Címke: masztizik

A nők idegenkedésének okai az önkielégítéstől

A lányokat a legtöbb szülő még ma is igyekszik visszatartani a szex minden formájától, így az önkielégítéstől is. Érdemes erről elolvasni néhány vallomást gyűjtéséből:
– Nyolcéves koromban próbáltam először, ügyetlenül maszturbálni. Az anyám ezt észrevette, s hosszú előadást tartott nekem arról, hogy ettől elmebeteg leszek. Nagyon megijedtem, s hosszú időre abbahagytam a próbálkozásokat. Úgy elment a kedvem a szextől, hogy partnerrel is csak sokára próbálkoztam, de azzal sem elégültem ki. Ez csak azóta megy, amióta újra megpróbáltam az önkielégítést.

fiatal_lany_szexshopban_vasarolt_vibratort_dug_a_vaginajaba

– Én korábban mindig kézzel csináltam, este, amikor lefeküdtem aludni olyankor már tuti, hogy nem nyit be senki. Először csak simogattam magam a paplan alatt, majd levettem a bugyit vagy rövidnacit amiben épp aludtam és elkezdtem a csiklómat izgatni körkörösen. Az erősségén és az irányon időnként változtattam egy picit, közben pedig fantáziáltam. Aztán, amikor már elég nedves voltam megujjaztam magam, az is isteni érzés szokott lenni. A g-pontot próbálom izgatni, csak nem olyan könnyű azt, mert elfárad a kezem. Viszont a csiklóorgazmuson fantasztikus érzés szokott lenni. Mostanában rászoktam a zuhanyrózsás masztira. Zuhanyozás közben szoktam, a vizet langyosra, a vízsugarat kisebbre állítom és a csiklómhoz tartom, közben fantáziálok. Sosem mértem le, de szerintem 3 perc nem kell és olyan orgazmusom lesz, hogy az leírhatatlan. Sokkal jobb, mint ha kézzel csinálom: És egyébként sokkal tovább tart, ha kézzel csinálom.
– Az első ilyen éhvényem még óvodás koromban történt. Anélkül, hogy tudtam volna, mit csinálok, plüssborítású játékállatkát dugtam a combom közé és ide-oda forgolódtam. Két okból emlékszem erre pontosan: egyrészt igen kellemes érzés volt, másrészt az anyám, aki meglátott, nagyon megdöbbent, dühös lett, s megfenyegetett, hogy elveszi az összes játékállatkámat.
– 15 éves voltam, amikor először csókolóztam és pettingeltem egy fiúval. Ez szexuálisan fölizgatott (bár akkor még nem tudtam, hogy mi ez). Ahogy hazamentem és lefeküdtem, magamhoz nyúltam és igen hamar orgazmusom lett. Így kezdődtek a titkos, bűntudatos önkielégítések. Többször próbáltam abbahagyni, de sosem sikerült, mert olyan jó!…
– Sosem ujjazom magam,nekem az nem esik jól nem is érzek semmit.a csiklómat szoktam izgatni általában a puncimat dörzsölgetem és egyre gyorsabban.de egyébként én is a zuhanyrózsával kezdtem először. Igy fedeztem fel hogy milyen jó érzés.de már csináltam ilyen rezgő masszírozóval is. Elvettem mamámtól és maximum fokozaton elég volt odanyomnom a puncimra és el sem fáradtam. Nagyon jó érzés. Mostanában szexuális segédeszközöket, vibrátort, műpéniszt, ujjra húzható mini rezgőt használok, amiket szexshopban vásároltam.
– Amikor 18 évesen fölfedeztem saját csiklómat, azt hittem, hogy rendellenes, s csak nekem van ilyen. De arra is rájöttem, hogy érintése kellemes. Amikor aztán elköltöztem hazulról és gyakran maszturbáltam, azt hittem, én vagyok az egyetlen nő, aki ilyet csinál. Ma már tudom, hogy ez nevetséges, de 4 évig még a partneremnek sem mertem elmondani!”
– Úgy tűnik, inkább hagyom, hogy szenvedjek a vágyaimtól, mintsem maszturbálnék. Nem kárhoztatok senkit, aki csinálja, de engem úgy neveltek, hogy ez helytelen, így nem szabad viselkedni. Ezért másokkal szemben toleráns vagyok, de magammal szemben nem. Ez nálam büszkeség és gátlások kérdése. Alapjában sznob vagyok ezen a téren.
Szerencsére nem mindenki törődik bele ebbe az idegenkedésbe, s előbb-utóbb megbarátkozik az önkielégítés gondolatával. Néha egész meglepő fordulatok történnek – ahogyan azt a következő vallomás is mutatja:
– Önkielégítési próbálkozásaim során úgy 12 éves koromban történt meg az első orgazmus. Nagyon megijedtem! Azt hittem, valahogy fölsértettem magam, s ez az érdekes görcs valamilyen rosszullét kezdete. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi fog történni. De nem történt semmi, s látszólag minden rendben volt. Akkor úgy döntöttem, hogy nem törődöm az egésszel. Pár nap múlva megnyugodtam és óvatosan újra próbálkoztam. Hamarosan úgy belejöttem, hogy teljesen természetesnek tartottam az orgazmust, és kezdtem nagyon élvezni.
Szűz lányoknak: Az ifjú hölgyek önkielégítésnél izgassák a hüvelybejáratot és a hüvely külső harmadát is. Amennyiben a szűzhártya rugalmassága megengedi, ujjal a hüvely alsó harmadát is ingerelhetik. Kereshetik a G -pontot. Nem szűz hölgyeknél a Kegel gyakorlatok végigvitelét is javasolják.
Az önkielégítést végzőknek a szexben sincs annyi problémájuk, hisz jobban ismerik erogén zónáikat. A masztiban jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Az autorerotika bejegyzések 1. rész Az önkielégítés értékelése – 2. rész Az autoerotika kezdetei, múltbéli áttekintés – 3. rész A nők idegenkedésének okai az önkielégítéstől.

Az eredeti cikk: A nők idegenkedésének okai az önkielégítéstől © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Autoerotika: az önkielégítés értékelése

Autoerotika, önkielégítés: Sokan gondolják, hogy az örömszerzés mindenképpen partnert föltételez. Fő célunk, hogy jobban tudjunk egymásnak örömet szerezni, és mindkét fél jusson élveztekhez. Részben azoknak a filmeknek köszönhetően, amikben túlfűtött, lúzer tinédzserek meleg pitéket erőszakolnak meg, sokan úgy tekintenek az önkielégítésre, mint egy szánalmas, kétségbeesett, utolsó mentsvárra. Pedig ez nem így van. Az önkielégítés az egyik legkedveltebb időtöltés. És nem csak férfiaknak. Az egyedüli szex mellett szólva hadd kérdezzem meg:
– Önmagunknak miért ne szerezhetnénk örömet (ha éppen nincs, aki szerezzen nekünk)? Végül is elsősorban önmagunkért vagyunk felelősök, önmagunk testi-lelki jólétéről kell gondoskodnunk. S ha valamit kívánunk és meg is adhatunk magunknak – ha nem is egészen abban a formában, ahogyan leginkább szerettük volna –, miért ne adjuk meg?

ujjal_maszturbal_a_fiatal_lany

Amerikában a nők és tinédzserek háromnegyede vallotta be, hogy az elmúlt 3 hónapban bizony előfordult az ilyesféle örömszerzés, és ezeknek a nőknek a 44%-a használt hozzá vibrátort is. Szóval, lehet hogy nem beszélünk róla, de csinálni csináljuk.
És amíg azt gondolnánk, hogy a szinglik többet nyúlnak magukhoz, mint azok, akiknek párjuk van, akkor is csalódnunk kell. A házasok vagy állandó párkapcsolatban élők többet játszanak magukkal, mint az egyedülállók. A gyakrabban maszturbálók sokkal inkább ki vannak békülve testi adottságaikkal, és többre értékelik magukat, mint ezt ritkábban vagy egyáltalán nem űző társaik.
Aki hajlandó felfedezni saját testét, az bizonyítottan hajlandóbb partnere testén is felfedezőútra indulni, hogy közösen éljék át a lehető legnagyobb gyönyöröket.
A fantáziálás mind egyedül, mind duettben nagyon sokat lendít a dolgokon. Az első és legfontosabb lépés az, hogy kapcsoljunk ki minden stresszelő és aggodalmas gondolatot, és az ehhez vezető legegyszerűbb út a fantáziálás.
Ha bárkinek bármi kétsége lenne a fantáziálás hatalmával kapcsolatban, akkor itt egy példa: néhány amerikai kutató 10 olyan nőt vizsgált, akik állították, hogy anélkül mennek el, hogy magukhoz nyúlnának – csupán arra gondolnak, és megtörténik az orgazmus. Az eredmény valóban bizonyította, hogy képesek erre: ugyanazokat a fizikai jeleket produkálták, mint amikor nem csak az agy, de a kéz is dolgozik.
Vagy hol van az megírva, hogy csak másnak szerezhetünk örömet, önmagunknak nem?
Ha erre valaki azt mondja, hogy ő az ilyen örömet nem igényli, nem tudja élvezni vagy meggyőződése szerint egyenesen kárt okoz vele magának – akkor ezzel egy évszázados előítéletet szemléltet! Azt a múlt századokban általánosan elterjedt fölfogást, miszerint az önkielégítés nemcsak bűnös (a kereszténység szerint „Onan vétke”), hanem iszonyatosan veszélyes, egészségrontó cselekedet. Egyes papok és vallásos orvosok hajlamosak voltak szinte minden betegséget az önkielégítésre visszavezetni.
Ezen szerencsére az egyháziak is, meg az orvosok is rég túljutottak, ám az előítélet tovább élt, főleg a vallásos emberek körében. Nehéz pontosan fölmérni, hogy ez milyen károkat okoz még mindig! De talán nem véletlen, hogy a hozzám szexuálterápiai szaksegítségért folyamodók túlnyomó többségének problémája volt az önkielégítéssel: bűntudattal és rosszul gyakorolta, illetve nem merte csinálni.
Az önkielégítés értékelése. Az emberek véleménye az önkielégítésről ma sem egyértelmű, sőt eléggé ellentmondásos. Jelentős különbség van a férfiak és a nők véleménye között is.
Egy amerikai szociológus, S. Hite a ’70-es években két nagy vizsgálat (3 ezer nő és 7 ezer férfi kérdőíves kikérdezése) alapján megállapította, hogy az önkielégítést mindkét nem többsége elfogadja, de a férfiak 90%-a kifejezetten kedveli. Saját, főiskolások közötti vizsgálataim ugyanakkor azt mutatták, hogy csak a megkérdezettek jó egyharmada tartotta a nemiség normális megnyilvánulásának. A többiek szerint vagy veszélyes az egészségre vagy egyszerűen undorító. (Illetve sokan nem tudtak állást foglalni.) Amerikában is, és nálunk is megfigyelhető, hogy a nők ezen a téren tartózkodóbbak a férfiaknál, bár elég eltérő mértékben. Az amerikai nők 82%-a elismerte például, hogy – időnként vagy rendszeresen – gyakorolja az önkielégítést, míg az általam kérdezett nőknek alig több mint egynegyede vallotta be ezt. A férfiak Amerikában 90%-ban, nálunk csak 75%-os arányban gyakorolják. (Ezt az arányt egy 1986-os vizsgálatom is megerősítette.)
Érdekes azonban, hogy még az önkielégítést rendszeresen gyakorlók véleménye sem egységes. Ilyen vagy olyan mértékben őket is befolyásolják a mélyen gyökerező előítéletek. S. Hite például úgy találta, hogy a legtöbb nő inkább csak testileg élvezi az önkielégítést – hiszen végül is kielégül vele –, de lelkileg nem, mert magányosnak, vétkesnek vagy önzőnek érzi magát. A bűntudat a férfiaknál sem ritka, s köztük is sokan csak átmenetileg vagy tizenéves korban tartják megengedhetőnek az ilyenfajta örömszerzést.
Általánosan elterjedt az a nézet is, amely szerint az önkielégítés férfiak számára fontosabb és megengedhetőbb, mint a nők számára. Ezt azzal magyarázzák, hogy a férfiak nemi szükséglete erősebb, tehát érthető, hogy partner hiányában így könnyebbítenek magukon. Mások szerint éppen a nők számára fontosabb az önkielégítés, mert ők ezzel alakíthatják ki legkönnyebben és leggyorsabban saját orgazmuskészségüket, ami nélkül a közösülést el sem szabadna kezdeni.
Ahogyan egy megkérdezett nő mondta: a nők számára az önkielégítés jelentősége abban áll, hogy segít belejönni a szexbe, jó viszonyt kialakítani saját testükkel és bármikor elérni a kielégülést.
Az önkielégítést végzőknek  (rejszol, önkielégítést végez, marokmarcsa, masztizik, onanizál, recskázik) a szexben sincs annyi problémájuk, hisz jobban ismerik erogén zónáikat. A masztiban jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Az autorerotika bejegyzések 1. rész Az önkielégítés értékelése – 2. rész. Az autoerotika kezdetei, múltbéli áttekintés.

Az eredeti cikk: Autoerotika: az önkielégítés értékelése © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus – Az önkielégítés a nőknek fontosabb!

lany_vibratorral_es_ujjal_maszturbalAz önkielégítés a nemi élet természetes része, mégsem gyakori beszédtéma. Ismerd meg a titkokat!
Ha tehát eddig tabunak tartottad, ugyanakkor időnként párod mellett nem tudod, mi lenne igazán jó neked, itt az ideje, hogy felfedezd a saját testedet. Amennyiben megtapasztalod, mi okozza a legnagyobb gyönyört, nemcsak útmutatást adhatsz a pasinak, de ez a legjobb első lépés afelé is, hogy levetkőzd a gátlásaidat, és sokkal természetesebb legyél az ágyban az együttlétek alkalmával.
Ezenkívül már csak élettani hatásai miatt sem érdemes kihagynod az egetrengető élményt, hiszen az orgazmus remek stresszoldó, fájdalomcsillapító, és minél többször megtapasztalod, annál jobban kívánod majd a pasidat is. A magányos főpróbáknak köszönhetően azonban nemcsak a szex gyakorisága változhat, de nemi életetek minősége is javulhat, hiszen, ha ismered magad, könnyebben juthatsz el a csúcsra vele is. Ha nem szeretsz a témáról beszélni, akkor sem kell női tanácsok nélkül maradnod: tudd meg, mások hogyan csinálják, és talán te is merészebb leszel!
Közösülni csak már kialakult orgazmuskészséggel érdemes (akkor is ügyelve a bőséges előjátékokra és a közösülés időtartamára). Ehhez pedig a partnert – és az egész együttlétet – valamennyire irányítani kell. Nem passzívan várni, hogy ő gondoskodjon a nő kielégítéséről.
Egyáltalán: javaslom alapelvként elfogadni, hogy kielégüléséért mindenki önmaga felelős! Természetesen számíthat a partner segítségére, de nem várhatja el tőle, hogy irányítás nélkül is pontosan tudja, mit kell tennie.
Ha pedig a kielégülés elsősorban rajtunk múlik, akkor megtanulásával miért kellene egy megfelelő partnerkapcsolat kialakulásáig várni? Nem jobb-e, ha a nő az orgazmuskészség kialakításával is fölkészül egy majdani szexuális kapcsolatra? Hiszen az említett vizsgálatokból is az derül ki, hogy az önkielégítést már ismerő nők partnerükkel is könnyebben belejöttek a szexbe, mint azok, akik azt meg sem próbálták.
Egyesek erre azt mondják, hogy nekik csak partnerrel nyújt örömet a szex. Ők valamiért eltúlozzák a kétféle kielégülés különbségét, ami pedig valójában és többnyire nem is olyan nagy. Kétségtelen, hogy nagyobb élmény egy szerelmi partnerrel kielégülni, ám a kölcsönös és beteljesült szerelmek nem túl gyakoriak az ember életében. A szex viszont szerelem nélkül is jó lehet, hiszen a kielégülés mindig kellemes. Még akkor is, ha partner nélkül jut hozzá az ember.
A „csak partnerrel jó” érvelésre a következő hasonlattal szoktam reagálni: Ha éhesek vagyunk, s módunkban áll jóllakni, szívesen tesszük ezt egy számunkra kedves ember társaságában, közben beszélgetve. De azért egyedül is jót tudunk lakni, ha éppen úgy adódik. Kicsit ugyanígy vagyunk a szexszel. A jóllakás és a szexuális kielégülés egyaránt emberi szükséglet. S bár társas lények vagyunk szükség esetén egyedül is meg tudjuk oldani mindkettőt.
A férfiakat általában nem kell biztatni az önkielégítésre, mert a serdülőkorban kezdődő magömlések alapján ismerik és kívánják a kielégülést. Épp ezért túlnyomó többségük hamar és könnyen megtanulja az önkielégítést, ami náluk is jó előkészület a későbbi szexuális kapcsolatokra feltéve, hogy nincs miatta bűntudatuk, és nem szokják meg a túl gyors kielégülést (ami később korai magömlést eredményezhet).
A nőket – pontosabban a fiatal lányokat – viszont biztatni kellene erre, mert különben esetleg nem is igénylik, s túl későn jönnek rá, hogy mit veszítettek. (Ha egyáltalán rájönnek.) Valójában egy nő számára az önkielégítés megtanulása fontosabb, mint a férfinak, mert a nő ezzel könnyen kialakíthatja orgazmuskészségét, s így behozhatja azt a hátrányt, ami különben érné az első szexuális kapcsolatban.
Először helyezkedj el kényelmesen. Ha tárgyakat is akarsz használni, akkor készítsd elő őket. Valahogy kerülj hangulatba, például olvass erotikus könyvet vagy nézz erotikus filmet, gondolj egy múltbeli szexuális élményre, ami még mindig felizgat, vagy álmodozz egy olyan élményről, amit át szeretnél élni.
A csikló ingerlése – A csiklónak az égvilágon semmi más funkciója nincs, csak az, hogy gyönyört nyújtson a nő számára, úgyhogy ne hagyd veszni ezt a női kincset.
A csikló ingerlésére használhatod a kezedet, az ujjaidat, a tusolófejet, folyó vizet, vibrátort, vagy bármilyen tárgyat, amit hozzá tudsz dörzsölni. A csikló az egyetlen olyan szerv, ami csupán az érzéki gyönyört szolgálja.
G-pontot egyből? – A nők nagyon szeretnék ingerelni a G-pontjukat, de a legtöbben csak akkor képesek elérni az orgazmust, ha a csiklójukat is ingerlik először. Másoknál egyáltalán nem lehet a csiklót ingerelni, amíg nincsenek felizgulva, mert nagyon érzékeny a csiklójuk, megint másoknál pedig egyáltalán nem lehet orgazmust elérni a csikló ingerlésével.
Hogyan kezdj hozzá? – Az ujjaiddal vagy a kezeddel dörzsöld, simogasd vagy csipkedd a csiklót és környékét. Nagyon jó módszer, ha a csikó környékén lévő bőrt a hüvelykujjad és a mutatóujjad közé fogod, és aztán összedörzsölöd. A csikló egy miniatűr hímvessző, habár annál sokkal érzékenyebb, ezért simogasd és játssz úgy vele, mint egy hímvesszővel.
A tusolófej is csodálatos lehet, főleg az, amelyiken állítani tudod a vízsugár erősségét, és változtathatod a gyengéd és az erősebb sugarakat. Közben vigyázz arra, hogy hosszú ideig ne locsolj vizet a vaginádba, mert az légembóliát okozhat.
A vibrátorokat is nagyszerűen lehet használni a csikló ingerlésére. Vannak olyanok, amiknek a formája olyan, hogy hozzásimulnak a testedhez, de variálgathatod is őket aszerint, hogy milyen kedved, elvégre fő a változatosság – minden napra másmilyet! Szorítsd a vibrátort a csiklódhoz, vagy ha nagyon érzékeny a csiklód, akkor a körülötte lévő bőrhöz tartsd a vibrátort. Ha a vibrátor túl erősen rezeg, tegyél valami puha anyagot a vibrátor és a csiklód közé, az majd gyengíti a rezgéseket.
A G-pont ingerlése – Sok olyan műfütyi vagyis dildó van, amit kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy megtalálják és ingereljék a G-pontot. Az üvegből készültek a legjobbak, mert van bennük síkosító, és attól függően, hogy milyen kedved van, hidegen vagy melegen is használhatod őket, ráadásul fantáziálni is jókat lehet közben, mert olyan, mintha erősen beléd hatolni egy pasi. Persze az ujjaddal is megtalálhatod és ingerelheted a G-pontot, de sok nőnek könnyebb valamilyen kelléket használni ehhez.
Anális ingerlés – A végbélnyílás nagyon érzékeny testrész, mert rengeteg idegvégződés található a környékén. Sok feszültség van benne, és kellemetlen dolgokkal lehet összefüggésbe hozni, de ha szexről van szó, akkor magasabb szintre vihet, mint az eddig leírtak. Az ujjaddal fedezd fel a környékét, csak dörzsöld vagy csiklandozd, vagy használhatsz egy kisebb anális műfütyit is. Előtte használj síkosítót, mert a végbél nem termel saját váladékot, mint a vagina. Mindig olyan kelléket használj, ami a vége felé csúcsosodik. Az anális szex, a popószex előszobája az anális maszturbálás.
A vagina ingerlése – A vagina (pina, suna, nuna) ingerlése egyszerűen azért jó, mert olyan, mintha beléd hatolna valaki. Rengeteg fajta vibrátort és műfütyit lehet kapni, de ha valami kevésbé komplikáltat szeretnél, akkor használhatod az ujjaidat is.
A mellek – Érintsd meg, simogasd, dörzsöld őket, vagy tegyél rájuk csipeszt, esetleg olyan játékszert, ami szívja is a melledet (ilyeneket lehet kapni a boltokban). Ha elég nagyok a melleid, próbáld nyalogatni őket. A mellek érzékeny erogén zónák, és semmiféle szexuális tevékenység során nem szabad őket elhanyagolni.
Ne felejtsd el, hogy nincs biztos recept az önkielégítéshez: nem muszáj meztelennek lenni, csak lazíts és fedezd fel a testedet, derítsd ki, mi tetszik neki, és ha gondolod, hordj magaddal aprócska, pár centis vibrátort, amivel szinte bármikor kielégítheted magad. Te döntesz, az a fontos, hogy jól érezd magad. Hiszen ez a szex és a szexuális játékok lényege: hogy jól érezzük magunkat.
A lányok és nők orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a  szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb!

Az eredeti cikk: A női orgazmus – Az önkielégítés a nőknek fontosabb! © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus – a szex kezdése előjátákkal

A női orgazmus kényes téma, mert a lányok nem szívesen beszélnek róla. A szex kezdése előjátákkal dolgot már minden fiú hallotta. Egy fiatal, tapasztalatlan nő szexigénye ugyanis többnyire erősen különbözik a fiatalemberétől, aki tapasztalatból ismeri a kielégülést (már csak a rendszeresen bekövetkező éjszakai magömlések vagy az önkielégítés miatt is). Az ilyen nő esetleg csak azért igényli a szexet, mert már tudja, hogy az a nőnek is jó és hasznos lehet. S minthogy joga van hozzá, élni kíván a jogaival.

az_elojatek_fontos_szex_elott

Előjátéknak nevezi a szexológia a közösülést megelőző szexuális játékokat: a simogatást, a csókolózást, az erogén zónák ingerlését és az orális szexet. Nem azonos fogalom a pettinggel, amely a nemi szervek egyesítésén kívül az összes örömszerzési módot jelenti. A nemi aktus általában három részből, úgymint előjátékból, a nemi szervek egyesítéséből és együtt mozgásából, valamint az utójátékból áll.
Igényét csak erősíti, hogy értesül a hozzá hasonló korú nők szexuális tapasztalatairól; kicsit irigyli őket, s nem akar lemaradni tőlük. S mivel a hallott élmények általában partnerrel kapcsolatosak, a kezdő nő is csak így tudja elképzelni a nemi élet megkezdését. Keres tehát egy partnert. Pontosabban elfogadja egy férfi közeledését. Ami tizenéves korban szinte mindenkinél bekövetkezik, hiszen a fiatal férfiak kívánják a szexet, s kihasználják a szexuális kapcsolatteremtés alkalmait. A nőnek ugyan még nincs igazi szexuális vágya, inkább a szerelmi gyengédséget, védettséget és összetartozást kívánja, de reméli, hogy a szexszel együtt ezt is megtalálja.
Stimulálás, ingerlés – Az előjáték elsősorban a nők orgazmusának előkészítése miatt fontos, a férfiak hosszabb előjáték nélkül is könnyen eljutnak az orgazmusig – ez persze nem azt jelenti, hogy ők nem lelik örömüket az előjátékban. A férfiak számára sokszor már a látvány is elegendő ingernek bizonyul.
A nők számára az esetek túlnyomó többségében rendkívül fontos, hogy a szerelmi előjáték során tartósan kellemes érzetekben részesüljenek az erogén zónák ingerlése útján, mert ez lelki gyönyört is nyújt, ugyanakkor előkészíti az orgazmushoz vezető utat. Ha az ingerlés megszakad, általában az izgalom is elül. Éppen ellenkező hatást, azaz az izgalom fokozódását lehet elérni (a férfiaknál is) azzal, ha a simogatások egy bizonyos izgalmi állapot elérése után rövid időre elkalandoznak más testtájakra, majd visszatérve folytatódik a megkezdett ingerlés.
S vajon megtalálja? Ha szerencséje van, talán igen, De ez ma még sajnos viszonylag ritka. A fiatalemberek szexuális vágya erős és célratörő. S mivel mindketten úgy tudják: nemi élet = közösülés, előbb-utóbb szabályszerűen „lefeküsznek”, vagyis közösülnek egymással. Nem biztos, hogy ez mindjárt első próbálkozásra sikerül, hiszen a félelem, az ügyetlenség és a fájdalom sokáig akadályokat állíthat. Ezekkel a nehézségekkel itt most ne foglalkozzunk.
Tegyük fel, hogy sikerült az első (néhány) közösülés. Sikerült abban az értelemben, hogy megtörtént, függetlenül attól, hogy meddig tartott: a hímvessző bekerült a hüvelybe. A magömlés ilyenkor nagyon hamar bekövetkezik, de most nem ez a lényeg. Inkább arra vagyunk kíváncsiak: mit érzett a nő? Élvezte-e, s főleg eljutott-e a kielégülésig?
Az eddigi szexológiai vizsgálatok – köztük saját vizsgálataim – azt mutatják, hogy ez általában is elég ritka, de különösen ritka azoknál, akik közösüléssel kezdik a nemi életet. Az erre irányuló kérdésre ilyen válaszokat adnak: „Hát éppenséggel ki lehetett bírni, de semmi különöset nem éreztem.” „Csak annak örültem, hogy már túl vagyok rajta.” „Még mindig nem értem, hogy ebben mi jó a férfiaknak.”
Olyan is volt, aki bevallotta, hogy az első közösülés nyomán alaposan elment a kedve a nemi élettől. Ami persze nem jelenti azt, hogy többé nem közösülnek, de inkább csak kötelességtudatból (vagy érdekből). Ezt a beállítottságot könnyen meg lehet szokni, s évek múlva már nehéz megváltoztatni. Belőlük lesznek a frigid nők, akik már fölizgulni sem tudnak, s egyáltalán nem élvezik a nemi életet.
Mindebből világosan látható, hogy a nemi élet megkezdésének módja kritikus pontja az ember egész nemi életének. Az elrontott kezdés nehezen helyrehozható hátrányokkal jár.
De tulajdonképpen miért rossz a nemi életet közösüléssel kezdeni? (Hozzá kell tenni, hogy elsősorban a nők számára.) S különben is, mivel kezdje, ha nem közösüléssel?
Ilyen és hasonló kérdések érthetően fölmerülnek sok olvasóban. S nemcsak a férfiakban, bár számukra nehezebben fölfogható, hogy a nők miért nem elégülnek ki épp a közösülésben ugyanolyan könnyen, mint ők. Bennük tán nem működik a „nemi ösztön”?
E könyvben már szó volt róla, hogy a férfiakban sem valamiféle „nemi ösztön” működik. Csak éppen nemüknél fogva megvan az az előnyük, hogy náluk a serdülés magával hozza a magömléseket, s ezzel a nemi kielégülés élményét, míg a női serdülésből ez hiányzik.
A testi serdülés persze a nőt is fogékonyabbá teszi a szexuális ingerekre. Tehát bizonyos fokú szexuális izgalom ebben az életkorban náluk is könnyen kialakul, például bizonyos látványok (szeretkezési jelenetek stb.) hatására. Ám ez az izgalom legtöbbször nem fokozódik a kielégülést hozó csúcspontig, mert valamilyen külső vagy belső akadálytól lefékeződik. Nagy ritkán előfordul ugyan spontán, akaratlan, mondhatni véletlen kielégülés – például kerékpározás vagy valamilyen sportgyakorlat közben –, de ez nem jellemző.
A női orgazmuskészség tehát általában nem alakul ki magától. Ezt meg kell tanulni. Az eredményes tanulásnak pedig a szándékon túl vannak külső és belső feltételei. Az előbbiekhez főleg a nyugodt körülmények és a helyesen adagolt szexuális ingerek tartoznak. Az utóbbiak közül legfontosabb a ráhangolódás, az erőltetés nélküli odafordulás, az érzéki örömökre figyelés képessége.
Amíg ezek a feltételek hiányoznak, a szexuális kielégülés aligha fog a nőnek sikerülni. (S ha megvannak, sem föltétlenül rögtön sikerül, hanem csak fokozatosan.) Azonkívül figyelembe kell venni, hogy a nő kielégülése elsősorban a csikló ingerlésétől függ; márpedig a közösülés során a csikló kevesebb és egyoldalúbb ingerlést kap, mint a közvetlen – kézzel vagy szájjal történő – ingerlés során.
Tehát a közösülés csak akkor vezet a nő kielégüléséhez, ha előtte már alaposan felizgult, s ez az izgalom nem esik vissza a közösülésben (akár fájdalomtól, akár a férfi túl gyors kielégülésétől), hanem fokozható.
Ehhez némi gyakorlat és szexuálisan kulturált part- ner kell. Ha tehát egy gyakorlatlan nő mindjárt a közösülésben akar kielégülni, ez olyan, mintha valaki az iskolát nem az első osztályban, hanem rögtön a középiskolában akarná kezdeni.
A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el. A lányok és nők orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.

Az eredeti cikk: A női orgazmus – a szex kezdése előjátákkal © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szex és masztubálás – A hüvely izgatása

vagina_es_huvely_izgatasaSzex és önkielégítés közben (Cimkék, szinonima szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ) a hüvely izgatása fontos mert egy kéjközpont a hüvelyed! Ez is izgatható, és nem lehet kihagyni. sok nő még ma is csak szemérmesen vagy egyáltalán nem tud őszintén beszélni a saját nemiségéről, tekintsünk vissza akár csak a múlt század elejére, amikor még a női nemiszerv néven nevezése is bűn volt. Ahogy gyalázatos bűn volt minden olyan gondolat, ami nem feltétlenül függött össze a (családon belüli) gyermeknemzéssel. A kultúránkban igazi forradalmat kellett megélni ahhoz, hogy egyáltalán beszélni lehessen a vagináról. Ma úgy tűnik, mintha a társadalom átesett volna a ló túloldalára, és minden a szex körül forogna, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy még nem találtuk meg a kényes egyensúlyt a szexualitásban.
Igaz, hogy a nők többsége csikló érzékeny, viszont szeretkezéskor az ingerlést a hüvelyed fogja kapni elsősorban, mert a fiút ezzel fogadod be. Ez is többféle módon izgatható, és nem csak egy ujjal. (A körmöket célszerű visszavágni, mert ha felsérted a hüvely falát, az pici vérzéssel is járhat.) Először is ismerkedj meg vele. Vigyázz, mert a szűzhártya ebben megakadályozhat. Elsőre talán fura lesz, ahogyan a nedves hüvelyed körbeveszi az ujjaidat, forró, és meleg lesz. Ezt fogja érezni a párod is. Próbáld meg körbe tapogatni, próbáld ki mennyire mély, és mennyire kellemesen tágul. Akár egy, akár több ujjadat használod, úgy változik majd az élmény, itt megtapasztalhatod, hogy mennyire kellemes, ha kitölti valami. Ismerkedj az érzéssel, és ha kellemesnek találod merülj el ebben az érzésben, add át magadat neki.
A nő a saját nemi szervére gondolva azt nem értékeli, vagy nem érzi természetes módon szépnek, hiszen aligha találkozott olyan mondattal, amely lényegre törően és ártatlanul csak annyit mondott volna, hogy a “puncid úgy szép, ahogy van.” Nagyon sok nő egyszerűen képtelen szembesülni saját nemi szerve látványával. Amennyiben legyőzi a gátlásait, és mégis tükröt tart széttárt combjai közé, akkor viszont azonnal kijelenti, hogy az csúnya: túl nagy, túl kicsi, túl domború, fodros, cikkcakkos, szabálytalan. Soha nem szép, még csak nem is elfogadható. A “punciszemle” egyszerűen nélkülözi a szükséges objektivitást és a gátlásokkal, negatív beidegződésekkel terhelt nő a saját vagináját egyszerűen nem meri szépnek látni. Arról, hogy létezik, azonban folyamatosan meggyőz minket a természet, hiszen ovulálunk, menstruálunk, esetleg teherbe esünk, szülünk, máskor felfázunk és fertőzésekkel küzdünk, amelyekről akár beszélünk is, de az intim testrészünkkel kapcsolatos örömök, vágyak és tapasztalatok nem tartoznak a toplistás beszélgetéseink közé, még a legjobb barátnőinkkel sem.
Ismerkedj, és tapasztalj. Ha már ismered, és tovább lépnél kísérletezz az izgatásával. Az ujjak ki-be mozgatásával ingereld, esetleg forgasd jobbra, és balra. Az ujjbegyekkel körkörös masszírozással is izgathatod. Az elsődleges cél, hogy megtapasztald a hüvelyedben keletkező kéjes érzéseket, és erre tudj összpontosítani, felhasználni. Eközben persze izgathatod csiklódat is, az érzés kiegészíti egymást, és akár csikló segítségével, akár anélkül ha el tudsz jutni a csúcsig ne tartsd vissza. Éld át az orgazmust, semmit sem A hüvely izgatása vesztesz, mert bármikor újrakezdheted. Ez egy nagyon hasznos, és -ne is tagadd- nagyon élvezetes játék lesz. Erotikus segédeszközöket is használhatsz, ha elmész egy szexshopba. Budapesten találsz a legtöbbet. Nem ciki bemenni, hidd el, de ha annak tartod rendelhetsz online is.
A vagina a férfiak szerint gyönyörű! Akárhány férfit kérdeztünk meg arról, hogy milyennek látja a nők legtitkosabb testrészét, egyöntetűen azt válaszolták, hogy csúnya punci nincs. Minden nő nemiszerve úgy szép, ahogy van, és ez nemcsak annak köszönhető, hogy a férfi minél gyakrabban szeretne kapcsolatba kerülni vele, és a vágyaitól hajtva nem is látja annak formáját és a méretét, hanem mert valóban szépnek látják a gyönyörök kertjét. Ezt azonban csak nagyon kevés nő hiszi el maradéktalanul, és hosszú évek telnek el úgy, hogy a testük kínálta örömök helyett frusztráltak a párkapcsolatukban. A saját testünk elutasításának ugyanis ára van, amelyet javarészt önmagunkon illetve a párunkon verünk le, ami a párkapcsolat rovására mehet.
Gyakori kérdés: Az önkielégítéstől el lehet veszíteni a szüzességet? A válasz a kérdésre attól függ, hogy a kérdező mit ért a “szüzesség elvesztése” alatt! A szűzhártya elszakadhat ha több ujjal, vagy vibrátorral hatolnak a hüvelybe, de ugyanígy elszakadhat spárgázás, és más erős fizikai igénybevétel közben is.(jellemzően tornászok, atléták, sport gimnasztika, stb… ) Ha így érted, akkor anatómiai értelemben a szüzesség elveszthető! De azt fontos leszögezni, hogy ekkor még mindig nem voltál férfival, az első szeretkezés még nem történt meg. Tehát mentálisan értve nem, nem vesztetted el. Ha a kérdést így érted, akkor a válasz nem! A szűzhártya sok hatástól szakadhat át, az egyik lehet az önkielégítéskori behatolás is, tehát csak akkor szakadhat át, ha behatolsz a hüvelyedbe. Ha nem teszed, akkor egy csikló izgatás során nem szakad át.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Szex és masztubálás – A hüvely izgatása © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Az önkielégítés gyakorisága és szerepe

Tudok túl sokat önkielégíteni? Mennyi a sok? Rá lehet szokni? Mennyi ideig tartson? Ezek túl gyakori kérdések. Ha jó érzés és nem fogod magad bántani, akkor nincs semmi baj az önkielégítéssel. Az orgazmus és a gyönyör a cél, de mindenki máshogy ér el az út végére.
Normális, hetero fantáziákat vagy normál pornó anyagot használjanak stimulánsként. Ez utóbbi lányoknál is fontos. Ugyanis, ha perverz, parafil helyzetekhez, tárgyakhoz kötődik a szex fantázia, ez befolyásolhatja károsan a szexuális irányultságot. Rögzítő hatása lehet.
Ezért nem kellene a fiatalokat elzárni az egészséges pornótól! Az interneten se a perverz, állatias, szado-mazo, és pisi-kaki, pedofil, gerontofil, fetisiszta, stb. perverz (parafil) oldalakat keressék és találják meg. Ez a két fő kritériuma van fiúknál, férfiaknál a “progresszív” = fejlesztő önkielégítésnek. A lányoknál az önkielégítés funkciója más. A csiklóorgazmust és a hüvelyi orgazmust is tanulni kell.
Az öningerlés, önkielégítés, pettingtapasztalatok, az előjátékok, majd közösülések sorozata mind fejleszti a nők szexuális érzékenységét és orgazmuskészségét. Ezek nélkül nem megy. Nem egy kapásból készen lévő adottság a nők orgazmus képessége! Vita tárgya a Magyar Szexológiai Társaságon belül is, hogy mennyire kellene egyetérteni, vagy ösztönözni a lányok önkielégítését (csiklóingerlés). Szerintem előnyben vannak a párkapcsolati szex terén azok a lányok, akik már valamilyen módon (önki, petting) eljutottak az orgazmusig. Több gond merül fel azoknál a fiatalasszonyoknál, akiknek az életéből ez kimaradt bűntudat, neveltetés, tapasztalatlanság miatt.
Ahogy lehet, az ifjú hölgyek önkielégítésnél izgassák a hüvelybejáratot és a hüvely külső harmadát is. Amennyiben a szűzhártya rugalmassága megengedi, ujjal a hüvely alsó harmadát is ingerelhetik. Kereshetik a G -pontot. Nem szűz hölgyeknél a Kegel gyakorlatok végigvitelét is javasolják.
A bejegyzés folytatása, a teljes cikk itt olvasható!
Források: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve, ennek további fejezetei itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkek itt.

Az eredeti cikk: Az önkielégítés gyakorisága és szerepe © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A párom önkielégíti magát, rajtakaptam

Az önkielégítés gyakorlati kézikönyvének fejezetei itt. A maszturbálás témáját átfogó gyakorlati útmutató: A párom önkielégít, mit csináljak?
– Rajtakaptam a páromat, amint önkielégít, biztosan nem vagyok elég neki! – Klasszikus, de téves féltékenység, amely sokkal elterjedtebb, mint az gondolnánk. Nem vagy tisztában a testi igényeivel, hogy többször, és máshogy is igényli? Nem veszed figyelembe, hogy ha férfi a párod őbenne sokkal nagyobb a vágy, a neméből fakadóan? És ha Nő, akkor már, nem is izgathatja magát? Megcsal? Saját magával? Ne viccelj már! Csak nem vagy bizonytalan önmagadban, hogy a “vetélytársad” a keze, vagy a szexuális segédeszköze?
Gyanítom ez a fő ok, a saját szexuális önértékelésedben hibádzik valami, különben tudnád, hogy nem téged helyettesit, és nem is akar helyettesíteni! Az önkielégítést végző párunk (nemtől függetlenül) néha megrökönyödést kelt, mert nem értjük miért is csinálja. Fontos érteni, hogy mi történik. Röviden összefoglalva: Semmi! Jó neki, és kész! A férfiak különösen sokszor vágynak a szexre, általában sokkal többször, ahányszor a párjuk igényli, vagy rendelkezésre áll. De egy nőnél is előfordulhat, hogy a férfi partnerük éppen nem tud a
Ha rajtakaptam, mit tegyek? Amit véss az eszedbe mert ökölszabály, hogy a bizalom legyen az első köztetek! Aki előtt merünk önkielégíteni… A teljes cikk itt olvasható!
Intim Center sex shop szexualitás, további cikkek itt.

Az eredeti cikk: A párom önkielégíti magát, rajtakaptam © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.