Címke: elhidegülés

Illúziók és a szerelem

Illúziók és a szerelem, kellenek-e illúziók a szerelemhez? Statisztikákból tudjuk, egyre több a válás Magyarországon. A válás indoklásában hölgyeknél első, míg férfiaknál – a hűtlenség után – a második helyen az érzelmi elhidegülés, a szeretet, szerelem hiánya áll. Hová lesz a szerelem az évek során? Megszűnik, vagy sosem volt? Lehet, hogy az ilyen elvont és általánosító meghatározások kifejezik a szelem lényegét, de a sokféleségét semmiképpen. Például még csak nem is utalnak arra, hogy legtöbbször tele van illúziókkal, mert a szerelmes érzelmek torzító tükrében – ahogy mondani szokták, „rózsaszín szemüvegen át” – látja partnerét.

szex_vagy_szerelem

Mondhatnám persze, hogy ez csak az éretlen szerelem jellemzője. Az érett szerelem nem festi át, nem szépíti a realitást, elfogadja annak sötétebb oldalait is. De visszavághatna bárki, hogy hol van ilyen tökéletesen érett szerelem, s ha olyan tárgyilagos látást enged, akkor szerelem-e egyáltalán? Hiszen a szerelemmel mindig együtt jár több-kevesebb elfogultság, ezt nem lehet teljesen kikapcsolni. Akibe szerelmesek vagyunk, azt elkerülhetetlenül szebbnek és jobbnak látjuk, mint amilyen valójában – legalábbis eleinte, a szerelem leglángolóbb szakaszában.
Csalódás, az illúziók halála. Pár év elteltével azonban beköszönt az „érzelmi elhidegülés”, amely nem más, mint a kivetítés gyengülése. A másik már nem tud elég semleges vetítővászon lenni, akire eddig az álmainkat vetítettük. Kezd zavaróvá válni, hogy mégiscsak különbözünk, hiába szeretném belelátni a másikba a „tökéletes férjet-feleséget”, nem sikerül.
A szexet és a szerelmet a változatosság, és szexuális segédeszközök és érdekessé, különlegessé teszik. Egy szexshopban vásárolt vibrátor, vagy szexi ruha csodát tud tenni az élvezetek és vonzalom terén. Szexshopok az országban bárhol elérhetők, de online sexshopban is vásárolhatsz. Budapest városban van a legtöbb sexshop üzlet, a legrégebbi az Intim Center, ami a Károly krt. 14. sz. alatt található, minden nap nyitva tart.
Az eddig jól működő kapcsolat hatalmi harccá alakul, mindkét fél kétségbeesetten próbálja képviselni az érdekeit. Követelni kezdjük a másiktól, hogy teljesítse azt, amit ígért, tegyen minket boldoggá! Ebben a harcban azonban nincsenek győztesek. Ugyanis ha valaki nyer, a másik veszít, és kialakul egy egyensúly, amiben többé nem a szerelem, a szeretet érzése köti össze a két embert, hanem a hatalmi erők egyenlőtlen eloszlása. Ha pedig nem sikerül egyensúlyt kialakítani, felborul a házasság az örök elégedetlenség és feszültség miatt. Gyakran a hatalmi harcok idején megjelenik egy harmadik, egy új jelölt a „tökéletes” szerepre. Valaki, akire újra kivetíthetjük a vágyainkat, és mindent újrakezdhetünk. Az újrakezdés azonban gyakran azt jelenti, hogy megismételjük ugyanazokat a köröket, amiket az előző kapcsolatunkban lefutottunk.
Ez pedig azt jelenti, hogy illúzióink vannak! Sokak szerint nem is baj, mert kellenek az illúziók, ezek nélkül sokkal unalmasabb és szürkébb lenne minden. Szerintük csak akkor tudjuk igazán élvezni a szerelmi együttlétet, ha mindent szebbnek látunk a valóságosnál, s épp ezt teszik lehetővé a szerelmi illúziók. Ezért direkt „belelovalják” magukat a nagy szerelembe!… Igyekeznek elhitetni önmagukkal – és partnerükkel! –, hogy minden nagyszerű és csodálatos, szebb már nem is lehetne stb. Kicsit durván kifejezve: hazudnak önmaguknak és a másiknak. Lehet, hogy nem tudatosan, készakarva, de mégiscsak hazudnak.
A szerelem így valóban illúzióvá válik, s aztán – az illúziókkal együtt hamar szertefoszlik. A legrosszabb az egészben, hogy ezt sokan szükségszerűnek érzik: a szerelmet eleve az illúziókkal azonosítják, s nem hisznek a tartósságában, várják a „fölébredést”. De amíg lehet, görcsösen ragaszkodnak az illúziókhoz. (Egy kicsit olyan ez, mint a gyerekeknél: mikor már tudják, hogy a Mikulás, meg a „Jézuska” csak mese, egy ideig még akkor is ragaszkodnak hozzá, „mert olyan szépen hangzik”.)
Ezt a szemléletet tükrözték – és erősítették! – régen egyes napszerű slágerek és operettdalok is, például az alábbi: „Illúzió a szerelem, szívünk tündérszép illúziója…”
Az ilyenek mögött esetenként azt a realista, sőt vulgármaterialista gondolkodásmódot találjuk, amely szerint az érzelmeket – s velük együtt a nőket – nem kell komolyan venni, múló hangulatnak kell tekinteni, mert ugye a „pénz beszél…”
Nyilvánvalóan patriarchális fölfogás ez, s egyben tulajdonosi mentalitás, amely a szerelmi „illúziók” helyett a nyers szexet részesíti előnyben (mint megfizethető árut). Ezzel az erotika konfekcióáruvá degradálódik, egyszerű testi szükséglet-kielégítéssé válik. S nem okoz több örömet, mint egy jó evés vagy ivás (egyéb testi szükségletekről nem beszélve). Az az „önmegnyugtatás” tehát, miszerint a szerelem csak illúzió, nem hogy nagyobb örömet szerezne, inkább keserű szájízt kelt… Aki pedig komolyan elhiszi, az vagy félredobja a szerelmet, mint értéktelent, vagy – az „úgyis minden csak illúzió” elve alapján – kettőzött hévvel veti bele magát a Nagy Kalandba.
Talán mondanom sem kell, hogy egyiknek sem adok igazat. A szerelemben lehetnek ugyan illúziók, de hogy mennyi, az már rajtunk múlik, és semmiképpen sem ez a lényege! Lehet és érdemes törekedni az illúziók kikapcsolására, a szerelmi partner lehetőleg tárgyilagos megítélésére, s arra, hogy hibáival együtt is elfogadjuk. Az erotikus örömszerzést ez biztosan nem csökkenti. Sőt az érzelem elmélyítésével inkább még növeli!
Mit tehetünk? A szerelem ellen szerencsére semmit. Megtörténik, és meg is kell történnie, hiszen a lelkünk mély boldogság utáni vágya így teljesülhet. A párkapcsolatunkért azonban rengeteget tehetünk, elsősorban azáltal, hogy önmagunkat fejlesztjük, próbáljuk felszínre hozni tudattalan részeinket, megélni álmainkat, és felelősséget vállalunk a saját boldogságunkért. Fontos az is, hogy tudjunk róla, a projekció gyengülése mindenképpen bekövetkezik, vele együtt az eltávolodás is, ez azonban nem jelenti feltétlenül a kapcsolat végét. A tudatos szülők is felkészülten várják a serdülőkort, és megértik, hogy a gyermek eltávolodása szükségszerű, de nem végleges. A házasságban az „érzelmi elhidegülés” megjelenik, de ha csalódottságunk okát önmagunkban keressük, és aktívan teszünk a saját változásunkért, van mód az egymásra találásra, most már illúziók nélkül, mégis boldogan.
1. Szex és szerelem (Love) cikk itt 2. A szerelem eredete a nemi vágy és a kémia. 4. A szerelem és szex kultuszának kezdetei. – 5. A szerelem szükséglete és képessége. 6. Kellenek-e illúziók a szerelemhez? 7. A kapcsolat érzelmi töltése.

Az eredeti cikk: Illúziók és a szerelem © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.