Kategória: Szex Dr

Anális szex férfiaknak

felcsatolhato_dildoval_no_pozolA férfiak anális kényeztetése már egyre ismertebb szexuális téma. Lehet neked is elkerekedik a szemed, pedig sok férfi szeretné, ha párja foglalkozna vele ott is. Vagy még nem tudja, hogy szeretné! A férfiak fejében az ánuszhoz tartozó örömforrás a homoszexualitással társult, ezért először arról kell meggyőzni, hogy nincs semmi rossz az anális örömökben még az ő nemével sem. Az anális szex témakörében a férfi lelkében elért sikerek után már aranyút vezet a végtelen élvezetéig. Persze nem rögtön a képen látható nagy méretű mű fallosszal felszerelt nőre kell gondolni!
Van két nagyon érzékeny pont a férfi végbélnyílásának környékén. Az első maga a végbélnyílás (ánusz), itt rengeteg idegvégződés található és nagyon érzékeny. A másik a prosztata; mely a végbélnyílástól néhány centiméterre befelé a köldök irányában található és egy kemény dudorként tapintható. Az alábbiakban rövid útmutatóval szolgálunk a hölgyeknek, hogyan kényeztethetik férfi partnerüket.
Néhány férfi nem túl nyitott az ezzel a testrésszel való kísérletezéssel kapcsolatban. Amint örömüket lelik benne, rögtön kétségbe vonják szexuális hovatartozásukat. Pedig ma már ez teljesen elfogadott dolog. Mindenesetre érdemes erről beszélgetned partnereddel, hogy elkerüld a rossz reakciókat. Ha partnered ellenáll, ne kényszerítsd őt, de próbáld meg nyitottabbá tenni azáltal, hogy kezeddel gyakrabban kalandozol erre a területre. Lassan megszokja az ánusz környékének érintését és így ez nem lesz túl nagy áldozat tőle. Ne feledd a prosztata mirigy stimulálásánál mikor közeledik a csúcshoz, három vagy több és intenzívebb orgazmust tudsz neki okozni.
Ennek a játéknak bármelyik fajtájánál nagyon fontos a tisztaság. Egy fürdés vagy egy zuhany alapvető fontosságú. Az ujja(i)dat vagy a szexuális segédeszközt, melyet az ánuszba dugtál ne dugd máshová, mielőtt azt le nem mostad. A gondatlanság itt egy komoly fertőzést okozhat. Bizonyosodj meg róla, hogy kellően sok sikosítót használtál, és az elején kezd lassan, amennyire csak lehetséges.
Győződj meg róla, hogy a körmeid elég rövidek, mielőtt bármilyen anális behatolást végzel ujjaiddal. A végbél bélése vékony, és éles tárgyak által megsérülhet. Ha hosszúak a körmeid, tekerd körbe őket puha textíliával és húzzál rá gumikesztyűt.
Ujjazás – Kezd azzal, hogy bekened az ujjaidat sikosítóval. A legtöbb ember, akinek nem volt még része anális játékban, meg fogja feszíteni a záróizmait. Ha feszülnek, ne próbálj meg így keresztülhatolni, mert ez sok fájdalmat és kellemetlenséget fog okozni. Inkább rajzolj apró köröket az ánusz körül és várd meg míg ellazul. Amint ellazult, gyengéden próbáld meg az ujjadat ki-be mozgatni. Először csak kicsit hatolj be, majd lassan egyre mélyebbre, közben meg természetesen figyeld a reakcióit és arckifejezését, nehogy túl gyors legyen ez számára. Amint elég mélyre hatoltál több dolgot tehetsz: csavargathatod a kezed, ki-be húzogathatod, mozgathatod az üreg falát követve vagy kicsi körökkel a speciális pontokat serkenve. Az anális játékok hatása leginkább orgazmus közben érezhető. Ha az ujjaddal stimulálod a prosztatáját, miközben eléri az orgazmust, az öröm egy új kapuját nyitod meg előtte, egy olyan kaput, melyet szeretne ha máskor is kinyitnál.
Anilingus – Mielőtt hozzákezdenél az ánilinguszhoz, vagyis az ánusz nyelvel történő izgatásához, mosd le alaposan a területet. A tisztítás után a test ezen területének nyalogatása semmiben sem különbözik a többitől, viszont a partner számára nagyon izgató. Mint a többi anális játéknál, itt is fokozatosan haladj befelé és közben figyeld, hogy partnerednek ez milyen érzést okoz. Egy tökéletes megoldás az ánilingusz elkezdésére, ha felláció közben áttérsz erre a területre is. Ez a terület nagyon érzékeny, nyelveddel rajzolj rá köröket, használd a nyelved csiklandozáshoz, és mikor már úgy érzed készen áll behatolhatsz.
Az ánuszhoz való hozzáférés kicsit nehezebb, mint a péniszhez, de van több olyan pozíció, mely ideális hozzá. Az egyik ilyen pozíció, mikor a férfi a hátán fekszik feneke alatt egy párnával, lábait behajlítva, enyhén széttárva a hasa fölé húzza. Egy másik ilyen pozíció lehet, mikor a férfi négykézláb térdel, ekkor szintén könnyen hozzáférhetsz az ánuszához.
Anális közösülés – Az anális közösülés csak kis mértékben különbözik attól, mint amikor az ujjaidat használtad. Még akkor is ha ő kért téged erre és örömét leli benne, egy kicsit megijedhet, ha egy akkora dologgal akarsz behatolni, mint amekkora egy dildó (műpénisz) vagy vibrátor (szexuális segédeszköz amely rezeg). A felcsatolható (strapon) vibrátor vagy felcsatolható dildó is elterjedt. A siker kulcsa a megfelelő mennyiségű sikosító, a terület megfelelő ellazítása és a lassú óvatos behatolás. Kérd meg, hogy közben mondja, mikor szeretné keményebben vagy gyorsabban és ne legyél szégyenlős közben a péniszével is játszani. Ha kiváncsi vagy a szexuális segédeszközökről szóló cikkekre, az alábbi témákat ajánlom: anális, anál, popószex.
Az anális játékokhoz ha férfiról ha nőről van szó, anális szex kellékeket beszerezhetsz szexshopból. Budapesten a nagy választékú Intim Centert ajánlom és a személyes vásárlást. Ha interneten szeretnél rendelni, a sexshop webáruházban megteheted. Forrás: Szexpláza sex portál.

Az eredeti cikk: Anális szex férfiaknak © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Vibrátorpláza szexkütyük, szexshop ajánló

A Vibrátor Pláza online sexshop és budapesti sexshop üzlet választékából nehéz eligazodni a vibrátorok és dildók nagy választékában. A Vibrátorpláza szexshop Budapest legsikeresebb termékeitmutatjuk be.

BDSM bilincs kezdők és haladók számáraEgyenes üveg dildó Icicles No 03Szexbaba szobalányDouble dong, hosszú kétvégű dildóViapro Extra potencianövelő 2 db-os, potencianövelőkBőrszerű élethű vibrátor, extra hajlékonySzilikon luxus vibrátor – Desire BarbieG-pontos luxus üveg dildóFetish Fantasy Elite tapadókorongos exkluzív dildóCsipkés, szatén szalagos bilincs, rövid gyöngyös lánccalDuplavégű, extrém módon hajlítható, kétmotoros dildóVirágos mintájú lágy vonalú üveg didló, Icicles No17Vibrátoros gyöngyös péniszgyűrűDelux vibrátorEurópai szerető dildóWet Dreams ejakulációs, spriccelő vibrátor 18 cmMighty Pounder hosszú, realisztikus dildó 24 cmRealisztikus vibrátor herékkel és tapadó talppalClose2You Flores luxus vibrátorCally bőrszínű letapasztható vibrátorLady Finger kicsi bordázott multivibrátorVízálló G-pont vibrátor csiklóizgató karralFetish Fantasy örömszerző párna dildókkalCyber távirányítós vibrátor, szeretkezéshez, 21 cmMultifunkciós vibrátoros pénisz, wireless távirányítóvalSzex talentum kétvégű dildó 29 cm hosszúDivatos JoyLite Berlin vibrátor, különleges kidolgozássalClose2You Allegro exkluzív izgató vibrátor, vibrátorok

Bőrszerű élethű vibrátor, extra hajlékony Bőrkivitelű – BDSM bilincs kezdők és haladók számára – Egyenes üveg dildó Icicles No 03 márka – Viapro Extra potencianövelő 2 db-os, a potencianövelők választékából – Szexbaba szobalány – Delux vibrátor – Cally bőrszínű letapasztható vibrátor – Fetish Fantasy Elite tapadókorongos exkluzív dildó – Csipkés, szatén szalagos bilincs, rövid gyöngyös lánccal – Duplavégű, extrém módon hajlítható, kétmotoros dildó – Vibrátoros gyöngyös péniszgyűrű – Európai szerető dildó – G-pontos luxus üveg dildó – Double dong, hosszú kétvégű dildó – Szilikon luxus vibrátor Desire Barbie nevű – Virágos mintájú lágy vonalú üveg didló Icicles No17 – Wet Dreams ejakulációs, spriccelő vibrátor 18 cm hosszú – Mighty Pounder hosszú, realisztikus dildó 24 cm hosszú – Realisztikus vibrátor herékkel és tapadó talppal – Lady Finger kicsi bordázott multivibrátor – Vízálló G-pont vibrátor csiklóizgató karral klitoriszkaros – Szex talentum kétvégű dildó 29 cm hosszú – Cyber távirányítós vibrátor, szeretkezéshez, 21 cm hosszú – Close2You Allegro exkluzív izgató vibrátor vibrátorok – Multifunkciós vibrátoros pénisz, wireless távirányítóval – Close2You Flores luxus vibrátor – Fetish Fantasy örömszerző párna dildókkal.

Az eredeti cikk: Vibrátorpláza szexkütyük, szexshop ajánló © 2013 Vibratorplaza.eu szex üzlet.

Ajándékozás a szexshop Budapest üzlet és webáruházból

Budapest szexshopból karácsonykor ajándékozás a fa alá, erotikus ajándékok karácsonyra! Ha a díszes csomagolópapír ördögien jó szexjátékokat takar, tuti hogy jó éjszakátok lesz. Talán a legsokoldalúbb és legszélesebb körben használt tárgy a szexuális vágy kielégítésére a vibrátor. Őskori leletek között is találtak már pénisz alakú eszközt, igaz, a kevésbé pajzán kutatók szerint nem örömszerzésre használták, hanem talán magokat őröltek vele.

szexshop_budapest_vasarlo_az_intim_centerben

Az viszont biztos, hogy az első modern műpéniszt még az 1880-as években fejlesztették ki az úgynevezett hisztéria gyógyítására, az orvos ezzel elégítette ki az ideges hölgypácienst. Nem sokkal később a nők rájöttek, a dolog a doki nélkül is működik. Az 1900-as évekig orvosi segédeszközként nyilvántartott vibrátor elektromos változatát 1902-ben szabadalmaztatták.
A hatvanas évek szexuális forradalmának köszönhetően vált teljesen elfogadottá a mára már elképesztő forma-, szín- és méretválasztékban kapható kütyü. A természetestől az extrém neonszínekig, az igazira megtévesztésig hasonlítótól a modern formatervezettig minden van a szexboltokban, mint a búcsúban. A környezetkímélés jegyében az akkumulátoros változatok természetesen újratölthető elemekkel működnek, de léteznek hálózatról üzemeltethető példányok is.
Az ajándék vibrátor jobb lenne, mint az igazi? Sok férfi féltékeny rá, pedig a zümmögő rudacska nem lehet társ, csak kiegészítő kellék. Annak viszont egész hasznos.
Hogy mik vannak még? Nehéz lenne felsorolni az eszközök és módszerek teljes arzenálját. Néhány érdekesebb álljon itt. Például a vibrátorokból létezik vízálló, nyuszi alakú, G-pontot izgató, csiklót izgató vibrátor, tapadókorongos, többsebességes és ujjra csíptethető miniváltozat is. A férfiak is növelhetik az élvezetet különböző, a hímvesszőre húzható szerkezetekkel. A többféle változatban készülő péniszgyűrű némelyike még rezeg is. De létezik a nőpartner élvezetét növelő G-pont izgató péniszhosszabbító meg tüskés péniszköpeny is. A szexshopok ma már nem csupán szadómazó dolgokat: korbácsot, bilincset, plasztikruhát kínálnak. Egy diszkrét tubus is komoly vágyfokozót tartalmazhat, van szexpatika: korai magömlést gátló krém, vérbőséget eredményező stimuláló változat, erekciót okozó spray, női izgatózselé, teljesítményfokozó csepp, masszázsolaj csalogatóanyagokkal, ehető bugyi, ehető cukorkákból fűzött melltartó.

P6 klassiker férfi feromon parfüm, 25 mlHárom ágú kéjes örömszerző, vibrátorKacér, nyitott cicaruha, Abra WhiteTweeser mellbimbó csipeszFeromon P6 parfüm – stiftAqua glide 200 ml síkosítóXXL-es vibráló duolabdákAir Control péniszpumpaRealisztikus vaginaSamson’s lengő élvezet vibrátorCyber hatású vagina és ánusz maszírozó, vibrátorralOro-Simulator (vibrátorral) férfiaknak

Legutóbbi termékek az Intim Center belvárosi szexshop üzlet Budapest és szex webshop kínálatában: Három ágú kéjes örömszerző, vibrátor – Kacér, nyitott cicaruha, Abra White névvel – P6 klassiker férfi feromon parfüm, 25 ml-es kiszerelésben.
További szexshop Budapest termékajánlókat itt nézhetsz: 38 37 36 Mit vegyek a szexshopban 35 34 33 32 Sex Toys Budapest 31 30 29 28 Budapest Sex Shop szaküzlet 27 26 25 24 23 Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló 22 Sex shop Budapest Intim Center 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 09 08 07 06 05 04 03 02 01.

Az eredeti cikk: Ajándékozás a szexshop Budapest üzlet és webáruházból © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A vad, elsöprő szex sok nő vágya

A vad, elsöprő szex sok nő vágya! Dolgoznak a hormonok, csak adja az ég, hogy akkor és ott legyen a párod, akinek szintén munkálkodnak a vágykeltő hormonjai, az apró körülményeket megoldjátok valahogy. A szexben a felnőttek mindenre képesek és legjobban azon csodálkoznak, amikor nem egy filmben látják vagy egy romantikus regényben olvassák a vad szex furcsaságait, hanem ők maguk lesznek a szereplők. Amit valaha elítéltek, vagy irigyeltek, valósággá válhat, hogy a későbbi szeretőknek még nehezebb dolguk legyen: ezt múld fölül, ha tudod!
– Vad, elsöprőbb szexet akarok, ahol mocskosnak érezhetem magam. Érezni akarom, hogy felajzom az ösztönállatot! Én azt várom a páromtól, hogy legyen igazi férfi, aki szétkeféli az agyamat, aki állatias ösztöneivel kiváltja belőlem az orgazmust. A cici- és puncitapogatással nem megyek semmire. A vadmacskát csakis egy nagyragadozó képes legyűrni, éppen ezért nem bírom elviselni a finomkodást, mert azt érzem, egy gyenge férfi van mellettem!

vad_szexet_akarok

Sok nő nem szereti a finomkodó, cirógatós szexet, kemény és vad aktusokra vágyik, alá akarja vetni magát a férfinak – mégis sokan olyan férfit választanak maguknak társul, aki nem tudja ezt megadni nekik. Hogy miért? Megtudhatod az elmondásaikból. Az SM vagy BDSM típusú eröszakosabb szexhez, a domina vagy szolga szerepjátékokhoz az Intim Center Budapest üzletben vagy a szexshop webáruházban minden kelléket megtalálsz. Legyen az ruházat, szexuális segédeszköz, vagy sikosító, az Intim Centert ajánljuk.
– Első randevúnkon egy koncerten voltunk. Akkor láttuk egymást először, udvarias, visszafogott férfinek tűnt. Hozzám sem ért egész koncert alatt. A koncert után a lakásán kötöttünk ki. Még be sem csukta az ajtót, nekem esett olyan szenvedéllyel, hogy védekezni is elfelejtettem. A falnak döntött, letépte a ruhámat, csókolt, ahol ért. Teljes súlyával nekem feszült, harapott, markolt, a határaimat feszegette. Belém hatolt mohón, hevesen, azt éreztem, most nekem adja a világmindenséget. A szenvedély hangjai magával ragadtak, feloldották minden gátlásomat. Meglepődni sem volt időm, csak élveztem, hogy kisajátít, ural, hogy kérdezés nélkül elvette a testem. Nem csak az én testem – azt éreztem –, az összes nő testét. Hiszen én voltam akkor a világ összes nője, mégsem volt személytelen az élmény. Ő lett a férjem.
A női szerepkör hagyományos értelmezésben egy alárendelt szerepkör. Az ősi evolúciós szerepeink szerint a nők függtek a férfiaktól, hiszen amíg ők megteremtették az otthon melegét, nevelték a gyermekeket, addig a férfiak gondoskodtak az élelemről, vadásztak és biztonságot adtak. Így, amikor a szexualitásban a nő aláveti magát a férfinek, elfogadja, élvezi annak biztonságot adó erejét, akkor ezt az ősi női szerepet éli meg. Nőiségében sok-sok szerepet élhet meg egy nő, köztük a két legmarkánsabbat is, a prostituáltat és a királynői szerepet is. Egy nő éppen abban érzi jól magát, ami szexuális szokásaival, identitásával, személyiségével, érzelemvilágával összhangban van.
– Alapvetően szégyenlős típus vagyok, de amikor elkezdett kattogni a fényképezőgép, minden gátlásom feloldódott, és bátran mutattam meg az idomaimat. Szerencsére elégedett vagyok a külsőmmel, bár az orromon változtatnék, hiszen korábban egy nem jól sikerült plasztikai műtéten estem át. A Playboy címlapján most szerepelek először, de amennyit láttam a képekből, nagyon tetszenek és elégedett vagyok a végeredménnyel – vallja Tagelsir Fatima, aki jelenleg szingli, de már szeretné, ha valaki betoppanna az életébe.

Az eredeti cikk: A vad, elsöprő szex sok nő vágya © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexshop Budapest – Szexi ruhák és szexkellékek

Az Intim Center Szexshop Budapest üzletben szexi ruhák és szexkellékek hatalmas válaszékával állunk vásárlóink rendelkezésére. A sokak által Intim Centrum néven ismert Károly krt. 14. sz alatt található (térkép itt) sex kellékeket, és vibrátor, dildó, csiklóizgató, felcsatolhatómaszturbátor, anális, péniszgyűrű, gésagolyó, szadómazó, potencianövelő, sikosító, szexpatika, szexbaba és egyéb eszközöket árusító üzlet már több mint 20 éve foglalkozik sexy termékekkel.  Heterók, leszbikusok, homoszexuálisok, és szexet normál keretek közt űzők is taláhatnak kedvükre valót. A sexy rucik és fehérneműk válaszatékát a Szexi fehérnemű webáruházban is megismerheted itt. A Vibrátorok és dildók képezik minden erotika center nagyobb részt kapható árujait, a Vibrátorpláza shop is összefoglalja a raktárról kapható intim eszközöket a rezgő valósághű műpéniszektől a mini vibrátorokig.

szexshopban_szexi_jelmez

Olyan méretű és csomagolású vibrátort is árusítanak, mely a női táskában jól megfér a rúzs és a parfüm mellett. Vannak külön csiklóizgatók, már tízprogramosat is árulnak.
Az Intim Centere budapesti szexshop üzletben pornó DVD filmek és videók nagy választékban kaphatók és kölcsönözhetők. A filmeket ceréljük is. 20 videókabin találhtató a 150 nm-es sexshopban, kétszemélyes is van. A legújabb termékekből ezeket ajánljuk, amelyeket megvásárolhatsz személyesen, vagy megrendelheted a szexshop webáruházban.

Kéz a combhoz és lábhoz kikötözőszettUltraérzékeny, loveclone rezgő maszturbátorKívánatos lakk bokabilincs, szatén szalaggal és strasszkövekkelAnális, tréfásan szexis, zsinóros izgató, 13 cmHáromnegyedes, fűzős, igazán nőies nadrág, Livco DaivaSzilikonos péniszgyűrű, 45 mmMerész, fekete, mell nyitott egész alakos testharisnyaFelpumpálható vibrátoros realisztikus péniszNagy méretű anális dugó, MojoEye of Love feromonos parfüm férfiaknak, 16 mlSzexi, hosszú újjú piros testharisnya, Abra MaroonFeromonos parfüm férfiaknak, Eye of Love Romantic, 16 mlRealisztikus zselés dildó tapadókoronggal, 17 cmHosszú ujjú hódító, klasszikus miniruha, EliannaToll alakú feromonos férfi parfüm, Feromon Magic, 8 mlFodros vállú áttetsző, fekete testharisnya

Ultraérzékeny, loveclone rezgő maszturbátor önkielégítéshez – Toll alakú feromonos férfi parfüm, Feromon Magic, 8 ml mennyiség – Realisztikus zselés dildó tapadókoronggal, 17 cm hosszú – Hosszú ujjú hódító, LivCo Corsetti klasszikus miniruha, Elianna fantázianevű – Feromonos parfüm férfiaknak, Eye of Love Romantic, 16 ml az üvegben – Nagy méretű anális dugó, Mojo márka – Szexi, hosszú újjú piros testharisnya, Abra Maroon típus – Szilikonos péniszgyűrű, 45 mm átmérőjű – Eye of Love feromonos parfüm férfiaknak, 16 ml üvegben – Felpumpálható vibrátoros realisztikus pénisz – Merész, fekete, mell nyitott egész alakos testharisnya – Anális, tréfásan szexis, zsinóros izgató, 13 cm hosszú – Háromnegyedes, fűzős, igazán nőies nadrág, Livco Daiva márkájú – Kívánatos lakk bokabilincs, szatén szalaggal és strasszkövekkel díszítve – A szexi fehérneműk választékánan egyik szép darabja  a fodros vállú áttetsző, fekete testharisnya – SM játékokhoz, és szerepjátékokhoz, kéz a combhoz és lábhoz megkötöző vagy kikötöző szett. Az Intim Center szexshop szaküzlet Nyíregyháza, Intim Centerum néven a Szent István u. 48. szám alatt található.
További Budapest szexshop termékajánlókat itt nézhetsz: 37 36 Mit vegyek a szexshopban 35 34 33 32 Sex Toys Budapest 31 30 29 28 Budapest Sex Shop szaküzlet 27 26 25 24 23 Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló 22 Sex shop Budapest Intim Center 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 09 08 07 06 05 04 03 02 01.

Az eredeti cikk: Szexshop Budapest – Szexi ruhák és szexkellékek © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Vásároljon személyesen Budapesti szexshop üzletben

Ha megteheti, vásároljon személyesen Budapesti sexshop üzletben! Szexshop Budapest városban sok található. Kevés utazással, autózással bizonyosan talál egyet, de a belvárosban a Károly krt. 14. sz. alatt lévő Intim Center minden nap nyitva tart 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig. Tömegközelkedéssel és járművel könnyen megközelíthető! Az internetes vásárlás hátránya, hogy a terméket nem próbálhatja ki, hogyan rezeg, milyen a tapintása, és otthon ismeri meg, hogy puha vagy keményebb az anyaga, milyen az illata.

intim_center_szexshop_budapest_karoly_krt_14_eladopult

Előny, hogy Budapesten, a terméket azonnal átveheti az Astoriához közeli üzletünkben, és nem növeli az árat a szállítási díj, valamint meggyőződhet, hogy tényleg megfelel-e az igényeinek a termék. Akár választhat másikat a hatalmas választékból!
Tény, hogy az online vásárlás otthonról, kényelmesen elintézhető, de személyes vásárlás esetén az eladó és a vevő között személyes kapcsolat alakul ki. Ez lehetőség a vevő kívánságainak alaposabb megismerésére, a kérdéseinek megválaszolására. Az eladó bemutatja a kiválasztott terméket, felvilágosítást, tanácsot ad, kiegészítő árut ajánl.
Az üzleti vásárlás esetén megismerheti azon termékeket, amik egyediek, egy-egy darab van belőlük és nem kerülnek fel a weboldalra. Az áruk beszerzési forrása európa, amerika és kína, és mégis sokszor van, hogy csak pár, vagy egy darabot szállítanak egyféle szexkütyüből. Ezek az egyedi különlegességek színesítik az üzlet nagy választékát.

intim_center_szexshop_budapes_karoly_krt_14

Az online szexshop vásárlás hátrányai: A termékek pontos elnevezését nem ismeri, hosszas időt kell eltölteni a megfelelő áru kiválasztására. Íme az Intim Center szexshop Budapest üzlet és online sexshop termékkategóriája: vibrátorok, g-pontos vibrátorok, exkluzív vibrátorok, letapasztható vibrátorok,realisztikus vibrátorok, rúdvibrátorok, speciális tudású vibrátorok, zselés szilikonos vibrátorok, dildók, exkluzív dildók, kétvégű dildók, realisztikus dildók, csiklóizgatók, csiklóizgatók, pillangók, tojások, felcsatolható eszközök, intimkészletek, maszturbátorok, vibrátor nélküli masztrubátorok, vibrátoros maszturbátorok, segédeszközök, anális eszközök, anális eszközök vibrátorral, anál golyók, anális eszközök vibrátor nélkül, prosztataizgatók, péniszgyűrűk mandzsetták, mandzsetták, hosszabbítók, péniszgyűrűk, gésagolyók, s/m termékek, bilincsek, kötözők, egyéb szadómazó, maszkok, mellcsipeszek, paskolók, ajándék tárgyak, játékok társasjátékok, vicces ajándékok, potencianövelők, sikosítók, szexpatika, intim higénia, krémek, sprayk, óvszerek, parfümök, szexbabák, szexi fehérneműk, cicaruhák, harisnyák, kiegészítők, szexi jelmezek, szexi ruhák, dvd filmek.
A vevők az online sexshop weboldalon terméket csak kis és nagyobb, változó minőségű és nézőpontú képeken látják, a vásárlási döntés előtt nincs lehetőség személyesen meggyőződni a minőségről. A posta és csomagolási költséggel megnövekszik az áruk vételára.  Reklamáció esetén az ügyintézés hosszasabb, a visszaküldött áru postaköltsége a vevőt terheli, pénzét hosszabb idő múlva kapja vissza.

Az eredeti cikk: Vásároljon személyesen Budapesti szexshop üzletben © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szex terhesség, havivérzés esetén is

Havivérzés, havibaj, menstruáció, menzesz, terhesség idején is lehet szexelni. A szex időzítésének vannak különleges esetei. Ilyen mindenekelőtt a nő havivérzésének vagy várandósságának időszaka, amit sokan még ma is tabunak tekintenek a szex szempontjából. Pedig ez nemcsak, hogy indokolatlan, hanem mulasztás is, mert ma már tudjuk, hogy a nők éppen a menstruáció közeledtével igénylik leginkább a szexet, s ez a vágy többnyire a havi vérzés során is fennmarad. Szexuális eszközök használatánál mindkét esetben van egy két apróság amit figyelembe kell venni. Szexshop jellegű üzletben eladók tanácsai, vagy a szex segédeszközök webshop leírásai többnyire tesznek erről említést.

terhesseg_alatti_szex

Havivérzés: Orvosi szempontból a nemi élet ilyenkor sem kifogásolható, ha az érintettek nemcsak előtte, hanem utána is gondosan megmosakodnak. Ha viszont bármelyiküket nagyon zavarja a vérzés, a nő megteheti, hogy egy tampont fölhelyez mélyen a hüvelybe. (Ennek lehet egy olyan hátránya, hogy a hüvely túl szárazzá válik általa, tehát síkosító krémet vagy olajat kell alkalmazni.) Egyeseket azt tart vissza, hogy az ágynemű esetleg véressé válik, pedig ez könnyen elkerülhető egy megfelelően elhelyezett törülközővel. Még biztosabban elkerülhetők az ilyen „árnyoldalak”, ha nem az ágyban, hanem meleg zuhany alatt kerül sor a közösülésre…
Előfordulhat azonban, hogy valamilyen oknál fogva mégsem lehet szó közösülésről a havivérzés alatt. De miért jelentené ez azt, hogy akkor szexről szó sem lehet? Hiszen a szex nem csak – és nem feltétlenül – közösülésből áll, hanem (mint azt már bőven láthattuk) sok egyéb lehetősége is van: az ún. petting ezernyi változata. Egyetlen kivételt kell csak megemlítenünk: franciázni, orálszexelni, nyalni, s egyáltalán a nőt szájal ingerelni ilyenkor természetesen nem javasolt. De minden egyéb nemcsak szabad, hanem ajánlatos is!
ilyenkor a nők nemcsak érzelmi, lelki szempontból érzékenyebbek, hanem fizikai szinten is sérülékenyebbek, hiszen a méhszáj nyitottabb, a leváló nyálkahártya miatt a méh felülete hasonlít egy friss sebhez. Emiatt nagyobb a fertőzésveszély és minden külső inger fokozottabban érvényesül. Legyünk ilyenkor körültekintőbbek és fokozottan ügyeljünk a saját és partnerünk testének tisztaságára – az intimzuhany és a szappanos mosakodás viszont kerülendő, mert felborítja a hüvely természetes tisztulási mechanizmusait. A nőgyógyászok az óvszer használatát mindenképpen javasolják, nemcsak higiéniai szempontból, hanem mert ilyenkor sem zárható ki a teherbe esés.
Érzelmi hullámzások ellen gyengéd szerelmeskedés vagy szenvedélyes szex. Tény, hogy a szex ellazít, megnyugtat, endorfinokat szabadít fel, és az orgazmus folyamata ráadásul görcsoldó hatással is van a női szervekre.
Akinek viszont komolyabb fájdalmai vannak a vérzés alatt, a gyors numerák helyett inkább a gyengéd összebújást, a viszonylag óvatosabb szeretkezést, egymás dédelgetését részesíti előnyben. Egy meghitt együttlét érzelmi biztonságában feloldódhat mindkét fél, így a szex különösen jótékony hatású lehet az érzelmi hullámvasút ellensúlyozására. A havivérzések tehát alkalmat adnak a szokványos közösüléstől való eltérésre, s így a szex változatosabbá tételére. Szexuális eszközök, szexkellékek használatánál fokozottan higéniára kell figyelni. Puha, finom, bőrbarát anyagokból készült vibrátort vagy sex eszközöket használj.
Terhesség: Mivel a kismedence vérbősége fokozza a kéjérzetet, és ez csodás élménnyé varázsolja a szexet. Mégis még az orvosok között sincs mindig egyértelmű álláspont a várandósság alatti szexuális életről. Önmagában nem veszélyes az ilyesfajta testi öröm, mivel a magzat biztonságban fekszik, a méh pedig az orgazmus alatt még jobban összehúzódik. Az anyukát elöntő hormonok, főleg az ösztrogén miatt sokanak a szex ilyenkor jobb, mint valaha. Az orvosi tanács erre az időszakra az, hogy ha semmiféle probléma nem merül fel, akkor óvatosan, kíméletesen lehet folytatni a nemi életet. A szenvedélyes, esetleg durva együttlét nem ajánlott, mert ha megsérül a hüvely hámja, az fertőzések melegágya lehet. Ugyanígy, ha a kismama vérzést tapasztal, esetleg görcsei is vannak, akkor a vetélés veszélye miatt tilos szeretkezni. Terheség alatt sem indokolt abbahagyni az erotikus örömszerzést! Téves elképzelés, hogy a terhes nő nem kívánja az szexet! Lehetnek ugyan időszakok – hogy mikor (a terhesség elején vagy a vége felé), az egyénileg változó –, amikor kevésbé kívánja, de az is előfordulhat, hogy jobban kívánja! S hasonló a helyzet a férfinél is: egy terhes nő, aki az ő gyerekét hordozza, többnyire kívánatosnak tűnik számára.
Mindaddig, míg a terhesség normális lefolyású, olyan gyakran élhet szexuális életet, ahányszor csak akar. De lehet, hogy nem mindig akar. Eleinte a hormonális változások és a hányinger visszavethetik a szexuális érdeklődését.
A második trimeszter során a megnövekedett véráram a nemi szervekben és a mellekben általában visszaállítja a libidót. A harmadik trimeszterben azonban a testsúlynövekedés, a hátfájás, és egyéb tünetek ismét csökkenthetik a vágyat. A szex időzítésének ilyenkor sem kell lényegesen eltérnie a más időszakokban beválttól. Semmi sem indokolja például, hogy ritkábban kerüljön rá sor. Az esetleges reggeli rosszullétek ideje persze kihagyandó, egyéb kihagyások azonban csak orvosilag indokolt esetben (például koraszülés veszélye stb.) következzenek.
Nem mindegy azonban – főleg a harmadik hónaptól kezdve –, hogyan, milyen testhelyzetben kerül sor a szexre. A hagyományos testhelyzet (amikor a férfi ráfekszik a nőre) kerülendő ugyanúgy, mint a mélyre hatoló és heves lökések, ez talán nem szorul magyarázatra. Ajánlatos viszont, hogy a közösülésre oldalt fekvő helyzetben, hátulról kerüljön sor. Ha egyáltalán sor kerül közösülésre, s nem a petting változatos formáival szereznek egymásnak örömet. Az orális szex biztonságos a terhesség alatt. Egyetlen dologra kell csak figyelni: a partnere ne fújjon levegőt a vaginába, mivel ritkán, de megeshet, hogy a levegő elzár egy véredényt, mely életveszélyes lehet mind az anyára, mind a babára.
Szexuális eszközök használata nem tiltott, ugyanúgy lehet játszani velük önkielégítés vagy szex közben. A higiéniára kell fokozottan figyelni, nehogy a hüvelybe valamit fertőzés kerüljön.
Az anális szex nem javasolt a terhesség alatt, mivel fertőzést okozó baktériumoknak nyithat utat a vagina felé. A szülés körüli hetekben a közösüléstől mindenképpen tartózkodni kell, ám ez sem jelenti a pettingtől és a kielégüléstől való tartózkodást!

Az eredeti cikk: Szex terhesség, havivérzés esetén is © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A szerelem és szex szükséglete és képessége

A szerelem és szex szükséglete és képessége érdekes téma, ami látszólag helytálló. Szerelem, szexualitás, gyengédség, testiség. Olyan kérdések ezek, amelyek korántsem gondolkodik mindenki egyformán. Különböző párok, egészen másként élik meg házasságuknak ezt az oldalát, sőt egy páron belül is egymástól eltérő meggyőződést, szükségletet és elképzelést mutathatnak a felek. Egy kisarkított és erősen általánosító nézet szerint: A nő szexet ad a gyengédségért cserébe, a férfi pedig gyengédséget ad a szexért cserébe.

szex_es_szerelem_szukseglete

Mert igaz ugyan, hogy mítoszokra és kultuszokra nincs szükségünk, de a szerelem szerencsére nemcsak mítosz és kultusz, hanem történelmileg kialakult és egyre fontosabb emberi szükséglet! Történelmi kialakulása azt is jelenti, hogy nem található meg eleve mindenkinél. Akik a szerelmet a szexuális vágyakkal azonosítják, azok azt hiszik, hogy a nemi éréssel együtt a szerelem igénye is magától kialakul. Ez azonban tévedés. Egyrészt előfordulhat, hogy már jóval a serdülés előtt szerelmes lesz valaki. Másrészt a serdülés után sem mindig jelentkezik a szerelem. Több, különböző korú emberrel találkoztam már, aki egész életében nem volt szerelmes. (Még több az olyan, akinek az egyszerű megtetszés vagy nemi megkívánás már szerelmet jelent.)
Igaz viszont, hogy normális fejlődés esetén a szerelem igénye legkésőbb tizenéves korban kialakul. A több száz fiatal pedig, akit erről megkérdeztem, első szerelmét a 10 és 16 éves kor közötti időben élte át. Csakhogy a szerelem távolról sem spontán, „ösztönös” viselkedési forma, hanem valahogyan el kell sajátítani. Azaz meg kell tanulni, vagyis különféle ismereteket, tapasztalatokat kell begyűjteni. Ma már ez könnyebb, mint régen, hiszen akár az irodalomban, akár a mindennapi életben sűrűn találkozhatunk a boldog vagy tragikus szerelmek példáival. Csak persze nem mindegy, hogy milyen, példákkal találkozunk, s miket érzünk vonzónak és követendőnek, illetve kerülendőnek. Mint minden tanulás, ez is a családban kezdődik, és a szülő- gyermek viszony, a szülők egymás közötti viszonya erősen befolyásolja. A szerelmi képesség kialakulásával majd később foglalkozunk, itt most a  szerelem lényegét próbáljuk tisztázni.
Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk.
A családias szeretet ugyan más, mint a szerelem, de azért sok közös vonásuk is van: a gondoskodás, a védettség, egymás érdekeinek tisztelete és segítése stb. A szerelemben ehhez jönnek még a szexuális igények, amiket az eredeti családon belül tilos kielégíteni. A szerelem tehát a szeretetnek különleges, szenvedélyesebb, a szexuális vágyat is magában foglaló módja. De a szexen kívül sok más igény is jelentkezhet a szerelemben, olyan, ami csak egy intim partnerkapcsolatban elégíthető ki – például a saját otthon teremtésének és a családalapításnak az igénye. Mindezeknek az igényeknek a kielégítése különböző képességeket tételez fel. Szerelem akkor keletkezik, ha felmerül annak lehetősége, hogy egy partnerrel sikerül kielégíteni a számunkra fontos igényeket. Beteljesülése azonban attól függ elsősorban, hogy rendelkezünk-e az igények kielégítéséhez szükséges képességekkel. Tény, hogy minél több és erősebb szükséglet kielégítését várjuk egy partnertől, annál jobban vonzódunk hozzá.
A szerelem lényege tehát a számunkra fontos szükségletek kielégítésének föllobbanó reménye. Ebből következően: akinek nincsenek egy intim partnerrel kapcsolatos szükségletei, annak nincs szerelemigénye sem. Bár ez ritkaság, az igények azonban kétségkívül nem egyformák, így a szerelemigény tartalmában és erősségében egyénenként eltérő. A szükségletkielégítés fellobbanó reménye persze csak kezdete a szerelemnek. A folytatás és beteljesedés viszont a külső körülmények, akadályok mellett elsősorban az egyéni képességektől
és a kapcsolati igények egyeztetésétől függ.
Már sokféleképpen próbálták a szerelmet meghatározni, s ez önmagában is sokféleségét, egyéni jellegét tanúsítja. De ha nincs is pontos és minden esetre érvényes meghatározás, lényegét azért jól körülírhatjuk. Buda Béla szerint „sajátos érzelmi állapot, amit az jellemez, hogy a tudat egy másik ember képével, emlékeivel van tele, és a személyiség motivációs rendszere leginkább arra irányul, hogy ennek a másik embernek közelében lehessen, mégpedig szexuális kapcsolat formájában.” Érdemes ezt egybevetni ezzel: A szerelem eredendően a szexuális vágy humanizált és individualizált változata, amihez többféle igény is kapcsolódik. Az igényeken kívül a szerelem tartozéka az érzelmi kötődés képessége, a szexuális reagálókészség és beleélőkészség. Ezeken kívül még jó néhány készség és képesség szerepet játszhat benne. Mindezek fejlettségétől függ a szerelem fejlettségi szintje.
A szexet a változatosság, és szexuális segédeszközök és érdekessé, különlegessé teszik. Egy szexshopban vásárolt vibrátor, vagy szexi ruha csodát tud tenni az élvezetek és vonzalom terén. Szexshopok az országban bárhol elérhetők, de online sexshopban is vásárolhatsz. Budapest városban van a legtöbb sexshop üzlet, a legrégebbi az Intim Center, ami a Károly krt. 14. sz. alatt található, minden nap nyitva tart.
A szexuális függőségek nem annyira a szexuális kielégülést szolgálják, hanem rendszerint másfajta – tudattalan – igényeket elégítenek ki, mint például az uralom vagy a birtoklási vágy. Sőt: a szexfüggők valamilyen gátló tényező miatt képtelenek kielégülni. Mivel nem tudják elérni az ezzel járó megkönnyebbülés, elégedettség érzését, a szex hajszolása szüntelenül folytatódik. A szex mint legfontosabb szükséglet, a teljes tudatot betölti, öncélúvá válik. Az egyéb életcélok eltűnnek, a beszűkülés következtében csupán a szexualitás válik sikerforrássá. Túl sok időt és energiát köt le, kontrollálhatatlanná válik, testileg és lelkileg is veszélybe sodor. Sok szexfüggő – éppen sérült személyisége miatt – képtelen igazi intimitás és kötődés megélésére.
És a te vágyaid? Ha szereted, és gyakran igényled is a szexet, képes vagy önmagad megmutatni és partneredet mélyebben megismerni, tudsz gyönyört adni és átélni, szexuálisan aktív, egészséges nő vagy. Ha olyan nő vagy, aki gyakran igényli a szexet, és rendszeresen eljutsz az orgazmusig, biztosan nem vagy szexfüggő. Ha azonban úgy érzed, hogy szexuális szokásaid hajlanak a függőség felé, akkor az önismereti pszichoterápia segíthet abban, hogy nőiséged megerősödjön és új célokat, sikereket találj.
1. Szex és szerelem (Love) cikk itt 2. A szerelem eredete a nemi vágy és a kémia. 4. A szerelem és szex kultuszának kezdetei. – 5. A szerelem szükséglete és képessége. 6. Kellenek-e illúziók a szerelemhez?

Az eredeti cikk: A szerelem és szex szükséglete és képessége © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szex és szerelem

A szerelem jelnetősége, szerelemmel vagy anélkül szexeljünk? Mi lenne, ha megkérdeznélek: Hogyan állsz az erotikával? Elegendő érzéki – azaz testi-lelki – örömhöz jutsz-e s milyen színvonalon? Tisztáztad-e igényeidet ezen a téren, párkapcsolatban mikor mondtad utoljára hogy szeretlek?
Nehéz kérdések ezek, nem könnyű velük szembenézni. Sokakban működésbe lép a védekező reflex: valamilyen ürüggyel kitérnek az ilyen kérdések elől. Például azt mondják: „Nem elmélkedni kell ilyesmikről, hanem csinálni!…” Mások megállapítják, hogy heti egy-két közösülés nekik elegendő érzéki örömöt jelent, ezzel megvan, kész! Hogy milyen? Természetesen jó, hiszen „mindig gyorsan kielégülnek” – mondják a férfiak, „egészen elviselhető” – mondják a nők.

nyalas_szex_ferfi_puncit_nyal

A férfiak számár a vágy egy heves tapasztalat, amikor az agyuk nem képes kontrollálni cselekedeteiket és tesztoszteron szintjük a vörösen izzó zónába lép. A vágy, mint szeretet igazán vak, ezért egy kapcsolat elején rendkívül nehéz megmondani, hogy ő e az igazi, vagy csak egy futó fellángolás, amit a következő zivatar azonnal elmos.
Szerencsére nem mindenki ennyire igénytelen. Ám az igényesebbek többnyire panaszkodnak, mondván,hogy sem mennyiségileg, sem minőségileg nem elegendő az, amit kapnak – ha kapnak egyáltalán. De hogy mit szeretnének, azt ők is ritkán tudják pontosan megmondani. A hosszabb ideje tartó kapcsolatokban legtöbbször azt fájlalják, hogy már túl megszokott, kicsit unalmas, „már nincs sava-borsa a szexnek”. Sokan ezt úgy fogalmazzák, hogy a szerelem sajnos elmúlt – anélkül meg mit ér a szex? A szexet a változatosság, és szexuális segédeszközök és érdekessé, különlegessé teszik. Egy szexshopban vásárolt vibrátor, vagy szexi ruha csodát tud tenni az élvezetek és vonzalom terén. Szexshopok az országban bárhol elérhetők, de online sexshopban is vásárolhatsz. Budapest városban van a legtöbb sexshop üzlet, a legrégebbi az Intim Center, ami a Károly krt. 14. sz. alatt található, minden nap nyitva tart.
Az az lenne a helyzet, hogy szerelem nélkül semmit sem ér a szex? Egyáltalán: igazi erotika csak szerelmi kapcsolatban létezik? Különösen a nők hajlamosak ennek föltételezésére! Általánosan elterjedt vélemény, hogy „a szerelem a jó szex biztosítéka”. De hát igaz ez? Nem túlzás? Rögtön eszembe jut, hogy már jó néhányszor kerestek föl olyan szerelmespárok, akiknek nem ment a szex, s ezért szexuálterápiai szaksegítséget kértek. Tehát a szerelem önmagában mégsem látszik elegendőnek a kielégítő szexhez. De akkor miben állhat a jelentősége?
Ha valamit nehéz fölmérni, úgy ez biztosan azok közé tartozik! Hiszen a szerelem „százarcú és megfoghatatlan” jelenség (legalábbis többnyire ilyennek tartják). Hányszor, de hányszor előfordul, hogy amit szerelemnek éreznek, arról előbb-utóbb kiderül, hogy valójában nem is volt igazán az…
Számomra helytállónak tűnik a kitűnő magyar pszichológus, Mérei Ferenc megállapítása, miszerint „nagyon kevés ember képes a szerelem hőfokára és elkötelezettségére… a szerelem hiánycikk.” Ezt úgy érti, hogy sokan félnek a szerelemtől, óvatosak és bizalmatlanok vele szemben, bár ugyanakkor kívánják, sóvárognak utána.
Viszonyuk a szerelemhez tehát ellentmondásos, ambivalens. Bár egyesek egészen elutasítják, feleslegesnek vagy éppen veszélyesnek tartják, a többség mégis az emberi élet legnagyobb értékei közé sorolja – és akarva-akaratlanul keresi! Rengeteg történelmi és irodalmi példa tanúsítja, hogy a szerelem igen gyakran az események és emberi sorsok mozgatórugója. Különleges lelkiállapot, ami nagyon hatalmába kerítheti az embert. A szerelmes sokszor maga sem tudja megmagyarázni saját viselkedését, s egészen kiszolgáltatottnak érzi magát.
Sokan úgy vélik, hogy „aki szerelmes az „beszámíthatatlan”. Ez pedig már az őrületre hasonlít. Szerencsére mégsem mondhatjuk, hogy minden szerelmes bolond vagy éppen rögeszmés őrült, akinek „túlértékelési téveszméje” van. Hiszen egyrészt bőven vannak ártatlanabb szerelmek is, másrészt a szerelem túlzottan szenvedélyes időszaka nem szokott sokáig tartani. Az előbb-utóbb bekövetkező kijózanodások mellett vannak esetek amikor a józanság és önuralom mindvégig megmarad.
Mások kétségtelennek tartják, hogy a szerelem szenvedélybetegség, épp olyan, mint az alkoholizmus vagy a drogfüggőség. Valóban vannak ilyen betegessé fajult változatai, legalábbis a beteljesületlen (vagy csak részben teljesült) szerelemnek. Ám a szenvedély önmagában nem feltétlenül beteges, hiszen lehet egészséges törekvések hajtóereje is. Egy kicsit úgy vagyunk ezzel, mint a tűzzel, amely lehet ugyan veszélyes, ha elszabadul és tűzvészt okoz, de „megszelídítve” az embert szolgálja. (Ugyanez a helyzet az atomenergiával és még sok mindennel.) Tekintélyes tudósok – a magyarok közül például Buda Béla – azt is megállapították, hogy a szerelem óriási energiái az emberi fejlődés szolgálatába állíthatók. „Felnőtté vákásban a szerelem az, ami a személyiséget legrövidebb idő alatt és a legnagyobb mértékben fejleszteni képes. A szerelemben valóban mintegy megnyílik a személyiség a másik felé, kialakult struktúrái képlékenyebbé válnak, nagyon motivált lesz,
hogy tanuljon, változzon. Aki nem tud szerelmes lenni, annak felnőttkori személyiségfejlődése gyakran… megreked.” Vágy:
– Csak a testére és a pillantásaira koncentrálsz: Mielőtt még megtudnád a nevét, már arról fantáziálsz, hogy milyen lehet vele az ágyban.
– Nem törődsz azzal, hogy mit mond: Állandóan mentségeket gyártasz, hogy minél kevesebb időt kelljen vele töltened, kivéve persze, ha szexről van szó.
– Csak azért vagy vele, hogy szexelj: Nem veszed a fáradságot, hogy visszahívd, és napokon keresztül úgy is jól meg vagy, ha semmit sem tudsz róla.
– Csak a zsákmányává akar tenni: Ha egy alkohol mámoros péntek este után már hajnalban felhív, akkor csak a következő strigulát akarja beszerezni.
– Szex után távozol: Ha már az ágyban azon gondolkodsz, hogy hogyan tudsz álmában gyorsan kisurranni a lakásból, nem akarsz semmi mást, se reggelit, se tusolást, csak minél hamarabb el akarsz tűnni. Szerelem:
– Isteni illata van: Ha elmerülsz a szavaiban, ha az órák, mint percek repülnek tovább és azon veszed észre magad, hogy csak ő beszél, és te ámulva hallgatod, akkor teljesen elvarázsolt a kémiai vonzalom, ami kettőtök között van.
– A világ legjobb pasija: Még akkor is helyesnek találod, amikor egy átmulatott éjszaka után, hajnalban a WC-kagylót ölelgetve találsz rá.
– Minden időt vele akarsz tölteni: Mindent, amit tenni akarsz, azt már csak vele tudod elképzelni.
– Vele tervezel: Hirtelen elönt az érzés, hogy nélküle az életed üres volna, a barátaidnak úgy mutatod be, hogy közben arra gondolsz, ő az igazi és már azon tűnődsz, vajon hány gyereket szülnél neki.
– Bemutatod a szüleidnek: Fontossá válik, hogy az eddigi életed legjobban szeretett szereplői megismerkedjenek vele.
– Mindent vele tervezel: Még, ha nincs a közeledben, akkor is azt tervezgeted, hogy milyen lenne, ha ezt épp vele élnéd át és alig várod, hogy minden élményedet megoszd vele.
– Elönt a romantika: Hirtelen kellemesnek találod azokat a nyálas dalokat, amikről régen gondolkodás nélkül tovább kapcsoltál, ha meghallottad és hirtelen nem találod feleslegesnek a telefonodban a villogó szívecske animációt!
– Megvéded bármi áron: Ha valaki, akár a legkisebb megalázó viselkedést is tanúsítja irányába, azonnal a védelmére kelsz, és társaságban még akkor sem ellenkezel vele, ha egyébként kettesben eltérő a véleményetek.
– Eléri, hogy jobb ember akarj lenni: Motiválttá és boldoggá tesz téged, ami arra inspirál, hogy mindent megtegyél annak érdekében, hogy ő is boldog legyen.
Valójában tehát nagyobb a szerelem és sex jelentősége, mint gondolnánk. Témánk szempontjából kiemelkedőnek tartom, hogy nagyon megkönnyíti az örömszerzés tanulását, az alkalmazkodást a partnerhez. Persze hozzá kell tennem, hogy nem minden szerelem ilyen pozitív. A fő kérdés mégis az: mi a szerelem egyáltalán, s mitől ilyen hatékony? Akarjuk és keressük, vagy féljünk tőle és kerüljük? Mit tudunk tenni érette, vagy ellene?
1. Szex és szerelem (Love) cikk itt 2. A szerelem eredete a nemi vágy.

Az eredeti cikk: Szex és szerelem © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női magömléses orgazmus előnyei és hátrányai

A női orgazmus a female ejaculation előnyei és hátrányai: A női elélvezés sokaknak titokzatos. A legtöbb nőnek természetes. Mindezek mellett nem kell eleve lemondani a közösülés közbeni, hüvelyingerléses és g-foltos squirt, vagyis magömléses orgazmusról. Ez is tanulható, fejleszthető. Szexuálterápiával a lelki, tudattalan gátakat is fel lehet tárni és orvosolni. A nő szexuális működési rendszerében a tapasztalatoknak a gyakorlatnak is nagy szerepe van abban, hogy a hüvelyingerléses orgazmus képessége, vagy magömlésese orgazmusnak a készsége kialakulhasson egy nőben. A tudományos viselkedésterápiás tréningsorozatoknak a pozíció-tanácsoknak mindig egyénre szabottnak kell lenniük. Fontos, hogy szakember kövesse és vezesse a folyamatot. Nincsenek konkrét, mindenkire egyformán alkalmazható gyakorlatok, melyek biztosan célhoz vezetnek. Sokszor szükséges a figyelmesség, gyengédség, együttműködés a partner részéről, de szexuális segédeszköz a klitorisz, vagy vaginális vagy anális izgatáshoz jól jön. Ezek az eszközök szexshopban szerezhetők be, megvásárolod személyesen mint egy boltban, vagy megrendeled egy online sexshopban. A képen látható masszázsrudat az Intim Center Budapest szexshopban megvásárolhatod.

noi_magomleses_orgazmus_squirt

A G-pont megtalálásához feltétlenül szükséges, hogy a csikló izgatásban részesüljön, hiszen ha ez elmarad, úgy a G-pont nem fog megduzzadni és megtalálhatatlan marad. Amennyiben eljutottatok a szexuális együttlét közösülési szakaszáig, akkor partnerednek még türelemre lesz szüksége, hisz ezen a ponton következik a G-foltod felfedezése. A G-pontod a hüvelyed hasfal felöli részében helyezkedik el a bejárattól 3-6 centire, amit izgatás során könnyedén meg lehet találni, hiszen babszem nagyságúra duzzad izgalmi állapotban.
Szükség lesz a segítségedre a megtalálásában, hiszen jelezned kell felé, hogy melyik pont nyomásával érzel erőteljes pisilési ingert. Sokak számára először kellemetlen érzés az, hogy ezen pont nyomkodása nem kéjes érzetet vált ki, azonban kitartó ingerlésével átcsap a kellemetlen érzés gyönyörbe. Talán pont az lehet az oka, hogy sok nő nem fedezte fel még önmagán, hiszen ezen pont ingerlése nem kelt a legelső pillanattól kezdve végtelen gyönyört.
A lényeg az, hogy a kellemetlennek tűnő ingerek után valóban kéjes gyönyört fog okozni a G-pont, aminek az ingerlését, ha a csikló izgatásával ötvözitek, akkor válik az orgazmus magömlésessé. A kilöveléskor ne ijedjetek meg, és ne gondoljátok, hogy bepisiltél, mert ez a váladék közel sem olyan sűrű, mint az ondó és a mennyisége igen változó lehet.
Mint mindennek a világon, a női magömlésnek is lehetnek előnyei és hátrányai egyaránt. Előnye mindenekelőtt az, hogy elmélyíti és gazdagítja az orgazmus, a kielégülés élményét. Ami talán onnan ered, hogy testileg is mélyebbről indul a szexuális gyönyör, több erogén zónára terjed ki (köztük egy eddig elhanyagoltra, amelynek jelentőségét nem ismertük), s így valószínűleg jobban szétsugárzik az egész testbe. Idegrendszere révén, belső érzékeléssel a nő észlelni tudja ezeket a testi szenzációkat, s ha nem ijed meg tőlük, akkor a gyönyör akár az eksztázis szintjéig emelkedhet. Nem véletlen, hogy az orgazmus a férfinál még kifejezettebben a magömléshez kötődik, és sokféle fiziológiai elváltozással jár együtt. A G-zóna és a mögötte található, prosztataszerű mirigyek fölfedezése még inkább megmutatta, mennyire hasonló a férfi és a nő nemi berendezése és szexuális reagálási ciklusa. S persze azt is, hogy milyen rugalmas és változatos tud lenni a női orgazmuskészség. Ami azonban ezzel együtt rendkívül sérülékeny is! A múlt – és sajnos a jelen is! – bőségesen tanúsítja, hogy a nő szexuális képességei elfojthatók és visszafejleszthetők. A magömlési képesség például sok nőben ki sem fejlődik, nyilván mert nem kapja meg az ehhez szükséges, fejlesztő hatásokat. (Így a szóban forgó mirigyek esetleg ki sem fejlődnek, elcsenevészednek.)
A lehetséges hátrányok a tudatlanságból, a túlzásokból és félreértésekből adódnak. A vallomások közt találkozhattunk ennek néhány tipikusabb példájával. Sok más szexuális jelenséghez (például az önkielégítéshez) hasonlóan itt sem maga a női magömlés az, ami hátrányos – hiszen ez teljesen normális jelenség –, hanem a vele kapcsolatos hiedelmek, beállítottságok.
Ezeknek két pólusuk van: az egyik a leértékelés, a másik a túlbecsülés. Az előbbihez tartozik például a női magömlés létezésének kétségbe vonása (mondjuk azon az alapon, hogy „nálam meg az ismerősömnél még sosem volt ilyen”), vagy abnormálisnak, illetve károsnak nyilvánítása stb. Az utóbbi megnyilvánulhat többek közt a normává emelésből adódó elégedetlenségben, sőt kisebbrendűségi érzésben. („Valami baj van velem, nem vagyok képes arra, amire egyes szerencsésebb nők.”)
Természetesen mindkét irányú szélsőség indokolatlan és elkerülhető. Próbáljuk inkább minél tárgyilagosabban fogadni a G-folttal és a női magömléssel kapcsolatos, új fölismeréseket.
Tegyük föl magunknak a kérdést: mennyiben érint ez engem? Kell-e, s ha igen, mennyiben kell megváltoztatnom eddigi nézeteimet és szokásaimat? Az új ismeretek alapján hogyan bővíthetem személyes tapasztalataim körét? A kérdésre végeredményben így válaszolhatunk: egyértelműen kiderült, hogy a nőnek is lehet magömlése, s ma már azt is tudjuk, honnan és hogyan. Ezzel újabb, érdekes lehetőségét ismertük meg a nő kielégülésének, kielégítésének, amit érdemes kipróbálni (még akkor is, ha tudjuk, hogy nem sikerülhet mindenkinek).
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletében kaphatók olyan szexuális segédeszköztök és vibrátorok, dildók, amelyekkel a G-folt és a csikló is könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz. A képen látható dildó többféle változatban kapható.
Ha eljutsz az úgynevezett G-pont orgazmusig, akkor már nagyon jól jártál. Azonban a női ejakuláció nem minden esetben következik be. Hasonlóan sok máshoz, a pornófilmekben látható női ejakuláció is eltúlzott, sokkal kevesebb és kevésbé látványosan ürül.
A G-pont orgazmus, illetve a női ejakuláció nem gyakori jelenség. Ha próbálkoztok, és nem sikerül, akkor se ess kétségbe, hiszen nem ezen múlik, hogy mennyire vagy jó nő.
A női magömlés témában squirt, squirting cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése – 2. A női ejakuláció jellemzői – 3. Hányféle orgazmus van a nőknél? – 4. A női magömléses orgazmus feltételei – 5. A női magömlésről tapasztalatok 6. A női magömléses orgazmus előnyei és hátrányai – A G-pont izgatása, és a női ejakuláció, magömlés.

Az eredeti cikk: A női magömléses orgazmus előnyei és hátrányai © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A női magömlésről tapasztalatok

– Mikor a férjemmel vagyok, akkor teljesen mellőzöm, levetkőzöm a női mivoltomat. Ilyenkor nem érdekel,hogy eltorzult arcot vágok, folyik a nyálam, remegek, hogy áll a hajam, nyögök, stb…. Ott, abban a szituban teljesen elengedem magam. Majd után rendbe teszem magam. A spicc mennyiségét én nem tudom szabályozni. Van, hogy kicsi de van, mikor a tükröt is leverem, mert olyan nagy az ív. Nekem kis szünetekkel folyamatosak. De láttam, akinek a végén van egy nagy spicc. Nagyon jó, hogy különbözőek vagyunk így nem lehet setétbe összetéveszteni senkit. Nem vagyok szex guru, hisz én is képezem magam, hogy a férjemnek jó legyen és persze nekem is. A férfiak sem mentorok, hogy kitalálják a nőnek mitől lesz orgazmusa, fordítva is igaz. De meglehet mondani neki, mitől lesz Nekem jó és mit kerüljön. Ezt vállalni kell!De azért előtte illik mindenkinek a saját testét felfedezni, hogy mire is reagál. Egyik nap az lesz, amit Én akarok; de a következő nap az lesz, amit Ő szeretne!
Női magömlés, női ejakuláció, squirt: Nem tudom, az olvasónak van-e erről személyes tapasztalata önmagánál vagy partnerénél, illetve találkozott-e már olyanokkal, akik ismerik a G-zóna és a női magömlés jelenségét, s tudtak erről hiteles információt adni.
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletében kaphatók olyan szexuális segédeszköztök és vibrátorok, dildók, amelyekkel a G-folt és a csikló is könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz. A képen látható dildó többféle változatban kapható.

no_vibratorral

Egy német származású nőgyógyász állapította meg, hogy a női szervezetben található a prosztatához hasonló mirigy, ami a szexuális izgatásra megduzzad. Benyúlva a hüvelybe a hasfal felőli oldalon ki is tapintható, színe is más lesz, innen ered a „folt” elnevezés. A G-folt izgatására a nők először gyakran csak vizelési ingert éreznek, majd ez csap át gyönyör érzésébe, a mirigy megduzzad, és ebben az esetben az orgazmust a mirigy által kilövellt váladék is kíséri, ami nem a hüvelybe, hanem a húgycsőbe ürül.
A G-folt és a „női magömlés” tényét ma már nem vitatják, de azt még nem tudni bizonyosan, hogy minden nőnél előfordul-e. Úgy tűnik, hogy a nőknek csak töredéke tud beszámolni ilyen élményről, bár elvileg minden nőnél megtalálható ez a mirigy.Mindenképpen tanulságos lehet elolvasni az alábbi vallomásokat, elsősorban természetesen a nőkét. Vallomások a női magömlés átéléséről, egy 45 éves tisztviselőnő így beszélt erről:
– Saját tapasztalatomból már régóta tudok a női magömlésről. Eleinte zavart egy kicsit, de mindig tudtam, hogy normális jelenség, s a váladéknak semmi köze a vizelethez. Másféle orgazmusokkal összehasonlítva a magömléses orgazmus tökéletesebbnek tűnik. S érdekes, hogy a mélyebb kielégülés ellenére sokkal könnyebb utána újra izgalomba jönni. – Más vallomások is utalnak a G-zóna, G-pont ingerlésével elért többszörös orgazmusokra. Arról azonban nem találtam adatot, hogy az így keletkező második és további orgazmusoknál is van-e magömlés, aminek mennyisége föltehetőleg ugyanúgy csökkenő tendenciájú, mint a férfiaknál. Egy 30 éves asszony elmondja, hogy akkor fedezte föl a G-zónát, amikor partnere benyúlt a hüvelybe.
– Azt hittem, hogy fordított csiklóm van, ami befelé nőtt, a hüvelyembe. Számomra ennek ingerlése sokkal kellemesebb volt, mint a helyén levő csikló ingerlése. Mégis zavarban voltam, mert úgy tudtam, hogy a rendes csikló az egyetlen ingerelhető része a női nemi szervnek. – Ez a vallomás azt juttatja eszembe, hogy a csikló (a normális csikló) bizonyos fokig belülről, a hüvelyből is ingerelhető. Így a G-zóna – pontosabban a mögötte levő mirigy vagy mirigyek – és a csikló ingerlése összekeveredik, nem nagyon különíthető el. Egy asszony, aki 16 évesen kezdte a nemi életet:
– Amikor először megtörtént, nagyon megijedtem. Egyszerűen nem értettem, mi történt! szexuális kielégüléskor úgy éreztem, mintha bepisiltem volna. Mindketten nagyon zavarba jöttünk, bár tudtam, hogy nem pisiltem. Ez később is előfordult, de csak közösülés során, önkielégítéskor nem. Amikor aztán pesszáriummal kezdtem a fogamzás ellen védekezni, abbamaradt, s azóta sem fordul elő. – Több vallomásból is az derül ki, hogy a pesszárium alkalmazása megnehezíti vagy meggátolja a G-folt hatékony ingerlését – egyelőre nem tudjuk pontosan, miért. Egy 35 éves nő arról számolt be, hogy anális (vagyis a végbélnyíláson keresztül történő) közösülés során ismerte meg a szóban forgó mirigyek ingerlésével járó gyönyört:
– Olyan volt, mintha a hólyagomat érte volna el. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy bepisilek, de aztán az élvezet egészen magával ragadt, furcsa hangok törtek föl belőlem. – Ez a helyzet, a közösülés hátulról, teljesen megfelel a fentebb ajánlott helyzetnek, ami persze nem anális, hanem vaginális, vagyis hüvelyben történő közösülést feltételezett. Ha meggondoljuk, hogy az emlős állatok szinte kivétel nélkül hátulról közösülnek, nyilvánvalóan van valami ősi ebben a testhelyzetben. Tény, hogy igen sok nő kedveli a hátulról történő közösülést. Ennek okát általában nem tudják megmagyarázni, de lehet, hogy épp a G-zónában találjuk meg a magyarázatot. E
Egy 27 éves fiatalasszony azzal a panasszal fordult a házassági tanácsadóhoz, hogy amikor elkezdi férjével a közösülést, mindig olyan erős vizelési ingere támad, hogy rögtön föl kell kelnie, pedig minden szeretkezés előtt gondosan WC-re megy. Férje emiatt nagyon dühös. S maga arra vezeti vissza a problémát, hogy gyermekként is sokáig ágyba vizelt. A tanácsadó megnyugtatta, hogy nem kell megijednie az észlelt vizelési ingertől, mert csak az élvezet bevezetője. Ezt követően a pár nemi élete rendeződött.
Egy másik nő arról számolt be, hogy férje távollétében úgy maszturbál, hogy egyik kezével a csiklót ingerli, a másikkal pedig a G-zónát, s ezt sokkal élvezetesebbnek találja, mint ha csak az egyiket ingerelné.
Egy beszámolóból az derül ki, hogy a lányt elhagyta a partnere, mert fölháborodott a lány „borzasztó szokásán”: mindig levizeli őt, amikor a közösülésben elér a kielégüléshez. Az elkeseredett lány orvoshoz fordult, aki szerint egyes nők az orgazmus során elvesztik a kontrollt a húgyhólyag felett, s ezt nehéz kikezelni. A lány ezután évekig kerülte a szexet, s rengeteg pénzt és időt fordított gyógykezeltetésére. Míg végre kiderült, hogy nem vizelésről, hanem női magömlésről volt szó.
Szerencsére nem mindenkinek okoz ez ilyen gondokat. Egy tíz éve házas nő vallomásából kiderül, hogy kezdettől fogva volt magömlése, de sem ő, sem férje nem törődött vele. A G-zónát csak nemrég vették észre, s tapasztalták, hogy a szexuális izgalom kialakulása során a hüvelynek ez a része megduzzad, szinte kiemelkedik környezetéből. A magömlés mennyiségileg vetekszik a férfi magömlésével, s a váladék néha olyan erővel spriccel, hogy szinte súrolja a férfi alhasát. Nemi életüket mindketten nagyon kielégítőnek tartják.
De hogyan látják mindezt a férfiak? Egyikük a következőket írja:
– Amikor szájjal ingerelem a feleségemet, egyik ujjamat bevezetem a hüvelyébe, s az ujjam hegyével érzem, ahogy egyre jobban megduzzad ott bent valami, s aztán egyszerre csak kezd folyni a váladék, s ő kielégül. – Vannak férfiak, akik kifejezetten kedvelik a női magömlést. Ők azok, akik tudják vagy legalábbis sejtik, miről van szó. Természetesen nem minden férfi ilyen. S ezért van az, hogy sok nő igyekszik titokban tartani saját magömlését. (Amit – ha a férfi is kielégül – nehéz megkülönböztetni az ondótól.) Vannak nők, akik – a körülmények folytán vagy kedvtelésből – inkább önkielégítés során tudják élvezni saját magömlésüket. Ügyes testhelyzeteket találnak a G-folt könnyebb elérésére, például guggoló vagy térdeplő helyzetet. Gyakran alkalmaznak hüvelybe vezethető, hímvessző alakú vibrátorokat. De az is előfordul, hogy a csikló ingerlése révén is bekövetkezik a magömlés. Érdekes megfigyelés, hogy a női magömlés a hüvely körüli izmok állapotával is összefügg. Egy fiatal anya így ír erről:
– Korábban voltak bizonyos vizelési problémáim. A szüléstől a hüvelyem annyira kitágult, hogy szűkítése érdekében elkezdtem hüvelyizom-gyakorlatokat végezni. Ennek jó hatása nemcsak a vizelési problémák megszűnésében mutatkozott, hanem abban is, hogy magömléses orgazmusaim lettek! A férjem ezt nagyon jó fordulatnak találja, s én is nagyszerűen érzem magam. Kívánom, hogy a hüvelyizom-gyakorlatok révén minden nő eljusson ezekhez az élményekhez! – Az említett gyakorlatokat már részleteztük. Tény, hogy mint minden egyéb képesség, a szexuális képesség is fejleszthető, s ez a női magömlés képességére is érvényes. A fejlesztő hatás pedig elsősorban a helyes technikával végzett gyakorlástól várható.
A helyes technikát illetően túl sokat ugyan még nem tudunk, de néhány fontos utalás már a fentiekben is olvasható, különösen a G-folt megtalálása és ingerlése tekintetében. Ezek közül legfontosabbnak tűnik a kézzel (egy vagy két ujjal) történő ingerlés és néhány közösülési testhelyzet.
– Nekem 25 evesen volt elöször, a pasival az volt a legelsö szexünk, nyalta a pinám, es en ugy folytam! De nagyon! Utana nem tudtam hogy mi volt ez, szegyeljem e magam. azota ferjhez mentem (nem öhozza) ,a ferjemmel is szokott lenni, de öt soha nem felejtem el! nem vagyok es nem is voltam szerelmes bele, de ö volt a legjobb! Meg egy ilyen pasi nincs a földön!
– Nekem egészen másképp műxik. Nem akkor van, amikor az orgazmus, biztos, hogy a hüvelyből jön, mert világosban a párom megnézte, s rengeteg jön, ha nem lenne törölköző, úszna minden alattam. S nem az elülső rész, a G-folt ingerlésekor, hanem bármely rész, a lényeg a mélység, kb. 5-7 cm-re bent, s körben, bármelyik részt megnyomja….
– Egyszer véletlen csináltunk a párommal olyat, hogy ő volt felül, s közben kézzel megfogta, s úgy feszegette bennem minden irányban jó erősen, na akkor ömleni kezdett – többször is. Még egy másik pozícióban is biztos jön, ha kipróbáljátok: fekszel hanyatt, a párod rajtad van, de nem simán, hanem a feje a lábad felé néz, vagyis fordítva, s akkor nagyon megfeszül benned, igaz, a férfinak óvatosan kell mozogni, mert nagyon lefeszül neki. De akkor még jobban jön, sőt sokszor spriccel szinte, elázik egy törölköző egy alkalommal. Akkor van ilyen, amikor már eléggé kellemes a dolog, akkor jön jobban, könnyebben, s kell hozzá egyfajta ellazulás, hogy …no, most engedem, hogy kijöjjön….Maga a dolog nem függ össze az orgazmussal, nem akkor jön, de nagyon kellemes érzés, minél többet csináljuk, annál jobb. Talán egyszer együtt lesz az orgazmussal. Most már minden alkalommal van ilyen is, mert hiányzana, elég pár perc, s utána olyan könnyű belül, pedig még nem voltam akkor a csúcson. Előtte csinálunk ilyet. Azt hiszem nagyon rászoktam. Nem volt nehéz. Csak nem tudom elképzelni, miből és honnét jön a sok folyadék. Mert nemcsak a G-pontnál jön, hanem körkörösen minden résznél a hüvely közepe táján valahol, s jó erősen meg kell nyomni azt a részt és olyan mint amikor bepisiltem. De nem fáj. Csak kellemes. Hol fér el ez az elképesztő mennyiség?
A női magömlés témában squirt, squirting cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése – 2. A női ejakuláció jellemzői – 3. Hányféle orgazmus van a nőknél? – 4. A női magömléses orgazmus feltételei – 5. A női magömlésről tapasztalatok – A G-pont izgatása, és a női magömlés.

Az eredeti cikk: A női magömlésről tapasztalatok © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Merevedési zavarok terápiás lehetőségei

Mindannyian tapasztaltuk (aki nem, az nem vallja be), hogy merevedésünk nem mindig 100%-os. Mitől függ, hogy az egyik nap kőkemény vagy, egy héttel később pedig erőlködnöd kell, hogy legalább fél-háromnegyed részben merevedésed legyen?
Életuntság: ha minden– a szexet is beleértve – untat, depressziós vagy akkor természetesen a szex sem fog működni, és nem lesz normális merevedésed.

lanyok_az_impotens_ferfival

Alkohol: kifejezetten pusztító hatású a szexre nézve. Az alkohol hatása már rövid távon is megmutatkozik: a férfiak egy jó része ittas állapotban nem tud megfelelően teljesíteni az ágyban. Az ital ára így gyakran borsosabb mint gondolnánk: a merevedés idő előtti elvesztése.
Dohányzás: a dohányzás szintén egy a merevedési zavar okai közül. A dohányzás és a merevedési zavarok közötti összefüggésről egy érdekes tudományos kísérletről ebben a blogbejegyzésünkben olvashatod. Tény, hogy a nikotin szűkíti az artériákat, és ezáltal megduplázza az erekciós problémák felmerülésének a valószínűségét. Emellett károsítja a tüdőt, ami így kevesebb oxigént tud felszívni.
Légzés: nem gondolnánk, de a megfelelő légzés is segíthet az erekció erősebbé tételében. Lélegezz mélyeket naponta többször, így elősegíted a véráramban az oxigéntartalom növekedését. Minél több az oxigén a testben, annál jobban működik a péniszed is. A mély légzés további előnye, hogy ezt alkalmazva könnyebben tudsz úrrá lenni a stresszen.
Kevés alvás és rossz étkezés: legyengült szervezettel lehetetlen jól teljesíteni az ágyban, és erőteljes erekciót produkálni. Fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás és étkezés. Az alváshiány a merevedési zavar okai között előkelő helyen szerepel.
Pózok túlzott váltogatása: ne válts túl gyakran pózt. Bár gyakran lehet hallani, hogy ez milyen jó és változatos, mi nem ajánljuk. A nők inkább hajlamosak rá, a férfiak ösztönösen érzik, hogy a túl gyakori póz váltás negatív hatással lehet a merevedésre. Mivel számos férfi tapasztalta már, hogy egy-egy váltás után gyengült az erekciója, ezért sok férfi fél a pózváltástól, ami stresszt okozhat. A stessz pedig szintén egy, a merevedési zavar okai közül.
Sok minden hasznos lehet a merevedési zavar megoldása szempontjából, de kár ezeket találomra, vaktában alkalmazni. A komoly gyógykezelés alapja a zavar okának megállapítása. Ettől függ ugyanis a hatékony kezelés.
Az érintettek rendszerint hajlamosak azt hinni, hogy valami szervi betegség áldozatai, s ennek megfelelően gyógyszert vagy fizikoterápiát, műtétet stb. igényelnek. Az urológusok vagy más szakorvosok eddig általában ki is elégítették ezt az igényt (amitől persze a helyzet legföljebb átmenetileg javult).
Csak az utóbbi évtizedekben derült ki, hogy a merevedési zavarok többsége elsősorban nem testi, hanem lelki és kapcsolati okokra vezethető vissza. A testi elváltozások – ha egyáltalán vannak – ehhez képest másodlagosak. Ez persze nem mindjárt nyilvánvaló, s ha van valami kimutatható szervi elváltozás, ezt sokszor az orvos is elegendő magyarázatnak tekinti, és eszerint kezeli. Ami természetesen csak félmegoldás.
Az okok tisztázását megnehezíti, hogy rendszerint több okról van szó, s nem könnyű eldönteni, hogy közülük melyik az elsődleges, illetve melyik fontosabb: a testi vagy a lelki tényezők. Nem ritkaság, hogy a merevedési zavar a megtalált szervi ok (például egy gyulladás) megszüntetése után is fönnmarad, mert közben lelkileg rögzült, rossz szokássá vált.
Egy bizonyos: elsődlegesen szervi okokra főleg akkor gyanakodhatunk, ha az illetőnél sohasem – még éjjel, álmában sem! – fordul elő legalább ötperces, normális merevedés. Sokan persze nem tudják, hogy van-e náluk éjszakai merevedés, hiszen nem ébrednek föl rá. Minthogy az ennek méréséhez szükséges műszer nem hozzáférhető, csak az ún. „bélyegpróba” ajánlható: a hímvessző töve köré úgy ragasztani 2-3 összefüggő bélyeget, hogy csak merevedés esetén szakadjanak szét a perforáció mentén. Így 2-3 éjszaka során meg lehet bizonyosodni a merevedések előfordulásáról.
Ha bebizonyosodik, hogy sosincs normális merevedés, akkor tisztázandó ennek szervi oka – ami aztán vagy kiküszöbölhető, vagy nem. Előfordul, hogy csak átmenetileg küszöbölhető ki, mesterséges beavatkozással: gyógyszerekkel, injekcióval. Utóbbit közvetlenül a hímvesszőbe adják (igen kis adagban), s úgy hoz létre merevedést, hogy ellazítja a simaizmokat, szabaddá teszi a vér beáramlását a barlangos testekbe. A probléma csak az, hogy nehéz kiszámítani egy ilyen merevedés időtartamát; előfordulhat, hogy órákig tart, s külön kezelés kell a megszüntetéséhez.
Minthogy minden új merevedéshez újabb injekció kell, külföldön (főleg Amerikában) vannak férfiak, akik maguknak adják be az injekciót. Mások a merevítő protézisek valamelyik fajtáját részesítik előnyben. Ezek közül legegyszerűbb a félmerev, drótbetétes, műanyag protézis, amely állandóan félmereven tartja a hímvesszőt. Másik fajta a fölpumpálható protézis; ezt úgy operálják be a hímvesszőbe és herezacskóba, hogy a férfi néhány kézmozdulattal föl tudja pumpálni – s így merevedést tud létrehozni –, de le is tudja ereszteni. Nem igényel viszont műtétet az ún. vákuumszívó módszer, aminek működése az anyatejleszívóhoz hasonlít: a hímvesszőre csatolva a készülék majdnem légüres teret hoz létre, s ennek szívó hatására a barlangos testek megtelnek vérrel – létrejön a merevedés! Más kérdés, hogy meddig tart a készülék elvétele után.
Szerencsére ritkán van szükség ilyen módszerekre, mert – mint láttuk – a merevedési zavarok túlnyomó többsége nem szervi eredetű. Vagy magában a személyiségben vannak a kiváltó okai, vagy az adott partnerkapcsolatban. Német kutatók (Schmidt és Arentewitz) szerint a lelki okok 5 csoportra oszthatók:
1. Félelem a kudarctól vagy a szorosabb kapcsolattól. (Ilyenkor a merevedési problémával magyarázza, miért kerüli a szexet minden lehetséges partnerrel.)
2. Elfojtott késztetések is impotenssé tehetnek.
3. Különböző partnerkapcsolati problémák.
4. Hiányos vagy hibás ismeretek és készségek.
5. Önerősítő mechanizmusok (éspedig téves irányban). A tanuláselmélet szerint bármely cselekvés sikere megerősíti a cselekvési készséget, míg a kudarc gyengíti azt, és a sikertelen tevékenység kerüléséhez vezet. Mindkettő önerősítő mechanizmus, csak éppen ellentétes irányú.
Ez magyarázza, hogy az ismétlődő merevedési zavar szinte fóbiás félelmet hoz létre a közösüléstől, ami aztán eleve lehetetlenné teszi a szexuális izgalom kibontakozását, és kudarckerülővé teszi az érintettet. Az intim együttlétek kerülését viszont a partner úgy értelmezi, hogy „már nem szeret” vagy „biztosan mást szeret” stb. Vagyis csalódottnak érzi magát, és hajlamossá válik a szakításra.
Ebből is látszik, hogy a partner hozzáállása és a kapcsolat jellege mennyire befolyásolja a merevedési folyamatot. Az említett német kutatók szerint a partnerkapcsolati dinamika három tipikus esete ilyenkor a következő:
1. A partnernőnek érdekében áll a merevedési zavar fönntartása például azért, hogy a saját szexuális problémái ne derüljenek ki, és így fölényben érezhesse magát. Egyes kutatók (Kaplan és Singer) ezt hívják „szexuális szabotázs”-nak.
2. Előfordulhat, hogy hallgatólagos megegyezés jön létre a partnerek között a közösülés kerülése tárgyában, például mert az egyiknek sem megy (mondjuk a nő vaginizmusa miatt).
3. A partnerek közötti hatalmi harcnak is eszköze lehet a merevedési zavar, hiszen például lehetővé teszi a férfinak, hogy a közösülés „megtagadásával” álljon bosszút a rajta uralkodni akaró partnerén stb. (Persze inkább a nő szokta „kézben tartani” – gyengeségére hivatkozva – a férfit.)
A potenciazavarok mindig partnerkapcsolatban jelentkeznek, megszüntetésük ezért sohasem csak a férfin múlik, hanem a nőn is. Érthető például, hogy a szexet nem kívánó és nem élvező nő mellett a férfinél előbb-utóbb potenciazavarok lépnek föl. De zavart válthat ki az is, ha a nő nem megértően és segítőkészen, hanem türelmetlenül vagy éppen gúnyosan reagál a merevedés hiányosságaira.
Ez „leégés” a férfi számára, ami nagyon le tudja törni az önbizalmát. Ilyenkor kezdi magát aggályosan figyelni, esetleg erőltetni próbálja a merevedést (ami nem sikerülhet).
Egy német kutató (G. Kockott) szerint még a kimutathatóan szervi eredetű – például „arteriális anomáliákból” adódó – merevedési zavaroknál sem lenne szabad elhanyagolni a lelki és kapcsolati tényezőket, mert többnyire ezek a fontosabbak.
A modern szexuálterápia alapelve a félelem és az erőltetés kikapcsolása. Ehhez általában magát a közösülést is mellőzni kell egy ideig – ám ez nem jelentheti a szex mellőzését! Épp ellenkezőleg: a rendszeres együttlétek során fölváltva foglalkozzanak egymással, pettingeljenek! Csak olyasmit csináljanak, ami könnyen megy és kellemes: egymás simogatása, puszilgatása. Ne törődjenek a merevedéssel!
Egy jó partner sokat segíthet ilyenkor például azzal, hogy igyekszik megnyugtatni a férfit, megbeszélni vele a zavar lehetséges okát és a tennivalókat. Fontos, hogy a nő ne várja el a férfitől a merevedést és közösülést, hanem mutassa meg neki, hogy másképpen is ki tud elégülni: ez hat leginkább megnyugtatóan a férfire. Ha eddig ezt nem próbálta a nő, akkor legfőbb ideje, hogy megtanulja a pettingorgazmust. Méghozzá ne csak, mint amolyan „pótmegoldást”, hanem mint a közösüléssel egyenértékű kielégülési formát. (Akinek ez nem megy, az maga is szexuálterápiai szaksegítségre szorul.)
A korszerű kezelés egyik alapelve, hogy nemcsak az egyént, hanem partnerét is kezelésbe kell venni, hiszen annak segítsége nélkül a zavar aligha oldható meg. A segítés módjára pedig meg kell tanítani a partnert, hiszen a jószándék korántsem elegendő! Szexuálterápiai szaksegítséget sajnos nehéz találni hazánkban, mert érdemleges képzést sem az orvosok, sem a pszichológusok nem kaptak. Változást a jövőtől remélhetünk. Addig: „Do it yourself!”, azaz „csináld magad!” – az elérhető információk alapján.
Merevedési, potencia problémákra szexshopokban is találunk eszközöket: péniszpumpa, vákumpumpa, farkogyűrű vagy potenciagyűrű, és szexpatika termékeket: potencia növelők, erekció növelők,
Merevedési zavarok és kezelésük: 1./ Tipikus esetek. 2./ Átmeneti impotencia és merevedési zavar okai és fajtái 3./ Potencia problémák és egyéb merevedési zavarok 4./ Merevedési problémákra megoldási kisérletek 5./ Merevedési zavarok terápiás lehetőségek. 6./ Vágyfokozók és potencianövelők.

Az eredeti cikk: Merevedési zavarok terápiás lehetőségei © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Potencia problémák és egyéb merevedési zavarok

Mikor beszélünk merevedési zavarról? Amikor behatolás előtt, vagy a szexuális aktus közben bármikor elernyed a hímvessző, magömlés nélkül. Az erekció (merevedés) létrejöttéhez igen bonyolult és igen sérülékeny lelki és idegi reakciók szükségesek, ezért a leggyakoribb férfi szexuális zavar a merevedési zavar. Azért különösen jelentős foglalkozni vele és a csökkentésére törekedni, mert erőteljesen rombolja a férfiak önbizalmát, és nem csak a férfinak, hanem a partnerének is gondot okoz. Ez a gond egyre gyakoribb, a 40 év feletti férfiak 40%-át érinti, de nem ismeretlen fiatalabb korban sem.
Az impotencia csak az egyik – kétségkívül legsúlyosabbnak látszó – fajtája a merevedési zavaroknak. Vannak azonban másfajta ilyen potencia zavarok is. Például, ha a merevedés akkor is fönnáll, ha már semmi szükség nem lenne rá…

szexi_noverke_potenciaproblemas_beteggel

Első pillantásra talán nehéz megérteni ezt a helyzetet. Az impotenciára hajlamosak esetleg még kívánatosnak is találják. Pedig hát komoly problémáról van szó, bár ezek szerencsére jóval ritkábbak. Enyhébb változatuk a sokára és nehezen bekövetkező magömlés eseteként (ejaculatio retardata) ismeretes. Ilyenkor mintha valami visszatartaná a magömlést, a férfi kínlódva mozog akár egy óra hosszat vagy még tovább. A merevedés pedig változatlanul fennáll, mert a kielégülés vágya nem hagyja csillapodni. Rendkívül fárasztó helyzet, főleg a már kielégült nő számára.
Még kellemetlenebb, sőt, kifejezetten veszélyes az ún. priapizmus, amikor a merevedés szexuális izgalom nélkül, fájdalmasan és csillapíthatatlanul jön létre. Ez leginkább cukorbajosoknál és alkoholistáknál fordul elő. Lényeges, hogy valamilyen sérülés elzárja a vér visszaáramlásának útját a barlangos testekből. Így a merevedés akár napokig fönnmaradhat, megszűnte után viszont nehezen hozható újra létre. Ez tehát az az eset, amikor a merevedés nem a szexuális izgalom jele, s mivel fájdalmas, nem is lehet azzá változtatni és kielégüléssel megoldani. (Néha éppen magömlés után keletkezik.)
Priapizmusnak szerencsére nem mondható az a merevedés, ami éjszakánként többsör létrejön, gyakran szexuális álmokkal, esetleg orgazmussal jár de hamar elmúlik.
Egyesek a korai orgaimust és magömlést is a merevedési zavarok (sőt, az impotencia) tárgykörébe sorolják azon az alapon, hogy a merevedés ilyenkor már a közösülés előtt vagy annak kezdetén megszűnik. Ez a besorolás vitatható, már csak azért is, mert a „második menet” náluk már általában hosszabb, több perces közösülést jelent. A teljes merevedési képtelenség pedig igazán nem jellemző rájuk, legföljebb a merevedés közösülés közbeni fenntartására képtelenek. (Ezzel és a magömlés késleltetésének kérdésével a 11. fejezetben foglalkoztunk.)
Sokkal inkább ide tartozik azonban az az eset, amikor a merevedés a közösülés első perceiben, orgazmus és magömlés nélkül megszűnik. Általában ez is lelki okokra: valamilyen félelem megjelenésére vagy a partnerkapcsolat zavarára vezethető vissza.
Tévesen sorolják viszont az impotenciához (már akik odasorolják) a férfi nemi vágyának – ún. libidójának – erős csökkenését vagy hiányát. Az impotencia ugyanis, mint láttuk, a kívánt merevedés hiányát jelenti. Ha egy férfi nem kívánja a meglévő partnerét akkor természetesen ez a partner merevedést sem vált ki nála, de ettől még nem impotens. Sőt, akkor sem impotens, ha vannak időszakok – akár hónapokig –, amikor senkit sem kíván (mert éppen valami más köti le a figyelmét stb.) Egyébként az, hogy nem kívánja a szexet, rendszerint valamilyen szexuális funkciózavar következménye szokott lenni – ahogyan azt a második, idézett levélből láthattuk. Az ilyen nem kívánás pedig valójában csak látszólagos, hiszen tulajdonképpen kudarckerülés.
Persze ha egy férfi soha semmilyen nőt nem kíván meg, akkor bizonyos értelemben impotensnek is tekinthető. Elvileg ilyen is előfordulhat; negyedszázados praxisomban még nem találkoztam hasonlóval. Illetve csak olyannal, aki eredetileg kívánta a szexet, de aztán a csalódások, kudarcok, betegségek vagy súlyos depresszió következtében elment tőle a kedve. Nemcsak nőkkel, de férfiakkal is előfordul, hogy leszoknak a szexről!…
Egy dolgot mégis meg kell jegyeznünk: a libidóhiány okaként az említetteken kívül az a lehetőség is fölmerülhet, hogy a férfi, aki nem kívánja a nőket, esetleg férfiakat kíván, tehát valójában homoszexuális. Vagy más, különleges szexuális beállítottsága van.
A merevedési zavar megszűntetésében elkerülhetetlenül szerepe van a partnernek. Ugyanis szinte minden férfi kudarcként éli meg az egyszeri „felsülést” is, ezért, amikor legközelebb elindul az előjáték, a gondolataiban megjelenik a kudarc előrevetített gondolata. Szorong, és a gondolatai akörül forognak, hogy nehogy megint felsüljön, ettől nem tudja elengedni magát, s tényleg nem sikerül a behatolás. Ezzel körbe is ér a probléma, kész az „ördögi kör”, mely így szól: „kudarcot vallottam, ezért félek. Félek, tehát kudarcot vallok”. A szorongás, félelem leküzdésében igen nagy szerepe van a partnernek, aki kellő tapintattal, bíztatással segíthet, hogy kisebbítse a férfi kudarc érzését.
Kész az ördögi kör, mely így szól: kudarcot vallottam, ezért félek. Félek, tehát kudarcot vallok.Ilyen esetekben az egyik legcélravezetőbb technika az, ha a páros egy meghatározott ideig „házi feladatként” úgy szeretkezik, hogy mindent szabad tenniük, de nem történhet behatolás. Így mindegy, hogy van-e merevedés, tartós-e, elveszíti a jelentőségét, így már nem érdemes félni sem tőle. Amint megszűnik a merevedési zavar, mint szex-mumus, visszaáll a normális, felszabadult, teljesítmény kényszertől mentes szeretkezés lehetősége.
Merevedési, potencia problémákra szexshopokban is találunk eszközöket: péniszpumpa, vákumpumpa, farkogyűrű vagy potenciagyűrű, és szexpatika termékeket: potencia növelők, erekció növelők,
Merevedési zavarok és kezelésük: 1./ Tipikus esetek. 2./ Átmeneti impotencia és merevedési zavar okai és fajtái 3./ Potencia problémák és egyéb merevedési zavarok 4./ Merevedési problémák megoldási kisérletek 5./ Terápiás lehetőségek. 6./ Vágyfokozók és potencianövelők.

Az eredeti cikk: Potencia problémák és egyéb merevedési zavarok © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Átmeneti impotencia és merevedési zavar okai és fajtái

A merevedési zavarok, férfi merevedési zavar, merevedési panasz vagy merevedési probléma. Tartós merevedés elérése. A férfi merevedés problémái okai és fajtái ennek a résznek a témája. A merevedési zavarokkal fenyegető szervi elváltozások (az idősebbek kivételével) viszonylag ritkák, s többnyire átmenetiek és kivédhetők, így önmagukban ritkán okolhatók az impotenciáért. Amely – mint tudjuk – tartós állapot.

nem_all_fel

Az alkalmi merevedéshiány még nem impotencia! Ám kétségtelen, hogy jó néhány szervi elváltozás kiválthat merevedési nehézségeket, s főleg félelmet egy esetleges kudarctól, ami tartósíthatja a merevedési zavart. Ilyen elváltozások például a következők:
1. Az átlagosnál kisebb hímvessző vagy here. (Nem árt tudni, hogy a merev hímvessző átlagos hosszúsága 14-15 cm, de természetesen gyakoriak a néhány centivel rövidebbek vagy hosszabbak is.)
2. A görbe hímvessző, amely mereven valamilyen irányban görbületet mutat, s így eltér az átlagtól, vagyis az egyenesen fölfelé meredőtől. Technikailag ez legföljebb annyi problémát okoz, hogy kézzel kell irányítani. Az igazi probléma inkább az, hogy tulajdonosa szégyelli és csökkent értékűnek érzi magát.
3. A fitymaszűkület (szaknyelven fimózis), ami fájdalmakat okozhat a merevedésnél és közösülésnél. A fájdalom pedig megszüntetheti a szexuális izgalmat, s így a merevedést is.
4. Az ún. kantár- vagy fékrövidség: ami a fityma hátrahúzódásakor feszülést és fájdalmat idéz elő. Az előbbivel együtt orvosilag könnyen megszüntethető.
A többi szervi elváltozás már inkább betegségekkel kapcsolatos. Éspedig főleg érrendszeri, idegrendszeri vagy hormonális betegségekkel – és ezek kezelésével. A vérereknek különleges szerepük van a merevedésben, hiszen ezek szállítják a vért a hímvesszőn végighúzódó barlangos testbe. Utóbbiak tágulását, telítődését és elzáródását viszont már az idegek szabályozzák. Nyilván az is baj, ha nem kap elég vért a hímvessző (például érszűkület miatt), s az is, ha csak átáramlik rajta, és nem tágítja ki fölhalmozódva a barlangos testeket.
Az ereket főleg a magas vérnyomás és a cukorbetegség támadhatja meg. A merevedési zavarok vizsgálata során tehát tisztázni kell ezek szerepét. Ráadásul a magas vérnyomás esetében az ellene adott gyógyszerek is csökkenhetik a potenciát (szerencsére nem mindegyik). A gyógyszerekkel különben vigyázni kell, mert több olyan van köztük, amely károsan befolyásolja a merevedési képességeket (például a depresszió elleni szerek vagy a vízhajtók stb.) A túlzott gyógyszerszedés tehát éppúgy károsíthat, mint az egészségtelen életmód, az erős dohányzás vagy az elhízás. Nem is beszélve az alkoholról, aminek rendszeres és túlzott mértékű fogyasztása előbb-utóbb impotenssé tehet egy férfit.
A hormonok közvetlenül nem befolyásolják különösebben a merevedési képességet. Legföljebb az androgénekről, vagyis a férfihormonokról tudjuk úgy, hogy hajlamosítanak a szexuális reagálásra, elősegítik az izgalomba jövést, s ezzel együtt a merevedést.
A hormonszint csökkenése azonban önmagában nem magyarázza a merevedés hiányát. Amit többek közt az is bizonyít, hogy egyes herélteknél, akik felnőttkorukban vesztették el heréjüket (például baleset vagy műtét következtében), mégis megmarad a merevedési képesség – pedig hát a férfihormont a herék termelik!
Említést érdemelnek viszont a nemi szervek betegségei, például a heregyulladás, a húgycső vagy a prosztata gyulladása és a nemi úton terjedő betegségek. Ezek elsősorban a velük járó fájdalom miatt váltanak ki merevedési képtelenséget. Szerencsére többségük gyorsan és biztonságosan gyógyítható, de ennek elmaradása esetén, krónikus állapotban sem kizárt a merevedési képesség. Ha mégsem jön létre, akkor ez már inkább a fájdalomtól (vagy újabb fertőzéstől) való félelem következménye.
Különleges eset a HIV-fertőzés, amely sokáig lappanghat a szervezetben anélkül, hogy bármilyen panaszt okozna. Ennek során a merevedési képességet sem befolyásolja, s ezzel lehetővé teszi a fertőzés továbbadását. Talán jobb lenne, ha az AIDS- vírusok hordozói impotenssé válnának – de hát erre nem számíthatunk. Arról még nem hallottam, hogy az AIDS-től való félelem tett volna valakit impotenssé. Ezzel nagyjából le is zárhatjuk az organikus (tehát szervi eredetű) impotenciák ismertetését. Mint látjuk, többnyire csak egyik kiváltó okát jelentik az impotenciának, s nem is mindig a legfőbbet. A vizsgálatok azt mutatják, hogy kevés az olyan impotencia, amelynek kizárólag organikus oka van.
Igen sok viszont a túlnyomórészt pszichés eredetű merevedési zavar. Ez érthető, ha meggondoljuk, hogy a szexuális élvezet lényegében lelki jelenség, ami persze testileg is megnyilvánul. Ha pedig a lelki feltételek kedvezőtlenek, akkor a testi izgalom sem bontakozhat ki. Ezek a feltételek viszont igen sokfélék és teljesen egyéniek: ugyanaz a feltétel is különböző hatással lehet, a körülményektől függően.
A pszichogén merevedési zavarok legfőbb oka kétségkívül a kudarctól való félelem, s az ezzel kapcsolatos, ideges feszültség, amely megakadályozza a szexuális izgalom kibontakozását. Ez a félelem persze nem mindig egyformán erős; előfordul, hogy csak egy bizonyos partnernél jelentkezik.
Ilyenkor szelektív („válogatós”) zavarról beszélünk, szemben a mindig, mindenkivel kapcsolatban megnyilvánuló, teljes impotenciáról. Ez utóbbi pedig vagy kezdettől fogva (pontosabban a szexuális kapcsolati próbálkozások kezdetétől fogva) fennáll, vagyis elsődleges, primer, vagy pedig később, sikeres közösülések után alakul ki, tehát szekunder.
A merevedési probléma, ill. a merevedési zavar gyógyítása: Ha egyáltalán “nem áll fel”, vagy “nem áll fel rendesen”, akkor először feltétlenül forduljon andrológushoz. A lelki okok szinte biztosak akkor, ha vannak spontán hajnali merevedések, illetve önkielégítésnél nincs merevedési probléma. A korábbi szexuális frusztráció képzete is előrevetülhet szeretkezéskor.
Azt mindenki tudja, hogy a problémás szex, stressz nélkül ritkább. Jobb a szex stressz mentesen. Legtöbbször azonban más az ok. A férfi merevedési zavar kezelhető! Ha egy férfinek szinte sosincs merevedése (szexuálisan elvárhatóan aktív korában), annak biológiai oka IS lehet. Andrológushoz kell fordulni. Ne legyen merevedési gondja! Ne elégedjen meg a potencianövelő szerek átmeneti, az igazi okokat elfedő hatásával!
Egyes merevedést segítő gyógyszerek mesterségesen okozhatnak alhasi vérbőséget, segíthetik a véráramlást, de csak a gyógyszer szedésekor hatnak, azaz átmenetileg fedik el az merevedési problémát. A merevedés zavar okait nem szűntetik meg. Újabb szexnél újra felléphet a merevedési probléma. Inkább a végleges megoldást, az oki terápiát javaslom.
Ha a betegség pszichés eredete bizonyítást nyert, pszichoterápiás kezelésre kerül sor, mely során az eredmény érdekében a partner is bevonásra kerül. Gyakran már a páciens terelésével el tudjuk érni, hogy az impotenciát okozó tévhitektől, rossz beállítódásoktól, hamis képzetektől megszabaduljon. A párjával kölcsönös örömszerző viszonyt csak ezek után tudja kialakítani. Ennek a viszonynak a kialakítását, érzékszervekre koncentráló háromlépcsős rendszerrel lehet elérni. Az első lépcső a fokozatos nem genitális örömszerzés, majd a nemi szervek kölcsönös ingerlése, valamint a kényszerektől mentes, spontán közösülés. Ha ez nem vezet eredményhez, úgy a szexuálterápia a következő lépcső.
Ha az impotencia oka szervi betegség, úgy a fő cél az alapbetegség gyógyítása, illetve az általa okozott impotencia kezelése. Ha a nemi hormonok szintje alacsony, úgy azok pótlása jöhet szóba. Ilyenkor jó eredmények érhetők el 3-4 hónapon keresztül heti 2-3 alkalommal az izomzatba adott férfi nemi hormon (tesztoszteron) injekciókezeléssel. A szájon át adott tesztoszteron készítmények kevésbé hatékonyak. Próbálkoznak bőr alá ültetett tesztoszteron tablettákkal is. A tesztoszteron önmagában is fokozza a nemi vágyat, a szexuális fantáziálást. Ha az impotenciát más hormon, pl. az ún. prolaktin-tejtermelésért felelős hormon túltengése okozza, akkor ezen hormont gátló szerek adása jön szóba.
Amennyiben a beteg a pszichoterápiára esetlegesen nem reagál, vagy az éjszakai pénisztérfogat növekedési teszt eltérést mutat, úgy az érintett szervre direkt ható, a pénisz vérellátását, és vérraktározását serkentő gyógyszerek alkalmazhatók. Ezek közül meg kell különböztetni a szájon át adható gyógyszereket, amelyek a leginkább favorizáltak. Ezeket (kék tabletta) 1 órával az aktus előtt bevéve kellő merevséget lehet elérni. Mivel ezek szisztémásan az egész szervezetben hatnak, így azoknál a betegeknél, akik érrendszeri, magas vérnyomás vagy szívproblémákban szenvednek, alkalmazásuk az erekre és vérkeringésre gyakorolt hatásuk miatt erősen megfontolandó.
A másik fajta, kevésbé alkalmazott módszer a helyileg a péniszbe adott injekció-kombinációk. Ezt a páciens saját maga is el tud sajátítani, jóllehet a beadás körülményei kicsit bonyolultak, továbbá a hosszantartó alkalmazásnak itt is vannak szövődményei. Számítani kell a pénisz hegesedésével, mely további impotenciával járhat, megnő a fertőződés veszélye, illetve sokszor nem várt hatás, hogy az aktus végén a merevedés tartósnak bizonyul, mely hosszú távon a mindennapi életben zavart okozhat. A problémát általában csak urológus vagy sebész képes megoldani.
Ha a fent említett módszerek nem járnak sikerrel, illetve az impotenciát a péniszt torzító elváltozás okozza (pl. hegesedés), akkor jön szóba a sebészi beavatkozás. Ha a probléma a hegesedés, vagy egyéb torzító okok, akkor a pénisz bizonyos plasztikája segíthet. Szót kell ejteni a nemi szervet ellátó erek tágításáról, illetve a vért elszállítók szűkítéséről műtéti úton. Amennyiben ez nem jöhet már szóba, akkor a végső megoldást a péniszprotézis jelenti. Ilyenkor a nemi szerv barlangos testeibe ültetik a hengerszerű protézispárt, melyet egy rejtett pumpa segítségével (általában az egyik here helyére ültetik be) a beteg aktus előtt felfújhat.
Összefoglalva, az impotencia hátterében nagyrészt pszichés okok állnak, így a gyógyulásban a pszichoterápia, a megértő, támogató, segítő párkapcsolat játssza a legnagyobb szerepet. Mivel sokak szerint a pszichés problémák miatti impotencia a 40-50 körüli, családos, rendezett szociális háttérrel rendelkező, általában túlhajszolt életű férfiakat érinti, így e populáció főbb betegségeként is említhetjük. Megkockáztathatjuk, hogy e csoport számára, a család és a társ felé való koncentrált közeledés, a társ megértő reakciója az impotencia megelőzéseként is szolgálhat.
Merevedési, potencia problémákra szexshopokban is találunk eszközöket: péniszpumpa, vákumpumpa, farkogyűrű vagy potenciagyűrű, és szexpatika termékeket: potencia növelők, erekció növelők,
Merevedési zavarok és kezelésük: 1./ Tipikus esetek. 2./ Átmeneti impotencia és merevedési zavar okai és fajtái 3./ Egyéb merevedési zavarok 4./ Merevedési problémák megoldási kisérletek 5./ Terápiás lehetőségek. 6./ Vágyfokozók és potencianövelők.

Az eredeti cikk: Átmeneti impotencia és merevedési zavar okai és fajtái © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.