Címke: csók

Baci lingerie fehérnemű

Fehérnemű webáruház és szexi fehérnemű üzlet hír: A Baci Lingerie piaci hódításának újabb állomásaként Magyarországon is  piacra lépett. A budapesti Aréna Pláza  és Árkád Győr üzleteket rövidesen újabbak követik Budapesten. Az elkövetkező években pedig országszerte kb. félszáz (szerződéses illetve franchise) üzletben kívánjuk értékesíteni a  Baci Lingerie márkát.

baci_fehernemu_webaruhaz

A világ egyik szexi fehérneműmárkája, az amerikai Baci Lingerie gondol azokra a vásárlóira is, akik nehezebben juthatnak el budapesti vagy győri márkaüzletükbe, fehérnemű sopba.  Ezért a karácsonyi ajándékvásárlás időszakához időzítve elindította magyarországi webáruházát itt.
A baci ejtsd: bacsi, olasz szó csókot jelent. A 2011-ben az év fehérneműjének választott Baci Lingerie webáruházában a teljes kollekció megrendelhető: az egyedülállóan széles fehérnemű- és harisnyaválaszték a világ egyik legpompázatosabb műszempilla-választékával is kiegészül.
A Baci Lingerie az elmúlt két évben valósággal forradalmasította a világ fehérneműpiacát azzal, hogy luxusminőségű fehérneműit és harisnyáit a versenytársak árainak töredékért kezdte forgalmazni. Két szóban összefoglalható üzleti filozófiájának („Megfizethető luxus” – „Affordable luxury”) lényege, hogy nők milliói számára tegye lehetővé szerte a világon azt, hogy az igazán jó minőségű fehérnemű ne elérhetetlen luxus legyen csupán, hanem mindennapi viseletté válhasson. Baci fehérnemű az Intim Shop webáruházban és üzletben még nem kapható, a beszerzés folyamatban. Addig is nézze meg szexi fehérnemű vásárlással kapcsolatos bejegyzéseinket: Így készülj szexi fehérneművel ajándékba – Szexi fehérnemű Obsessive márka – Szexi fehérnemű választék, Intim Center fehérnemű webáruház.

Az eredeti cikk: Baci lingerie fehérnemű © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A mai és a keleti erotikus csókok

A mai erotikus csókokba minden beletartozik ami szájjal történik szex vagy szerelem kapcsolatában. A szájjal kapcsolatos szex gyönyöre egy külön cikkben olvasható itt. Hallottál már a mélytorok technikáról, de még sosem próbáltad? A módszer egyszerűbb, mint hinnéd! Sok férfi szereti érezni és nézni, ha az egész pénisze eltűnik a nő szájában. Hogy ne legyen neked kellemetlen a kedvesed élvezete, fokozatosan engedd egyre mélyebben a szádban a péniszét, egészen a torkodig. Lehet, hogy először öklendezésre késztet a hatalmas és kőkemény hímtag a nyelőcsövedhez közelítve, de az érzés megszokható, a következő alkalommal már könnyebb lesz. A péniszt ne csak mélyen a szádban tartsd, hanem csinálj úgy, mint ha le akarnád nyelni, ez a szíváshoz hasonló érzés kergeti őrületes orgazmusba a férfiakat.

oral_sex_blowjob

A szopást (oral sex, orál szex) vajon jól csinálom? Igen, nagyon jól csinálod! A szexhez, mint annyi más dologhoz, rengeteg önbizalom kell. Ha hiszel magadban, nincsenek gátlásaid, így nemcsak neked lesz jobb a szeretkezés, hanem a partnerednek is. Ha mégsem vagy biztos magadban és az orális képességeidben, figyelj a pasid reakcióira! Ha egyre keményebb a pénisze, élvezi. Ha becsukja a szemét, és ellazul, élvezi. Ha közben simogatja a hátadat, a válladat vagy a hajadat, élvezi, és persze, ha a szádba élvez a végén, élvezi…
Válaszd ki a legjobb pózt! A legpraktikusabb választásnak talán a híres-neves-élvezetes 69-es pozitúra tűnik, de ha azt szeretnéd, hogy a pasid egyszerűen megőrüljön, várj egy kicsit a sorodra. Sokkal jobban átadhatja magát a partnered az élvezetnek, ha csak kapja a szájszexet. Ültesd le az ágyra, és térdelj elé, fektesd az oldalára, és feküdj mellé, vagy fektesd a hátára, és hajolj fölé. Úgy helyezkedj, hogy legyen rálátása a dolgokra! Utána pedig hívd ki egy visszavágóra!
Ne hagyd ki a heréket sem! Pont a kis zacskó ne szeretné, ha egy puha száj dolgozik rajta!? Ha nem is tűnik túl izgató neked a herék orális kényeztetése, a kedvesed erről valószínűleg másképpen vélekedik. Bátran vedd a szádba a herezacskót, vagy óvatosan masszírozd. Ha eddig még nem próbáltad, a pasid érzéki visszajelzései segítenek benne, hogy mit csinálj a heréivel.
A szexshopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videókabinok is vannak.
A keleti erotikus csókok – Sokáig azt hitték Nyugaton, hogy a kínaiak és a japánok nem csókolóznak. Ebből azonban csak annyi igaz, hogy náluk valóban nem szokás találkozáskor puszizkodni. Az erotikus csókok jelentőségét természetesen ismerik, s a szeretkezés taójával foglalkozó régi könyvekben is írnak erről.
Az „erotikus csók” nemcsak csókolózást jelent, hanem az ún. szájjal ingerlés minden formája ide tartozik, így például a mellek, a nemi szervek és egyéb testrészek csókolgatása is.
Vu Hszien, a már említett régi mester külön tanulmányt írt arról: hogyan „igyon” a férfi a „három nyílásból”, vagyis a nő szájából, melléből és nemi szervéből. Mindhárom nedvet magasra értékelte.
A női mellbimbókról J. Csang kifejti, hogy csókolgatásukra a legtöbb nő érzékenyen reagál, egyesek pusztán ettől kielégülhetnek. De akadnak olyanok is, akiknek ez kellemetlen. Nem mond különösebben újat a nemi szervek csókolgatásával (vagyis a kunnilingvációval és fellációval) kapcsolatban sem. Érthető módon felhívja a figyelmet arra, hogy a felláció – vagyis a hímvessző szájjal ingerlése – könnyen magömléshez vezethet, ami szerinte kerülendő.
Fontosabbnak tűnik, amit az „erotikus csókok” fejlesztéséről ír. Két alapvető követelményt hangsúlyoz. Az egyik a száj- és arcizmok ellazítása csókolózáskor és szájjal ingerléskor. Való igaz: összeszorított szájjal nem lehet csókolózni vagy egyéb testrészeket ingerelni. A másik a száj és a csókolt testrészek tisztasága, egészséges állapota. A rossz szájszag például alaposan elveheti a partner kedvét a csókolózástól – egyébről (nemi betegségek stb.) nem is beszélve. Cikkek a témában: Auto felláció amikor valaki saját magát elégíti ki szájjal szájjal, vagyis önszopás -Kunnilingváció csikló ingerlés mesterfokon – Cunnilingus, pinanyalás orális technikák férfiaknak – Lányok, milyen a sperma az ondó íze – Auto felláció , önszopás infók a cikkben itt – Orális sex tanácsok nőknek – Az orosz nők tanfolyamon tanulnak szeretni – Ne fogazz orálsex közben.
Olvasható és hamarosan megjelenő cikkek keleti szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A mai és a keleti erotikus csókok, orálszex. 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Légzésgyakorlat és szeretkezés 8. A japán gésakultusz 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai és japán szex és pornó.

Az eredeti cikk: A mai és a keleti erotikus csókok © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

A szájjal kapcsolatos szex gyönyöre

Az petting oralitás gyönyöre és változatossága a sexben. Oralitás az latin szó, a szájjal kapcsolatos igényeket és tevékenységeket jelenti. Freud óta tudjuk, hogy a pszichoszexuális fejlődés első szakaszát éppen az orális igények túlsúlya jellemzi: a csecsemő leginkább a szopást élvezi, mindent a szájába vesz stb. Vannak emberek, akiknél ez a beállítottság rögzül, s fontos marad a száj foglalkoztatása (például rágógumival vagy cigarettával). De másoknál sem tűntek el teljesen az orális igények, csak átalakultak és a háttérben maradtak. A csókolózás – főleg a nyelvcsók – hasonlít a szopáshoz és a „szájjal birtokba vételhez”: részben talán ezért szeretjük annyira. A száj egyébként is az egyik fő erogén zónánk. Ingerlése tehát gyönyört és szexuális izgalmat kelt (ami akár az orgazmusig terjedhet). S ez nemcsak csókolózással lehetséges, hanem az ajkak és a nyelv más módon történő foglalkoztatásával is.

69_sex_petting

A képen 69-es pozícióban szájjal elégíti ki egymást a pár. 3D fotó. Amikor „szájjal ingerlés”-ről beszélünk, legtöbbször a nemi szerv ingerlésére gondolunk. Ezért könnyen úgy tűnhet, hogy a száj csak eszköze az ingerlésnek, amelyben a nemi szerv a fontos. Pedig hát ilyenkor a száj is kap ingerlést, s ezt a száj tulajdonosa általában élvezi – feltéve, hogy nem kényszeredetten, hanem önként és szívesen csinálja. Egyrészt azt élvezi, hogy partnerének milyen örömet szerez ezzel, másrészt azt az érzéki élményt, amit a partnere nemi szervének csókolgatása, „kóstolgatása” jelent. Hiszen ez még inkább hasonlít a szopáshoz, mint a csókolózás! Mindenesetre e téren fontos alapelv – ami persze az egész szeretkezésre érvényes –, hogy semmilyen belső vagy külső kényszer ne kapjon szerepet benne. Ezt azért hangsúlyozom, mert a szájjal ingerlést manapság egyre inkább a szexuális kultúra elengedhetetlen részének tekintik, és eleve elvárják a partnertől. Így sokan kényszerítve érzik magukat, hogy belemenjenek, holott nem kívánják, sőt idegenkednek tőle. Még ma is akadnak, akik a nemi szervet „piszkosnak” tartják, frissen mosottan is „utálatosnak”, s legszívesebben kézzel sem érnek hozzá, nemhogy szájjal. Jó lenne, ha megszabadulnának előítéleteiktől, s elfogadnák a magunk és partnerük nemi szervét. Itt több dolog segíthet. Például többször segítsenek partnerüknek (egymásnak) a nemi szerv megmosásában; így hamarabb megbarátkoznak vele, s tapasztalják, hogy tiszta lett. Azonkívül beszéljék meg partnerükkel idegenkedésük okát, eredetét, s feloldódásának lehetőségeit. Fontos annak tisztázása, hogy a partner maga szívesen csinálja-e a szájjal ingerlést, tehát megvan-e ebben is a kölcsönösség. (Egyesek ugyanis elvárják, de maguk nem csinálják.) A nők többsége szereti, ha orális szex (pina nyalás) esetében fokozatosan, apránként közelít a férfi szája a cél felé, előbb csókokkal, simogatásokkal stb. fokozza a vágyat, majd csak a végén nyal bele a punciba. A férfiak többsége viszont meg fog őrülni attól, ha ezt csinálod, ők amikor már az a fázis jön, hogy őket fogják kényeztetni, akkor minél hamarabb akarják, és csak gyötrésként élik meg, ha előtte hosszasan körbe puszilgatják.
Orálszex cikkek, tippek: Auto felláció amikor valaki saját magát elégíti ki szájjal szájjal, vagyis önszopás -Kunnilingváció csikló ingerlés mesterfokon – Cunnilingus, pinanyalás orális technikák férfiaknak – Lányok, milyen a sperma az ondó íze – Auto felláció , önszopás infók a cikkben itt – Orális sex tanácsok nőknek – Az orosz nők tanfolyamon tanulnak szeretni – Ne fogazz orálsex közben.
– Azt szeretném meg érdeklődni a nőktől hogy mindenkinek természetes az hogy a párjuk a szájukba élvezzen? Nekem több gondom is van ezzel: szerintem elég megalázó, és gusztustalan! A szaga is kellemetlen! Nem tudom hogy megtegyem e! Hozzá lehet szokni az ízéhez? Milyen érzés mikor először történik meg – vetődik fel, gyakori kérdés sok szexben nem jártas nőben. Fórum válaszok a kérdésre:
– Szerintem nem kell, hogy a szádba élvezzen. Amikor érzitek,hogy közeleg a vég, kiveszed, és hagyod oda spriccelni, ahová neked is kellemes. Aztán eljön majd az idő, amikor a szádban is az lesz…
– Nálunk a párom volt az,aki azt hitte,hogy ha a számba élvez, megaláz! De megnyugtattam, hogy ez nekem jó és egyáltalán nem érzem megalázónak; végülis nem erőszakolja a számba magát.
– Tegnap akartam végigcsinálni a páromnak, elhatároztam magamban, hogy egye fene. Mivelhogy beszéltünk is róla, hogy nagyon szeretné. Legnagyobb meglepimre meg nem hagyta, hogy megcsináljam neki. Megkérdeztem, hogy miért, mire azt mondta a kis aranyos, hogy azért, mert tudja, hogy én nem szeretem. Hasznosak lehetnek bizonyos gyakorlatok is. Ezek lényege: nemi szervhez hasonlító, tiszta tárgyak szájjal ingerlése. Nők számára például első lépés lehet saját, tisztára mosott hüvelykujjuk szájba vétele, szopogatása. De ugyenezt csokoládéval, jégkrémrúddal, sárgarépával, banánnal vagy bármi egyébbel megtehetik. (Közben persze el kell képzelni, hogy amit szopogatnak, az férfi nemi szerv.) Fontos, hogy mindezt érdekes játéknak fogják föl, ne pedig valami kötelező „házi feladatnak”. S ugyanez a játékosság jellemezze a valódi, szexuális szájjal ingerlést, amiben az ajkaknak és a nyelvnek van döntő szerepe, bármely testrészre irányuljon is az. Csókolgatni és nyalogatni – ez a két kulcsszó fejezi ki legjobban a pettingnek ezeket az orális formáit. Az orális szex a fogamzásgátlás eszköze lehet, mivel terhesség csak úgy jöhet létre, ha az ondó a vaginába kerül. Sokan ezért folyamodnak az orális szexhez a hagyományos közösülés helyett. Noha némelyeket taszít a gondolata, sokan mások izgatónak találják az orális szexet, és olyankor is élnek vele, amikor nem a terhesség elkerülése a cél, sokszor az előjáték részeként. Nemcsak a nemi szervek érzékenyek és vannak bőségesen ellátva idegvégződésekkel, hanem a száj, a nyelv és az ajkak is, ezért az orális szex élvezete nem pusztán a passzív félre korlátozódik.
Felláció – A leggyakoribb eljárás szerint az aktív fél a szájába veszi a merev pénisz makkját, miközben a kezével ritmikusan simogatja/mozgatja a pénisz többi részét; a herét és a pénisz törzsét is nyalni lehet. A péniszre kifejtett nyomást és dörzsölést gyakran szívó hatással élénkítik. A résztvevők kívánsága szerint az izgatásnak ez a formája az orgazmusig és ejakulációig vihető; a kilövellő ondót az aktív fél le is nyelheti. Megjegyzendő, hogy a pénisz intenzív szexuális ingerlése folyamán gyakran kis mennyiségű folyadék, előváladék jelenik meg a húgycső kimenetén, a pénisz végén. Ezt a folyadékot a Cowper-mirigyek állítják elő, és nem ondó, de tartalmazhat élő spermiumokat. Ezeknek a cseppeknek az a funkciója, hogy megtisztítsák a húgycsövet és előkészítsék az ondó kilövellésére, valamint hogy síkosítást nyújtson a fityma és a makk számára az előjáték és a közösülés során. Az egyik módszer szerint az aktív fél zümmögő dünnyögő hangot hallat, amellyel vibráló érzést hoz létre. Egy másik technika a mélytorok, amelyet azonos néven a pornófilmekben népszerűsítenek. Ennek során az egész péniszt beveszik a szájba, a törzsét enyhén meghajlítva, hogy feje részben lecsúszhasson az aktív fél torkán. – Ez kellő odafigyelés nélkül hányingert okozhat, valamint a lágy szájpadlás és garat lazább szövetei megsérülhetnek.
Autofelláció, önszopás – A férfiak kis százaléka rendelkezik megfelelő hosszúságú pénisszel és testi hajlékonysággal ahhoz, hogy saját péniszüket a szájukba vegyék; ezt autofellációnak (magyarul önleszopásnak) hívják. – Ez a technika megfelelő adottságok, illetve előkészületek nélkül ideiglenes vagy maradandó gerincsérülést okozhat.
Irrumáció – Az irrumáció hasonló a fellációhoz, azzal a különbséggel, hogy ez esetben a szájba mint passzív nyílásba hatolnak be. Ilyenkor arra a személyre, akinek a szájába behatolnak, passzív szerep hárul, és nemigen van módja befolyásolni az eseményeket. Ennek trágár neve szopatás.
Kunnilingusz – A kunnilingusz során a vulvát és különösen a csiklót (clitoris) csókolják vagy nyalják nyelvvel és ajakkal. A hüvely bemenetét is lehet nyelvvel izgatni. A kunnilingusz gyakran hatékonyabban tud egy nőt orgazmushoz juttatni, mint maga a közösülés, mivel közvetlenül a csiklót ingerli. A leheletet oly módon is lehet frissíteni (például erős mentolos cukorral), hogy a vulva is érezze a frissességet. A zümmögés kunnilingusz közben is lehetséges és hatékony, csakúgy mint felláció során. Akrobatikus képességeket igénylő mutatvány a nők számára, amikor orális önkielégítésben kívánnak részesülni, ez a fajta szexuális magatartás még az autofellációnál is ritkább autokunnilingusz (magyarul önkinyalás).
Hatvankilences – Mindkét fél egyszerre is végezhet orális szexet a hatvankilences pozícióban, amelyet az arab 69 sixty nine szám alakjáról neveztek el.
Zümmögés – A felláció vagy kunnilingusz passzív résztvevője gyakran izgatónak találja, ha az aktív fél a művelet közben zümmög vagy dúdol. E hatás révén az aktív fél szájában rezgés jön létre, bár a mechanikus vibrátortól eltérően a szájban eleve adott síkosító van (a nyál), és a száj finomabban igazítható. Anilingusz – Bár az ánusz nem tartozik a nemi szervek közé, az anilinguszt – a végbélnyílás orális ingerlését, amit szintén kinyalásnak neveznek – gyakran szintén az orális szex körébe sorolják.
Eszterlánc – A csoportosan végzett orális szex egyik formája az eszterlánc (angolul daisy chain). Legalább három személy vesz részt oly módon, hogy a résztvevők egy kört formálnak, és mindegyikük ad és kap is orális izgatást. A láncban tisztán heteroszexuális, férfi-nő kapcsolatot csak akkor áll fenn, ha páros számú résztvevő van.
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció, a szopás (orális szex) és nyalás – 7. További petting lehetőségek.

Az eredeti cikk: A szájjal kapcsolatos szex gyönyöre © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Mellbimbó

mellbimbo_izgatasaAkár fiú, akár lány vagy, a mellbimbód, és főleg a bimbó udvar érzékeny. A nagy mellbimbó érzékenyebb, mint a kisebb, 10 és 2 óra tájban a legérzékenyebb, izgatását pedig a férfiak is szeretik. A nők erre sokkal érzékenyebbek, és némelyikük képes pusztán a mellbimbó izgatásával elérni a csúcsot. Ez fiúkra nem jellemző, de ettől függetlenül az élmény jelentősen növelhető. Érdemes időt szánni rá, és az izgatással foglalkozni. Erre gyártott temékekkel, vibrátorral, vagy más eszközzel amit szexshop üzletben vásárolhatsz meg, vagy online shopban rendelheted meg kellemes izgatás érhető el. Elöljáróban egy tipp: Ha teheted, akkor próbálj meg úgy felizgulni, és az önkielégítésre vagy szeretkezésre alkalmassá tenni magadat vagy a párodat, hogy a mellbimbóival foglalkozva izgatod fel. Remek tapasztalat lesz, ha a bimbók izgatásával eléred a teljes hüvely nedvesedést, vagy fiúknál a merevedést. Csak kevesen tudják, hogy a bimbóudvar sokkal érzékenyebb, mint maga a bimbó, ezen belül is érdemes a bimbóudvar felső harmadára koncentrálni, ez ugyanis a legérzékenyebb zóna. Másképp kell bánni azon nők mellbimbójával is, akik szoptatnak vagy szoptattak; náluk fokozottan érvényes, hogy azokat a területeket kell ingerleni, amelyek nincsenek annyira „igénybe véve”. Fokozott óvatossággal szabad csak közeledni a túl mirigyes bimbókhoz is, tulajdonosaiknak rendszerint a legkisebb érintés is fájdalmas.Egy férfi gyengédséggel, csókolással csodákra képes – sokaknak egy odaadó partner kell ahhoz, hogy elfogadják mellüket… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Az eredeti cikk: Mellbimbó © 2013 Intimcenter.com szex üzlet.

Erotikus fantázia: káros vagy hasznos?

A férfiak csaknem 90, míg a nők mintegy 70 százaléka fantáziál maszturbálás közben, vagy a szexuális aktus egy bizonyos szakaszában, például amikor közeledik az orgazmus, és szeretnének egy kis extra lendületet. Ez is egy módja, hogy idősebb korban, amikor a szervezet elkezd lassulni, felpörgessük a motort. A fantázia szülte képek alapja éppúgy lehet aktuális élmény, mint teljes mértékben kitalált, lehetetlen esemény.

Sokan megpróbálják elnyomni ezeket, mert azt gondoljak, hogy a fantaziálás káros, ám ez tévhit!
A fantázia – cselekmények, viselkedés, képek és érzések – a képzeletünkben fokozhatják a tényleges szexuális aktivitásunkat. Az erotikus fantázia lehet egy teljes szexuális aktus, de akar egy egyszerű, mentális kép (egy csók), míg mások bonyolult és részletes történeteket élnek meg. Tévhit, hogy a szexuális fantáziálás arról szól, amit valaki eszméletlenül kíván, és nagyon szeretne megcselekedni. Sőt éppen ellenkezőleg! Sok ember soha nem szeretné megtapasztalni, amiről fantáziál, például hármas vagy csoportos szex, szex nyilvános helyen vagy egy híres személlyel. Van, aki egyenesen úgy gondolja, hogy a képzelet valósággá válása elrontaná a fantáziálást.
Egyes férfiak és nők, bár erős erotikus fantáziával bírnak, ódzkodnak megosztani azt szerelmünkkel. Attól tartanak, hogy kedvesük majd úgy véli, azért van szükségük a fantáziálásra, mert hús-vér kedvesük nem elég vonzó nekik. Ám ez csak ritkán igaz. Tény, hogy fantáziánk megosztása nem kockázatmentes. Szakemberek mégis azt tanácsoljak, fogadd el nyugodtan, aggodalom nélkül, ha partnered fantáziál, és ne szégyelld a saját fantáziádat sem.
Persze az sem feltétlenül baj, ha a fantáziák, részben vagy egészben, beépülnek a szexuális életetekbe. Természetesen kizárólag akkor, ha ezt mind a ketten akarjátok. Ez lehet egy tanulási technika, egy jó módja annak, hogy ráébredjetek, mit is szeretnétek csinálni valójában, mi az, ami igazán beindít benneteket, és növelheti kreativitásotokat.