Címke: petting

Petting: Az örömszerzés kézzel és szájjal

Az örömszerzés kézzel a cikk fő témája., mert a szexuális örömszerzés leghatékonyabb eszköze a kéz! Ennek használata sem mindenkinél jön automatikusan, de lehet ezt is tanulni, fejleszteni. A fokozatosság az első alapelv a szerelmeskedésben. A legtipikusabb hiba még ma is, hogy rögtön a partnerünk nemi szervéhez nyúlunk! Ennek hatása viszont kétséges, és különösen nőknél, ha még nincsenek ráhangolódva a szexre, az ellenállást válthatja ki. A fokozatosságot kétféle értelemben is figyelembe kell venni: egyrészt a fő erogén zónák megközelítésében, másrészt az ingerlés erősségének növelésében. Másik alapelv a folyamatos kommunikáció! Az ingerlés irányításával lehet megtudni, hogy a partnernek hogyan, és hol jó, milyen ritmusban stb. Nem várhatjuk el a párunktól, hogy mindent ki tud találni.

petting_puncinyalas_es_oralsex

A képen a 69 helyzet látható, ahol a férfi a nő punciját (pina, punci, suna, szeméremtest, női nemiszerv, nuni, puni, puna, vulva) szájjal kényezteti, puncit nyal, vagy pinát nayal. A nő a férfi péniszét (fasz, hímvessző, hímtag, fütyülő, fütyi, kukac, bájdorong, pénisz, hancúrléc, fallosz, lingam, kuki, fütykös, himbilimbi, pucu, pöcörő, puca, férfi nemiszerv, bögyörő, cerka, nemi végtag, nyeles aszpirin, bőrös virsli, szerszám, biga) szájjal kényezteti vagyis szopja. A kézzel örömszerzés következő alapele az izgatás változatossága. Ne simogassunk egy testrészt túl sokáig, egyforma mozdulatokkal, változatlan intenzitással! Fontos, hogy minden változtatásnak a partnerhez kell igazodnia! Ha túl sokáig izgatunk egy testrészt változatlanul, monotonná válik, és a másik úgy érezheti, hogy csak rutinból tesszük.
A kézügyességnek vannak speciális esetei, például műalkotások létrehozása, gyógyítás kézrátétellel és hasonlók. Ide tartozik az is, amikor a kezünkkel, kéziumnkával szerzünk örömet partnerünknek, egészen a kielégülésig, Mindenki számára nyilvánvalónak kellene lennie, hogy a szexuális örömszerzés leghatékonyabb eszköze a kéz!
Remélem, ebben egyetértünk. Csak egy a bökkenő: az ilyen kézügyesség nem születik velünk, ezt meg kell tanulni!
Vannak bizonyos irányelvek, amelyekhez érdemes igazodnunk. A kéz tisztaságát már említettem: alapelv, hogy minden szeretkezés előtt mosakodjunk! Másik alapelv a fokozatosság. Még ma is sokan elkövetik azt a hibát, hogy rögtön a partnerük nemi szervéhez nyúlnak, aminek hatása bizonytalan (mert sok mindentől függ). Különösen a nőknek van szükségük bizonyos időre a ráhangolódáshoz, s ezt éppen a fokozatosság biztosítja. Fokozatosság kétféle értelemben: egyrészt a fő erogén zónák megközelítésében, másrészt az ingerlés erősségének növelésében.
Harmadik alapelv az ingerlés irányítása, szintén kétféle értelemben: tudnunk kell a másikat aktívan irányítani (ha ő foglalkozik velünk), vagy tudnunk kell az ő visszajelzéseit kiváltani, fölismerni, s azokhoz alkalmazkodni. Éspedig nem kisebb-nagyobb kihagyásokkal, hanem folyamatosan.
Ezt azért hangsúlyozom, mert sokan még ma is elvárják a partnerüktől, hogy „érezze meg”, találja ki gondolataikat, kívánságaikat amiket még önmaguknak sem fogalmaznak meg. Sajnos megalapozatlan, irreális ez az elvárás! Bizonyos tapasztalatok alapján lehetnek ugyan elképzeléseink arról, hogy mi a jó a partnernek. Ám ez vagy beválik, vagy nem, hiszen a körülmények nagyon befolyásolják a pillanatnyi igényeket. Visszajelzés, irányítás nélkül bárki eltévedhet.
Tudtad, hogy a petting nem egyenlő az előjátékkal? A kettő között az a különbség, hogy amíg a petting önmagában eljuttatja a párokat a beteljesedéshez, addig az előjáték a szeretkezést vezeti fel.
Negyedik alapelvként említhetném az ingerlés változatosságát, ami – gondolom – nem szorul magyarázatra. Tehát ne simogassunk egy testrészt túl sokáig egyforma mozdulatokkal és változatlan erősséggel, de ne essünk át a másik végletbe sem, hogy ti. mindent csak futólag csinálunk! Ha az adott simogatás a visszajelzések szerint éppen megfelel a partnernek, akkor folytassuk ugyanúgy akár az orgazmusig (vagy amíg más jelzés nem jön). Minden változtatásnak a partnerhez kell igazodnia. Ehhez jól kell őt ismerni, illetőleg figyelnünk kell rá. Ami ajánlatossá teszi, hogy – legalábbis eleinte – jórészt külön-külön foglalkozzunk egymással, mert így csak egyfelé kell figyelnünk, tehát könnyebb a dolgunk.
Mindent az orgazmusért, a petting során is a szexuális élvezet tetőpontja az orgazmus. A nőknél a csikló izgatása válthatja ki, vagy a hüvelyben mozgatott ujjak illetve egyéb segédeszközök folyamatos ki-be mozgatása. A férfiaknál a hímvesszőjük megmarkolásával és folyamatosan fel-le mozgatással érhető el a beteljesedés.
A petting során minden szexuális örömszerzés megengedett, kivéve a merev hímvessző behatolása a hüvelybe. Ez egyrészt a szüzesség megőrzését szolgálhatja, másrészt fogamzásgátló módszer is lehet. De bármiért is döntöttetek a petting mellett, felszabadultan és sok örömmel becézgessétek egymást!
Aligha lehet receptet adni arra, hogy milyen testrészt hogyan kell simogatni. A nemi szervhez mindenesetre csak akkor érdemes nyúlni, ha a ráhangolódás (és bizonyos fokú szexuális izgalom kialakulása) a könnyed pettingről már megtörtént. (Addig legfeljebb futólag érintsük.) Ha férfi simogat nőt, ajánlható a következő: először tegye rá tenyerét a szeméremszőrzetére úgy, hogy ne nyomja le, majd lassan mozgassa tenyerét, miközben ujjait óvatosan behajlítva mintegy fésüli a szeméremszőrzetet, s kitapintja a nagyajkak és kisajkak vonalát. Ha az utóbbi duzzadt és nedves, akkor a nő valószínűleg felizgult. Így rátérhet a csikló kitapintására és körbesimogatására. Ez rendszerint elegendő a nő kielégítéséhez. A hüvelybe csak akkor nyúljon be (először egy ujjal, aztán esetleg kettővel), ha a G-foltot akarja ingerelni.
Ha nő simogat férfit, nevezzük kézimunkának vagy angolul a blowjob (szopás) előjátékának, vagy farokverés, faszverés a durvább megfogalmazásban: lehetőleg mindkét kezét használja. Egyik kezével a herezacskót tartsa, vagy alulról fölfelé simogassa. A másikkal tapogassa végig a merev hímvesszőt, majd enyhén húzza vissza a fitymát – ez a keze legyen síkos – majd ujjai hegyével cirógassa végig a hímvesszőt. Később ezt aztán marokra fogva is lehet folytatni. A férfi reagálását figyelve törekedjen, hogy ne történjen meg túl gyorsan a magömlés, ezért időnként tartson szüneteket az ingerlésben.
A kézzel ingerlés természetesen más, fontos erogén zónákra is irányulhat. Így a nőknél elsősorban a mellekre, mindkét nemnél pedig az ún. anális zónákra, vagyis a végbélnyílásra és környékére. Ez utóbbiaknál különösen fontos a kéz síkosítása, majd mielőbbi megmosása. Ajánlatos kényelmes testhelyzetet keresni a kézzel ingerléshez, s ezt úgy váltogatni, hogy minél több testrész hozzáférhető legyen.
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában.
Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. További petting lehetőségek.

Az eredeti cikk: Petting: Az örömszerzés kézzel és szájjal © 2019 Intimcenter.com szex üzlet.

A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja

A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja. Sok férfinak gondja, hogy hamar elélvez, a korai magömlés a premature ejaculation. Mindjárt az első kérdés, ami fölmerül, hogy miért kell sokat szeretkezni. Ettől azonban elválaszthatatlan az a másik, hogy mi a lényege a szeretkezésnek – ha egyszer nem a magömlésben „megtestesülő” szexuális kielégülés. A szeretkezés taója szerint a magömlésen kívül sok egyéb élvezet is van a szeretkezésben, amelyekre érdemes odafigyelni, de amelyeknek a magömlés véget vet. A testi gyengédség milliónyi fajtájáról van szó, nagyjából arról, amit szexológiai szakkifejezéssel pettingnek nevezünk. Azzal a különbséggel, hogy a közösülés is ide tartozik, a magömlés kivételével.
A szexshopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videókabinok is vannak.

korai_magomles_vizsgalata

A szeretkezés lényege ugyanis nem a magömlés, hanem a testi és lelki egyesülés öröme, ami egészen az orgazmusig, vagyis a kielégülés érzéséig terjedhet – magömlés nélkül is! Ennek lehetőségével már a férfiak többszörös orgazmusáról szóló részben is foglalkoztunk. Akkor „miniorgazmusnak” neveztük. A taoisták azonban nemcsak a magömlést, hanem az orgazmust sem tartják középponti jelentőségűnek. Szerintük a férfi számára – éppúgy, mint a nő számára – a szeretkezés minden mozzanata nagyon élvezetes lehet, s ha elég soká tart, kielégülést eredményezhet akkor is, ha nem „tetézi be” magömlés! Ezek a Sexshop Budapest cikkek érdekesek a témában: Potencia gyógyszerek és táplálék kiegészítők – A komolyabb petting lehetőségek – Az ejakuláció kontrollálása – A sperma minőségének ellenőrzése – A magömlés kontroll alatt tartása – Korai magömlés? Itt az ejakulációt késleltető spray.
Ez a gondolat ma már nem idegen a nyugati gondolkozástól sem. Újabb kutatásokból tudjuk, hogy a testi érintkezés (simogatás, ölelés stb.) szükséglete alapvető emberi szükséglet, amelynek kielégítetlensége komoly problémákat, sőt, betegségeket okozhat. Aki megkapja a kívánt mennyiségű testi gyengédséget a számára megfelelő személytől, az kielégültebbnek érezheti magát, mint a két perc alatt magömlést elérő férfi.
Valamilyen testi gyengédségre naponta szükségünk van, ezért ajánlatos gyakran kedveskedni. Csak éppen a magömlést ajánlatos mellőzni a taoisták szerint. No, nem mindig, de a testi gyengédségek, szeretkezések többségében. Az időnkénti magömlések mennyisége, előfordulási aránya az életkortól is függ. Fiataloknál akár minden második-harmadik szeretkezés is járhat magömléssel, később viszont ez jelentősen ritkulhat.
Persze a magömlés mellőzése nem jön magától, ezt meg kell tanulni. Mi eddig csak a magömlés késleltetésének megtanulását szorgalmaztuk. Fiataloknak és kezdőknek ez nem könnyű, számolni kell a kezdeti kudarcokkal. Nekik Vu Hszien kínai taoista a következőket ajánlja:
A kezdő ügyeljen ama, hogy ne legyen túl szenvedélyes. Ennek érdekében lehetőleg olyan nővel kezdje a nemi életet, aki nem túlzottan vonzó és már nem szűz, mert így kevésbé fogja „elveszíteni a fejét”. Szokja meg az egészen lassú, finom behatolást és – szükség esetén – a gyors, határozott „kivonulást” (vagyis a hímvessző kirántását). Ami a közösülő mozgásokat illeti eleinte a „három sekély és egy mélyebb” lökést gyakorolja. Ha úgy érzi, hogy már elég közel került a magömléshez, azonnal álljon le a mozgással, s félig húzza ki a hímvesszőt a hüvelyből (úgy, hogy csak a makk maradjon benne). Így várja meg, amíg lecsillapodik, aztán folytassa.
A kínai szakember ezt a „zsilipelés módszerének” nevezi, s még azt is hozzáteszi, hogy a leálláskor ajánlatos néhány mélyet sóhajtani, továbbá a végbélnyílás záróizmait összeszorítani. Ezek is hozzájárulnak a lecsillapodáshoz. Fontos azonban, hogy mindez idejében történjen. A modern szexológia ezt úgy fogalmazza, hogy az „elkerülhetetlenségi szakasz” beállta előtt – vagyis ne a magömlés előtti utolsó 2-3 másodpercben, amikor a reflex már beindult, s nem állítható le.
Amiből következik, hogy jobb előbb leállni, mint túl későn. A leállás idejét a taoisták nem határozzák meg, talán mert ez is a körülményektől és az egyéntől függ. (Mai szexológusok legalább fél percet javasolnak.) Mindenesetre a közösülés során akárhányszor le lehet állni egy kis időre. A mozdulatlanság fél perce alatt a merevedés nem szűnik meg, legfeljebb egy egész keveset lanyhul, ám a folytatódó mozgások során újra erősödik. Tapasztalat szerint a gyakorlás folytán egyre kevesebbszer kell fél percre leállni: ritkább és 5-10 másodperces leállások is elegendőek, s a közösülés akár félóránál is tovább tarthat.
A korai elélvezés kezelése: Ha ismert, vagy bebizonyosodik a kiváltó ok (például gyulladás), annak kezelése a korai magömlést is megszünteti. Ugyanígy a kezdődő merevedési zavar megfelelő kezelése is megoldja a problémát. Nehezebb a helyzet az eredendően fennálló korai magömléssel, mert ebben az esetben a páciens magatartása és idegrendszere erre a mintázatra “állt rá”, ám ilyenkor is adódnak lehetőségek.
A kezelés egyik lehetséges módja az ingerület csökkentése. Ez történhet óvszerrel is, mivel az csökkenti a makkot ért ingerek intenzitását, valamint történhet érzéstelenítőt tartalmazó krémek ill. spray-k használatával. A közösülés előtt érzéstelenített makk nem továbbítja a fizikai ingereket, ezért a magömlés csak később, az érzéstelenítő hatásának elmúltával következik be.
A kezelés első állomása az orvosi vagy szexológiai rendelő, ahol az orvos, vagy terapeuta elmagyarázza a párnak a korai ejakuláció mechanizmusát, és egyszerű tanácsokkal szolgál, segít a lehetséges nevelésből, szorongásból adódó okok feltárásában. Sokszor akár a korai magömlés hátterében álló gondolatok, félelmek és szorongás partnerrel és/vagy kezelőorvossal történő megbeszélése is javít a helyzeten.
A korai magömlés kezelésének alapja azonban a jó partnerkapcsolat, a megértő és segítőkész szexuális partner, ez fokozottan igaz pszichés eredet esetén. A szex, a szexuális együttlét előtt fontos “rendet tenni” a páciens saját gondolatai között, és optimistán, pozitívan hozzáállni az elkövetkező aktushoz. A megfelelő időben történő magömlés következő állomása az előjáték megfelelő elnyújtása.
Ez ugyan a magömlést nem késlelteti, de a partnert magasabb izgalmi állapotba hozza, így a partner rövidebb idő alatt válik képessé az orgazmus elérésére. Mindezen túl a gyengéd, és idejében is megfelelően hosszú előjáték a szexuális kultúra egyik alapja.
A sex és az előjáték (és esetleg az önkielégítés) során a férfi igyekezzen megfigyelni az ingereket: melyek azok, amik nagyobb izgalomba hozzák, és mik azok, amik kevésbé. A szexuális ingerlés során ugyanis van egy szakasz, nagyjából a magömlés bekövetkezte előtt 20-30 másodperccel, amikor a férfi érzi, hogy az ejakuláció be fog következni. Ekkor még – az ingerlés megszüntetésével – lehetőség van arra, hogy ne következzen be a magömlés. Az ingerlést tovább folytatva az ejakuláció előtt van egy 4-8 másodperces elkerülhetetlenségi szakasz, amikor már sehogyan sem akadályozhatjuk meg a magömlést. Ilyenkor beindul az ejakuláció szimpatikus idegrendszer által vezérelt reflexfolyamata, ami ilyenkor mindig végigfut.
Van azonban más taoista módszere is a magömlés megelőzésének. J. Csang, egy mai taoista szerző a szeretkezés taójáról szóló könyvében beszámol egy olyan ősi módszerről, ami egy kicsit hasonlít a modern szexológusok (Masters, Johnson) által ajánlott „elszorításos módszer”-hez. Ez utóbbiról már volt szó ebben a könyvben, talán emlékszik rá az olvasó. Lényege az, hogy amikor a férfi érzi és jelzi közeledését a magömléshez, a rajta lovagló ülésben elhelyezkedő nő fölemelkedik és egyik kezének ujjaival elszorítja a hímvesszőt, közvetlenül a makk alatt 3-4 másodpercig, majd kis szünet után folytatható a közösülés.
Az együttlét során a közösülés alatt is megfigyelhetőek a fent leírt szakaszok. Ha a férfi az előrejelzési szakasz bekövetkeztét jelzi, akkor lehetőség van a közösülés megszakítására, majd az izgalmi állapot enyhülése után (egyénileg változó, kb. 30-60 másodperc) annak folytatására. Ez a megszakításos módszer kiegészíthető és hatékonyabbá tehető az ún. “elszorításos technika” alkalmazásával.
Ennek lényege, hogy az előrejelzési szakasz során nem csak az ingerlést szüntetik meg, hanem a hímvessző alsó oldalán, ahol a makk peremének vonalában aránylag erősen, néhány másodpercig megszorítják a hímvesszőt.
Az eljárás azért hatásos, mert ezen a helyen vezetnek azok az idegpályák, melyek a magömlésért, illetve annak blokkolásáért felelősek. Ha megfelelő helyre, megfelelő időben, és megfelelő erőséggel alkalmazzák az elszorítást, bármelyik férfinál működő biológiai reflexműködést indítanak be, mely biztosan leállítja a korai magömlést az elkerülhetetlenségi szakasz előtt. Az elszorításos technika akár többször egymás után is alkalmazható.
Káros hatása nincs, leszámítva, hogy amennyiben későn, az elkerülhetetlenségi szakaszban próbálkoznak vele, kellemetlen, éles érzés mellett következik be a magömlés. Az elszorításos technikát célszerű előbb kézzel történő ingerlés során pontosan elsajátítani, majd utána alkalmazni közösülés során.
Csang és a taoisták egyszerűbb módszert ajánlanak, amely szinte minden testhelyzetben alkalmazható, s nem igényli a nő közreműködését. Éspedig a következőképpen:
Amikor a férfi úgy érzi, már-már közeledik a magömléshez, bal kezével lenyúl saját nemi szervéhez, pontosabban szólva kitapintja a hímvessző tövét a herezacskó és a végbélnyílás között és mutató- és középső ujjával 3-4 másodpercig nyomást gyakorol erre a területre, miközben mélyet sóhajt. Ezzel persze együtt jár a közösülő mozgás néhány másodperces leállítása, ami egyáltalán nem feltűnő, ahhoz azonban elegendő, hogy a magömlési ingert megszüntesse.
A szexológia mai állása szerint ezt a módszert nincs okunk kifogásolni. Kísérletileg ugyan még nincs kipróbálva, de elképzelhető, hogy sok esetben főleg a közösülésben már gyakorlottabb férfiaknál beválik. S kétségkívül vannak előnyei: a közösülést nem kell egy percre sem megszakítani stb. A partner esetleg észre sem veszi az egészet, tehát nem okoz megbeszélendő problémát (ami – főleg egy viszonylag új kapcsolat esetén – sok férfinak kínos lehet).
A kilövellés késleltetésének hatékonysága tovább fokozható, ha a pár a férfi számára kevésbé ingerlő testhelyzetet választ a közösülés során, amíg ki nem alakul a magömlés megfelelő kontrollja. Célszerű olyan testhelyzetet választani, melyben kevés a lehetőség a dinamikus mozdulatokra. Mindenképp kerülendőek az olyan pozíciók, melyekben a férfi teljes felsőteste ritmusosan mozog. Ha pedig az orgazmust és a magömlést tetszés szerint késleltetni vagy mellőzni tudjuk, megnövekszik annak lehetősége, hogy figyelmünket a szeretkezés egyéb örömeire fordítsuk. S nem utolsó sorban annak is, hogy gyakrabban szeretkezzünk.
Olvasható és hamarosan megjelenő cikkek keleti szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A keleti erotikus csókok 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Légzésgyakorlat és szeretkezés 8. A japán gésakultusz 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai és japán szex és pornó.

Az eredeti cikk: A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Multifunkciós pénisz, wireless távirányítóval

Add át a vezérlést, izgatás örömét, hogy párját semmi se akadályozza abban, hogy orgazmust idézzen elő! A rezgő nyuszis karú pénisz kellemes módja a szexnek, mind forgatás, orgazmus, petting élvezeteket is tud nyújtani. Az erogén zónák simogatásával nehéz lesz megállni azt, hogy a valós alakú vibrátort be ne helyezzétek a vaginába! De ki akarja ezt megállni? Élvezd a rugalmas test alatt forgó golyókat, a csikló nyúlvány erőteljes masszírozását. Akár a fürdőben is meglepheted vele párod! A vibrátor hossza 15 cm, átmérője 3,5 cm. A klitoriszkar mérete 8 * 2 cm. A lila testes lágy zselés stimulátor vezeték nélkül ráz, forgat, 3 folyamatos rezgési módan és 4 pulzus program által. Használatához három elem (AA) kell, amelyek nem tartoznak a pénisz csomagjába, és egy elem kell majd a távirányítóba is. Megkaphatod a wireless technikával működő Remote Control Rabbit kényeztetőjét az Intim Center szexüzletében (Budapest, Károly krt. 14), vagy a szexshop webáruházban. Érdemes hozzá azonnal a síkosítót is megrendelni.

Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Az eredeti cikk: Multifunkciós pénisz, wireless távirányítóval © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A Petting egyéb lehetőségei sexshop eszközökkel

A pettingnek, pettingelésnek vagyis a közösüléstől eltérő szexuális örömszerzésnek – fantáziánktól függően – kimeríthetetlen lehetőségei vannak. A kézzel és szájjal ingerlés variációin kívül említhetném a nemi szerv egyéb testrészek, valamint a különféle eszközök segítségével történő ingerlését.
Ez akár külön téma is lehetne, de nálunk viszonylag ritka előfordulásuk miatt egyelőre nem látszanak jelentősnek. Ezért inkább futólag említek néhányat közülük. A nemi szerv inkább az ingerlés célja, mint eszköze, bár a közösülés során egyszerre látja el mindkét funkciót. De ezzel aztán megáll sokak tudománya. Legföljebb még az fordul elő, hogy közösülési tilalom vagy a fogamzásgátlás megoldatlansága esetén a hímvesszőt nem a hüvelybe, hanem a combok közé teszik, s ott mozgatják le-föl.

sex_shopban_vibratort_valogat_a_lany_intim_center

Ez már petting, hiszen mindkét félnek örömet szerezhet, sőt, kielégülést is eredményezhet. A nőnek főleg akkor, ha közben összeszorítgatja combjait. Még jobb, ha a makk eléri és dörzsöli a csiklót, esetleg a kisajkakat, a gátat vagy a végbélnyílást. Figyelem, az anális közösülés már nem tartozik a petting fogalomkörébe!
De az is előfordulhat, hogy a hímvessző a nő más erogén zónájával találkozik, például a mellekkel úgy, hogy közéjük simul, vagy a mellbimbót cirógatja. Ez is jó játék. Ilyenkor persze a hímvesszőt kézzel kell irányítani.
Nőknek és férfiaknak fontos a sex segédeszközökkel való ingerlés. A petting során a segédeszközök teljes arzenálját meg és bevetheted. A szexshopokban kapható vibrátorok, művaginák, gésagolyók, ujjra helyezhető, rezgést kiváltó eszközök mind nagy óriási segítséget nyújtanak az orgazmus elérésében.
Ami az eszközöket illeti, nálunk csak újabban vannak forgalomban kifejezetten a szexuális ingerlés céljára gyártott eszközök és kellékek. Azelőtt Nyugatról szereztek be ilyeneket például műpéniszt, dildó, vibrátort vagy műhüvelyt, ám ezeket inkább egyedül, az önkielégítéshez szokták használni. A vibrátorokat és vibromasszőr készüléket, már egymás ingerlésére lehet használni. Nálunk is könnyen beszerezhetőek a különböző síkosító anyagok babaolaj, zsíros krémek, masszázsolaj, eymást bekenni és masszírozni kitűnő szexuális ráhangolás. Különféle izgató szexi fehérneművel (melltartók, bugyik stb.) is fokozható esetenként a szexuális élvezet.
Nem sok értelme lenne viszont, hogy írjak a hímvessző tövére fölcsatolható, különleges alakú gyűrűkről a péniszgyűrűkről, amelyek egyrészt a merevedést tartósítják, másrészt a csiklót ingerlik – ezeket már a közösüléshez használják. A pettinghez is jól jön valamilyen eszköz, ami sex shop boltban vásárolható meg.
A nők többsége a közvetlen ingerlés hatására sokkal könnyebben el tud élvezni, mint a lényegbeli aktus során. Ez egyáltalán nem probléma, sőt, a petting során egyenesen előnyt jelent. Az, hogy a barátod csak és kizárólag kézzel, szájjal, esetleg valamilyen segédeszközzel kényeztethet, garantálja, hogy többszörös orgazmusban legyen részed.
Plusz előny, hogy a petting csakis önmagáért van, egyetlen célja a kölcsönös örömszerzés. Ha ezt tudatosítod magadban, akkor sokkal könnyebben eljuthatsz a csúcsra, akkor is, ha idáig ritkán, vagy egyáltalán nem volt ilyesmiben részed.
Önkielégítés párban, a nem a szégyenlőseknek való. Nyugodtan részt vehetsz egy kölcsönös önkielégítésben, ami nem csak új színt visz a kapcsolatotokba, hanem szintén segít, hogy közelről megszemlélhessétek, mit imád a legjobban a másik.
Nyilván te is úgy és azt szeretnéd csinálni, amit a legjobban élvez a párod és elhiheted, ő is pontosan így gondolkozik akkor, ha a te kényeztetésedről van szó. A testünk, és a partnerünk teste: mint két csodálatos hangszer, amelyekből mámoros dallamokat és gyönyörű összhangot lehet előcsalogatni – közösülés nélkül is!
A közösülés nélküli kölcsönös orömszerzés a petting változatossá tehető szex shopban vásárolható szexuális segédeszközök nagy választékával. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció, a szopás (orális szex) és nyalás petting sex – 7. További petting lehetőségek férfiaknak és nőknek szex shop eszközökkel.

Az eredeti cikk: A Petting egyéb lehetőségei sexshop eszközökkel © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Felláció és kunnilingváció – orálszex mindkét nemnek

Valamennyi szexuális technika közül a kunnilingváció és a felláció tekinthető a leggyakoribbnak és a legelterjedtebbnek, akár mint a közösüléshez vezető előjáték, vagy komplett nemi aktus. Ez a két technika képviseli a szexuális kapcsolatok csúcspontját a homoszexuálisoknál (mindkét nem esetében) és a heteroszexuális párok nagy részénél. A nemi szervek szájal végzett ingerléséből adódó élvezet gyakran sokkal intenzívebb, mint a közösülés által okozott öröm. Amellett a közösülés – a heteroszexuális párok esetében – csak egy rövid befejezése a nemi szervek szájjal végzett hosszú ingerlésének. Ha jól csinálják, ez a technika a partnereket olyan orgazmus előtti feszültségben tarthatja, amelyet a párok gyakran jobban kedvelnek, mint magát az orgazmust.

fellaci_es_kunnilingvacio_69_pozicioban

A kunnilingváció és a felláció nyomai valamennyi ősi civilizációban (Egyiptom, Görögország, ősi Róma) megtalálhatók ugyan, de sok évszázad sem volt elegendő a nemi szervek szájjal történő ingerlését elítélő tabuk feloldásához.
Felláció (fellatio, leszopás) és kunnilingváció (nyalás) a pettingben. A valódi csókolózásban nemcsak az ajkak, hanem a nyelvek is találkoznak és „kergetőznek”, fölváltva behatolnak egymás szájába. De a nyelv behatolhat például a fülkagylóba is, vagy a férfi nyelvével simogatja a csiklót stb. A hímvessző szájjal ingerlésekor a nő ajkai közé fogja a makkot, és nyalogatja azt, mintha csokoládérúd lenne. Egy dologra kell ügyelni: harapni nem szabad ilyenkor!… Fölösleges és majdnem lehetetlen az egész hímvesszőt szájba venni, bőven elegendő, ha annak fele-egyharmada csúszkál a szájban. A hímvessző alsó része eközben kézzel is elérhető és ingerelhető. Ami azért fontos, mert enélkül a férfiak közel egyharmada nem tud kielégülni a szájjal ingerlés során.
Ez az a bizonyos leszopás, amit a szexológiai szakkifejezések fellációnak hívnak, s ami nem kellene, hogy a prostituáltak privilégiuma maradjon. Sok nő idegenkedik attól, hogy az ondó a szájába kerüljön, vagy éppen le is nyelje azt. Nem mintha attól félnének, hogy így is teherbe eshetnének, hanem mert valahogy tisztátalan testváladéknak tartják azt (hasonlóan a vizelethez). Idegenkedésük azonban alaptalan: az ondót inkább az anyatejhez lehetne hasonlítani – tojásfehérjeszerű, ártalmatlan váladék. Vannak nők, akik kifejezetten szeretik, s az ondó egyénileg kicsit eltérő íze alapján kedvelnek meg partnereket. (Mondanom sem kell, hogy ennek alapján minősíteni: nem éppen megbízható emberismereti szempont!)
A férfiak ezt a szexuális technikát értékelik a legjobban. A prostituáltak is tudják ezt. A legtöbb nő általában úgy végzi a fellációt, mint egyfajta előkészületet másféle nemi érintkezésekhez. Egyes nők azonban vonakodnak a felláció gyakorlatától és erre különböző okokat hoznak elő: ha fellációt végeznek, akkor úgy viselkednek, mint a prostituáltak (mintha bizonyos dolgok csak a prostituáltak, mások pedig csak becsületes asszonyok privilégiumai lennének!). Zavarja őket az, ha partnerük figyeli őket, amint nyelvükkel és szájukkal izgatják a péniszt, félnek az ejakulációtól és viszolyognak az ondó ízétől és állagától.
Ha egy nő nem szabadul meg ezektől az előítéletektől, akkor nem lesz a felláció művészetének mestere és nem lesz képes a partnere által elvárt élvezeteket kiváltani. Akár a felláció mágusa lesz, akár nem, a nő a következőt várhatja: vagy hosszan tartó kapcsolatot egy hűséges és hálás partner oldalán, vagy partnere elfordulását és más kapcsolatba menekülését.
A nőnek meg kell győződnie arról, hogy a felláció egyáltalán nem erkölcstelen vagy perverz dolog, hanem a szeretet természetes megnyilvánulása és öröm nemcsak annak, aki részesül benne, hanem annak is, aki végzi.
A nőnek azt is meg kell értenie, hogy a férfi élvezi azt, ha látja, hogy partnere szájával és a nyelvével hozza izgalomba a péniszt. Ezenkívül a nőnek le kell vetkőznie rossz érzését a sperma ízével kapcsolatban. A spermának ugyanis gyakorlatilag nincs íze és nagyon könnyű hozzászokni. A későbbiekben az is bemutatásra kerül, hogy miként.
Egy tapasztalatlan és félénk nővel a férfi nem siettetheti a dolgokat. Az ilyen hölgyet először a férfi csak arra kéri, hogy csókolgassa makkját, péniszét, heréit. Ezután a nő nyelve hegyével végignyalja majd a péniszt teljes hosszában, a húgycső mindkét oldalát, illetve gyors nyelvmozgásokkal ingerli a péniszt annak aljától egészen a makkig.
A férfi ezután megmutatja partnerének azokat a kevésbé érzékeny területeket, amelyeket megharaphat: a herezacskók bőrét és a péniszt teljes hosszában, kivéve a rendkívül érzékeny makkot.
A fenti előjátékok során a nőnek nem szabad behunynia a szemét, hanem meg kell figyelnie a férfi nemi szervét, amint az megnagyobbodik, meghosszabodik és megkeményedik. Örülni kell annak, hogy ezt a változást ő hozta létre. A nő időről időre nézzen partnerére azért, hogy lássa a nemi élvezetet, illetve a bátorítás jeleit. Jó, ha a nő állandóan kérdezi a férfit arról, hogy kedvére van-e, amit csinál, és milyen egyéb kívánsága van.
Ezek után a nő nyelvével és szájával egy-egy területre összpontosítson. Ha az előbőr még takarja a makkot, akkor azt hátra kell húzni, hogy a makk teljes egészében hozzáférhetővé váljék.
A nő vegye ajkai közé a makkot és masszírozza azt lassan fejének jobbról, balra történő mozgatásával, állandó nyalogatás mellett. A nő vigyázzon, hogy fogai nehogy az érzékeny bőrhöz érjenek.
Eközben a nő egyik keze erősen tartja a pénisz tövét, amilyen mélyen csak lehet. A nő néha szájába csúsztathatja a péniszt olyan mélyre, ahogy csak tudja, majd kiveszi azt onnan és ezt ismételgeti tetszés szerint. A pénisznek a be- és kivételét nagyon lassan kell végezni oly módon, hogy az ajkak állandóan érintsék azt. Mindeközben a nő állandóan szívogassa a férfi nemi szervét (mindenki megnyugodhat, az ejakuláció előtt abból semmi nem fog jönni).
A nő időről időre álljon meg és változtasson a sorrenden, majd nyalogassa újra a makkot, leginkább annak hegyét és alját. A nyelv hegyével gyors és apró, felületén pedig lassú mozdulatok végezhetők, úgy, mintha a nő fagylaltot nyalogatna.
Az előzőekben felsorolt alapmozdulatok variálása a nő fantáziájától és partnere kívánságaitól függ. A nő azt is megteheti, hogy lassan maszturbálja a péniszt, miközben szívja azt, és ugyanakkor simogatja a heréket, a férfi fenekét, hasát és végbélnyílását.
Az első néhány alkalommal a nő nem biztos abban, hogy jól csinálja a dolgokat, de ha igazán szeretné ily módon kielégíteni partnerét, akkor hamarosan a felláció virtuózává válhat.
A felláció a nő számára izgatóbb, mint egy férfi számára a kunnilingváció. Először is a nő láthatja a férfi nemi szervének az ő simogatásaira bekövetkező megváltozását. Ezenkívül úgy tűnik, mintha a pénisz formája és mérete éppen a fellációt végző nő szájához lenne szabva. Végül pedig a felláció a nőt aktív partnerré teszi. A férfi viselkedése a nőtől függ, ami a nők által nagyra értékelt pszichológiai tényező.
Egy jól elvégzett felláció a legjobb előkészület a közösüléshez. Előnye az erős és hosszan tartó erekció kialakítása. Emellett a felláció lehetővé teszi, hogy a pénisz hozzászokjon a kéjérzet fokozódó erősödéséhez. Pontosan emiatt a férfi könnyen képes saját orgazmusát irányítani és elkerülni a korai magömlést.
A felláció a nő számára is nagyon izgató dolog és segítségével könnyebben ér el orgazmust a férfival egy időben. Egyes nők mindenféle külön ingerlés nélkül, pusztán a fellációra figyelve is képesek orgazmust elérni.
A felláció arra is jó, hogy a nő ne utasítsa vissza partnerét, amikor a közösülés számára nem jelent semmit, például a terhesség végén vagy a menstruáció alatt. Ilyen esetekben a fellációt egészen az ejakulációig kell vinni, bár egyes nők nem ~, szeretik, ha az ejakuláció szájukban következik be és az utolsó pillanatban így maszturbálásra váltanak.
Ha egy nő teljes mértékben szeretné kielégíteni partnerét, a következőket tegye, hogy hozzászokjon a szájában történő ejakulációkor a sperma lenyeléséhez.
Először maszturbálja partnerét a teljes ejakuláció eléréséig. Az ejakuláció után a férfi makkján általában marad egy kis sperma. Ezt a nő lassan nyalogassa le nyelvével és ajkaival. Észre fogja venni, hogy a sperma íze egyáltalán nem olyan kellemetlen, mint ahogy azt gondolta. A következő alkalommal akkor vegye a makkot a szájába, amikor abból az utolsó ondócseppek folynak ki. Ily módon lassanként hozzá fog szokni, hogy több és több spermát nyeljen le viszolygás nélkül.
Tudni kell azt, hogy az ejakuláció pillanatában és az azt követő percekben a makk idegvégződései a lehető legérzékenyebbek. Ezért olyan intenzív a kéjérzet, ha a nő nem szakítja meg a fellációt és a péniszt egészen annak lelohadásáig szopogatja.
Csakúgy mint a kunnilingváció esetében, a nő a fellációt is megfűszerezheti némi fantáziával, ha a makkra lekvárt, tejet vagy mézet önt, amit aztán szórakozva nyalogat le partnere szeme láttára. Ezt a trükköt, közvetlenül az ejakuláció bekövetkezte után lehet alkalmazni és így a felláció folytatható anélkül, hogy a sperma ízetlensége zavarná.
Végezetül egy érdekes megfigyelés: ismeri-e azt a trükköt amivel a japán nők kezdenek ellenállhatatlan fellációba? Nos, a japán nők forró teát készítenek, majd ebből kortyolnak és egy pillanatra szájukban tartják a folyadékot. Közvetlenül a tea lenyelése után a még forró szájukba veszik be a férfi péniszét, ellenállhatatlan érzést kiváltva ezzel.
Kunnilingváció (A külső női nemi szervek szájjal, nyelvvel való izgatása.) Semmilyen más módszerrel nem érhet el a nő olyan gyorsan és könnyen orgazmust, mint a kunnilingvációval. Az ezzel a technikával kiváltott ingerek rendkívül kellemesek.
A homoszexuális nők azt az előnyt élvezik heteroszexuális társaikkal szemben, hogy velük a kunnilingvációt egy másik nő végzi, aki pontosan tudja, mit kell tenni, hiszen tökéletesen ismeri a klitorisz, a szeméremajkak és a vagina bemenetének ingerlésével kiváltható érzéseket.
A férfiaknak már nehezebb a dolguk, amikor ilyen kis nemi szervvel találják magukat szemben (a nőknek nincs ilyen problémájuk, amikor partnerük péniszét hozzák izgalomba). Ezért nagyon fontos, hogy a nő bátran segítse partnerét a női nemi szerv felfedezésében, és szóban is közölje vele pontos kívánságait.
Az első jó tanács az, hogy nem kell sietni, mert idő van. Ellenkező esetben a nő azt hiheti, hogy a férfi csak a komolyabb dolgokhoz feltétlenül szükséges előmunkálatokon akar túljutni.
A másodlagos erogén zónák csókolgatásával érdemes kezdeni, miközben a férfi nyelvével érinti a melleket, a hasat és a combokat. A fanszőrzetnek az ajkakkal történő húzogatása szintén nagyon kellemes a nők számára.
Ezután érdemes egy kicsivel több időt tölteni az egyes területeken: a férfi nyelvével ingerelje hosszában a nagy szeméremajkakat, majd húzza azokat szét – és ha kényelmes testhelyzetben van -; a kis szeméremajkakat egy-egy kezének két ujjával “vegye kezelésbe” vagy partnerét kérje meg erre.
Ekkor láthatóvá válik a vagina bemenete. A férfi ezt enyhén csiklandozza meg nyelve hegyével és hatoljon is be – de ne túl mélyen – a vaginába. Ezután nyalogassa a nagy szeméremajkak teljes felületét. Anélkül, hogy megérintené a klitoriszt, amely ingerlésére már izgalomba került és ugyanúgy megtelt vérrel, mint a férfi pénisze, a férfi nyelvével masszírozza a klitorisz fitymaszerű bőrredőjét.
Ezután kerülhet sor – nagyon gyengéden – a klitorisz kinyúló részének ingerlésére, ami rendkívül érzékeny. A fitymaszerű bőrredőt felemelve a férfi finoman izgassa és csiklandozza nyelvével a klitorisz kinyúló részét.
Ezt követően vegye az ajkai közé és finoman szívogassa addig, amíg partnerének ez jólesik, majd folytassa tovább a műveletet a vagina környékén.
Az előzőekben leírt orális ingerlések alatt a férfi keze járjon a nő testén és érintse meg azokat a területeket, amelyeket a férfi nyelve éppen nem tud ingerelni. Ha a nő úgy kívánja, a férfi egy vagy két ujját dugja a vaginába és masszírozza azt, különösen a G pontnál, ha meg tudja találni.
Az orgazmus eléréséhez bizonyos idő kell, néha 10-15 perc is. Az orgazmus közeledtekor a nő medencéjén izomrángás vonul végig és a nő nem tudja visszatartani az élvezettől előtörő nyögéseit. Ekkor a hangja olyannyira elváltozhat, hogy a férfi nem ismeri azt fel.
Abban a pillanatban a partnerek előtt két lehetőség van: vagy befejezik a kunnilingvációt és a férfi behatol a nőbe, amennyiben pénisze elég merev, vagy folytatják a kunnilingvációt a nő orgazmusáig, ami mindig rendkívül erőteljes és az élvezet okozta hangoktól, néha valódi sikolyoktól kísért.
Ha a férfi jártas a kunnilingváció gyakorlatában, lelassíthatja az ingerlést, anélkül, hogy teljesen leállna, és megpróbálja partnerét a lehető legtovább az orgazmus előtti szinten tartani.
Megjegyzés: fontos tudni, hogy a klitorisz az orgazmus előtti állapot eléréséig hosszan tartó ingerlést igényel, és ha az ingerlés akár 10 másodpercre is megszakad, a klitorisz visszakerül normál állapotába és ezt követően újabb jó néhány perc szükséges az orgazmus eléréséhez.
Míg a pénisznek meglehetősen hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy egy újabb erekcióra képes legyen, a klitoriszt rövid időközönként lehet ingerelni, aminek eredményeként egymáshoz hasonló erejű orgazmussorozat érhető el.
A nimfománia jelensége nem ismeretes férfiaknál; ez ugyanis a női nemiség sok orgazmusra képes jellemzőjének a közvetlen következménye.
A kunnilingváció gyakorlatát a pár fantáziájától függően különböző dolgok egészíthetik ki. A tejjel való játék klasszikus példának tekinthető: ennek során a férfi a tejet a szeméremajkak belsejére locsolja, majd azt nyelvével a vaginától a klitorisz irányában felnyalogatja. A gyengéd klitoriszérzékenységgel rendelkező nők a tejet szeder-, vagy egyéb bogyós gyümölcsből készült lekvárral helyettesíthetik és így a lekvárban található magok kellemesen ingerlik a szeméremajkakat és a klitoriszt. A kunnilingvációt számtalan testhelyzetben lehet végezni.
– A nő kényelmesen oldalára fekszik és egyik lábát felhúzza. Ez a helyzet kényelmes, de a vagina bejárata kevésbé megközelíthető és csökkennek a nyelv és a száj útján végezhető ingerlések lehetőségei is.
– A nő lábait széttárva hanyatt fekszik, a férfi pedig térdein és könyökén egyensúlyozva fejét a nő lábai közé teszi.
Változat: A férfi van alul, a nő pedig felül. Ez ideális testhelyzet a felláció és a kunnilingváció egyidejű végzéséhez.
Változat: A férfi összekuporodva fekszik könyökével támasztva magát. A nő a pénisz szívása helyett kezével a férfi combjai közötti részt simogatja.
– A nő enyhén meghajolva áll, a férfi pedig a nő előtt térdel. Ez nem túlzottan kényelmes testhelyzet (általában a hirtelen vágyak gyors csillapítására alkalmazzák szűk területeken, pl. liftben, mellékhelyiségben). Ezt a testhelyzetet néha a domina hajlamú hölgyek is kedvelik.
– A nő lábait behajlítva és szétnyitva fekszik, fenekével egy ágy vagy asztal szélén. A férfi a földön térdel. Ez a testhelyzet kiváló, mivel tökéletesen megközelíthetővé teszi a nő nemi szerveit.
– A nő ágy szélénél térdel (“kutyamód” testhelyzet). A férfi a földön térdel. Ez a testhelyzet kevésbé kielégítő, mert nem teszi lehetővé a klitorisznak felülről lefelé történő nyalogatását. Egyetlen előnye a végbélnyílás ingerelhetősége.
A testhelyzet kiválasztása egyéni ízlés dolga. A dolgokban járatosak általában olyan testhelyzetet választanak, amelyben csak az egyik partner ingerli a másikat. Tulajdonképpen nehéz valakinek a saját élvezetére figyelni, miközben partnerét próbálja felizgatni. Ez igaz akkor is, amikor az egyszerre végzett fellációt és kunnilingvációt az orgazmusig viszik. A nő orgazmusának pillanatában a férfit kellemetlenség érheti, mert a nőt annyira hatalmába keríti saját orgazmusának gyönyöre, hogy akaratlanul is leáll partnere péniszének izgatásával.
Ha a partnerek úgy döntenek, hogy nem végeznek párhuzamosan fellációt és kunnilingvációt, azt kell eldönteniük, hogy kettejük közül ki kezdi a másik izgalomba hozását.
A kurinilingváció után végzett felláció több okból kifolyólag a legkielégítőbb megoldás.
Az egyik ok az, hogy a klitorális orgazmus átélése (de másféle orgazmusoké is) a nőt hosszan tartó elégedettséggel tölti el. Emiatt szívesen vállalkozik partnere izgalomba hozására. Ezzel ellentétben viszont egy férfi orgazmus után kimerültnek érzi magát, nincs sok kedve partnere felizgatásához.
Egy másik ok pszichológiai jellegű és abban áll, hogy az orgazmus után a nő számára természetes és kellemés érzés partnerét fellációval “megjutalmazni”.
A férfi számára szintén izgató érzés az, hogy a partnerének szerzett élvezetért jutalomban részesül. Nincsen viszont találó magyar szó ama az esetre, amikor a férfi elégíti ki szájjal a nőt. A szakkifejezés – kunnilingváció kicsit bonyolult és nem közismert, eltérően a „franciázás”-tól, ami azt jelenti, hogy a férfi és nő egyszerre ingerlik és elégítik ki egymást szájjal rendszerint az ún. 69-es pozícióban. Nyugati szakemberek megítélése szerint a férfiak kisebbik része vállalkozik csak a női nemi szerv szájjal ingerlésére tehát nem sokkal jobb a helyzet, mint a nőknél. Egyrészt idegenkednek tőle, másrészt nem ismerik a helyes technikáját, ami kedvezőtlen tapasztalatokat eredményez. De a nők is hibásak ebben, amennyiben szégyenlősségből elhallgatják ezzel kapcsolatos igényeiket, félnek attól, hogy a férfit visszariasztja a hüvely szaga stb. Ha pedig mégis sor kerül rá, gátlásosságuk miatt nem irányítják sehogy a férfit, csak magukban aggályoskodnak, így nem élvezik. Egyes férfiakat az is visszatart a nő szájjal ingerlésétől, hogy úgy érzik, ezzel „alávetett helyzetbe” kerülnének, kiszolgálnának egy nőt, ami nem méltó a „Teremtés Koronájához”. A szeretkezés bármely formája esetén, ennél is viszonzás várható, s erre szükség esetén emlékeztetni is lehet a partnert. Javaslom alapelvként elfogadni, hogy csak olyat kérjünk vagy fogadjunk el a partnerünktől, amire mi magunk is hajlandók vagyunk!
– Sajnos a férfi és a női nemi szerveket még mindig többé-kevésbé úgy tekintik, mint a test tisztátalan területeit, amelyeket nem szabad nézegetni, megérinteni és legkevésbé sem szájba venni.
Az örömteli nemi életet kívánó pároknak legelőször is ezen hamis elképzelésekkel kell leszámolniuk.
A partner nemi szerveinek csókolgatása vagy nyalogatása természetes vágy és közös öröm kell hogy legyen. A kunnilingváció és a felláció a szeretet megnyilvánulásai. Azonkívül, hogy nagyon kellemes érzést keltenek, ezek a technikák az orgazmus elérését is lehetővé teszik. A férfi és a nő ezek segítségével tudja a legjobban kimutatni és fokozni nemi vágyát.
Az orális közösülés akkor is élvezetet okoz, amikor az egyik partner valamilyen oknál fogva nem tud szeretkezni. A módszer alkalmazható például menstruáló nők, vagy túlságosan fáradt férfiak esetében, vagy olyan körülmények között, amikor a vaginális közösülés nehézségekbe ütközik, vagy fájdalmas.
Azok a nők, akik a technikában járatos partnerrel éltek át kunnilingvációt, már nem fogják tudni a szeretkezést többé elképzelni kunnilingváció nélkül, és azt akarják, hogy a szeretkezés mindig ezzel kezdődjön.
A felláció művészetében szakavatottá váló nők biztosak lehetnek partnerük hűségében: egy férfit ugyanis legjobban érzékein keresztül lehet megtartani.
A szexuális tapasztalataik elején levő, vagy szigorú erkölcsi normák szerint nevelt fiatal nőkből néha félelem vagy prűd reflexek törnek elő, melyek gátolják őket az orális szex felszabadult akarásában. Ugyanakkor ezek a körülmények félénkké is teszik abban a nőt, hogy megmutassa nemi szervét a partnerének, illetve abban, hogy valaki (a férfi) lássa, amint a férfi nemi szervvel bánnak. Ezért van az, hogy az esetek többségében a nők behunyják szemüket. Ez viszont nem jó megoldás, mivel a szeretkezés egy showműsornak is felfogható, amelyhez ugyan nem kellenek reflektorok, de egy szűrt fény mindenképpen szükséges.
Ezeknek a félénk és prűd hölgyeknek azt lehet tanácsolni, hogy viseljenek olyan álarcot, amely arcukat az orr és a homlok között eltakarja. Az álarc olyan benyomást kelt bennük, hogy nem látja őket a partner. Az álarc segítségével egy félénk nő is könnyebben ellazul és bátrabbá válik.
Az férfi, aki egy álarcos nővel folytat kunnilingvációt, úgy érzi, hogy egy idegen legbelső titkaiba hatol be. Amikor pedig ez az “idegen álarcos” hölgy veszi szájába az illető férfi nemi szervét, az álarc egy kis pikantériát kölcsönöz a férfiban a jelenetről alkotott képnek.
Példa ez arra, hogy egy pici erotika hogyan fokozhatja a szerelmet. Az utolsó fontos megjegyzés az, hogy a kunnilingváció és a felláció fizikailag nyugtató tevékenységet jelentenek mindkét partner számára. Ezekkel a technikákkal különösebb fáradság nélkül lehet hosszan tartó élvezethez jutni. Források: Mit csinál egy szexológus az ágyban című könyv és Szexpláza.
A közösülés nélküli kölcsönös orömszerzés a petting változatossá tehető szex shopban vásárolható szexuális segédeszközök nagy választékával. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció, a szopás (orális szex) és nyalás petting sex – 7. További petting lehetőségek.

Az eredeti cikk: Felláció és kunnilingváció – orálszex mindkét nemnek © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A szájjal kapcsolatos szex gyönyöre

Az petting oralitás gyönyöre és változatossága a sexben. Oralitás az latin szó, a szájjal kapcsolatos igényeket és tevékenységeket jelenti. Freud óta tudjuk, hogy a pszichoszexuális fejlődés első szakaszát éppen az orális igények túlsúlya jellemzi: a csecsemő leginkább a szopást élvezi, mindent a szájába vesz stb. Vannak emberek, akiknél ez a beállítottság rögzül, s fontos marad a száj foglalkoztatása (például rágógumival vagy cigarettával). De másoknál sem tűntek el teljesen az orális igények, csak átalakultak és a háttérben maradtak. A csókolózás – főleg a nyelvcsók – hasonlít a szopáshoz és a „szájjal birtokba vételhez”: részben talán ezért szeretjük annyira. A száj egyébként is az egyik fő erogén zónánk. Ingerlése tehát gyönyört és szexuális izgalmat kelt (ami akár az orgazmusig terjedhet). S ez nemcsak csókolózással lehetséges, hanem az ajkak és a nyelv más módon történő foglalkoztatásával is.

69_sex_petting

A képen 69-es pozícióban szájjal elégíti ki egymást a pár. 3D fotó. Amikor „szájjal ingerlés”-ről beszélünk, legtöbbször a nemi szerv ingerlésére gondolunk. Ezért könnyen úgy tűnhet, hogy a száj csak eszköze az ingerlésnek, amelyben a nemi szerv a fontos. Pedig hát ilyenkor a száj is kap ingerlést, s ezt a száj tulajdonosa általában élvezi – feltéve, hogy nem kényszeredetten, hanem önként és szívesen csinálja. Egyrészt azt élvezi, hogy partnerének milyen örömet szerez ezzel, másrészt azt az érzéki élményt, amit a partnere nemi szervének csókolgatása, „kóstolgatása” jelent. Hiszen ez még inkább hasonlít a szopáshoz, mint a csókolózás! Mindenesetre e téren fontos alapelv – ami persze az egész szeretkezésre érvényes –, hogy semmilyen belső vagy külső kényszer ne kapjon szerepet benne. Ezt azért hangsúlyozom, mert a szájjal ingerlést manapság egyre inkább a szexuális kultúra elengedhetetlen részének tekintik, és eleve elvárják a partnertől. Így sokan kényszerítve érzik magukat, hogy belemenjenek, holott nem kívánják, sőt idegenkednek tőle. Még ma is akadnak, akik a nemi szervet „piszkosnak” tartják, frissen mosottan is „utálatosnak”, s legszívesebben kézzel sem érnek hozzá, nemhogy szájjal. Jó lenne, ha megszabadulnának előítéleteiktől, s elfogadnák a magunk és partnerük nemi szervét. Itt több dolog segíthet. Például többször segítsenek partnerüknek (egymásnak) a nemi szerv megmosásában; így hamarabb megbarátkoznak vele, s tapasztalják, hogy tiszta lett. Azonkívül beszéljék meg partnerükkel idegenkedésük okát, eredetét, s feloldódásának lehetőségeit. Fontos annak tisztázása, hogy a partner maga szívesen csinálja-e a szájjal ingerlést, tehát megvan-e ebben is a kölcsönösség. (Egyesek ugyanis elvárják, de maguk nem csinálják.) A nők többsége szereti, ha orális szex (pina nyalás) esetében fokozatosan, apránként közelít a férfi szája a cél felé, előbb csókokkal, simogatásokkal stb. fokozza a vágyat, majd csak a végén nyal bele a punciba. A férfiak többsége viszont meg fog őrülni attól, ha ezt csinálod, ők amikor már az a fázis jön, hogy őket fogják kényeztetni, akkor minél hamarabb akarják, és csak gyötrésként élik meg, ha előtte hosszasan körbe puszilgatják.
Orálszex cikkek, tippek: Auto felláció amikor valaki saját magát elégíti ki szájjal szájjal, vagyis önszopás -Kunnilingváció csikló ingerlés mesterfokon – Cunnilingus, pinanyalás orális technikák férfiaknak – Lányok, milyen a sperma az ondó íze – Auto felláció , önszopás infók a cikkben itt – Orális sex tanácsok nőknek – Az orosz nők tanfolyamon tanulnak szeretni – Ne fogazz orálsex közben.
– Azt szeretném meg érdeklődni a nőktől hogy mindenkinek természetes az hogy a párjuk a szájukba élvezzen? Nekem több gondom is van ezzel: szerintem elég megalázó, és gusztustalan! A szaga is kellemetlen! Nem tudom hogy megtegyem e! Hozzá lehet szokni az ízéhez? Milyen érzés mikor először történik meg – vetődik fel, gyakori kérdés sok szexben nem jártas nőben. Fórum válaszok a kérdésre:
– Szerintem nem kell, hogy a szádba élvezzen. Amikor érzitek,hogy közeleg a vég, kiveszed, és hagyod oda spriccelni, ahová neked is kellemes. Aztán eljön majd az idő, amikor a szádban is az lesz…
– Nálunk a párom volt az,aki azt hitte,hogy ha a számba élvez, megaláz! De megnyugtattam, hogy ez nekem jó és egyáltalán nem érzem megalázónak; végülis nem erőszakolja a számba magát.
– Tegnap akartam végigcsinálni a páromnak, elhatároztam magamban, hogy egye fene. Mivelhogy beszéltünk is róla, hogy nagyon szeretné. Legnagyobb meglepimre meg nem hagyta, hogy megcsináljam neki. Megkérdeztem, hogy miért, mire azt mondta a kis aranyos, hogy azért, mert tudja, hogy én nem szeretem. Hasznosak lehetnek bizonyos gyakorlatok is. Ezek lényege: nemi szervhez hasonlító, tiszta tárgyak szájjal ingerlése. Nők számára például első lépés lehet saját, tisztára mosott hüvelykujjuk szájba vétele, szopogatása. De ugyenezt csokoládéval, jégkrémrúddal, sárgarépával, banánnal vagy bármi egyébbel megtehetik. (Közben persze el kell képzelni, hogy amit szopogatnak, az férfi nemi szerv.) Fontos, hogy mindezt érdekes játéknak fogják föl, ne pedig valami kötelező „házi feladatnak”. S ugyanez a játékosság jellemezze a valódi, szexuális szájjal ingerlést, amiben az ajkaknak és a nyelvnek van döntő szerepe, bármely testrészre irányuljon is az. Csókolgatni és nyalogatni – ez a két kulcsszó fejezi ki legjobban a pettingnek ezeket az orális formáit. Az orális szex a fogamzásgátlás eszköze lehet, mivel terhesség csak úgy jöhet létre, ha az ondó a vaginába kerül. Sokan ezért folyamodnak az orális szexhez a hagyományos közösülés helyett. Noha némelyeket taszít a gondolata, sokan mások izgatónak találják az orális szexet, és olyankor is élnek vele, amikor nem a terhesség elkerülése a cél, sokszor az előjáték részeként. Nemcsak a nemi szervek érzékenyek és vannak bőségesen ellátva idegvégződésekkel, hanem a száj, a nyelv és az ajkak is, ezért az orális szex élvezete nem pusztán a passzív félre korlátozódik.
Felláció – A leggyakoribb eljárás szerint az aktív fél a szájába veszi a merev pénisz makkját, miközben a kezével ritmikusan simogatja/mozgatja a pénisz többi részét; a herét és a pénisz törzsét is nyalni lehet. A péniszre kifejtett nyomást és dörzsölést gyakran szívó hatással élénkítik. A résztvevők kívánsága szerint az izgatásnak ez a formája az orgazmusig és ejakulációig vihető; a kilövellő ondót az aktív fél le is nyelheti. Megjegyzendő, hogy a pénisz intenzív szexuális ingerlése folyamán gyakran kis mennyiségű folyadék, előváladék jelenik meg a húgycső kimenetén, a pénisz végén. Ezt a folyadékot a Cowper-mirigyek állítják elő, és nem ondó, de tartalmazhat élő spermiumokat. Ezeknek a cseppeknek az a funkciója, hogy megtisztítsák a húgycsövet és előkészítsék az ondó kilövellésére, valamint hogy síkosítást nyújtson a fityma és a makk számára az előjáték és a közösülés során. Az egyik módszer szerint az aktív fél zümmögő dünnyögő hangot hallat, amellyel vibráló érzést hoz létre. Egy másik technika a mélytorok, amelyet azonos néven a pornófilmekben népszerűsítenek. Ennek során az egész péniszt beveszik a szájba, a törzsét enyhén meghajlítva, hogy feje részben lecsúszhasson az aktív fél torkán. – Ez kellő odafigyelés nélkül hányingert okozhat, valamint a lágy szájpadlás és garat lazább szövetei megsérülhetnek.
Autofelláció, önszopás – A férfiak kis százaléka rendelkezik megfelelő hosszúságú pénisszel és testi hajlékonysággal ahhoz, hogy saját péniszüket a szájukba vegyék; ezt autofellációnak (magyarul önleszopásnak) hívják. – Ez a technika megfelelő adottságok, illetve előkészületek nélkül ideiglenes vagy maradandó gerincsérülést okozhat.
Irrumáció – Az irrumáció hasonló a fellációhoz, azzal a különbséggel, hogy ez esetben a szájba mint passzív nyílásba hatolnak be. Ilyenkor arra a személyre, akinek a szájába behatolnak, passzív szerep hárul, és nemigen van módja befolyásolni az eseményeket. Ennek trágár neve szopatás.
Kunnilingusz – A kunnilingusz során a vulvát és különösen a csiklót (clitoris) csókolják vagy nyalják nyelvvel és ajakkal. A hüvely bemenetét is lehet nyelvvel izgatni. A kunnilingusz gyakran hatékonyabban tud egy nőt orgazmushoz juttatni, mint maga a közösülés, mivel közvetlenül a csiklót ingerli. A leheletet oly módon is lehet frissíteni (például erős mentolos cukorral), hogy a vulva is érezze a frissességet. A zümmögés kunnilingusz közben is lehetséges és hatékony, csakúgy mint felláció során. Akrobatikus képességeket igénylő mutatvány a nők számára, amikor orális önkielégítésben kívánnak részesülni, ez a fajta szexuális magatartás még az autofellációnál is ritkább autokunnilingusz (magyarul önkinyalás).
Hatvankilences – Mindkét fél egyszerre is végezhet orális szexet a hatvankilences pozícióban, amelyet az arab 69 sixty nine szám alakjáról neveztek el.
Zümmögés – A felláció vagy kunnilingusz passzív résztvevője gyakran izgatónak találja, ha az aktív fél a művelet közben zümmög vagy dúdol. E hatás révén az aktív fél szájában rezgés jön létre, bár a mechanikus vibrátortól eltérően a szájban eleve adott síkosító van (a nyál), és a száj finomabban igazítható. Anilingusz – Bár az ánusz nem tartozik a nemi szervek közé, az anilinguszt – a végbélnyílás orális ingerlését, amit szintén kinyalásnak neveznek – gyakran szintén az orális szex körébe sorolják.
Eszterlánc – A csoportosan végzett orális szex egyik formája az eszterlánc (angolul daisy chain). Legalább három személy vesz részt oly módon, hogy a résztvevők egy kört formálnak, és mindegyikük ad és kap is orális izgatást. A láncban tisztán heteroszexuális, férfi-nő kapcsolatot csak akkor áll fenn, ha páros számú résztvevő van.
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció, a szopás (orális szex) és nyalás – 7. További petting lehetőségek.

Az eredeti cikk: A szájjal kapcsolatos szex gyönyöre © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A komolyabb petting lehetőségek

Ölelkezés, csókolózás, simogatás, masszírozás, kézimunka: amíg a legtöbb ember számára mindez pusztán az előjáték része, addig másoknál a szexuális együttlét erről szól. A petting, vagyis a behatolás nélküli intim együttlét. A komolyabb petting típusai közül valójában nem lehet éles határvonalat húzni a petting különböző módozatai közé, mert – a körülményektől függően – mindegyiknek sokféle hatása lehet. Ugyanaz a petting, amely egyik esetben a ráhangolódást szolgálja, máskor vagy másképpen alkalmazva akár az orgazmust is kiválthatja.
Vegyük példának a petting legalapvetőbb módját, a kézzel ingerlést, vagyis a simogatást. Ezzel a látszólag egyszerű módszerrel valóságos csodákat lehet művelni. (Persze csak akkor, ha nagyon értjük a módját.) Kezünkkel egymás testének bármely részét elérhetjük, s könnyen szabályozhatjuk a simogatás erősségét és gyorsaságát. Ez a szabályozhatóság a titka hatékonyságának.

petting_a_titkos_randevun

Nincs olyan erogén zóna, amit simogatással ne ingerelhetnénk! Még a szájat, az ajkakat is lehet és érdemes néha simogatni, persze nagyon lassan és finoman, s legfőképpen: csak tiszta kézzel! A teljes tisztaság alapfeltétele a főbb erogén zónák kézzel ingerlésének, de fontos lehet a bőrfelület simasága, puhasága és esetleg síkossága is, amit legegyszerűbben babaolajos bedörzsöléssel érhetünk el.
Talán még fontosabb a tisztaság a komolyabb pet- ting másik fő típusánál, a szájjal ingerlésnél, aminek szintén sok változata van. A csókolózás is ide tartozik természetesen, de bármelyik erogén zónát lehet szájjal (az ajkakkal, a nyelvvel, sőt, a fogakkal is) ingerelni. Magától értetődő, hogy egyrészt az esetleges fertőzések, másrészt a megundorodás elkerülése végett ajánlatos a száj és az érintett erogén zóna teljes tisztasága.
Megjegyzendő, hogy a tisztaság nem feltétlenül jelent teljes szagtalanságot vagy éppen dezodorillatot. A tiszta emberi testnek is megvan a maga sajátos szaga, különösen a nemi szervek környékének. Ez nem is baj, hiszen, ha elfogadunk, sőt, kedvelünk egy partnert, akkor érthető és természetes, hogy kedveljük tiszta testszagát, nemi szervének illatát is. Mitöbb, ez a „hormonális illat” izgatótag hat ránk.
Az illatok egyébként is fontosak a szeretkezésben: ráhangolhatnak vagy elvehetik kedvünket tőle. Leginkább mégis a szájjal ingerlést befolyásolják (mert a szaglást ilyenkor nem lehet kikapcsolni).
A komolyabb petting említett két fő típusán kívül harmadikként említhetném a nemi szerv segítségével történő ingerlést, pontosabban ennek azokat az eseteit, amikor sem közösülés nem történik, sem a partner kezével vagy szájával nem kerül kapcsolatba (bár ez utóbbiak is a petting fogalmába tartoznak, éspedig a már említett típusokba). Később visszatérek ennek néhány jellemző esetére. Ritkábban ugyan, de előfordulnak más változatok is a petting során. Például szexuális ingerlés különféle eszközök segítségével vagy más célra használt testrészek (láb, fej, orr, fül stb.) segítségével. Petting van homoszexuális (leszbikus) és heteroszexuális kapcsaolatban is.
Számtalan olyan szexuális zavar létezik, amelynek feloldásában a petting egy fontos eszköz. Korai magömlés, merevedési vagy orgazmuszavar esetén a petting segítségével hatékonyan ki lehet küszöbölni azt a teljesítménykényszert, ami a zavart indukálja; vaginizmus esetén pedig a fokozatosság felépítésében segít a behatolás nélküli együttlét. Éppen ezért a szexuálpszichológus a pettinget gyakran írja fel házi feladatnak, ebben az esetben pedig a közösülés tiltott.
Érdekes, hogy a petting elsősorban a férfiakra hat felszabadítólag. A korai magömléstől szenvedők felszabadulnak a nyomás alól, hogy sokáig kell tartanunk magukat, ellazítja őket a tudat, hogy nem kell megfelelni. Ennek köszönhetően pedig a jövőben sokkal tovább fogják bírni az együttléteket. A férfiak jelentős része szenved valamelyik problémától.
Impotencia, vagy merevedési zavarok esetén szintén a teljesítménykényszer áll a háttérben: minél jobban akarja a férfi az erekciót, annál jobban nem fog összejönni. Ezért érdemes a pettinget a szexuális repertoár részévé tenni, ekkor ugyanis csak a teljes ellazulás, az odaadás a cél, amikor meg kell tanulni a kényszeres helyzetek levetkőzését. Semmit nem szabad elvárni: se magunktól, se a másiktól, és kerüljük a leszopás, és pinanyalás szavakat.
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában.
Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. Petting lehetőségek.

Az eredeti cikk: A komolyabb petting lehetőségek © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Petting, hangolódj rá és jó lesz

A jó szeretkezést valóban meg kell tanulni. De ez nemcsak közösülést jelent, s nem is ott kell kezdeni a tanulást. A szeretkezés kezdete általában könnyed petting, amin elsősorban a simogatást, az ölelkezést és a csókolózást értjük. Persze ezeket is csak akkor, ha érzéki (erotikus) örömszerzés céljából kerül rájuk sor. Vagyis a szexuális közeledés részeként, a régebbi szóhasználat szerint ezt a „flörtölés” fogalma fejezi ki leginkább.

petting_69_sex_oralis_izgatas_kolcsonosen

Sok nő előnyben részesíti a petting okozta örömöt! A petting nem egy újkeletű dolog, azonban a rohanó tempó, az örökös sietség háttérbe szorította, és a férfiakat a szexben is célratörővé, rámenőssé tette. Arról nem is beszélve, hogy az utódnemzés szempontjából is az aktus a fontos. A női emancipáció azonban a szexben is változást hozott! Már nem elviselői, hanem élvezői akartak lenni a szerelmeskedéseknek, ahol az orgazmus elérése sem kivételes dolog. Már pedig a nők számára a kielégülés többnyire az aktus közben a legnehezebb-különösen, ha arra túl gyorsan kerül sor- épp ezért inkább a pettinget részesítik előnyben.
Szexuális közeledésre normális körülmények között csak akkor kerül sor, ha az érintettekben van egymás iránt bizonyos fokú szexuális érdeklődés. Ez serkenti, motiválja az érintetteket a testi közelség keresésére és az egymással való beszélgetésre, kommunikációra. A közeledés kezdődhet hagyományosan (bemutatkozás, kézfogás stb.), vagy újabb divatok szerint például közvetlen hangú, tegező megszólítással és futólagos puszival. Régebbi ismeretség esetén az átkarolás és az arc vagy a haj simogatása sem ritka.
S itt már az érzékiség küszöbére érkezünk. A testi érintkezés bármely formája – sőt, annak képzeletbeli elővételezése is – szexuális izgalmat kelthet, erotikus örömet nyújthat. Még az egyszerű kézfogás is (főleg, ha nem futólagos), de különösen a simogatás, bárhol is történjen az! Tudom, most egyesek szívesen emlékeztetnének az „erogén zónák”-ra, mint a testfelület erotikusan ingerelhetőbb területeire. Főleg az ő figyelmüket hívnám fel azokra a – már újnak sem nevezhető – tudományos megállapításokra, melyek szerint az egész testfelület ingerelhető szexuálisan!
Egyes megfogalmazások szerint egész testfelületünk egyetlen, hatalmas „nemi szerv”, amelynek lehetnek ugyan érzékenyebb és kevésbé érzékeny részei, de mindenütt képes a reagálásra, ha megfelelő ingerlés éri. Ebből következik, hogy a szexuális közeledés a test bármely részén elkezdhető, de semmiképpen sem célszerű a fő erogén zónákon kezdeni. Ezek ingerlése ugyanis csak akkor kellemes, ha már történt bizonyos ráhangolódás a szexre, s már beindult a szexuális izgalom kibontakozásának folyamata.
A könnyed petting épp a ráhangolódást segíti elő; legegyszerűbben és leghatásosabban a simogatással és ölelgetéssel. Talán mondanom sem kell, hogy ezekben is a fokozatosság elvét ajánlatos érvényesíteni. Nem mindegy például, hogy hol és hogyan kezdődik a simogatás! Már tudjuk, hogy nem a fő erogén zónákat kell először simogatni. Hanem mit?
Receptet nem lehet erre adni, mert ez ízlés és találékonyság dolga. Mindenesetre nem árt figyelembe venni a partner egyéniségét és igényszintjét, s olyasmivel kezdeni, ami az ő elképzeléseinek megfelel. Nagy valószínűséggel beválik, ha a közfelfogásból indulunk ki, s a partner kezét, karját, haját és arcát simogatjuk először.
Ha sikerül ezzel örömet szereznünk, akkor már úgyszólván bármi következhet, például a hát és a mellek, a derék és a combok simogatása. De mindenekelőtt a testi összebújás, az ölelkezés: először rendszerint még felöltözve, aztán mind kevesebb ruhában. (Egyébként a vetkőztetés átmenetet képez a könnyed és a komolyabb petting között.)
A testfelületek érintkezése simogatás nélkül is érzéki örömet jelenthet, hiszen a bőrérzékelés révén fölfogjuk a másik test melegét, a vér lüktetését és a legapróbb mozdulatokat is. Mindez részben megnyugtatólag hat (emlékeztet csecsemőkorunk anyaölmelegére), részben érzéki, sőt kifejezetten szexuális élvezetet jelent.
Ez utóbbi hatás többféleképpen fokozható: változatos és gyengéd simogatással vagy masszírozással, puszizkodással és csókolózással. Ebben az összefüggésben talán szokatlanul hangzik a masszírozás mint a könnyed petting része. Egyáltalán hogy jön ez ide? Végül is masszírozni inkább fáradt testrészeket szoktak! Vagy nem?
Hát igen, nálunk valóban majdnem kizárólag gyógyászati szakma a masszírozás. Kevesen tudják, hogy a gyógyításon kívül mennyi mindenre fölhasználható (bár egyre többet hallani az akupunktúra mellett az akupresszúráról, ami szintén a masszírozásnak egy változata). Pedig Nyugaton bőséges szakirodalom szól már arról, hogyan lehet a masszírozást a szexuális ráhangolás, az örömszerzés szolgálatába állítani. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy az „érzéki masszázs”-ról szóló könyveket odaát általában egy üveg babaolaj kíséretében adják. Ami főleg a nemi szervek masszírozásánál előnyös – de ez már túlmegy a könnyed petting témakörén.
Általában a fölsorolt ráhangolási módok bármelyike csak akkor sorolható a könnyed petting fogalmába, ha nem a nemi szervekre irányul, vagy nem azok ingerlését kíséri. Mindegyik hatalmas kísérleti terepet jelent, hiszen nem lehet előre tudni, ki hol és hogyan kedveli a simogatást, masszírozást és puszilgatást. A test bármely része sorra kerülhet.
Örömszerzés kézzel – Valójában nem lehet éles határvonalat húzni a petting különböző módjai közé, mert mindegyiknek különböző hatása lehet. Ugyanaz a petting, amelyik az egyik esetben a ráhangolódást szolgálja, máskor, vagy másképp alkalmazva orgazmust válthat ki. A szexuális örömszerzés leghatékonyabb eszköze a kéz! Ennek használata sem mindenkinél jön automatikusan, de lehet ezt is tanulni, fejleszteni. A fokozatosság az első alapelv a szerelmeskedésben. A legtipikusabb hiba még ma is, hogy rögtön a partnerünk nemi szervéhez nyúlunk! Ennek hatása viszont kétséges, és különösen nőknél, ha még nincsenek ráhangolódva a szexre, az ellenállást válthatja ki. A fokozatosságot kétféle értelemben is figyelembe kell venni: egyrészt a fő erogén zónák megközelítésében, másrészt az ingerlés erősségének növelésében. Másik alapelv a folyamatos kommunikáció! Az ingerlés irányításával lehet megtudni, hogy a partnernek hogyan, és hol jó, milyen ritmusban stb. Nem várhatjuk el a párunktól, hogy mindent ki tud találni. A következő alapelv az izgatás változatossága. Ne simogassunk egy testrészt túl sokáig, egyforma mozdulatokkal, változatlan intenzitással! Fontos, hogy minden változtatásnak a partnerhez kell igazodnia! Ha túl sokáig izgatunk egy testrészt változatlanul, monotonná válik, és a másik úgy érezheti, hogy csak rutinból tesszük.
A gyönyört az orális izgatással lehet fokozni – Az oralitás latin szó, és a szájjal kapcsolatos tevékenységeket jelenti. Freud nyomán tudjuk, hogy az ember pszichoszexuális fejlődés első szakaszát az oralitás túlsúlya – például a szopás – jellemzi. A csókolózás hasonlít a szopáshoz, a szájjal “birtokba véltehez”. A száj egyébként is az egyik fő erogén zónánk, szexuális gyönyört, izgalmat kelt. Ez nemcsak csókolózással lehetséges, hanem az ajkakkal, nyelvvel is. Amikor az orális szexről beszélünk, a nemi szerv ingerlésére gondolunk. Aki örömmel, szívesen csinálja, az nemcsak azt élvezi, hogy a partnerének gyönyört okoz, hanem a szája is ingert kap, mintha kóstolgatná, csókolgatná a párját.
Fontos alapelv – ami persze a szeretkezésre is vonatkozik-, hogy semmilyen belső vagy külső kényszer ne befolyásolja az orális szex kapását vagy adását. Bár ez a szexuális forma hozzátartozik a kulturált szeretkezéshez, még vannak, akik “piszkosnak”, undorítónak tartják. Ha valamelyik félnek nem elfogadható, érdemes beszélni róla. Kideríteni az idegenkedés okát.
A hímvessző szájjal ingerlésekor, a szopáskor a nő az ajkaival fogja közre a makkot, nyalogatja. Egy dologra kell ügyelni: harapni nem szabad! A fellációt vulgárisan “leszopásnak, leszopja” hívják. Csak akkor szabad kérni, ha a nő nem undorodik az ondótól.
Nincs viszont jó magyar szó arra a helyzetre, amikor a férfi elégíti ki a nőt, szájjal izgatva a nemi szervét. A szakkifejezés kissé bonyolult: kunnilingváció, eltérően a “franciázástól”, ami azt jelenti, hogy a férfi és a nő egyszerre ingerlik, elégítik ki egymást szájjal, rendszerint “69-es” pózban. Egyes férfiak idegenkednek a női nemi szerv szájjal izgatásától. Nem ismerik a helyes technikát, de a nők is hibásak ebben, amennyiben szégyenlősségből elhallgatják igényeiket, félnek attól, hogy a párjukat visszariasztja a hüvely szaga, stb. Gátlásosságuk miatt nem merik irányítani a férfit, és csak magukban aggodalmaskodnak, ami meg is tudja akadályozni, hogy élvezzék. Egyes férfiakat az tartja vissza, hogy úgy érzik, így “alávetett helyzetbe” kerülnek, kiszolgálják a nőt. A szex bármilyen formája esetén, így ennél is a viszonzás elvárható. A 69 szex, vagy 69 póz amikor a pár kölcsönösen ingerli egymást. Csak olyat kérjünk partnerünktől, amit magunk is megteszünk
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Ha van szexkügyüd, ajánlatos egészen finoman és lassan kezdeni, „semlegesebb” testtájakon, fokozatosan közelítve a főbb erogén zónák környékét, különösen ügyelve a csiklandós helyekre. Ez utóbbiak egyenként eltérő helyeken lehetnek (bár általában a hónaljak és a has környéke csaknem mindig ide tartozik). Legjobb, ha időközönként változtatjuk a simogatást és masszírozást; ezek technikája természetesen fontos. A csókolózás viszont a legismertebb és legnépszerűbb pettingmódszer, amely könnyed pettingként kezdődik, de hamar átvezet a komolyabb pettingbe, hiszen a száj és a nyelv a fő erogén zónák közé tartozik.
Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. Petting lehetőségek.

Az eredeti cikk: Petting, hangolódj rá és jó lesz © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Petting – Miért érdemes csinálni

petting_fiu_simogatja_a_lanytBár sokaknak van némi fogalmuk a pettingről, talán mégsem fölösleges tisztázni a pontos értelmét, mert sok félreértés is tapad hozzá.
Nos, a petting angol szó, simogatást, becézgetést jelent, a szexológiában ezzel a szóval jelölik mindazokat az örömszerzési módokat, amelyek a közösülésen kívül előfordulhatnak a szeretkezésben. Tehát a simogatástól és ölelkezéstől kezdve a csókolózáson keresztül a nemi szervek kézzel vagy szájjal ingerléséig sok minden beletartozik a petting fogalmába: sex kézzel, sex szájjal, sex szexuális segédeszközökkel a pettingelés.
Nálunk sokan egyszerűen az ún. „előjáték”-kal azonosítják a pettinget. Részben igazuk van, mert az előjáték csakugyan petting. Csakhogy a petting nem mindig marad pusztán előjáték, vagyis a közösülés előkészítője, hanem önmagában is kielégülést eredményezhet mind a férfinél, mind a nőnél, éspedig teljes értékű kielégülést! Ezt azért hangsúlyozom, mert a közfelfogást még ma is a közösülésközpontúság jellemzi. Az átlagember csak a közösülés közbeni kielégülést tartja igazán jónak és felnőtt, érett emberhez méltónak. Minden másfajta kielégülést csökkent értékűnek, gyerekesnek vagy éppen abnormálisnak tart.
Epetting_lany_izgatja_a_fiutz a hagyományos felfogás azonban ma már semmivel sem igazolható. Masters és Johnson laboratóriumi vizsgálataiból tudjuk, hogy szervezetünkben a petting útján elért orgazmusnál is ugyanaz történik, mint a közösülés közbeninél. Akármilyen ingerlés juttat kielégüléshez, ennek testi megnyilvánulásai nagyjából ugyanazok, lelki vetülete pedig nem az ingerlés módjának függvénye, hanem a beállítottságtól és a partnerkapcsolat jellegétől függ.
Miért érdemes megtanulni? A petting nem valami új dolog a szexben. Előjáték gyanánt ősidők óta alkalmazzák néhány formáját, sőt, már az állatvilágban is előfordul. A civilizáció korában azonban valahogy háttérbe szorult: a rohanó élettempó, a vetélkedés, a teljesítmények hajszolása a szexben is rámenőssé, célratörővé tette a férfiakat. A cél pedig a kielégülés volt, amit leginkább a közösülés biztosított.
Így alakult ki a közösülésközpontúság, ami régebben a fajfenntartás szempontjából még előnyös is lehetett. A fogamzásgátlás tökéletesedésével azonban ez az előny szertefoszlott. Egy további fejlemény pedig nagyon is megkérdőjelezte a gyors közösülések patriarchális szokását. Ez a fejlemény a női emancipáció: a nők gazdasági-politikai, kulturális és szexuális fölszabadulása.
A petting formái, variációi: A szex közvetlen célja az örömszerzés. Az emberi testnek nincsen olyan része, amelyet ki lehetne zárni az örömszerzés lehetőségéből. Természetesen ezen pózok higiéniai előírásokat követelnek meg. Feltétlenül gondoskodni kell a nemi szervek és a száj tisztaságáról. Szájjal való ingerléssel is eljuthat bármely fél a kielégüléshez. A férfi, a nő nemi szervét éppúgy megcsókolhatja, mint testének bármely részét. Fontos, hogy ne mindjárt ezzel kezdje, hanem a perifériás ingerlés szabályait kövesse. Kezdje a test különböző részeivel nyak, mell, has, csípő, comb belső és külső felének csókolása. A szeméremdomb, a nagy- és kisajak csókolása után a csikló a legérzékenyebb és legfontosabb cél. A nagy és a kisajkakat a kéz ujjaival kissé széthúzva jól kiemelkedik a csikló. A nyelvvel való enyhe dörzsölés kéjérzést vált ki. Ha az ingerlés folyamatos, a nő eljut az orgazmusig. Vásztjájana a Káma-szútra második részének (Szerelmi gyönyör) 9. fejezetében a férfi nemi szervének ingerlésére nyolcféle variációt ír le.
– Amikor a nő a férfi péniszét kezébe fogva ajkai közé illeszti és szájával dörzsölgeti; ez az „egyszerű közösülés”,
– A nő a pénisz végét virágkehely módjára összehajlított ujjaival fogja, ajkával esetleg fogaival is végigharapdálja annak oldalait, ez az „oldalharapás”,
– A nő összeszorított ajkával a pénisz végét összenyomja s úgy csókolja, mintha húzni akarná: ez a „külső szorítás”,
– A férfi péniszét még mélyebbre viszi a szájába és ajkával összeszorítja, majd ismét kibocsátja, ez a „belső szorítás”,
– A nő a péniszt a kezében tartva, s úgy csókolja, mint az alsó ajkát szokták, közben a másik kezével a férfi heréit simogatja: ez a „csók”,
– Miután megcsókolta, végig simogatja nyelvével a péniszt, de különösen a végén: ez a „simogatás,”
Ha a hímvesszőt félig a szájába véve erősen csókolja és szívja annak „mangószívás” a neve,
s végül ha a péniszt a tövéig a szájába veszi és közben úgy szorítja, mintha el akarná nyelni. Ezt elnyelésnek nevezzük (mélytorok).”
A nemi szerveket nemcsak külön-külön lehet csókolni, hanem egyszerre is. Ha a nő és a férfi ellentétes irányban fekszenek, azaz az egyiknek a feje a másik lába felé néz és így végzik a „szájközösülést” (french kiss) ezt nálunk franciázásnak vagy francia csóknak hívjuk. Mindketten úgy helyezkednek el, hogy kényelmesen elérjék a szájukkal egymás nemi szervét. Az ingerlés kölcsönös és egyidejű,azaz a partnerek egymásnak, egyszerre szereznek örömöt. A szerelmi játék ezen változata feloldja a sablonos, hétköznapi menetrendszerű szeretkezéseket, színesíti a szerelmi életet. A franciázást természetesen nem erőszakolhatjuk rá a partnerünkre. Ha az egyik fél megteszi, nem kell feltétlenül viszonzást várnia. De hát mi köze az emancipációnak a közösülésközpontúság megkérdőjelezéséhez? – kérdezhetné most bárki.
Az összefüggés nem olyan bonyolult, mint amilyennek első pillantásra gondolnánk. Az egyenjogú nők szexuális kapcsolatban is a férfiakhoz hasonló elvárásokat támasztanak: élvezni akarják azt, és ki akarnak elégülni. Márpedig a nők számára a kielégülés többnyire éppen a közösülésben a legnehezebb (különösen, ha arra túl gyorsan kerül sor). Épp ezért igen sok nő előnyben részesíti a pettinget! Erre vonatkozólag ma már tudományos vizsgálatok adataival is rendelkezünk. Egy amerikai pszichológusnő, Shere Hite a ’70-es években több, mint háromezer felnőtt nő nemi életét vizsgálta. Többek között egy ilyen kérdést is föltett nekik:
„Ha választhatna a közösülés és a csikló ingerlése között, melyiket részesítené előnyben?”
Meglepő, hogy ezt a kérdést a legtöbb nő úgy értelmezte, mintha a közösülés és az önkielégítés között kellene választania. Legtöbbjükben föl sem merült, hogy a csiklót a partner is ingerelhetné. De még magyarázat esetén is kevesen tudtak egyértelmű választ adni, mert tudták, hogy a férfiak épp a közösülést részesítik előnyben. Ízelítő a válaszokból:
„Hogy mit választanék? Nem tudom. Egyrészt a közösülést legszívesebben elutasítanám, ha nem szeretném a partneremet. A közösülés önmagában nem sokat ér, de egy kedves partnerrel mégis földob. Ennek ellenére csak önkielégítéssel jutok orgazmushoz. A kedvesemmel még sohasem volt orgazmusom, pedig igazán mindent megpróbáltunk. Holott nekem rendkívül fontos a kielégülés. Amikor a partnerem már kielégült, én meg csak fekszem ott, és ahelyett, hogy aludnék, kívánom a kielégülést, legszívesebben sírnék ( már gyakran álomba sírtam magam). Valahogy mégis örömet találok a szexben, hiszen különben aligha mennék bele. De azért sokkal jobb lenne, ha eljutnék a kielégülésig. (A probléma talán azon alapul, hogy elég szokatlan módon maszturbálok: valaminek, például egy széknek támaszkodom és köröző mozgásokat végzek.) Ha nem szeretném a partneremet, valószínűleg ritkán kívánnám a közösülést, de nem vagyok biztos abban, hogy mit akarok.”  Egy másik, kicsit határozottabb válasz:
„Ha választhatnék a közösülés és a csikló ingerlése között, akkor az utóbbit választanám… A jó szexet olyan élménynek képzelem, amelyben mindketten őszintén kívánják, hogy a másik is jól érezze magát és kielégüljön… Szívesen választanám a csikló ingerlését, mert élvezem, és ezáltal kapom meg azt, amire vágyom. De talán nem egész reális ilyen kiegyensúlyozottságra törekedni.”
Még határozottabb a következő válasz:
„A közösülés önmagában véve olyasmi, amitől sohasem elégülök ki, függetlenül attól, hogy más szempontból izgalmas és értékes élmény. Ha azt hiszem, hogy mindjárt bekövetkezik az orgazmusom, a hímvessző ellenállása folytán mindig visszaesik az izgalmam. Ez kilátástalan helyzetnek tűnik – legalábbis a sikeres közösülésről kialakult, konvencionális fölfogás szerint. Akkor tudnám megoldani ezt a dilemmát, ha orgazmusom egy közösülés nélküli szeretkezésből születhetne. Akkor tudnám magam teljesen elengedni, és úgy élvezni testileg és lelkileg a transzhoz hasonló állapotot és a nemek közötti különleges vonzást, ahogy az a jó közösülésre jellemző.”
S végül még egy érdekes vélemény: „Azt hiszem, nem kellene választanom, ha a közösülés alatt maszturbálnék. De a férfiak ezt nem fogadják el. A csiklóm sajátos módon kikapcsol, ha a közösülő mozgások folytatódnak. Persze azért az is izgalmas, csak éppen a közösülés során nem tudok kielégülni. Ha pedig aztán maszturbálok (amit csak titokban szoktam tenni), úgy sokkal tovább tart, amíg újra érzem a csiklóm. Talán túl kevés jó közösülésem volt ahhoz, hogy megtanuljam: hogyan kell jól csinálni.”
Csoportosítás: Az amerikai ifjúság megkülönbözteti a neckinget és pettinget. Más csoportosításuk is lehetséges. Petting technikák lehetnek: egyszerű csók, mély csók (lélekcsók, nyelves csók, francia csók), a mell ingerlése,
orális kontaktus a mellel, a női és a férfi nemi szervek kézzel való ingerlése, orális kontaktus a férfi és a női nemi szervvel, kölcsönös kontaktus a genitáliákkal közösülés nélkül.
A pettinghez Sex shop típusú üzletben vagy webáruházban különféle szexkütyöket lehet rendelni. Képzeld el, hogy nem csak kézzel, hanem vibrátorral is simogatod a kedvesedet.
A pettingről: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez ráhangolódás – 3. A komolyabb petting típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. Petting lehetőségek.
Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Az eredeti cikk: Petting – Miért érdemes csinálni © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Az autoerotika (önkielégítés) kezdetei

Az autoerotika, önkielégítés kezdetei, múltbéli áttekintés. Az önkielégítésnek – éppúgy, mit minden egyéb szexuális viselkedésnek – messzire nyúló előzményei vannak. A szexuális képességek, az erotika fejlődése az autoerotikával kezdődik, vagyis önmagunk nemiségének fölfedezésével. A szexuális élvezet nem kapcsolódik mindjárt, vagy legfőképpen a nemi szervhez. Freud óta tudjuk, hogy eleinte más zónák, például a száj és a végbélnyílás fontosabbak lehetnek. Ez összefügg a szopás (szoptatás) jelentőségével, ami a csecsemő és anyja számára egyaránt örömforrás.
Maszturbáció vagy onánia, így is nevezhetjük azt a folyamatot, melynek során a férfiak és a nők szexuális késztetéseiket önkielégítés által vezetik le. Maga az onánia megnevezést, a bibilai Onan névből származtatják.
Az anyamell szopása után az autoerotika legelső és leggyakoribb formája az ujjszopás. A legtöbb kisgyermek egy ideig – néha az iskoláskorba nyúlóan – szívesen szopja az ujját. Nem azért, mert éhes, hanem mert szája ingerlésével örömet szerez magának. Ez a fajta örömszerzés fejleszti a száj mint erogén zóna érzékenységét, s ez az alapja később a csókolózás élvezetének, vagy az olyan „orális vigasztalódásoknak”, mint az édességek szopogatása vagy a dohányzás…

vibrator_hasznalata_maszti_kozben_a_csiklo_izgatasa

Az anális (tehát végbélnyíláshoz kapcsolódó) autoerotika a kisgyermek tisztaságra szoktatása során szokott megjelenni. A gyermek rájön, hogy a széklet vagy vizelet visszatartása, majd kiengedése kellemes izgalmat és élvezetet jelenthet. Ezáltal természetesen megnő a végbélnyílás mint erogén zóna jelentősége. Így ennek később az önkielégítés (vagy petting) során is lehet szerepe.
A közfelfogásban a maszturbációt a nőkre, míg onániát a férfiakra vonatkoztatják. Nem is gondolnánk, hogy az ókorban, a nőket egészségük megőrzése céljául az orvosok ezzel a módszerrel kezelték. Már a XVI. századi írásokban találunk feljegyzéseket melyből megtudhatjuk, hogy az onániát akkoriban a pénisz megnövelésének egyik legjobb módszerének, ugyanakkor az egyik legszörnyűbb bűnnek is tartották. A szexualitás világában kisebb időutazást téve megtudhatjuk, hogy az Onánia első kézikönyve 1712-ben látott napvilágot, ami az emberek szörnyű bűneit és azok félelmetes következményeit is magába foglalja. Ez volt az első olyan kézikönyv amiben az önkielégítés káros hatásaira valamint mellékhatásaira hívták fel a figyelmet és tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy milyen módszerekkel lehet kezelni „ezt a szörnyű betegséget”. Úgy vélték, hogy az erkölcstelen magatartáson kívül akár őrülethez is vezethet.
Az autoerotika fejlettebb formája az önkielégítés. Ez már csecsemőkorban megkezdődhet, gyakoribbá válik az óvodás vagy kisiskolás korban. Éspedig nemcsak a kisfiúknál – akiknek a pisiléshez mindenképpen kézbe kell venniük nemi szervüket –, hanem a lányoknál is. Az amerikai A. C. Kinsey már a ’40-es években úgy találta, hogy az óvodáskorban több lány folytat önkielégítést, mint fiú. Éspedig nem ritkán orgazmussal! Bár az is igaz, hogy 10 éves kor alatt a nemi szervek ingerlését inkább maszturbációnak nevezhetnénk, mint önkielégítésnek, mert többnyire csak pár perces kis játék. Ami a fiúknál ugyan merevedéssel jár, de kielégüléssel nem nagyon.
De hát hogyan is járhatna – mondhatná erre valaki –, hiszen serdülőkor előtt a fiúknak nem lehet magömlése. Márpedig, mint tudjuk, férfiaknál a kielégülés magömléssel jár.
A gondolat logikusnak látszik, mégis téved, aki így gondolja. Egyrészt felnőtt férfiaknál is lehetséges magömlés nélküli orgazmus. Másrészt ugyanez lehetséges a serdülőkor előtti fiúknál, sőt, náluk csak ez lehetséges. A szexuális izgalom náluk is elérhet egy csúcspontot, amit a szokásos izomösszehúzódások oldanak föl, azzal a különbséggel, hogy ondó nem ürül (minthogy még nem termelődik).
Tehát a magömlés hiánya semmiképpen sem jelenti azt, hogy a serdületlen fiú nem elégül ki az önkielégítéskor. De tény, hogy a kielégülés elmaradása nála kevésbé problematikus, nem jár a későbbiekhez hasonló hiányérzettel. Kisiskolásoknál már elég gyakori a közös játék a nemi szervekkel. Főleg a fiúk kedvelik a csoportos maszturbációt.
De egyáltalán mikor és hogyan kezdődik az önkielégítés? Saját vizsgálataim szerint a nők 3%-ánál már 6 éves kor előtt. Ez az arány a serdülőkorig 14- 15%-ra nő, de 14–16 éves korban nem növekszik jelentősebben, s még 18–19 éves lányoknál sem éri el az 50%-ot. A férfiaknál mindez másként alakul. Serdülőkor előtt ugyan náluk is csak 14-15% kezdi, de a serdülés évei alatt ugrásszerűen megnő az önkielégítést folytatók száma (18 éves korig 75-85%- ra)!
Ezt a különbséget jórészt az magyarázza, hogy a serdülő fiúk az éjszakai magömlések nyomán mindenképpen megismerik az orgazmust, a szexuális kielégülést, s épp ezért általában jobban kívánják, mint a legtöbb lány, aki ilyet még sohasem tapasztalt. A fiúk ezért többnyire spontánabbul kezdik, s csak utólag szereznek be erről információkat (egyrészt társaiktól, másrészt könyvekből), míg a lányok többsége csak az infomációk nyomán próbálja meg – ha egyáltalán megpróbálja. Őket ugyanis a tapasztalatlanságon kívül is sok minden visszatartja ettől.
1758-ban a Samuel Tissot svájci orvos akkori megállapításai alapján, nyilvánosságra hozott egy igen csak megkérdőjelezhető elméletet, mely szerint a szexuális aktus közbeni vérkeringés-változás káros hatással van a szervezetre, ami akár agyi károsodáshoz is vezethet. Az onánia által okozott betegségek kézikönyve, akkoriban a professzor legjelentősebb munkájának bizonyult. Nem véletlen, hiszen annak leírásait sokan nagyon is komolyan vették. Az olyan betegségeket és tüneteket, mint a fejfájás, a reuma, a pattanás, az önkielégítés mellékhatásaiként tartották számon. Az idők során még számtalan olyan könyv jelent meg, melyben az önkielégítés negatív árnyoldalait ecsetelték. Így arra is találunk utalásokat mely szerint az onánia hátráltatja a növekedést, negatívan hat az agyi idegpályák működésesre, epilepsziás rohamokhoz, bénuláshoz, idő előtti öregedéshez vezet, valamint az aki gyakorolja siralmas állapotba kerül.
Úgy tartották, hogy nők esetében az előbbiekben említett „betegségeken” kívül hisztériához, a menstruációs ciklus felborulásához és idegi károsodáshoz vezetett. A vibrátor használatát, mint az orvosi kezelés kiegészítőjét a XIX. században a hisztéria kezelésére ajánlották. Úgy gondolták, hogy a hisztéria a szexuális energiák felgyülemlésének következménye, ezért ennek a betegségnek a sikeres kezelésére és leküzdésére a vibrátort tartották a legmegfelelőbb módszernek. Az úgynevezett női “clitoridectomia” kezelésére a pszichoanalitikusok gyakran a maszturbálást alkalmazták. Mindössze 1948-ban sikerült bebizonyítani azt, hogy az önkielégítés teljesen természetes és elfogadott jelenségnek számít. 1975-ben a katolikus egyház egy olyan szexuális etikával kapcsolatos nyilatkozatot közölt, melyben az önkielégítést súlyos mentális betegségnek nyilvánította. A „kártékony viselkedést”, az emberi jellem gyengeségének és önmagunk ellen elkövetett merényletnek tekintette.
Érdekességek az önkielégítésről – William Keith Kellog aki véletlenszerűen állította elő a kukoricapelyhet, a későbbiek során azt nyilatkozta, hogy az önkielégítés vágyának csillapítása érdekében is bátran fogyasztható.
Kevesen tudják, hogy Május az önkielégítés hónapja. Nem találunk pontos utalásokat arra vonatkozóan, hogy miért szükséges erre egy külön hónapot kijelölni de tény az, hogy nemhivatalosan 1995-től Május az Onánia hónapja.
Indonéziában az önkielégítést törvénytelen cselekedetnek minősül, amiért lefejezés jár.
A fentiekben felsorolt tévhitekkel, hiedelmekkel ellentétben az igazságot ma már mindenki tudja. Az önkielégítés nem okoz agyi károsodást sőt még epilepsziás rohamot sem vált ki, éppen ellenkezőleg az önkielégítés az egészségre éppoly jótékony hatással van, mint a „normális” szexuális kapcsolatra. Tény az, hogy az onánia még a XXI. században is tabunak számít és csak nagyon szűk körben lehet róla nyíltan beszélni. Ez ellen nincs mit tenni, mert az elavult tévhiteket felváltják a régiekre épülő újabb hiedelmek.
Ismerkedés a testünkkel – Ebben a legnagyobb segítőtárs egy tükör, amiben úgy vizsgáljuk meg meztelenül magunkat, mintha csak most látnánk a saját testünket először. Jó, ha beszerzünk egy másik tükröt is, hogy a nem látható részek, mint a hát görbülete vagy a fenekek formája is jól láthatók legyenek. Alakítsunk ki egy teljesen új nézőpontot saját magunkkal kapcsolatban. Ha észrevesszük, hogy a kritikus Én kezd felülkerekedni, kezdjük újra, mindaddig, míg saját látványunkat jó érzéssel el tudjuk fogadni. A cél a test megismerése, és nem a kritizálása. Figyeljük meg a jellegzetességeket, azokat a tulajdonságokat, amik a testet egyedivé és kívánatossá teszik. A nők örülhetnek, hogy pl. a mellbimbóik színe mennyi izgalmat kelthet. Vegyük észre a hát és a csípő közti görbületet, a has formáját, a lábak erősségét. Először csak nézzük magunkat, és képzeljük el, hogy aktus közben hogyan használnánk a testrészeinket. Ezután a felfedezés többi öröméhez használjuk az érintést.
Az önkielégítést végzőknek (rejszol, önkielégítést végez, marokmarcsa, masztizik, onanizál, recskázik) a szexben sincs annyi problémájuk, hisz jobban ismerik erogén zónáikat. A masztiban jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Az autorerotika bejegyzések 1. rész Az önkielégítés értékelése – 2. rész. Az autoerotika kezdetei, múltbéli áttekintés.

Az eredeti cikk: Az autoerotika (önkielégítés) kezdetei © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus: Petting és élvezés

petting_punci_nyalas_sexA Petting és orgazmus a nők nemi életében írásunk férfiaknak és nőknek is hasznos szexológiai információkat tartalmaz. A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor vagy dildó.
A petting angol szó jelentése szeretgetés, becézgetés, simogatás. Tágabb értelmezésben szexuális beteljesülés előidézése szerelmi játékokkal, önkielégítéssel közösülés nélkül. A pettingnek az intim szexuális kapcsolatteremtésben van nagy jelentősége. Eleinte különösen az USA ifjúsága körében tett szert nagy népszerűségre, de az utóbbi évtizedekben egész Európában is, ahol társadalmilag elismertté vált.[forrás?] A szexualitásnak egészen az orgazmusig fokozható formája.
A női frigiditás és egyéb szexuális zavarok oldásában, helyreállításában is nagy jelentősége lehet a petting módszerek és technikák alkalmazásának. Nagyon lényeges, hogy a pettingnél is érvényesüljenek a lelki-érzelmi tényezők, az egymásiránti megértés és a harmonikus emberi kapcsolatok.
A már említetteken túl tekintsük át milyen egyéb előnyei vannak a szeretkezés nem közösüléses formájának, a pettingnek:
Nagy előnye, hogy sokkal többször lehet szeretkezni, mint a közösüléses formánál, mivel nem kell erőltetni az orgazmust és a magömlést. A közösüléses szeretkezés a közép és időskorban már csökkenő tendenciát mutat, ami heti 1-2 aktusra, vagy egyéni adottságoktól függően még ennél is kevesebbre esik vissza. Gyakran előfordul az is, hogy a közösülés már nehezen kivitelezhető az erőltetés pedig egészségtelen. A pettingnél nem kell tehát bevárni azt a viszonylag hosszabb időt, míg a férfi újra alkalmas lesz a koitusra, tehát kiküszöbölhetőek azok a hosszú időszakok, amelyek esetenként hetek vagy hónapok is lehetnek.
A nemi élet élvezetét és egyben az egészséges életvezetést segíti elő a petting gyakori alkalmazása. Az erőltetés és teljesítménykényszer nélküli többszöri kellemes nemi ingerekkel járó szeretkezés a szervezet egészséges reagáló képességét is elősegíti. Egyik kiváló szexuál pszichológusunk találóan fogalmazta meg: “Minden nap meg kell merülnünk a szerelem tengerében. “További előny, hogy ez által a nemi gyönyör élvezése tökéletesebb és érzelmileg elmélyültebb lesz, ami erősíti az emberi kapcsolatokat is.
A helyesen alkalmazott petting esetén lényegesen javulhat mind a nő, mind a férfi szexuális életének minősége, sőt esetenként a koitus és orgazmus készsége is. A pettingnél, mint említettük, az előjátéknak más szerepe van, mint a közösülésnél, ezért azt inkább szerelmi játéknak nevezhetjük.
A szerelmi játékok kialakításánál elsődlegesen figyelembe kell venni, hogy minden párkapcsolatban új erogén zónák fedezhetőek fel. Tehát bővíteni kell az erogén zónák számát, majd nagy gondot fordítani azok beérzékenyítésére, és felváltva időközönként más és más területek ingerlésére. Ha több nemi gyönyört akarunk, akkor tökéletesíteni kell alkalmazott módszereinket is. A szerelmi játék jellegzetessége továbbá, hogy éppen a szeretkezés gyönyöre érdekében lassúbb és sokkal hosszabb az előjátéknál. Ez természetesen csak fokozatosan érhető el, kölcsönös együttműködéssel és a kommunikáció tökéletesítésével.
A szerelmi játékban az ingerlés módjainak és technikájának van nagy szerepe. Az ingerlésnek mindig bevezetője a lelki-érzelmi kapcsolatok érzékeltetésének kifejezésre juttatása. A kedves szavak, ölelések, csókok stb. bizonyíthatják az együvé tartozás érzését, amit összehangolódásnak nevezünk. Az erogén zónák, főképpen a csikló, punci (pina, vagina, hüvely) ingerlésének néhány jelentősebb módozataira kívánunk rámutatni. Meg kell jegyezni, hogy az általában ismert és leghatékonyabb izgatható erogén zónáktól egyénileg nagy eltérések lehetnek, tehát ezek komoly odafigyelést és tapasztalatokat igényelnek.
A szerelmi gyönyör élvezésére irányuló ingerlésnek nagyon sok módja van. Ezek alapszabálya, hogy csak a kölcsönösen elfogadott módozatok kerüljenek alkalmazásra egymásszemélyiségének tiszteletben tartásával.
Az ingerlés a szeretkezés kezdetén legyen finom, gyengéd a nemi izgalom felkeltése céljából. Ez főképpen simogatás, ölelkezés, csókolózás, mely kiterjed az egész testre. Ez esetben az egész testen eloszló kellemes érzések kiváltásáról van szó.
A szerelmi gyönyör élvezésére irányuló aktív erősebb ingerlés már koncentráltan a legérzékenyebb erogén zónákra és a nemi szervre irányul. Ez esetben már petting technikáról beszélünk, melynek lényege, hogy az egyéni adottságok és kívánságok figyelembe vételével az “ars amandi”-t a szerelem művészetét tudjuk alkalmazni. Adott esetben már az ingerzónákra irányuló koncentráltgyönyörön van a hangsúly.
Az aktív, erősebb ingerlések, melyek az erogén zónákra és a nemi szervre irányulnak, a következők lehetnek:
– Kézi ingerlés különböző módozatai, mely kiterjedhet a test egészére.
– Szájjal történő ingerlés, csókolózástól a kívánt bármelyik testrészig.
– Különböző testrészekkel történő ingerlés, pld. Mellekkel és nemi szervekkel.
– Érzéki masszázs, mely különleges módon kiterjed a test egészére és koncentráltan a kívánt testrészekre.
– Különböző segédeszközökkel, pl. vibrátorral, vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlés.
Az önkielégítéshez képest jelentős továbblépés a szeretkezés megtanulása egy partnerrel. Természetes, hogy ez sem megy máról holnapra. Még akkor sem, ha a nő már egészen jól belejött az önkielégítésbe – ami ugyan megkönnyíti, de nem pótolja a szeretkezés tanulását.
Hangsúlyozottan szeretkezést írok és nem közösülést, mert – bár az is a szeretkezésnek egyik formája – az eddigiekből talán nyilvánvaló, hogy nem azzal kell kezdeni a szeretkezés megtanulását. Nem azért, mintha a közösülés önmagában véve olyan nehéz lenne! Legföljebb egy szűz nő számára okoz némi problémát a szűzhártya átszakításának elviselése; később már minden könnyebben megy…
A közösülés nehézség nélküli megtörténte azonban nem jelenti azt, hogy a nő élvezi is vagy éppen kielégül annak során. Ez az, amit meg kell tanulni! S nem úgy, hogy minden előkészítés nélkül gyakorolja, aztán „majd csak belejön valahogyan…” A rossz kezdést, mint láttuk, nehéz helyrehozni.
Nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni a férfiak és a nők alkati különbségét! Már a tizenéves fiatalember is fejlett orgazmuskészséggel kezdi a nemi életet. Így legtöbbször nehézség nélkül kielégül már az első közösülésben – méghozzá nagyon is gyorsan. A nő orgazmuskészsége viszont ebben az életkorban legtöbbször fejletlen, még akkor is, ha néhányszor már önkielégítéssel kielégült.
Az önkielégítés mindenesetre jó kiindulási alap a szeretkezés tanulásában. Ha pedig nincs ilyen alap, akkor még nagyobb figyelmet érdemes fordítani az ún. pettingre, vagyis a közösülés nélküli szeretkezésre. Ebbe az egyszerű simogatástól és puszitól kezdve minden gyengédség beletartozik, ami a közösülésen kívül előfordulhat. Magától értetődik, hogy vannak egyszerűbb, könnyebb és bonyolultabb, nehezebb formái.
A tanulást pedig érthetően az egyszerűbb formákkal ajánlatos elkezdeni. Egy gátlásos nő is könnyen kipróbálhatja, jólesik-e neki a kézfogás egy rokonszenves férfival, esetleg a kézcsók (bár ez ma már nem divat). A következő lépés: jólesik-e az ölelkezés, a simogatás és a csókolózás. Ha ezeket nem tudja élvezni, akkor nem érdemes továbbmenni az intimitások terén. Ilyenkor vagy nem igazán rokonszenves a férfi, vagy a nő még nem képes élvezni a testi közeledés elemi módjait sem.
Először is az okokat próbáljuk tisztázni az ehhez hasonló esetekben. Egyetlen esetből persze nem szabad általánosítani. De ha már kétszer-háromszor próbálkoztunk ugyanazzal a partnerrel csókolózni, s még mindig nem élvezzük, akkor ideje a „hogyan tovább”-ról dönteni. Ha egyébként rokonszenves, s a kézfogás, futó puszi is jólesik, akkor valószínűleg gátlásosságunk okolható a pettingélvezet elmaradásáért.
Női orgazmus (női elélvezés) képessége szexuálterápiában fejleszthető, kialakítható. A női orgazmus legtöbbször elérhető a kívánt módon és intenzitással. A szex kielégületlenség káros lehet. A női orgazmus kiváltása, a női kielégülés módja, érzete… nem is olyan egyszerű és egyértelmű. Viták vannak a női orgazmus típusairól, módjáról, élményeiről… A női orgazmus zavar, vagy a gátolt női elélvezés gyógyítható speciálisan képzett szexuálterapeuták segítségével!
Ezt legjobb a partnerrel is megbeszélni (ami egy gátlásos nőnek nem kis teljesítmény!), s ügyelni, hogy csak olyasmi történjen, amit élvezni tudunk. Az sem baj, ha csak a kézfogás ilyen; ez esetben a tartós kézfogással, egymás kezének „vizsgálatával” és simogatásával kísérletezzünk. Ha ez már egyértelműen kellemes, a simogatást fokozatosan kiterjeszthetjük egymás arcára, hajára, karjára, majd lassanként más testrészeire is.
Közben az ölelést, az összesimulást és az arccsókokat is gyakorolhatjuk. Csak ez után következzen a tulajdonképpeni csókolózás és a fontosabb „erogén zónák” (például a mellek, combok és a nemi szerv környékének) simogatása. Ha mindezt élvezzük, akkor nyilván a szexuális izgalom is bekövetkezik, aminek jelei könnyen fölismerhetők (kipirulás, szívdobogás stb.). Ennek alapján a petting már kielégülést is eredményezhet!
A csikló ingerlése – Általában a nők legérzékenyebb ingerlési pontja. Az alapszabály, hogy az ingerlést csak bizonyos izgalmi szint elérése után szabad elkezdeni, akkor sem közvetlenül. Előzetesen a nő hasát gyengéden át kell simogatni, majd a combok belső felét, ezután a vénusz dombot, majd a nemi szerv külső részeit. Csak ezek után célszerű közvetlenül a csikló ingerlését megkezdeni.
A szeméremajkak gyengéd széthúzása után kitapinthatjuk a csiklót. Kezünk középső ujjával végig simogatjuk a csikló mindkét szárát, majd mikor érezzük a csikló megmerevedését ujjbegyünk lassú mozgatásával ingerelni kezdjük a csikló makkját. Közben időnként egy ujjbegynyi távolságra a hüvelybe is benyúlhatunk a csikló alatti részen, ami erősen növeli az ingerlés szintjét. A simogatásokat az izgalmi szint emelkedésével felváltjuk a középső ujj csiklón való rezegtetésével és így már rövidesen bekövetkezik a nő orgazmusa.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb! – 4. Női orgazmus hogyan tanulható meg az önkielégítés – A női élvezés petting és orgazmus.

Az eredeti cikk: A női orgazmus: Petting és élvezés © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A páros maszturbációról

szexvideot_nez_a_maszturbalo_lanyA maszturbáció elsősorban azt jelenti, hogy saját magadat izgatod szexuális célból és tudatosan. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyedül is kell lenned egy az erre kiválasztott helyiségben. A párok egyik hasznos, és kedvelt játéka, ha egymás előtt tudnak, és mernek is maszturbálni, a másik felet elsősorban vizuálisan ingerelve. Ha ilyen játékokat játszunk, az több szempontból is nagyon hasznos. Először is, megnyílsz a másik felé. Nem szokásunk más ember előtt leplezetlenül önkielégíteni, ezért a bizalom, elfogadás, teljes megnyílás ékes bizonyítéka. Aki előtt képesek, és hajlandóak vagyunk maszturbálni, abban az emberben teljesen megbízunk.
Ha más előtt is mersz leplezetlenül maszturbálni, akkor nagyon jelentős lépést teszel te is afelé, hogy a saját szexualitásod saját magad előtt is elfogadottabb legyen. Bármilyen szokatlanul is hangzik, magunkkal szemben is kell a visszacsatolás, a visszajelzés, és a saját intimitásunkba beavatni egy másik bizalmas személyt rendkívül sokat tesz hozzá a saját önértékelésünk, és szexualitásunk megértéséhez, elfogadásához, és az esetleges gátlások oldásához is. Ha egyszer is feltetted a kérdést, hogy beavasd-e a párodat, akkor ne habozz!  Maszturbáljatok akár egymással szemben ülve, akár egymás mellett a kanapén közösen pornót nézve, de a lényeg, hogy együtt… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: A páros maszturbációról © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Az önkielégítés gyakorisága és szerepe

Tudok túl sokat önkielégíteni? Mennyi a sok? Rá lehet szokni? Mennyi ideig tartson? Ezek túl gyakori kérdések. Ha jó érzés és nem fogod magad bántani, akkor nincs semmi baj az önkielégítéssel. Az orgazmus és a gyönyör a cél, de mindenki máshogy ér el az út végére.
Normális, hetero fantáziákat vagy normál pornó anyagot használjanak stimulánsként. Ez utóbbi lányoknál is fontos. Ugyanis, ha perverz, parafil helyzetekhez, tárgyakhoz kötődik a szex fantázia, ez befolyásolhatja károsan a szexuális irányultságot. Rögzítő hatása lehet.
Ezért nem kellene a fiatalokat elzárni az egészséges pornótól! Az interneten se a perverz, állatias, szado-mazo, és pisi-kaki, pedofil, gerontofil, fetisiszta, stb. perverz (parafil) oldalakat keressék és találják meg. Ez a két fő kritériuma van fiúknál, férfiaknál a “progresszív” = fejlesztő önkielégítésnek. A lányoknál az önkielégítés funkciója más. A csiklóorgazmust és a hüvelyi orgazmust is tanulni kell.
Az öningerlés, önkielégítés, pettingtapasztalatok, az előjátékok, majd közösülések sorozata mind fejleszti a nők szexuális érzékenységét és orgazmuskészségét. Ezek nélkül nem megy. Nem egy kapásból készen lévő adottság a nők orgazmus képessége! Vita tárgya a Magyar Szexológiai Társaságon belül is, hogy mennyire kellene egyetérteni, vagy ösztönözni a lányok önkielégítését (csiklóingerlés). Szerintem előnyben vannak a párkapcsolati szex terén azok a lányok, akik már valamilyen módon (önki, petting) eljutottak az orgazmusig. Több gond merül fel azoknál a fiatalasszonyoknál, akiknek az életéből ez kimaradt bűntudat, neveltetés, tapasztalatlanság miatt.
Ahogy lehet, az ifjú hölgyek önkielégítésnél izgassák a hüvelybejáratot és a hüvely külső harmadát is. Amennyiben a szűzhártya rugalmassága megengedi, ujjal a hüvely alsó harmadát is ingerelhetik. Kereshetik a G -pontot. Nem szűz hölgyeknél a Kegel gyakorlatok végigvitelét is javasolják.
A bejegyzés folytatása, a teljes cikk itt olvasható!
Források: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve, ennek további fejezetei itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkek itt.

Az eredeti cikk: Az önkielégítés gyakorisága és szerepe © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.