Címke: család

A szerelem és szex szükséglete és képessége

A szerelem és szex szükséglete és képessége érdekes téma, ami látszólag helytálló. Szerelem, szexualitás, gyengédség, testiség. Olyan kérdések ezek, amelyek korántsem gondolkodik mindenki egyformán. Különböző párok, egészen másként élik meg házasságuknak ezt az oldalát, sőt egy páron belül is egymástól eltérő meggyőződést, szükségletet és elképzelést mutathatnak a felek. Egy kisarkított és erősen általánosító nézet szerint: A nő szexet ad a gyengédségért cserébe, a férfi pedig gyengédséget ad a szexért cserébe.

szex_es_szerelem_szukseglete

Mert igaz ugyan, hogy mítoszokra és kultuszokra nincs szükségünk, de a szerelem szerencsére nemcsak mítosz és kultusz, hanem történelmileg kialakult és egyre fontosabb emberi szükséglet! Történelmi kialakulása azt is jelenti, hogy nem található meg eleve mindenkinél. Akik a szerelmet a szexuális vágyakkal azonosítják, azok azt hiszik, hogy a nemi éréssel együtt a szerelem igénye is magától kialakul. Ez azonban tévedés. Egyrészt előfordulhat, hogy már jóval a serdülés előtt szerelmes lesz valaki. Másrészt a serdülés után sem mindig jelentkezik a szerelem. Több, különböző korú emberrel találkoztam már, aki egész életében nem volt szerelmes. (Még több az olyan, akinek az egyszerű megtetszés vagy nemi megkívánás már szerelmet jelent.)
Igaz viszont, hogy normális fejlődés esetén a szerelem igénye legkésőbb tizenéves korban kialakul. A több száz fiatal pedig, akit erről megkérdeztem, első szerelmét a 10 és 16 éves kor közötti időben élte át. Csakhogy a szerelem távolról sem spontán, „ösztönös” viselkedési forma, hanem valahogyan el kell sajátítani. Azaz meg kell tanulni, vagyis különféle ismereteket, tapasztalatokat kell begyűjteni. Ma már ez könnyebb, mint régen, hiszen akár az irodalomban, akár a mindennapi életben sűrűn találkozhatunk a boldog vagy tragikus szerelmek példáival. Csak persze nem mindegy, hogy milyen, példákkal találkozunk, s miket érzünk vonzónak és követendőnek, illetve kerülendőnek. Mint minden tanulás, ez is a családban kezdődik, és a szülő- gyermek viszony, a szülők egymás közötti viszonya erősen befolyásolja. A szerelmi képesség kialakulásával majd később foglalkozunk, itt most a  szerelem lényegét próbáljuk tisztázni.
Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk.
A családias szeretet ugyan más, mint a szerelem, de azért sok közös vonásuk is van: a gondoskodás, a védettség, egymás érdekeinek tisztelete és segítése stb. A szerelemben ehhez jönnek még a szexuális igények, amiket az eredeti családon belül tilos kielégíteni. A szerelem tehát a szeretetnek különleges, szenvedélyesebb, a szexuális vágyat is magában foglaló módja. De a szexen kívül sok más igény is jelentkezhet a szerelemben, olyan, ami csak egy intim partnerkapcsolatban elégíthető ki – például a saját otthon teremtésének és a családalapításnak az igénye. Mindezeknek az igényeknek a kielégítése különböző képességeket tételez fel. Szerelem akkor keletkezik, ha felmerül annak lehetősége, hogy egy partnerrel sikerül kielégíteni a számunkra fontos igényeket. Beteljesülése azonban attól függ elsősorban, hogy rendelkezünk-e az igények kielégítéséhez szükséges képességekkel. Tény, hogy minél több és erősebb szükséglet kielégítését várjuk egy partnertől, annál jobban vonzódunk hozzá.
A szerelem lényege tehát a számunkra fontos szükségletek kielégítésének föllobbanó reménye. Ebből következően: akinek nincsenek egy intim partnerrel kapcsolatos szükségletei, annak nincs szerelemigénye sem. Bár ez ritkaság, az igények azonban kétségkívül nem egyformák, így a szerelemigény tartalmában és erősségében egyénenként eltérő. A szükségletkielégítés fellobbanó reménye persze csak kezdete a szerelemnek. A folytatás és beteljesedés viszont a külső körülmények, akadályok mellett elsősorban az egyéni képességektől
és a kapcsolati igények egyeztetésétől függ.
Már sokféleképpen próbálták a szerelmet meghatározni, s ez önmagában is sokféleségét, egyéni jellegét tanúsítja. De ha nincs is pontos és minden esetre érvényes meghatározás, lényegét azért jól körülírhatjuk. Buda Béla szerint „sajátos érzelmi állapot, amit az jellemez, hogy a tudat egy másik ember képével, emlékeivel van tele, és a személyiség motivációs rendszere leginkább arra irányul, hogy ennek a másik embernek közelében lehessen, mégpedig szexuális kapcsolat formájában.” Érdemes ezt egybevetni ezzel: A szerelem eredendően a szexuális vágy humanizált és individualizált változata, amihez többféle igény is kapcsolódik. Az igényeken kívül a szerelem tartozéka az érzelmi kötődés képessége, a szexuális reagálókészség és beleélőkészség. Ezeken kívül még jó néhány készség és képesség szerepet játszhat benne. Mindezek fejlettségétől függ a szerelem fejlettségi szintje.
A szexet a változatosság, és szexuális segédeszközök és érdekessé, különlegessé teszik. Egy szexshopban vásárolt vibrátor, vagy szexi ruha csodát tud tenni az élvezetek és vonzalom terén. Szexshopok az országban bárhol elérhetők, de online sexshopban is vásárolhatsz. Budapest városban van a legtöbb sexshop üzlet, a legrégebbi az Intim Center, ami a Károly krt. 14. sz. alatt található, minden nap nyitva tart.
A szexuális függőségek nem annyira a szexuális kielégülést szolgálják, hanem rendszerint másfajta – tudattalan – igényeket elégítenek ki, mint például az uralom vagy a birtoklási vágy. Sőt: a szexfüggők valamilyen gátló tényező miatt képtelenek kielégülni. Mivel nem tudják elérni az ezzel járó megkönnyebbülés, elégedettség érzését, a szex hajszolása szüntelenül folytatódik. A szex mint legfontosabb szükséglet, a teljes tudatot betölti, öncélúvá válik. Az egyéb életcélok eltűnnek, a beszűkülés következtében csupán a szexualitás válik sikerforrássá. Túl sok időt és energiát köt le, kontrollálhatatlanná válik, testileg és lelkileg is veszélybe sodor. Sok szexfüggő – éppen sérült személyisége miatt – képtelen igazi intimitás és kötődés megélésére.
És a te vágyaid? Ha szereted, és gyakran igényled is a szexet, képes vagy önmagad megmutatni és partneredet mélyebben megismerni, tudsz gyönyört adni és átélni, szexuálisan aktív, egészséges nő vagy. Ha olyan nő vagy, aki gyakran igényli a szexet, és rendszeresen eljutsz az orgazmusig, biztosan nem vagy szexfüggő. Ha azonban úgy érzed, hogy szexuális szokásaid hajlanak a függőség felé, akkor az önismereti pszichoterápia segíthet abban, hogy nőiséged megerősödjön és új célokat, sikereket találj.
1. Szex és szerelem (Love) cikk itt 2. A szerelem eredete a nemi vágy és a kémia. 4. A szerelem és szex kultuszának kezdetei. – 5. A szerelem szükséglete és képessége. 6. Kellenek-e illúziók a szerelemhez?

Az eredeti cikk: A szerelem és szex szükséglete és képessége © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Vibrátor a moziban: Beverly Hills csórói

vibratorral_maszti_mozifilmbenVibrátor a moziban a filmekben is látható, a Beverly Hills csórói című filmben is. A Slums of Beverly Hills eredeti című cinema: színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték,. A jelenet teljesen egyszerű, egy hosszú közeli felvételre alapul Vivian Abromowitz (Natasha Lyonne) arcáról, ahogy az idősebb unokatestvére vibrátorával maszturbál. Miközben a zümmögést halljuk a hangsúly az önkielégítést végző Vivian változó arckifejezésén van. Pontosan lehet tudni, hogy mi történik, bár nem lehet látni addig, amíg a kielégült csaj nem szorítja áhítattal a szívéhez a játékszert.
A film tartalma: Egy középosztálybeli amerikai lánynak erősen ideggyenge családja van. A família annyiban tér el a szokványostól, hogy lakhelye a mindennapinak éppen nem nevezhető Beverly Hills. A szegény autóvezető családapa drága iskolába járatja gyerekeit. Ez spórolást követel a családtól.

A helyzetet nehezíti, hogy a családfő gazdag bátyja betelepíti hozzájuk szabados életvitelű unokanővérüket, s kárpótlásul nagyobb lakást bérel számukra. A rokon hölgy a nagylány példaképe lesz, s ez jól felborítja a rendezett családi életet.
Az Vásott szülőkben is szerepel vibrátor megnézheted itt.

Az eredeti cikk: Vibrátor a moziban: Beverly Hills csórói © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Önkielégítés és családi háttér

gyerkek_kiváncsisaga_meztelen_furdozeskorAz önkielégítés gyakorlati kézikönyvének fejezetei itt. A maszturbálás témáját átfogó gyakorlati útmutató: Önkielégítés és a család
Erre sajnos rettentően fontos kitérni. A nemiséget sújtó megrögzült évszázados tabu még mindig rombol, és pusztít. A hatás tragikus, megcsömörlött, depressziós, boldogtalan lelkileg megnyomorított emberek tömegei küszködnek megromló párkapcsolatukkal, akár különválás, akár a “csendes tűrés” módján! Olykor csak annyi az ok, hogy nem ismeri a saját igényeit, és pláne nem ismeri, hogy mi a jó neki. A mai napig meglepő, extravagáns, szinte már perverz dolog a nemiségről, szexualitásról, és annak tényeiről, vagy ismereteiről nyíltan beszélni, ábrázolni! Ez a sötét középkorból ránk maradt negatív örökség már régóta kísért, és nehéz levetkőzni. Az elfojtás felé kényszerítik az alanyát, aki elszenvedi, nem pedig belátja, vagy elfogadja ezt! A szexuális elfojtás minden esetben erőszakos, (hiszen akaratlagos elfojtás) és mint ilyen mentálisan romboló! A szexuális fejlődés egy folyamat, amely a gyermekkorban Máskor kopogj… már elkezdődik, és sosem fejeződik be.
Habár amíg a szervrendszerek fejlődése nem indul meg (serdülőkor), és nem fejeződik be (felnőtt kor) addig ez a fejlődés nem tapintható testifejlődés, viszont mentálisan folyamatos, és töretlen. A gyermek a testiség alapvető mentális építő köveit ekkor rögzíti, ekkor mire eléri a serdülőkort, már jelentősen rögzült a hozzáállása rendkívül sok, a testiséget érintő dologhoz, mint például a nemi szerveihez kapcsolódó viszonya, vagy a meztelenség, és intimitás! Nyugodtan mondhatjuk, hogy a nemi érésig is folyamatosan készül a felnőtt szexualitásra, és ez a serdüléskorban különösen intenzívvé válik, és ekkor lesz nagyon látványos igazán. A család tehát szexuális nevelést is ad minden esetben, ha ezt elmulasztja, vagy elfojtja, akkor azzal is nevel. (Csak épp rossz irányba.) Mindenképpen meg fogja határozni a gyermeke szexuális örömét, vagy éppen gyötrődését! Ezért nem meglepő, ha a kialakuló sérülések, és kórossá váló torzulások az esetek döntő
többségében a súlyos nevelési hibákra vezethető vissza. A szülők feladatai közé tartozik tehát az, hogy erre figyeljen, és szexuálisan is nevelje gyermekét. Megismételjük, hogy a szülő ezt a szerepét el is fogja látni, (elkerülni nem fogja tudni) mivel a gyermek folyamatosan befogadó, ezért a nevelés hiánya lesz maga a nevelés, csak hibás. A szülő az első “védvonal”, a megfelelő, és tevőleges nevelés meg fogja határozni, hogy a gyermeke mennyire lesz boldog egy párkapcsolatban, avagy sem. A szülőnek tehát figyelnie kell a következőkre, és fontos, hogy ezt szakszerűen, és jól kezelje. (A megfelelő ismeret hiánya nem lehet akadály, mert a gyermek felnevelése során ugyanúgy elérhető tudás, mint a megfázás esetére vonatkozó teendők, vagy bármi más. Tehát szakember segítségét ugyanúgy vegyük igénybe, mint a bárányhimlőre vonatkozó esetben!) Fontos nevelési alaptézisek a következők.
– A meztelenség, és a saját testének az elfogadása. Neki is van teste, és természetes az, hogy érdeklődik iránta, érdekli a működése, és kérdései vannak. Ne legyen ez tabu, főleg ne saját maga előtt, mert ha így kezeljük, még ugyanúgy meglesz a teste, és a kérdései is megmaradnak. Ekkor dől el, hogy a teljes élete során mennyire lesz gátlásos,
hiszen az intimitás alapköve, hogy létezik a füos! Nincs mentséged! ruhátlan test is.
– Meglehetősen hamar fel fogja fedezni, hogy mely területek érintése kellemes neki. A ruha dörzsölése, vagy a fürdéskor amikor a nemi szerveit mossa, hamar megtapasztalja, hogy a makk, vagy csikló dörzsölése számára kellemes. Sokkal hamarabb, mint azt a legtöbb szülő gondolná. Ebből fakadóan kérdései lehetnek, tehát meglehetősen valószínű, hogy a konkrét szexuális nevelést már akkor meg kell kezdeni, amikor már egyedül is tud fürödni, mert már megtapasztalta a szexuális ingert, és szinte rögtön elkezdi tudatosan is keresni, előidézni. elkezdi a maszturbációt, még ha nem is tudja, hogy mi is az.
– A leghatalmasabb segítség a szexuális fejlődésben, ha a gyermek a kérdésére választ is kap “anyától”, vagy “apától”. Ne legyenek titkaink, ne
legyen tabu, és titok a szexualitásra vonatkozó kérdés sem, mert ez a legjobb módja, hogy egyáltalán esély legyen a helyes nevelésre. Felejtsük el a „gólya hozza” mesét is, mert teljesen szembe megy a nemi neveléssel. Álszemérmes, tipikusan az elmaradott prűd korokból származó (egyébként teljesen használhatatlan) csökevény. Inkább használjuk az “apa, és anya nagyon szerette egymást, és így kerültél anya pocakjába” variációt. Ez őszinte, praktikus, ráadásul vállalható is a gyerek felé. Ha a gyerek kérdez, az első választ fogja elsőre megjegyezni, és ha ekkor kellő ismeretet kap nem csak az érdeklődését elégítjük ki, hanem biztosak lehetünk abban, hogy a jó választ kapja! Ha a gyerek úgy nő fel, hogy a szüleitől mindent megtudhat, akkor nem az “utca”, a “haverok”, és az iskola, vagy a filmek fogják nevelni szexuálisan sem. A szülő is biztos lehet a helyes irányban, és sokkal nagyobb biztonságban tudhatja a gyermekét. Ez minden területre ki fog hatni, mert ha a “fütyis” és “puncis” kényes kérdéseire is őszinte, és természetesnek vett választ kap, akkor a kiépülő bizalom sokkal erősebb lesz gyerek, és szülő között! Ez teszi lehetővé, hogy a gyerek még a lázadóbb serdülő korban is bizalommal forduljon a szülők felé akkor, amikor már tényleg húsba vágó kérdés a nemi élete, és belekóstol az első párkapcsolatba is!
– Az önkelégítést tilos megtiltani! Tilos bűnnek beállítani! És tilos büntetni! Ezt a hibát sose kövesd el! Ebben a kényes helyzetben a rajtakapott fiatal mentálisan még “nincsen készen”, ekkor befogadó, ekkor tanul. Az ekkor berögzült katartikus esemény hosszú évek terápiájával enyhíthető (ki nem törölhető) és az ilyenkor társított “szexualitás = valami rosszat tettem” esemény már ekkor determinálhatja a jövőbeni boldogtalan párkapcsolatokat is. Az összes romboló hatás itt sokszorosan erősebb a többinél, és a már felépített bizalmat egy életre bizalmatlanságba fordíthatja. A helyes eljárás egyértelmű. A rajtakapott fiatalt hagyjuk magára! (Ha eddig nem tulajdonítottunk jelentőséget a zárt ajtón történő kopogásnak, akkor ez a jövőben legyen erényünk!) Ne maradjunk némák ! Fontos! A néma visszavonulás jelezhet elfogadást, és jelezhet elutasítást is. Abban a pillanatban viszont bármelyik lehet, ez bizonytalanságot, és komoly feszültséget kelt. Ekkor nagyon megnyugtató a “bocsánat”, “elnézést”,”már itt sem vagyok”, mert az elfogadás felé billenti a szituációt, és bizonytalanságot sem szül, tehát nem kelt feszültséget! Ő valószínűleg megrökönyödött, megijedt, szégyenli magát, szóval nagyon rosszul érzi magát. Sokat segíthetsz ezzel! Az „elnézését már itt sem vagyok” elfogadó hangsúllyal felold minden bizonytalanságot, és azt az érzetet kelti, hogy csak a természetes intimitásában van megzavarva, semmi több. Várjuk meg, amíg kijön a szobájából, ne törjünk rá újra!
És ne akarjuk vele megbeszélni! Nyugodtan kérdezzük meg, hogy akar e róla Ő beszélni velünk, esetleg jelezhetjük, hogy sokat megtudhat tőlünk ha kérdez, de ne erőltessük. Ha a már kialakult bizalom megalapozott a nevelésünknek hála, és a kíváncsisága, az esetleges hasznos információk iránt elég lehet ahhoz, hogy esetleg akar róla beszélni! De ha nem, akkor felejtsük is el! Nemi életet élt (igaz egyedül), ami már az intim magánügye, ahogyan a tied is a sajátodé! Az övé, és nem a tiéd! Akkor osztja meg mással (veled is) ha ő akarja! Egyébként ha igen, megosztja veled, és beszélhetsz vele erről szabadon, az nagyon nagy megtiszteltetés, 10 szülőből kilenc ezt sosem tapasztalja meg!
Intim Center sex shop szexualitás, további cikkek itt.

Az eredeti cikk: Önkielégítés és családi háttér © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.