Címke: pénisznövelő

A hímvessző mérete, és annak szerepe a szexualitásban

A férfiak nagy problémája a hímvessző (hímvessző, hímtag, fütyülő, fütyi, kukac, bájdorong, hancúrléc, fallosz, lingam, kuki, fütykös, himbilimbi, pucu, pöcörő, puca, férfi nemiszerv, bögyörő, cerka, nemi végtag, nyeles aszpirin, bőrös virsli, szerszám, biga, fasz) mérete. Tudni kell, hogy az egyik nemmel kapcsolatos problémák a másik nemet is érintik, ezért írásomat ajánlom férfiaknak és nőknek egyaránt. A pasik olykor méricskélnek, nem újdonság, ahogyan az sem, hogy a hímvesszőjük nem csupán anatómiai szervük, hanem legféltettebb kincsük, ami érintésre roppant érzékeny.

a_penisz_merete

Ezt jól szemlélteti egy nőolvasónk levele, amely a témát női szempontból mutatja be. Mivel ez a látásmód sok nőre jellemző, talán nem árt ebből kiindulni. A levélíró 30 éves, elvált, gyermektelen. Egyetlen sikeres nemi kapcsolata volt, úgy 19-20 éves kora táján, egy „szexuálisan felsőfokon kulturált” fiatalemberrel. A boldog szerelem azonban másfél év után véget ért, s a későbbi partnerek nem tudták azt nyújtani, amit várt. Egyrészt a férfiak hiányos szexuális kultúrája miatt, másrészt, mint írja: Szomorú tapasztalatom a férfiak kis mérete… Ez az élet tragédiája! Amit (amekkorát) adott a természet, megváltoztatni nem lehet. Sok férfi tragédiája ez az örökletes tényező. (Volt olyan férfi, akinek mindössze 12 cm-es volt stb. ) Szóval tele vagyok negatív tapasztalatokkal, évek óta a kielégületlenség érzésével, belső feszültséggeL…
A hatalmas méret a pasik mániája, a nők megelégednek a kisebbel is. Ha egy nő számára fájdalmas a közösülés, annak nem feltétlenül a méret az oka, sokkal inkább arról van szó, hogy a hüvelye nem nedvesedett be eléggé. Az is előfordulhat, hogy a férfi frusztrált a péniszmérete miatt, ezért elsieti a behatolást, a nő száraz marad, ami tovább lankasztja a férfi vágyát és megnehezíti a szeretkezést. A hüvely rugalmasan alkalmazkodik a péniszhez, és legfeljebb a méretileg nagy különbségek befolyásolhatják az intim együttléteket – vélekedik dr. Rusz Edit, szexuálpszichológus. Ennek egyik esete, amikora a hímtag túl nagy és túl kicsi hüvely, ám ezt megfelelő előjátékkal, orális kényeztetéssel kiválóan lehet kompenzálni, akárcsak a kisebb méretet, de még anális közösülés sem lehetetlen. A szeretkezésben összességében a pénisz nagysága nem játszik döntő szerepet, sokkal fontosabb tényező az egymásra hangolódás és a libidó kölcsönös megléte.
A méret a lényeg? Egyértelmű, hogy levélíró saját kielégületlenségét a férfi nemi szerv kis méretére vezeti vissza. Egyébként teljesen indokolatlanul! Azt hiszem, mint az a korábbiakból már kiderült, egyrészt a női hüvely nagyszerűen tud alkalmazkodni a hímvessző méretéhez (elég tág határok között), másrészt a nő akkor is ki tud elégülni, ha semmi sincs a hüvelyében. A levélíró kielégületlenségének tehát más oka van. S az okok között nemcsak a férfiak hiányos szexuális kultúrája, hanem a saját tájékozatlansága vagy hibás beállítottsága is szóba jöhet. Ezúttal azonban nem ezt kívánom elemezni. Nem is gondolná az ember, milyen sok férfinak van méretbeli problémája. Eddigi férfi pácienseim között jó néhány volt, aki ezzel hozta összefüggésbe szexuális kudarcait. Olyan is akadt, aki közeledni sem mert a nőkhöz emiatt. S általában nem azért vannak gondban, mert túl nagy, hanem inkább azért, mert túl kicsi a „szerszám”.
A hímvessző hosszúságának átlagos mérete (természetesen merev állapotban) 14 és 17 cm közötti, míg vastagsága 3-4 cm. Ha helyes mérési módszerrel dolgozunk, megkímélhetjük magunkat a téves és sokkoló eredményektől. A merev hímvesszőt kicsit le kell hajlítani úgy, hogy a testtel derékszöget alkosson és a bőrt hátrahúzva (amennyire lehet) a szeméremcsonttól kezdjük a mérést. Fontos, hogy a merev hímvesszőt mérjük, mert a lényeges méretbeli eltéréseket csak az ernyedt állapotú hímtagok között találjuk. A pénisz méretei igen változatosak és függenek a test egészének méreteitől. Azonban előfordulhat, hogy egy kis termetű ember nagy szerszámmal él, míg egy testes, magas férfinak szerényebb eszköz adatott.
Örök kérdés a hímvessző méretének megnövelése. A szexuális tanításokat tartalmazó ősi könyvek, mint a Káma-Szútra, az Anangaranga, vagy Az illatos kert sok-sok furcsa, néhol hátborzongató receptet ad. A férfiak lingáját (hímtagját) a lehető legkülönfélébb alapanyagokból készült kenőcsökkel, olajokkal kenegetik a várva várt eredményért.
Az is előfordulhat, hogy a nő túl nagynak érzi partnere hímtagját. Az ilyen jellegű panaszok hátterében a nő szexre való felkészületlensége és félelmei állhatnak. Lehet, hogy még nem izgult fel annyira, hogy az amúgy bőséges hüvelyváladék megkönnyítené a behatolást, és ezért az fájdalommal, súrlódással jár. A fent említett anatómiai okok miatt, hogy a hüvely mennyire tágulékony és rugalmas, a szeretkezés akadálya ilyenkor valami más lehet.
Ilyenkor helyezzünk nagyobb hangsúlyt a bevezetésre, az előjátékra, és ha a nő kellőképpen felizgult, nem lesz probléma a behatolással. Később a hosszabb hímtagú férfi tartózkodjon a túl mélyre hatolástól, a nő pedig, ha a megfelelő helyzetet használja (a lovagló póz a legoptimálisabb, hiszen ilyenkor saját maga tudja irányítani, hogy milyen mélyen hatoljon be a pénisz a hüvelybe) maradéktalanul kielégülhet.
A péniszméret a szexuális segédeszközök sokféleségében is megmutatkozik, hisz a minivibrátoroktól a brutális ökölnyi szexualáis segédeszközöket is kapni. Az önkielégítés a legjobb mód a testünk megismerésének, és ha már ismerjük magunkat a lehetőségeinkkel és adottságainkkal is tisztában vagyunk. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, pl. az Intim Center budapesti szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
1. rész: A hímvessző mérete, és annak jelentősége a szexualitásban – 2. rész: Kis hímvessző, és a kispénisz komplexus.

Az eredeti cikk: A hímvessző mérete, és annak szerepe a szexualitásban © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Stud Ring erekciónövelő péniszgyűrű

Az Intim Center szexüzletének péniszgyűrűi közül, most a Stud Ring elegáns erekciónövelős gyűrűjét mutatjuk meg. A teljesen szabadon állítható szorító a korai magömlés megelőzésében segít, és fokozza a szexuális élvezetet. Egyszerűen használható, csak rá kell tenni a péniszre, és szorítását beállítani. Hogyan is működik? A péniszgyűrű a pénisz tövében szorosan elhelyezve meggátolja, hogy a vér kiáramoljon a péniszből, ezáltal növeli a farok vastagságot és hosszméretet, valamint a vérkeringést lassítva fokozza az örömérzetet. A félig merev péniszre kell felhúzni. A péniszgyűrű mellé természetesen mindig használj óvszert is. Próbáld ki te is a szorítás különleges élvezeteit, újdonságait. A Stud Ring péniszgyűrűje mellé rendelj síkosítót is a webáruházunkból, és játszadozz hosszan a pároddal. Ezüstös csillogásával egyből fel fog tűnni kedvesednek az új kiegészítő.

Termék címkék: , , , , , ,

Az eredeti cikk: Stud Ring erekciónövelő péniszgyűrű © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Lust cluster gyöngyös feltét

Péniszre és rúd vibrátora felhelyezhető, puha gyöngyös szilikon feltét. A nyúlékony gyöngyös kialakítású szilikon hüvelynek háromszoros funkciója van. Növeli a pénisz átmérőjét, serkenti a hüvely falait és hatékonyan halassza el az ejakulációt. Színe áttetsző, így gyakorlatilag láthatatlanná válik. Hossza 70 mm, átmérője 30 mm. Síkosító használata ajánlott. A lágy tüskés és gömbös kialakításnak köszönhetően mennyekben érezheti magát a párod az érzékibb csiklóizgatás, és megvastagodott péniszátmérő miatt. Ne csodálkozz, ha hamarabb élvez el tőle, vagy akár olyan hangokat is hallat, amiket még ez idáig nem. A Lust Cluster gyöngyös feltét rendelhető az Intim Center budapesti szexüzletében (Károly krt. 14.), vagy egyszerűen pár kattintással a webáruházból is.

Termék címkék: , , , , , , , ,

Az eredeti cikk: Lust cluster gyöngyös feltét © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Szexshop termékajánló

Az Intim Center szexüzlet ajánlata, a vásárlók véleménye alapján válogatva. A termékeket a webáruházban megrendelheted, vagy a Budapest, Károly krt. 14. sz alatti üzletben megvásárolhatod. Az üzlet minden nap nyitva tart, H-P 9-20 óráig, Szo-V 9-18 óráig.

Cyberskin pénisznövelő készletDelux péniszpumpaHeavy metal gésagolyóMighty 9″ izmos péniszCally bőrszínű vibrátorVízálló G-pont vibrátorKlitoriszizgatós, nyuszis vibrátorŐrült nyúlvibrátorEclipse ultra, 7 funkciós vibrátorLoveclone 2 valós érzésű vibrátor, vastagAnális csábítás, kicsi blueRealisztikus vibrátorLock & Load felcsatolható pénisz fekete bőrhámmal

Cyberskin pénisznövelő készlet  – Delux kellék ami maszturbációhoz és pénisznöveléshez kiváló péniszpumpa – Heavy metal gésagolyó – Mighty 23 centis izmos élethű pénisz a nagy farkat kedvelőinek – Cally bőrszínű vibrátor vibrátor – Vízálló G-pont vibrátor az Intim Center szexsopból – Klitoriszizgatós nyuszis vibrátor – Őrült nyúlvibrátor – Eclipse ultra, 7 funkciós vibrátor – Loveclone 2 valós érzésű vibrátor, azoknak akik szeretik ha vastag – Power Jelly Dong felcsatolható élethű pénisz – Hancúr párbaj társasjáték – Squid kettős végű vibrátor – Anális csábítás kicsi blue – Realisztikus vibrátor olyan mint az igazi – Lock and Load felcsatolható élethű pénisz fekete bőrhámmal – Az előző termékajánló itt.

Pénisznövelő

penisznoveloSzeretnéd kipróbálni, hogy milyen, ha nagyobb péniszed lenne? Szeretnéd, ha nagyobb pénisszel szerezhetnél örömet kedvesednek?
Itt a megoldás: latex péniszköpeny 7 cm-es hosszabbítással! Aktus előtt helyezd fel a merev hímvesszőre – a végébe fix, habszerű anyagot építettünk, ami kellően merevvé teszi a 7 cm-es hosszabbítást. Legyen szerencsés ma a párod.
A temék – sok hasonlóval egyetemben – az üzletünkben megvásárolható, vagy telefonon megrendelhető.

Szexkellékek férfiaknak – Pénisznövelők

Pénisz növelő szexkellékek férfiaknak: Pénisznövelő termékek használatával megnövelheted péniszed és elkápráztathatod partneredet a méreteiddel! A krémek összetevőinek köszönhetően vérbőséget okoz és így biztosított a hosszabb távú erekció. Szexuális együttlét után a bőr ápolására is alkalmas, kondombarát termékről van szó.
Kiváló minőségű péniszpumpák kaphatók az üzletünkben az erekció fokozására és pénisznövelésre is!

Péniszpumpák

A péniszpumpa – más neveken erekciópumpa, vákumpumpa, maszturbációs pumpa, pénisznövelő pumpa – nem csak az élvezetek miatt kiváló eszköz, hanem pénisznövelő lehetőségeket is magában hordoz. A képen látható kiváló minőségű péniszpumpa az erekció fokozására és pénisznövelésre is! Áttetsző műanyag henger, méretskálával, melynek hossza 21 cm, belső átmérője kb.5,5 cm. Puha, selymes tapintású, rugalmas, fekete szilikon mandzsettával, leeresztő vákuumszeleppel. Áttetsző kék színben, dekoratív dobozban üzletünkben megvásárolható, vagy telefonon megrendelhető.

Intim Center Szexshop, Bp Károly krt. 14.

nyuszi_vibratorAz Intim Center üzlet helye
18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. számú ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be az épületbe, mint egy lakó, senki nem gondolja, hogy szexshopba jön. A félemeleten csak az üzlet van. A szexuális segédeszközöket beszerzésére különös gondot fordítunk, választékunk naprakész. A minden témakört átfogó pornófilm választékunkból vásárolhat, kölcsönözhet, kabinban megnézheti. Azt tanácsoljuk, hogy fáradjanak el üzletünkbe, ahol tapasztalt eladóink megmutatják a termékeket, annak formáját, minőségét tapintással érzékelheti. Az üzlet webcíme: Szexplaza.com, vagy Intimcenter.com

Az eszközöknél használt anyagok leírása:
Cyber (cyberskin): új felfedezésû anyag, amely ugyanazt az érzést nyújtja, mint az emberi bõr: lágy és rugalmas. Talán a legjobb, de mindenesetre a legdrágább vibrátor, baba, vagina és segédeszköz anyag. Szilikon: szintén lágy és hajlékony, annyira rugalmas, hogy akár eredeti méretének négyszeresét is képes elérni. Zselé: az elõbbiek elõnyeivel rendelkezik, az egyik legideálisabb anyagnak mondják a szexuális játékszerek terén. Latex: inkább ruhák anyagaként vált be, mert nem elég lágy és rugalmas ahhoz, hogy meggyõzõ vibrátorélményt nyújtson. Elég olcsó, de nem életszerû pótérzés. Rugalmas péniszfeltétekhez, gyûrûkhöz viszont kiváló.

Vibrátor:
Óriási kultúrája van nyugaton, Magyarországon csak pár éve nem tabu. Számos elõnye mellett az egyetlen hátránya, hogy függõivé válhatnak a gondatlan hölgyek, és nem képesek más módon elérni az orgazmust. Még nem született olyan felmérés, ami a magyar nõk szexuális szokásait igazán híven ábrázolná. Nem tudjuk, csak sejtjük, hányan szereznek maguknak rendszeresen örömet, hányat foglalkoztatnak leszbikus gondolatok, hányan büszkélkedhetnek igazán kielégítõ szexuális élettel, hányan csalták meg állandó partnerüket, hányan izgulnak fel a pornófilmektõl, stb-stb. Arról sem született még kimutatás, hány magyar nõ rendelkezik vibrátorral, hiszen nem is annyira a szexshopok, mint inkább az Internet kínál nagyszerû lehetõséget, hogy örömszerzõ tárgyakat szerezzünk be, ahol mindezt diszkréten és arctalanul tehetjük.
Kínálat: Ma már olyan nagy a kínálat, hogy nincs olyan különleges kívánság, amit ne tudnánk teljesíteni kitartó böngészés után. Van már olcsó kategóriájú fémhenger, góliát, vagy baby elemmel töltendõ. Van vibrátor puha szilikontüskékkel, színes, szagos, ízes kivitelben, léteznek egészen halk szerkezetek, mint a suttogás, vagy ellenkezõleg, akkora teljesítményûek, mint a cseljabinszki reaktor. Léteznek derékra kötõs modellek, táskába tehetõ minik, zuhany alá vihetõ vízállók, vibrátorok az anusra specializálva. Kaphatók nyuszifület formázó szerkezetek, amelyek az összes nemi szerv izgatását elintézik egy füst alatt, sõt, megvásárolhatjuk akár kedvenc pornószínészünk hímtagját is, ha akarjuk, lévén egyre elterjedtebb a pornófilmsztárok nemi szerveit mintázó mûvagina, mûpénisz, popsi. A vibrátorok közül jó néhánynak már alaptartozéka a latexbõl kialakított fityma vagy az eredetire megrázóan hasonlító herezacskó. Bizonyos modelleket testhõmérsékletûre melegíthetünk a mikróban, tíz másodperc alatt, mások nem is emlékeztetnek a férfi nemi szervre. Vannak azután vibrátorok külön a mellbimbók vagy a zacsi izgatására, illetve a pénisz fejére húzható élvezet- és méretfokozók. Vigyázat, a vibrátor nem összetévesztendõ a dildóval, mûpénisszel, ami egy férfi nemi szervet mintázó szilikon- vagy gumi, motor nélkül. A hozzáértõk inkább javasolják a dildó használatát, mint a vibrátorét, mert a nõk hajlamosak hozzászokni az igen magas rezgésszámú stimulációhoz.
Használati utasítás: Nagy előny, hogy találékonyságunkra és fantáziánkra bízzák a vibrátor felhasználási módját. Mégis minden szexuális játékszerrel gondosan kell bánni. Ez azért célszerû, hogy az állagát megóvjuk, másrészt, hogy elkerüljük az esetleges fertõzéseket. Tehát: használat után gondosan mossuk meg és szárogassuk meg õket, sõt, hogy ne legyenek ragacsosak, érdemes õket bepúderezni. Használat elõtt helyezzük a kezünk ügyébe, kispárna alá, ne kelljen a nagyszekrényben kotorászva lehúzós tízperceket eltölteni. Használatkor sikosító ajánlott.
Miért használják: A vibrátor nyújtja a stimuláció legintenzívebb formáját, amellyel gyönyört okozhatunk magunknak. A nõk esetében a klitorisz és a környezõ részek olyan erõs, közvetlen és fáradhatatlan izgatásban részesülnek, amit gyakran a partner nyelve, keze és pénisze sem tud garantálni. E játékszer segítségével a férfiak számtalan erogén zónája is ingerelhetõ, olyanok is, amelyekrõl maga sem tud. Olyan pároknál, ahol a kölcsönös örömszerzés már rutinná vált, a vibrátor segít feldobni a szexuális életet, azoknál pedig, akik egyébként is szenvedélyesen ûzik a sportot, csak hab a tortán. A vibrátor biztonságos, nem egészségtelen, és mindenkinek örömöt szerezhet.
Melyiket vegyem: A vibrátor beszerzése épp olyan személyre szabott, mint mondjuk a cipõvásárlás. Azzal a különbséggel, hogy vásárlás elõtt nem próbálhatjuk fel, illetve be az árut. Az alábbi kérdéseket nem árt figyelembe venni, mielõtt végignézünk pornóoldalakat:
Csak Ön használja majd a szerkezetet, vagy partnerével közösen? Hüvelyi vagy anális ingerlésre vágyik, netán mindkettõre egyszerre? Elsõsorban csiklói stimulációra törekszik? Ha Ön férfi, maszturbálni akar majd a vibrátorral?
Ha partnerével szeretné használni a vibrátort, jobb, ha közös döntés alapján választják ki. A férfiak esetében talán a legjobb választás a sleeve-nek nevezett, péniszre húzható szerkezet, mert körülöleli a hímvesszõt, és rezgéseket bocsát ki minden irányba. A nõknek szerencsésebb a helyzetük vibrátorszempontból, mert végtelen lehetõség közül választhatják ki a testi és lelki adottságaiknak leginkább megfelelõ fazont és izgatási módot.
Vibrátorformák: Igen elterjedtek a tojást illetve töltényt formázó darabok, amelyek bár behatolásra is alkalmasak, mégis a külsõ izgatásra használhatók igazán. Mivel nem péniszalakúak, a férfiak inkább hajlandóak bevonni szexuális életükbe. A G-pont stimulálására szakosodott darabok feje hajlított, hogy gyengéd nyomást tudjon gyakorolni a hüvely megfelelõ részére. A férfiak számára is ajánlott: anális játéknál remekül ingerli a mindenható prosztatát. A butterflynak (pillangó) is nevezett miniatûr vibrátor különlegessége, hogy a nõk derekához és combjához erõsítve úgy ingerli a csiklót, hogy kézhasználat nélkül juthatunk el az orgazmusig. Vibrátoros bugyi is kapható. A legszélesebb körben azt a típust használják, ami behatolásra alkalmas. Sokan keverik a dildóval, mert mindkettõ péniszt formáz, bár a vibráló mûpénisz a csikló izgatására is megfelelõen alkalamas. Ha ilyet vinnénk a hitvesi ágyba, célszerûbb elõtte egyeztetni a férfivel, hátha zavarja, hogy párjának másik péniszre is szüksége van.
Történelem: A legtöbb szexuális játékszer ázsiai találmány, efféle segédeszközöket keleten már több mint ezer éve használnak, a dildók és vibrátorok mégis nyugati gyökerekkel rendelkeznek. A dildó pl. már az ókori milétoszban is nagy népszerûségnek örvendett. A milétoszi kereskedõk az egész Földközi-tenger partvidékén elterjesztették ezt az árucikket, amit oliszbónak neveztek, és akkoriban kizárólag a magányos hölgyek örömére szolgált. Egy i.e. 3. századból való irodalmi töredék arról szól, hogy a fiatalasszony férje háborúba ment, így a hölgy felkeresi barátnõjét, hogy kölcsönkérje az oliszbóját, de szomorúan tapsztalja, hogy az már kölcsön adta egy másik lánynak. A történetnek a mai viszonyok közt csúnya vége lehetne, ám a töredék itt véget ér. A reneszánsz Itáliában már dildó néven futott a termék. A név talán az olasz diletto ‘élvezet’ szóból származik, ám a középkoriak segédeszköze a maival összevetve aligha szerzett túl sok örömet. Miután fából(!) vagy bõrbõl készült, síkosítóra is szükség volt, pl. olivaolajra. A nem természetes anyagból készült örömszerzõk kora csak a 19. század második felében jött el.
A vibrátorok története sokáig annak jegyében zajlott, hogy használatuk valóságos célját próbálták orvosi szakszavak mögé bújtatni, mint pl. masszázsterápia. Az elsõ vibrátort 130 éve fejlesztették ki, a nõi hisztéria nevû betegség kezelésére. (Nem vicc)! Hiába, a viktoriánus korban a nõk nem számítottak szexualitással bíró lénynek, nem csoda hát, hogy az egyszerû szexuális vágyat betegségnek tekintették. Az orvosok a vibrátorral a páciensek szeméremajkait masszírozták – ez volt a gyógyír a nõi hisztériára. Az 1860-as években a vibrátort gyakran erõs vízsugárral és gõzhajtású szerkezetekkel helyettesítették.
Egészen addig, amíg a 19. század végén széles körben elérhetõvé vált az elektromosság, így megjelenhettek – még mindig gyógyászati terméknek álcázva – az elektromos vibrátorok, szigorúan orvosi felhasználásra. Ám ahogy mentek az évek, a vibrátort hamarosan az asszonyok is megvásárolhatták, hogy otthonukban maguk kezelhessék hisztériájukat. Innen már egyenes út vezetett a vibrátor kommercializálódásáig: 1921-ben a Hearst magazin férfiaknak javasolta, hogy lepjék meg feleségüket egy vibrátorral, hogy „fiatalok és csinosak” maradjanak.
A következõ áttörést a korai pornófilmek jelentették. Ki hinné, hogy a húszas években már szexuális örömszerzésre használták a korabeli pornósztárok? Tiszta sor, hogy a harmincas években már nem hirdethették nyíltan e terméket. A mai kor emberének már megint könnyebb: leplezetlenül vásárolhatja és használhatja a terméket, ha akarja.

Anál eszközök
Leginkább olyan személyek kerülhetnek kielégítésre, akik felettébb nyíltan bevállalósak. A legkisebb anál-füzérektől kezdve a professzionális, vibrációs ánusztágítókig minden megtalálható, ami a vágyat felkorbácsolhatja. Változatos formákkal, különleges anyagokból. Megtalálhatja álmai eszközét mind a férfi, mind a nő, a „pályakezdőtől” a „mesterfokig”.

Eszközök, hölgyeknek
Mindent a Hölgyek örömeiért! Itt mindenki megtalálhatja a hozzá illő legkedvesebb eszközt az egyszerűbb műanyag péniszutánzatoktól a rezgő tojásokon át a fantasztikus high-tech vibrátorokig. Az örömszerzésre ma már határtalan a lehetőség, ezekkel az eszközökkel viszont a változatosság és a különlegesség is biztosított mindkét nem számára.

Eszközök uraknak
Olyan eszközök melyek a férfiak igényeit kielégítik. A választék az egyszerűbb erekció-gyűrűktől a komplikáltabb és összetettebb művaginákig terjed, megtalálható minden, ami az izgalomhoz szükséges lehet.

Péniszgyűrűk, hosszabbítók
Minden férfinek ajánlatos, aki erekcióját szeretné az egekig fokozni! Aktívabb, hosszabb együttlét, valamint teljesebb szex. Különösen szeretnénk felhívni a figyelmet a nagyon puha, rugalmas, zselés vagy szilikonos anyagból készült péniszköpenyekre: a kiálló kis pálcikák, gömbök a nő hüvelyfalát eddig még soha nem látott módon stimulálják, miközben enyhén szorítják a péniszt. Az eredmény mindkét fél számára felejthetetlen!

Nature skin
Szexi kiegészítőt szeretnél, de eleged van a mű dolgokból? A legjobb helyen keresgélsz, hiszen a Nature Skin anyaga maximálisan a valódi bőr érzetét kelti, ezzel biztosítva az áhított extázist. Ma már ebből a fantasztikus anyagból a normál és speciális anál vibrátorok mellett egyéb kiegészítőket is készítenek, mint például normál és dupla dildót, butt plug-ot vagy babát

Üveg eszközök
Szerezz kedvesednek luxus örömöket egy igazi üvegdildóval! A szájjal fújt kemény üveg egy olyan hőmérsékleti procedúrán ment át, aminek következtében az üveg extrém szilárdságra és keménységre tett szert. A tovább fokozott, intenzívebb élvezetért az üvegdildókat melegíteni (a fűtőtesten, forró vízben, fürdőkádban vagy akár a mikróban) vagy hűteni (hűtőszekrényben) is lehet. A határokat csak a fantáziád szabja meg – legyen szó anális vagy vaginális élményről, ezen dildók szupersima és fényes felületének köszönhetően mindkét megoldás könnyen és biztonságosan kivitelezhető. Az orgazmusorientált formák minden egyes kéjért felelős idegvégződést megmozgatnak.

Acryl eszközök
Csodásan csillogó, kristályfényű acryl kiegészítők, melyek az élvezetek legkülönbözőbb variációit teszik lehetővé. Lehet szó vaginális, vagy anális kényeztetésről, ezekkel a termékekkel minden egyes mélyreható elképzelés kivitelezhető…

Sikosítók
Az örömszerzés fokozása céljából ajánlatos alkalmazni ezeket a termékeket. A síkosítók nélkülözhetetlen velejárói a műpéniszeknek és művagináknak, azonban felhívjuk a figyelmet, hogy az eszközökhöz kizárólag vízbázisú síkosító használata javasolt! A masszázsolajok forró érzetet válthatnak ki a bőrön, ezzel is fokozva az együttlét különleges hangulatát – kortól és nemtől függetlenül!

Bondage – kötözés
Klasszikus, lebilincselő variációk! Most már biztosíthatod magad arról, hogy partnered nem fog rakoncátlankodni…
Ha az ágyadnak nincs kiálló része, azonban vágyódsz a bondage (kötözős) játékokra, mostantól ezekkel a kötöző készletekkel megteheted kedveseddel azt, amire mindig is vágytál. Ha maximálisan megbízol kedvesedben, akkor kiszolgáltatod magad számára – hagyd, hogy játsszon a testeddel (és a lelkeddel)! …mert a bondage fokozza a kéjt!

Szexi női ruhák
Olyan ruhák kerültek ebbe a kategóriába, amik senkit sem hagynak hidegen. A visszafogott fazontól a dögös vadítóig, a legkülönlegesebb anyagokból készített darabok találhatók meg itt. Ezek a ruhák világszerte kedveltek, mert az egyedi szabású alkotások, rendkívül jó minőségű anyagok garantálják a biztos sikert. A minőségi munka lehetővé teszi, hogy ezen ruhák viselője hosszú időn át élvezhesse a fényes, selymes vagy éppen sejtelmes anyagok hatását.

Lakk termékek
Ha szereted a fénylő, fekete ruhába bújt testet, és ha a vágyaid csak a lakk tapintásától ébrednek fel…

Latex, gumi
A testre feszülő latex különlegessé teszi a meghitt pillanatokat. Kedvesed egy forrósító zsákba is zárhatod, de az főleg fantasztikus élményt nyújt, ahogy a test minden egyes kis hajlatát felveszi a ruha…

Férfi ruhák
Az unalmas, egyhangú estéket nem feltétlenül csak a hölgyek tudják felforrósítani, az urak is tehetnek valamit a mámoros, meghitt éjszakáért

S/M Bőr áruk és kiegészítők
Ezek az öltözékek és eszközök a keményebb, olykor fájdalmat követelő látogatóinknak készültek. Szeretnénk megjegyezni, hogy a közhiedelemben elterjedt S/M játékok nem feltétlenül vadságot jelentenek. Nagyon izgató tud lenni, ha szexi ruhába öltözött Partnered megbilincseli kezeid és kissé elkorbácsol. Nincs fájdalom, de van tudat: kínokat élhetnél át Kedvesed „csapásaitól”, ám Ő vigyáz rád, izgat, és csak feszegeti a határokat… Vigyetek egy kis extrát a hálószobába!

Fémek, láncok
Adj kedvesedre egy hideg, sűrű láncszemekből készült ruhadarabot, s engedd szabadjárá fantáziád! Aki kedveli a fém különlegesen erotikus hatását, az jó helyen keresgél…

Babák
Magányosok figyelem: itt a lehetőség, hogy a lelki nyugalom újra mindennapos legyen! Ahogy a Hölgyek, ugyanúgy az Urak is megtalálhatják a „kedvesüket”, szabad a választás. A tökéletes társ, aki soha nem panaszkodik és vágya csak Rád irányul. A babákat nagyon ajánljuk legény- illetve leánybúcsúkra szervezett összejövetelekhez! A hatás garantált és az okozott élmény örökre megmarad.

Orvosi játékok
Ki ne mutatna hajlandóságot egy kis mélyrehatóbb vizsgálódáshoz? Ezekkel a kiegészítőkkel a legmélyebb kincsesbarlangok titkairól is elegendő információkhoz juthatunk…

Szerelmi hinta
Végre itt a megszámlálhatatlan lehetőséget nyújtó szerelemkerék és szerelemhinta! Élvezd a legcsodálatosabb pózokat és éld át azt a hihetetlen szexcsodát, amire eddig még nem volt lehetőséged! Sokféle variáció és beállítási lehetőség rejlik ezekben a szerelmi berendezésekben, amit mostantól bármikor kipróbálhatsz saját otthonodban…

Cipők, csizmák
A lábbeli nagyon fontos. Sokak számára a legfontosabb. Egy szép lábon egy gyöngyörű cipő csodákra képes – s azt se felejtsük el, hogy ez a kiegészítő nem hiányozhat egyetlen fetish partiról sem!

Pénisz pumpa
A péniszpumpa erekció kiváltására vagy annak fokozására szolgáló henger alakú műanyag eszköz. A hímvesszőre illesztve egy szivattyú működtetésével a pénisz környezetében csökkenthető a légnyomás, miáltal vér tódul a barlangos testekbe, a szerv megnagyobbodását, merevedést idézve elő. Túlzott használata szövetkárosodáshoz vezethet, be kell tartani a használati utasítást. Ajánlott a pumpálások közt szünetet tartani és elkerülni a túlzott szívóhatást. Porszívók ilyen célra való alkalmazása már számos sérüléshez vezetett, a túl erős szívás miatt. Tömlő nélkül használva pedig a pörgő ventilátor is komoly veszélyt jelent. A péniszpumpákat erekció elősegítése és megtartása céljából fejlesztették ki, merevedési zavarokkal küzdő férfiak számára. A kereskedők gyakran pénisznövelő hatását hangsúlyozzák, az azonban vitatott. Önkielégítés céljából szintén használják.