3,8 cm. Az izgatóhoz kizárólag kifogástalan minőségű, több szempontból tesztelt anyagokat használtak fel, így teljes nyugalommal használhatod, hiszen irritáló anyagtól mentes hypoallergén, bársonyos és könnyen síkosítható. A terméket az üzletünkben megvásárolhatod.