Az Egyesült Államokban működő Vibrators online szexshop napi 200 darab vibrátort vagy dildót postáz szét ingyen az amerikai fizetésképtelenség miatt kényszerszabadságolt közalkalmazottak között, hogy a tétlenség alatt is járhasson a kezük – írja az Adweek. Az oldal remek humorérzékkel ezt a következőképp fogalmazta meg: “to help idle workers go from being furloughed to dil-doughed” vagyis a furlough szabadságot, eltávozást jelent, a dil-dough pedig a dildo eltorzítása.
A vállalat oldalán egy kóddal lehet hozzájutni az ingyenes termékhez, a csapat pedig elismerte, hogy a kód ismeretében igazából az is rendelhet magának vibrátort, aki nem közalkalmazott: Mi erről nem fogunk tudni, de a karma majd elkap.
Az amerikai közhivatalnokok és -alkalmazottak közül rengetegen októberben már csak fizetésük felét fogja megkapni, amely egyelőre az utolsó lesz beláthatatlan ideig – ha a krízis elhúzódik, a novemberi fizetésüket már biztosan nem fogják időben megkapni.
Magyarországon erre még nem volt példa, de ha vibrátort vagy dildót szeretnél a szexuális vágy levezetésére önkielégítés, maszti céljára, akkor az Intim Center Astoria Budapest szexshop üzletben megvásárolhatod. Szex közben is kiválóan használható szexuális eszközöket a webáruházban is rendelhetsz. A teljes választékot itt nézheted meg a vibrátorok és dildók csoportjában.
A Google és Yahoo szexshop szó a keresési szokásoknál az alábbi kifejezésekkel, kiugró értékekkel párosul: Debrecen szexshop, két fizetett hirdetés. Az egyik az Erotika Üzlet Debrecen, Vár utca 14. sz. Telefon (52) 326 611. A Debranet üzlet egy nagykereskedés Hencidán van www.debranet.com webcímem érhető el. A másik a 69 Intim szaküzlet, 4200 Hajdúszoboszló Arany János utca 44. szám alatt van, a telefonszáma (30) 475 5556. Debrecenben van a Káma Erotika Barlang, vagy Káma Erotika Szexshop 4029 Debrecen, Csapó u. 51. sz. alatt, web áruházuk a www.kamaerotikabarlang.hu webcímen van. Debrecenben online webshopnak az Erotika áruház www.erotikaaruhaz.hu a Google által legjobban preferált.
Diamond szexshop, kifejezésra a www.diamondsexshop.hu szexuális segédeszközök és szexi ruhák árusításával foglalkozó 1076 Budapest, Thököly út 2. szám alatt lévő üzlet utalja a találatokat. Itt a Mya Diamond szexshop eszközökkel kényezteti a barátnőjét bejegyzés is jól teljesít. Fizetett hirdetés a www.sexshopcenter.hu a Sexshop center webáruház és az Erotika sziget www.erotikasziget.net Budapest VIII. kerület Rákóczi út. 71. sz. alatti szexshop üzlet. A második oldalon a Vibrátor pláza szexshop Mya Diamond szexshop vibrátorral maszturbál cikke, és a Pick pack pont www.pickpackpont.hu csomagküldő partnerlistája vezet.
Győr szexshop keresésre fizetett hirdetésként az Amina www.amina.hu webáruház látható. A Lucifer szexshop 9024 Győr, Bartók Béla utca 1. szám alatt található, interneten a www.luciferszexshop.hu domain neve van. Itt kijön még az Intim Center Budapest szexshop és webáruház szexshopok oldala. Lucifer a fényhozó jelentésű keresésre vendéglátó egységek jönnek be leginkább, pizzeria, pub, kocsma.
Lucifer szexshop már konkrétabb, Lucifer Szexshop Győr, Mosonmagyaróvár, Siófok – 9024 Győr, Bartók Béla utca 1. jön be a weboldalukra mutató linkekkel. Telefon (20) 475 7667
Online szexshop keresésre a fizetett Adwords reklámok: Szexshop szexáruház www.szexaruhaz.hu és az Online szexshop a Sexshop cener www.sexshopcenter.hu webcímmel. Online www.exkluzivshop.hu exkluziv sex shop, Erotikasziget szexshop www.erotikasziget.net, Erotikashow vibrátor webáruház www.erotikashow.hu, Online szeresd magad szexshop www.szeresdmagad.hu, Sexycity szexshop, szex webshop, online szexshop, vibrátor, dildó www.sexycity.hu, Erotik Pláza online szexshop vibrátorok, dildók, szexi fehérneműk www.erotikplaza.hu, Szexshop vibrátor, dildó, óvszer, erotikus fehérnemű
www.szexshop.hu, Erotika birodalom oline sexshop www.erotikabirodalom.hu.
Szeged szexshop Szex Shop 6723 Szeged, Szilléri sgt. 47. telefon 06-62-486-549, 1001 Éjszaka exclusive szexüzlet Szeged, Kárász u. 5. a belváros szívében telefon: 06-62-312-085, Vénusz sex üzlet Szeged, Szamos u. 6. telefon: 06-62-740-752, Full sex shop Szeged, Etelka sor. 4. telefon: 06-62-740-787 hétvégi gyorssegély: 06-20-317-9137.
Szexshop budapest A fent már említett adwords hirdetett oldalakon túl: Vágyak boltja szexshop, a legnagyobb választékú szexshop www.vagyakboltja.hu, Szexshop www.69.hu magyarország legkedveltebb szex és erotikus webshopja, Szexshop www.szexshoponline.com vibrátor, óvszer, síkosító, erotikus fehérnemű. GoldenGate szexshop shop.goldengate.hu szexi fehérneműk, vibrátorok nagy választéka, péniszgyűrűk, síkosítók és egyéb erotikus és vicces ajándéktárgyak erotikus segédeszközök nagykereskedelme. L’Amour szexshop www.szex-shop.hu kedves kiszolgálás. Szexshop Kecskemét www.szexshopkecskemet.hu a tökéletes választás! Sex bolt www.intimsziget.hu, Sexycity www.sexycity.hu szexshop, szex webshop, online szexshop, vibrátor, dildó. Kéjdorádó www.kejdorado.hu erotika bolt. Vágyak boltja www.vagyakboltja.com szexshop. Erotikapiac szexshop www.erotikapiac.hu erotikus fehérneműk. Szexshop www.erotikaplaza.hu erotika pláza. Vibrátor minden formában www.songsexshop.hu, Szexáruk www.szexaruk.eu szex, erotika, Intim Center szexshop Budapest www.intimcenter.com üzlet 1052 Budapest, Károly krt 14. telefon 317-0918. A keresésnél ezeket szolgáltatja a Google, ha beütöd a szexshop szót.
Kétvégű dildó anális ingerléshez is a Vibrátor Pláza sex shop termékkínálatában. A kétvégű Double Twist átlátszó dildóját főként anális ingerléshez ajánlja az Intim Center szexüzlete. E melett természetesen leszbikusoknak hüvelyi ingerlés, és pasik számára a bordázottsága miatt a herék ingerlésére is szolgálhat. A vibráció-mentes segédeszköz hőre lágyuló gumi anyaga puha, elasztikus és nagyon rugalmas. Lehet kísérletezni a sima oldalon, vagy a merészebbeknek a spirál végével. Kétféle szórakoztató egy játékban, mely a tökéletes ajándék, ha nem tudod, mit szeretne partnered! Hossza 18 cm, átmérője 3 cm. Gyártója a DreamToys.
Az uniszex, világoskék játékot megrendelheted egyszerűen a szexshop online webáruházából is. A termékkel való extrém élményekért az üzletünk széles választékából vásárolj hozzá vízbázisú sima, vagy anális síkosítót!
A kétvégű dildó szexre és önkielégítésre is jó. Az önkielégítés és leszbikus szex segédeszköze ez a kétvégű dildó. Az Intim Center vibrátor shop szexüzlete bemutatja átlátszó vörös színben a Jel-Lee kétvégű didóját. A szilárd, de egyben nagyon rugalmas leszbikus játékszer fantasztikus szórakozás, akár barátnőddel, barátoddal, egyedül.
A Petite Treat közel 30 cm hosszú. Könnyen csúszik a hüvelybe. Az extra, valós textúra, az erezet, a makkrészek teszik a behatolást izgatóbbá. A játék tökéletesen irányítható. Vékonysága miatt játékos szeretkezésekhez alkalmas. Két feje ugyanolyan méretű. További segédeszközökkel, például síkosítóval, vagy rezgő gyűrűvel is kipróbálható, mely termékeket a vásárlás befejezése előtt a csomaghoz rendelhetsz a szexshop webáruházában. A gél szerű anyag könnyen tisztítható, sőt a zuhany alatt is feledhetetlen orgazmust okoz.
Egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral vagy más hasonló szexuális segédeszközzel. Homoszexuálisok, leszbikusok, magányosak és heteroszexuálisok is használják a szexkütyüket. Az adatok szerint azonban nemcsak a nők lelik örömüket az ilyen segédeszközökben.
A férfiak 45 százaléka saját bevallása szerint rendszeresen használ vibrátort vagy dildót partnerével az előjáték vagy a közösülés során, sőt a homoszexuális férfiak gyakran önkielégítésre is használják a segédeszközt.
Bár a vibrátorokat gyakran elrejtik a kíváncsi szemek elől, a felmérés szerint a szexuális segédeszközök használata az egészséges nemi élet egyik ismertetőjele lehet. A vibrátort vagy dildót használó nők általában elégedettebbek szexuális életükkel, kiegyensúlyozottabbak, és gyakrabban van orgazmusuk, mint azoknak, akik nem használnak vibrátort.
A mostani kutatás során összesen 2000 nőt és 1000 férfit kérdeztek meg szexuális szokásaikról. “A nők több mint 60 százaléka izgalmasnak találja annak a gondolatát, hogy vegyen valamilyen szexjátékot. A nőket sokkal több ösztön motiválja az ilyen vásárlásokban, mint amennyit általánosságában társítunk hozzájuk. Az erotika, a pajkosság, a tiltott megszerzése, de még a mocskosság vásárlásra csábít. A nők a történelemben eddig soha nem látott módon irányítják a saját szexualitásukat. A szexuális játékszerek és az örömszerzés ipara az emancipáció kifejeződése lesznek. Ami nagyon tisztán látszik, hogy a nők olyannyira irányítják a saját szexualitásukat, ami akár csak két generációval ezelőtt egészen meglepő lett volna a másik nem képviselői számára” – idézi a Daily Mail a tanulmányt. A megkérdezettek a 18 és 60 év közti korosztályból kerültek ki. Ha kedved kapnál egy szex eszköz megvásárlására, akkor személyesen az Intim Center szex shop Budapest, V., Károly krt. 14. sz alatti üzletben teheted meg. Interneten sexshop webáruház ahol rendelhetsz és postai úton kapod meg.
A vibrátorok mára a szexuális élet alapvető kellékeivé váltak, akár helyettesítő, akár kiegészítő szerepüket tekintve. Mindenféle méretben és stílusban találkozhattunk már velük. A szexshopokban kapható vibrátoroknak sokféle fajtája van. A budapesti szexshopok közül az Intim Center szexshop Budapest, Károly krt. 14. sz. alatti üzletben és webshop online áruházban szinte a teljes választékot megtalálod. G-pontos vibrátorok, exkluzív vibrátorok, letapasztható vibrátorok, realisztikus vibrátorok, rúdvibrátorok, speciális tudású vibrátorok, zselés szilikonos vibrátorok, de különlegességeket is készülnek a gyárban. A nyuszis vibrátorok (bunny vibrátor, rabbit vibrátor) vagy forgófejes, rezgő vibrátorok igen elterjedtek, mert szexhez és önkielégítésre, maszturbálásra is megfelelnek mint egy jó barát. Ez az a vibrátor, amelybe a Szex és New York Charlotte-ja is beleszeretett. Ezt a vibráló műpéniszt ugyanis egy csiklóingerlő egységgel is ellátták. A vibri anyaga puha gumi vagy műanyag, és két extra kiegészítője van. Az egyik a csiklóizgató nyúl, illetve a golyós gyűrű. Sok nő számára e vibrátor használata jelenti a tökéletes receptet az orgazmus elérésére. Kevesebb munka, garantált élvezet kezdők és gyakorlottak számára egyaránt.
A nyuszis, klitoriszkaros vibrátor használata: A maszturbálás iránt nagyon sok nő vegyes érzelmekkel viseltetik. Ha te is így gondolkodsz, akkor jó, ha tudod, hogy a világon semmi rossz nincs abban, ha kiélvezed a saját tested nyújtotta örömöket. Sőt, ha hiszed, ha nem, rendkívül egészséges is. A gyöngyös vastagabb része hüvelyi alkalmazásra és a G-pont stimulálására szolgál. Ez a tengely, különböző méretű lehet, attól függően, hogy milyen hosszút akar a használója.
A vibrátor nyújtja a stimuláció legintenzívebb formáját, amellyel gyönyört okozhatunk magunknak, és partnerünknek. A nők esetében a klitorisz és a környező részek olyan erős, közvetlen és fáradhatatlan izgatásban részesülnek, amit gyakran a partner nyelve, keze és pénisze sem tud garantálni. Simítsd végig tested érzékeny pontjait a kezeddel (nyakad, melleidet, hasad), hogy ezzel is ellazulj és felizgasd magad, majd amikor már kellően izgatott vagy és úgy érzed eljött az idő, állítsd vibrátorod a legalacsonyabb rezgési fokozatra és akárcsak kezeddel tetted, kezdd el tested cirógatni vele és lassan haladj a szeméremajkaid, csiklód felé. Állítgasd a vibrátor fokozatait és kényeztesd magad és közben figyeld meg tested bizonyos pontjai hogyan reagálnak. Több, mint valószínű, hogy találsz majd olyan pontokat ahol kellemetlen a rezgés, de ne ijedj meg ettől, hanem haladj tovább és ismerd meg az erogén zónáid. Garantált, hogy ezután az izgatás után, pillanatokon belül eluralkodik rajtad a vágy, hogy mélyebben is magadévá tedd a kényeztető készüléket.
A nyuszi vibrátorból kiáll egy kisebb rész, melynek végein kicsi nyuszi fülek találhatók. Ez a két különálló rész teszi lehetővé, az ilyen nagymértékű hatékonyságát. Együtt vagy függetlenül működnek egymástól. Általában mindkét rész sebességfokozata külön-külön szabályozható. A nyúl vibrátort a kettős stimuláló vibrátorok közé soroljuk. Ez azt jelenti, hogy 2-3 erogén pontot egyszerre tud izgatni. A legtöbb esetben ezek a pontok a csikló, a hüvely bemenete és a G-pont, és anális izgatás is. Azonban vannak olyan speciális szexuális játékszerek, melyek más pontokat is stimulálnak, mint például a gátat, a végbélnyílást. A férfiaknál a heréket, az ánuszt, a gátat valamint a péniszt. Fedezd fel a tested az új játékszerrel. Variáld a nyomás erősségét, a vibrátor sebességét és pozícióját, hogy ráérezz arra, ami neked a legjobban esik. A csiklóban nagyon sok idegvégződés található és a legtöbbjük érzékeny a vibrálásra.
A kis nyuszi fülek a csiklót ösztönzik. A fő kiválóan alkalmas a G-pont stimulálására. A hüvelybemenetet és a hüvelyt belül a törzsén található kis gyöngyük stimulálják, attól függően persze, hogy rezegnek-e vagy sem, továbbiakat itt olvashatsz.
Több gomb van a szerkezeten, az egyik a nyulat szabályozza, a többi a gyöngyöket, három vagy több erősséggel szabályozható, amit a kijelző mutat. Van rajta extra fordító gomb, aminek segítségével változtatható a forgási irány. Lehet vele kicsit szórakozni, amíg ráérez az ember. A gombok belesimulnak a felületbe, és viszonylag kicsik, így ha nem ezekre figyel az ember érhetik kis meglepetések. Az érzékiséget, és lelki vonzalmat félretéve a vibrátor csiklóizgatásban is erős, a gyöngyös kiegészítő is hozzájárul az orgazmushoz. Rendkívül jó hatásfokkal használható ketyerék és meglehetősen halkak is.
A dildót sokan keverik a vibrátorral, a leglényegesebb az, hogy a dildóban nincs elektronika, az nem rezeg. Az Intim Center szexshop Budapest dildó választékát itt nézheted meg, ezek fajtájai exkluzív dildó, kétvégű dildó, realisztikus dildó.
A vibrátor szex vagy önkielégítés már elterjedt, és a segédeszköz vásárlás szexshop Budapest Intim Center szexáru üzletben már nem olyan nagy gond. A vibrátorokat, dildókat többnyire mindenki ismeri, de hogy itthon is készülnek ilyenek, azt már kevesen tudják. A lenti videó témája, hogy miképp készül a vibrátor a hazai szexgyárban. A rendszerváltás óta gyártanak szexuális segédeszközöket a Győr melletti Börcsön. Milyen a kokainos hatású óvszer? Témák a videóban: guminő, gyár, gyárlátogatás, szex, vibrátor, óvszer, kokain.
Az egyik legelterjedtebb vibrátor típus mind közül a szilikonból készült vibrátorok. A szilikon rendkívül jó minőségű, ebből következik, hogy igen tartós is. Képesek felvenni a testhőmérsékletet és viszonylag könnyen tisztíthatók. A szexuális segédeszközöket gyártó cégek előszeretettel alkalmazzák a gyártás során.
Más a helyzet viszont a gumi vagy latex anyagokból készült vibrátorokkal. Ugyan keményebbek, mint a szilikon, viszont a gyártásuk sokkal kevesebb pénzbe is kerül. De készítenek még vibrátorokat műanyagból, zseléből és ugyanakkor üvegből, fémből és akrilból is. Az újfajta technológia viszont az úgynevezett Nu Skin, egy teljesen új anyag. Emlegetik még Cyberskinnek vagy Ultra Skinnek. Ezek lényege, hogy az anyag élő emberi bőrhöz hasonló érzetet kelt. A technika megint csak előtérbe került, elég, ha csak megnézzük, miként indult a játékszerek története és hova jutott el.
A Vibrátor Pláza online sexshop és budapesti sexshop üzlet választékából nehéz eligazodni a vibrátorok és dildók nagy választékában. A Vibrátorpláza szexshop Budapest legsikeresebb termékeitmutatjuk be.
Bőrszerű élethű vibrátor, extra hajlékony Bőrkivitelű – BDSM bilincs kezdők és haladók számára – Egyenes üveg dildó Icicles No 03 márka – Viapro Extra potencianövelő 2 db-os, a potencianövelők választékából – Szexbaba szobalány – Delux vibrátor – Cally bőrszínű letapasztható vibrátor – Fetish Fantasy Elite tapadókorongos exkluzív dildó – Csipkés, szatén szalagos bilincs, rövid gyöngyös lánccal – Duplavégű, extrém módon hajlítható, kétmotoros dildó – Vibrátoros gyöngyös péniszgyűrű – Európai szerető dildó – G-pontos luxus üveg dildó – Double dong, hosszú kétvégű dildó – Szilikon luxus vibrátor Desire Barbie nevű – Virágos mintájú lágy vonalú üveg didló Icicles No17 – Wet Dreams ejakulációs, spriccelő vibrátor 18 cm hosszú – Mighty Pounder hosszú, realisztikus dildó 24 cm hosszú – Realisztikus vibrátor herékkel és tapadó talppal – Lady Finger kicsi bordázott multivibrátor – Vízálló G-pont vibrátor csiklóizgató karral klitoriszkaros – Szex talentum kétvégű dildó 29 cm hosszú – Cyber távirányítós vibrátor, szeretkezéshez, 21 cm hosszú – Close2You Allegro exkluzív izgató vibrátor vibrátorok – Multifunkciós vibrátoros pénisz, wireless távirányítóval – Close2You Flores luxus vibrátor – Fetish Fantasy örömszerző párna dildókkal.
A Vibrátorpláza ajánlata a Lee Roy realisztikus, letapasztható, fekete dildó. Vibrátor vásárlás esetén Lee Roy híres fekete vibrátora 21 cm afrikai péniszmagasságával már az Intim Shop szexüzletében is személyesen beszerezhető a Károly krt. 14 sz. alatt. A sok, színes szilikonos, realisztikus dildó között a fekete, élethű letapaszthatósra semmi rosszat nem tudsz majd mondani. Szívó hatása nagy, bármilyen sima felületen megtapad.
A szuper puha, mégis hihetetlenül stimuláló zselés műpénisz erezetes kialakítású, és herékkel ellátott, hogy ugyanazt élhesse át, ha vele szexel, mintha egy élethű fekete, afrikai pasi péniszét fogdosná. Makk része, valamint vénáinak kialakítása is élethű. Anyaga ftalátmentes PVC. Erősen ajánlott a termékhez síkosító megrendelése is a szexshop webáruházból, hogy a legjobb érzéki hatásokat érhesse el, sérülések nélkül. Átmérője 4 – 5 cm. Ha vágyaid közt szerepel egy egzotikus szex, Lee Royt válaszd!
A szex a legnépszerűbb keresőszavak egyike, az internetes böngészések negyede valamilyen szexuális tartalomra irányul. Az erotikus téma mellett a segédeszközök értékesítése és az azzal kapcsolatos nem pornó jellegű publikációk is egyre nagyobb teret kapnak. Budapesten nagyon sok szexshop üzlet található, a szexshopok listáját itt nézhed meg. A Szexshop Budapest Intim Center Astoria Facebook oldala itt található. Lájkolj, ha tetszik az oldal :)
Az Intim Center Budapest sexshop üzlet centrumában az Astoriánál található. Az üzletben személyesen megvásárolhatsz minden terméket, ami a webáruházban látható, valamint nagyon sok olyan szexuális segédeszköz van, amit kis szériában készül, és csak egy-egy darab van belőle. Az üzletben az legújabb szexuális segédeszközök között csemegézhetsz. Ezeket az árukban is mérsékelt különlegességeket személyes vásárlás esetén ismerheted meg. Válogass kedvedre az erotikus ajándékok és szexshop újdonságok közül!
Intimcenter.com weboldal nyitólap: Az első oldalon és alul a számozott lapokra kattintva a szexhírek, a webáruházban található erotikus termékek és érdekességek, ajánlók jelennek meg kategóriákba rendezve. Ezek a kategóriák: cikkek, pornó, szex, szex dr, szexhírek, potencia, potenciagyűrű, potencianövelők, vákumpumpák, szexkellékek, dildók, játékok, maszturbátorok, popsi izgatók, sikosító, szexbaba, szexi ruhák, vaginák, vibrátorok, videók.
Egyre népszerűbbek a szexuális segédeszközök, egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral, dildóval vagy más hasonló szexuális segédeszközzel. Az adatok szerint azonban nemcsak a nők lelik örömüket az ilyen segédeszközökben.
A vibrátor nyújtja a stimuláció legintenzívebb formáját, amellyel gyönyört okozhatunk magunknak. A nők esetében a klitorisz és a környező részek olyan erős, közvetlen és fáradhatatlan izgatásban részesülnek, amit gyakran a partner nyelve, keze és pénisze sem tud garantálni. E játékszer segítségével a férfiak számtalan erogén zónája is ingerelhető, olyanok is, amelyekről maga sem tud. Olyan pároknál, ahol a kölcsönös örömszerzés már rutinná vált, a vibrátor segít feldobni a szexuális életet, azoknál pedig, akik egyébként is szenvedélyesen űzik a sportot, csak hab a tortán. A dildó nem rezeg, általában férfi péniszt mintáz.
A férfiak 45 százaléka saját bevallása szerint rendszeresen használ vibrátort partnerével az előjáték vagy a közösülés során, sőt a homoszexuális férfiak gyakran önkielégítésre is használják a segédeszközt.
Bár a vibrátorokat gyakran elrejtik a kíváncsi szemek elől, a felmérés szerint a szexuális segédeszközök használata az egészséges nemi élet egyik ismertetőjele lehet. A vibrátort használó nők általában elégedettebbek szexuális életükkel, kiegyensúlyozottabbak, és gyakrabban van orgazmusuk, mint azoknak, akik nem használnak vibrátort.
A mostani kutatás során összesen 2000 nőt és 1000 férfit kérdeztek meg szexuális szokásaikról. A megkérdezettek a 18 és 50 év közti korosztályból kerültek ki.
A Key Comet Wand g-pontos exkluzív dildója enyhén ívelt, lekerekített vonalai pedig tökéletes masszírozzák a G-pontodat. A tartós üvegből készült test biztonságos, szilikon bevonást kapott, és márkás rozsdamentes ötvözettel együtt magas minőségű exkluzív dildónak számít. Átlátszó üveg fogantyújával könnyen, gyorsan vagy lassan mozgatható. Fűtött vagy hűtött állapotában is izgalmas meleg és hideg játékokra.
A dildó innovatív és ergonomikus forma jellemzi. A Vibrátor Pláza online Webshopból való rendelés esetén is kap egy luxus, szöszmentes tárolózsákot a dildóhoz. A Key Pleasure Toys cég saját fejlesztéseit a test könnyed, természetes ébresztésének szánta, olyan nők és párok számára, akik még többet kívánnak. Például ez az innovatív, aprólékosan kialakított segédeszköz lágyan és finoman kényezteti a hölgyeket. Figyelem, csak vízalapú síkosítót használjon hozzá.
Óvatosan helyezze be a G-pontos részét a punciba. Legyen gyengéd, mert a műpénisz teteje egy nagyon kielégítő, széles orgazmust válthat ki önből. Próbálja először csak csiklóját stimulálni vele, amíg fel nem készül a dildó becsúsztatására. Sok módon lehet használni a Comet dildóját, próbálja ki más-más pozitúrákban is. Például zuhany alatt egy vad orgazmust kiváltani. Játszadozzon hőmérsékletével is. Tisztítása enyhén szappanos vízzel egyszerűen megoldható. Férfiak ajándékként párjukat is meglephetik a luxus dildóval, melyet a Vibrátorpláza erotikus üzletünkből is beszerezhetnek. Cím: Budapest, Károly krt. 14.
A Vibrátor Pláza kínálata a dupla végű dildó, belevaló leszbikus csajoknak és bevállalós pároknak! Egyágyas szerető, mely két nőt egyszerre tud kielégíteni! Ha szexshopot keresel budapesten itt találod őket, de az Intim Center sexshop Budaepest vállalkozást ajánljuk, mert nagy területű üzlethelyiségükben olcsón vagy mérséklet áron mindent megtalálsz. A double dong lila, lányokat elbűvölő színével az ágyban is beindítja az intimitást. Csak rázd meg barátnőd előtt a szexre csábító eszközt, és kezdetét veheti a fantasztikus kényeztetés.
Párok is használhatják és önkielégítésre is kitűnő szexuális segédeszköz.
Egy igazán rugalmas pénisz alakú, zselés dildó ez, mely a tietek lehet. Az Vibrátorpláza szexshop üzletében (Budapest, Károly krt. 14) magatok is kézzel megtapinthatjátok, megnézhetitek. Hossza 30,4 cm, átmérője 3,5 cm. Puha felülete könnyen csúszik a hüvelybe, de a játék előtt síkosítóval való bekenése ajánlott. A Tonga cég által gyártott kiegészítőt pár kattintással a szexshop webáruházából is megrendelhetitek. Egyszerűen egy tökéletes leszbikus játék! Feje és a műpénisz erezete valóságosan kialakított.
A Vibrátorpláza shop és üzlet ajánlja: Kétvégű dildó és vibrátor, Double Rotator rugalmas, forgatható. A rugalmas, puha, dupla vibrátorral erős rezgéseknek teheted ki a vaginád, végbélnyílásod. A hatalmas 56 cm-es óriás, forgatható, mindkét vége lágyított. Zselés, így nagyon puha, de felülete redőzött, ezért mégis inkább nagyon is izgató! Vibrátor szex és önkielégítős játékokhoz kitűnő termék.
A 3 szintű rezgés és fordulatszám-szabályozó gombot középen találjátok, bármelyikőtök vezérelheti. 2 – 4 cm átmérőjű. Beindítás nélkül leszbi szexhez ideális játékszer. Anyaga flatátmentes. Színe átlátszó, lila. Az Vibrátor Pláza online webshopjából való rendelés esetén gondoskodj a síkosítóról, és a gyönyörű kétvégű műpéniszt működtető elemekről. (AA típusú elem kell hozzá!) Játssz vele akár egyedül, akár partnerrel. A hosszú kialakítás serkenti közvetlenül a csiklót is. Próbáld ki, rendeld meg, és dupla örömre fel!