Szerző: xxx

Porn Wars – teljes pornófilm magyar szereplőkkel

Obi-Wan egy homoksikló tetején megistenül, Leiát partiba vágják, Csubakka összemelegedik a rohamosztagos lányokkal, száll a vukiszőr. A 3D-s Star Wars mozipremierjéhez időzített új Csillagok háborúja-pornóparódia nem olyan fantáziadús, mint lehetne, viszont elődjeihez képest jóval költségesebb űrkellékekkel alapozza meg a hangulatot. A Csillagok háborúja-eposz több pornófilm-készítőt megihletett bemutatása óta, a Star Wars XXX. A film itt megnézhető. “A sötét idők a Birodalom előtt” – Sex Wars (1985)

A viszonylag profi kivitelezésbe időnként olyan hibák rondítanak bele, mint a Csubakkán dolgozó két rohamosztagos lány, akik időnként kénytelenek kihámozni szájukból a vukiszőrt, vagy a Mos Eisley-i szilikonmellű csaj, akinek egészen extrém formákba gyűrődik az implantátuma. Ezeket érdemes lett volna kivágni. De legalább van min nevetni, mert a humorosnak szánt néhány geg nem igazán ül. A fergeteges poénok már a nyitószövegben megjelennek: Darth Vadert Leia “apjaként” emlegetik, ami a bloggerdivat eszközével áthúzva jelenik meg (strikethrough), utána pedig javítják, hogy az üldözők valójában birodalmi ügynökök. Egy másik példa ugyaninnen: “a lázadó kémek meghackelték az Uralkodó SPACEBOOK-lapját, és beírták, hogy kapcsolatban, párja Thrawn admirális.” Ez utóbbi amúgy bennfentes poén, hiszen az átlag mozinéző valószínűleg nem is hallott Thrawn admirálisról, aki csak Star Wars-könyvekben és képregényekben szerepel, a mozifilmekben nem. Annak a reménye, hogy ezek alapján minőségi paródiát kap a Csillagok háborújá-ban járatos néző, hamar szertefoszlik: rengeteg lehetőség állna rendelkezésre mindenféle pornós poénra, de a legtöbbször ez kimerül szerencsétlen szóviccekben. Porn Wars, teljes pornófilm magyar szereplőkkel. Pornóvideó, kattints és nézd!

Az eredeti cikk: Porn Wars – teljes pornófilm magyar szereplőkkel © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Mya Diamond sex shop eszközzel pornózik

Mya Diamond sex shop eszközzel pornózik, rúd vibrátor a kéjelgés segédeszköze. A magyar pornós lány az egyszerű letisztult formájú szexkellékkel mutatja be mit tud az erotikában.

mya_diamond_sex_shop_vibratorral_kejeleg

Ahogy Mya Diamond, polgári nevén Koroknai Júlia, úgy a  magyar pornó sem nélkülözi a szex shop üzletekben megvásárolható különféle szexkütyüket: vibrátor, dildó, kétvégű dildók, anális tágítók és játékszerek, realisztikus műfarkak, felcsatolható péniszek, péniszgyűrűk és hosszabbítók vagy ami mindig fontos a szexi fehérneműk.  A szóló, vagy maszturbálós pornó videók  és pornó filmek szextárgyai között szinte minden elképzelhetőt megtalálni. Még VV Vera casting filmjében is van maszírozós vibrátor.

vv_vera_vibratorral

A rúdvibrátort és a kézi masszírozó vibrátor, vagy ehhez hasonló szexuális segédeszközöket megvásárolhatod az Intim Center sex shop Budapest, Károly krt. 14. szám alatt található üzletében, vagy megrendelheted szexshop webáruházában.

Az eredeti cikk: Mya Diamond sex shop eszközzel pornózik © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexshop autósoknak

Azt már megszoktuk: a hamburgert úgy vehetjük meg a mekiben, hogy ki sem szállunk az autóból, hanem odahajtunk egy ablakhoz. Az amerikaiak rájöttek, hogy ez egy szexshopban is működhet!
Történt mindez ráadásul Alabamában, az egyik legkonzervatívabb államban. A One Pleasures szexshop hálózat új boltjának tulajdonosa, Sherri Williams úgy döntött: kihasználja az épület adottságait. Az üzletét ugyanis egy régi banképületben nyitotta meg, a bank pedig kialakított egy drive-thru sávot, ahol a betérő autósokat egy ablaknál kialakított pénztárból szolgálták ki.
Az egyik vásárló a WHNT helyi televízió híradójának adott nyilatkozatában dicsérte az ötletet, mert szerinte így kényelmesebben és kisebb feltűnéssel lehet vásárolni.

A potencianövelők hatóanyagai

Hét gyógynövény-kivonatnak hirdetett, de valójában Viagrával és más hasonló szerekkel „feljavított” potencianövelő szert talált a Gyógyszerészet című szaklap. Az interneten beszerezhető kapszulák azért különösen veszélyesek, mert a biztos hatás érdekében esetenként még a gyógyszereknél is több hatóanyagot kevertek hozzájuk, ráadásul bizonytalan forrásból. Pedig ezeket a természetesnek hitt szereket a tapasztalatok szerint a férfiak gyakran a Viagra mellé alkalmazzák.
Ha valaki étrend-kiegészítőt vásárol, és meglátja a dobozon az engedélyszámot, sőt még egy zöld pipa is szerepel a csomagoláson, akkor azt hiheti, hogy ő vagy a párja biztonságban van. A Csupor Dezső és szerzőtársai által megvizsgált tíz étrend-kiegészítő közül mindössze egynek nem volt engedélye (a Satima Squared nevűnek) az összes többi az Országos Élelmezési- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) jelzésével és zöld pipa jellel is el volt látva, hét közülük mégis veszélyesnek bizonyult. Mindez úgy fordulhat elő, hogy az étrend-kiegészítőknél nálunk, ahogy a világ nagy részén, csak azt kell bejelenteni, milyen összetevőkből áll a termék.
A hatóság csupán azt nézi meg, hogy ezek nem egészségkárosítóak-e, ha nem, akkor engedélyt is, pipát is kaphatnak. Csakhogy a kilenc engedélyezett termék közül hat nem azt tartalmazta, vagy nem csak azt, amit a dobozon feltüntettek – szögezik le a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerészeti karának kutatói.
Tévhit az is, hogy a gyógyszerhamisítás azért veszélyes, mert a pirulákból kispórolják a hatóanyagot. A hamisítás legújabb formája, hogy abba is gyógyszert kevernek, amit nem annak hirdetnek.
A könnyen, nagyobb költség nélkül forgalomba hozható étrend-kiegészítőknek túl gyenge lenne a hatásuk, ezért ugyanannak a vevőnek kétszer már nehéz őket eladni. Ezért a kétes hatású szereket „feljavítják” egy vagy több illegálisan előállított készítménnyel.
Olyan gyógyszereket „másolnak le”, amelyek hatásossága bizonyított, és hozzákeverik a természetesnek mondott étrend-kiegészítőhöz, majd az „új” szereket az interneten árusítják.
Rengeteg olyan ember van, aki nem írat fel potencianövelő gyógyszert, viszont a magát gyógynövény-kivonatnak hirdető, „természetes”, könnyen elérhető, és a kis kiszerelés miatt fajlagosan olcsóbb készítményeket megvásárolja.
„A szexuális kitartást és egy maratoni futó állóképességét” valamint „kőkemény erekciót”, „akár négy napig tartó hatást” hirdető internetes honlapok (Dragon Power) arról már hallgatnak, hogy hatásukat nem a ginsengyökérből, csalángyökértől, fahéjból, gránátalma héjából, hanem a hozzájuk kevert, vagy éppenséggel helyettük adott ellenőrizetlen gyógyszerekből nyerik. Ez úgy lehetséges, hogy a forgalomba kerülő készítmények kémiai összetételét automatikusan senki sem ellenőrzi.
Noha nemzetközi tapasztalatok szerint a hamisítók a reuma elleni, a fogyasztó- és a fájdalomcsillapító étrend-kiegészítőkhöz is gyakran gyógyszereket kevernek, a kutatók ezúttal a potencianövelőket vizsgálták meg.
A Viagra hatóanyagát (és két ehhez hasonló hatású, de ettől eltérő molekula) meglétét vizsgálták az étrend-kiegészítőkben, amit azért találtak különösen veszélyesnek, mert esetenként még a gyógyszerekben meglévőnél is nagyobb dózisban használták a kémiai anyagokat.
Emellett több eltérő molekulát kevertek össze, holott ez is veszélyes lehet, mert a szerek egymásra hatásáról nincsenek tudományos vizsgálatok. Ráadásul több készítményből éppen azok a gyógynövények hiányoznak, amelyeket a dobozon feltüntettek.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, és felhívta a Hamisítás Elleni Nemzeti testület figyelmét az új gyógyszer-hamisítási formára. Felkérte az OÉTI-t, a lehető leghamarabb dolgozzon ki javaslatot, és kezdje meg az ellenőrzéseket legalább azon étrend-kiegészítő csoportok esetében, ahol a nemzetközi tapasztalatok alapján hamisítással számolni lehet.
A szerek listája
1. Dragon power – növények helyett potencianövelő gyógyszert tartalmaz
2. Golden night – többféle potencianövelő gyógyszerrel szennyezték
3. Satibo – többféle potencianövelő gyógyszerrel szennyezték
4. Sexpearience – férfiaknak és nőknek hirdetett vágyfokozó, ami nagy mennyiségben tartalmaz koffeint. Csomagolásán azonban nincs erre vonatkozó utalás.
5. UP – „Mr. Du Guiquan kínai orvos családi receptúrája, melyet páciensei évszázadok óta használnak férfierejük erősítéséhez” a szakértők szerint szintén kémiai hatóanyagot tartalmaz
6. Pote-Mix Bumm – ismeretlen, de nem gyógynövény eredetű vegyületet tartalmaz
7. Stamina Square – nincs engedélye
8. Hard Night – potencianövelő hatóanyaggal feljavított
Cimkék: , , , , , , ,
, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

A Viagra még a nőket is gerjeszti

A gyógyszer, amely forradalmasította sok idősebb férfi szexuális életét, egy új tanulmány szerint segíthet olyan nőkön, akiknek antidepresszáns szedése miatt csökkent a libidójuk. Az antidepresszánsok egyik ismert mellékhatása a szexuális életre gyakorolt hatásuk.
A Journal of the American Medical Association július 23/30-i számában megjelent tanulmányban Dr. George H. Nurnberg, az Új-Mexikói Egyetem Orvosi Karának kutatója és munkatársai 98 olyan nőt vizsgáltak, akik depresszió miatt gyógyszeres kezelésben részesültek.

A betegek fele Viagrát kapott, a többiek placebót (hatóanyag nélküli készítmény), a tablettákat szexuális tevékenység előtt kellett bevenni. A Viagrát kapott nőknek fokozódott az orgazmuskészsége és a kielégülés élménye, de szignifikánsan többen panaszkodtak közülük felfájásra, kipirulásra, orrdugulásra, szédülésre és nyugtalanságra, mint a placebót kapók.
Dr. Judi Chervenak, a New York-i Montefiore Egészségügyi Központ nőgyógyászati endokrinológusa elmondta: „A libidó a nőknél egy nagyon összetett dolog. Ha boldogtalanok a párkapcsolatban, ha fájdalmas az aktus, ha nem elégedettek önmagukkal, az mind befolyásolja a libidót. Nagyon nehéz ezeket a faktorokat kizárni.”
Dr. Chervenak hozzátette, ma még nem ismert, hogyan okoznak az antidepresszánsok libidócsökkenést, valószínűleg a dopamintermelést befolyásolják, így hatnak indirekt módon a hüvelyi nedvesedésre, az izgalomra, csökkent véráramlást okozva.
Az új tanulmány eredményeit Dr. Chervenak nagyon izgalmasnak tartja, de óva int attól, hogy mindenkinek egyből felírjuk a Viagrát, inkább azt javasolja, változtassanak a gyógyszer fajtáján vagy adagolásán, illetve vezessenek a páciensek tünetnaplót.
A Pfizer gyógyszergyár szóvivője azt nyilatkozta, hogy a cégnek nem áll szándékában a gyógyszert a női szexuális zavarok kezelésére is törzskönyveztetni. Forrás: Szexpláza.hu
További vágyfokozó cikkek: Viagra, Cialis, Lovegra, Kamagra, Dapoxetine, Levitra olcsón eladó – Viagra, Cialis, Kamagra, Dapoxetine, Levitra, Lovegra kapható – Valóban hatnak a természetes vágyfokozók? – Hogyan hatnak a szexuális vágyfokozók? – Szexshop, Intim Center Budapest – Olcsóbbak lesznek a vágyfokozók – Vigyázat hamisított vágyfokozók – Szerelmi serkentő illatok és italok – Szexuális vágyfokozók lapulnak a spájzban – Vigyázzunk a „természetes” impotencia tablettákkal – Nem áll föl? Ne piálj, egyél görögdinnyét! – Vágyfokozók és növényi afrodiziákumok – Állóképesség kell a jó szexuális élethez – Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai – Vedd be és élvezz – A pontencianövelők nem csak a szexuális teljesítményt növelik – Potenciafokozó felfedezések – Hugh Hefner Viagrával kúrja a világ legszebb csajait – A viagra halláskárosodást okozhat – Stohl András Viagrával – Stohl a csajokat Viagrával, az állatokat éjjellátóval intézte – Tabletta késlelteti a magömlést – Sikeres a női Viagra! – Vetélytársat kapott a Viagra – Halált is okozhat a hamis potencianövelő

Nők, akik tanfolyamon tanulnak szexelni

A tanfolyamot azzal a szöveggel hirdetik, hogy adni és kapni öröm, és hogy a minőségi orálozás mély érzelmi szinteket mozgat meg.

nok_tanfolyamon_tanulnak_szexelni

Továbbá, hogy a kézimunkázás és az orálozás titkos praktikáival a férfi azonnal a nő lábai előtt hever majd, mert a nő földöntúli gyönyörben részesítheti a férfit. A tanfolyamon a vibrátorokon és dildókon gyakorolnak amik tükrön és asztalokon is van. A prosztatamasszázst is megtanulhatják egy mű fenéken… A teljes cikket itt olvashatod el.

Az eredeti cikk: Nők, akik tanfolyamon tanulnak szexelni © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szex a börtönajtón keresztül

Börtönajtón át szexelt a börtönőr és a nő. Többször is szexelt egy volt börtönőrrel, ezt állítja a nő, akit azért ítéltek el mert féltékenységből felgyújtotta férjét. A börtönőr ellen vádat is emelnek, ezt a Blikk írta meg.

A nő arról is beszélt, hogy egyszer a gyulai börtön zárkáján lévő kisablakon, az úgynevezett tátikán keresztül közösült a férfivel. A Központi Nyomozó Főügyészség csak a vádemelés tényét közölte, azt nem hogy pontosan mi szerepel a vádiratban.
További cikkek a témában: Megdugták a börtönben a férjgyilkost – Kitalálta a gyilkos nő a börtönőrrel a szexet vagy nem – A nő megölte a férjét aztán dugott a börtönőrrel – S Andrea elbukott a poligráfon, a rabok meg akarták erőszakolni.

Guminővel fizetett a Szexbolt

gumino_nyitott_szajjalGuminővel fizette le a végrehajtót. Egy orosz szexbolt tulajdonosa természeteben fizette ki adótartozását: két felfújható babát adott a nyakára küldött behajtónak.
A 34 éves orosz üzletember, akinek nevét nem említik a hírforrások, viszonylag jó üzletet kötött az adóhatóság által küldött végrehajtóval: 90.000 rubeles, vagyis nagyjából 680 ezres tartozása helyett két felfújható szexbabát adott neki, amelyek értéke 68000 forint.
A Daily Mail cikke szerint a végrehajtó azt mondta, majd ő értékesíti a babákat, ám arról egyelőre nem érkezett hír, hogy valóban eladta-e a két szexjátékot, vagy inkább használatba vette őket.

Óvszerek – XXL

xxl_ovszerekMy Size XXL – A 60 mm átmérőjű, 23 centi hosszú gumi a csaj szerint olyan, mint egy traktorgumi, semmit nem érzett belőle. A pasija szerint ez volt a legrosszabb. “Az összes közül ez a legrosszabb, az anyaga nagyon vastag, elég büdös is, szinte alig nagyobb, mint egy normál óvszer.”
My size 57 – Az 58 mm átmérőjű, 20 centis, 1200 Ft-os koton méretben tökéletesen passzolt a pasi farkára. Nője szerint olyan anyaggal síkosították, ami picit csípett, és semmit nem érzett. “Méretben tényleg szuper, és kényelmes is, könnyen felhúzható. Hátránya, hogy elég vastag anyagból készült, körülbelül mint egy gumikesztyű.”
Durex XXL – Az 54 mm átmérőjű, 25 centi hosszú óvszer bizonyult a legjobbnak a négy közül. Az átmérője alig nagyobb, mint egy normál óvszer, de ez a legvékonyabb. Ebben lehet a legtöbbet érezni, talán ebben a legjobb mindkettőtöknek.
Normál óvszer – Kontrollként próbálták tesztelni a boltokban kapható normál óvszert is, amit otthon lemértek. Az átmérője 52 mm, hossza 20 cm, és annyira szűk lett, hogy végül ezt csak rövid próba erejéig erőltették.
Az óvszerekről több férfit is megkérdeztünk, akadt olyan nagyobb méretekkel rendelkező válaszadó aki szerint teljesen mindegy az óvszer mérete, a síkosság és az, hogy extravékony legyen sokkal fontosabb.
Az Intim Centerben az óvszerek hatlamas választékával állunk vásárlóink rendelkezésére.