Kategória: Cikkek

A nők hatalmai

Nem hiszem, hogy a szakácskönyvek által rögzített súlyadatok összefüggenének a végeredménnyel. Az egész méricskélési huncutság pusztán arra való, hogy misztifikálja a világ legprimitívebb szemfényvesztését, azaz a sütés-főzést. Ezáltal ad hatalmat a nők kezébe, holott már úgyis ott van nekik az az uralom, amellyel agyilag és testileg is totálisan lenyomnak bennünket. Hát persze: az erotika!
Vavyan Fable

Vibrátort kapott ajándékba Lady Gaga

Javában zajlik Lady Gaga új turnéja, a The Born This Way Ball. A poplady ausztráliai koncertjén egy igen különös ajándékot kapott az egyik rajongójától.
Lady Gaga két hónapja kezdte meg új turnéját, a The Born This Way Ballt. A turné keretein belül olyan helyeket járt be, mint Japán, Korea vagy Ausztrália. Ám legutóbbi, brisbane-i koncertén egy igen furcsa ajándékot dobott be valaki a színpadra, egy ezüst vibrátort. A botrányhősnő szerencsére viccesen reagálta le az esetet.
„Azt akarjátok mondani, hogy nem elég aktív a nemi életem? Ez egy amolyan lelki támogatás lenne? Elég drágának tűnik. Köszönöm szépen az aggodalmat, de biztosíthatlak róla titeket, hogy nálam minden rendben van – mondta a tömegnek. – Szeretnétek megtartani ezt a vibrátort hálám jeléül?” – tette fel kérdését, majd a közönségbe dobta a szexuális segédeszközt.
Nem ez az első eset, hogy a poplady szexuális ajándékot kapott egy rajongójától. A 25. születésnapjára egy szexbabát kapott ajándékba.

A vibrátort betörőnek hitték a rendőrök

Németországban történt az eset, hogy a hívásra kiérkező rendőrök betörőnek hittek egy vibrátort, annak hangja miatt – írja a Die Welt. Állítólag a fúró szerű hang tévesztette meg a zsarukat. A bochumi ház tuladonosa este 11 után panaszkodott a zajra, ezért hívta a rendőrséget. Állítólag a zaj olyan erős volt, mintha egy konyhai csempén turmixolt volna valaki egyfolytában. A rendőrök végül követték a zajt, amit a közös pincében hagyott működő vibrátor adott ki magából. Hogy mégis mekkora, és milyen régi vibrátor lehetett, arról nincs hír, monstrum lehetett, ilyen erős hanggal, mindenesetre nem ez volt az első eset. 2011 áprilisában Berlinben is egy vibrátor miatt kellett betörnie a rendőrségnek egy házba.

Idézetek a szexről

Az élet része a nevetés, a komolyság a halál jellemzője. Az élő emberek mindig játékosak, soha nem komolyak. A szeretkezés pedig nem más, mint maga az öröm – igaz ugyan, hogy eddig mindenki azt mondta neked, hogy a szex bűnös dolog, én azonban azt mondom, a szex maga az öröm. (Osho)

A férfiak a hűtlenséget nagyvonalúan kezelik, úgy vannak vele, hogy az alkalmi szex mozgatója és lényege csupán a nemi vágy, nincs köze az érzelmekhez, vagyis nem veszélyezteti a házasságot. Csupán testi kötődés a drága és élvezetes sporthoz, a szexhez. A hűtlenkedő családos férfiak ráadásul tudományosan is megmagyarázzák, miért jobb alkalomadtán belemenni a laza, kötetlen viszonyba, mint mondjuk elmerülni az internetes pornó világában, hiszen az érzelmi elidegenülés és a virtuális viszonyok sokkal, de sokkal ártalmasabbak a kapcsolatra nézve, mint a tényleges hűtlenkedés. (Szalai Vivien)

A szex az egyik legszemélyesebb vonulata az életünknek. Ha valaki puszta szeretetből ebben is korlátoz bennünket, ha az ágyban is szabályok közé szorítanak, akkor vége mindennek. Az a lélek halála. (Laurell Kaye Hamilton)

Erotikus viccek

Újságírók kérdezik egy kínos ügyről az elnökjelöltet:
– A volt titkárnője azt terjeszti Önről, hogy… hogy is mondjam… szóval, hogy az Ön micsodája nagyon kis méretű. Mi erről a véleménye?
– Semmi, nem kell törődni vele. A volt titkárnőmnek nagy a szája, ennyi az egész.

Egy fickó felszed egy fiatal lányt a diszkóban. Felmennek a lány lakására, ahol mindehol kis plüssállatok hevernek, a szekrény tetején, a könyvespolcokon, az ablakban, a földön, és még az ágy is tele van velük. Szeretkezés után megkérdezi a fiú:
– Milyen voltam?
Mire a lány:
– Hát, az alsó polcról bármit választhatsz…

Elton John, Robbie Williams és Kylie Minogue jönnek ki egy fergetes koncertről egy londoni nightclubból. Jó részegek, s ahogy dülöngélnek a kertek alatt Kylienak beszorul a feje egy helyen a keritésbe. Robbie azonnal kihasználja az alkalmat felhajtja Kylie szoknyáját és rendesen odadörrent neki hátulról.
– Most Te következel! – szól oda Eltonnak.
Elton sirva fakad!
– Mi van Elton? – kérdezi Robbie.
– Nem fér be a fejem a kerítésbe!

Pasik a vibrátor használatáról

Mint láthatjuk, vibrátort hallva ne feltétlenül egy pénisz formájú eszköz jusson eszünkbe. A férfiak számára a vibrátort birtokló nő sokszor egyenlő a nagy szexuális étvágyú partnerrel. Az, hogy a vibrátor nem kerül elő a párkapcsolatban üzenheti azt is: „Ha te itt vagy, természetesen ő a második!” A páros használat ugyanis nem megszokott. Vannak férfiak, akik szeretik „vállalni a felelősséget” a nő orgazmusáért, és ebbéli feladataikban nem kérnek segítséget. Van olyan is, akinek tetszik a látvány, amelyet oldalról ritkán figyelhet meg anatómiai okokból – ők azok, akik kedvelik a vibrátor látványát filmeken, de jó részük nem elég felszabadult ahhoz, hogy a párkapcsolatban is használja az eszközt. Mások pornófilmekből ismerik a vibrátort, és a megalázó, nőket eszközként kezelő filmek hatására a szexuális együttlét alatt inkább hárítják a kütyü bevetését. Olyan is akad, aki egyszerűen csak zavarba jön, ha játékosabbá válik a megszokott együttlét. A vibrátoros szex ugyanis reakciókat, tekintetváltásokat és kommentárt igényel szex közben. Egy biztos: önmagában egy eszköz, csak egy tárgy marad, nem lehet záloga egy minőségibb szexnek, és ha bármelyik félnek kellemetlenséget okoz, többet árt, mint használ. De a megváltozott, sémát változtató szituáció mindkét fél nyitottsága esetén egy kis ablaknyi esély arra, hogy aznap máshogy nézzenek és beszéljenek a felek az ágyban.

Keresztény szexshopok

A keresztény szexshopok semmiben nem különböznek a világi szexshopoktól, csak a vibrátorok és síkosítók termékleírásában valamilyen formában szerepel, hogy keresztény párok ajánlják hívő pároknak. Amerikában van már rúdtáncóra Jézus nevében, és a keresztény pornó fogalma is egyre elterjedtebb.
A ‘christian porn’ kifejezésre a Google 140 millió találatot ad, a ‘christian sex toys’-ra pedig közel 18 milliót. A legtöbb találat a pornó ellenzéséről szól, számos link pedig a szexpozitív keresztények mozgalmáról: erotikus történetek keresztényeknek, rúdtánc Jézusnak, keresztény szexshopok. Mindez nem kamu, a szexuális mozgalom lényege tudatni a hívőkkel, Istennek helye van az ágyban, de szigorúan csak házasságon belül.
A keresztény szexshopok a házasságról szólnak – A Jézus nevében kínált análplugok bármilyen furcsán hangzik is, szexuális filozófiát takarnak. Mindez tulajdonképpen a keresztények válasza a burjánzó szexiparra. A szexpozitív keresztényekre épülő vállalkozások lényegében semmitől sem különböznek a hasonló témájú, de nem keresztény vállalkozásoktól. A világi vállalkozások nem hangsúlyozzák minden vibrátor mellett, hogy azokat házaspároknak ajánlják.
A keresztény szexjátékszerek semmitől nem különböznek az ismert vibrátoroktól és gésagolyóktól, azonban egy ilyen keresztény szexshop oldalát böngészve kiderül, a lényeg a házasságon belüli jó, változatos szexen van – a születésszabályozást természetesen elítélik. Az ilyen tematikájú oldalakat áthatja a házasság szentsége, a házasság előtti szexről vagy a homoszexualitásról természetesen szó sincsen. Kis leszbizésről sem. Direkt nem meztelenséggel adják el a termékeket, és célzottan mindenhol pároknak ajánlják azokat. A Three Passions Lingerie oldal szerkesztője a csipke bugyikat és harisnyatartókat megrajzolt női testen hirdeti, pusztán azért, hogy ne alázza meg a nőket. Legalábbis ez a mögöttes szöveg, ugyanis a képeket jobban megnézve látszik, hogy valószínűleg fotókat butít le a szerkesztő, itt például rajtamaradt a képen a modell haja. A keresztény nők is reagálnak a trendekre, egy houstoni keresztényekből álló nőcsoport például minden vasárnap rúdtáncot tanul.

Az orosz nők tanfolyamon tanulnak szeretni

Közel négy óra alatt 25 ezer forintnyi összegért tanulhatnak szexpraktikákat, és orális szexet az orosz nők. A képeket elnézve az érdeklődés igen nagy. A tanfolyamot azzal a szöveggel hirdetik, hogy adni és kapni öröm, és hogy a minőségi orálozás mély érzelmi szinteket mozgat meg.

                                           

Továbbá, hogy a kézimunkázás és az orálozás titkos praktikáival a férfi azonnal a nő lábai előtt hever majd, mert a nő földöntúli gyönyörben részesítheti a férfit. A tanfolyamon pezsgővel, italokkal és rágcsával várják a nőket, akik a vibrátorokon és dildókon gyakorolnak amik tükrön és asztalokon is van. A prosztatamasszázst is megtanulhatják egy mű fenéken. A videó a tanfolyam reklámja.

A gumi óvszer használata

A kondom – koton, gumi óvszer használata. Népszerű, hatékony és az egyik legrégibb alkalmi eszköze a születésszabályozásnak.
Vékony gumiból készül, és közvetlenül a behatolás előtt kell a merev hímvesszőre ráhúzni. Felfogja az ondót, amely így nem jut be a hüvelybe. Timidon zselével ajánlatos használni, nemcsak azért, hogy nagyobb védelmet nyújtson, ha az ondó mégis kiszivárogna, hanem hogy nedvesebb legyen és kevésbé súrlódjon. Minden közösüléshez új óvszert kell használni, közösülés után a hímvesszőt óvatosan kell kihúzni, nehogy az ondó kifolyjon belőle a hüvelybe. Különböző formájú, színű, vastagságú és anyagú óvszerek léteznek. Külföldön előre nedvesített és spermicidiummal bevont változat is kapható.
A gumi óvszer előnyei – Ha helyesen használják, éppolyan hatékony, mint a méhen belüli fogamzásgátló eszközök. Védelmet nyújt a nemi betegségek és az egyre félelmetesebb AIDS ellen, valamint csökkenti a méhnyakrák valószínűségét.
Az óvszer női ondóallergiából következő meddőség esetén is jól alkalmazható, az óvszer ugyanis csökkenti az allergiát.
A gumi óvszer hátrányai – Tompíthatja a férfi érzéseit, de éppen ez előnyös is lehet a korai magömlésben szenvedőknek, mert több ideje marad a nőknek, hogy eljusson az orgazmusig. Egyes nőknél felléphet allergia az óvszer anyagával, vagy a spermicidiummal szemben.
Hátránya, hogy nem mindenki tűri el az óvszer tapintását és szagát, vannak akiket zavar a szeretkezésben, sok férfi utálja, mert azt állítja, hogy nem érez semmit, másokat pedig meggátol a merevedésben.
Jó tanácsok az óvszer alkalmazásához – Minden közösüléshez új óvszert kell használni. Mielőtt felhúznánk, nézzük meg, hogy nem szakadt vagy lyukas-e.
Vigyázat! Az óvszer feltétlenül kerüljön fel a hímvesszőre, mielőtt az a hüvely közelébe érne.
A közösülés befejeztével akkor kell visszavonni a hímvesszőt, amikor a merevedés még nem hagyott alább, és az óvszer szélét óvatosan fogni kell.
Használat után ajánlatos ellenőrizni az óvszert, hogy nem szakadt-e el.
Vazelint nem tanácsos használni, mert izgathatja a hüvelyt, csak vízben oldódó zselét.
Az óvszerek típusai:
Standard: a hagyományos óvszer.
Anatómiai: ezek követik a legjobban a pénisz, a makk vonalát, és így ezek biztosítják a legnagyobb érzékenységet.
Spermiciddel bevont: a terhességgel szemben nagyobb védelmet nyújt a spermaölő anyag miatt.
Hipoallergén: a latexre érzékeny férfiaknak, illetve azoknak, akik a hagyományos óvszertől bőrkiütést kapnak.
Extra nagy: azoknak, akik ezt igényik.
Extra kicsi: azoknak, akik a szorosabb óvszereket szeretik.
Extra vékony: annyira vékonyak, hogy szinte észrevehetetlenek, és el lehet őket felejteni.
Extra erős: maximális védelmet nyújtanak az elszakadással szemben, ezért fokozottabban alkalmasak pl. anális szexre.
Ízesített: az orális szexet kedvelők előnyben részesítik az eper, banán…stb. ízű óvszereket.
Rücskösített: magasabb élvezeti értéke van sokak számára a külső és néha belső felszínén is kisebb rücskökkel, vagy vonalakkal rendelkező óvszereknek.
Színes: sokan érdekesnek, viccesnek találják a színes óvszereket, ezért előnyben részesítik ezeket.

A hálószobába is betört a zöld vonal

Vegán síkosító, biotanga, újrahasznosított ostor és napelemes vibrátor: a hálószobába is betört a zöldvonal.
Jó pár éve annak, hogy a környezetbarát hullám a szexgyárak futószalagjait is elérte. Előbb csak a kisebb szexmanufaktúrák kapcsoltak zöldre, majd felismerve az üzleti lehetőséget, ma már szinte valamennyi óriásgyár kínálatában megtalálható a biotermékvonal. A szexkütyüktől kezdve a síkosítókon és masszázsolajakon át az organikus fehérneműig minden lehetséges terméknek megvan a környezetbarát verziója. Ezek piaca pedig egyre csak nő, mind több ember számára válik fontossá az egészséges életmód, amibe a szexkellékek is kiválóan beleillenek.
Környezetbarát fehérneműk – A legártatlanabb termékvonal az organikus, de erotikus fehérneműké. Ezek alapanyaga legtöbbször a bambusz, a szója, a pamut, a fenyőrost, a természetes selyem, a kender és a szatén, melyek ellenőrzött, szigorú szabályokhoz kötött biotermesztésből és feldolgozásból származnak, ahol kemikáliák, például műtrágya, vegyszer használata tilos.
A zöld előállítással nagyon puha, de ellenálló textíliák készülnek, ami az erotikával nagyon is összeegyeztethető: az ökoalapanyagokból szexuálisan inspiráló darabok – melltartó, bugyi, baby doll, forrónadrág, alvómaszk, bimbótapasz – készülnek.
Zöld szexjátékok – A fehérneműknél már eggyel merészebb kategória a test- és környezetbarát szexjátékoké – ezekre ma már számtalan portál szakosodott. Termékeik a szexuális egészség szellemében készülnek, nem tartalmaznak toxikus összetevőket, s ha hihetünk nekik, maga a gyártásfolyamat is zöld. A legtöbb szexjáték száz százalékban üveg-, szilikon-, elasztomer- vagy latexalapú, s mivel ezek előállítása költségesebb a hagyományosénál, nem tartoznak a legolcsóbb termékek közé.
A rezgő, vibráló, pulzáló játékoknál további fontos körülmény, hogy tölthetőek legyenek. Vannak olyan vibrátorok, melyeket a 220-ra, USB-vel lehet a számítógépre csatlakoztatni, a legszebb mégis a természet erejét hasznosító segédeszköz, ami a nap erejével töltődik, vagyis használat előtt reménykedni kell pár órás napsütésben.
Vegán erotika – A természetes szex másik iránya a vegán. A vegán ember ugyanis nemcsak az étkezésben követi szigorúan az állatmentes vonalat, öltözködése, kozmetikai terméke, takarítószere, de szexjátéka is szigorúan vegán, sőt, az igazán fanatikus kizárólag vegán emberrel bújik össze. S mivel a vegánság is egy piaci szegmens, persze, hogy ezt is rég lefedték már. Két kattintással már olyan weboldalakat találni, ahol az ember szabadon válogathat az ilyen segédeszközök kínálatából. A Vegan Erotica például az állati bőrtermékekből készített szexkütyükre (ostorok, bilincsek, bondázskellékek) kínál állat- és környezetbarát alternatívát, a kellékeket úgynevezett Lorica alapanyagból készítik. És ha már a ruha, az étel és a szexkütyü is vegán, akkor az óvszer sem lehet más. A gumi különlegessége, hogy állati eredetű összetevőt (kazeint, állati eredetű fehérjét) nem tartalmaz.
Természetes nedvesítés – Irritáció, viszketés, égető érzés: sokan ismerik a különféle bőrápoló szerek okozta kellemetlen érzetet, ami alól a szexuális síkosítók sem kivételek. Ezek ráadásul közvetlenül a nyálkahártyával érintkeznek, szinte azonnal felszívódnak, bekerülnek a keringésébe. Erre a problémára adnak választ azok az organikus kenőanyagok, melyekből a tartósítószereket, színező-, ízesítő-és illatanyagokat már kihagyták, hipoallergének, óvszerbarátok és hormonmentesek. Ezek közé tartoznak például az ellenőrzött biogazdaságokból származó, növényi alapú síkosítók, amik ápolnak és nedvesítenek. Ugye azt pedig már mondanunk sem kell, hogy a széles kínálatból a vegán síkosítók sem maradtak ki?
További kihagyhatatlan szexuális alapkellék a masszázsolaj, ami ismét csak akkor jó, ha nem tartalmaz ártalmas kemikáliákat. A piacon ezek a termékek sem ismeretlenek, a síkosítókhoz hasonlóan az organikus olajak szintén ellenőrzött ökológiai termesztésből származó növényekből készülnek és számtalan fantázianéven futnak. És ha már az olajoknál tartunk, olyan természetes, afrodikziákumként ható olajokat is találni, melyek az orron keresztül hatnak az izgalomra.
Ehető szextermékek – A szexuális izgalom nemcsak a látványon és a szagokon keresztül hat, de ízeken keresztül is. A világhálón pedig se szeri se száma azoknak az ehető, lenyalható termékeknek, amiken megint csak nem győzik feltüntetni, hogy 100% természetes összetevő, 100% vegán, előállítása állati kegyetlenségtől mentes, és így tovább. Ezen termékek egyike az ehető testcukorka (body candy), amivel a partner erogén zónáit kell bekenni, majd szépen eltávolítani. Ennek analógiájára működnek a fogyasztásra alkalmas masszázsolajak is – írja a Nlcafe.hu.

Vibrátorral vigyázni, árulkodik a házmester

A szépek és gazdagok világáról pletykál egy hamptoni házmester Twitteren. Joe Schwenk már veszített megbízót, a legtöbben mégis pontosan fizetik a cehhet, nehogy szájára vegye őket a házmester. A New York-i Hampton előkelő környékén dolgozik a férfi, aki szorgalmasan csiripel a gazdagok világáról. Twitteren ír a dollármilliomosok viselt dolgairól, így derült ki, hogy az egyik női ügyfele kocsijában vibrátort talált, méghozzá az anyósülésen, amíg magnóban Marvin Gaye búgó hangja bújt meg.
Azt is megosztotta a követőivel, amikor 200 kasmírpulóvert kellett vásárolnia az egyik ügyfél strandpartijára: „félt a házigazda, hogy megfáznak a vendégek”. A közösségi üzenőfalon Hamptonsborn néven fellelhető házmesterről annyit tudni, hogy harmincas éveiben jár, és elmondása szerint „attól menti meg az ügyfeleit, hogy azok a fűbe harapjanak” – írja a német bild.de.

Mellbimbó

A Journal of Sexual Medicine című szakfolyóirat cikke szerint a női mellbimbók érintése ugyanúgy stimulálja az agyat, mint a nemi szervek ingerlése.
A tanulmány során 11 egészséges, 23 és 56 év közötti önkéntes nőt kértek fel a kutatók, hogy ingereljék saját mellbimbójukat, csiklójukat, vaginájukat és méhszájukat akár ritmikus ujjmozdulatokkal, akár vibrátor segítségével, miközben az orvosok fMRI szkenner segítségével figyelték az agyi reakciókat.
Az agyi MRI felvételek elemzéséből kiderült, hogy valamennyi szexuálisan ingerelt terület az agy mediális paracentrális lebenyében növelte meg az aktivitást, annak ellenére, hogy elvileg minden stimulált terület más-más specifikus agyi területek aktivitásáért felelős, mondta Barry Komisaruk, a Rutgers Egyetem pszichológusa. Összesen négy ideg szállítja az ingereket a genitális területekről az agyba. A pudendális ideg a klitoriszt köti össze az aggyal, a medence ideg a vaginát, a hipogasztrikus ideg a méhnyakat és a méhet, a vágusz ideg pedig szintén a méhnyakat kapcsolja össze az aggyal.
A mellbimbó stimulációja a szoptatás alatt oxitocin termelésére készteti a szervezetet, amely méhösszehúzódásokat idéz elő, és ingereket küld az agy genitális területekért felelős részébe, mondta Komisaruk. A kutatók néhány férfit is megvizsgáltak hasonló körülmények között, és a mellbimbó ingerlése náluk is a nőkkel megegyező agyi aktivitást váltott ki.
Komisaruk abban bízik, hogy a kutatás során olyan információkhoz jutnak a kutatók, aminek köszönhetően hamarosan segítséget tudnak nyújtani az orgazmus elérésére képtelen nőknek. Az örömérzetért felelős agyi terület működésének minél alaposabb feltérképezése olyan betegségek kezelésében is segítséget jelenthet, mint a depresszió, a szorongás, a függőségek, vagy az elhízás, mondta Komisaruk. Forrás: Medipress.