Kategória: Dildók

Ajánló az Intim Center budapesti szexshop termékekből

szexshop_eszkozok_kozul_valogat_a_no_maszturbalashozAjánló az Intim Center budapesti szexshop termékekből. A tőlünk nyugatabbra fekvő országokban már régóta nem szégyellnivaló, ha valaki betér egy szexshopba, mint ahogy az óvszert sem tartják rejtegetnivaló dolognak, hiszen a szexuális élet része, és mint ilyen, akár napi szükségletnek is tekinthető. Felnőtt olvasóinknak is csak ajánlani tudjuk, kukkantsanak be egy erotikus termékeket, szexuális segédeszközöket és fehérneműket is árusító üzletbe, és nézzenek körül. Butaság attól félni, mi történik, ha ismerőssel fut össze a szexshopban az ember, hiszen az ismerős is hasonló okokból kifolyólag teszi ott látogatását.
Aki nagyon szégyenlős az rendelhet mint egy intim butikban, a  szexáruházban az interneten  a sex webshopban. Szintén tévhit, hogy csak azok vásárolnak szexshopban, akik magányosak, vagy nincs rendben a szexuális életük. Erre csak azt a példát hoznánk fel, hogy nagyon kevesen játszanak ugyanazzal a játékkal, mint amit az óvodában megszoktak.

Négy darabos fehér golyófüzérFrenzy, keskenyedő, modern, luxusvibrátorExtravagáns harisnya feketében és fehérben, harisnyakötővelSuper Rutscher, natúr vízbázisú síkosító, 200 mlBőr mellklipszek mellbimbókraExtra nagy, letapaszthatós kék vibrátorRipple U-alakú, uniszex, erotikus vibrátorÁtlátszó, nyújtható, g-pontos péniszköpenyVadítóan szexi, 4 részes rendőrnő jelmezKettős végű realisztikus dildó, egyedüli vagy páros használatraErotikus rablány, női fantázia ruhaVibe Therapy Zenith klitoriszkaros vibrátorSzexi vitorlázó jelmezPlay Candy kétvégű puha dildóAnális rezgő tojás, állítható fordulatszám szabályozássalObsessive Amoresa fehér tangaÁtlátszó, élethű műpénisz tapadókonggalGésagolyók – arany, ezüst, fehérVibe Therapy Quantum luxus minivibrátorSzívecskemintás rózsaszín szilikon rúdvibrátorVirágmintás csipke cicaruha, szexis dekoltázzsalMultifunkciós, vagina kényeztető vibrátorVonzó és kifinomult g-pontos és csiklóizgatós luxus vibrátor

 Anális rezgő tojás az anál szex kedvelőknek állítható fordulatszám szabályozással – Multifunkciós, vagina kényeztető vibrátor – A szexshop fehérnemű választékából virágmintás csipke cica szexi ruha, szexis dekoltázzsal – Vibe Therapy Quantum luxus minivibrátor – Átlátszó, élethű műpénisz tapadókonggal – Obsessive Amoresa fehér tanga – Gésagolyók arany, ezüst fehér – Szívecskemintás rózsaszín szilikon rúdvibrátor – Extravagáns harisnya feketében és fehérben harisnyakötővel – Bőr mellklipszek mellbimbókra – Aquaglide, víz alapú pumpás síkosító, 125 ml kiszerelésben – Play Candy kétvégű puha dildó – Erotikus fehérneműk választékából, szexi vitorlázó jelmez – Extra nagy, letapaszthatós, tapadókorongos kék vibrátor – Négy darabos fehér golyófüzér – Frenzy, keskenyedő, modern luxusvibrátor – Erotikus fehérneműket az intim szexshopból, erotikus rablány, női fantázia ruha – Kettős végű realisztikus dildó, egyedüli vagy páros használatra – Ripple U-alakú, uniszex, erotikus vibrátor – Vibe Therapy Zenith klitoriszkaros, csiklóizgatós vibrátor – Vonzó és kifinomult g-pontos és csiklóizgatós luxus vibrátor – Super Rutscher, natúr vízbázisú síkosító, 200 ml-es kiszerelésben – Átlátszó, nyújtható, g-pontos péniszköpeny – Vadítóan szexi, 4 részes rendőrnő jelmez.
Gyorsan fogynak a síkosító pár ezer forintért és a masszázsolajak. A dobogóról éppen csak lecsúszott a bilincs (6000 Ft) és a különböző bőr csuklópántok (1000 forinttól). Vágyfokozót is sokan keresnek, ennek az ára ezer forint alól indul. A 20 ezer forinttól elvihető, többnyílású gumibabákat poénból is megveszik legénybúcsúkra, vagy nászajándékba.
Egyre többen viszik az ún. gésa-golyókat is. A két súlyos gömböt akár munka közben is „hordhatják” a hölgyek. Az eszköz kitűnően erősíti a hüvelyizmokat, így nem csupán a későbbi szexuális együttléteket teszi örömtelibbé, de a szülés után lévő nőknek és a vizelettartási problémákkal küszködőknek is hathatós segítséget nyújthat.
A budapesti Intim Centers szexshop további termékajánlóit itt nézheted meg: 18 17 16 15 14 13 12 11 10 09 08 07 06 05 04 03 02 01.

Az eredeti cikk: Ajánló az Intim Center budapesti szexshop termékekből © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Autoerotika: az önkielégítés értékelése

Autoerotika, önkielégítés: Sokan gondolják, hogy az örömszerzés mindenképpen partnert föltételez. Fő célunk, hogy jobban tudjunk egymásnak örömet szerezni, és mindkét fél jusson élveztekhez. Részben azoknak a filmeknek köszönhetően, amikben túlfűtött, lúzer tinédzserek meleg pitéket erőszakolnak meg, sokan úgy tekintenek az önkielégítésre, mint egy szánalmas, kétségbeesett, utolsó mentsvárra. Pedig ez nem így van. Az önkielégítés az egyik legkedveltebb időtöltés. És nem csak férfiaknak. Az egyedüli szex mellett szólva hadd kérdezzem meg:
– Önmagunknak miért ne szerezhetnénk örömet (ha éppen nincs, aki szerezzen nekünk)? Végül is elsősorban önmagunkért vagyunk felelősök, önmagunk testi-lelki jólétéről kell gondoskodnunk. S ha valamit kívánunk és meg is adhatunk magunknak – ha nem is egészen abban a formában, ahogyan leginkább szerettük volna –, miért ne adjuk meg?

ujjal_maszturbal_a_fiatal_lany

Amerikában a nők és tinédzserek háromnegyede vallotta be, hogy az elmúlt 3 hónapban bizony előfordult az ilyesféle örömszerzés, és ezeknek a nőknek a 44%-a használt hozzá vibrátort is. Szóval, lehet hogy nem beszélünk róla, de csinálni csináljuk.
És amíg azt gondolnánk, hogy a szinglik többet nyúlnak magukhoz, mint azok, akiknek párjuk van, akkor is csalódnunk kell. A házasok vagy állandó párkapcsolatban élők többet játszanak magukkal, mint az egyedülállók. A gyakrabban maszturbálók sokkal inkább ki vannak békülve testi adottságaikkal, és többre értékelik magukat, mint ezt ritkábban vagy egyáltalán nem űző társaik.
Aki hajlandó felfedezni saját testét, az bizonyítottan hajlandóbb partnere testén is felfedezőútra indulni, hogy közösen éljék át a lehető legnagyobb gyönyöröket.
A fantáziálás mind egyedül, mind duettben nagyon sokat lendít a dolgokon. Az első és legfontosabb lépés az, hogy kapcsoljunk ki minden stresszelő és aggodalmas gondolatot, és az ehhez vezető legegyszerűbb út a fantáziálás.
Ha bárkinek bármi kétsége lenne a fantáziálás hatalmával kapcsolatban, akkor itt egy példa: néhány amerikai kutató 10 olyan nőt vizsgált, akik állították, hogy anélkül mennek el, hogy magukhoz nyúlnának – csupán arra gondolnak, és megtörténik az orgazmus. Az eredmény valóban bizonyította, hogy képesek erre: ugyanazokat a fizikai jeleket produkálták, mint amikor nem csak az agy, de a kéz is dolgozik.
Vagy hol van az megírva, hogy csak másnak szerezhetünk örömet, önmagunknak nem?
Ha erre valaki azt mondja, hogy ő az ilyen örömet nem igényli, nem tudja élvezni vagy meggyőződése szerint egyenesen kárt okoz vele magának – akkor ezzel egy évszázados előítéletet szemléltet! Azt a múlt századokban általánosan elterjedt fölfogást, miszerint az önkielégítés nemcsak bűnös (a kereszténység szerint „Onan vétke”), hanem iszonyatosan veszélyes, egészségrontó cselekedet. Egyes papok és vallásos orvosok hajlamosak voltak szinte minden betegséget az önkielégítésre visszavezetni.
Ezen szerencsére az egyháziak is, meg az orvosok is rég túljutottak, ám az előítélet tovább élt, főleg a vallásos emberek körében. Nehéz pontosan fölmérni, hogy ez milyen károkat okoz még mindig! De talán nem véletlen, hogy a hozzám szexuálterápiai szaksegítségért folyamodók túlnyomó többségének problémája volt az önkielégítéssel: bűntudattal és rosszul gyakorolta, illetve nem merte csinálni.
Az önkielégítés értékelése. Az emberek véleménye az önkielégítésről ma sem egyértelmű, sőt eléggé ellentmondásos. Jelentős különbség van a férfiak és a nők véleménye között is.
Egy amerikai szociológus, S. Hite a ’70-es években két nagy vizsgálat (3 ezer nő és 7 ezer férfi kérdőíves kikérdezése) alapján megállapította, hogy az önkielégítést mindkét nem többsége elfogadja, de a férfiak 90%-a kifejezetten kedveli. Saját, főiskolások közötti vizsgálataim ugyanakkor azt mutatták, hogy csak a megkérdezettek jó egyharmada tartotta a nemiség normális megnyilvánulásának. A többiek szerint vagy veszélyes az egészségre vagy egyszerűen undorító. (Illetve sokan nem tudtak állást foglalni.) Amerikában is, és nálunk is megfigyelhető, hogy a nők ezen a téren tartózkodóbbak a férfiaknál, bár elég eltérő mértékben. Az amerikai nők 82%-a elismerte például, hogy – időnként vagy rendszeresen – gyakorolja az önkielégítést, míg az általam kérdezett nőknek alig több mint egynegyede vallotta be ezt. A férfiak Amerikában 90%-ban, nálunk csak 75%-os arányban gyakorolják. (Ezt az arányt egy 1986-os vizsgálatom is megerősítette.)
Érdekes azonban, hogy még az önkielégítést rendszeresen gyakorlók véleménye sem egységes. Ilyen vagy olyan mértékben őket is befolyásolják a mélyen gyökerező előítéletek. S. Hite például úgy találta, hogy a legtöbb nő inkább csak testileg élvezi az önkielégítést – hiszen végül is kielégül vele –, de lelkileg nem, mert magányosnak, vétkesnek vagy önzőnek érzi magát. A bűntudat a férfiaknál sem ritka, s köztük is sokan csak átmenetileg vagy tizenéves korban tartják megengedhetőnek az ilyenfajta örömszerzést.
Általánosan elterjedt az a nézet is, amely szerint az önkielégítés férfiak számára fontosabb és megengedhetőbb, mint a nők számára. Ezt azzal magyarázzák, hogy a férfiak nemi szükséglete erősebb, tehát érthető, hogy partner hiányában így könnyebbítenek magukon. Mások szerint éppen a nők számára fontosabb az önkielégítés, mert ők ezzel alakíthatják ki legkönnyebben és leggyorsabban saját orgazmuskészségüket, ami nélkül a közösülést el sem szabadna kezdeni.
Ahogyan egy megkérdezett nő mondta: a nők számára az önkielégítés jelentősége abban áll, hogy segít belejönni a szexbe, jó viszonyt kialakítani saját testükkel és bármikor elérni a kielégülést.
Az önkielégítést végzőknek  (rejszol, önkielégítést végez, marokmarcsa, masztizik, onanizál, recskázik) a szexben sincs annyi problémájuk, hisz jobban ismerik erogén zónáikat. A masztiban jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Az autorerotika bejegyzések 1. rész Az önkielégítés értékelése – 2. rész. Az autoerotika kezdetei, múltbéli áttekintés.

Az eredeti cikk: Autoerotika: az önkielégítés értékelése © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus – hüvelyizmok szerepe

huvelyizmok_erositese_kegel_gyarkolatokkalA női orgazmusnál fontos a hüvelyizmok jó állapota. A női orgazmus, mint tudjuk, a szexuális izgalom és élvezet csúcspontja, amikor a hüvelyt körülvevő izmok gyors egymásutánban, reflexszerűen és ritmikusan, többször összehúzódnak. Ugyanilyen összehúzódások történnek a környező izmokban is, például a végbélnyílás záróizmaiban vagy a húgycső körüli izmokban (ami esetleges sajátos „női magömlést” eredményezhet). Egyszer-kétszer maga a méh is összehúzódik.
Ebből nyilvánvaló, hogy a hüvelyizmoknak fontos szerepük van a nő kielégülésében. Nem mindegy tehát, hogyan működnek ezek az izmok, képesek-e a gyors és erőteljes összehúzódásokra. Amiket persze nemcsak az orgazmusreflex válthat ki, hanem a szexuális izgalomtól függetlenül sok más inger is.
Ha például egy nő valamilyen oknál fogva fél a közösüléstől, akkor hüvelyizmai minden behatolási kísérletnél görcsösen összehúzódnak, s esetleg tartósan úgy maradnak, lehetetlenné téve a közösülést (vagy akár a nőgyógyászati vizsgálatot is). Ez az ún. vaginizmus vagy hüvelygörcs, ami még napjainkban is előfordul, bár szerencsére egyre ritkábban.
Mindenesetre nem árt tudni, hogy a hüvelyizmok nemcsak maguktól, reflexszerűen húzódhatnak össze, hanem szándékos mozgatásuk is megtanulható. Valahogy ugyanúgy vagyunk ezzel, mint a végbélnyílás záróizmaival, amelyek akaratlagos összehúzását vagy ellazítását már kisgyermek korában szinte mindenki megtanulja (a szobatisztaságra szoktatás során). Ugyanígy meg lehet tanulni a hüvelyizmok összehúzását, annál is inkább, mert beidegzésük azonos a végbélnyílás záróizmainak beidegzésével. Amikor tehát az utóbbiakat összehúzzuk, akkor a hüvelyizmok is összehúzódnak! Ugyanez történik az elernyesztésnél is. Csak persze aki nem figyel rá, az általában nem érzi a hüvelyizmok összehúzódását ilyenkor. (Azonkívül, ha a hüvelyizmok gyengék, akkor az összehúzódásuk is gyenge, így nehezen érzékelhető.)
Szerencsére tudjuk, hogy a gyakorlás erősíti az izmokat. S azt is, hogy az erőkifejtéshez valamilyen ellenállást kell leküzdeni. Ebből a szempontból tehát jobb, ha van valami a hüvelyben, ami megszorítható. Hogy a szorítást, összehúzódást biztosan érzékeljük, a legjobb, ha a saját, tisztára mosott és vékonyan bekrémezett ujjunkat vezetjük föl a hüvelybe, s így gyakorolhatjuk a szándékos izomösszehúzódásokat. Eleinte talán alig érzünk valamit, de a rendszeres – akár naponta történő – gyakorlás során egyre erősödő összehúzódásokat érzékelhetünk. Ez pedig azt jelenti, hogy a hüvelyizmok erősebbek, s mozgásuk könnyen kiváltható.
Gésagolyó: Az eredeti gésagolyó egy olyan vastag falú üveggolyó, amelynek a közepe üreges volt s egy másik kemény golyó rezgett benne sétáláskor, tornázáskor, stb. Akár az orgazmusig ingerelték magukat. A gésa golyók rendszeres használata a mai nők számára is igen kedvező, mert növeli a szeretkezés élvezeti fokát mindkét fél számára, segít megérezni a hüvelyi orgazmus újító erejét. A hüvelyizomzat erősítésén kívül a húgycső és a végbél izomzata is fejlődik.
A gyönyör kapujának edzése ezzel a pikáns segédeszközzel, nem csupán az orgazmus, illetve a szexuális együttlét javítását szolgálják, hanem különböző nőgyógyászati panaszok csökkentésében is nagy szerepet játszanak. És hogy hogyan lehet két fémgolyóval a csúcsra jutni? A hüvelyizom egy olyan csodálatos része testünknek, amely a legkisebb és a legnagyobb akár 60 mm átmérőjű hímvesszőt is meg kell, hogy tartson.
A mélyen hüvelybe dugott hímvessző vagy vibrátor kifelé húzását, meg kell akadályozni a hüvelyizommal. Ezt akkor lehet a legjobban végre hajtani, ha a férfi is erős kitolással vért pumpál a makkjába. Kis gyakorlás után szinte lehetetlen kihúzni, mert szinte fáj, de eszméletlen kéj-érzés. Azok az izmok, melyek a hüvely és a méh felfüggesztését, illetve feszességét szolgálják, és ezáltal elősegítik működésüket, röviden PC-izmoknak nevezzük.
Gondolom, nem szorul különösebb bizonyításra, hogy ez megkönnyíti az orgazmusreflex kiváltódását, s erőteljesebb orgazmusokat hoz létre. Éspedig még akkor is, ha semmi sincs a hüvelyben (mint például általában az önkielégítéskor).
A hüvelyizmoknak azonban nemcsak az orgazmusban van szerepük. A merev hímvessző bevezetésekor a hüvelyizmoknak el kell lazulniuk, hogy ne gátolják a behatolást. Majd pedig a hüvely alsó harmadának izmai ráfeszülnek a hímvesszőre. (A szexológusok ezt hívják „orgasztikus mandzsettának”.) Fontos tehát, hogy a hüvelyizmok rugalmasak és mozgékonyak legyenek. Újabb kutatások ugyanis megállapították, hogy a női orgazmus elmaradását gyakran a szóban forgó izmok gyengesége magyarázza.
Érdekes, hogy más kultúrákban, például a Távol- Keleten vagy az araboknál sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a nők alhasi izmainak. Az utóbbiaknál divatos hastánc is megköveteli a hüvely körüli és a farizmok tudatos mozgatását. Ezért van az, hogy a hastánc gyakorlása elősegíti nemcsak a nő szexuális tevékenységét, hanem még a szülést is! Ami nagyon is igénybe veszi az alhasi izmokat.
Hastánc – Mindenképpen ajánlatosnak tartom az alhasi izmok állapotának fölmérését, annak megállapítását, hogy nem túl gyengék-e, nem túl feszültek-e (mert ez is előfordulhat, s gyakori alhasi fájdalmakkal és fertőzésveszéllyel jár), s végül, hogy tudjuk-e szándékosan mozgatni ezeket az izmokat.
Igen ám, de hogyan lehet mindezt fölmérni?  A legjobb természetesen az lenne, ha tudományosan kidolgozott módszereket vehetnénk erre igénybe. Vannak is ilyenek, bár nálunk nem könnyen hozzáférhetőek. Egy amerikai nőgyógyász, A. Kegel már a ’40-es években készített egy műszert, az ún. perineométert, amely mutatja a hüvelyizmok szorításának erejét. 1976 óta ennek már elektronizált változata is van.
Sokkal egyszerűbb – bár kevésbé pontos – mérés a saját ujj megszorítása (amit már említettem). De egy partner is sokat segíthet ebben, akár ujjának bevezetésével, akár a közösülés közbeni mozgásszünetben, ha a nő hüvelyizmaival megszorítja a hímvesszőt, s ezt a férfi érzi és visszajelzi. Ha semmit nem érez, akkor a hüvelyizmok gyengék. Ez utóbbival függ össze az is, ha a férfi túl tágnak érzi a hüvelyt.
A kérdés szakemberei ehhez az „öndiagnózishoz” kézitükör használatát is ajánlják: ha a nő hanyatt fekve, fejét párnára támasztva szétrakott lábai közé teszi a tükröt, s így húzogatja össze a hüvelyizmokat, akkor a hüvelynyílás és a gát táján észreveheti ezek mozgását. Némi gyakorlással az is elérhető, hogy a hüvelybejárat kicsit szétnyíljon és összezáruljon. A legfontosabb azonban a hüvelyizmok kitapogatása és a szorítások-lazítások ellenőrzése előbb egy, majd két ujjal. Az utóbbi esetben a gyakorlat lényege a hüvelybe vezetett két ujj összeszorítása a hüvelyizmokkal.
A lehetőleg naponta végzendő hüvelyizom-gyakorlat kb. 10 percet vesz igénybe. Itt is a fokozatosság elve az irányadó. Eleinte 1-2 másodperces izomösszehúzódásokat ennél kicsit hosszabb lazítások követnek – összesen tízszer –, majd az összehúzások ideje fokozatosan 5-6 másodpercre növekedhet. Ujjbevezetés nélküli hüvelyizom- gyakorlatokra napközben bármikor sor kerülhet, hiszen ehhez levetkőzni sem kell.
A punci (suna, punci, suna, szeméremtest, női nemiszerv, nuni, puni, puna, vulva) izomzatának egészségileg, és az élvezetek miatt is nagy jelentősége van. A petting és orgazmus a nők nemi életében ebben az emancipált világban előtérbe került. A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb – 4. Női orgazmus hogyan tanulható meg az önkielégítés – 5. A női élvezés petting és orgazmus – 6. A hüvelyizmok szerepe a női orgazmusban.

Az eredeti cikk: A női orgazmus – hüvelyizmok szerepe © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexuális segédeszközök ajánlója sexshop termékekből

Sexshop ajánló férfiaknak és nőknek, fiúknak és lányoknak, valamint heteró és homó pároknak is. Az Intim Center szexshop ajánlata, a vásárlók véleménye alapján válogatva. A termékeket a webáruházban megrendelheted, vagy a 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz alatti üzletben megvásárolhatod. Az üzlet minden nap nyitva tart, hétfőtől péntekig 9-20 óráig, Ünnepnapon vagy szombat és vasárnap 9-18 óráig.

Vidám, mini kapszula fomájú csiklóizgatóSoftline édes, fehér és rózsaszín, fodros tangaKey Vela exkluzív és elegáns szilikon vibrátorSextreme, újgenerációs elektro-szex szettToyJoy duplavégű vibrátor páros szexjátékokhozMojo forgó pénisz stimulátorElektronikus szexhez anál tágítóDiszkrét fekete-ezüst csiklóizgató vibrátorEgyedi kialakítású gumi paskoló BDSM rajongóknakPénisz alakú férfi zseblámpaSoftline, fekete hosszú csipkézett kesztyűVibrációs péniszköpeny párok számáraLee Roy realsztikus, letapasztható, fekete dildóStella, a szexmániás tanárnő szerelembabaSzexi piros, átlátszó pincérnő jelmezTwinzer, rugalmas kétvégű dildó páros szexjátékokhozAsylum szájkifeszítőVibe Therapy Ecstasy exkluzív vibrátor, az ideális szeretőVibrátoros péniszgyűrű szett pároknakPower Pump, vákuumos péniszszivattyú, vibrációs tojássalFetish Fantasy Elite tapadókorongos exkluzív dildóÁtlátszó csövű péniszpumpa, fém pumpáló karralPretty Love Bunny, akkumulátoros csiklóizgató vibrátorSoftline Maid, fekete, átlátszó, szexi szobalány jelmezPretty Love Amour, g-pontos, újratölthető vibrátorVibe Therapy Delight, csendes és vékony g-pontos vibrátorAsylum száj kifeszítő gyűrűSzexi, csábító hálóingSoftline, fekete rövid csipkézett kesztyűPretty Love Passion akkumulátoros, vízálló luxus vibrátorGyémánt bilincs csillogó strasszokkal

Fetish Fantasy Elite tapadókorongos exkluzív dildó – Átlátszó csövű péniszpumpa, fém pumpáló karral – Vibrátoros péniszgyűrű szett pároknak – Vibe Therapy Delight, csendes és vékony g-pontos vibrátor – Twinzer, rugalmas kétvégű dildó páros szexjátékokhoz – Asylum száj kifeszítő gyűrű – Softline Maid, fekete, átlátszó, szexi szobalány jelmez akár melegeknek is – Vibe Therapy Ecstasy exkluzív vibrátor, az ideális szerető – Szexi piros, átlátszó pincérnő jelmez – Asylum szájkifeszítő – Power Pump, vákuumos péniszszivattyú, vibrációs tojással – Pretty Love Bunny, akkumulátoros csiklóizgató vibrátor – ToyJoy duplavégű vibrátor páros szexjátékokhoz – Elektronikus szexhez anál tágító – Softline édes, fehér és rózsaszín, fodros tanga – Pretty Love Amour, g-pontos, újratölthető vibrátor – Pénisz alakú férfi zseblámpa – Softline exkluzív, egyszerű félhosszú kesztyű – Gyémánt bilincs csillogó strasszokkal – Pretty Love Passion akkumulátoros, vízálló luxus vibrátor – Key Vela exkluzív vibri és elegáns szilikon vibrátor – Mojo forgó pénisz stimulátor – Diszkrét fekete-ezüst csiklóizgató vibrátor – Softline, fekete rövid csipkézett kesztyű – Stella, a szexmániás tanárnő szerelembaba – Vibrációs péniszköpeny párok számára – Sextreme, újgenerációs elektro-szex szett – Softline, fekete hosszú csipkézett kesztyű – Szexi, csábító hálóing – Vidám, mini kapszula fomájú csiklóizgató – Lee Roy realsztikus, letapasztható, fekete dildó – Egyedi kialakítású gumi paskoló szadómazó BDSM rajongóknak.
A fenti szexkellékek az élvezeteket szolgálják, de gondolni kell egyéb szexhez nélkülözhetetlen mellékes kellékekre is. Síkosító
Mi kell a gyakorláshoz? Használj az eszközökhöz és a gumihoz élesben is mindig síkosítót. Nem szabad bajt okoznod magadnak: a kidörzsölődés nemcsak kellemetlen és tönkreteszi a jó élvezetet, hanem a kórokozók is könnyebben betegítenek meg a sérült-gyulladt felületen keresztül. Élesben, azaz páros szex során még további néhány kellék szükséges. Ezeket tartsd magadnál, hogy bármikor használhasd őket.
Intim törlőkendő – Legyen vastag, krémes, kellemes illatú. Ez a szex előtt tisztít, dezodorál és síkosít. Utána is hasznos.
Hüvelyöblítő folyadék – Ha mégis megsérült gumi, vagy más kellemetlen gyanúk miatt hasznos lehet az aktus után, de higiéniai okoból előtte is szabad használni. Kaphatók egyszer használatos, folyadékkal telt hüvelyöblítők, valamint többször használható intim zuhany is. Az előbbi drágább, de higiénikusabb és egyszerűbb használni. Ne vagyunk sterilek a nemiszerveknél, ezért a gumi sem véd teljesen. A női hüvely csak így tisztítható, míg férfi péniszén a fityma alatt bújik meg a legtöbb nem kívánatos lény, így azt mindig teljesen felhúzva kell alaposan megmosni. A letapadt faggyú és a lenőtt fityma jó táptalajuk, ezért ezt rendbe kell tenni, akár orvosi segítséggel is.
Krémek – A szex után, pláne a szokatlanul intenzív, esetleg ritka vagy óvszeres szex után kötelező a tisztálkodás, és a külső krémezés. A krém legyen semleges, bőrbarát, de lehet illatosított. A bőrt puhán tartja, védi a kiszáradástól és segíti a regenerálódását vagy éppen begyógyulását.
Szőrtelenítő, borotva – A szőrtelenség a nemi szerveken ma divat, mert higiénikusabb és a bőr közvetlen érintkezése, sima tapintata izgatóbb azoknak, akik ezt szeretik. Főleg a nők csupaszok, a férfiak 1-2 cm-re igazítottak. A szúrós, borostás női nemiszerv, nemcsupán kidörzsöl, szúr, de kiábrándító is. Ugyanez a lábszáron is probléma lehet, mert a borotvált szőrzet gyorsan nő. Legyen nálad mindig borotva vagy krém, hogy pár perc alatt felfrissíthesd ápoltságodat.
Terhességi gyorsteszt – A komoly aggodalmak elkerülése érdekében legyél a tesztekről is tájékozott, és szükség esetén először ezt végezd el. Ennek érdekében vegyél egyet gyakorlásképpen, és figyelmesen olvasd el a használati utasítást. Szép nyugodtan csináld meg a tesztet is, amihez egy kis friss vizelet szükséges. Hidd el, nagyon jól fog még jönni, hogy nem akkor kell először csinálnod, amikor bajban érzed magadat. Ilyen tesztet minden drogériában és patikában kaphatsz. Mint minden terméknél, így itt is és az óvszernél is van szavatossági idő és gyártási dátum!
A budapesti szexshop további termékajánlóit itt nézheted meg: 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1.

Az eredeti cikk: Szexuális segédeszközök ajánlója sexshop termékekből © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női orgazmus: Petting és élvezés

petting_punci_nyalas_sexA Petting és orgazmus a nők nemi életében írásunk férfiaknak és nőknek is hasznos szexológiai információkat tartalmaz. A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor vagy dildó.
A petting angol szó jelentése szeretgetés, becézgetés, simogatás. Tágabb értelmezésben szexuális beteljesülés előidézése szerelmi játékokkal, önkielégítéssel közösülés nélkül. A pettingnek az intim szexuális kapcsolatteremtésben van nagy jelentősége. Eleinte különösen az USA ifjúsága körében tett szert nagy népszerűségre, de az utóbbi évtizedekben egész Európában is, ahol társadalmilag elismertté vált.[forrás?] A szexualitásnak egészen az orgazmusig fokozható formája.
A női frigiditás és egyéb szexuális zavarok oldásában, helyreállításában is nagy jelentősége lehet a petting módszerek és technikák alkalmazásának. Nagyon lényeges, hogy a pettingnél is érvényesüljenek a lelki-érzelmi tényezők, az egymásiránti megértés és a harmonikus emberi kapcsolatok.
A már említetteken túl tekintsük át milyen egyéb előnyei vannak a szeretkezés nem közösüléses formájának, a pettingnek:
Nagy előnye, hogy sokkal többször lehet szeretkezni, mint a közösüléses formánál, mivel nem kell erőltetni az orgazmust és a magömlést. A közösüléses szeretkezés a közép és időskorban már csökkenő tendenciát mutat, ami heti 1-2 aktusra, vagy egyéni adottságoktól függően még ennél is kevesebbre esik vissza. Gyakran előfordul az is, hogy a közösülés már nehezen kivitelezhető az erőltetés pedig egészségtelen. A pettingnél nem kell tehát bevárni azt a viszonylag hosszabb időt, míg a férfi újra alkalmas lesz a koitusra, tehát kiküszöbölhetőek azok a hosszú időszakok, amelyek esetenként hetek vagy hónapok is lehetnek.
A nemi élet élvezetét és egyben az egészséges életvezetést segíti elő a petting gyakori alkalmazása. Az erőltetés és teljesítménykényszer nélküli többszöri kellemes nemi ingerekkel járó szeretkezés a szervezet egészséges reagáló képességét is elősegíti. Egyik kiváló szexuál pszichológusunk találóan fogalmazta meg: “Minden nap meg kell merülnünk a szerelem tengerében. “További előny, hogy ez által a nemi gyönyör élvezése tökéletesebb és érzelmileg elmélyültebb lesz, ami erősíti az emberi kapcsolatokat is.
A helyesen alkalmazott petting esetén lényegesen javulhat mind a nő, mind a férfi szexuális életének minősége, sőt esetenként a koitus és orgazmus készsége is. A pettingnél, mint említettük, az előjátéknak más szerepe van, mint a közösülésnél, ezért azt inkább szerelmi játéknak nevezhetjük.
A szerelmi játékok kialakításánál elsődlegesen figyelembe kell venni, hogy minden párkapcsolatban új erogén zónák fedezhetőek fel. Tehát bővíteni kell az erogén zónák számát, majd nagy gondot fordítani azok beérzékenyítésére, és felváltva időközönként más és más területek ingerlésére. Ha több nemi gyönyört akarunk, akkor tökéletesíteni kell alkalmazott módszereinket is. A szerelmi játék jellegzetessége továbbá, hogy éppen a szeretkezés gyönyöre érdekében lassúbb és sokkal hosszabb az előjátéknál. Ez természetesen csak fokozatosan érhető el, kölcsönös együttműködéssel és a kommunikáció tökéletesítésével.
A szerelmi játékban az ingerlés módjainak és technikájának van nagy szerepe. Az ingerlésnek mindig bevezetője a lelki-érzelmi kapcsolatok érzékeltetésének kifejezésre juttatása. A kedves szavak, ölelések, csókok stb. bizonyíthatják az együvé tartozás érzését, amit összehangolódásnak nevezünk. Az erogén zónák, főképpen a csikló, punci (pina, vagina, hüvely) ingerlésének néhány jelentősebb módozataira kívánunk rámutatni. Meg kell jegyezni, hogy az általában ismert és leghatékonyabb izgatható erogén zónáktól egyénileg nagy eltérések lehetnek, tehát ezek komoly odafigyelést és tapasztalatokat igényelnek.
A szerelmi gyönyör élvezésére irányuló ingerlésnek nagyon sok módja van. Ezek alapszabálya, hogy csak a kölcsönösen elfogadott módozatok kerüljenek alkalmazásra egymásszemélyiségének tiszteletben tartásával.
Az ingerlés a szeretkezés kezdetén legyen finom, gyengéd a nemi izgalom felkeltése céljából. Ez főképpen simogatás, ölelkezés, csókolózás, mely kiterjed az egész testre. Ez esetben az egész testen eloszló kellemes érzések kiváltásáról van szó.
A szerelmi gyönyör élvezésére irányuló aktív erősebb ingerlés már koncentráltan a legérzékenyebb erogén zónákra és a nemi szervre irányul. Ez esetben már petting technikáról beszélünk, melynek lényege, hogy az egyéni adottságok és kívánságok figyelembe vételével az “ars amandi”-t a szerelem művészetét tudjuk alkalmazni. Adott esetben már az ingerzónákra irányuló koncentráltgyönyörön van a hangsúly.
Az aktív, erősebb ingerlések, melyek az erogén zónákra és a nemi szervre irányulnak, a következők lehetnek:
– Kézi ingerlés különböző módozatai, mely kiterjedhet a test egészére.
– Szájjal történő ingerlés, csókolózástól a kívánt bármelyik testrészig.
– Különböző testrészekkel történő ingerlés, pld. Mellekkel és nemi szervekkel.
– Érzéki masszázs, mely különleges módon kiterjed a test egészére és koncentráltan a kívánt testrészekre.
– Különböző segédeszközökkel, pl. vibrátorral, vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlés.
Az önkielégítéshez képest jelentős továbblépés a szeretkezés megtanulása egy partnerrel. Természetes, hogy ez sem megy máról holnapra. Még akkor sem, ha a nő már egészen jól belejött az önkielégítésbe – ami ugyan megkönnyíti, de nem pótolja a szeretkezés tanulását.
Hangsúlyozottan szeretkezést írok és nem közösülést, mert – bár az is a szeretkezésnek egyik formája – az eddigiekből talán nyilvánvaló, hogy nem azzal kell kezdeni a szeretkezés megtanulását. Nem azért, mintha a közösülés önmagában véve olyan nehéz lenne! Legföljebb egy szűz nő számára okoz némi problémát a szűzhártya átszakításának elviselése; később már minden könnyebben megy…
A közösülés nehézség nélküli megtörténte azonban nem jelenti azt, hogy a nő élvezi is vagy éppen kielégül annak során. Ez az, amit meg kell tanulni! S nem úgy, hogy minden előkészítés nélkül gyakorolja, aztán „majd csak belejön valahogyan…” A rossz kezdést, mint láttuk, nehéz helyrehozni.
Nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni a férfiak és a nők alkati különbségét! Már a tizenéves fiatalember is fejlett orgazmuskészséggel kezdi a nemi életet. Így legtöbbször nehézség nélkül kielégül már az első közösülésben – méghozzá nagyon is gyorsan. A nő orgazmuskészsége viszont ebben az életkorban legtöbbször fejletlen, még akkor is, ha néhányszor már önkielégítéssel kielégült.
Az önkielégítés mindenesetre jó kiindulási alap a szeretkezés tanulásában. Ha pedig nincs ilyen alap, akkor még nagyobb figyelmet érdemes fordítani az ún. pettingre, vagyis a közösülés nélküli szeretkezésre. Ebbe az egyszerű simogatástól és puszitól kezdve minden gyengédség beletartozik, ami a közösülésen kívül előfordulhat. Magától értetődik, hogy vannak egyszerűbb, könnyebb és bonyolultabb, nehezebb formái.
A tanulást pedig érthetően az egyszerűbb formákkal ajánlatos elkezdeni. Egy gátlásos nő is könnyen kipróbálhatja, jólesik-e neki a kézfogás egy rokonszenves férfival, esetleg a kézcsók (bár ez ma már nem divat). A következő lépés: jólesik-e az ölelkezés, a simogatás és a csókolózás. Ha ezeket nem tudja élvezni, akkor nem érdemes továbbmenni az intimitások terén. Ilyenkor vagy nem igazán rokonszenves a férfi, vagy a nő még nem képes élvezni a testi közeledés elemi módjait sem.
Először is az okokat próbáljuk tisztázni az ehhez hasonló esetekben. Egyetlen esetből persze nem szabad általánosítani. De ha már kétszer-háromszor próbálkoztunk ugyanazzal a partnerrel csókolózni, s még mindig nem élvezzük, akkor ideje a „hogyan tovább”-ról dönteni. Ha egyébként rokonszenves, s a kézfogás, futó puszi is jólesik, akkor valószínűleg gátlásosságunk okolható a pettingélvezet elmaradásáért.
Női orgazmus (női elélvezés) képessége szexuálterápiában fejleszthető, kialakítható. A női orgazmus legtöbbször elérhető a kívánt módon és intenzitással. A szex kielégületlenség káros lehet. A női orgazmus kiváltása, a női kielégülés módja, érzete… nem is olyan egyszerű és egyértelmű. Viták vannak a női orgazmus típusairól, módjáról, élményeiről… A női orgazmus zavar, vagy a gátolt női elélvezés gyógyítható speciálisan képzett szexuálterapeuták segítségével!
Ezt legjobb a partnerrel is megbeszélni (ami egy gátlásos nőnek nem kis teljesítmény!), s ügyelni, hogy csak olyasmi történjen, amit élvezni tudunk. Az sem baj, ha csak a kézfogás ilyen; ez esetben a tartós kézfogással, egymás kezének „vizsgálatával” és simogatásával kísérletezzünk. Ha ez már egyértelműen kellemes, a simogatást fokozatosan kiterjeszthetjük egymás arcára, hajára, karjára, majd lassanként más testrészeire is.
Közben az ölelést, az összesimulást és az arccsókokat is gyakorolhatjuk. Csak ez után következzen a tulajdonképpeni csókolózás és a fontosabb „erogén zónák” (például a mellek, combok és a nemi szerv környékének) simogatása. Ha mindezt élvezzük, akkor nyilván a szexuális izgalom is bekövetkezik, aminek jelei könnyen fölismerhetők (kipirulás, szívdobogás stb.). Ennek alapján a petting már kielégülést is eredményezhet!
A csikló ingerlése – Általában a nők legérzékenyebb ingerlési pontja. Az alapszabály, hogy az ingerlést csak bizonyos izgalmi szint elérése után szabad elkezdeni, akkor sem közvetlenül. Előzetesen a nő hasát gyengéden át kell simogatni, majd a combok belső felét, ezután a vénusz dombot, majd a nemi szerv külső részeit. Csak ezek után célszerű közvetlenül a csikló ingerlését megkezdeni.
A szeméremajkak gyengéd széthúzása után kitapinthatjuk a csiklót. Kezünk középső ujjával végig simogatjuk a csikló mindkét szárát, majd mikor érezzük a csikló megmerevedését ujjbegyünk lassú mozgatásával ingerelni kezdjük a csikló makkját. Közben időnként egy ujjbegynyi távolságra a hüvelybe is benyúlhatunk a csikló alatti részen, ami erősen növeli az ingerlés szintjét. A simogatásokat az izgalmi szint emelkedésével felváltjuk a középső ujj csiklón való rezegtetésével és így már rövidesen bekövetkezik a nő orgazmusa.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb! – 4. Női orgazmus hogyan tanulható meg az önkielégítés – A női élvezés petting és orgazmus.

Az eredeti cikk: A női orgazmus: Petting és élvezés © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Budapesti szexshop ajánló

Intim Center Szexshop kellékek és áruk férfiaknak és nőknek. Vásárolhatsz az üzletünkben személyesen, mert minden nap nyitva vagyunk (1052 Bp. Károly krt. 14.), vagy rendelhetsz a webáruházban. Megrendelésed 1-2 munkanapon belül postára adjuk postai utánvétellel. Diszkrét csomagolásba tesszük a megrendelt árut, így senki nem látja és tudja meg, hogy mit rendeltél!

Barbara Bucanon luxus szexbabaVezeték nélküli, vibrátoros tojás szivecske mintávalSzexi szobalány jelmezEgy pár gömb alakú súlyozott mellklipszVivianne realisztikus kéjnyílásokkal rendelkező szexbabaDouble Rotator, rugalmas, forgatható kétvégű dildó és vibrátorAnais, Chantal fantáziadús, erotikus tangaEEuaCurve masszírozó, kifinomult hölgyeknekG-pontos luxusvibrátor, mozgásérzékelővelJade luxus szerelembaba, realisztikus puncival, mellel, szájjalFreaky, elegáns és vadító tanga feketébenKhimera iskoláslány jelmezBőr farokgyűrű, bevállalósoknakVibe Therapy, lila, szilikonos gésagolyóBDSM bilincs kezdők számára4 gyűrűs farokketrec fémből és bőrből a bondage rajongóinakAnais Spice Up String, erotikus tanga fodrokkalVagina és klitorisz masszírozóBarry kék matrac, végbélnyílássalSelyem kötöző szettCottelli, fekete exkluzív combfixMagic Flesh, élethű rezgő vagina és végbélnyílásFekete combfix, csíkos szegéllyelJustin felfújható szexfiú, a tökéletes szeretőSymphony elegáns, játékos masszírozó vibrátorDuo Balls szívecskés gésagolyóDoctor Susie rezgő szerelembabaRoxana fekete, elegáns hálós kesztyűDesire Barbie fehér, szilikon luxusvibrátorSabrina Loveclone szerelembaba, élethű vaginávalMagic Flesh Rear Entry vagina és ánusz maszturbátor férfiaknakE7 wireless távirányítós, vízálló tojásLollipop Lolita felfújható szexbabaBig Roy, vízvezeték szerelő szexbaba, női igények kielégítéséreSzalagos, szexi necc combfix

Mellbimbóra csíptethető egy pár gömb alakú súlyozott mellklipsz – Vezeték nélküli, vibrátoros tojás szivecske mintával – Öltöztesd be a barátnődet vagy feleségedet,szexi szobalány jelmez – Vivianne realisztikus kéjnyílásokkal rendelkező szexbaba – Ha vibrátor vásárlás, akkor Double Rotator, rugalmas, forgatható kétvégű dildó és vibrátor – Freaky, elegáns és vadító tanga feketében – Vibe Therapy, lila, szilikonos gésagolyó – BDSM bilincs kezdők számára – 4 gyűrűs farokketrec fémből és bőrből a bondage rajongóinak – Barbara Bucanon luxus szexbaba – Anais, Chantal fantáziadús, erotikus tanga – E Eua Curve masszírozó, kifinomult hölgyeknek – G-pontos luxusvibrátor mozgásérzékelővel – Khimera iskoláslány jelmez – Jade luxus szerelembaba, realisztikus puncival, mellel, szájjal – Bőr farokgyűrű, bevállalósoknak – Selyem kötöző szett – Anais Spice Up String, erotikus tanga fodrokkal – Barry kék matrac, végbélnyílással – Vagina és klitorisz masszírozó – Magic Flesh Rear Entry vagina és ánusz maszturbátor férfiaknak – Sabrina Loveclone szerelembaba, élethű vaginával – Roxana fekete, elegáns hálós kesztyű – Desire Barbie fehér, szilikon luxusvibrátor – Szalagos, szexi necc combfix – E7 wireless távirányítós, vízálló tojás – Big Roy, vízvezeték szerelő szexbaba, női igények kielégítésére – Lollipop Lolita felfújható szexbaba – Magic Flesh, élethű rezgő vagina (pina) és végbélnyílás (popó) – Justin felfújható szexfiú, a tökéletes szerető – Fekete combfix, csíkos szegéllyel – Symphony elegáns, játékos masszírozó vibrátor – Doctor Susie rezgő szerelembaba – Cottelli, fekete exkluzív combfix – Duo Balls szívecskés szerelemgolyó, vagy más néven gésagolyó.
Sokan félnek elmenni egy szexüzletbe, pedig a személyes vásárlás sokkal jobb! Gyakori kérdés, hogy menjek vagy ne menjek?
– Jártam már ilyen helyen, s nem estek le a füleim kifelé jövet. Nincs ebben semmi. Pont olyan belül, mint egy vegyesbolt, a műszaki üzlet, vagy egy butik. A szex az élet természetes része. Ha meglát valaki, akkor mi van? Nem villog egy hatalmas tábla a kapuja felett, hogy te most azzal a céllal mentél be, hogy rádió-távvezérelt vibrátort, meg izolációs maszkot vegyél a barátnődnek, aki veled egynemű, és 40 évvel idősebb. Lehet ilyen helyen csini bugyit, kombinét is kapni, vagy óvszert, de talán még terhességi tesztet is. Ezen felül még lehetsz ott takarító, mehetsz marketing munkát megbeszélni…
– Voltam már szexshopban egyszer… Nem volt ciki, de tény, hogy kicsit feszengtem. Jóllehet 45 éves férfi vagyok… De határozottan nem ciki.
– Pikáns titkot árult el magáról Victoria Beckham. Az egykori Spice Girl meglehetősen gyakori vendége a szexshopoknak. Sőt, mi több, azt se rejti véka alá, mit szokott a kosarába tenni. Lehet találgatni, úgyse fogják kitalálni! Itt szerzi be a cipőfényt toronymagas topánkáihoz. “Szexshopba kell menni, ha valaki olyan cipőfényt akar, mint amit én használok.” – mondja.
– Olvastam, hogy szív- és cukorbeteg, valamint potenciaproblémákkal küszködő férfiak körében népszerű a vákuumpumpa. A gumibabák sorsa az évek során megváltozott: ezeket a szájukat igencsak jellegzetes módon tartó műanyag babákat sokan hazaviszik, de főképp a legénybúcsúk közkedvelt eszközeivé váltak. A péniszre húzható feltétek vastagítanak, hosszabbítanak, gyöngyösek, vagy rezegnek is itt kaphatók, úgyhogy szexkelléket szexüzletben kell megvenni.

Az eredeti cikk: Budapesti szexshop ajánló © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Maszturbálás, maszturbáció

A maszturbáció, az önkielégítés jót tesz a testnek és a léleknek is egyaránt. Az emberek ez által sokkal kényelmesebben érezhetik magukat a bőrükben. Nem beszélve arról a nagy hasznáról, hogy így 100%-ig biztosak lehetünk abban, hogy nem kapunk el semmilyen szexuális úton terjedő betegséget, és nem is leszünk terhesek. Maszturbálást végezheted kézzel, vagy segédeszközzel. Ehhez pár gyakorlati tanács. Ha szexshopban veszel segédeszközt, jobb ha személyesen vásárolsz szexüzletben, hogy a valós méretet, tapintást érzékeld. Ha szégyenlős vagy, vagy nincs a közelben szexshop, akkor rendelj szex webáruházból interneten.

dildoval_masztizik_a_csaj

A maszturbáció azonban másra is jó. Segít felfedezni testünket. Megtudhatjuk, milyen érzések izgatnak fel, és azt is, hogy hogyan érhetünk el orgazmust. Ugyanakkor sokkal kényelmesebben érezheted magadat szex közben azáltal, hogy tudod, hogy neked mik a vágyaid, és így sokkal jobban tudsz figyelni a partneredre is. Segít jól érezni magad, erősíti a szexuális életedet, segít az embereknek felfedezni saját testüket, növeli az orgazmus elérésének esélyét, fejleszti a kapcsolatotokat szexuális téren, segít az alvásban, javítja az énképet, az önbecsülést, csökkenti a szexuális nyomást, megvéd a betegségektől és csökkenti a stresszt. Szextippek és szextanácsok teljes bejegyzés itt, és témakörönként cikkek itt:
Önkielégítés cikksorozat előszó és a Maslow piramis – A szexualitásban érzett szégyenérzet és bűntudat – Az önkielégítés, a maszturbálás (maszturbáció) vallási megközelítése – A gátlások feloldása szavainkkal – A meztelenség és tabuk – A maszturbálás két fő esete – Kötelező kielégíteni magamat – A maszturbáció szerepe – Az önkielégítés gyermekkorban – Önkielégítés és családi háttér szerepe – A párom önkielégít, mit csináljak – A lenyugvó nap ereje, önkielégítés és szex idősebb korban – Az orgazmus tudnivalóiról általában, férfi és női orgazmus – Fantáziák, és hangulat – Sexchat, camsex maszturbáláskor – Önkielégítős napok – Intim szőrtelenítés – Piercingek erotikus testékszerek – A önkielégítés gyakorisága és szerepe – A pornó szerepe a maszturbációban és szexuális életünkben – Ha megzavarnak vagy rádnyitnak szex vagy maszturbálás közben – Síkosítók és masszázsolajak a szexben és önkielégítésben – A szexuális segédeszközökről általában – Szexshop kelllékek, passzív szexuális segédeszközök – Vibrátorok fajtái és működésük – A vibrátorok anyaga fontos a vásárlásnál – Szexshop vásárlás előtti szempontokhoz tippek – További szexjátékszer tippek, és tudnivalók – Páros maszturbáció – Maszturbáció, önkielégítés szokatlan helyen – Intim torna mindenkinek kell – A férfi nemi működése – Amit a tesztoszteronról tudni kell – Éjszakai magömlés – Merevedési zavarok – A fityma szűkülete, gyógyítása és körülmetélés – A férfi nemi szervek, a pénisz részei, és működése – Az izgatási technikák fiúknak és lányoknak – A vőlegény betegség fájdalmas is lehet – Auto fellácio az önszopás – Prosztata masszázs és anális játékok – Egyéb segédeszközök férfiaknak és nőknek – Amilyen szexuális segédeszközök szóba jöhetnek neked – Az önkielégítés megszokott és izgalmas helyszínei – Pár gyakorlati tanács a maszturbáláshoz – Tudnivalók a spermáról – A sperma, vagyis az ondó íze – A sperma mennyisége – A sperma tisztítása, egészséges ondó – A sperma minőségének ellenőrzése – A sperma lövellés módjai – A magömlés kontrollálása – Férfi higiéniás tudnivalók – Az önkielégítésről lányoknak – A női test működése, a nemi szervek – A punci (pina, suna, vagina…) tudnivalók a női nemi szervről – A mellbimbó és izgatási módjai – A női test nemi működése – Férfi és női nemi hormonok – A menstruáció, a terhesség és az önkielégítés – Maztizós helyszínek lányoknak és nőknek – Az izgatás lehetséges módjai – A hüvely izgatása – Az orgazmus elérése – Női magömlés squirting – Testhelyzetek szóló élvezetekhez – Segédeszközök maszturbáláshoz, szexhez, és páros játékokhoz is – Anális játékok egyedüli szexnél, útmutató lányoknak is – További gyakorlati tippek maszturbáláshoz – Önkielégítésnél ezekre is figyelj, tanácsok és tippek – A fantázia és a mentális orgazmus.

Az eredeti cikk: Maszturbálás, maszturbáció © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből

Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből. Ha szexshop erotikus kellékről bővebb információt szeretne kapni a termékről akkor kattintson a termék képére vagy nevére. Ekkor a termék oldalára jut el, ahol a termékről részletesebb tájékoztatást kaphat. Ezt megvásárolhatja úgy hogy megrendeli a wehshopban, vagy az üzletünkben ami minden nap nyitva tart megtekintés és kipróbálás után személyesen megvásárolja. Az aktuális ajánlott szex cikkek:
Desire Barbie luxus, multifunkciós vibrátor, Extravagáns harisnya a Cottelli Collection cégtől, Gary B szexpasi – Rózsaszín nyuszis tojásvibrátor és csiklóizgató egyben – Tenga 3D maszturbátorok

STU Stemina Fleshligh arany színű péniszedző, maszturbátorToyJoy hármas vibrációs tojás távirányítóvalPerrine játékos cicaruha a Livco Corsetti kollekciójábólCherri, a katonai szexbabaKompakt kézi csiklómasszírozó hosszú utazásokhozAnal Stimulator, fekete, zselés prosztata masszírozóLivco Riona, érzéki fekete cicaruhaPuding rózsaszínű, 3 db-os vibrációs golyó a ToyJoy-tólLivCo Corsetti Zuri, egy új, lélegzetelállító cicaruhaHobbit Holly felfújható mini szexbabaPuding rózsaszínű, 3 db-os vibrációs golyó a ToyJoy-tólLoveclone száj maszturbátorFleur, a legédesebb szobalány, szexbabaHosszú, fekete lakk kesztyűLoveclone RX anyagú, szuper realisztikus punciTrigger Travis felfújható, néger szexbabaSzexi tanítónéni jelmez a Chilirose-tólToyJoy Esprit D Amour vibrációs tojás, türkiz színbenFirst Love hármas gésagolyó Kegel-gyakorlatokhozAndromeda tangaMini Dirty Old Man szexbaba, annak, aki az öreg pasikara izgulRózsaszín nyuszis tojásvibrátor és csiklóizgató egybenWet Naturals, dúsított, víz alapú síkolsító gélAgave szexi tangák a LivCo kínálatábólRee Happy Single vibrátor, negro feketében, kezdőknekPascal felfújható manöken szerelembabaLivco Artemida szexi, ízléses testharisnyaTenga 3D maszturbátorokCotelli szatén hosszú kesztyű piros színbenTCB Taking Care of Business vízálló vibrátorWet Silky Supreme prémium síkolsító gél, érzékeny bőrreRee single, zöld, függőlegesen erezetes vibrátorExtravagáns harisnya a Cottelli Collection-tőlGary B szexpasiRegal Vibe ízléses csiklóizgatóDesire Barbie luxus, multifunkciós vibrátorCottelli Collection, erotikus nyitott harisnyaFeljfújható nagyi szerelem babaOdeco 12 sebességű, dupla tojásos vibrátorLady Finger, multisebességes minivibrátorIker szexi szexbabák, ha már egy felfújható guminő nem elégSheila, Chicago szexi fefújható rendőrbabája, guminőjeVízálló, tojásdad formájú vibrátoros játékszerEgészalakos, vadító testharisnya, Livia Corsetti kollekciójábólTeeler G-pontos, egy ujjal vezérelhető vibrátorMini, felcsatolhatós pillangó, nőknek, hölgyeknekCottelli Collection, erotikus nyitott harisnyaFeljfújható nagyi szerelem babaOdeco 12 sebességű, dupla tojásos vibrátorLady Finger, multisebességes minivibrátorIker szexi szexbabák, ha már egy felfújható guminő nem elégSheila, Chicago szexi fefújható rendőrbabája, guminőjeVízálló, tojásdad formájú vibrátoros játékszerEgészalakos, vadító testharisnya, Livia Corsetti kollekciójábólTeeler G-pontos, egy ujjal vezérelhető vibrátorMini, felcsatolhatós pillangó, nőknek, hölgyeknekFelcsatolható vibrációs péniszBig John cowboy baba levehető pénisz vibrátorralÉletnagyságú kalóznő szerelembaba

Cotelli szatén hosszú kesztyű piros színben – Pascal felfújható manöken szerelembaba – Mini Dirty Old Man szexbaba, annak, aki az öreg pasikara izgul – Livco Artemida szexi, ízléses testharisnya – Wt Silky Supreme prémium síkolsító gél, érzékeny bőrre – Ree single, zöld, függőlegesen erezetes vibrátor – Andromeda tanga – TCB Taking Care of Business vízálló vibrátor – Életnagyságú kalóznő szerelembaba – Felcsatolható vibrációs pénisz – Wet Naturals, dúsított, víz alapú síkolsító gél – Agave szexi tangák a LivCo kínálatából – First Love hármas gésagolyó Kegel gyakorlatokhoz – Big John cowboy baba levehető pénisz vibrátorral – ToyJoy Esprit D Amour vibrációs tojás, türkiz színben – Odeco 12 sebességű, dupla tojásos vibrátor – Feljfújható nagyi szerelem baba – Cottelli Collection, erotikus nyitott harisnya – Ree Happy Single vibrátor, negro feketében haladóknak és kezdőknek – Loveclone RX anyagú, szuper realisztikus punci, vagy köznyelven pina, suna – Trigger Travis felfújható, néger szexbaba – Szexi tanítónéni jelmez a Chilirose cégtől – Hosszú, fekete lakk kesztyű – Mini, felcsatolhatós pillangó, nőknek, hölgyeknek – Teeler G-pontos, egy ujjal vezérelhető vibrátor – Iker szexi szexbabák, ha már egy felfújható guminő nem elég – Lady Finger, multisebességes minivibrátor – Egészalakos, vadító testharisnya, Livia Corsetti kollekciójából – Sheila, Chicago szexi fefújható rendőrbabája guminője – Vízálló, tojásdad formájú vibrátoros játékszer – Puding rózsaszínű, 3 db-os vibrációs golyó a ToyJoy-tól – Hobbit Holly felfújható mini szexbaba – LivCo Corsetti Zuri, egy új, lélegzetelállító cicaruha – Loveclone száj maszturbátor – STU Stemina Fleshligh arany színű péniszedző maszturbátor – ToyJoy hármas vibrációs tojás távirányítóval – Perrine játékos cicaruha a Livco Corsetti kollekciójából – Cherri, a katonai szexbaba – Kompakt kézi csiklómasszírozó hosszú utazásokhoz – Anal Stimulator, fekete, zselés prosztata masszírozó – Livco Riona, érzéki fekete cicaruha – Fleur, a legédesebb szobalány, szexbaba Fleur, a legédesebb szobalány, szexbaba.
A választék az egyszerűbb erekció-gyűrűktől a komplikáltabb és összetettebb művaginákig és vibrátorokig terjed, megtalálható minden a sex shopban, ami az izgalomhoz szükséges lehet. Például a péniszgyűrűk, hosszabbítók: Minden férfinek ajánlatos, aki erekcióját szeretné az egekig fokozni! Aktívabb, hosszabb együttlét, valamint teljesebb szex. Különösen szeretnénk felhívni a figyelmet a nagyon puha, rugalmas, zselés vagy szilikonos anyagból készült péniszköpenyekre: a kiálló kis pálcikák, gömbök a nő hüvelyfalát eddig még soha nem látott módon stimulálják, miközben enyhén szorítják a péniszt. Ez a sex shopban kapható termék mindkét fél számára felejthetetlen élményt nyújt! Nature skin: Szexi kiegészítőt szeretnél, de eleged van a mű dolgokból? A legjobb helyen keresgélsz a sex shopban, hiszen a Nature Skin anyaga maximálisan a valódi bőr érzetét kelti, ezzel biztosítva az áhított extázist. Ma már ebből a fantasztikus anyagból a normál és speciális anál vibrátorok mellett egyéb kiegészítőket is készítenek, mint például normál és dupla dildót, butt plug-ot. A budapesti szexshop további termékajánlóit itt nézheted meg: ez a 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1.

Az eredeti cikk: Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexshop bevásárlás – első élmények az Intim Center szexshopjában

Kezdetben féltem. Elmondhatom, hogy nem vagyok egy belevaló nő, aki csak úgy besétál egy ilyen erotikus shopba, de csak összeszedtem a bátorságom, és félretéve a szerénységem, bementem a rég áhított helyre, egy budapesti szexüzletbe. Tulajdonképpen az embert hajtja a kíváncsiság, vajon hogyan is néz ki egy szexbolt, hogyan is kell elképzelni a termékeket, vajon nekem melyik felelne meg?

szexshopban_vibratort_valaszt_a_lany

Természetesen nem egyedül voltam. Barátnőm, aki sokkal merészebb, olyan domina alkat elkísért, hogy ha már úgyis mennék én is körbenézni, velem jön és vásárol pár kifogyóban lévő terméket, vagy egy új csillogó szexkelléket a gyűjteményébe.
sexshop_szexi_fehernemukAz Intim Center szexüzletét barátnőm ajánlotta. Ő már többször vásárolt ott, pedidig online webshopja is van. Érvként a nagy kínálatot, központi elhelyezkedését, a férfi és női eladók kedvességét hozta fel példának. Nekem az tetszett, hogy nem annyira kirívó, egy régi típusú bérházban helyezkedik el. Diszkrét, így nem kell attól tartanom, hogy az utcán mindenki összesúg a hátam mögött, hova is jöttem. Első benyomásra a bolt két nagy részből áll. Van egy videós, dvd-s kínálat, és még egy ugyanakkora terület, amin több ezer termék van felakasztva, polcokra, tematikusan elhelyezve a vásárlók, nézelődők számára. A dvd kínálat is több ezer film lehetett. Mivel igazából nem filmet nézni jöttünk, ezt csak elraktározom, mint hasznos információt. szexshop_szexpatika_es_szexualis_segedeszkozok_budapestNézelődés közben azért észrevettem, hogy egy a szexi termékektől elzárt folyósói részbe több, kabinszerű piros ajtót lehet látni. Éppen amikor odapillantottam akkor ment be egy az egyikbe az előbb még videót nézegető úriember. Így rájöttem, nem csak kölcsönző, de szexfilm néző helységek is vannak. De térjünk rá arra, amiért jöttem. Megfigyeltem az előző vásárlót, aki nagyon rutinosnak tűnt. Úgy voltam vele, hogy aki ide betér, pontosan tudja mit akar. Nekem fogalmam sem volt. Barátnőm egyből a hatalmas, több szekrényes vibrátorokat kezdte el vizsgálni, sőt ehhez egy kedves eladótól segítséget is kapott. A fiatal hölgy szerint a megfelelő vibrátor kiválasztásánál fontos olyat találni, ami izgató, aminek szórakozásával jól érzi magát. A sok különböző, G-pontos, csiklóizgatós, halk, forgófejes, zselés, felfújható, felcsatolható, anális, akkumulátoros vibrátor közt én már rég elvesztettem a fonalat, de pont ezért jöttek hozzám is segíteni, szextanácsokat adni az ott dolgozók. Egyszerűen hatalmas ez a kínálat. Nem is gondoltam volna. A nyüzsgő színek, vidám polcok élettel telítik meg a helységet. Minden formában és méretben volt választék. Drága és nem drága verziók, fejlettebb maszturbációs eszközök, egyedi vibrátorok férfi és női vágyaknak is.

sex_shop_budapest_Intim_Center_Karoly_krt_14

Sokat állhattam én is a vitrinek előtt, míg döntöttem végül melyik illik hozzám. 4-5 termékkel szemeztem. A legfontosabb, amit tőlem is kérdeztek, hogy milyen fajta az, ami tetszik? Használtam-e már vibrátort? Szoktam-e maszturbálni? Pénisz alakúhoz ragaszkodom-e? Milyen anyag tetszene? A mérhetetlen kínálatból többet is megmutogattak, elmondták nekem, milyen praktikusak, melyiket szokták szeretni, melyik fajta miért is jó. Ezek után választottam egyből kettőt is ezekből a felnőtt játékszerekből. Egy egyszerűbbet, és egyet, csak a móka kedvéért. A vibro pénisz, amit először kinéztem merész fazonú, kicsit trükkösebb beállítású. Reális tapintását meg is mutatták, akkor szerettem bele. Talán ő lehet a társam, ő megér egy próbát. Gondoltam magamban. A másik egy igazi mini, kecses, vékony fazonú volt, amellyel kísérletezhetek. Egy igazi kaland lehet a hálószobámba. Már alig várom, hogy kipróbálhassam. Ekkor egy fél pillanatig az anális verziókon is elgondolkodtam.
Miután már megvoltak a kiszemelt példányaim, elsétáltam a fehérneműk közt is. A szexi rucik izgatták a szex fantáziám: gyönyörű latex és pamut, csipkés, és selymes tapintású ruhák, szexi bugyik, tangák, harisnyák. Sőt ki tudja még mi minden, amit észre sem vettem. Mind-mind ott levő termék fokozhatná a szexuális életemet. Úgy éreztem magam, akár egy felnőtt játékboltban. Annyira elmerültem a sok látnivaló – szexi társasjáték, szexkészlet, péniszgyűrűk, pillangók, orális izgatók – között, hogy észre sem vettem, hogy a barátnőm azóta már be is vásárolta a neki kellő rezgő kényeztetőt, anális tágítókat, S/M kikötöző szettet és az először saját önkielégítésére kiszemelt forgófejes vibrátorát. Sőt az éppen aktuális párjának is vett potencianövelő tablettákat, és óvszereket.
Ezek után én is úgy döntöttem, megyek fizetni. Természetesen még a válogatásnál mindkettő vibrátort egy külön pultnál kibontották, megmutatták hogyan állítsam be, hogyan működik, mit kell tekernem, megnyomnom rajta, hogy erősebben vagy éppen gyengébben kényeztessen. Tettek bele elemeket, így a rezgési szinteket is megismerhettem. A praktikus útmutatás, személyes segítségnyújtás is kellemes meglepetés volt számomra. A teljesség kedvéért elmondták a tisztítási, tárolási utasításokat is a szexuális játékszer karbantartásához. Ezeknek megfelelőn még a pénztárhoz menet egy víz alapú síkosítót és pár csere elemet is kértem a fekete, elegáns zacskómba, mellyel nem taláűltam már vészesnek a haza felé vezető utat sem, hisz senki nem tudhatja, mi rejlik benne. Így utólag nem is tudom mi tartott eddig vissza attól, hogy benézzek, körbenézzek, vegyek magamnak pár szex terméket, önkielégítő segédeszközt, dildót. Hiszen nincs benne semmi különleges, hétköznapi dolog, hogy az ember vágyik arra, hogy megfűszerezze a hétköznapi estéket. Egyet ígérhetek ezek után. Ha legközelebb is arra járok, benézek az Intim Center szexüzletébe egy-egy erotikus szextermékért. Vagy az is lehet, hogy meglepem magam esetleg egy szexhintával? Erre azért még alszom egyet, de tippként szívesen ajánlom a shopot akár férfiaknak és nőknek, pároknak is az Intim Center-t én is, mert most már tudom milyen egy remek hely! Megsúgom pontos címét: Budapest, Károly krt. 14.

Az eredeti cikk: Szexshop bevásárlás – első élmények az Intim Center szexshopjában © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Ajánló sexshop erotikus segédeszközökből

Nem csak szingli nők vagy facér férfiak nyúlnak különböző segédeszközökhöz, egyre több pár is így dobja fel a szexuális együttlétet. Vannak, akik előszeretettel használják elő- vagy utójátékhoz, de olyanok is akadnak, akik azt mondják, ahhoz, hogy izgalmas maradjon a nemi életük, nekik semmi szükségük sincs ezekre a játékszerekre. Ízlések és pofonok, ha azonban kipróbálnánk valami újat, ezek az eszközök nagy segítségünkre lehetnek.
Egy sexshop áru lehet színes, méretes, világító fütyülő, izgő-mozgó vagy vibráló, sőt, még ejakuláló is, a különböző szexuális segédeszközök piaca majdhogynem teljességgel feltérképezhetetlen, mégis egyre többen használják őket. Erotikus ajándékok, vagy önkielégítéshez szexuális segédeszközök ajánlója.
Nyugodtan fogjuk kézen a párunkat és vigyük el a legközelebbi szex shopba, vagy ültessük le a számítógép elé, és keressünk egy szimpatikus webáruházat ahol együtt kiválaszthatjuk, amire szükségünk van. Így azon kívül, hogy nagyon jól szórakozhatunk, tényleg átbeszélhetjük, hogy mit szeretnénk, vagy akár új ötleteket is gyűjthetünk. Bonyolultabb a helyzet, ha párunk ódzkodik a dologtól, mondván „őt” nem helyettesítheti egy tárgy, ilyenkor nyugodtan magyarázzuk el neki, hogy ez nem helyette, hanem mellette van, ami nemcsak nekünk, hanem mindkettőnknek örömet szerezhet. Termékbemutató az Intim Center szexshop üzlet vagy webáruház választékából.

Jester vibrátoros prosztatamasszírozóChiliRose szexi hálóingLulu 7 funkciós szilikon vibrátor, extra kényeztetésekhezToyJoy luxus üvegdildóChilirose vadító domina öltözékPárizsi szenvedély, gyöngyös maszturbátorFelcsatolható vibrátor szexuális kielégüléshezG-pontos luxus üveg dildóJesse Jane Fleshlight maszturbátor, egy igazi pornósztár után formázvaEro Long power marathon spray férfiaknak 50 mlErotikus és merész szexi miniruha a Chilirose kínálatábólLoveHoney Sqweel orális szex stimulátorLuxus üvegdildó női-és férfi G-pont izgatáshozFelcsatolható, latex, G-pont izgató vibrátorTávirányítós, zebra csíkos bugyi hüvelyi élvezetekhezChilirose pókhálós, extrém szexi bodyRocks-off prosztata masszírozóHússzínű felcsatolható műpénisz herékkelFleshlight Vibro, vibrátoros maszturbátor, superskin anyagRock Chick csikló- és G-pont izgatóHálós, átlátszó szexi mini-ruha a Chilirose-tólJenna Haze Fleshlight maszturbátor, egy igazi pornósztár után formázvaChilirose fekete, erotikus csipkés bodyVirtual Desire felcsatolható rezgő készlet kiegészítőkkelJátékos óvszerszett ajándékbaK-Y víz alapú síkosító gél, punci szárazság ellen, 82 gVadító fekete cicamaszkPamela, bögyös szexbabaVibe Therapy exkluzív kéjgolyó, Limited EditionPéniszes vízipisztolyCsillogó ezüst mellbimbóékszer, kék kövekkelChest Choker szexbaba hatalmas dudákkalJátékos óvszerszett ajándékbaPenthouse Collection lila mini csiklóizgatója, finom kényeztetésekhezBeyonce popsztár, 3 lyukú szerelembabaLivco Jade erotikus, egész alakos cicaruhaCicis számítógép egér laptophoz, asztali Pc-hez, USB-sVibe Therapy exkluzív kéjgolyó, Limited EditionPenis Marathon spray, nemi aktus meghosszabításáraLivco Valencia nyitott, kétrészes fehérnemű szettMayumi kedves, egzotikus ázsiai szerelembabaTulipán alakú csiklómasszírozóPenthouse Collection lila mini csiklóizgatója, finom kényeztetésekhezPotpourri Splendor luxus, uniszex vibrátorNeon P-Spot prosztataizgatóIcicles No.26 anális üveg tágítóCicis és kukis lufik fergeteges bulikraSzínes péniszgyűrűk és mandzsetták készletben, 6 dbOdeco dupla motoros luxus vibrátorPillangós, csiklóizgatós péniszgyűrű, kivehető tojásvibrátorralTenga Air Cushion Cup, légpárnás mechanizmusú férfi maszturbátor

Penis Marathon spray nagyon jó a nemi aktus meghosszabítására – Livco Valencia nyitott, kétrészes fehérnemű szett – Mayumi kedves, egzotikus ázsiai szerelembaba – Tulipán alakú csikló masszírozó – Penthouse Collection lila mini csiklóizgatója, finom kényeztetésekhez – Beyonce popsztár, 3 lyukú szerelembaba kiváló minőségű szexbaba – Livco Jade erotikus, egész alakos cicaruha – Cicis számítógép egér laptophoz, asztali Pc-hez USB-s – Vibe Therapy exkluzív kéjgolyó, Limited Edition – Péniszes vízipisztoly – Csillogó ezüst mellbimbóékszer kék kövekkel – Chest Choker szexbaba hatalmas dudákkal – Játékos óvszerszett akár ajándékba – K-Y víz alapú síkosító gél kirűnő termék punci szárazság ellen – Vadító fekete cicamaszk – Pamela, bögyös szexbaba – Hússzínű felcsatolható műpénisz herékkel – Fleshlight Vibro, vibrátoros maszturbátor, superskin anyag – Rock Chick csikló- és G-pont izgató – Hálós, átlátszó szexi mini-ruha a márkája Chilirose – Luxus üvegdildó női-és férfi G-pont izgatáshoz – Felcsatolható, latex, G-pont izgató vibrátor – Távirányítós, zebra csíkos bugyi hüvelyi élvezetekhez – Chilirose pókhálós, extrém szexi body – Rocks-off prosztata masszírozó – Jenna Haze Fleshlight maszturbátor, egy igazi pornósztár után formázva – Chilirose fekete, erotikus csipkés body – Virtual Desire felcsatolható rezgő készlet kiegészítőkkel – Jesse Jane Fleshlight maszturbátor, egy igazi pornósztár után formázva – Ero Long power marathon spray férfiaknak 50 ml-es kiszerelésben – Erotikus és merész szexi miniruha a Chilirose kínálatából – LoveHoney Sqweel orális szex stimulátor – Chilirose vadító domina kellékek és öltözék – Párizsi szenvedély, gyöngyös maszturbátor – Felcsatolható vibrátor szexuális kielégüléshez – Extra vagina izgató a G-pontos luxus üveg dildó – ChiliRose szexi hálóing – Jester vibrátoros prosztata masszírozó – Lulu 7 funkciós szilikon vibrátor, extra kényeztetésekhez – ToyJoy luxus üvegdildó – Színes péniszgyűrűk és mandzsetták készletben 6 db – Odeco dupla motoros luxus vibrátor – Pillangós, csiklóizgatós péniszgyűrű, kivehető tojásvibrátorral – Tenga Air Cushion Cup, légpárnás mechanizmusú férfi maszturbátor – Potpourri Splendor luxus, uniszex vibrátor – Neon P-Spot prosztataizgató – Icicles No 26 anális üveg tágító – Cicis és kukis lufik fergeteges bulikra.
Bármilyen segédeszközt is szeretnénk használni, ügyeljünk rá, hogy az megbízható, leellenőrizhető forrástól származzon, kizárólag bontatlan csomagolásban vásároljunk bármit is! A fertőzések megelőzése érdekében figyeljünk arra, hogy használat után mindig tisztítsuk meg az eszközöket, hiszen láthatatlan baktériumok telepedhetnek meg rajtuk, amiktől igen csúnya betegségeket lehet összeszedni. Ha ezeket az alapszabályokat betartjuk, garantáltan örömünket leljük majd bennük – na meg persze egymásban. A Károly krt 14. sz alatti budapesti szexuális segédeszközöket és pornófimeket, DVD-ket áruló üzlet, további ajánlóit itt nézheted meg: 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1.

Az eredeti cikk: Ajánló sexshop erotikus segédeszközökből © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexshop, felnőtt játékszerek

sex_shop_uzletben_ket_no_nem_tud_valasztaniAz Intim Center szexshop üzletben vagy a webshopban a szexuális játékok és kellékek széles választékával találkozhatunk. A pornófilmek és szexújságok garmadája közül választhat az érdeklődő, jó nagy a választék a szexshopban. Az intim kellékek boltjában magyar filmeket is árusítanak, ezeket többnyire férfiak vásárolják. Pedig szakértők szerint a nők izgalmi állapotára is jótékonyan hat: megkönnyíti és gyorsítja az orgazmus elérését. De csak a lágyabb pornó. A kemény többnyire undort, ellenérzéseket vált ki a nőkből. Jó lenne ha női és férfi filmeket lehetne kapni. A nem kívánt terhességet és a különböző nemi úton terjedő betegségeket megelőzendő sokféle óvszert is árulnak, sokkal nagyobb választékban, mint a “normális” boltokban. Van itt fluoreszkáló, ízesített, piros, arany és fekete, és sorolhatnám. Érdekességek: szexbaba vagyis guminő, vákumos erekciófokozó pumpákpéniszgyűrűk. Ha hajlandóak vagyunk valamivel feldobni szexuális életünket, mondjuk azzal, hogy válaztunk valami mindkét partnernek elfogadható szexjátékot, akkor a vágy fenntartható.
A cikkre leginkább jellemző cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , … A teljes cikket itt olvashatod el.

Az eredeti cikk: Szexshop, felnőtt játékszerek © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Önkielégítésről lányoknak, hogyan kell maszturbálni

no_masztuirbalNagy valószínűséggel te is önkielégítesz, de legalábbis szeretnél, és érdekel a lehetőség. Benned is van tesztoszteron, igaz jóval kevesebb, de az ösztrogén hormon is erős nemi hormon. Te is igazi erotikával csordultig töltött ember vagy, mint a fiúk.
Próbáld ki most! Fél kézzel nyisd szét a szeméremajkaidat, a másik kezeddel pedig dörzsölgesd a csiklódat. A széthúzott szeméremajkak miatt a bőr megfeszül, így a kellemes érzés felerősödik.
Az éhség mértéke alkati kérdés, de erősen jelentkezik nálad is. Ha tehát nagyon kívánod a szexet, és gyötör a vágy, akkor nyugodtan önkielégíts, és csillapítsd! Hogyan kell maszturbálni? Fekve, állva, ülve, fantáziálgatva vagy sem, pornográf anyagokat olvasva vagy nézegetve, párnák, ujjaink, vibrátor használatával… Egyszóval mindegy, csak örömet okozzon. Itt nincs jó és nincs rossz – csak az számít, hogy minél jobban beindulj. Az orgazmus eléréséhez számos főbb zónára is koncentrálhatsz: a csiklóra, a hüvelyre, a G-pontra, az A-pontra és a húgycsőre…  Az alábbi fogalmakkal ismerkedhetsz meg: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , a téma folytatásaként a teljes cikket elolvasva itt.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Önkielégítésről lányoknak, hogyan kell maszturbálni © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Intim Center ajánló Szexshop árukból

Erotikus ajándék, vagy önkielégítéshez szexuális segédeszközök ajánlója. Termékbemutató az Intim Center szexshop üzlet vagy webáruház választékából.

Fetish Fantasy Elite felcsatolhatós műpénisz páros szexjátékhozVénusz pénisz távirányítós pillangó, izgató karokkalPussy Awakener, élethű anyagú maszturbátor masszázsgolyókkalLifeStyles Ribbed, bordázott óvszer 3 dbLifeStyles Original óvszer, 3 dbIcicles No.17 virágos lágy vonalú üveg didló10 funkciós prosztata stimulátor férfiaknakKukis és cicis plüss papucsÖntapapdós, ezüst színű mellbimbóékszerKey Comet Wand, G-pontos exkluzív dildó, hölgyek kielégítéséreRilaco fekete óvszer, 4 dbLifeStyles Ultra Thin óvszer, 3 dbOdeco szilikonos exkluzív, karcsú vibrátorBad Kitty intim és szexi, ragasztható mellbimbó csillagokPink Riderz felcsatolható, vibrátoros műpénisz örömszerzéshezTenga Soft Tube Cup, puha férfi maszturbátorNew Magic Ring szilikonos farokgyűrű, 6 féleFetish Fantasy Elite felcsatolható, pénisz kialakítású dildóValódi ezüst mellbimbó ékszerIcicles No.22 vidám, pénisz formájú üveg didlóSzivecskés jégkockatartó, jégkocka készítőPénisz mérceChily Rose szexi mini cicaruhaBathmate Hercules átlátszó hidrotechnológiás péniszpumpaToy Joy Dragonfly pillangó, dupla vibrációs kielégüléshez, nőknek kifejlesztvePénisz végű színes szívószálak női koktélpartikhozExkluzív megjelenésű üveg dildó különleges csiklóizgatóvalHajlékony, többfunkciós prosztata stimulátor Dr. Joel Kaplan tervezésévelErotikus rezgő bugyiVilágítós kukis pohárSzuper feszes maszturbátor, vagina- és végbélnyilássalOdeco exkluzív, gömbfejű vibrátor klitorisz izgató karral

Erotikus vibrációs, rezgő bugyi – Világítós kukis pohár – Szuper feszes maszturbátor, vagina- és végbélnyilással – Odeco exkluzív, gömbfejű vibrátor klitorisz izgató karral – Toy Joy Dragonfly pillangó, dupla vibrációs kielégüléshez, nőknek kifejlesztve – Pénisz végű színes szívószálak női koktélpartikhoz – Exkluzív megjelenésű üveg dildó különleges csiklóizgatóval – Hajlékony, többfunkciós prosztata stimulátor Dr. Joel Kaplan tervezésével – Fetish Fantasy Elite felcsatolható, pénisz kialakítású dildó – Valódi ezüst mellbimbó ékszer – Icicles No.22 vidám, pénisz formájú üveg didló – Szivecskés jégkockatartó, jégkocka készítő – LifeStyles Ultra Thin óvszer, 3 db-os csomag – Odeco szilikonos exkluzív, karcsú vibrátor – Bad Kitty intim és szexi, ragasztható mellbimbó csillagok – Pink Riderz felcsatolható, vibrátoros műpénisz örömszerzéshez – LifeStyles Original óvszer, 3 db-os dobozban – Icicles No.17 virágos lágy vonalú üveg didló – 10 funkciós prosztata stimulátor férfiaknak – Kedves ajándék a kukis és cicis plüss papucs – Öntapapdós, ezüst színű mellbimbó ékszer – Key Comet Wand, G-pont izgató exkluzív dildó hölgyek kielégítésére – Rilaco fekete óvszer 4 db dobozos – New Magic Ring szilikonos farokgyűrű, 6 féle formában – Farok méret megállípításáho, pénisz mérce – Chily Rose szexi mini cicaruha – Bathmate Hercules átlátszó hidrotechnológiás péniszpumpa – Tenga Soft Tube Cup, puha férfi maszturbátor – Fetish Fantasy Elite felcsatolhatós műpénisz páros szexjátékhoz – Vénusz pénisz távirányítós pillangó, izgató karokkal – Pussy Awakener, élethű anyagú maszturbátor masszázsgolyókkal – LifeStyles Ribbed, bordázott óvszer 3 db – További ajánlókat nézhetsz itt 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1.

Az eredeti cikk: Intim Center ajánló Szexshop árukból © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Önkielégítéshez szex segédeszközök férfiaknak és nőknek

szex_eszkozok_maszturbalashozEgy új vizsgálat szerint a tinédzser fiúk 96%-a, és a lányok 82%-a már legalább egyszer maszturbált. Szinte minden lány és fiú önkielégítés során éli át az első orgazmust. 13 évesen már a lányok fele onanizált. Tinédzserkorban a lányok hetente kétszer-háromszor végeznek önkielégítést, a fiúk gyakrabban.
Az önkielégítés nagyon intim tevékenység, amely közben senki nem szeretné, ha megzavarnák. Akit rajtakapnak, annak gyakran lelkiismeret-furdalása lesz, szégyelli magát, vagy nagyon cikisnek tartja a helyzetet. Egyébként sok felnőtt is maszturbál – még akkor is, ha komoly kapcsolatuk van. Úgy tűnik, az önkielégítés tényleg komoly része a szexualitásunknak.
Nincs recept arra nézvést, hogyan is kell „rendesen” önkielégítést végezni, illetve hányszor kell. Idővel mindenki magának fedezi fel, mi a jó a számára. Természetesen egész sor „technika” létezik arra vonatkozóan, hogyan lehet egészen az orgazmusig simogatni magunkat. És az is természetes, hogy a fiúk és a lányok a mindenkori pszichés állapotuknak megfelelően különböző módon teszik mindezt. Ha az önkielégítéshez igénybe vennél egyéb eszközöket is, akkor elég széles a tárházad… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Önkielégítéshez szex segédeszközök férfiaknak és nőknek © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.