Felnőtt játékok szexshopban kaphatók

Ma már a szexshop nem tabu, semmi ciki sincs abban pl, ha az Iwiwen vagy a  Facebookon az ismerősök között ott szerepel az Intim Center Szexshop. Úgy tűnik, mostanság a szexualitás terén már semmi sem tabu; egy későéjszakai film reklámszünetébe lazán benyomják a péniszgyűrű reklámot, némelyik szexshop hatalmas kirakatokkal csalogatja a vásárlókat a sötét pincehelyiségek helyett, és már a gumit sem kell titokban megvásárolni attól tartva, hogy mit gondolnak majd az emberek.

Ebből ma már nehezen lehetne kabaréjelenetet írni. Nyugodtan bedobhatjuk a doboz óvszert a kenyér meg a sajt mellé, és senki sem fog ferde szemmel nézni ránk, ha délután kettőkor jól megrakott szatyorral sétálunk ki valamelyik szexshopból.
Egyre több és több játékszerrel szerezhetünk örömet magunknak – és a partnerünknek is –, bár végignézve a kínálatot, némelyik kütyü nemhogy izgató, hanem egyenesen kedvlohasztó, néhol pedig teljesen röhejes. Persze, fontos a formatervezés és az újítás, az embereknek már nem mindig elég a jól bevált vibrátor, és valami izgalmasabbra vágynak. A gyártók nem is tétlenkednek, szinte folyamatosan bizarrabbnál bizarrabb termékekkel állnak elő. És felteszem, ennek az az oka, hogy van ezekre a cuccokra kereslet – ami, hogy őszinte legyek, számomra kicsit meglepő. Nem vagyok prűd, és nincsen a szexuális kellékek ellen semmi kifogásom, de összeszedtem pár olyan játékszert, amit egyszerűen nem tudok mire vélni. Némelyiknek a neve olyan, hogy nem tudnék elvonatkoztatni tőle és élvezni az általa nyújtott örömöket.
Félix, a flexibilis – Őszintén megmondom, hogy röhögőgörcsöt kaptam, amikor rátaláltam a kukacra emlékeztető, mosolygós arcú fenékgyöngysorra. Én alapból nem vagyok oda az anális szexért – persze, kinek mi, sokan élvezik, nekem nem jön be –, úgyhogy én nem dugnám fel sem Félixet, sem senki mást. Pozitívum viszont azoknak, akik szeretik az anális élvezeteket, hogy a rugalmas és puha tervezésű Félix sosem fog olyan érzést kelteni, mintha egy nagy kés lenne a popóban.
Punci pumpa – A punci pumpa megint csak egy olyan dolog, ami számomra nem teljesen világos. A péniszpumpát még értem, hiszen az orális szexhez hasonló érzést nyújt. De punci pumpa? Szerintem egyféleképpen lehet hatásos, ha szex vagy önkielégítés előtt használjuk, mivel érzékenyebbé teszi a bőrt, így minden érintést tízszer olyan jól érez az ember. Viszont önmagában mint örömszerző eszköz… elképzelni nem tudom.
Tűzkarika péniszgyűrű – A péniszgyűrű egy nagyon jó kis találmány, bár ebben az esetben nem vagyok benne biztos. A lángnyelves dizájn nekem már túl sok, és élőben elképzelni kicsit vicces is. Lehet, hogy én vagyok maradi, de egy péniszgyűrű szerintem akkor jó és hatásos, ha teljesen egyszerű és nincsen brutál színe – vagyis körülbelül észre sem veszed, hogy ott van kettőtök között. Persze, látom ebben is a fantáziát, de nekem túl sok.
Építőmunkás felfújható gumiférfi – A felfújható guminő után már meg sem lepődöm, hogy gumiférfit is lehet kapni 19 cm hosszú szerszámmal. Amit viszont nem értek, az a „két kéjnyílás: száj és ánusz”. Most akkor ezt nőknek árulják vagy férfiaknak? Szerintem egy nő, még ha partner hiányában meg is szeretgeti magát, nem venne felfújható férfit (aztán lehet, nincsen igazam, de az a véleményem, hogy a nők ennél érzékenyebbek, és nem ’szexelnének’ egy 147 centi magas gumiemberrel). Bár a reklámszövegben is az áll, hogy ideális nagyobb bulikra, úgyhogy talán nem is édeskettesre, hanem édestízesre tervezték mindkét nemre való tekintettel.
Műanyag puncitágító – A végére hagytam a számomra legbetegebb eszközt, igaz, ez már a doktorbácsis szerepjáték egyik kelléke. Ha szerepjátszik az ember, akkor is az örömön van a hangsúly. Hát, én nem hiszem, hogy bármit is tudnék élvezni, ami egy icipicit is a nőgyógyászatra emlékeztet…

Satibo Two 4 db-os potencianövelő tabletta, potencianövelők

A Satibo Two 100%-ban természetes összetevőket tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula férfiak számára, melynek alkalmazása könnyű és egyszerű, nem igényel különleges előkészületeket. Potenciazavarok, merevedési zavarok esetén, csökkent libidó, elégtelen szexuális vágy esetén, több, egymás utáni, érzéki orgazmus eléréséhez, vagy fizikai vagy szellemi túlterhelés esetén ideális hatást érhet el, stabil erekcióra, keményebb péniszre, szexuális teljesítőképesség növekedésére alkalmazható. Bevételétől számított 30 percen belül számíthat a hatásra. Kortól függetlenül bárki használhatja. A kapszula jótékony hatásait akár 1-2 napon (akár 72 óra) keresztül is élvezheti.  A Satibo Two-nak nincsenek káros mellékhatásai a szervezetre, hozzászokást, függőséget nem okoz!
Próbálja ki ön is! Rendelhető üzletünkben (Budapest, Károly krt. 14.), vagy webáruházunkból is.
Amennyiben szív- és érrendszeri betegségben szenved vagy magas a vérnyomása, feltétlenül konzultáljon orvosával a szer szedése előtt. Ne szedje, ha bármely összetevőjére túlérzékeny. Gyerekektől elzárva tartandó. Nem ajánlott 18 éven aluliaknak. Ez egy táplálékkiegészítő, recept nélkül kapható. Olvassa el figyelmesen a betegtájékoztatót. Fénytől és melegtől elzárva tartandó. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
Összetevők: zselatin, l-arginine, ázsiai ginzeng, fűrészpálma, shilajit (mumijó), maca, színezékek. Napi ajánlott mennyiség: 1-2 kapszula maximum. Bevételét együttlét előtt fél órával javasoljuk. Ne lépje túl az ajánlott napi mennyiséget! Több órás erekció esetén azonnal forduljon orvoshoz! OÉTI engedélyezési szám: 7801/2010.Termék címkék: , , , , , , , .

Szexi dolgok a fürdőszobában

Szexi dolgok a fürdőszobában akkor hasznosak, ha csepp vagy vízállók! A cseppálló vibrátor már tehető vízbe, de azokra is nagyon kell vigyázni.

vibracios-furdoszivacs-intimcenterA fürdőszivacs az, amit vízben tökéletes biztonsággal használható, erről itt olvashatsz cikket.

Az önkielégítés egészséges, irány a szexshop vibrártorért

no_vibratorral_maszturbalAz önkielégítés egészséges, irány a szexshop egy jó kis vibrártorért. Persze mindent ki lehet bírni, egyrészt az önmegtartóztatás is megy sok férfinak és nőnek, másrészt a legegyszerűbb módszerrel, kézzel is végezhető önkielégítés. Mert azért a szexuális élet – még ha ilyen korlátozott módon is – jó hatással van a férfiakra! A gyakori szexuális élet például csaknem felére csökkenti a szívbetegségek kockázatát a férfiak esetében. Ezt 1000 férfi 16 éven át tartó megfigyelése után állítják a szakemberek.
Kiderült, hogy azok a férfiak, akik legalább hetente kétszer élnek nemi életet, akár 45 százalékkal is csökkenthetik az esélyét annak, hogy veszélyes szívbetegségük alakuljon ki, azokhoz képest, akik havonta csak egyszer vagy még annál is kevesebbszer áldoznak a testi gyönyörök oltárán.
Bizonyos formájában a szex olyan fizikai aktivitással jár, mely megóvhatja a szív egészségét.
A kutatók azt is elmondták, hogy a rendszeres nemi életet élő férfiak nagyobb valószínűséggel vannak támogató, intim kapcsolatban, mely a stressz csökkentése által egyéb pozitív egészségügyi következményeket is rejt magában.
Önkielégítéshez az Intim Centerben széles terméklistából válogathatsz a legkülönbözőbb eszközökből. A nepáli nők például néhány csomag óvszert küldtek külföldön dolgozó férjeiknek. „Legalább betegek ne legyenek, ha már mindenképp meg akarnak csalni” – nyilatkozta egy hírügynökségnek az egyik nepáli asszony.
Az önkielégítés, (idegen szóval maszturbálás, férfiaknál tévesen onanizálásnak is nevezik) a saját nemi szervek kézzel vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlése, melynek során a férfi vagy nő közösülés nélkül jut el az orgazmusig.
Célja lehet a meglévő szexuális vágyak levezetése, amikor valaki nem tud vagy nem kíván másokkal szexuális kapcsolatot kialakítani, de öncélúan is előfordul. A házasságban vagy tartós párkapcsolatban élők együttlétének is része lehet maszturbáció (például ha a közösülést valami okból kerülni akarják); egyéni formája viszont (főleg, ha a partnertől eltérő ábrándokhoz kapcsolódik) csökkentheti az egymás iránti szexuális vágyat.
Régen erkölcstelen cselekedetnek tartották (és a katolikus egyház ma is „a tisztasággal súlyosan ellenkező bűnök” közé sorolja). Azért is számít bűnnek, mert a szodómia egyik fajtája. Ezeket 1991-ben kivették a legsúlyosabbak közül. Kutatások alapján azt lehet mondani, hogy a szexualitás tanulásának egyik eleme a maszturbáció. A saját test megismerése és a saját igények felismerése pozitív hatással van az egyénre és ezáltal nemi életére és így a párkapcsolatának egészére is.
Férfiak önkielégítésére vonatkozó vizsgálatok szerint a rendszeres maszturbáció (pontosabban a szexuális aktus nélküli ejakuláció) segít megelőzni a prosztatarákot, mert kiüríti a felhalmozódó rákkeltő anyagokat: A más adatok azt mutatják, hogy az éremnek két oldala van, egyrészt akik hetente ötnél többször ejakuláltak főként 20 és 50 éves koruk között (elsősorban a húszas éveikben), azoknál harmadával kisebb eséllyel alakult ki prosztatarák, de ugyanakkor túlsúlyba juthatnak a férfi jellegért felelős nemi hormonok, így például hajhullás és egyéb bőrirritációk jelentkezhetnek. Ezen eredményeket 2009-ben készült kutatási eredményekkel cáfolták, azt bizonyítva, hogy mégis összefüggés van 20-as és 30-as életkor között végzett túlzott mennyiségű önkielégítés és a prosztatarák között.
Nőkre vonatkozó vizsgálatok elsősorban azt emelik ki, hogy elősegíti az un. orgazmuskészség kialakulását. Fentiek mellett, bár meglehetősen lassan, de egyre inkább teret nyer a női maszturbáció fontosságának, és természetességének bemutatása is. A női maszturbációt ugyanis, egyfajta titok és bűntudat övezte, övezi, mintha a masztrubáció csak a férfiak előjoga lett volna, pedig a történelemben számos utalás található arra, hogy már eleink is művelték. Mára már bizonyított, hogy a női maszturbáció egészséges, és normális keretek között, jótékony hatású, és fontos a nőnek a saját teste megismerésének tekintetében is. Fontos szerepe van a szexuális feszültség levezetésében is, főként az idő előtti, súlyos következményekkel járó, felelőtlen nemi kapcsolat létesítésének megelőzésére, kellő felvilágosítás mellett.

Megvettem első japán művaginám

Bevallom ezek előtt még nem vettem soha semmilyen terméket szexshopban, sőt még nem is jártam hasonló üzletben. Persze mint minden hasonló korú férfi (én idén töltöttem a 27-et) már-már járatosnak mondanám magam a valós életben átélt intimitás terén. Volt 3 komolyabb barátnőm, akikkel kiéltem vágyaimat az ágyban, az extrémebb helyeken.
Láttam nem kevés pornójelenetet, perverzebbet, csoport szexet. És most nem a hétköznapi hollywoodi filmekből ismert képi jelenetekre gondolok. Véleményem szerint a leszbi csajok csókolózása, vetkőzése csak a férfiak beszédtémáinak egyike, míg a komolyabb pornófilmre akár edzhetik péniszüket.
Mint mondottam pár nappal ezelőtt szereztem be az első segédeszközöm. A rábukkanásától kezdve izgultam, milyen lehet, majd remegő kezekkel próbáltam ki.

Már rég elmélkedtem azon, hogy milyen forma is kéne. Amikor olvastam az “Maszturbátort kerestem, japán mű vaginát” című cikket az intimcenter.com-on, azonnal döntöttem: nekem ilyen kell! Magáról Aoyama Nana híres japán pornószínésznő intim művaginájáról kezdetben annyit olvastam, hogy szórakozás közben a vérkeringésemet is javítja. Ez igazán nagyon jó, gondolom mindenkinek.
Mivel Budapesttől messzebb lakok, így megmaradtam a házhoz rendelésnél.
Leadtam aznap este online akaratom, és pár napon belül meg is érkezett a várva várt csomag. Magáról a Kabuki Nights sorozat Squeeze nevű maszturbátorról ettől fogva csak jó véleményem van: olyan puha, hogy kezembe simul. (Igazi Loveclone Rx anyag.) Az ő könnyű irányításával extra mód tudom befolyásolni az erekcióm. A lámpa forma pedig elfér feltűnés nélkül a hálószobai szekrényem tetején.
A kielégítésem folyamatával volt mit ügyeskedjek. Kezdetben síkosítóval bekenem a péniszem, és félerekciós állapotban beletolom a maszturbátorba. A vágy csatornájának már a kezdetén, a berakás finom és extra barázdált érzése nyújt örömet. Ez a kiindulópont. Magának a kislányos szűk vaginának pedig nem tudok ellenállni, muszáj folytatnom. Ekkor kicsit lassítok és csak élvezem a bent-létet, majd mikor kissé lenyugtattam magam édesen, lassan a mélybe csúsztatást indítom. A még extrémebb rángatástól ugyanis még könnyebben elélvezek. A vibrátor részét még nem is kapcsolom be. Az szerintem a kezdők számára mint én, egy kis gyakorlást biztosan igényel.
Terveim szerint pár hét alatt eljuthatok egy olyan fokra, hogy erekciómat vissza tudom hosszabban tartani. Ekkor jön majd el a rezgő funkció ideje. Ekkor fogom ingerlésre a vibrátoros részt.
Mint már említettem első szexeszközöm ez, így összehasonlítást nem tudok mondani, de mindenképp ajánlani tudom.
Önkielégítésem során becsukott szemmel képzelem azt, hogy egy japán kurvásan felöltözött fiatal lánnyal vagyok. Épp ugrál rajtam, hol lassan hol gyorsan akár mint egy lovon önkielégítené magát a kicsike. Fantáziáimban ő egy félhosszú hajú vékony lány, a maga visszahúzódó jellemével. Az ő vaginája az én erekcióm kulcsa. Úgy vélem, vele minden éjszakán átélt szeretkezésem maga a mennyország. Az az érzés, hogy mi mindenre képes és mennyire odaadó meglep engem. Ez röviden az én történetem, amelyet azért osztottam meg veled, hogy ne szégyelld magad azért, ha éppen másik puncira vágysz, így is megoldható a vágycsillapítás.
Sőt, ha fantasztikus meglepetés szexet szeretnél, javaslom rendeld meg a művaginát, vagy egy másik japán Kabuki Nights maszturbátort. (Üzlet címe: Intimcenter szexshop, Budapest, V.ker. Károly krt. 14. – szex webáruház, online rendelés: intimcenter.com)

Szexkütyük hatalmas választéka a Budapesti sex shopban

Szexkütyük és a terepszemle: Zümmögő szilikonrovarok, távirányítós masszírozó dudorral felszerelt fehérneműk, lüktető péniszek, amelyeket a művégtagoknál használt anyagból fejlesztettek ki. Vibrátorilag még úgyszólván teljesen szűz voltam, amikor először elhatároztam, hogy felfedezem a szexuális játékok világát. Ám barátaim és ismerőseim körében újabban megfigyeltem, hogy csacsogásaik mind gyakori témái a szexuális játékok. Úgy tűnt, hogy mindenki használja ezeket, szinglik és párok egyaránt. Mindez a csúcstechnikának és az internetes kereskedelem névtelenségének köszönhető. Ez nem volt mindig így, és úgy tűnik, a vibrátorok aranykorába érkeztünk.
Optimista ipari fejesek azt jósolják, hogy ezek a lüktető játékszerek hamarosan olyan elterjedtek lesznek a háztartásokban, mint a kenyérpirító. „Húsz éve a női fehérneműt csak olcsó katalógusokban lehetett árulni, de a Victoria’s Secret széles körben elfogadott termékké tette – meséli Sándor Gárdos klinikai pszichológus és szexkutató. A szexuális játékok ugyanebbe az irányba haladnak.” Úgy döntöttem, hogy magam járom körbe ezt a témát. Többhetes kutatás és előkészület után öt napot szántam ennek a végtelen szexexpedíciónak. Minden, a piacon beszerezhető terméket (mindegy milyen bizarr) kipróbáltam, és pár bizalmas barátnőmmel megosztottam ezt a vagyont, hogy teljes körű véleményt alkothassak. Meglepő felfedezésekre jutottam. Megtanultam, hogy testem képes az öröm oly’ magaslataiba eljutni, amit mindeddig elérhetetlennek tartottam. Arra is rájöttem, hogy érzelmileg teljesen függővé lehet válni a helyi áruházak elemrészlegétől. Kérdés, vajon folytatom-e? Majd meglátjuk.
1. NAP – HÖLGYEK ÉS AJAKRÚZS – Első feladatom volt, hogy néhány nőt toborozzak, akik segítenek a területet körbejárni. Eszembe jutott, hogy Kata már az első találkozásunkkor elvitt vibrátort vásárolni. És persze Emília, a szőke angyal, biztosan befogható. És végül megkértem Julit – göndör hajú üzletkötő –, hogy gondolkozzon, ki tudna még segíteni. Amikor felajánlotta saját szolgálatait, kissé meglepődtem. „Soha nem gondoltam volna, hogy érdekelne ez a dolog” – mondtam neki. Tudatta velem, hogy alkalmanként hatszor is elmegy egy éjszaka alatt, többnyire külső eszközök segítségével. Megdöbbentem és túlzással vádoltam.
„Pedig így igaz – esküdözött. – Ez szinte egy kényszeres-rögeszmés dolog, hogy nem tudok elaludni, amíg nem mentem el hatszor.”
Aznap délután leültem a nappalimban és végignéztem a műanyag és gumiszerkezeteken. Hol is kezdjem? Az élethű Vibrating Tongue-gal (Rezgő Nyelv)? A lila és zöld színű hajlítható egységet minden bizonnyal egy marslakó nemi szervéről mintázták. Úgy döntöttem, hogy egy kicsi, Classic Hide-a-Vibe-nak nevezett valamivel startolok. Ez egy két és fél centi hosszú rózsaszín lövedék – mondhatnánk fallikus –, amit úgy terveztek meg, hogy egy miniatűr rúzsra hasonlítson. (Valójában egy ajakrúzsszerű tokban árusítják, nehogy valaki megsejtse.)
A bekukucskáló délutáni napfényben elnyúltam a kanapén, és lengő rózsaszín szoknyám alá nyúltam a „rúzzsal”. A feje közvetlenül a csiklóm tetejét találta meg, és keresztülrezgett a bugyimon. A macskám riadtan nézett rám, de elfelejtkeztem róla, mihelyt az a kicsi bizsergés erősödni kezdett és elterjedt a lábaimon. Néhány percen belül ott voltam. Ez a kis vacak jelesre vizsgázott.
2. NAP – SEX-O-PHONE – Otthon, amint épp elkezdeném, felhív Gárdos, a szexkutató. Miután áttekintem vele a termékeimet, megjegyzi: „A Wandot sokan túlságosan erősnek találták.” – mondja nekem, miközben ezt az óriást tartom a kezemben. „Ne felejtsen el több törülközőt helyezni a teste és az eszköz közé.”
Ez a törülközős hír megrázott – és kissé riasztott. Rápillantok a Wandra és megállapítom, hogy egyedül a rettenetesen nagy jelzőt lehet erre a fehér segédeszközre aggatni. Úgy tűnik nekem, hogy ez a Wand szörnyű fegyverré válhat.
3. NAP – BUGYIK A MENNYORSZÁGBÓL – Délelőtt a masszírozók szédítő sorban váltják egymást. Ahogy délutáni kávém fő, felvettem a Cal Exotics Vibrating bugyiját, ami egy fekete poliésztertanga, elől lévő zsebében egy apró elemes vibrátor van. Egy szál bugyiban a díványra csúszom. A mini lövedék épp a jó ponton üt, és nekem csak körbe-körbe kell mozgatnom. Ezután felhívtam Emíliát, korábbi munkatársamat és barátomat. Elmesélte, hogy kétszer is orgazmusa volt, miközben irodájában csukott ajtónál viselte. Katival és azután Julival folytatott konferenciabeszélgetésünkön a multiorgazmikus Ivett elmeséli nekünk, hogy ficánkolt az övében ebédkészítés közben. „Ó! És ma használtam a Wandot is. Vagy hússzor elmentem” – meséli.
Emília és én hallgattunk. Kati közli, hogy a Wand „légkalapácsszerű érzését” mindennél elsöprőbbnek találta. „Egyfolytában az a sor jut az eszembe a Szex és New Yorkból, amikor valaki azt mondja Samanthának, hogy ez a Sharper Image masszírozó leégeti a csiklóját.”
A félelmem a Wandtól még tovább erősödött. „Szerintem ez inkább egy kínzóeszközre hasonlít, mint egy vibrátorra.” – mondom. Mindannyian nevetnek, én pedig meg sem merem említeni a törülközőket.
4. NAP – TEREPSZEMLE – Amerikában, a Doc Johnson gyárban vagyunk. Donna köszönt az ajtóban. Épp amikor kezet rázunk, J. C. – egy vidám srác a kutatási és fejlesztési osztályon – kezében három műpénisszel sétál fölfelé. „Melyik tetszik a legjobban?” – kérdezi tőlem J. C., szemében flörtölés csillog. Fogalma sincs, ki vagyok, csak azt, hogy egy nő a célközönségből. Így véleményem ezekről igencsak fontos.
Donna körbevisz a raktárban, ahol több száz dolgozó csöndben öntöget folyékony műanyagot mindenféle elképzelhetetlen méretű, péniszalakú rézedényekbe. Elmeséli, hogy J. C. felelős az öntésért. Megállunk a mexikói munkások egy csoportja mellett, akik elképesztően élethű szőrt helyeznek rá az UR3-péniszekre. Egy Márta nevű idősebb asszony, miközben munkaköpenyét varrja, mond valamit spanyolul, majd az összes munkatársa nevetni kezd. Bár nem beszélek spanyolul, szinte biztos, hogy Márta viccének semmi köze sincs a munkájukhoz. Valójában a szobában mindenki olyan közömbös az általuk díszített lábméretű péniszekkel kapcsolatban, hogy akár mustárt is csomagolhatnának. Amikor hazaérek, elhatározom, hogy a tucat termék közül, amelyikkel játszani fogok éjjel, ki kell próbálnom az egyik vibrátort, amelyik egy valódi péniszre hasonlít. A Hank tulajdonképpen sokkal péniszszerűbb, mint az igazi péniszek, amelyekkel eddig találkoztam, kivéve azt, hogy függőlegesen meg lehet támasztani az alján lévő félgömb alakú zacskón. A díványon ülve, a szerkezetet a lábam közé helyezem és bekapcsolom. Lassan elkezdem körbe mozgatni. Elkezd megremegtetni, hosszú ideig. Valami olyan élmény, mint amikor erős szívdobogásra vágyakozol. Mindkettő túl sok, de nem elég, hasonlóan az igazihoz.
5. NAP – TETŐPONT – Körülbelül 30 termék után – hozzávetőleg 20 még előttem – három társamat bűnre csábítottam. A nappalimban ülve, üres vibrátoros és elemes dobozok szétdobálva, elkezdtük a dolgot. Emília közli, hogy a Good Vibes Rock and Roll élethű péniszvibrátorért rajong. „A Wanddal kombinálva használtam” – mondja. Julit a Cal Exotics Impulse Flirtatious Dolphinja villanyozta föl. Mindent szeretett benne, különösen a különböző sebességfokozatokat: fokozott, lüktető, alacsony és magas. „Az erősről a lüktetőre váltottam, amikor az orgazmus elkezdődött, ami szó szerint percekig tartott” – meséli örömmel. Ami igazán tűzbe hozta Katát, az az Itty Bitty Bump-N-Grind nevű gumieszköz, amiből egy fürt kicsi spagettiszerű csiklandozó lóg le, és amit egy lövedék rezegtet. Természetesen Katának egy olyan kiegészítő eszköze van, ami egyikünknek sem: egy barát. A Bump-N-Grind rácsúszik a péniszre és úgy viselkedik, mint egy gyűrű, finoman vibrál mindkét partner nemi szervén. „Mindketten 15 éves szüzeknek éreztük magunkat, mert olyan sokat ügyetlenkedtünk először. A barátomat is felizgatta” – meséli.
Miután elmentek a lányok és felmértem a szemetes nappalimat, megláttam a Wandot. Nem térhettem ki előle tovább. Bekapcsoltam és a legmagasabb fokozatra állítottam, magamon a tangával. Amikor megérintem magam, mintha áramütés érne. A lökéshullámok azonnal felszaladnak a gerincemen. Kétség kívül ez a legerősebb, a legbizsergetőbb, legfantasztikusabb dolog, amit valaha éreztem (nem számítva persze azok érintését, akiket szeretek). Az első orgazmus kevesebb, mint egy percen belül jön, és másodszor anélkül jön, hogy erőltetném.
MEGÉRDEMELT BÜNTETÉS – Ahogy közeledik a lapzárta, az időhúzás módjait próbálom keresni. Ennek eszközei pedig készen állnak, köszönhetően az ágyam mellett lévő, állandóan bedugott eszközöknek. (Azok az írók, akik otthon dolgoznak, biztosan többet játszanak magukkal, mint a társadalom más tagjai.)
Mit is tanultam tehát? Megtanultam, hogy a nők éppúgy elkötelezettjei az önkielégítés művészetének, mint a férfiak. Azon kaptam magam, hogy rabja lettem a Wandnak, és vajon van-e férfi, aki felülmúlja ezt a mágikus erőt.
A neves szexológusok, Masters és Johnson 1982-ben azt állították, hogy azok a nők, akik a „gyors orgazmus” elérése miatt „erős mechanikus eszközökre” támaszkodnak, végül is nehezebben érik el a nagyobb örömöt partnerükkel. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy állításaik valószínűleg igazak. De nem számít vagy fontos, milyen kielégítő hetet lehet egy rakás vibrátorral tölteni. A hét csak egy rakás vibrátorral és egy pár másik kézzel lehet sokkal jobb. Sajnos a férfiakat nem csomagolják műanyagba és nem lehet a csúcsminőségű szexboltokban venni úgy, ahogy ma a vibrátorokat. De nem könnyű megítélni a fejlődést, mikor jön el a nap, amikor a nő képes lesz különleges igényeinek megfelelő emberi lényt találni – meghosszabbított jótállással! –, aki ott lenne a sarkon. Én egy magasat kérek. (Forrás: Dávid Anna, Playboy)
A vibrátor a múltban:
1653 – Pieter Van Foreest holland orvos új kezelést ajánl a női hisztéria ellen. Az orvosok egyik ujjukkal a hüvelyt masszírozzák, amíg a nő nem kap „hisztérikus rohamot”.
1869 – Hogy a még hisztériásabb nők kezelését elősegítse, az amerikai George Taylor szabadalmaztatta az első, még gőzenergiával működő vibrátort, a Manipulatort.
1906 – A Shelton Eletric Company piacra dobja a Shelton Deluxe-Wayne Vibrátort.
1931 – Sigmund Freud feltételezi, hogy a nőknek van hüvelyi és klitorális orgazmusa.
1960-as évek
A vibrátorokat ismét széles körben hirdetik és újdonságként árulják.
1977 – Joani Blank szexterapeuta megnyitja a Good Vibrationst San Franciscóban. Blank megalkotja Joani Pillangóját, az első csiklóizgató vibrátort. 1998
A Szex és New York egyik epizódjában Charlotte a rajongójává válik a Rabbit Pearlnek. A szexjátékot árusító boltokat rendelésekkel árasztották el a film után.
JELEN – Tanulmányok azt mutatják, hogy a fejlett országokban élő nők nagyjából fele próbált vagy rendszeresen használ vibrátort maszturbáció alatt.

Szexshopban vásárolt sikosítóval élvezetesebb a szex

A síkosítók használata nem csak élvezetesebbé teszi a szexuális együttléteket, hanem csökkenti a nemi irritációt is. A kidörzsölés megszűnik, a nemi együttlét meghosszabbodik. Az anális szexhez elkerülhetetlen! Vásároljon kedvesének szexuális jellegű ajéndékot az Intim Centerben, és ne feljetsen el síkosítót venni!
Azok a nők, akik síkosítót használnak a szexuális együttlétek közben, magasabb szexuális elégedettségi szintről és nagyobb örömről számoltak be – derült ki az Indiana Egyetem szexuális egészséggel foglalkozó kutatóinak legújabb tanulmányából.
– Annak ellenére, hogy milyen széles körben elérhetőek ezek a termékek, nagyon kevés kutatás foglalkozik azzal az alapvető kérdéssel, miszerint hogyan járulnak hozzá a síkosító krémek szexuális örömszerzéshez – állapította meg Debby Herbenick, a Center for Sexual Health Promotion társigazgatója.
– Az adatok alapján egyértelmű, hogy a síkosítok használata – a tanulmányunk szerint – magasabb szexuális örömszerzést és kielégülést tesz lehetővé.
A kutatók víz – és szilikon alapú síkosítókat egyaránt vizsgáltak. A kutatásban résztvevők beszámolói alapján kiderült, hogy a víz alapú síkosítók használatával kevesebb esetben érzékeltek nemi fájdalmat vagy kellemetlen genitális tüneteket. A résztvevők több mint 70 százaléka számolt be élvezetesebb szexuális együttlétekről hüvelyi vagy anális közösülések alkalmával. A maszturbáció esetében pedig 60 százalékuk hasonló pozitív hatásokat tapasztalt.
További szexshop tanácsok: Anális szex tanácsok – Szexshop férfi kényeztetők, péniszgyűrűk és potenciapumpák – Férfi kényeztetők maszturbátorok – Női kényeztetők vibrátorok és dildók – Sikosítók és masszázsolajak –  Epernek látszó gésagolyó – Hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort, ha bátor vagy vagy – Análtágító a Szexshopból videóval

Szexhop választék, pillangóbugyi – videó

Szexhop választék, pillangóbugyi videó! Az Intim Centerben mindenki megtalálhatja álmai eszközét: mind a férfi, mind a nő, a kezdőtől a mesterfokig. Címe: Bp. Károly krt. 14. Tel: 317-0918. A legsikeresebb termékek online boltja Intimcenter.com. A személyes vásárlást ajánljuk, mert a tapintás, az anyag ismerete, tanácsok, és a teljes választék áttekintése fontos.
Intim Center további témák: Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort ha bátor vagy – Análtágító a Szexshopból videó – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában – Tenga maszturbáló tojás, Intim Center – Kell egy barátnő gumiból – Intim Center Szexshop – Maszturbálógép Japánból videós bemutató – Láttál már ilyen szexterméket Dildóáll – Szexshop mustra videóval – Dildó művészet fasz performansz – Csajok a Szexshopban – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Itt az új generációs guminő szexrobot – Egyre többen vásárolnak guminőt és más szexkelléket – Művagina önkielégítéshez, csebpuncitól a cyber punciig – A szado-mazo babák hatása az iskolásokra – Guminő szerelem – Tuti szexkütyük, az orgazmus biztos – Milyen fehérneműt vegyünk ajándékba – Faszhoz álló fürdőruha a fétish piacon – Mire jó a vibrátor – A Gésa-golyó használata igazi japán művészet – Blue dragon potencia növelő – Felcsatolható dildó – 4 segédeszköz ma éjszakára – Szex társasjáték Szív a szívnek

Exkluziv vibrátor, Ovo F11 szilikon bevonatú

A szilikon bevonatú Ovo F11 exkluziv integrált vibrátor a szexshop Budapest, Intim Center üzletében és webáruházában kapható, megvásárolható. A német tervezésű F11 szilikon (multivibrátoros) lekerekített intim masszírozót az Intim Center szexüzletében megnézheted, kézbe is veheted. A kényelmes használat és minimalista, fiatalos kinézete csábító. Uniszex és még a zuhany alatt sem lehet motorját hallani.
Gyártása során az anyagra extra módon odafigyeltek, ezért is tartozik az OVO vibrátor luxus kategóriájába az F11 néven ismert ftalát-mentes, 100% testbiztos szilikonból készült vibrátor is. Erőteljes motorja 5 programvariációt ismer, használatához mindössze 3 darab AAA ceruzaelem szükséges. A termék Németországban tervezett és Red Hot Design Award megtiszteltetést is kapott 2013-ban.
Próbáld ki te is, nehogy kihagyd a lehetőségét a puha, vagy éppen érzéki szexnek, vagy az erőteljesebb vibráció élvezésének. Kézzel könnyen irányítható akár maszturbációhoz, akár páros szexjátékként bevethető. Rendeld meg a szexshop webáruházából!

Tovább a vásárláshoz…

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Zselés dupla vibrátor

Dupla, enyhén eres, többsebességű vibrátor, vaginális és anális örömszerzéshez. A kétfarkú műszerszám egyszerre lehet a tested két helyén. Az egyik vastagabb, a másik vékonyabb, ezt szokták az anális nyíláshoz tenni.
A 20 cm-es magasságával, kettős ágával a tökéletes örömek megkettőzéséhez járul hozzá.
Sok sebességéből is kedvünkre választhatunk, csavaros vezérlővel állíthatjuk a megfelelőre a pénisz alján.
Gyere be üzletünkbe, ahol megmutatják eladóink a használat erősségeit, vagy rendeld meg a webshopunkon keresztül, és lepd meg vele kedvesed! Az Intim Center várja megrendelését!
Nagyobb ágán található pár különböző hosszúságú, ingerlő szálával a csiklóizgató hatását is erősíthetjük.
A 2 db AA elemet hozzá kell rendelni, nem része a csomagnak.

Tovább a vásárláshoz…

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , , , , ,

Sexshopban hogyan válassz paskolót

Én így választottam: Az ostor, paskoló és korbácsválaszték igen nagy az Intim Center szexshopjában. Ezzel szembesültem, amikor kezdő vásárlóként, de s/m termékek iránti vágyódásom miatt mentem be az üzletbe. Kezdetben nem tudtam hova is álljak, mit is keressek, hogyan kérjem a keresett szexeszközt.
Zavaromban még a neve sem jutott eszembe. Gondolom sokan így vagyunk ezzel… Ezért is segítek néhány alap információval megkönnyíteni a válogatást. Én a párommal együtt az előző esti szeretkezés után beszéltem meg a következő kedves szexajándékot. Imádunk kipróbálni új és divatos kiegészítőket, nem mindennapi fantáziákat az együttlétünk során.
Mi is legyen amit kipróbálunk legközelebb? Ez volt a kérdés. Mivel férjemnek régi vágya volt a pornó erősebb, durvább felének megélése ezért belementem, hogy szelíden simogatva kezdve, de valamilyen paskoló legyen a beszerzendő tárgy. (A szadomazo eszközökkel ugyan lehet durván, finoman, simogatva is szórakozni, de mindenképp érdemes előre megbeszélni a határokat, meddig mentek el.) Reggel megtekintettem az intimcenter.com weboldalán a lehetőségeket, hogy ne tudatlanul érkezzek a shopba, majd délután a munkaidőm leteltével az üzlet, felé vettem utam. Így jutottam el odáig.

Két kirakatban is láttam vágykeltő S/M intim termékeket. Az egyik teli volt korbáccsal, ostorral, szemkötővel, míg a másik a mellcsipeszektől kezdve a kikötöző szettekig, bőr maszkig minden igényt kielégítő erotikus terméket tartalmazott. Az eladók látva, hogy kicsit tétlenül vizsgálódom, egyből ugrottak és segítettek a választásban.
Az ostorok közül megmutatták a teljes választékot (kb. 10-15 különbözőt). Ezek közül elsőként az anyagot kellett megválasztanom. Ez ugyanis a legfontosabb paraméter. Fő kérdés, hogy mire is használom? Például ha simogatásra kell, vagy ha erősebb ütlegeléshez, amely a bőrön is hagy nyomot, akkor más-más a választék.
Vannak valódi bőrből, velúr anyagból, gumiból és műanyag szálakból készültek. “A bőr vagy vastagabb műbőr szerű kivitelek kicsit keményebbek, de ezáltal nagyobbat is csapnak, a gumiszerűen kötözöttek pedig általában rövidebbek, és cirógatásra is alkalmazhatók” – mondták meg a tutit a hölgy eladók.

Az információk alapján a széles választékból máris 2-3 darab maradt, melyek nagyjából egyenlő hosszúságúak. (Lényeges ugyanis a paskolók megválasztásánál a hossz is.) Suhintottam mindegyik formával egyet-egyet a tenyerembe, hogy ne csak úgy találomra bökjek rá az egyikre, de igazat megvallva így is nehéz volt közülük a választás.
Végül sikerült egyre rámutatnom, melynek gyöngyös kézfogó része külsőleg is tetszetős volt. Ha már ott voltam, gondoltam a paskolók sem maradhattak ki a vásárlási körből, mert az átbeszéltek szerint nem csak ostorral lehet ütögetős szexkalandot átélni. Elmondás alapján a bordázott és sima felületű, rugalmas és merev, hosszú egyenes vagy dundibb bőrszerű darabok mindegyike nagyon népszerű.
Ki ezt ki azt szereti. Mindenkinek más jön be. Én a részemről a hosszú egyenes, szinte lóütlegelőként használható rúdformájúból és a kéz formájúból is kértem egy-egy példányt. Nem bírtam otthagyni őket. Előnyként mondom a megvett paskolókra, hogy mindkettő szexeszköz rugalmas pálcarészével nagyon meg vagyok elégedve. Vásárlásomat megkoronázva egy buja, de domina jellegű fehérneműt is kinéztem, felpróbáltam, és már csomagoltattam is.
Azt hiszem az első körös s/m vásárlásom nagyon jól sikerült, és továbbra is maradok az Intim Center szexshop rajongója. Hangsúlyozom a szadomazo termékek választásánál te is gondold át az alábbiakat, és ha meg van a szimpatikus darab, ne engedd ki kezedből: Fontos a paskoló, ostor anyaga, rugalmassága, mérete, kézzel foghatósága, és nem különben az, hogy mire használod. Mást ezeken kívül nem is kell eldönteni, csak betérni a belvárosi sexshopba (mely minden nap nyitva van), kézbe venni a választottadat, vagy egyszerűen megrendelni a szexüzlet webáruházában.

Maszturbátort kerestem, japán mű vaginát

Igen jól halljátok! Olyan japán segédeszközt kerestem, mely vagy pornószínésznőtől vagy japán anime filmekből ismert. Meg is találtam számításom az Intim Center szexüzletében. Az egyik kedvenc szereplőm szájformájú maszturbátorán kívül több más típusú kelléket is vettem.

anime_masturbator_intimcenter

Mint többeknek, nekem is a japán filmek, szereplők az egyik kedvenceim. Van bennük valami különlegesség, nem is tudom hogyan mondjam… Valami olyan finomkodás a velük forgatott, vagy éppen megrajzolt szexjelenetekben, melynek során a félénk, visszahúzódó csajból erőteljes élvezés, szexi pózok különböző felállása látszik. E mellett több jelenetben a leszbikus szex, és a kínzás is megjelenik. (Talán azt tudnám mondani, hogy kicsit nyitottabbak a szex téma iránt a vagány japán nők és férfiak?)
Bár sok ellentmondó véleményt fejtettek ki az anime rajongásom ellen, én mégis maradtam a rabja ezen filmek különleges kidolgozásának, az adott műfajnak. Ugyanis az anime egy külön műfaj. Sokan Magyarországon tévesen azt hiszik róla, hogy a gyerek rajzolt filmek egy formája, de ebben nagyon tévednek. Ugyanis a legtöbb filmje elsősorban felnőtteknek szól.
Igaz van olyan ami kimondottan gyerekeknek készült, de sok alfaja csakis a 18 éven felettieknek! A kitalált történetben gyakran vannak horrorisztikus, erotikus, szexi jelenetek, soft pornó és hard erotika részek, külön szexfilmek. Te a rajongója vagy? Visszavezetve a fonalat a mondandómra: Kerestem egy olyan helyet, ahol találok szexi japán kelléket, a kitalált fantáziám megéléséhez. Nagyon örültem annak, hogy az Intim Centerben ezúttal már nem csak szexfilm formában, de maszturbátor formájában is megtalálhatóak kedvenceim. A belvárosi sexshopban egy-egy sztár szereplőről mintázott művaginát és orális maszturbátort is találtam. Amikor kb. 1 hete láttam, hogy már anime-X maszturbátorok is kaphatók, egyből rohantam megnézni őket. A kedvenc szereplőmet kerestem: például szeretem Misaki karakterét. Ő szerintem egy olyan hősnő, aki a hétköznapi élet mellett, szexi titkokat rejt. Teste nagyon kirívó, arca gyönyörű, szája erotikus. Az ő mintájára készített orális kielégítőt, szopószájat egyből meg is találtam a kirakatban. Persze a piros rajzolt doboza egyből oda vonzotta szemem, és a termék az online webshopban is kint van.
Az eladók aranyosak voltak, megmutatták. Kibontották a dobozából és biztonsági átlátszó fólia csomagjában kezembe adták. A kéjes szájon első tapintásra maga a finom puhaság, a kényeztetés, a lassú érintés tetszett meg. Sőt, annyira volt puha és összenyomható anyagú, hogy egy-két percre el is gondolkodtam, milyen érzéki érzés lehet csak úgy felpróbálni a nagy “kolbászomra”.
Beleborzongtam a gondolatba, és el is döntöttem: Misakiból biztosan viszek egyet. Az ő szájformája nekem a mennyországot mutatja meg. Megnéztem egy másik Anime-X sorozat dobozt, a Ninime-t. A dobozból kivéve a művagina ismét egy vizuális képpel boldogított, egy igazán kellemes és mindent elsöprő szexi fantáziát találtam ki vele. Ahogy belegondoltam, hogy a művaginába engedem a farkam egészét, egyből a melegség is elfogott, akinek tetszik a futár is kiviszi. De nem úgy.
Előre élveztem a pillanatot, amit a Ninime megvételét követő estén valóságban is megéltem. Ugyanis mindekettő szexkellék anime-x újdonságot megvásároltam. Nektek is ezt javaslom! És aki a valós japán pornószínésznőket szereti jobban, annak sem kell elkeserednie, ugyanis a belvárosi szexshopban szintén találtam Kabuki Nights mű puncikat.

vibracios_vagina_loveclone_elethu_anyaggal_kabuki_nights

Sikosító használata mint minden szex eszközhöz, ehhez is ajánlott. További ajánlott cikkek a témában: Japán szexbabák, Japán szexititkok, termékek.

Száj formájú maszturbátor, Anime X Misaki

Az első orális lépések megéléséhez vagy a gyakorlottabb szájjal megélt élmények sokszori ismétlésére is tökéletes választás az Intim Center szexüzletében kapható Anime-X Misaki. (Az anime egyik sztárja!)
A japán nő kéjes szájával, feszes ajkaival a mennyek kapuját nyitja meg. Az elején mintha puszilná a péniszt, majd jobban belerejtőzve a torok többszörösen bordázott csillámait élvezheti a maszturbátor tulajdonosa. Belső kialakítása speciálisan tervezett alagutat rejt. Az alján található lyuk befogásával a szívó erő is növelhető a szexjáték során. Anyaga puha, összenyomható, bőrszerű loveclone anyagból készült. Formája vékonyított, így órákon keresztül is kényelmes fogást biztosít. 
Kézi mozgatással szorosabb vagy gyengébb simogatásra képes, sőt, mindemellett higiénikus, könnyen tisztítható. Minden használat után egyszerűen csak langyos szappanos vízzel áttörölendő. Hossza 15 cm. Te se hagyd ki virtuális webshop bevásárló kosaradból Misaki másolatát. Vágy növelésre hölgyek a férjüknek, barátjuknak szülinapra is vásárolhatják. A termékhez csak vízbázisú síkosító javasolt.

Tovább a vásárláshoz…

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

Művagina maszturbátor, Japán Anime-X Ninime

Az Anime-X sorozat keskeny japán vagináját, Ninime-t, ismerd meg az Intimcenter szexshopjában. Divatos kivitele a péniszek igazi mesés izgatója, mely példátlan intenzitással kényeztet akár otthon, akár útközben.
Puha, de egyben feszes és nagyon rugalmas. Ezen felül ultra-realisztikus test, könnyű megfoghatóság, extra vágykeltés jellemzi. Belső kialakítása egyedileg bordázott a teljes alagút mentén, hogy a ki-be, vagy éppen körkörös mozgatás során mindig más-más intim területen lehessen vele különböző szex-kalandokat átélni.
Színe szerint bőrszínű. Az NMC által gyártott vagina (a Loveclonehoz hasonló) bőrbarát anyagból készült, szagtalan, flatát-mentes. Könnyen langyos szappanos vízzel minden aktus után tisztítandó. Mérete 15 cm. Tipp: Mindenképp vedd kezedbe, ha személyesen bent jársz az üzletben, vagy indítsd el megrendelésed a nap bármely szakában a sexshop webáruházában. Anime kedvelőknek kihagyhatatlan!

Tovább a vásárláshoz…

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,