Címke: prostituáltak

Szexboxok svájcban prostituáltaknak

A prostituáltakat a piros lámpás térségéből átköltöztetik a város piros lámpás negyedébe egy város peremén elterülő ipari régióba. A régi helyen használt gumik, vibrátorok, szexuális segédeszközök garmada maradt szana-szét dobálva. Az új helyen a higiénia az egyik fontos szempont.

szexboxok_scajcban_oromlanyoknak

Bevezették Svájcban a drive-in szexet – nem az élvezet, hanem a biztonság kedvéért. Az egymás mellett álló, nyitott fagarázsok akár viccesnek is tűnhetnek, ám a prostitúció eddig nem sok mókával járt a svájci városban. A  központban lakókat zavarja az utcákon zajló élénk szexkereskedelem, az örömlányokat pedig gyakran megerőszakolják, kirabolják. Zürich már eddig is a szexipar egyik európai központjának számított (a prostitúció 1942 óta legális), most azonban a városvezetés elhatározta, hogy véget vet az ezt övező káosznak. Két és fél millió svájci frankos költségvetésből létrehozták tehát a külvárosi létesítményt, ahová kilenc, fából készült „szexboxot” építettek. Az autóval érkező ügyfeleket itt naponta negyven-ötven prostituált fogadhatja, és ha bármelyik férfi erőszakoskodni kezd, elég, ha megnyomják a pánikgombot.
Az alapos svájciak mindenre gondoltak. Az új szexközpontra biztonsági őrök vigyáznak, a környéken állítólag gyakrabban járőröznek majd a rendőrök. Vannak zárható szekrények, zuhanyozó, mosoda és konyha, még padokkal, fákkal és színes fényekkel is igyekeztek emelni a hangulatot. Külön szociális munkások foglalkoznak a lányokkal, akik sokszor isznak és/vagy kábítószereznek, hogy könnyebben elviseljék a sorsukat. Hetente egyszer van orvosi rendelés, és a tervek szerint még önvédelmi tanfolyamot is szerveznek. A Zürichben dolgozó prostituáltak (kurva, kurvák, örömlányok) többsége Kelet-Európából érkező roma nő, sokuknak több gyermeket kell eltartania.
Szigorú szabályokra is ügyelniük kell a klienseknek – emlékeztet a BBC. Egy autóban csak egy férfi ülhet, motorbiciklit vagy kerékpárt nem engednek be, tilos filmezni és szemetelni. A biztonságos szexre és az óvszerhasználatra nagy plakátok figyelmeztetnek. Kötelezettségeik a prostituáltaknak is vannak: regisztráljanak a zürichi önkormányzatnál, igazolják, hogy már betöltötték a tizennyolc évet, legyen egészségbiztosításuk, évi negyven svájci frankért vegyenek különleges „munkaengedélyt”, és napi öt frank adóval járuljanak hozzá a fenntartáshoz.

Az eredeti cikk: Szexboxok svájcban prostituáltaknak © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.