Kategória: Vibrátorok

Piros pont minden férfinak 🔴 aki nem féltékeny egy vibrátorra

A legtöbb férfi konkurenciaként tekint a vibrátorokra. Tévesen azt gondolva, hogy egy nagy tudású vibrátor mellett talán nincs is szükség rájuk. Azonban ez nem így van. A vibrátor nem csak a női maszturbálás egyik legjobb kelléke, de a páros játékokhoz is kiválóan használható. Győzd meg a párod, hogy a vibrátor inkább társ, mintsem ellenfél a hálószobában, a vibrátor szex már menő dolog:

Hármasban a vibrátorral hozzászólások
– Mi szinte minden alkalommal bevonjuk a párom vibrátorait a játszadozásba, izgatásba. Még nagyobbakat élvez így!
Hello, én 48 a nejem 47 éves. Majdnem minden szeretkezésünkkor használunk vibrátort. Ahogy mi nevezzük müfütyit. Imádja az asszony, ha egyszerre két farok van benne, én a szájában a müfütyi a punciban! De a legeslegjobban azt élvezi, ha a müfütyi rezeg a puncijában és én keményen nyalom közben! Mindig izgatott, hogy egyszer valakivel ketten dugjuk őt és közben ő egy vibrátor masszírozóval izgatja magát, de így ebben a helyzetben nem tudom elképzelni!

– Ez a vibris dolog határozottan izgalmas, sőt a csata végén mikor reggel felé picit lankad az ember még komoly segítség is lehet. A lánynak, ha ügyesen használja vagy használom jó, és engem felizgat, újabb harci riadó. Ez pedig mindenkinek jó.
Sok jó vibrátor szex, és vibrátoros erotika témában sok érdekesség a Szexpláza oldalon.

– Mi a párommal sokszor használunk vibrátort szex közben. Általában a vibrátor a puncijában, a farkam a szájában. Na ettől hatalmasat tud elvezni! Az én kedvencem amikor a vibrátor is, meg a farkam is egyszerre van a puncijába, és annyira kitágul, hogy simán lehet kefélni. A harmadik eset amit kipróbáltunk (sajnos eddig csak egyszer), hogy a vibrátor a punciban, én a popsijába. Azt mondta, hogy jó volt és tetszett neki a szitu. Sajna az análszexért nincs nagyon oda, így ez tényleg ritkaság számba megy. De akkor rendesen megkefélhettem a popsiját.
Milyen jó is, ha a pasi nem ijed meg a vibrátortól, nem ellenfélként, hanem barátként tekint rá!
– Szádba veszed a párodat négykézláb, és ő meg egy vibrátorral hátulról tömköd! Nálunk ez nagyon bejött! Olyan mintha hármasban lennétek és a másik hátulról kap el. Kis fantázia!
Erről fantáziálok, már régóta! Azt szeretném, ha valamelyik barátommal, ismerősömmel egyszer összejönne ez a felállás. Csak úgy spontán, egyszer váratlanul. Amikor senki sem készül erre!
– Mi már régóta használunk, kiegészítőnek műfütyit. Néha megkérem a feleségemet – 21 éve vagyunk házasok -, hogy a szeretkezés előtt menjen előre egyedül a hálóba, és vegye kezébe a vibrátort, kezdje izgatni magát, én meg majd kicsit később meglepem aközben, hogy ő símogatja magát. Engem nagyon izgat ez a szituáció. Utána meg én meg a vibrátor, kettesben vagyunk egyszerre benne, én a szájában vagyok a vibrátor meg a punciban, vagy a popsiban, és jól kielégítjük őt!
Ma megvásároltam a terméket. Úgy gondoltam, hogy kedvesem egyéniségéhez és ízléséhez nem passzol a mindenféle színes, fura alakú, sokágú, ilyen, olyan funkciójú vibrátor. Ahogy az igazi péniszt utánzó, bőrszínű, makkal és herével rendelkező, erezett példányok sem jöhettek szóba. A választásom egy egyszerű, szép, aranyszínű rúdvibrátorra esett. Ez lesz a mai meglepetés. Nem kicsi, de nem is túl nagy. 19 centi hosszú, 3 centi vastag. Állítható erősségű a rezgése. Remélem, beválik!
– Nekünk nagyon bejött,gyakran játszadozunk hármasban,de ha nem vagyok otthon a párom gyakran egyedül is használja. Ilyenkor néha felhív és a fülembe élvez,miközben a munkatársaim ott ülnek körülöttem… Van mikor képet küld, az is észbontóan izgató. Szóval mi szeretjük…
Ez a téma engem is izgat. Tegnap kiderült, hogy Zsuzsi már régóta játszik a vibrátor gondolatával, csak nem merte elmondani nekem, hátha rosszul esik. Tévedett; nagyon örültem, mikor meghallottam, hogy szívesen játszana egy vibrátorral. Én is játszanék vele rajta. Továbbá érdemes volta kipróbálni azt, hogy egyik lyukban én vagyok, másikban a vibrátor. Vajon mennyire élvezné? Valamikor el kéne mennem vele egy szexboltba, hogy válasszon egy számára szimpatikusat.

– Nekünk is nagyon bejött. Az első kicsi volt, és diszkrét, gondoltam ez lesz a jobb a páromnak. Túl vékony lett, a csiklóját meg inkább irritálta, mert kemény volt. Az új elég durván néz ki mert vastag, szilikon borítással. Ne vibrál, hanem a vége forog és ráadásul kiáll belőle egy kis nyelv, ami kifejezetten csiklónak való. Kábé 1 perc alatt el is ment tőle. Az előjáték nem számolva!! Egyben nagyon intenzíven is élvezett. Ilyet még nem láttam. Nem használjuk túl gyakran, a sebessége miatt, de azért változatosságnak nagyon jó.

Nőknek tanácsok
Hogyan használhatjátok együtt a vibrátor? A férfi is rájön majd, milyen hasznos segítője lehet vibrátorod a szex során, hiszen a legtöbb nő nem tud kizárólag hüvelyi úton eljutni az orgazmusig. A férfiak egyébként is nehezen tudnak egyszerre több dologra koncentrálni, ezért a póz megtartása és közben a csikló változatos izgatása egyáltalán nem könnyű feladat számukra. Ha azonban párod szeretkezés közben is tovább izgatja a csiklódat a vibrátor segítségével, garantáltan fantasztikus orgazmusban lesz részed, a főszerep azonban továbbra is az övé marad. Kutyapózban pedig akár te is kezedbe veheted az irányítást, így párodnak elég a pózra koncentrálni, miközben te plusz élvezetként izgathatod magad a vibrátor segítségével.
Ezen kívül nagyon hasznos lehet az eszköz, ha az anális szexszel próbálkoztok. Akár használhatjátok a hátsó bejárat finom masszírozására és ellazítására is, vagy csak egyszerűen segíthet ellazulni a vibrátor, míg kedvesed hátulról próbálkozik. Fontos azonban, hogy a popsiszexhez speciális tágítókkal kezdjétek a felkészítést, melyek kimondottan erre a területre lettek kialakítva, és csak azután térjetek át a hagyományos vibrátorok használatára, miután felkészültél.

A tökéletes női önkielégítés

A szexualitás rejtett izgalmai közben nem árt, ha saját testünk felfedezéséről sem feledkezünk meg. Amivel önmagát boldogítod, az a párod is felvillanyozza. Ha jó érzés, akkor nincs semmi baj az önkielégítéssel. Az orgazmus és a gyönyör a cél, de mindenki máshogy ér el az út végére.
Először helyezkedj el kényelmesen. Ha tárgyakat is akarsz használni, akkor készítsd elő őket. Valahogy kerülj hangulatba, például olvass erotikus könyvet vagy nézz erotikus filmet, gondolj egy múltbeli szexuális élményre, ami még mindig felizgat, vagy álmodozz egy olyan élményről, amit át szeretnél élni.

Hogyan kezdj hozzá?
Az ujjaiddal vagy a kezeddel dörzsöld, simogasd vagy csipkedd a csiklót és környékét. Nagyon jó módszer, ha a csikó környékén lévő bőrt a hüvelykujjad és a mutatóujjad közé fogod, és aztán összedörzsölöd. A csikló egy miniatűr hímvessző, habár annál sokkal érzékenyebb, ezért simogasd és játssz úgy vele, mint egy hímvesszővel.

A tusolófej is csodálatos lehet, főleg az, amelyiken állítani tudod a vízsugár erősségét, és változtathatod a gyengéd és az erősebb sugarakat. Közben vigyázz arra, hogy hosszú ideig ne locsolj vizet a vaginádba, mert az légembóliát okozhat.
A vibrátorokat is nagyszerűen lehet használni a csikló ingerlésére. Vannak kimondottan csiklóizgatók, é s vannak olyanok, amiknek a formája olyan, hogy hozzásimulnak a testedhez, de variálgathatod is őket aszerint, hogy milyen kedved, elvégre fő a változatosság! Minden napra másmilyet!

Szorítsd a vibrátort a csiklódhoz, vagy ha nagyon érzékeny a csiklód, akkor a körülötte lévő bőrhöz tartsd a vibrátort. Ha a vibrátor túl erősen rezeg, tegyél valami puha anyagot a vibrátor és a csiklód közé, az majd gyengíti a rezgéseket.

A csikló ingerlése
A csiklónak az égvilágon semmi más funkciója nincs, csak az, hogy gyönyört nyújtson a nő számára, úgyhogy ne hagyd veszni ezt a női kincset.
A csikló ingerlésére használhatod a kezedet, az ujjaidat, a tusolófejet, folyó vizet, vibrátort, vagy bármilyen tárgyat, amit hozzá tudsz dörzsölni. A csikló az egyetlen olyan szerv, ami csupán az érzéki gyönyört szolgálja.

G-pont izgatása
A nők nagyon szeretnék ingerelni a G-pontjukat, de a legtöbben csak akkor képesek elérni az orgazmust, ha a csiklójukat is ingerlik először. Másoknál egyáltalán nem lehet a csiklót ingerelni, amíg nincsenek felizgulva, mert nagyon érzékeny a csiklójuk, megint másoknál pedig egyáltalán nem lehet orgazmust elérni a csikló ingerlésével. A g-pont hüvelyben lévő érzékeny részt g-pont vibrátorral lehet legjobban izgatni.
Sok olyan műfütyi van, amit kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy megtalálják és ingereljék a G-pontot. Az üvegből készültek a legjobbak, mert van bennük síkosító, és attól függően, hogy milyen kedved van, hidegen vagy melegen is használhatod őket, ráadásul fantáziálni is jókat lehet közben, mert olyan, mintha erősen beléd hatolni egy pasi. Persze az ujjaddal is megtalálhatod és ingerelheted a G-pontot, de sok nőnek könnyebb valamilyen kelléket használni ehhez.
A képen letapasztható, vagy más néven tapadókorongos szexkütyüvel élvezkedik a lány:

Anális ingerlés
A végbélnyílás nagyon érzékeny testrész, mert rengeteg idegvégződés található a környékén. Sok feszültség van benne, és kellemetlen dolgokkal lehet összefüggésbe hozni, de ha szexről van szó, akkor magasabb szintre vihet, mint az eddig leírtak. Az ujjaddal fedezd fel a környékét, csak dörzsöld vagy csiklandozd, vagy használhatsz egy kisebb anális vibrátort is. Előtte használj síkosítót, mert a végbél nem termel saját váladékot, mint a vagina. Mindig olyan kelléket használj, ami a vége felé csúcsosodik.

A vagina ingerlése
A vagina ingerlése egyszerűen azért jó, mert olyan, mintha beléd hatolna valaki. Rengeteg fajta vibrátort és műfütyit vagyis dildót lehet kapni, de ha valami kevésbé komplikáltat szeretnél, akkor használhatod az ujjaidat is.

A mellek
A tenyérrel a melleket lehet kényeztetni, ahogy körkörösen masszírozzuk. A mellbimbó izgatásával a nők közül többen is eljutnak az orgazmus eléréséhez. A mellek izgalmi állapota nagyon izgató a férfiak számára. Ha az ujjak közé szorítja a mellbimbót, az ujjakkal morzsolgatva, finoman húzogatva fokozni lehet ezt az izgalmat. Figyelje az érzékenységét, ha egy kicsit durvább anyaggal dörzsöli, ha finomabbal, ha meleggel, ha jéggel. Mi a legkellemesebb?
Érintsd meg, simogasd, dörzsöld őket, vagy tegyél rájuk csipeszt, esetleg olyan játékszert, ami szívja is a melledet (ilyeneket lehet kapni a boltokban). Ha elég nagyok a melleid, próbáld nyalogatni őket. A mellek érzékeny erogén zónák, és semmiféle szexuális tevékenység során nem szabad őket elhanyagolni.
Ne felejtsd el, hogy nincs biztos recept az önkielégítéshez: nem muszáj meztelennek lenni, csak lazíts és fedezd fel a testedet, derítsd ki, mi tetszik neki, és ha gondolod, hordj magaddal aprócska, pár centis vibrátort, amivel szinte bármikor kielégítheted magad. Te döntesz, az a fontos, hogy jól érezd magad. Hiszen ez a szex és a szexuális játékok lényege: hogy jól érezzük magunkat.

Miért maszturbálnak a nők?
Nagyjából hasonló okokból, mint a férfiak: a kellemes érzések mellett legtöbben stressz-szintjük csökkentése vagy a könnyebb elalvás érdekében kényeztetik magukat, közben pedig megtapasztalják azokat az egészségügyi előnyöket is, amelyeket mára már alaposan dokumentált is az orvostudomány.
A stressz-szint csökkenése és a boldogsághormonok termelődése mellett az orgazmus (akármilyen módszerrel érik is el), jót tesz a keringésnek, segíthet csökkenteni a szívbetegségek kockázatát, és javítja a közérzetet is. Amikor magunknak okozunk örömet, sokat teszünk testünk megismeréséért is, amit később párban is tudunk kamatoztatni, sőt amivel akár egyes szexuális nehézségeinket is orvosolhatjuk. Nézzük, milyen egyéb, egyedi motivációk vannak még.

Amitől tuti, hogy elélveznek a nők azok a csiklóizgató szexkütyük

A csiklóstimulátorok egyedülálló szexjátékok, amelyek anélkül izgatják ezt az erogén zónát, hogy hozzáérnének. A stimulációt a vákuum biztosítja – a levegő szívása kellemes hullámokat hoz létre, amelyek hatással vannak a csiklóra, és hihetetlen izgalmat adnak egy nőnek, akár többszörös orgazmusig. A szex kütyü egy sor stimulációs módot ad: az ugrató szívástól az erőteljes vákuumos forgószélig. Az ilyen kiegészítők legnépszerűbb gyártói: Womanizer, Satisfyer, We-Vibe, Baile, LELO stb.

A csiklóizgatónál nincs szükség semmire, csak egy párnára, amibe sikítani lehet! A léghullámos, szívó-szopogató vibrikkel az orgazmus garantálható! Ezeknek a szexjátékszereknek ergonomikusa tapintása és az anatómiailag tökéletesre fejlesztett formája van. Amitől tuti, hogy elélveznek a nők az a csiklóizgató szexkütyük között keresendő.

A szexuális segédeszközök piacán nehéz valódi újdonságba botlani, annak ellenére, hogy az emberi találékonyság köztudottan határtalan, szemben az emberi anatómiával. Ezen okból kifolyólag keltett hatalmas feltűnést a Womanizer vibrik és Satisfyer csikló vibrátorok piacán megjelent csiklót izgató eszközök új generációja, hiszen gyökeresen eltért minden csiklóizgatótól, amit addig az üzletek polcain láthattunk.

Ugyanakkor olyat ígért és váltott be, amelyet addig semmi más: pénz visszafizetési garanciát az orgazmusra. Merthogy orgazmusból minden alkalommal jut majd bőven, akkor is, hogy ha valaki nem csiklós típus, ezek a kis szerkezetek csodát tesznek ezen a téren.

Külön meg kell említeni a Satisfyer Pro 4 Couples párvibrátort, ami a felejthetetlen közös élményeknek legjobb játékszere. Ez a pároknak használható vibrátor megnyitja az erotikus játékok új dimenzióját. A klasszikus párvibrátorok által lett inspirálva, így ezt is az együttlét során közösen kell viselni, és mindkét partnert egyidejűleg izgatja, serkenti a vibri. A csinos, kézbe simuló és sokat tudó játékot itt is beszerezheted.

Ha az Intim Center online szexshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.

Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
A cím: INTIM CENTER szexbolt Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

A síkosítót ne felejtsd el! A legideálisabb, ha már az előjáték során nedvesedsz. A nőknek időre van szüksége, nem biztos, hogy két perc alatt síkos leszel. Számtalan síkosító fajta közül választhatsz, van melegítős, bizsergetős, illatos és ízes. Először érdemes valami egyszerűvel próbálkozni.

A nők mindössze 30%-a tapasztal hüvelyi orgazmust, míg a többieknek további csiklóstimulációra van szükségük. Az ilyen termékek felületén további puha tüskék vagy antennák találhatók a női örömforrás gyengédebb érintése érdekében. A játékok formája, és ami a legfontosabb, geometriája a női intim zóna anatómiai fiziológiájának figyelembevételével készült. A csiklóvibrátor független játékokban és előjátékban, valamint partnerrel való szex közben is használható.

Így élvezkednek a nők szexjátékszerekkel, brutális képek

Sok férfi gondolja, hogy a nők többsége nem maszturbál. Kivételt csak az eleve túlfűtött, kielégíthetetlen nimfomániások jelentenek. Egy normális nő ugyanis eleve nincs rászorulva ilyesmire, hiszen vágyai alapvetően takaréklángon élnek, és ha meg mégis fellobbannak, akkor oda férfi kell. Az alábbi dildó kollekció se semmi, láthatod:

Persze, hogy cáfolat következik, bizony, a nők között is sokan vannak, akik rendszeresen maszturbálnak, akár tartós és kielégítő párkapcsolatban is. Probléma ez? Éppúgy nem, mint a férfiak szintén rendszeres önöröme. De ilyen letapasztható dildó eszközzel, miért is végezenek önkielégítést a nők?

A nők a kellemes érzések mellett legtöbben stressz csökkentése vagy a könnyebb elalvás érdekében kényeztetik magukat, közben pedig megtapasztalják azokat az egészségügyi előnyöket is, amelyeket mára már alaposan dokumentált is az orvostudomány.
A stressz csökkenése és a boldogsághormonok termelődése mellett az orgazmus, akármilyen módszerrel érik is el, jót tesz a keringésnek, segíthet csökkenteni a szívbetegségek kockázatát, és javítja a közérzetet is.

Amikor magunknak okozunk örömet, sokat teszünk testünk megismeréséért is, amit később párban is tudunk kamatoztatni, sőt amivel akár egyes szexuális nehézségeinket is orvosolhatjuk. A kéj mint láthatod kétvégű dildóval mindkét bejáratban fokozható:

A legtöbbször unaloműzésre vagy stresszkezelésre használom az önkielégítést. Alapvetően nem vagyok nagyon sokszor beindulva, szóval viszonylag ritka, hogy azt érezzem, most azonnal és nagyon kellene tennem valamit, viszont mindig nagyszerűen érzem magam utána, és tudom, hogy mennyi pozitív egészségügyi hatása is van a dolognak. Szóval alapvetően azért csinálom, mert jó, de a legtöbbször csak akkor jut eszembe, ha tényleg nincs más dolgom, vagy kicsit le vagyok eresztve – mondja egy fiatal nő. Mit szólna, ha egy ilyen csiklóizgató karos nyúl vibrátora is lenne?

Hát, nincs mindig olyasvalaki a közelemben, akire számíthatok, ha be vagyok indulva, szóval nem ritka, hogy a szó szoros értelmében a saját kezembe veszem az irányítást. Arról nem is beszélve, hogy néha baromi jó önzőnek lenni, és úgy elélvezni, hogy abszolút nem kell még egy másik ember örömére is tekintettel lennem. Azonnal el is alhatok akár, ami elég könnyen is megy egy klassz orgazmus után – írja a fórumban egy szingli nő. Úgy tűnik van ám rendesen vibrátor szex:

Legtöbbször akkor maszturbálok, ha unatkozom, vagy ha nagyon be vagyok indulva. Hogy ez milyen gyakran fordul elő? Hát, kábé heti két alkalommal – derül ki egy felmérésből. Kell is akkor jó sok szexuális segédeszköz:

Alapból jó érzés ugye, illetve segít elaludni is. Ha úgy vagyok, hogy otthon lehetek délután, és be tudok dobni egy szundit, ez sokat segít, hogy hamar el tudjak aludni, és utána kipihenten, frissen ébredjek. Van hogy úgy elszok el, hogy a kedvenc kétvégű dildóm bennem marad.

Rendszeresen maszturbálok, olyannyira, hogy van, amikor szabályosan a reggeli rutinom része egy gyors önkielégítés, különösen, ha nagyon stresszes időszakot élek át épp. Aztán jön pár lazább nap, amikor nem gondolok rá. Igaz, én alapból sokszor kívánom a szexet egyedül és párban is. A szex minden másnál jobban ellazít, és segít, hogy kikapcsoljam az agyam. Arról nem is beszélve, hogy mennyi endorfint szabadít fel. Imádom.

Akkor maszturbálok, amikor épp kedvem van hozzá. Gondolom, mások is így vannak vele. De, mint ahogy sok más dolgot is az életemben, ezt is eléggé meghatározza a vallásom és az a kulturális közeg, amiből jövök. Muszlimként elvileg nem lehet maszturbálni, de közben meg ugye tök jó érzés, szóval nehéz ellenállni. Az iszlámban eleve az van, hogy a szextől is tartózkodni kell, amíg nem vagy házas. Innen nézve a maszturbálás jó eszköz is lehet, ami segíthet megőrizni a cölibátust – de hát elvileg ezt se szabad, szóval ez egy eléggé erős 22-eres csapdája. Szerintem ez az ellentmondás csak egy kiadós önkielégítéssel oldható fel, hiszem Mekkában is van szexshop.

Szerintem maszturbálni egészséges, és most amúgy sincs senkim. Ráadásul pont nem is nagyon keresek kapcsolatot, és remek érzés tudni, hogy bármikor könnyen tudok magamnak örömet szerezni, akkor is, ha épp egyedül vagyok. Ez sokkal jobb és tervezhetőbb, mint a keresgélős időszak sokszor kifejezetten kínos és örömtelen együttlétei. Legjobban vibrátorral imádok maszturbálni.

Talán furcsán hangzik, de én elég új vagyok az önkielégítésben, mert gyerekkoromban, otthon meg a suliban mindig azt hallottam, hogy ez valami nagyon rossz dolog, és emiatt van egy elég erős bűntudatom, ha mégis csinálom. Viszont mostanában kicsit gyakrabban próbálkozom vele, mert van egy kis orgazmusnehézségem, és elég sokat segít, hogyha ezzel a módszerrel megpróbálom kicsit jobban megérteni magamat. Az is kicsit extra nehezítés nekem, hogy nagyon egyedül kell lennem, hogy bele merjek lazulni egy ilyenbe. Ne úgy értsd, hogy csak ne legyen otthon senki, hanem úgy, hogy konkrétan egyedül töltött napokra van szükségem ahhoz, hogy nekilássak. Valahogy nem szeretek senkivel se találkozni közvetlenül előtte vagy utána. Előbb-utóbb lesz valami szexkütyüm is, az tuti, csak nem tudom melyik a legjobb szexshop.

Ha tetszett a szexjátékszer kollekció, akkor okés van még hasonló! Vibrátor használatról további képek a vibrátoros cikkben itt.

Szex, és maszturbáció vibrátorral idős korban
Természetesen igen! Elterjedt, és felesleges tévhitet igyekszünk eloszlatni, ez pedig az idősebb korosztály nemi élete. Sokan abban a hitben élnek, hogy idősebb korban már nem lehetséges, vagy nincs is szükség a nemi életre! Ez hatalmas tévedés! A nemi gyönyör nem csak a fiatalok kiváltsága, sőt!

Női önkielégítés szexjátékszerekkel
A szexjátékszereket is meg lehet kívánni, és lehet szeretni. Sok nő ráizgul és megszeret különleges felnőtt játékszereket. Szexboltban nézelődve, vagy szexshop webáruházban böngészve, megkívánja, hogy azzal maszturbáljon. Ez egy vastag, valósághű érzetű letapasztható műpénisz:

Női szexpumpák vannak mellre és vaginára is. A vákum és szívás különleges élvezeteket adnak, de különösen kedveltek a kicsi, csak a csiklóra helyezhető szexkütyük.

Az anális dugókat sokan napközben is bent hagyják, főleg a távirányítós vibrátorost szeretik. A pumpálható kivitel análszex előtt is hasznos.

Nőknek tökéletes kielégülés! A végén még elhiszed, hogy van isten!

Egyedül és pároddal is megtapasztalhatod, hogy milyen mikor földrengés, hangverseny és ájulás határa kíséri az utat a teljes kielégülésig! Nőknek tökéletes gyönyör az Intim Center szexuális segédeszközeivel. Női élvezés maximumon, nőknek tökéletes kielégülés! A végén még elhiszed, hogy van mennyország és isten.
A teljes női kielégülés top szexkütyükkel cikket itt olvashatod el, de egy-két dolgot megemlítenénk:

Bevontuk kettőnk mellé az ágyba a vibrátort, ami kompenzálta a partnerem potencia problémáját. Ekkor még nem kattantam rá, de nemrégiben megkaptam az első luxus vibrátoromat – írja egy vásárlónk.
Szerintem sok amennyibe kerül, ám az élmény mindenért kárpótolt. A csiklóizgatással olyan ingerlést kaptam, hogy majdnem elájultam, szinte az első pillanattól kezdve az orgazmus határán voltam, holott korábban hosszú idő kellett ahhoz, hogy el tudjak élvezni.
[wpsc_ajanlo id=”1235815″] [wpsc_ajanlo id=”1244670″] [wpsc_ajanlo id=”1241659″] [wpsc_ajanlo id=”1235853″]

Hamar rájöttem, hogy nekem hogy a legjobb, és pillanatok alatt ki tudtam elégíteni magam ha ez szex közben nem sikerült. A szex a legjobb, amikor nyal jó sokáig, és a vibrátorral besegítve élvezek hatalmasat.

Az első élvezéskor tuti, hogy egy rövid időre elveszítettem az eszméletemet. A lábaim úgy megmerevedtek, mint azokban a videókban a kecskéknek, amikor megijesztik őket. Még soha nem mentem el annyira gyorsan és annyira keményen. Spricceltem, pedig korábban soha életemben nem történt ilyen, még szerencse, hogy tettem egy törölközőt magam alá, mert utálom a makacs foltokat – írja egy nő az Amazonon is hirdetett vibrátor kommentjében.
[wpsc_ajanlo id=”1238215″] [wpsc_ajanlo id=”1244077″] [wpsc_ajanlo id=”1244514″] [wpsc_ajanlo id=”1243282″]

Ijedtemben megpróbáltam gyorsan kikapcsolni, de csak össze-vissza nyomogattam a gombokat, aminek következtében úgy szívta a csiklóm, hogy az majd ki szakadt a helyéről, a g-pontomon pedig pulzálva vibrált. Az első orgazmusom a csiklóizgatóval sem volt semmi, de a másodiknál már lebegtem.

  • Ha az Intim Center intim webshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
    Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
    Személyes vásárlás üzletünkben: INTIM CENTER intim shop, Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

Teljesen új fogalmaim alakultak ki az orgazmusról. A lelkem kilépett a testemből, és hallottam, ahogy Isten szól hozzám, hogy még nem jött el az időm, térjek csak vissza a kis rózsaszín játékomhoz.

Amikor visszatértem a testembe, elhajítottam az ágy másik végébe, és néztem, ahogy továbbra is makrancosan zümmög a vibri vidáman. Még vagy öt percig remegtem, ha akartam volna sem tudok felkelni az ágyból, csak bámultam a plafont és próbáltam rájönni, hogy pontosan milyen évet is írunk.
Amikor végre fel tudtam tápászkodni, hogy lezuhanyozzak, észrevettem, hogy a rohamszerű orgazmusaim közben az izmaimat meghúztam egy kicsit. Igaza volt a barátnőmnek, mert nem melegítettem be előtte rendesen.
[wpsc_ajanlo id=”1245190″] [wpsc_ajanlo id=”1236418″] [wpsc_ajanlo id=”1240435″] [wpsc_ajanlo id=”1243605″]

Ezért kell neked is egy klassz vibrátor! Érvek képekkel is!

Egyre több formatervezett, környezet- és testbarát szexjátékszer jelent meg a szexshopok polcain, sz utóbbi néhány évben. Nyugaton egyre elfogadottabbá válnak ezek a termékek, már senki nem lepődik meg, ha egy szupermarketekben találkozik egy dizájnos vibrátorral. Használatukat egyre kevesebb tabu övezi, olyannyira nem ciki, ha valakinek van egy vibrátora és azt élvezettel használja, hogy a videómegosztókon rengeteg olyan videót találhatunk, ahol fiatal lányok mutatják be kedvenceiket és megosztják a velük kapcsolatos tapasztalataikat.

Magyarországon még némileg más a helyzet. Mikor arról mesélek barátaimnak, hogy meglátogattunk egy klassz szexboltot, sokat furcsán néznek rám. Még felvilágosultnak tartott barátnőim is azt mondják, hogy idegenkednek attól, hogy egy darab műanyagot vigyenek az ágyba, és azt kérdezik tőlem, hogy minek használjanak ilyesmit, ha amúgy is nagyon élvezik a szexet.

Természetesen az élvezetes szexhez nem szükségesek a szexuális segédeszközök, de azt is látnunk kell, hogy társadalmunkban még mindig elég nagy a nyomás, hogy normális szexuális életet éljünk. Ezzel szemben vibrátort használni teljesen normális és egészséges dolog, nem jelenti azt, hogy bármi problémánk lenne a szexszel. Kiváncsinak, felfedezőnek, új élményekre nyitottnak lenni a szex világában is pozitív dolog.

Mire jó egy vibrátor

Megkönnyítik a dolgunkat
Egy vibrátort használni olyan, mint átülni egy automata sebváltós autóba. Sokkal kevesebbet kell dolgozni ugyanazért az élvezetért. Sok nő sokkal könnyebben eléri az orgazmust (neadj’ Isten, először életében), szeretkezés közben is könnyebb a vaginális élvezetek mellett klitorális élvezetekhez is jutni.
Egy g-pont vibrátorral könnyebb elérni a g-pontot és a prosztatát, könnyebben megnövelhető ez erekció hossza – és még sokáig folytathatnánk, hogy mi minden könnyebb egy vibrátorral. Egy vibrátor segíthet abban, hogy semmi másra ne kelljen figyelnünk, csak az élvezetre.

Segítenek, hogy kilépjünk a megszokott kerékvágásból
Ha egy bizonyos fajta simogatásra van szükséged maszturbálás közben, vagy csak egy bizonyos pózban tudsz elélvezni, netán csak egy bizonyos fajta érintést szeretsz az orális szex alatt, akkor egy szexjátékszer szélesítheti a repertoárodat. Egy játékszer úgy tud izgatni, ahogy egy kéz vagy egy nyelv nem tud.

Feldobják a hosszútávú kapcsolatokat
A szexjátékszerek nem csak magányos élvezetekhez valók. Kiválóan alkalmasak pároknak is, hogy olyan élvezetekhez jussanak, ami másképp nem lenne lehetséges. Lehet ez egy vibrátor, ami szeretkezés közben pont ott kényezteti a csiklót, ahol kell. Lehet ez egy anális plug, ami külön élvezetet ad a prosztata ingerlése által.

Vannak párok, aki új erogén zónákat fedeznek így fel, mások megtanulják, hogyan menjenek el együtt, megint mások a játékszerek által a szenvedély újraéledését tapasztalják meg. Egy szexjátékszer sokat segíthet a gyerekek születése utáni nehezebb hónapokban is.

Megnövelik a szexuális önbizalmadat
Aki kezébe vesz egy szexjátékszert és azt a nemi szerveihez érinti, az felelősséget vállal a szexuális szükségleteiért és vágyaiért. Egy olyan kultúrában, ahol nagyon keveset tanulunk a szexuális élvezetekről, ez önmagában egy dicséretes dolog. Ahelyett, hogy karba tett kézzel várnád, hogy jöjjön valaki, és kielégítse minden szexuális szükségletetede, a saját kezedbe veszed a dolgok irányítását. Ez azt eredményezi, hogy jobban megismered a szexualitásodat, magabiztosabb leszel, többet fogsz megtudni a saját tested működéséről. Ez sokat segít, hogy másokkal is jobban élvezd a szexet.

Meghozzák a kedvet a szexhez
Ha elengeded a fantáziádat, és ki is próbálod, amit elképzeltél, meg fogod látni, hogy bizonyos játékokhoz szükség van kiegészítőkre. Egy masszázs még jobban esik, ha egy masszázsgyertya meleg olajával csinálják, az a csók mélyebben rezonál, ha a kezed az ágyhoz van kötözve, vagy egy gyors menet egy nyilvános helyen még gyorsabb lesz egy extra halk és pici rúzs vibátorral.

Sok okunk lehet, hogy kipróbáljunk egy szexjátékszert, de a kiváncsiság önmagában is elég ok, hogy kipróbálj valamit! Fórum hozzászólások:

Sziasztok, én jó pár éve özvegy vagyok, egyedül élek. Sokáig mégsem volt vibrátorom, nem is éreztem hiányát, persze azt se tudtam milyen lenne. Míg nem egy szép napon a hugom férjét sajnos baleset érte és mivel kamionsofőr érthető modón a balesethez közeli kórházba vitték és nem pestre, így aztán elvállaltam a gyerekre való vigyázást amíg a hugom távol volt a férje mellett. A gyerek csak 1 éves volt szóval nem volt sok gond vele. Este lefekvésnél kiesett a fülbevalóm és ahogy kerestem a szőnyegen, bepillantottam az ágy alá és ott volt egy cipős doboz.
Kiváncsian kibányásztam az ágy alól, hát egy vibrátor volt benne. Visszatettem. A fülbevalóm is meglett, lefeküdtem, a gyerek már rég aludt. De csak motoszkált bennem a tudat, hogy most kipróbálhatnám milyen is az a bizonyos. Elővettem hát a dobozkát és kivettem belőle. Magam mellé készítettem és elkezdtem előkészíteni a terepet. Majd elkezdtem játszani vele, először csak a csiklómhoz raktam majd a hüvelyembe. Hát mondanom sem kell igen kellemesen telt az estém. Mert 3x is elmentem. Amikor másnap hazaért a hugom és férje persze semmit sem mondtam. Akkor határozom el hogy veszek egyet. Pár nappal később munkám kapcsán Pestre kellett utaznom, kihasználtam hogy senki se ismer és vettem egyet egy szexboltba. Nem szilikonos, hanem a merev fajta, de én nagyon megvagyok elégedve vele, ajánlom mindenkinek. Mert nagyon sok gyönyört szerezhetünk vele magunknak.
Csak arra szeretnék kilyukadni, hogy nem vagyok szexuálisan túlfűtött. Nem volt szükségem rá mert nem tudtam milyen az. De amikor lehetőségem támadt kipróbáltam és azóta része valamilyen szinten az életemnek. Talán kicsit még bátortalanabbak vagyunk mi nők-e téren és ezért nincs még annyi embernek mint talán európa más részén.

A barátnőm mindig határozottan tiltakozott a vibrátor ellen. Vetten neki egyet, ami egyáltalán nem tetszett neki. Kérésemre kipróbálta, és szó szerint hatalmasat élvezett. Magától sosem veszi elő, ha én kérem rá, nem tetszik neki. Ha kéthetente egyszer szóba hozom, az a válasza, hogy már megint, vagy most nem akarja. De ha mégis, akkor nagyot élvez. Azt magyarázzátok el nekem Hölgyeim, hogy ha ilyet tud élvezni tőle, akkor miért tiltakozik ellene.
Nem erőltetem. Egyébként nagyon izgatna ha előttem próbálgatná…

41 éves vagyok. Nekem a (nálam 12 évvel fiatalabb) barátom ajándékozta. Mesélte utólag, hogy csillogott a szemem, amikor megláttam… Azóta szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Ha elmegyek egy hétre nyaralni, akkor is magammal viszem. Az az érzésem, valami kimarad az életünkből, ha ezt nem próbáljuk ki és nem érezzük, hogy milyen qva jó tud lenni, ha nincs a párunk a közelben.
Mert minden egyes maszturbációtól is állati jókedvem lesz és csökken bennem a feszültség. Nem hiszem, hogy ez túlfűtöttség. Szerintem ez a normális.

Intim Shop, szexbolt Budapesten és online webshop

Sokan attól rettegnek, hogy mint gondolnak majd mások róla, ha kiderül, intim shop szexboltba jár. Valahogy rossz beidegződésképp működik az emberekben, hogy szexboltba csakis az mehet, akinek vállalhatatlan, beteges vágyai vannak. Pedig nincs abban semmi ördögi, ha az ember vágyik a jó szexre és ezért tenni is hajlandó. Talán egyszer eljutunk mi is addig, hogy szexshopba járni ne legyen ciki, de addig is…

Na, de azért hasznos Intim Shop szexboltba menni

– Klassz jó lehetőség megbeszélni, hogy ki mit próbálna ki, és mi az, ami szóba sem jöhet. Szóval az örök vesszőparipám, hogy akkor tudtok jókat szexelni, ha őszintén beszéltek arról, hogy ki mire vágyik, egy valóságos szexshop isteni lehetőség erre. Ha a párod őszintén rámutat egy análtágítóra, máris indulhat a párbeszéd, te hogy is állsz ezekkel a dolgokkal egy intim shop vásárlásnál:

– Az eladók olyan titkokra deríthetnek fényt, amiről korábban fogalmad sem volt. A “hogyan használd azt a bizonyos terméket” úgy magyarázzák el, hogy a szemük sem rebben. De például nekünk a latex ápolási tanácsok is sokat segítettek. Fogalmunk se volt előtte…Szóval jó elméleti tanuló terep lehet.
– Oké, lehet együtt mosolyogni is, meg hüledezni, hogy “Atyaég, ez mekkora!” vagy “Atyaég, ez micsoda?!”. Csapatépítő…
– Valami olyasmit látsz meg, amiről nem hitted korábban, hogy kéne, kvázi online nem rendelted volna meg. Most meg kiderül, hogy ezután nem tudsz nélküle élni. (Lásd: én és a latex.)
– Ja, és persze totál mehetsz egyedül vagy a haveroddal is, mert csak magadnak is találhatsz olyan cuccot, ami fincsi. Vibrátor vásárlásnál különösen fontos, hogy ne fotók és méret leírások alapján válassz, hanem személyesen: a nagysága, fogása, működése fizikálisan tapasztalható.

– Oké, persze a világ pénzét ott lehet hagyni, ha tudod. Láttunk 700 ezer forintos aranyozott vibrátort is, de ha pár ezred van rá, akkor is tudsz venni mondjuk valami izgi síkosítót, akár egy péniszgyűrűt, gésagolyót, valami extra óvszert, DVD-t. Bár ezen őszintén meglepődtem, hogy lehet még pornó DVD-ket vásárolni. De itt volt példáulegy külön nagy rácsos doboz, ahova az akciós termékeket tették. Ott volt unikornis szarv vibrátor pár ezerért cuki csomagolásban.
– Szóval mi kell ahhoz, hogy bemehess: nyitott és érdeklődő hozzáállás és betöltött 18. év.

Mikor és miért érdemes Intim Webshop online szexáruházban vásárolnod?

Hasznos ha intim webshop netes áruházban rendelsz, ha bosszant a közlekedésben való tülekedés, a dugóban állás, várakozás? Szeretnél kényelmesen vásárolni, anélkül, hogy eltakarják előled a polcok tartalmát, vagy a nyakadba lihegnének azt lesve, hogy vajon mit viszel ma haza?!

Ha fontos számodra a diszkréció!
• Nem találkozol szembe ismerőssel, így elkerülhetőek a kényelmetlen pillanatok
• Jelöletlen csomagot kapsz kiszállításkor
• Nem lesz feltüntetve sem a webáruház neve, sem a csomag tartalma
• Doboz nem látszik át, a csomag tartalma nem kitapintható
• Erős, fém kapcsokkal lezárt kartondobozban kapod a rendelt terméket, így az sérülés nélkül nem bontható ki
• Futárok sem tudják, hogy mit tartalmaz a csomag
• Legnagyobb futárcégekkel dolgozunk együtt (GLS, ExpressOne) nem keltenek feltűnést
• Csomagodat Foxpost automatába is kérheted, így névtelen maradhatsz (elég valós telefonszámot és e-mail címet megadnod)
• Rendelésed regisztráció nélkül is leadhatod
• Adataidat teljesen diszkréten kezeljük

Ha az INTIM SHOP online szexshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
A cím: INTIM CENTER szexbolt Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

Forrás cikkek: Intim webshop online szexshop és budapesti szexbolt, és Gyakori kérdések.

Mennyire kellemetlen műbrét vásárolni egy szexboltban?

Nagyon rég szeretnék venni egy műpénisz, de netről nem merek rendelni, mert mi van ha más bontja ki, vagy rajta van a dobozon… Szexboltban meg félek hogy túl kínos lenne. volt már valakinek ilyen élménye fiatal lányként? Ott ezt természetesen kezelik? Olyan furcsa lehet hogy odajön az eladó megkérdezni hogy mit szeretnék,és felvázolom hogy mire vágyom, aztán együtt kiválasztjuk. Szeretném ha megnyugtatnátok hogy nincs benne semmi extra…

– Én pasi vagyok mondjuk és amikor vettem a vibrit a volt nőmnek teljesen természetesen ment a vásárlás mintha egy multiba mennél be!
Elōször is nyugi, annyian járnak olyan boltokba, hogy az eladó tuti nem fog emlékezni rád. Másrészt meg ha csaj az eladó akkor nincs mit szégyellned. Ha pasi akkor kissé cikibb, de én eddig inkább csak nōket láttam.
– Semennyire. Szexboltban veszed, nem a piacon. Ha oda bemész, úgyis mindenki tudja, miért mész be. Nem kellemetlen, az a kellemetlen, ha valakinek fogalma sincs a saját szexualitásáról.
Nézd, ez egy szexüzlet teljesen természetes, hogy ott ilyen dolgokat árulnak. Az eladónak is teljesen természetes, hogy oda az emberek azért mennek, hogy szexjátékokat vegyenek. Gondolom, akkor sem izgulsz ennyire, ha szalámit mész venni az élelmiszerboltba.
De ha nem tudsz ezen felülkerekedni, akkor hadd adjak egy tanácsot. Nem kötelező otthonra rendelned. Vannak szállítási pontok, vagy csomagautomaták. Ha egy ilyen pontra rendeled, akkor mész érte, amikor neked jól esik, és senki sem fogja kérdezni, hogy mi van a csomagodban.
– Postapontoknál csak személyit kérnek. A dobozon egy semleges cím van feladóként. Nem fogják tudni mi van benne. A boltot azért javasolnám ha van a közeledben, mert akkor kézbe tudod fogni, pontosan látod a méretét, anyagát-ha vibrit veszel érzed a rezgését… És az eladóknak te egy vevő vagy, esetleg sejtik is, hogy neked ez nem megszokott ezért sokkal udvariasabbak, jobban informáltak a termékekről, hogy segíthessenek.
Én is izgultam, ott keringtem a bolt körül. De kb addig tartott míg beléptem. Mindenki, a ki bent van, nem kenyérért ment. Odajött az eladó csaj, nagyon közvetlen volt. Egy ilyen munkához annak is kell lenni, és mivel Ő teljes természetességgel beszélt a dologról, nekem is természetes volt a dolog, pedig alapjáratban nem szoktam beszélni a szexuális életemről csak felületesen. Igazából tök buli volt.
– Mindenféle kütyüt vettem már szexshopban, férfi vagyok. Olyan mintha zseblámpát vettem volna az iparcikkben. Nem ciki, az eladót nem érdekli mit akarsz vele, neki csak egy árucikk és örül, hogy minél többet eladhat.
Csak te érzed kellemetlennek. Hidd el az eladó már nagyon unja a sokadik szégyenlős embert. Párommal együtt vettünk már vibrátort. Közben mindent megnéztünk a boltban. Tudtam milyet szeretnék, de azért szétnéztem. Nő volt az eladó, nagyon kedves volt, egyáltalán nem tolakodott, mint mondjuk a kínaiban az eladók, hogy vásárolj, vásárolj!
Egyedül is vettem már. Karácsony előtt egy rokonnak, amolyan poénos ajándékként. Akkor férfi volt az eladó. A szitu ugyan az volt, mint a női eladónál.
Az egyik bent lévő pár például valami anál játékszert keresett a férfinak, szóval a vibri tényleg a legkevesebb. Szóval ne izgulj, nem kellemetlen egyáltalán.

Csiklóizgatós, nyuszi vibrátor vásárlás és használati tanácsok

Vibrátort vásároltam, hogy használjam? Mire jó az a kis kiálló fülecske a vibrátoron? A vibrátor szex közben hogy használható – és számtalan gyakori kérdés vetődik fel!
A vibrátor használata egyre elfogadottabb a köztudatban, így egyre több nőnek van vibrátora. A csiklóizgatós vibrátorok a legkedveltebb szexuális segédeszközök a nők körében. Főleg, ha a csiklót szívóhullámmal kényeztető típusokról van szó! Tuti, hogy a mennyországba repít a womanizer és satisfayer csiklóizgatós vibrátor:

A csikló vibrátor és más vibrátor használata esetén bizonyosan elérheted első orgazmusodat, vagy az orgazmusodat sokkal intenzívebbé teheted! Rabbit vibrátorokból temékajánló:
[wpsc_ajanlo id=”1244077″] [wpsc_ajanlo id=”1240743&”] [wpsc_ajanlo id=”1243800″] [wpsc_ajanlo id=”1244348″]

csikloizgatos-nyuszi-vibrator-ajandekba-szexshop

Számtalan vígjátékban láthattuk már feltűnni ezt az ikonikus örömszerzőt, mégis csak kevesen próbálták ki, mi az. Nos, a forgófejes vibrátorról van szó, ami bizonyára minden nő fantáziáját megmozgatta már, életében legalább egyszer. Különböző vibrátorokat használhatsz az érzéki pontjaid izgatására, maszturbálásra vagy páros szexhez. Maszturbálásra a csiklóizgatós vibrátorokat részesítik előnyben a nők, mert a csiklót és a hüvelyt is tudják egyszerre izgatni.

vibrator-nyuszis-masztihoz-szex-shop-budapest

A szexshop üzletekben vagy online szexshopokban hatalmas választékban kapható vibrátorok használatáról már írtunk, de az kiegészítve, nyuszi vibrátor használatáról cikk ide vagy a képre kattintva olvasható. A szeshop infókat publikáló szexblog sokat ír róla, de vizuálisan: a nyuszis vibrátort igy kell behelyezni:

A csiklókaros vagy csiklóizgató vibrátorok segítségével több erogén zónádra egyszerre tudsz hihetetlen impulzusokat gyakorolni, így biztosítva magadnak a hosszú, mámorító gyönyöröket. A csiklókaros vibrátor a kényeztetés mesterfoka! A csiklóizgatós vibrátorok amellett, hogy a hüvelyt ingerlik, egy kis plusz pöcökkel vagy léghullámmal a klitoriszt is rezgő funkcióval kényeztetik. Ezáltal garantálják az igazán átható szexuális örömöket ezek a vibrátorok. Ráadásul sok csiklókaros vibrátor kialakítása olyan, hogy a G-pontot is stimulálja. Valóságos élménytrió, amit neked is át kell élned.

  • A szexuális segédeszközök piacán régi versenyzőnek számítanak a csiklóizgatós kütyük. Alapvetően nem túl drágák, mégis minőségi kivitelezésű eszközei révén lopta be magát a hölgyek szívébe. Ha az Intim Center intim webshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.

Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
Személyes vásárlás üzletünkben: INTIM CENTER intim shop, Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

Mi alapján vásároljon vibrátort?

A vibrátorok kikapcsolt állapotban is használhatóak, vagyis legalább annyit tudnak mint a dildók, de ugyanazt pontosan tudják produkálni.

A méret fontos. Tisztában kell lennie a vásárlónak a saját anatómiájával. Hölgyek is eltérő méretű hüvellyel rendelkeznek, a szűkebb hölgyeknek kisebb és vékonyabb vibrátorok, mint az öblösebbeknek, vagy azoknak akik már túl vannak akár több szülésen, azoknak akár méretesebb vibrátor ajánlható. A vibrátor méretek jellemzően kis 12-13 centiméteres mérettől indulnak és felmennek egészen az extrém 25-30 centiméteres méretekig. A legnépszerűbbek a 15-18 centiméteres vibráló műpéniszek.

A kiválasztás során fontos szempont még a vibrátor élethűsége és az anyaga. Az élethűbb és érzetre is péniszt utánzó darabok jellemzően zselés vibrátorok vagy a szilikon vibrátorok, de van aki kifejezetten a fémből készült darabokat kedveli. A szilikon, zselé, TPE és TPR vibrátorok puhábbak, míg a műanyag, akril vagy üveg keményebb. A zselés és zsilikon vibrátorok legnagyobb előnye, hogy a test hőmérsékletét gyorsan felveszik.

Számít a kiválasztásnál, hogy a vásárló mennyire rendelkezik fejlett szexuális kultúrával és mennyire konzervatív vagy bevállalós. A konzervatívabbaknak az egyszerű darabokat javasoljuk, míg a nyitottabbaknak, akik szeretnek újítani a G-pont és csiklót is stimuláló, szilikon vibrátorokat.

Fontos lépés a megfelelő anyagi keret kiválasztása, vagyis mennyi pénzt szánunk vibrátor vásárlásra. 3 000 Ft-ért már kaphatóak egyszerűbb, belépő modellek, míg a határ a csillagos ég.
Az elemek mérete is kulcskérdés a választás során. Az AA elemes vibrátorok a legerősebbek, míg a AAA elemesek sokkal gyengébben rezegnek, így célszerűbb legalább AA elemmel müködő vibriket rendelni, vagy vásárolni. A legerősebbek természetesen az akkumulátorosak, melyek a legerősebb stimulációs képesek biztosítani, USB-ről is működnek és nem szükséges havonta új elemet venni beléjük. Rabbit vibrátorokból temékajánló:
[wpsc_ajanlo id=”1244103″] [wpsc_ajanlo id=”1238014″] [wpsc_ajanlo id=”1238763″] [wpsc_ajanlo id=”1239136″]

Vékony vibrátorral az análszex jobban megy

A fiúk kedvelt témája a popószex, de már a lányok is ott vannak a gáton: egyre több éjjeliszekrényében található meg a szexshop vibrátorok vékonyított változata, vagy a makknál vékony, de vastagodó vibrátor. A vékony dildós hátsó behatolás már elfogadott, már nemcsak a férfiak privilégiuma. Masztizáshoz és anális szex előtti ánusz izgatáshoz és tágításhoz jó eszköz a vibrátor. A szexológus szerint egy szexuális trend, amit a pornóipar bemutat.

Manapság nem nehéz körülnézni a piacon, különösen az online világban. A világpiac teljes kínálata elérhető már hazánkban is, csupán a pénztárcánk mélysége szabhat határt álmainknak. Böngészni online szexshopként a Szexpláza vagy az Intim sexshop center oldalát feltétlen nézd meg.

vekony-vibrator-analszexre-szexshop-center

Egy angol internetes szexoldal a nőket tanítja arra, hogyan okozhatnak szex közben plusz élvezetet párjuknak. Igaz, a leírás arra is figyelmeztet, hogy sok férfi a végbélnyílást a homoszexualitás jelképének tartják, ezért maximálisan elutasítja az ilyen fajta kényeztetést.

A cikk szerzője éppen ezért azt tanácsolja, hogy ez esetben a fokozatosság elvét tartsuk szem előtt. És ki tudja, először csak a végbél környékének masszírozásával, simogatásával egy kéjes pillanatban, talán eljuthatunk a rengeteg idegvégződést tartalmazó anális ponthoz is. De erőszakoskodni semmiképp sem ajánlatos, hiszen a szexuális ízlése mindenkinek más. Az anus (végbélnyílás) ma már elismerten a gyönyör egyik izgalmas forrása. Ha egyszer kipróbálod attól a pillanattól kezdve megváltozik a véleményed az anál szexről, akármit is gondoltál róla előzőekben. És milliók fantáziáját izgatja a kérdés, de még nem tették meg. Néhány egyszerű kérdés kerül itt megválaszolásra, mely mindenkinek segíthet, e kérdésben való eligazodásban.

Ami a legfontosabb! Beszéld meg partereddel, hogy Te szeretnéd a szex ezen formáját is kipróbálni! Ha mindketten benne vagytok, akkor mehet a dolog, de csak akkor.

Ne légy görcsös, lazulj el, kösd össze más szexuális játékkal. Pédául izgasd a csiklóját, simogasd a vagináját, melyhez szexuális segédeszközöket is használhatsz! Az anális előjátékról se feledkezz meg! Mindig használj anál síkosítót! Az előjáték lényege, hogy az anus ellazuljon, ellentétben a puncival, ott az öröm könnyeinek kicsordulása a cél, simogasd és masszírozd!
Ha ellazult partnered, akkor próbálkozz a behatolással, természetesen kezdetben nem a péniszeddel hanem csak ujjal! Egyre mélyebbre hatolhatsz, de semmiképp sem gyorsan, és nem durván. Vigyázz az első effajta szexuális élmény meghatározó lehet, van aki rákattan, de olyan is aki soha többé nem próbálja újra! Csak rajtad áll mennyire élvezi kedvesed! Ezek után beheylezheted péniszed vagy akár felhelyezhetsz egy kicsi anál izgatót és te a hímvessződet a vaginába dughatod,így partnered igazi dupla gyönyört élhet át!

Lyuk-sorrend
A szexológus szerint bármi megengedett két ember között a hálószobában, ha mindketten ugyanazt akarják. A szakember azt szokta tanácsolni, hogy azok a párok, akik az anális örömöket is előtérbe helyezik intimkapcsolatuk során, rendkívül körültekintően járjanak el.
A tiszta kéz, a teljesen rövidre vágott köröm alapkövetelmény, egy öblítés sem árt. A legfontosabb az, hogy a hátsó lyuk után NEM használható az első!!! Sokan nem törődnek ezzel és komoly fertőzéseknek teszik ki magukat. Ettől véd meg a gumi használata… És rengeteg síkosító szükséges mindkét nemnél.

Nőiesedő férfiak?
Kata egyébként nem híve e divatnak. Szerinte a pornóipar és a jelenleg diktált trend okolható azért, amiért a fiatalok körében az anális szex ennyire előtérbe került. A szakember állítja, a felnőtt filmekben a nő megalázása a cél. Sokan nem tudják, hogy amit látnak, az nem a valóság. Ott nincs a nőnek orgazmusa, a pornószinkron adja a hangot… Továbbá az egyre jobban nőiesedő férfiak az ágyban sem viselkednek férfiként, és a szűk nyíláson való sokszor fájdalommal járó behatolás azt érzetet kelti bennük, hogy mennyivel erősebbek a nőknél.

Sok egyéb pszichés oka van annak, ha valaki mereven ragaszkodik az análszex örömeihez. A pszichológus olyan emailt is kapott már, amelyben egy 16 éves lány azért kért tőle tanácsot, mert az anális együttlét után erős vérzése jelentkezett. Kata azonnal proktológushoz küldte, mire jött válasz, á, nem vészes, már csak egy kicsit vérzik. Ezek után természetesen elképzelhető, hogy milyen örömteli lehetett az aktus… Ez a példa is jól mutatja, hogy sok fiatal nem érzi tettének következményét. A szakember szerint a végbélnyílás anatómiailag nem szexuális örömszerzésre lett kitalálva, akár egy életre szóló fertőzést is összeszedhető a divat kedvéért.

Szadomazó trend
A szakember egyébként nem jósol szép jövőt az emberiségnek, ha ez a fogyasztói társadalom által diktált szilikonos, szőrtelen, anál, szadó-mazó trend tovább folytatódik.
„Tudod milyen érzésem van? Mintha minden pasin kitört volna a pedofilia. Egyszerűen a férfiak a teltkeblű, de darázsderekú, kisfenekű, teljesen csupasz lányokra vágynak, akik testileg idézik a szőrtelen gyermektestet. Holott a gyermeklányoknak nincs is melle… Micsoda kitekert gondolkodás és vágy… A mai lányok pedig már 13-16 évesen szexelnek, de még 20-25 évesen sem tapasztalják meg, hogy milyen az igazi orgazmus. Sikítanak, kiabálnak, ahogy azt a pornóban látják, de nem éreznek semmit. Nekem elhiheted, naponta több tucat levelet kapok ebben a témában” – mesélte Kata, aki szeretne erre a problémára megoldást találni, de úgy érzi, ebben a harcban egyedül maradt. Vibrátoros anászex önkielégítési tanácsok lányoknak itt.

Csigás fiúk
„Tudod, amikor a környezetemben lévő nőgyógyász azt hangoztatja, hogy igen, szőrtelenítsük le magunkat, mert az milyen higiénikus, akkor tehetetlen vagyok – folytatja. – Üvölteni tudnék, hiszen ez egy baromság, mert a nemi szőrzet rengeteg fertőzésétől véd meg, ráadásul a szőr- és bőrfelület segítségével párolog a feromon is… Higiénia, na persze. Jelzem, régóta feltalálták a vizet és a szappant.

A legújabb rémálom: a fiúk is csupaszok, mint a csigák. A mai metroszexuális férfi, hajaj… mikor kell majd a nőknek a körömlakkot is kölcsönadni? Mindenki a külsőségekre koncentrál a szex során is, azt próbálgatják, amit látnak és hallanak, ami a trend. Miközben a lényegre, a kölcsönös örömszerzésre és a két ember közötti mély érzelmekre nem figyelnek. Ez teljesen kimarad az aktusból. Természetesen tisztelet a kivételnek.” Forrás: Dívány, Szexpláza, Vibrátor infó, Erotikasziget.

Szexshop üzlet és online webáruház termékajánló INTIM CENTER Bp., Károly krt. 14.

Budapesten a legrégebbi szexshop üzlet a kiskörúton a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten található. Az Intim Center Szexshop üzlet és online webáruház az első volt Magyarországon aki erotikus termékeket forgalmaz.

 
Erotikus termékek szexshop blog itt, használati leírások, szexshop vásárlási tanácsok itt olvashatók. A legújabb szexáruk termékajánlója itt látható:

Vibrátos péniszgyűrű sor férfiaknak X-tensions. Vibrátor, tölthető szilikonos Ree Vesta Vibrátor, tölthető szilikonos Ree Vesta. Embrace bunny, hi-tech 3 motoros nyuszi vibrátor 13 cm hosszú. Vivid Raw Eagle Starlet guminő, szexbaba ülő realisztikus szerelembaba. Loisana Stone Dreamy szexbaba 3d arccal. Dreams Wish nyuszi csiklóizgató vibrátor. Dreams Trance szilikonos vibrátor. London Miami Tokyo szagtalan feromon gél nőknek. London Miami Tokyo feromon gél férfiaknak. Elysium szilikon vibrátor 18 cm hosszúságban.

Vibrátoros péniszgyűrű sor, X-tensions Vibrátor, tölthető szilikonos Ree Vesta Embrace bunny, hi-tech (3 motoros) nyuszi vibrátor, 13 cm Vivid Raw Eagle Starlet, ülő realisztikus szerelembaba Lousina Stone Dreamy szexbaba, 3d arccal Dreams Wish nyuszi vibrátor Dreams Trance vibrátor London Miami Tokyo feromon gél nőknek London Miami Tokyo feromon gél férfiaknak Elysium szilikon vibrátor 18 cm Hatalmas relalisztikus dildó markolattal és herével, 24 cm Nick Hawk Gigolo férfi szexbaba, 21 cm-es műpénisszel Cicaruha testharisnya Deluxe Érzékek birodalma szextársas Affinity diszkrét és modern 7 funkciós vibrátor Európai szerető dildó Rogue hatalmas kard alakú dildó, 33 cm Vivid Raw, Teen Queen 3 lyukú életnagyságú szerelembaba

Hatalmas realiszikus dildó markolattal és herével, 24 cm. Nick Hawk Gigolo férfi szexbaba dildóval 21 cm-es műpénisszel. Cicaruha szexi testharisnya Deluxe Cicaruha testharisnya Deluxe. Érzékek birodalma szextársas játék. Affinity diszkrét és modern 7 funkciós vibrátor.

vibratorok-szexshop

Iskoláslány jelmez Chilirose tanulólány ruha. Európai szerető műpénisz valósághű dildó. Rouge hatalmas kard alakú markolatos dildó 33 cm nagyságú méretben, Vivid Raw gyártmányű Teen Quen nevű guminő szexbaba, életnagyságú 3 lyukú szerelembaba.

Előző termékajánló reklámok: Intim Center Budapest Szexshop üzlet és online webáruház de ha nem találsz kedvedre valót, nézz körül ezekben a szexshopokban is: Erotikashow.hu, Angelsexshop.hu, Szexaruhaz.hu, Szeresdmagad.hu, Budapestszexshop.hu, Exkluzivshop.hu, Vagyaim.hu, Diamondsexshop.hu, Szexshop.hu, Szexaruhaz.hu, Onlineszexshop.hu, Szexshop.net, Szexshoponline.com, Sexshop-budapest.hu, Szexpláza.hu, Royalerotika.hu, Intimcenter.hu

Szexshop erotikus ötletek, az Intim Center minden nap nyitva

Ne habozz, ne szégyenlősködj. Aki belép a szexshopba, az csupa hozzá hasonló emberrel találkozik, akiket abban a pillanatban egy dolog köt össze: a közös érdeklődési kör, vagyis a szex.

Szexkellék vásárlási ötletek magadnak vagy párodnak vagy mindkettőtöknek az Intim Center szexbolt és online webáruház 1052 Bp. Károly krt 14. félemelet a legjobb szexshop az országban, 30 éve nyitott a belvárosban. Vásároljon szexüzletünkben a hihetetlen áruválasztékból, vagy rendeljen a online sex webshopban a legsikeresebb termékekből! Ünnepi erotikus ajándék tippek.

Szexbolt vásárlóként te sem nézegeted, hogy ki mit néz: éppen a vibrátoroknál állt meg vagy a péniszgyűrűk között válogat. A szexüzletben mindenki természetesen vásárolgat, anélkül, hogy mást ferde szemmel nézne. Te is tégy így, nem kell kellemetlenül érezned magad, és nem szabad, hogy cikinek ítéld meg a szexshopba való belépést.
Ha eddig szemérmeskedtél volna, de most úgy érzed, végre levetkőzted gátlásaidat, látogass el budapesti üzletünkbe.
Az üzletünkben erotikus fehérneműk, segédeszközök széles választékával várjuk vásárlóinkat. Minden nap nyitva tartunk, hétköznap 9-20 óráig, hétvégén és ünnepnap 9-18 óráig.
Az Astoriánál található budapesti Intim Szexshop Center üzletének és webshopjának áruválasztékából ajánló:

Erotikus fehér fűző az Obsessive kollekciójábólKacér, játékos szakácsnő jelmez az Obsessive-tőlPiros szívecskés cicaruha magabiztos nőknekUltra Seven távirányítós rezgő tojásMultifunkciós, vagina kényeztető vibrátorSzexi combfix és virágmintás harisnyatartó egybenKétvégű dildó leszbikus szeretőknek és önkielgítőknekKey Charms exkluzív, vékony, g-pontos masszírozóÁlomfehér luxus szilikon vibrátorDupla végű dildó, belevaló leszbikus csajoknakDuo hüvelyi golyók, medencefenék izmainak erősítéséhezValódi érzésű, love clone vibrátorPáratlan minőségű szexis rendőrnő jelmezPlay Candi rezgő, uniszex anális tágítóSzexi, alul nyitott, egész alakos piros testharisnyaAqua Glide gyümölcsös síkosítók, 100 mlVibe Therapy Delve, enyhén hullámos luxus vibrátorCsábító, fekete, szexy short, Obsessive ImperiaAnál csavarhúzó, tágítóPikáns, szexi és csillogó vörös tanga bátor csajoknakDuo hüvelyi golyók, medencefenék izmainak erősítéséhezSprilásian bordázott g-pontos modern vibrátorVibe Therapy exkluzív rezgő tojás, vezeték nélküli távirányítóvalLucky, erotikus tanga, harisnyakötő és mellklipsz szettSpeciálisan rücskös, ovális vibráló tojásErgonomikus, luxus csiklóizgató tojás, Vibe Therapy SavorMighty Pounder hosszú, realisztikus dildóNagyon érzéki Obsessive fekete hálós ruhaUniszex, Vibe Therapy Meridian csavart vibrátor

A sexshop egy műemlék bérházban helyezkedik el. Diszkrét, így nem kell attól tartanom, hogy az utcán mindenki összesúg a hátam mögött, hova is jöttem. Első benyomásra a bolt két nagy részből áll. Van egy videós, dvd-s kínálat, és még egy ugyanakkora terület, amin több ezer termék van felakasztva, polcokra, tematikusan elhelyezve a vásárlók, nézelődők számára.
A dvd kínálat is több ezer film lehetett. Mivel igazából nem filmet nézni jöttünk, ezt csak elraktározom, mint hasznos információt. Nézelődés közben azért észrevettem, hogy egy a szexi termékektől elzárt folyósói részbe több, kabinszerű piros ajtót lehet látni.
Éppen amikor odapillantottam akkor ment be egy az egyikbe az előbb még videót nézegető úriember. Így rájöttem, nem csak kölcsönző, de szexfilm néző helységek is vannak…. – írja egy vásárló, a továbbiakat itt olvashatod, és a szexkellékekről itt olvashatsz még.

Az ajánlott termékek szüveges leírása: Páratlan minőségű szexis rendőrnő jelmez – Play Candi rezgő, uniszex anális tágító – Szexi, alul nyitott, egész alakos piros testhartestharisnya – Vibe Therapy Delve, enyhén hullámos luxus vibrátor – Ha távirányírós szexkütyüt szeretnél: Vibe Therapy exkluzív rezgő tojás, vezeték nélküli távirányítóval – Anál csavarhúzó, tágító – Csábító, fekete, szexy short, Obsessive Imperia – Sprilásian bordázott g-pontos modern vibrátor – Nagyon érzéki Obsessive fekete hálós ruha – Álomfehér luxus szilikon vibrátor – Lucky, erotikus tanga, harisnyakötő és mellklipsz szett – Ergonomikus, luxus csiklóizgató tojás, Vibe Therapy Savor – Kétvégű dildó leszbikus szeretőknek és önkielgítőknek – Szexi combfix és virágmintás harisnyatartó egyben – Ultra Seven távirányítós rezgő tojás – Key Charms exkluzív, vékony, g-pontos masszírozó – Pikáns, szexi és csillogó vörös tanga bátor csajoknak – Vibe Therapy Tri, 3 motoros exkluzív vibrátor – Dupla végű dildó, belevaló leszbikus csajoknak – Kacér, játékos szakácsnő jelmez az Obsessive cégtől – Piros szívecskés cicaruha magabiztos nőknek – Valódi érzésű, love clone vibrátor – Mighty Pounder hosszú, realisztikus dildó – Speciálisan rücskös, ovális vibráló tojás szexeszköz – Uniszex, Vibe Therapy Meridian csavart vibrátor – Aqua Glide gyümölcsös síkosítók, 100 ml-es flakonban – Duo hüvelyi golyók szex közbeni élvezetekhez, és a medencefenék izmainak erősítéséhez – Erotikus fehér fűző az Obsessive kollekciójából – Duo hüvelyi golyók, vagy másképpen gésagolyók a medencefenék izmainak erősítéséhez – Erotikus fehér fűző az Obsessive kollekciójából – Anális szexre is rezgő tojás, állítható fordulatszám szabályozással – Multifunkciós, vagina kényeztető vibrátor. Ha ebben a szexshopban nem találtál számodra megfelelő szexuális segédeszközt, akkor nézz körül az online és üzletttel is rendelkező szexboltok között itt.

Előző termékajánlók:
A legjobb vibri és szexkütyü ajánló, Szexshop üzlet és online szexshop cikk itt. Most válassz egy jó szexkütyüt a Szexshop Budapest új és sikeres termékeiből! és este már vedd használatba! Bakker ekkora szexáru kollekciója nem mindenkinek van csak a nagy szexshopoknak. Erotika bolt sexshop Budapest üzlet és webshop termékek amiket legjobban szeretnek a vevők, ezekben nem csalódhatsz. Nagy szexshop üzlet és online szexshop webáruház igényeseknek, az első az országban. Exkluzív és csábító szexi ruhák és parfümök szexshop áruböngésző kalandvágyóknak.

További sexshop termékajánlókat itt nézhetsz: Intim Center Szexshop Budapest üzlet és online webáruház erotikus áruk ajánlója – Online szexáruház rendelés és kiszállítás, csomagküldés budapesti szexshopból – Intim Center Budapest szexshop termékajánlókat tt nézhetsz – Erotika bolt Budapest sex shop áruk – Intim ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház szexkellék választékából – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex termékek vásárlása – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található sexüzlet – Mit rendeljek, vagy vegyek szexshopban magamnak vagy jándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található erotika bolt – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria – Sex shop üzletből erotikus eszközök szexhez – Magarország fővárosában Budapest Sex Toys Shop – Mit vegyek egy árukkal teletömött sexshop boltban– Sex shop vibrátor maszturbátor és más szex eszközök ajánlója – Mit vegyek erototika show szexkellékek Budapest Sex Shop szaküzlet és online sexx webáruház – Intim Center Bupapest belvárosi erotika bolt – Mindennapi életünk megszokott része lett a szexshop vásárlás – Erotikus boltban személyes szexkellék vásárlás – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek szextermékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha erotikus áru kínáló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és nonstop sex webshop – Erotika áruk és szexkellékek hatalmas kínálata itt – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló és vásárlási tippek szexkellék válogató – Ajánló a legnagyobb budapesti sexshop intim portékáiból – Ajánló szexshop szex gyártmányokból – Szex segédeszközök és kellékek kínálata és választéka – Budapest szexshop szex áru kínálat, a legjobb ajánlatok – A legjobb cikkek szexhez bevásárlás – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra vagy online webshop rendelésre – Mi mindent lehet kapni egy klassz sexs hopban személyesen vagy interneten – Szex shop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok azonnal kapható szexkellékek – Budapest sex shop intim shop termék ajánló – Intim Center szex shop erotikus áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló erotika bolti vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Szexáruház Intim center sex üzlet Budapest – Szexshop Budapest üzletben szextermék árukészlet bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója Intim Center szexshop cikk reklám – Sex shop Budapest árujaiból klassz termék áruk ruhák eszközök ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló szex kellékek adatbázisa – Intim Center szexshop termékeiből online kirakat erotikakínáló.

Kellemes és Boldog Karácsonyt és BOLDOG ÚJ ÉVET kívánunk kedves és leendő vásárlóinknak!

Nyúl vibrátor vásárlása tuti jó döntés, ha élvezésről van szó

A speciális tudású nyuszis vibrátor az a kéjkellék, amit bátran alkalmazhatnak a kezdők is. Azoknak javasolható, akik még nem ismerik közelről a szexuális segédeszközök szédítő világát, akik még csak most készülnek belépni a gyönyör, eddig ismeretlen dimenziójának láthatatlan kapuján.

Nyilván, ha te már öreg motoros vagy a kéjfegyverek témájában, akkor nem tudunk túl sok újdonsággal szolgálni, maximum annyival, hogy egy ilyen aprócska, mégis kezes eszközzel bárhova magaddal viheted a kéjed forrását, az örömöd generálóját. Rabbit vibrátor, kellhet ennél jobb útitárs?
[wpsc_ajanlo id=”1243800″] [wpsc_ajanlo id=”1241896″] [wpsc_ajanlo id=”1244348″] [wpsc_ajanlo id=”1239595″]

A különböző színekben, formákban elérhető vibrátor variációk egyetlen célt szolgálnak, hogy kéjt generáljanak. Ennyi. Ebben természetesen te vagy a főnök, tiéd az irányítás, és a kontrollhoz szükséges kellék is a te kezedben van. Ideje hát, hogy használd, hogy megtapasztald mit jelentenek azok, a szavakkal leírható, de át nem adható pozitívumok, amiket kétségtelenül kínál. Amikkel csábít, amikkel a használatára hív.

A nyuszis variáció méretben kisebb, mint az átlagos vibrátorok, éppen ezért akár több módon is örömöt szerezhetsz magadnak. Azon túl, hogy a hüvelyi izgatásban elsőrendű, a többi erogén zónád kényeztetésében is hathatós segítséget biztosíthat a számodra. Mivel kis helyen is elfér, így tényleg bárhova magaddal viheted. Nem fogsz vele feltűnést kelteni, és nem kell félned az idegesítő kérdésektől sem.
Ha nyaralni mész, vagy éppen üzleti útra indulsz, akkor nem érdemes az éjjeli szekrényed fiókjában rejtegetned leghűségesebb barátodat. Vidd magaddal vibrátorodat mindenhova, és ha rád tör a fékezhetetlen vágy, akkor élj a lehetőséggel, az eséllyel. Engedd, hogy kiteljesedjenek az érzéseid, engedd át magadat a gyönyörnek, amit te irányítasz, amit te hozol létre.

Nyuszis vibrátor a minőség jegyében!
Ha igazán megbízható kellékre vágysz, akkor jó helyen jársz. Nálunk a minőség nem lehet kérdéses. Alap, amire építhetsz. A gyönyörteljes pillanatok hosszútávon garantálhatóak akkor, ha megbízható eszközbe helyezed a bizalmadat…. Mindennek tetejében a kínálatunkban kapható variációk megfizethető áron csábítanak téged. Ennek a hívásnak nem érdemes ellenállnod. vibrátorral vesd hát bele magad a kéjtengerbe!
[wpsc_ajanlo id=”1244351″] [wpsc_ajanlo id=”1238763″] [wpsc_ajanlo id=”1238014″] [wpsc_ajanlo id=”1240743″]

A vibrátor a legkelendőbb szexuális segédeszköz, de melyiket vegyem?

Régen a nők nem megfelelő vagy hiányzó szexuális stimulálását, és az ezt követő, érthető feszültséget hisztériának nevezték. Ha a nők a múltban illetlenül viselkedtek, akkor egyszeriben a szexuális kielégületlenségből fakadó hisztériával diagnosztizálták őket. Ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy azért keressük fel az orvost, hogy biztosítsa a szexuális izgatásból származó élvezetet vagy az orgazmust.
Valamikor a vibrátort a személyes szükségleteket kielégítő Gyógyító készüléknek hívták, és a vérkeringés stimulálására szolgált. Legalábbis ez az, amit a gyártók a termék leírásában feltüntettek a csomagoláson. A fejlődésnek köszönhetően, amin azóta átestek a szexuális segédeszközök, manapság sokféle típusú, formájú, anyagú, funkciójú, vagy színű erotikus játékszer és vibrátor közül választhatunk.

A vibrátor a mai napig a legkelendőbb szexuális segédeszköz. Ennek talán az az oka, hogy egyedül is használhatja, vagy a szexuális játékok során is használhatja a partnerével. Fontos azonban, hogy a megfelelőt válassza ki magának. Annak érdekében, hogy az alakja, az anyaga vagy a funkciói is megfeleljenek önnek.
Mivel jelenleg számtalan vibrátor van a piacon, úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük önnek, hogy milyen anyagokkal és típusokkal találkozhat, ezek milyen funkciókat nyújtanak, és milyen egyszerű a karbantartásuk.

Valósághű vibrátor
Ha egy vibrátort szeretne, de elriasztják önt a különböző furcsa alakok és színek, akkor egy olyan vibrátor lesz az ideális választás az ön számára, ami a kialakításával, de a tapintásával is egy igazi péniszre emlékeztet Nagyobb, kisebb, herékkel vagy anélkül, a választás az ön kezében van.

A valósághű, realisztikus vibrátorok nagy részletgazdagsággal készülnek, és megtalálhatók rajtuk az erek vagy a tökéletesen kialakított makk.

Szilikon vibrátor
Az orvosi szilikon a szexuális segédeszközök iparágában használt top anyagok közé tartozik. Ez egy hipoallergén anyag, ami nem tartalmaz ftalátokat, ennek köszönhetően a jövendő anyukák is használhatják.
Az ilyen zselés vagy szilikon vibrátorok felülete nem porózus, aminek köszönhetően nem marad meg sok baktérium rajtuk, szagtalan, nagyon gyengéd tapintású, lágy, szilárd és megtartja a hőmérsékletet. A szilikon vibrátorok esetében fontos tudni, hogy ha síkosítót szeretne használni, annak vízbázisúnak kell lennie. A szilikonos síkosító megbontaná a felület szerkezetét, és károsítaná azt.

A szilikon vibrátor karbantartásához csupán meleg vízre és egy rongyra, esetleg szappanra van szüksége. Kifejezetten erre kifejlesztett speciális fertőtlenítőt is használhat. Ha egy szilikon vibrátor megvásárlása mellett dönt, ugyan több pénzt fog kelleni belefektetnie, de cserébe biztos lehet benne, hogy valóban sokáig ki fog tartani.

Zselés vibrátor
Finom, rugalmas, hajlékony, kellemes tapintású, pontosan ilyenek a zselés vibrátorok. A gyártás során felhasznált anyagoknak köszönhetően a különböző színek és formák széles választékából választhat. A zselatinos vibrátorok ftalátmentesen készülnek, és könnyedén alkalmazkodnak a test hőmérsékletéhez. Azonban az ilyen felület pórusos, ezért nem lehet teljesen lefertőtleníteni.
Ezért a zselés vibrátor karbantartására nagyobb figyelmet kellene szentelnie, erre a legmegfelelőbb a meleg víz és a rongy.

Sima rúdvibrátor
A rúdvibrátor kialakítása a rakétára hasonlít. Az alsó rész egyenes, az egész sima, a felső része egy kissé hegyes csúccsal végződik, ami a G-pont tökéletes izgatása érdekében enyhén hajlított is lehet.

A kínálatunkban a kisebb vibrátoroktól kezdve – amelyek könnyedén elrejthetők a táskában, és így bármikor kéznél lehetnek, egészen a 20 cm hosszú vibrátorokig mindent megtalál.

Anál vibrátorok
Ha kedve lenne belekóstolni az anális szexbe, akkor mindenképpen erre a célra kifejlesztett vibrátort használjon. Ugyanis az ilyen vibrátorok keskenyebbek, mint a hagyományos vibrátorok, és simák. Ha a felületét bekeni síkosítóval, és lassan fog haladni, lehet, hogy még ön is meg fog lepődni, hogy ez milyen kellemes lesz az ön számára.
Az összes anál vibrátor a végén meg van szélesítve, hogy megakadályozzák a teljes behelyezést. A tisztaság az anális vibrátoroknál elsőrendű, ezért ügyeljen rá, hogy használat után mindig alaposan tisztítsa meg.

Csiklóstimuláló vibrátorok
Az a tény, hogy a csikló a nő testének legérzékenyebb része, már régóra ismert. A nő a csikló izgatásával még abban az esetben is képes elérni az orgazmust, ha a hagyományos behatolás során ez nem sikerül neki. Mivel a csiklóvibrátorok kizárólag nők számára készülnek, ezért a női test legtökéletesebben ismert anatómiája szerint tervezik őket.
A csiklóvibrátorok előnye, hogy egyedül, az előjáték során, anális szex közben vagy a szerelmeskedés során is használhatja őket. A gyöngyös csiklóvibrátorok belső részében a gyöngyök forognak, ami a felső anyag hullámzását okozza, és ezáltal stimulálják a hüvelyt.

G-pont stimuláló vibrátorok
Ha már sikerült megtalálta a G-pontját, akkor tudja, mire képes ennek a pontnak az izgatása. Azok számára, akiknek még eddig nem sikerült megtalálni, sőt azt gondolják, hogy nekik nincs is G-pontjuk, itt vannak ennek a titokzatos pontnak a közvetlen stimulálására szolgáló vibrátorok. A G-pont a hüvelyben helyezkedik el, kb. 3-5 cm-re a bemenettől, és ennek a pontnak az izgatásával a nő olyan orgazmust élhet át, ami eddig még ismeretlen volt a számára.
A G-pont vibrátoroknak sajátos alakjuk van, mivel a csúcsa a lehető legpontosabb stimulálás érdekében hajlított. Azok számára, akik már felfedezték ezt a titokzatos helyet, nagyszerűek lehetnek a tökéletesített G-pont vibrátorok, amelyek egyedijűleg egy kisebb, külső vibrátorral rendelkeznek, ami a csikló stimulálására szolgál. Miért ne szerezhetne magának még nagyobb örömet, ha ez lehetséges?!

Különböző formájú dizájnos vibrátorok
Azok számára, akik már ráuntak a hagyományos vibrátorokra, és akik szeretik a kreativitást, a dizájnt és az innovációt, itt vannak a különböző formájú vagy speciális funkciókkal rendelkező vibrátorok. Választhat például egy orális stimulátort, aminek tíz gyengéd nyelvecskéje van, vagy egy erotikus masszázs segédeszközt, amelyet tökéletesen használhat az előjáték során, akár ellazulás céljából, vagy az izgatás érdekében. Ha szereti stimulálni a G-pontját, akkor itt van önnek egy speciálisan megtervezett segédeszköz, ami három ügyesen kialakított ujjra emlékeztet.
A párok számára egy nagyszerű szexuális segédeszköz is megtalálható a piacon, és ez a We Vibe. Ez egy U-alakú felnőtt erotikus játék, aminek az egyik részét a hüvelybe kell helyezni, a másik része pedig a csiklóra simul, és stimulálja azt. A We Vibe-ot közvetlenül a szexuális együttlét során kell használni, és egyidejűleg stimulálja mind a nőt, mind a férfit. Melegen ajánljuk.

Strap-On vagy más néven felcsatolható eszközök
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a felcsatolható péniszt csak egy nő használhatja egy másik nő kielégítésére. Ez az elképzelés azonban téves. Az ügyfeleinktől szerzett tapasztalatok alapján rájöttünk, hogy egyre több pár vásárol felcsatolható Strap-On péniszt. Hiszen az nem újdonság, hogy a prosztata stimulálásával a férfi képes elérni orgazmust. Ha a nőknek lehetőségük van rá, hogy a G-pont izgatása által egetrengető orgazmust élhessenek meg, miért ne élhetné át ugyanezt az alternatívát a férfi is a pénisz stimulálásával szemben.
Ha már valaha elgondolkozott rajta, hogy milyen érzés lehet a prosztata stimulálásának köszönhetően elélvezni, ne legyen szégyenlős, itt vannak önnek a felcsatolható Strap-On felcsatolható péniszek. Meg fog lepődni, hogy a megfelelő síkosító használatával és az oldott légkör megteremtésével ez milyen kellemes érzés lehet.

  • Ha az Intim Center online szexshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
  • Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
  • A cím: INTIM CENTER szexbolt Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

TOP 10 népszerű cikk VIBRÁTOR témában

Használj vibrátort egyedül vagy partnereddel, a hálószobában vagy fürdőszobában, nálunk mindenre találsz megoldást. Kínálatunkban a legjobb vibrátorok közül válogathatsz. Találd meg a kedvencedet, a tökéletes vibrátorod!

A vibri egy rezgőmotoros csoda! Ne stresszelj, élvezkedj. Mostanában soha nem látott igény van a vibrátorokra. Nagy tudású erotikus okoskütyük, dizájnos és egészségtudatos prémiumdarabok állítják parkolópályára a korábbi évek „modern” szexuális segédeszközeit. A koronavírus miatti karanténidőszak pedig úgy tűnik, kedvez az orgazmust segítő high-tech eszközöknek. A legolvasottabb cikkek vibrátor témában, TOP vibrátorok.


Ha vibrátort online rendelsz akkor sokkal többet kell tudnod a vibrikről

Vibrátor vásárlás vagy online rendelés előtti szempontok és tippek

– Nem merek személyesen bemenni egy szexshopba, és venni egy vibrátort. Milyen eszközöket javasltok az önkielégítésre? – hangzik el sokszor gátlásos emberek szájából, pedig már úgy lehet bemenni egy sex shop üzletbe, hogy nem kell szégyenkezni, az INTIM CENTER Budapest, Károly krt. 14. sz. alatti üzlet a házban található, diszkrét bejárattal. De mielőtt elindulnál gondold át ezeket.


Ha nincs a hálószobádban egy vibrátor, eljött az idő, hogy vegyél

Vibrátora márpedig minden nőnek legyen

A vibrátor a tökéletes női orgazmus eszköze. A legnépszerűbb szexjátékszer ma már nem tabu. Ha fiókodban lapul, ne félj használni, ha pedig még nincs, ismerd meg az előnyeit, és vásárolj vagy rendelj egyet. Az Intim Center szexshop és online webáruház impozáns vibrátor kínálata biztos tetszeni fog. A vásárlás előtt olvass el vibri infókat cikkeket a blogunkban.


A dildót azok szeretik, akik nem élvezik a rezgést

A dildó egy műpénisz, vagy szabadabb nyelvezetben műfasz

A dildó szexuális segédeszköz, a férfi nemi szerv helyettesítésére szolgál. Ezért, általában formájában és méretében nagyban hasonlít a egy férfi erektált farkára. A dildókat, műpéniszeket maszturbálás céljára férfiak és nők, szex közben párok használják. Dildó rendelhető webshopunkban, vagy személyesen megvásárolható szexboltunkban.


Érints a csiklódhoz, és olyan kényeztetést kap, hogy visítani fogsz a kéjtől

A mennyországba repít a Womanizer és Satisfayer csiklóizgatós vibrátor

A légullámos csiklóizgatók szabadalmaztatott szívóhullám technológiával egyedülálló termékek. Az Intim Centerben kaphatók a Womanizer és Satistyer termékei is. Ezek a márkák gyártják a csiklóizgatókat, amelyek a nőknek akár nagyon rövid időbn belül csiklóorgazmust okoznak. A megkérdezett nők 73 százaláka pedig multi-orgazmust élt át! Magyarországon rengeteg elégedett vásárló után bátran kínáljuk. Tedd próbára most! Olyat tud, amit a hímek csak a legritkább esetben!


Mindent a vibrátorról, tanácsok és technika információk

Amiket tudnod kell, mielőtt vibrátort vásárolsz

Sokaknak szexjátékot vásárolni ciki dolog, de már többnyire természetes dolognak tartják. Már amikor megfordul a fejedben, hogy esetleg vennél magadnak egy vibrátort, rögtön megjelenik a lelki szemeid előtt, hogy amikor lenyomnád a hónapok óta kerülgetett szexshop bejáratának kilincsét, akkor köszön rád valami ismerősöd, hogy te meg mit keresel itt.


Szex közben a vibrátorhasználat egyre több pár kedvence lett

Használjatok vibrátort szex közben, hogy mindkettőtöknek jobb legyen

Vibrátor használat szex közben? Hasznos, mert az orgazmus is fokozható. A jó szex nem jelenti azt, hogy nem lehet kísérletezni, hogy izgalmassá, élvezetessé tegyük. Egy kis plusz mindig elérhető valahogy, főleg ha nyitottak vagytok szex segédeszközök használatára.


A popsi sok férfinak tabu, de aki nyitott olyat élvezhet ott, mint egy ház

Férfiak örömére anatómialig tervezett prosztata izgatók és anál vibrátorok

Prosztata problémák kezelésére, egészségének megőrzésére, vagy egyszerűen csak kirobbanó szex-élményhez prosztata izgatók széles választékát kínáljuk, kisebb-nagyobb változatokban, vibrációs és vibráció nélküli verziókban. A prosztata kényeztetők között minden árkategóriában találsz terméket.


A legjobb vibrátorokat veheted meg, vagy rendelheted házhoz

A legjobb nyuszi vibrátorok az Intim Center szexshopból

legjobb nyúl vibrátorok az Intim Centerben kaphatók. Az első és legjobb szexüzlet az országban. Három évtizedes tapasztalattal állítja össze a szexbolt és online webáruház kínálatát. A jó áron kapható egyszerűbb termékektől az innovatív modern szexkütyükig itt mindent megtalálsz. A legjobb vibrátorok és csiklóizgatók, a legjobb szexuális segédeszközök itt megtalálhatók.


A csiklóizgató karos nyúl vibrátorral olyat élvezel, ahogy még sosem

Hölgyeim, a nyuszi vibrátor az őrület eszköze a maximális kéjhez

A nyúl vibrátor egy klitoriszkaros vibrátor ami a hüvely és a csikló)kombinált izgatásával okoz egészen különleges élményt használójának. Ezeket a vibrátorokat hívják még rabbit vibrátornak is, mert a klitoriszt izgató kis része felettébb emlékeztet egy nyuszi füleire, többnyire nyuszifejet és fület formáz. így kívül és belül is izgat. A csiklóban és a hüvelyben is rengeteg idegvégződés található, ezért a dupla orgazmus élménye válik elérhetővé!


Sok pasi féltékeny a vibrátorra, de ez helytelen

Hogy reagálhat a pasi a vibrátor használatára?

A páros használat sajnos nem megszokott. Vannak férfiak, akik szeretik vállalni a felelősséget a nő orgazmusáért, és ebbéli feladataikban nem kérnek segítséget. A pasik jelentős része azonban megérti, hogy miért lehet jó használni az eszközt az ágyban. Van olyan is, aki nemcsak elviseli, de átveszi az irányítást, és ő maga keresi meg azokat a pontokat, amelyek izgatását igazán élvezi a párja.


A vibrátor az egyik leggyakoribb és legelismertebb erotikus segédeszköz, amely minden szexshopban található. Ezért kínálatunkban is széles választékot biztosítunk a legolcsóbbtól, a luxus vibrátorokon át egészen az újdonságokig. Ízlésed és kedved szerint választhatsz. A vibrátor nem csak a maszturbációhoz alkalmas, de kiváló segítség lehet a partnerrel előjáték és szex közben is.

Várjuk szexüzletünkben vibrátor vásárlásra

  • Ha az Intim Center szexüzlet és online szexshop kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
    Ha férfiaknak és nőknek ajánlott szex segédeszközöket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. Budapesten Astoriánál található legjobb szexshop boltban megteheted. A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek, egyedi darabok is vannak készleten!
    Személyes vásárlás üzletünkben: INTIM CENTER szexbolt, Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.