Címke: szoptatás

A szerelem eredete a nemi vágy és a kémia

szex_es_szerelem_kemiajaA szerelem eredete a nemi vágy. Aki szerelmes, az vágyódik a „testi és lelki egyesülésre” szerelmesével. A testi egyesülés klasszikus példája a közösülés, amikor a férfi nemi szervével belebújik a nő testébe, s így mintegy egyesül vele. Aminek aztán következménye lehet a fogamzás, a gyermeknemzés, vagyis a fajfenntartás. A nemi vágyak a fajfenntartási „ösztönből” erednek. Azért tettem ezt idézőjelbe, mert az embernél ez nem ösztön a szó igazi értelmében, hanem csak egy velünk született, erős, de homályos nemi késztetés a libidó.
A szerelem egyik fő gyökere tehát a nemi közösülés, illetve kielégülés vágya, velünk született késztetése. A kielégületlen vágyak arra késztetik az embert, hogy keresse a kielégülés lehetőségeit. Ezeket általában a másik nemhez tartozó egyénekben találja meg (bár előfordulhat irányulás azonos nemű felé is). Ezért amikor feltűnik egy lehetséges szexuális partner, akkor felfigyel rá és érdeklődni kezd iránta. Ha pedig a körülmények engedik, megpróbál közeledni hozzá.
A szexet a változatosság, és szexuális segédeszközök és érdekessé, különlegessé teszik. Egy szexshopban vásárolt vibrátor, vagy szexi ruha csodát tud tenni az élvezetek és vonzalom terén. Szexshopok az országban bárhol elérhetők, de online sexshopban is vásárolhatsz. Budapest városban van a legtöbb sexshop üzlet, a legrégebbi az Intim Center, ami a Károly krt. 14. sz. alatt található, minden nap nyitva tart.
Hasonló a helyzet az állatvilágban, s ennyiben közös az emberi és állati szex, szexualitás mint mozgatóerő. Más tekintetben viszont a különbségek dominálnak. Egyrészt az állat sokkal kevésbé válogat, mint az ember (s egészen másként válogat). Másrészt az állat szexuális viselkedése sokkal merevebben szabályozott, mondhatni kényszerpályán mozog, eltérően az emberétől, aki gyakran változtatja viselkedését.
Az állat szexuális éhsége és gerjedelme különben sem nevezhető szerelemnek. Bármennyire is rájön az állatra a „kangörcs”, az „üzekedés”, mégsem mondhatjuk, hogy szerelmes! Szoktak ugyan beszélni olyasmiről, hogy „szerelmi élet az állatvilágban”, de ez tulajdonképpen nemi életet jelent – vagyis helytelen szóhasználat.
Mindenesetre ebből is látszik, hogy a „szerelem” kifejezést sok mindenre rá lehet húzni, lehet nagyon tágan értelmezni, mondván: úgysem tudjuk pontosan,,mit jelent… Ám ha ilyen lazán vesszük a dolgot, akkor  nem is fogjuk megtudni. Ezért ne keverjük össze a nemi életet és a szerelmet! Nemi élet lehetséges szerelem nélkül is (s nemcsak az állatoknál!), de a szerelem sokkal több, mint a nemi éhség! A kutatók egyetértenek abban, hogy a szexualitás szükséges, de nem elégséges előfeltétele a szerelemnek. Szerelem csak az embernél fordulhat elő, de történelmileg nézve nála sem kezdettől fogva, hanem csak az utóbbi néhány ezer évben, a civilizációk felbukkanása óta. Az „ősember” nem ismeri a szerelmet, egyszerűen nem képes rá, mert az mint bonyolultabb, társas jelenség, bizonyos fokú lelki fejlettséget föltételez.
Épp ezért az elmúlt évezredekben is csak kivételesen fordult elő, mégpedig főleg a tanultabb és módosabb emberek körében. Az első szerelmes verseket – s ezek a szerelem első nyomai! – alig több mint kétezer éve írták. De csak a reneszánsz óta (alig 500 éve) kezdett a szerelem divatba jönni és elterjedni. Elterjedése azonban nem volt könnyű és zökkenőmentes. Egészen a legújabb korig többnyire nem az érzelmek határozták meg, ki kivel kerülhet szexuális kapcsolatba, hanem az erő, a pénz, a hatalom. A szerelmesnek – ha volt ilyen – nagy nehézségek árán kellett kiküzdenie a maga jogait. Eleinte sok volt a beteljesületlen szerelem, az elérhetetlen partner, a sóvárgott ideál.
Feniletilamin: A tudósok felfedezték, hogy a feniletilamin egy agy által termelt, ingerületátvivő anyag, mely felelőssé tehető azért, ha valaki őrült szerelembe esik. Az amfetamin természetes formája, mely elárasztja az agyat szexuális izgalomba jövetelkor. Tanulmányok bizonyítják, hogy egymást szenvedéllyel szeretőknek azonos szintű a feniletilamin szintje. Joggal nevezik a szerelem molekulájának. A „szerelem első látásra” történeteknél is ez a vegyület önti el az agyat. Azt még pontosan nem derítették ki, hogy a látás miként okozza a reakciót, és pontosan hogyan folyik keresztül az agyon és a testen.
A gond csak az, hogy a szakemberek azt is megállapították, hogy a feniletilamin csak körülbelül a kapcsolatok első 3-5 évben működik. Ez ahhoz az emberfejlődési teóriához vezethető vissza, mely azt feltételezi, hogy az ősidőkben a férfi csak addig maradt a párjával, míg gyermeket nemzett neki, majd védelmet nyújtott addig, míg a gyermek önállóan helyt nem tudott állni a klán mindennapjaiban. Természetesen a hosszú távú kapcsolatok nem csak a feniletilamin jelenlétén múlnak.
Az is megesik, hogy a feniletilamin egy másikért (nem a társunkért) indul be teljes gőzzel, mely magyarázat lehet a kalandokra, félrelépésekre vagy arra, hogy esélyt adunk egy második (vagy harmadik, negyedik, ötödik…) igaz szerelemnek. Egyes nézetek szerint a feniletilamin szint soha nem hág olyan magasra, mint az első hatalmas szerelem alkalmával. Viszont található bőven arra is példa – köszönet az életkor előrehaladtával járó agylebeny fejlődésének, mely a közös érdeklődést és célokat is figyelembe veszi -, hogy idősebb korban a feniletilamin szint sokkal nagyobb, mint középiskolai vagy egyetemi évek alatt.
Oxitocin: Az agyalapi mirigy választja ki ezt a peptidet, mely „mossa” az agyat és a reprodukcióért felelős részeit mindkét nem esetében. Ez a kémiai folyamat fokozza az érintésre való érzékenységünket, serkenti a simogatásra, ölelkezésre való vágyat nők és férfiak esetében egyaránt. A stresszt kiváltó hormonok működését is akadályozza.
Az oxitocin elindul szervezetünkben minden kézfogásnál, szorosabb összebújásnál. Ez összeköt bennünket azokkal, akiket a legjobban szeretünk. Akár egy szerelem, egy szerető, egy gyerek, egy családtag vagy egy barát. Tanulmányok szerint az oxitocin szint a tetőfokára hág az orgazmus elérésekor mindkét nem esetében. A nőknél szüléskor és szoptatáskor az oxitocin szintén az égbe szökik. (A szülést elindító hormon, a pitocin az oxitocin egyik formája.) Az oxitocint lehetne hormonális ragasztónak is nevezni, mert tulajdonképpen ez működik, mikor az előbbiekben tárgyalt feniletilamin már nincs jelen a szervezetben. Hatása erősebb a nők esetében, mivel az ösztrogén erősíti, viszont a tesztoszteron csökkenti működését.
Kutatások szerint az oxitocin szint az optimális alatt van mindkét nemnél, amennyiben legalább hetente legalább kétszer nem élnek meg orgazmust. Emellett egy másik kutatás – melyet 3500 résztvevővel végeztek – azt a konklúziót vonta le, hogy akik legalább hetente háromszor szeretkeznek, a valós koruknál 10 évvel fiatalabbnak néznek ki. A vizsgálatban résztvevő alanyok között voltak európaiak, és amerikaiak is.
Szerotonin: Bizonyossággal állítható, hogy a szerotonin hiánya összefüggésbe hozható a depresszióval. Az antidepresszáns gyógyszerek úgy hatnak, hogy megemelik a szerotonin szintet, akár olyan hatást is elérhetnek, mint egy kellemes, meghitt beszélgetés a hőn imádott társunkkal. Az állatkísérletek során azt tapasztalták, hogy magas szerotonin szint növelte a szelektivitást, míg az alacsonyabb szint kimutatásakor kevesebb agresszivitás jelentkezett. A szerotonin szintünk megemelkedik, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben. Szeretni valakit és szeretve lenni az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, melynek érzetekor tapasztalhatjuk a legmagasabb rendű érzelmeket és elégedettséget.
A szexuális vágyainkat ki kell élni. Amikor beindul a feromon, és nem így teszünk, sosem tudjuk meg, hogy át tudjuk-e élni azt a gyönyört, amiről ábrándoztunk” – ezt a véleményt egy harmincéves férfitól, hallottam, aki nagyjából ennek szellemében éli az életét. A nála húsz évvel idősebb férfi viszont úgy tartja, mindenkinek vannak szexuális álmai, olykor vadabbak is, de ezeket nem feltétlenül kell kiélni, mert nem mindig olyan jók, mint amire számítunk. A szexuális vágyai közül ő csak azt valósítja meg, amit párjával szeretnek.
1. Szex és szerelem (Love) cikk itt 2. A szerelem eredete a nemi vágy és a kémia. 4. A szerelem-kultusz kezdetei.

Az eredeti cikk: A szerelem eredete a nemi vágy és a kémia © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.