Címke: alekosz

Alekosz fétise a szájgolyó


Bugyuta próbálkozás Alekosz pornózása. Az első, vasárnap rendezett pornócastingjára egyetlen jelentkező érkezett, de ő megmutatott mindent, amit kértek tőle. Koncepció nincs, forgatókönyv nincs, az az egy jelentkező nem lesz jó semmire, de ha elkészül és sikeres lesz a VV4-győztes első pornófilm-rendezése, ebből csinál karriert az exvillalakó.
Alekosz megkérdezte azt is, mekkora a lába, majd megvizsgálta a kezét, csak ezután kérte, hogy vetkőzzön le. Közben fényképezőgépén veszettül kereste az élességet – nem biztos, hogy megtalálta. A castingoló és jelentkező beszélgetése idővel egyre nehézkesebbé vált, vagy a nő nem értette, mit akar Alekosz, vagy fordítva. Végül csak lekerült Szuziról a melltartó és a nadrág, és láthattunk pár bugyis pózt. Kovács Kovi István a háttérből figyelte az eseményeket, csak nagyon ritkán szólalt meg, főleg a beállásoknál segített instruálni. Az análos amatőr jól bírta a kitüntetett figyelmet – legalább 12 újságíró és fotós tolongott a szűk pincében – de vibrátoros minijelenetet Kovi kérésére csak a sajtó távozása után próbáltak.
Alekosz egyébként, ha bejön a film, a pornórendezésben csinál karriert. Pierre Woodmanről még nem hallott, de nem fog megkefélni senkit a forgatáson. Van csaja, Betty, őt nem zavarja a pornós karrier, és valószínűleg az sem, hogy Alekosz egyetlen fétise a szájgolyó.
– Távol állnak tőlem a segédeszközök… Persze vannak olyan eszközök is, amelyeket kifejezetten szeretek. Nagyon szeretem a szájgolyót és a bilincset. Nem hordani, föladni a hölgyre – mondta a Velvetnek Alekosz.